SAIRA TÖRVÉNY NEM MUZULMÁNOKNAK

SAIRA TÖRVÉNY NEM MUZULMÁNOKNAK

 

ELŐSZÓ

 

 

Miért harcolunk az iszlám ellen?

 

 

   Nemrég valaki a következő kérdést tette fel nekem: Miért harcolsz az iszlám ellen? A válasz röviden: mert az iszlám harcol ellenünk. És mivel nem ismer sem határokat, sem kegyelmet, ezt egészen addig fogja tenni, amíg le nem győz bennünket vagy amíg – remélhetőleg – meg nem állítjuk.

   Az iszlám világuralomra törekszik, és minden követője számára a vallási gyakorlat központi eleme, hogy minden lehetséges eszközzel terjessze a hitet, amíg az el nem terjed az egész világon. Mohamed, az iszlám alapítója és önjelölt prófétája, aki a 6. században élt, (és talán soha nem is létezett)1 elindult, hogy meghódítsa a szomszédos városokat, meggyilkolva, megcsonkítva, megerőszakolva és rabszolgasorba döntve rengeteg embert – az iszlám azóta folyamatosan terjeszti romboló és elnyomó tanait, ameddig csak tudja. A dzsihádisták (arabul: mudzsahedinek) kö- nyörtelen hullámai keresztény, zsidó, hindu és buddhista országokat és kultúrákat semmisítettek meg, 270 millió nem muszlim halottat hagyva maguk mögött, akiket többnyire rendkívül barbár módon öltek meg. Nem új jelenség a napjainkban zajló iszlám térhódítás, amely olyan területeket érint Afrikában, a Közel-Keleten és a nyugati városokban, melyek ez idáig nem voltak a saría uralma alatt. Ez csupán egy újabb fejezete a nem muzulmánok ellen folytatott 1400 éves háborúnak, melynek célja, hogy megszilárdítása a muzulmánok hatalmát a nem muzulmánok felett, és az iszlám uralmát a demokrácia és az emberi jogok felett. Több millió muzulmán menekül Nyugatra a maguk által teremtett szörnyűségek elől, miattuk pedig az iszlám hamarosan olyan országokban is elterjedhet, amelyek szinte teljesen mentesek voltak a muzulmánoktól. A kelet-európai és a balti államok polgárai talán azt gondolják, hogy Nyugat-Európa képes a segítségük nélkül kezelni ezt a problémát. Ha így gondolkodnak, akkor naivak, és hiányzik belőlük a szolidaritás: itt az ideje, hogy a demokratikus világ összetartson. Mivel az iszlám természete az, hogy végül mindenhol elterjedjen, senki sincs biztonságban.

 

Mit akarnak?

 

Az iszlám végső célja egy világméretű Kalifátus létrehozása, melyet a saría ural. Az a világ, amelyről az iszlám követői álmodnak, egy olyan bolygó, melyet Allah és prófétája kívánságai szerint irányítanak. Ebben a világban nincs helye a szabad beszédnek, mivel a rendszer legcsekélyebb kritikáját is halállal büntetik. Nincs helye a gondolatszabadságnak, hiszen mindenkinek Allahban kell hinnie és abban, hogy Mohamed az ő prófétája, naponta ötször kell imádkozni, halal ételeket kell enni, és meg kell ölni bárkit, akár családtagokat is, ha azok eltérnek az iszlám szabályaitól. A saría szerint a nők gyakorlatilag a férfi családtagok tulajdonát képezik, és a férfiak számára megengedett, hogy négy feleségük legyen, akiket akár verhetnek is. A zsidókat és keresztényeket megkímélik a haláltól abban az esetben, ha megfizetik a védelmi adót, az ún. dzsizját, és elfogadják, hogy másodosztályú állampolgárok – dhimmik –, akiket a mohamedánok saját szeszélyeik szerint kihasználhatnak és megerőszakolhatnak. Azoknak viszont, akik nem hisznek az Ószövetségben – mint például a hinduk, buddhisták, ateisták, stb. – csupán két választásuk van: vagy megölik őket vagy áttérnek az iszlámra (ami kimeríti a pszichológiai erőszak fogalmát, valamint arra kényszeríti az embereket, hogy szigorú mohamedán életet éljenek, amely azzal is együtt jár, hogy meg kell ölniük más nem muzulmánokat).Egy olyan társadalom, ahol a tudományoknak és a kutatásnak igazodnia kell egy 6. században élt őrült pedofil világnézetéhez (Mohamed ugyanis feleségül vett egy 6 éves kislányt, Aisát, akivel már ekkor szexuális kapcsolatot létesített úgy, hogy a kislány lábai között mozgatta péniszét , és akivel 9 éves korában már tényleges szexuális kapcsolatot létesített), természetesen nem tud létrehozni egy működő, stabil gazdaságot, politikai rendszert, vagy nem tudja biztosítani a modern orvostudomány, technológia és infrastruktúra által nyújtott kényelmet. Az emberi szabadság és a jogok tekintetében a Szovjetunió egy paradicsom volt bármelyik iszlám kalifátushoz képest, amit a harag örömtelen és szeretet nélküli totalitárius világaihoz lehet leginkább hasonlítani, olyan világokhoz, amelyek J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura és George Lucas Csillagok háborúja című műveiben szerepelnek. Ha az iszlám agresszió hatására – politikai korrektségünk, gyávaságunk és lustaságunk közreműködésével – eltűnne a civilizációnk, akkor az egyetlen ismert hely a világegyetemben, ahol intelligens élet létezik, átváltozna egy térben keringő,

sötétségbe borult és lerombolt bolygóvá, melyet több milliárd, teljes nyomorban élő, főleg belterjes3 ember népesítene be, akik a szabadsággyűlölő, halálszerető, brutális, agyzsibbasztó saría rabszolgái. Mi lehetne ennél nagyobb tragédia?

 

Megtörténhet mindez velünk is?

 

Nos, az a több millió nem muzulmán, akik valaha olyan területeken éltek, ahol most az iszlám uralkodik, valószínűleg feltették maguknak ugyanezt a kérdést. És igen, ez velünk is megtörténhet, ha nem állítjuk meg az iszlámot. A nyugati hírszerző szolgálatok egyre többször figyelmeztetnek, hogy több ezer, az országainkon kívül és belül élő muzulmán készül arra, hogy teljesítse vallási kötelességét. Mindeközben mi nyugodtak vagyunk, abban reménykedve, hogy a muzulmá- nok ugyanolyan békések lesznek a gondoskodó jóléti rendszerünk és nyugtatgató médiánk hatására, mint amilyenné mi váltunk. Az iszlám nem ismer határokat, sem pedig kegyelmet, és ha a mi generációnk nem állítja meg, akkor a következő generációnak esélye sem lesz arra, hogy ezt megtegye. Nagyapáink legyőzték a nácizmust, szüleink generációja legyőzte a kommunizmust. Korunk nagy kihívása pedig az iszlám – mely a szabadság olyan ellensége, mely sokkal fanatikusabb, és sokkal nagyobb tömegeket mozgat meg, mint bármelyik totalitárius rendszer előtte. Ez az ellenség különbözik bármitől, amivel korábban már találkoztunk: nem lehet megfélemlíteni egy olyan ellenséget, amely jobban szereti a halált, mint az életet. A rendőrség már nem képes fenntartani a rendet a gomba módra szaporodó muzulmán gettókban, még a kisebb városokban sem. Az egyre gyakoribbá váló zendülések, melyeket legjobban úgy lehetne jellemezni, mint egy polgárháború kisebb incidensei, ízelítőt adnak abból, hogy mi vár ránk a következő évtizedben (az al-Kaidának az 1990-es években készített profetikus terve szerint ez 2016-ban fog megtörténni – a terv szerint az arab kormányokat meg kell dönteni 2010 kö- rül, és 2013-ban létre kell hozni egy Iszlám Államot, stb.).4 A muzulmánok uralta területek egyre arcátlanabbul szaporodnak – amit a nyugati hatóságok következetlensége csak ösztönöz –, és csupán idő kérdése, hogy mikor válnak szüntelenül háborúzó muzulmán enklávékká, melyek alkotmányellenes vallási jogokért harcolnak. A magunk okozta invázióval létrehozzuk a saját Gázai övezeteinket, amelyekből már jelenleg is folyamatos támadásokat intéznek a nem muzulmánok és a nem iszlám társadalom ellen. A muzulmán bevándorlás összeroppantja gazdaságunkat, aláássa nehezen megszerzett biztonságunkat, támadja a szólásszabadságot és városaink egyes területeit veszélyes, saría uralta „no-go” övezetekké változtatja. Azok a muzulmánok, akik a dzsihádban hisznek, nem a szélsőségesek, és nem is a kisebbség. Azok a muzulmánok, akik úgy gondolják, hogy vallási kötelességüket teljesítik azzal, hogy dzsihádháborút folytatnak, a fősodrásbeli iszlám alapján cselekednek, annak megfelelően, ahogy az a Koránban és az ugyanolyan szentnek tartott Hadíszban szerepel, egyértelműen és ismételten. A mintegy 56 millió Európában élő muzulmán 75 százaléka úgy véli, hogy a Koránt szó szerint kell értelmezni, és 65 százalékuk gondolja, hogy a saría sokkal fontosabb, mint a demokratikus törvények. A Hollandiában élő fiatal törökök 80 százaléka gondolja azt, hogy a nem muzulmánokkal szembeni dzsihád helyes. A francia fiatalok 27 százaléka és a brit fiatalok 14 százaléka – feltehetően ezen országok mohamedán fiataljainak túlnyomó többsége – támogatja az Iszlám Államot. Mit jelentenek ezek a számok? Azt, hogy a számtalan muzulmán gettót, melyek feleszik a nyugati városokat és falvakat, olyan emberek százezrei vagy talán milliói lakják, akik támogatják a dzsihád doktrínáját. Mi fog történni, ha majd elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy lerombolják és legyőzzék a társadalmainkat? Vajon passzívak és békések maradnak vagy megragadják a lehetőséget? Egészen biztos, hogy sokan az utóbbit fogják választani. Ahelyett, hogy az Európában élő muzulmánok hálásak lennének azért a biztonságért és jólétért, amit a keményen dolgozó nyugati adófizetők biztosítanak, felneveltek egy olyan dzsihádsereget, akik az iszlám népirtó törekvéseit támogatják. Mit tehetünk? Vagy inkább tegyük fel így a kérdést: Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az emberiség és a jövő generációi számára győzzünk? A demokratikus eszközök felhasználásával mozgósítanunk kell azt a hatalmas erőt és szervezési tehetséget, amely a világtörténelem legszabadabb, leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb társadalmai mögött áll, és mindezt a saját túlélésünk szolgálatába kell állítanunk. Ha még azelőtt sikerül felébreszteni az alvó óriást, hogy az országainkat elpusztítanák ezek a barbárok – csakúgy, mint ahogy az összes többi nagy kultúrával tették előttünk –, akkor pánik és gyűlölet nélkül leszünk képesek legyőzni ezen belterjes fanatikusok hordáit. Ezen kritikus történelmi időszak alatt nem szabad elveszítenünk emberi arcunkat és lerombolni azokat az értékeket, amelyeket épp megvédeni szeretnénk. Őszintének, szókimondónak kell maradnunk és reális eszközöket és erőt kell alkalmaznunk, miközben a hosszú távú, győztes-győztes megoldásokra koncentrálunk. Félelem nélkül, de mentális többletből és széles látásmóddal megközelítve a problémát, sikert érhetünk el, miközben minimálisra csökkentjük az elkerülhetetlen károkat, melyeket okoznunk kell. Nem használ az ügyünknek, ha olyan totalitárius eszközökkel reagálunk a problémára, mint a szó- lásszabadság betiltása, csak azért, hogy védjük a „társadalmi kohéziót”, vagy utat engedünk olyan éretlen érzelmeknek, mint amilyen a bosszú. A mohamedán bevándorlók és menekültek milliói pusztító mértékben kihasználják – gazdaságilag, kulturálisan és demográfiailag – a szociális értékekkel és magas fokú erkölcsiséggel rendelkező békés társadalmakat. A modern jólét és a több évtizedes béke hibernálta túlélési ösztönünket. Ez megnehezíti annak megértését, hogy ezt a történelmi kihívást nem fogjunk tudni legyőzni valódi erő használata nélkül. Egy olyan kíméletes megközelítés, melyet egészséges demográfiai viszonyok között tennénk, öngyilkosságnak számít akkor, amikor egy olyan tömegpusztító fegyverrel van dolgunk, mint az iszlám. Azért tartunk itt, mert a szabadságot túl sokáig tartottuk magától értetődőnek. A muzulmánok a szókimondó őszinteségünket és racionális önvédelmi intézkedéseinket a vallási jogaik elleni támadásként fogják érzékelni és felhívásként arra az Allah által kinyilatkozott kötelességükre, hogy minden lehetséges eszközzel megvédjék vallásukat. Amikor a muzulmánok arra az elhatározásra jutnak, hogy a vallásukat támadás érte, akkor a Korán összes erőszakos verse aktiválódik. Saját magunk és utódaink megóvása ettől a rákos daganattól, amely már most is felemészti társadalmunk minden életadó részét, rendkívül kitartó politikai és közéleti elszántságot igényel. Azzal, hogy visszavágunk, provokálni fogjuk az önjelölt ellenségünket, és erősíteni fogjuk a világszerte jól ismert gyerekes haragjukat és áldozat-mentalitásukat. Nincs értelme annak, hogy elkerüljük a konfrontá- ciót, és ezt amúgy sem tudnánk elkerülni – és minél előbb történik mindez, annál kisebb méretű lesz és annál kevésbé szervezett. Ha csatlakozunk egy tüntetéshez vagy akár nyilvánosan felszólalunk a témában, azzal azt kockáztathatjuk, hogy elveszítjük néhány Facebook-barátunkat vagy egy munkahelyi előléptetés lehető- ségét, ám csekély ár ez a veszély súlyosságához és ahhoz képest, amit mindörökre elveszíthetünk, ha ezekben a meghatározó években passzívak maradunk

    Az iszlám veszélye nagyon is valóságos, nem fog magától eltűnni. Elég megnézni a történelmet! Kötelességünk nekünk is felelősséget vállalni, amint azt elődeink is bátran – gyakran hatalmas árat fizetve ezért – megtették: a jövő generációi számára megvédeni és továbbadni a nehezen kiharcolt értékeinket és szabadságunkat, lehetővé téve számukra, hogy a boldogságra törekedjenek és megadni a lehetőségét annak, hogy fejlődjenek és kibontakoztassák teljes emberi lehetőségeiket. Az iszlám katonáival és a politikai korrektséggel való szembenállás a legnemesebb emberi tulajdonságokat aktiválja és fejleszti: az őszinteséget, a bátorságot, a megérzést, az együttműködést, a kemény munkát, az intelligenciát és az együttérzést. Nem meglepő, hogy az iszlámellenes mozgalomban a legjobb emberekkel találkozhatunk. Egyértelmű, hogy a médiában és a jelenlegi politikusokban nem bízhatunk, mivel nem közlik a tényeket az iszlámmal és a tömeges muszlim bevándorlás következményeivel kapcsolatban. Ezért nekünk – a polgároknak – kell elmondanunk a nyilvánvaló igazságokat, elmondani a történeteinket, terjeszteni a fontos híreket, tényeket és statisztikákat, valamint inspirálni a velünk együtt szavazókat arra, hogy felelős vezetőket válasszanak. A Facebook, a Twitter és más modern tömegkommunikációs eszközök jó stílusban történő használata  (heti pár iszlámmal kapcsolatos hír elegendő) könnyű, és mindezt kötelességünk megtenni. Ugyanez vonatkozik az újságoknak és politikusoknak küldendő cikkekre és panaszokra. Az újságoknak küldött levelek élessé teszik a tudatot, illetve magunk és mások érvelési képességét, és ha levelünket nem is közlik le, a lapok szerkesztőit tudatosítja afelől, hogy mi érdekli az olvasóikat – és hogy az újságnak miről kell tudósítania, ha szeretnék eladni. Hangosan és nyilvánosan kell tiltakoznunk, ha gyermekeinknek hazudnak az iskolában az iszlámról, vagy tudatosan halál ételeket kezdenek felszolgálni nekik.

    Ugyanennek a reakciónak kell történnie, ha a helyi önkormányzat várostervezési bizottsága úgy dönt, hogy engedélyezi egy mecset vagy egy „iszlám kulturális központ” építését. Ezek propaganda-csomópontként funkcionálnak a Korán népirtó üzenete számára, amely irányítja és radikalizálja a helyi muszlimokat. Bátorítsunk és támogassunk olyan politikai pártokat, szervezeteket és magánszemélyeket, akik kiállnak a szólásszabadság, a demokrácia és az emberi jogok mellett azáltal, hogy kockáztatnak és nyíltan ellenállnak az iszlámnak, a muzulmán bevándorlásnak és a politikai korrektségnek. Ha tovább szeretnénk fejleszteni védelmi képességeinket, legyünk erősek, tanuljunk harcművészeteket, és csatlakozzunk a Nemzeti Gárdához [a szerző dán, ahol ez a katonai szervezet az ország központi fegyveres erejének egy állami irányítás alatt lévő alkotóeleme – ford.]. Ha politikai tevékenységet folytatunk, ne váljunk bürokratává, váljunk igazi barátokká, és ne versenyezzünk a többi dzsihádellenes kollégával. Örülnünk kell annak, hogy az emberek különbözőképpen működnek: a probléma sokoldalú és a világnak szüksége van sok különböző hangra, hogy megértse, és felismerje, hogy mit kell tenni. Kezdjük azzal, hogy informáljuk magunkat úgy, hogy olyan blogokat olvasunk, mint a dzsihadfigyelo.com (angol nyelven EuropeNews.dk, JihadWatch.org, 10News. dk, GatesOfVienna.com, TheReligionOfPeace.com, PamelaGeller.com, stb.). Rengeteg olyan Facebook- és Twitter-csoport létezik, melyeket érdemes követni. Használjuk ezeket arra, hogy elterjesszük a fontos tényeket a honfitársaink számára, ide értve a médiát és törvényhozókat is. Csatlakozzunk tüntetésekhez (és vigyük a barátainkat is), viseljünk olyan pólókat, melyeken a szabadsággal kapcsolatos szlogenek vannak, és tanuljunk meg néhány fontos statisztikát és Korán-idézetet. Harc a tudatlanság ellen, a bátorság támogatása Az előzőleg említett demokratikus eszközök segítségével békésen eltávolíthatjuk azt a tudatlanságot, ami az élet számos területén a szenvedés oka – a tudatlanságot, ami jelen esetben a társadalmunk teljes pusztulásához és a jövő generáció- jának rabszolgasorba döntéséhez vezethet. Inspiráljunk másokat a saját bátor példánkkal és azzal, hogy elkerüljük a haragot: gyűlölhetünk rendszereket, de nem gyűlölhetjük az embereket. Mivel a lé- nyek általában a hangulatuknak megfelelően viselkednek, ezért kívánjuk, hogy jó érzéseik legyenek, és csupán a pedagógiai jellegű szükséges minimumot ártsuk. Ne feledjük, hogy az iszlám legfőbb áldozatai maguk a muszlimok, mivel a rendszerük – az iszlám – tele van szabályokkal és ellenük is irányuló brutális büntetésekkel. A muszlimok az igazi iszlamofóbok: ugyanis csak a félelem adhat magyarázatot arra, hogy miért hódolnak be egy ennyire öröm és szabadság nélküli, fájdalmas rendszernek, ami arra kényszeríti őket, hogy oly módon gondolkodjanak és viselkedjenek, ami még több szenvedést okoz az életükben. Amíg a muszlimok nem szabadítják fel magukat a saría láncai alól, biztosítanunk kell, hogy azok a problémák, melyeket a vallásuk rájuk erőltet, és aminek hatására agymosottakká válnak, egy kellően biztonságos távolságból történjenek. Ezért le kell állítanunk a nem-nyugati (muzulmán) bevándorlást, és a behódolás vallásának követői számára olyan nehézzé kell tenni az itteni életet, amennyire csak lehetséges azáltal, hogy betiltunk minden fajta iszlamizációt. Ha mecseteket, halál ételeket, imaszobákat, iszlám ünnepeket akarnak, vagy össze akarnak házasodni valamelyik unokatestvérükkel, akkor máshol kell letelepedniük. Nem akarunk egyetlen mecsetet vagy minaretet sem, nem akarunk közpénzen vagy külföldiek által finanszírozott iszlám szervezeteket vagy imámokat. Minden muzulmánnak, aki ide jön, aktívan és nyilvánosan el kell utasítania az iszlám szövegek erőszakos és bűnözésre uszító részeit. A dzsihád támogatása vagy végrehajtása árulás, ezért az állampolgárság elvesztését kell, hogy maga után vonja.

       Ez valószínűleg azt jelenti (ha megnézzük a korábban említett statisztikai adatokat Hollandiában és Franciaországban), hogy módot kell találnunk arra, hogy vagy az iszlám országokon belül, vagy azokhoz közel – ahol nem szenvednek attól, hogy a kulturális közegükön kívül élnek – nagyszámú emberről gondoskodjunk. Az egyetlen győztes-győztes megoldás, ha azt a pénzt, amit azzal spórolunk, hogy elköltöztetjük a dzsihádistákat (mindegyikük több ezer eurójába kerül az államnak, a jóléti juttatások és a bűnözés miatt) arra használjuk fel, hogy fizetünk a harmadik világ országainak azért, hogy kevesebb gyerekük legyen (így korlátozva a túlnépesedést, ami a hatalmas szenvedés és a több milliónyi menekült oka), és hogy elhelyezzük a világ muzulmán menekültjeit és azokat, akik nálunk támogatják a dzsihádot, és akiket ezért elköltöztetünk. Ily módon meg tudjuk menteni az emberiséget a történelem valószínűleg legnagyobb katasztrófájától: egy hatalmas tömegpusztító fegyvertől, amely már milliók életét követelte, és számtalan kultúrát és társadalmat semmisített meg előttünk.

     Egy rendszertől, amely még a saját követőitől is elveszi a legalapvetőbb emberi jogokat, és amely arra kényszeríti őket, hogy elnyomják és megöljék a hozzájuk tartozókat. Egy rendszertől, amelynek az a célja, hogy minden embert – muzulmánt, nem muzulmánt egyaránt – barbár, totalitárius törvények irányítása alá rendeljen. Egy rendszertől, mely magát vallásnak nevezi, de ennél jóval több. Egy rendszertől, amely a halált többre tartja, mint az életet. Egy rendszertől, amely nem ismer kegyelmet és nincsenek határai.

 

Egy rendszertől, amelynek a neve azt jelenti: behódolás.

 

Egy rendszertől, amelynek a neve:

                                                                  ISZLÁM Nicolai Sennels, dán pszichológus