Az evangélium szégyene, amikor a Gyülekezet a világhoz válik hasonlóvá - John Mac Arthur

Az evangélium szégyene, amikor a Gyülekezet a világhoz válik hasonlóvá 

Ez az írás a fenti című könyv első fejezetét tartalmazza: 

A KERESZTYÉNSÉG LEÉRTÉKELŐDÉS

John Mac Arthur

Ki az, aki szereti az Urát, aki Jézust egy töviskoszorút viselve akarja látni, miközben magának babérkoszorút igényel? Jézus a trónjára a kereszt által megy fel és mi azt várjuk, hogy a sokaság tapsa a vállán vigyen fel bennünket a magasba? Ne légy ilyen hiú a képzeletedben. Számold fel a költséget, és ha nem vagy kész hordozni Krisztus keresztjét, menj el a farmodra vagy a műhelyedbe dolgozni; csak engedd, hogy ez hangozzon csendesen a füledbe: “Mit ér, ha egy ember az egész világot megnyeri, de a lelkében kárt vall?”

CHARLES HADDON SPURGEON

Ha ismered a Charles Haddon Spurgeon életét, valószínűleg hallottál a “Leértékelődési Vitáról.” Spurgeon az életének utolsó négy évét a korai modernisták irányzata elleni harccal töltötte el, mert meglátta abban a Bibliai keresztyénség elleni fenyegetést.

A történelem “A kard és a simítókanál” néven emlékszik arra a vitára, ami Spurgeon havonta megjelenő folyóiratában kiadott cikksorozatában jelent meg. (Lásd. 1 Függelék a „Leértékelődésről” szóló cikkek áttekintése és egy teljes beszámoló a rákövetkező vitáról.) Spurgeon figyelmeztetni akarta a nyáját arra a veszélyre, ami kimozdítaná őket a Bibliai keresztyénség történelmi pozíciójából. A bibliai igazság olyan, mint egy meredek lejtő csúcsa, egy csúszós hegy – magyarázta Spurgeon. Egy lépés lefelé és legalul találod magad. Ha egyszer egy gyülekezet vagy egyén elindult – a lendület által hajtva – lefelé a lejtőn, mondta Spurgeon, a visszafordulás csak akkor lehetséges, amikor a keresztyének szellemi ébredés által elindulnak egy „Felfelé-vezető” úton.

A vita során képviselt álláspontja miatt Spurgeon összeütközésbe került és kilépett a Baptista Unióból. Később az Unió egy hivatalos megbélyegző bírálatában elítélte Spurgeont. Néhány éven belül a Baptista Unió reménytelenül elmerült az új teológiában és Spurgeon pedig meghalt. 1900-ban Spurgeon felesége, Susannah a következőket írta:

Mindeddig a Baptista Unió érdeke érvényesült, és csak nagyon kevés dolgot sikerült keresztülvinni Surgeon bizonyságtétele és kilépése által. . . . Más szempontból azonban, bőséges bizonyítékkal rendelkezem, hogy a tiltakozás nem volt hiábavaló. Sokan, akik nagyon messzire jutottak lefelé a lejtőn, megálltak a veszélyes lefelé haladásukban és Isten kegyelme által visszatértek a „Felfelé vezető” útra; mások, akik tudtukon kívül csúsztak lefelé, biztosan megkapaszkodtak a Sziklán, és közben – legalább egy időre – minden gyülekezetben az evangélium szavait világosan és erőteljesen hirdették, ami hosszú ideig hiányzott.

Spurgeon felesége hitte, hogy végső soron az Úr világossá tette számára, hogy mennyire helyes volt a férjének a „hamis tanok és az elvilágiasodás elleni tiltakozása”.

A gyülekezeti történészek a mai napig vitatják, hogy helyes volt-e Spurgeon kilépése az Unióból. Sokan úgy gondolják, hogy ő elérhette volna, hogy megtartsa az igaz hitet, amiért harcolt. Ő megfontolta ezt a lehetőséget, azonban arra a következtetésre jutott, hogy hiábavaló lenne. Én is hajlok arra, hogy elhiggyem, hogy helyes volt Spurgeon kilépése. Azonban függetlenül attól, hogy egyet értünk a cselekedetével vagy nem, nekünk nincs választásunk, hogy elismerjük: a történelem tisztázta, hogy Spurgeon figyelmeztetései helyesek voltak a leértékelődés halálos veszélyével kapcsolatban. A 20. század elején szétáradtak a “hamis tanok és a világiasság”— teológiai liberalizmus és az az újszerű — pusztító felekezeti keresztyénség. Az ismert felekezetek ezek hatására erőteljesen, hanem végérvényesen megváltoztak. A hatásuk Spurgeon Angliájában különösen pusztító volt. Száz évvel azt követően, hogy Spurgeon megfújta a riadót Angliában a legtöbb teológiai képzésben burjánzott a liberalizmus. A gyülekezet-látogatók száma már csak töredéke volt annak, mint annak idején. Az evangélikusok egy nagyon kis kisebbség voltak, és az igazi igehirdetés nagyon ritka volt még a vélhetően Biblia-hívő gyülekezetekben is. Az evangéliumi mozgalomban vészesen fogékony volt majdnem minden Amerikából importált teologiai hóbortra. Röviden, az evangéliumi keresztyénség Angliában sohasem fog helyreállni abból a modernista/liberalista támadásból, ami egy századdal korábban elkezdődött.

Száz évvel később a történelem megismételte önmagát. A gyülekezet elvilágiasodott – és nem csak elvilágiasodott, hanem határozottan világiassá vált. A megalkuvó tanítások szele elkezdett szétáradni mindenfelé.

“Hamis tanítások és világiasság”— ugyanaz a két negatív hatás, amit Spurgeon megtámadott — mindig kéz a kézben jár, a világiasság által vezetve az úton. A keresztyének ma hajlanak rá, hogy elfelejtkezzenek róla, hogy a modernizálás nem a teológiai tárgyak, hanem egy módszertan keretében jelent meg a színen. A korai modernisták nem próbálták megtámadni a bibliai hit lényegét; egyszerűen csak megpróbálták a keresztyénséget elfogadhatóbbá tenni egy cinikus világ számára.

Ugyanez a szellem van külföldön ma. Meg vagyok győződve, hogy annak többsége, ami ezek mögött van, nem tudatosan ássa alá a bibliai keresztyénséget. Mindazzal együtt behozták a gyülekezetbe a gyakorlati filozófiát és a világiasság szellemét, ami ha akadálytalanul terjed végül ugyanazt a keserű termést fogja learatni, mint a száz évvel ezelőtti modernizmus.

PIAC-VEZÉRELT SZOLGÁLATOK?

Az új filozófia egyszerű: A gyülekezet egy versenyben van a világgal és a világ nagyon ügyes, hogy megragadja az emberek figyelmét és szeretetét. A gyülekezet viszont hajlamos rá, hogy a világ szemében szánalmasnak tűnjön a termékei „eladását” illetően. Az evangélium hirdetését ezért úgy kell tekinteni, mint egy piaci kihívást és a gyülekezetnek úgy kellene árusítani az evangéliumot – ugyanolyan módon minden modern üzleti fogással – , hogy eladja a „termékét”. Ez alapvető változtatásokat igényel. A cél, mint minden piacon, hogy “mind az eladó és mind a vevő elégedett legyen.” Ezért bármit, ami a „vevőt” elégedetlenné teszi, el kell vetni. Az igehirdetés – különösen a bűnről, az igazságról és az ítéletről — túl provokatív, hogy azzal a vevő valóban elégedett legyen. A gyülekezetnek meg kell tanulni eltávolítani az igazságot az útból, és mulattatni és szórakoztatni az érdeklődőket.

Az egyik „best-seller” könyv szerzője írta: “Hiszem, hogy a piac-tudatosság kifejlesztése az, amire a Gyülekezetnek szüksége van ahhoz, hogy megváltoztassuk ennek a nemzetnek a szellemi egészségét a század hátralévő részében.” Hozzáteszi, hogy „Az én harcom, az adatok és az amerikai gyülekezetek tevékenységének körültekintő elemzésén alapszik. A Gyülekezet fő és tragikus problémája az a hiányosság, hogy nem piac-szemléletű egy piac által irányított környezetben.”

Ez mind nagyon modernül, nagyon okosnak hangozhat – a baj azonban, hogy nem biblikus, tehát nem igaz. Az a fajta gondolkodásmód, hogy piaci alapelvek váljanak uralkodóvá a gyülekezeti üzenetekben és a programok tekintetében, erőteljes lökést ad a gyülekezetnek a csúszós lejtőn lefelé.

A bibliai üzenetének egyetlen eleme sem alkalmas arra, hogy támogasson egy olyan tervet, hogy egyszerűen ki legyen hagyva. A marketing felfogás a kereszt megtámadását jelenti, elhomályosítva annak fontosságát és jelentőségét. Az eladás művészete azt igényli, hogy a negatív témákat, olyanokat, mint például Isten haragja, kerülni kell. A fogyasztók megelégedettsége azt igényli, hogy az igazságosság szintjét nem lehet túl magasan – a Bibliai normák szintjén – tartani. A evangélium felvizezésének – felhígításának – a magja van ily módon nagyon okosan elültetve, ami sok szolgálatot mozgat ma. Néhány gyülekezetben az evangélium hirdetése teljesen le van fojtva.

Tévedés ne essék: az új filozófia mélyrehatóan megváltoztatta azt az üzenetet, amit a gyülekezet a világ számára átad, jóllehet sokan, akik átadják ezt az elgondolást, ők maguk is úgy gondolják, hogy hűek a Biblia tanításához. Ezáltal nemcsak az üzenet, hanem az evangéliumi keresztyénség is leértékelődött.

VISSZATÉRÉS A BIBLIKUS SZOLGÁLATHOZ

Hogyan hasonlítható össze a piac-vezérelt szolgálat a bibliai mintával? Mit gondolsz, Timóteus hogyan boldogult volna Pál atyai támogatásával, ha ő is a 20. századi reklám-szakemberek tanácsát követte volna?

Erre a kérdésre mélyrehatóan válaszol Pál a Timóteusnak írt két levelében, amit az Új-szövetségben megtalálunk. Pál azt tanácsolta a fiatal Timóteusnak, hogy nehéz próbákkal fogja szembetalálni magát, amikor az övéit pásztorolni kell. Timóteus félelemmel és emberi gyengeséggel küszködött. Nyilvánvalóan több kísértésnek volt kitéve, amik tompíthatták az igehirdetését az üldözések közepette. Akkoriban úgy tűnt, hogy Timóteus szégyellte az evangéliumot. Pál emlékeztette őt, hogy bátran és szilárdan álljon a hitben, még ha az szenvedéseket jelent is: “Ne szégyelld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint.” (2 Tim. 1:8). A két tartalmas levél Páltól Timóteusnak egy szolgálati filozófiát körvonalaz, ami kihívás a mai uralkodó okoskodással szemben.

Pál a Timóteusnak írt első levelében a következőket tanácsolta:

• Igazítsd helyre a tév-tanítókat és szólítsd fel őket, hogy legyenek tiszta szívvel, jó lelkiismerettel és igaz hitből való szeretettel: (1 Tim. 1:3–5).

• Harcolj Isten igazságért és akaratáért, megtartva a hitet és a jó lelkiismeretet (1:18–19).

• Imádkozz az elveszettekért és vezesd a gyülekezet embereit, hogy ők is ezt tegyék (2:1–8).

• Szólítsd fel az asszonyokat a gyülekezetben, hogy töltsék be Isten-adta szerepüket, hogy engedelmeskedjenek a férjüknek és gyermekeiket Istennek tetsző módon neveljék, példát adván nekik a hitben, a szeretetben, a szentségben és a mértékletességben (2:9–15).

• Körültekintő módon válassz ki szellemi vezetőket a gyülekezet számára az ajándékaik, a kegyességük és az erkölcsi tisztaságuk alapján. (3:1–13).

• Ismerd meg a hibák forrását és azokat, akik ilyeneket tanítanak és tedd nyilvánvalóvá ezeket a dolgokat a hívők számára (4:1–6).

• Állandóan légy jól táplált a Szentírás igéjével és annak tiszta tanításával, kerülj minden mesét és hamis tanítást (4:6).

• Légy fegyelmezett a kegyesség céljából (4:7–11).

• Bátran parancsolj és tanítsd Isten Igéjének az igazságát (4:11).

• Légy példa a szellemi, erkölcsi tisztaságban, hogy mindenki követhessen (4:12).

• Hitelesen olvasd, magyarázd és alkalmazd a Szentírást nyilvánosan (4:13–14).

• Előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt (4:15–16).

• Légy kedves és szelíd az emberek bűnével való konfrontálódáskor (5:1–2).

• Adj speciális útmutatásokat és gondoskodj azokról, akik özvegyek (5:3–16).

• Becsüld meg a hűséges pásztorokat, akik szorgalmasan munkálkodnak (5:17–21).

• Nagy gondossággal válassz gyülekezet vezetőket, látva az ő érettségüket és kipróbáltságukat (5:22).

• Viselj gondot a fizikai állapotukra, hogy erőteljesen tudjanak szolgálni (5:23).

• Tanítsd és hirdesd az igazi hit alapelveit, segíts az embereknek, hogy különbséget tudjanak tenni a puszta képmutatás és az igaz hit között (5:24—6:6).

• Tartsd távol magad a pénz szeretetétől (6:7–11).

• Törekedj a becsületességre, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra és szelídségre (6:11).

• Küzdj a hitért minden ellenség és támadás ellen (6:12).

• Tartsd meg az Úr minden parancsolatát (13–16).

• Mondd meg a gazdagoknak, hogy cselekedjenek jót, legyenek gazdagok a jócselekedetekben és nagylelkűségben (6:17–19).

• Őrizd meg Isten Igéjét, mint szent bizodalmat és egy kincset (6:20–21).

A második levelében Pál a vezetők kötelességére emlékeztette Timóteust:

• Gerjeszd fel magadban és használd Isten ajándékát (2 Tim. 1:6).

• Ne légy félénk, hanem erőteljes (1:7).

• Sosem szégyelld Krisztust vagy bárkit, aki Krisztust szolgálja (1:8–11).

• Minden erőddel állj ki az igazság mellett és őrizd meg azt (1:12–14).

• Légy erős jellemű (2:1).

• Az apostoli igazság tanítója légy úgy, hogy becsületes emberekből felneveld az utódaidat (2:2).

• Kész legyél elszenvedni a nehézségeket és az üldözést, közben maximális hatást kifejtve Krisztusért (2:3–7).

• Tartsd a szemedet állandóan Krisztuson (2:8–13).

• Vezess hatalommal (2:14).

• Pontosan magyarázd és értelmezd a Szentírást (2:15).

• Kerüld a haszontalan beszélgetést, amik csak istentelenségre vezetnek (2:16).

• Légy becsületes, tartsd távol magad a bűntől és légy hasznos az Úr számára (2:20–21).

• Fuss el az ifjúkori kívánságok elől és kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet és a békességet (2:22).

• Tartsd távol magad a filozófiai és teológiai vitatkozásoktól (2:23).

• Ne légy vitatkozó, hanem kedves, tanítható, szelíd és türelmes még az igazságtalanság ellenére is (2:24–26).

• Tarts ki a nehéz időkben Isten igéjének mély ismeretével (3:1–17).

• Értsd meg, hogy a Szentírás az alapja és tartalma minden hiteles szolgálatnak (3:16–17).

• Hirdesd az Igét – alkalmatos és alkalmatlan időben – ints, feddj és buzdíts nagy béketűréssel és tanítással (4:1–2).

• Légy józan minden dologban (4:5).

• Szenvedd el a megpróbáltatásokat (4:5).

• Az evangélista munkáját cselekedd (4:5).

A listában semmi sem utal egy piac-vezérelt filozófiára. A parancsolatok közül néhány egyáltalán nincs összhangban a ma annyira népszerű teóriákkal. Öt kategóriában foglaljuk össze azokat, amiket Pál Timóteusnak parancsolt:

1) légy megbízható a bibliai igazság hirdetésében;

2) légy bátor a hibák felderítésében és megszüntetésében;

3) légy példa a kegyességben a nyájnak;

4) légy szorgalmas és munkálkodj keményen a szolgálatban; és

5) légy kész szenvedni a megpróbáltatásokban és az üldözésben az Úr szolgálatában.

Természetesen ezek gyakorlati jelentősége túlmutat a vezetőkön. Minden keresztyén szolgáló életre van elhívva,és Pál útmutatásai Timóteusnak olyan alapelveket tartalmaznak, amelyek minden hívőre vonatkoznak a szolgálat minden területén. Ha a gyülekezet leértékelődött, ez azt jelenti, hogy az egyének sokaságát magával ragadja egy szellemi elsorvadás. “Hamis tanítás és világiasság” a gyülekezetben megfertőzi a test minden tagját. Pál útmutatásai Timóteusnak semmi esetre sem jelentenek csupán egy „elitizmust” a keresztyén vezetőségben vagy a professzionális szolgálatban. Kell, hogy az egy szolgálati filozófia legyen — és azok a dolgok, amikről ebben a könyvben beszélünk — minden keresztyénre vonatkoznak; ezek a dolgok semmi esetre sem a professzionális „papságra” vonatkoznak kizárólag.

Mostanában eltöltöttem bizonyos időt egy csomó új könyvet elolvasva a gyülekezetről és a gyülekezet növekedésről. A legtöbbje ezeknek hosszú részeket szánt arra, hogy meghatározza a szolgálati filozófiát. Azok közül senki sem adott olyan körültekintő útmutatásokat, mint amit Pál körvonalazott Timóteusnak. Valójában senki sem merítette egyetlen elemét sem a szolgálati filozófiájának az Új-szövetségi levelekből! A legtöbb felvázolt alapelv a modern üzleti életből származott: marketing technikák, managment elméletek, filozófia és más hasonló területekről.

Néhányan bibliai anekdótákat használnak fel, hogy bemutassák az alapelveiket. Azonban senki sem vázolta fel a filozófiáját a Szentírásból — jóllehet az Új-szövetség nagy része határozottan azért íródott, hogy útmutatásokat adjon a gyülekezeteknek és pásztoroknak ezekben a dolgokban!

SZOLGÁLAT A VISZKETŐ FÜLEK KORÁBAN

Sajnálatos módon a piac-vezérelt szolgálati filozófia korunknak egy nagyon rossz módszerhez fordul segítségért. Ez azokat az embereket szolgálja ki, akiknek az első szeretete önmaguk, és akik nem törődnek Istennel — mindaddig, amíg meglehetnek Ő nélküle az önző életstílusuk lerombolása nélkül. Ilyen embereknek egy olyan vallást ígérni, ami megengedi nekik, hogy kényelmesen ellegyenek a materializmusukban, az önszeretetükben és ők majd tömegben fognak reagálni erre?

Pál előre megsejtett egy ilyen időt. Timóteusnak írt második levelének a végén – miután körvonalazta az alapelveket – felsorolva látjuk Pál tanácsainak rövid összefoglalását Timóteushoz, ezekben a jól ismert versekben: “Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (2 Tim. 4:2). Ezt követően az apostol ezt a prófétikus figyelmeztetést tette: “Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak.” (4:3–4).

A King James Version fordítása így hangzik: “A saját vágyaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, akiknek pletykára éhes füleik vannak és a fülüket el fogják fordítani az igazságtól.”

Egyértelmű, hogy nem volt helye Pál szolgálati filozófiájában az „azt adni az embereknek, amit akarnak” teóriának, ahogyan azt ma sokan vallják és annyira jellemző. Ő nem arra bátorította Timóteust, hogy azt kutassa ki, hogy mit szeretnének az emberek. Nem javasolta az embereknek, hogy tanulmányozzák a demográfiai adatokat vagy kutassák ki az emberek „érzékeny szükségleteit”. Pál nem hagyhatta jóvá semmiféleképpen, hogy Timóteus a hallgatósága igényeit szolgálja ki. Ellentétben! Pál megparancsolta a védencének, hogy hirdesse az IGÉT – hittel teljes módon, feddve és türelmesen — és konfrontálódjon a világ ellentétes szellemével.

MI HATÁROZZA MEG A SIKERT?

Figyeljük meg, hogy Pál nem mondott semmit Timóteusnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan reagálnak az emberek. Nem tanította arra Timóteust, hogy nagy legyen a gyülekezete, hogy sok pénzre van szükség és hogyan szerezzen magának befolyást közöttük. Nem javasolta Timóteust egyáltalán, hogy elfogadja a világ tiszteletét és megbecsülését. Valójában Pál semmit sem mondott a külsődleges sikerrel kapcsolatban. Pál az elkötelezettséget hangsúlyozta és nem a sikerességet.

A kortárs szolgálók filozófiája elfogult a siker világi értelmezése miatt. A gyülekezetek „sikerességét” a legtöbben gyakran a nagyság, a gazdagság, megachurch-ök több millió dolláros vagyona, gyógyfürdők, kézilabda pályák, napközi otthonok, egyéb speciális rendszerek, és így tovább alapján ítélik meg. Azonban ezerből egy gyülekezet sem esik ebbe a kategóriába. Ez két dolgot jelent: a legtöbb gyülekezet siralmasan eredménytelen vagy a szolgálat sikerességet az anyagi jóléten kívül valami mással kell mérni.

A válasz nyilvánvaló bárki számára, aki ismeri a Szentírást. A külső jellemzők, olyanok mint gazdagság, látogatók száma, pénz, vagy pozitív reakciók sohasem a bibliai mérőszáma a sikeres szolgálatnak. Hűség, kegyesség és szellemi elkötelezettség azok a jellemzők, amit Isten nagyra értékel — és az ilyen minőségi tényezőknek kellene beépülni bármilyen szolgálati filozófia megfogalmazásába. Ez igaz mind a kicsi, mind a nagy gyülekezetek esetében. A méret nem Isten áldásának a kifejezője. A népszerűség pedig nem a siker barométere. Valójában az lehet inkább az ítélet magyarázata. Isten azt mondta Jeremiásnak: “Egy visszataszító, szörnyű dolog történt az országban: a próféták hamisan prófétálnak és a papok uralkodnak a népen; és az én népem ezt szereti” (Jer. 5:30–31).

Nézzük meg ismét Pálnak Timóteushoz szóló útmutatásait. Ahelyett, hogy Pál arra bátorította volna Timótust, hogyan gyűjtse be a világi elismeréseket, Pál a szenvedésre és a megpróbáltatásokra figyelmeztette — ami nem tartozik a modern gyülekezet növekedési-szakértők vágyai közé! A Szentírásban a nagy költségvetés, gazdag tagok nagy taglétszám soha nem szerepelnek, mint lefektetett elérendő célok. Pál nem mondta Timótusnak, hogyan legyen „sikeres”; nem adott útmutatásként módszereket a látogató létszám növelésére; hanem arra bátorította őt, hogy törekedjen az isteni normák – Isten igazságának megalkuvás mentes – megtartására.

Természetesen ez az, ami meghatározza az igazi sikert. A valódi siker nem eredményeket ér el bármilyen értékben kifejezve. Az nem jólét, hatalom, hírnév, népszerűség vagy a sikernek bármi más világi elképzelése. Az igazi siker Isten akaratának a megcselekvése tekintet nélkül a következményekre.

Világi szót használva erre, amit a világ gyakran használ, a helyes cél nem a siker, hanem a kiválóság. Pál arra bátorította Timóteust, hogy tegyen meg mindent, amire Isten elhívta és megajándékozta őt. Nem tanácsolta Timóteusnak, hogy keresse a sikert; helyette arra bátorította, hogy törekedjen a kiválóságra.

EGY KIVÁLÓ SZOLGÁLAT ALAPJA

Nézzünk meg kicsit közelebbről néhány verset a 2 Timóteus 4. elejéről:

„Megbízlak téged Isten és Jézus Krisztus jelenlétében, aki megítéli az élőket és a holtakat az Ő megjelenésekor az Ő királyságában: hirdesd az igét; légy kész alkalmatos és alkalmatlan időben; ints, feddj és buzdíts teljes türelemmel és tanítással. Eljön az az idő, amikor az emberek nem fogják elviselni a tiszta tanítást, hanem viszkető füleik lesznek, és saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat és az igazság hallgatásától elfordulnak, és a mesékhez fordulnak. Ezért te légy mindig józan légy, viseld el a szenvedést, cselekedd az evangélista munkáját, szolgálatodat teljesen betöltsd….” (1–5. versek)

Ez a rövid igeszakasz meghatározza a biblikus szolgálat lényegét. Ez kilenc figyelmeztetést tartalmaz Páltól Timóteushoz, amit egyetlen szolgáló se merészeljen figyelmen kívül hagyni. Azok, akik elhanyagolják ezeket a kötelezettségeket leértékelődnek. Kérdés az, hogy megvalósítják ezt vagy nem?

Emlékezz vissza az elhívásodra

“Megbízlak téged Isten és Jézus Krisztus jelenlétében, aki megítéli az élőket és a holtakat az Ő megjelenésekor az Ő királyságában”— így kezdi Pál ennek az inspirált levélnek az utolsó szakaszát. Közel volt a saját életének a végéhez és előre látta saját kivégzését. Tudta, hogy oda fog állni Isten elé elszámolásra. Ezek a gondolatok terhelték az ő elméjét, és ezért emlékeztette Timóteust, mint fiatal szolgálót a saját elhívásának komolyságára.

Azt tanácsolta Timóteusnak, hogy egy elközelgő ítélet világosságában éljen és munkálkodjon. Timóteusnak arra kellett figyelnie, hogy mit gondol Isten az ő szolgálatáról és nem arra, hogy az emberek mit gondolnak arról. Figyeljük meg, hogy Pál segítségül hívta „Isten és Jézus Krisztus jelenlétét, aki élőket és holtakat ítél.” Pál azt akarta, hogy Timóteus megértse, hogy Egyvalaki az, aki meg fogja ítélni őt, Egyvalaki az, akinek a jelenlétében ő szolgál. Isten a mi nézőközönségünk. Isten ítél meg bennünket az Ő saját kritériumai szerint, nem az, amit az emberek gondolnak.

Máshol azt mondja Pál: “Mi mindannyian Isten ítélő széke előtt fogunk megállni . . . Így ezért mindannyian Istennek magának fogunk számot adni” (Róma. 14:10, 12). Ez egy lényeges szempont, amire Pál fel akarta hívni Timóteus figyelmét. Ő nem emberek, hanem Isten tetszésére kell, hogy szolgáljon.

Hirdesd az Igét

Milyen szolgálat tetszik Istennek? “Hirdesd az igét” (2. vers). Egyszerűen engedelmeskednikell a parancsolatnak, ami minden igazi biblikus szolgálati filozófia középpontja. Az igehirdető feladata kihirdetni a Szentírást és értelmezni azt. (Neh. 8:8). Minden más kívül kell, hogy essen ezen az üzeneten.

Az apám pásztor volt, és amikor először mondtam neki, hogy azt éreztem, hogy Isten elhívott engem egy szolgáló életre, adott nekem egy Bibliát, amibe beleírta: “Kedves Johnny, hirdesd az Igét. 2 Timóteus 4:2.” Ez az egyszerű állítás ellenállhatatlan motiváció volt a szívemben. Sohasem felejtettem el ezt az egyszerű bibliai útmutatást az apámtól — hirdesd az Igét. Mit kell még ott hirdetni?

Az Ige hirdetése nem mindig könnyű. Az üzenet, amit hirdetnünk kell, gyakran kellemetlen. Krisztus Maga egy „guruló kő”, egy veszélyes „kőszikla” (Róma 9:33; 1 Péter 2:8). A kereszt üzenete akadály némelyek számára (1 Kor. 1:23; Gal. 5:11), mások számára merő ostobaság (1 Kor. 1:23). “A természeti ember nem tudja elfogadni Isten Szellemének dolgait, mert az ostobaság neki, és nem képes megérteni azokat, mert ahhoz szellemi ítélőképesség szükséges” (1 Kor. 2:14). Mit képzelsz, miért írta Pál: “Nem szégyellem az evangéliumot” (Róm. 1:16)? Bizonyára azért, mert olyan sok keresztyén szégyelli az igazi üzenetet, amit nekünk hirdetni kell.

Amint megfigyelhettünk, Timóteus nyilvánvalóan küzdött azzal, hogy szégyellt a bűnről beszélni. Ő „szégyellte az Úrról való bizonyságtételt”, sőt Pált is szégyellte (2 Tim. 1:8). Timóteus láthatóan egy bátortalan lélek volt, egyáltalán nem volt olyan erős és bátor, mint Pál apostol. Fiatal volt és néhány ember megvetette őt ezért (1 Tim. 4:12). Ő tudta nagyon jól, hogy még a Pállal való kapcsolata is nagyon veszélyes volt. Nyilvánosan hirdetni Isten igazságát az Pálhoz hasonlóan börtönbe juttathatta őt. A legkevesebb, amiben bizonyos lehetetett, hogy magára zúdítja a zsidók gyűlöletét és támadását, akik az evangélium ellenségei voltak.

Mi több, Timóteus nyilvánvalóan küzdött az ifjúkori vágyakkal (2 Tim. 2:22). Úgy érezhette, hogy nem képes mindent megtenni. Ezek voltak a kényszerítő okok Timóteus számára, hogy elhallgassa az evangélium hirdetését. Ezért, amikor Pál megparancsolta neki, hogy hirdesse azt, ezzel azt kérte tőle, hogy szálljon szembe a saját természetes hajlamával és gátlásosságával.

Mi volt az az Ige, amit Thimóteusnak hirdetni kellett? Pál világossá tette ezt a 3. fejezet végén: “A teljes Szentírás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, feddésre, helyreigazításra és az igazságban való nevelésre” (2 Tim. 3:16.). Ez az az Ige, amit hirdetni kell: “Isten teljes tanácsa” (Ap.csel. 20:27). Pál azt mondta az első fejezetben Timóteusnak: “Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, amiket tőlem hallottál” (13. vers). Pál a Szentírás kijelentett igéjéről beszél – az Ige teljességéről. Arra ösztönözte Timóteust, hogy “A rád bízott drága kincset őrizd meg…” (14. vers). Azután a 2. fejezetben azt mondja neki, hogy tanulmányozd az Igét és alkalmazd azt helyesen (15. vers). Most azt mondja neki, hogy hirdesd azt. Tehát a hűséges szolgáló minden feladata Isten Igéje körül forog – megvédeni, tanulmányozni és hirdetni azt.

A Kolossé 1-ben Pál apostol a saját szolgálati filozófiáját írja le: “ Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét” (25. vers, kiemelve a hangsúlyozandót). Az 1 Korinthusban egy lépéssel tovább megy, és azt mondja: “Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.

1Kor 2:2  Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” (2:1–2). Más szavakkal, az ő célja, mint igehirdető nem az volt, hogy szórakoztassa az embereket az ő bombasztikus stílusával vagy humorosan mulatassa őket, elmesélve dolgokat vagy mesterkélt módszereket alkalmazzon — ő egyszerűen Krisztust hirdette, mint megfeszítettet.

Mindig voltak emberek a pulpituson, akik sokaságot gyűjtöttek, mert szónoki tehetséggel rendelkeztek, érdekes történeteket meséltek, szórakoztató stílusú szónokok voltak, energikus személyiségek, jól tudták manipulálni a tömeget, magukkal ragadó szónokok, népszerű politikusok vagy művelt tudósok. Az ilyen igehirdetés népszerű lehet, azonban nem szükségszerűen erőteljes. Senki sem tud prédikálni erővel, aki nem az Igét hirdeti. Egyetlen hűséges igehirdető sem fogja felvizezni vagy mellőzni Isten teljes tanácsát. A vezetők (pásztorok) elhívása az Ige teljességének a hirdetése.

Így hirdetve az Igét a szolgálati filozófiánknak nagyon bátornak kell lenni. Bármi más filozófia, ami Isten szavát emberi bölcsességgel pótolja az filozófia, politika, humor, pszichológia, emberi tanács és emberi vélemény, amik sosem tudják elvégezni azt, amit Isten Igéje végez el. Azok lehetnek érdekesek, tájékoztató jellegűek, szórakoztatóak és néha még segítenek is — azonban az nem a gyülekezet dolga. Az igehirdető dolga nem az, hogy emberi bölcsesség csatornája legyen, hanem, hogy Isten szavát szólja a gyülekezetnek. Az emberi üzenet nem tudja magán viselni az Isteni felhatalmazás bélyegét — hanem egyedül Isten Igéje. Őszintén nem értem az igehirdetőket, akik készek lemondani erről a komoly kiváltságról. Erkölcsi előadás és motivációs feladatok nem helyettesítik Isten Igéjét. Miért kellene emberi bölcsességgel hirdetni azt, amikor Isten Igéje hirdetésének a kiváltságával rendelkezünk?

Légy hűséges alkalmatos és alkalmatlan időben

Pál az után arra emlékezteti Timóteust, hogy egy örökkévaló feladatra kapott elhívást. Nem csupán arra, hogy hirdesse az Igét, hanem, hogy azt a körülötte lévő közhangulattól függetlenül tegye. Neki hűségesnek kell lenni, amikor az ilyen igehirdetést eltűrik, de akkor is, amikor nem. Légy kész akkor is hirdetni az Igét, amikor az idő alkalmatlan. Az emberek meg fogják tapasztalni Isten haragját, ha Ő ad embereket, hogy figyelmeztessék őket a bűnben élés választásának a következményeire. (Róma. 1:24, 26, 28), “a kiszabott büntetés az elkövetett hibákért” (27. vers). A társadalom jobban érzékelheti ma ezt az Istentől való elszakadást, mint korábban bármikor. Az igehirdetés elutasítása a gyülekezetben valójában hozzájárulhat az emberek a magukra maradottságának érzéséhez. Martyn Lloyd-Jones bizonyította, hogy “A Gyülekezetben az Ige hirdetésének sokféle módon való leértékelődése nagymértékben felelős a modern társadalom állapotáért. . . . A Gyülekezet felhagyott az igazi feladatával és magára hagyott egy emberiséget, hogy az többé-kevésbé saját lehetőségeire támaszkodjon.”

Most bizonyosan nincs itt az ideje a gyenge embereknek, a gyenge üzeneteknek, és a gyenge szolgálóknak. Amire szükség van: erkölcsi erő és bátorság, megalkuvás nélküli igazság hirdetése, ami az embereknek szabadságot adhat. “Eddig azt mondtuk, hogy nekünk kevesebb igehirdetésre van szükségünk és egyre jobban más hasznosnak tűnő módszerekhez folyamodtunk. Én azt mondom, hogy nekünk mennyből kapott igehirdetésekre van szükségünk.”

A pillanatnyilag népszerű piac-vezérelt filozófia azt mondja az egyszerű bibliai igazságra, hogy elavult. A biblikus előadások és teológiák úgy tűnik, mintha elavultak lennének és lényegtelenek. Ez a filozófia abban a hiedelemben gyökerezik, hogy a mai gyülekezetbe járók nem fogják elviselni az igehirdetést. Emberek ma nem fognak csak üli a padsorokban, miközben valaki előttük hirdeti az igét. Ők egy média-vezérelt kultúra termékei és nekik egy olyan gyülekezeti megtapasztalásra van szükségük, ami az ő saját igényüket fogja kielégíteni. “Az igehirdetés darabokra van zúzva” – azt kell, hogy mondjuk. Az ésszerű magyarázat erre, hogy hagyjuk el az igehirdetést és hangzatosabb, filozofikusabb porhintésbe részesítsük az embereket a gyülekezetben, mert ők ezt igénylik: “A gyülekezet elbukott, ha a posztmodern vallásos kultúra irányába modul el. A mai kultúrában. . . az emberek növekvő mértékben bizalmatlanok a tekintéllyel rendelkező személyekkel szemben, különösen azokkal az igehirdetőkkel szemben, akik magasröptű magyarázatokat tartanak arról, hogyan működik a világ.”

Pál azonban azt mondja, hogy a kiváló szolgálónak hűségesnek kell lenni abban, hogy az Igét hirdesse még akkor is, ha az nem divatos. A kifejezés, amit használ “légy kész.” A görög kifejezés (ephistΣmi) pontosan azt jelenti, hogy “állj ki mellette.” Egy ilyen hozzáállás megvalósítására kell törekedni. Ezt gyakran használták egy katonai őr leírására, aki a posztján áll, felkészülve arra, hogy teljesítse kötelességét. Pál egy robbanó erejű buzgóságról beszélt, hogy hirdetni az Igét, mint Jeremiás, aki azt mondta, hogy Isten Szava egy tűz volt a csontjaiban. Ez az, amit Pál elvárt Timótustól. Nem húzódozás, hanem elevenség. Nem bizonytalankodás, hanem bátorság. Nem langyosság, hanem Isten Igéjének szólása.

Ints, feddj és buzdíts

Pál adott útmutatást Timóteusnak az igehirdetése hangszínére vonatkozóan is. Két szót használ, ami negatív mellékjelentést hordoz és egyet, ami pozitívet: ints, feddj és buzdíts (2 Tim. 4:2). Minden hiteles szolgálatnak a pozitív és a negatív kiegyensúlyozásával kell rendelkeznie. Az az igehirdető, aki elhagyja az intést és a feddést nem teljesíti küldetését.

Mostanában hallgattam egy jól-ismert igehirdetővel egy rádióriportot, ahol a pozitív gondolatokat hangsúlyozta. Ez az ember szó szerint azt állította, hogy ő körültekintő módon kerüli az igehirdetésében bármilyen módon a bűn említését, mert azt érzi, hogy az emberek akárhogyan is, de túlzottan meg vannak terhelve a bűnnel. A riporter megkérdezte, hogy mivel igazol egy ilyenfajta hozzáállást. A pásztor azt válaszolta, hogy korábban hozott egy döntést a szolgálatát illetően, hogy az összejövetelen az emberek szükségeire koncentrál, és nem támadja őket a bűneik miatt.

Az emberek legmélyebb szüksége azonban éppen az, hogy beismerjék és győzelmet vegyenek a bűneik felett. Ezért az olyan igehirdetés, amiből hiányzik a bűnnel való szembesítés és helyreállás Isten Igéje által, az nem felel meg az emberek szükségének. Az adhat nekik jó érzéseket és lelkesedhetnek az igehirdetőért, azonban az nem azonos azzal, ami megfelel a valós szükségeknek.

Az intés, feddés és buzdítás ugyanazok, mint az Ige hirdetése azoknak, akik hasonlóképpen a Szentírás valóságra váltásán munkálkodnak: “A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a helyreigazításra és az igazságban való nevelésre.” (2 Tim. 3:16). Figyeljük meg ugyanazt a kiegyensúlyozottságát a pozitív és a negatív hatásoknak. A feddés és a helyreállítás negatívak; a tanítás és a nevelés pozitívak.

Jóllehet Isten szavának feddése légyeges, és sohasem szabad elhanyagolni azt, azonban az útmutatás pozitív része – érthető okokból, ahová az energiánk nagy részét szeretnénk befektetni – a „buzdíts” – para­kaleø – egy olyan szó, ami „bátorítást” jelent. Egy kiváló igehirdető konfrontálódik a bűnnel, és azt követően arra bátorítja a bűnösöket, hogy az igazságban járjanak. Kell, hogy ezt “teljes türelemmel és tanítással” tegye (4:2). Az 1 Thessalonika 2:11–12-ben Pál a hogyanról beszél: “mint atya az ő gyermekeit, buzdítunk mindannyiótokat és bátorítunk benneteket és megparancsoljuk nektek, hogy Istenhez méltó módon járjatok.” Ez gyakran nagy türelmet és sok útmutatást (tanácsadást) igényel. Azonban egy kiváló szolgáló nem hanyagolhatja el az elhívásának ezt az oldalát.

Állj szilárdan (ne alkudj meg) a nehéz időkben

Van egy sürgősség abban, ahogyan Pál megbízza a fiatal Timóteust: “Mert eljön az idő, amikor az emberek nem fogják elviselni a tiszta tanítást, mert viszket a fülük és saját kívánságaik szerint fognak gyűjteni maguknak tanítókat” (2 Tim. 4:3). Ez egy prófécia emlékeztetve azokra a dolgokra, ami a 2 Timóteus 3:1-ben található (“meglátod, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be”) és az 1 Timóteus 4:1-re (“a Szellem határozottan mondja, hogy az utolsó időben egyesek elszakadnak a hittől”). Ez akkoriban a harmadik prófétikus figyelmeztetés volt Timóteus felé a nehéz időkről, ami kellett, hogy eljöjjön. Figyeljük meg az előrehaladást: Először azt mondta, hogy az idő el fog jönni, amikor az emberek elszakadnak a hittől. A második arra figyelmeztette Timóteust, hogy veszélyes idők fognak eljönni a gyülekezetre. A harmadik figyelmeztetés azt követően, hogy az az idő akkor jön el, amikor a gyülekezetben nem bírják elviselni a tiszta tanítást, hanem helyette arra van szükségük, hogy a fülüket csiklandozzák.

A vakmerő igehirdetés egyre szükségesebb az ilyen veszélyes időkben. Amikor az emberek nem fogják elviselni az igazságot, akkor van a legnagyobb szükség bátor szókimondó igehirdetőkre.

Miért van az, hogy az emberek nem hajlandók elviselni a tiszta tanítást? A bűnük szeretete miatt. A tiszta igehirdetéssel szembeszállunk és megfeddjük a bűnt és az emberek bűnös életvitelét és ezért ők nem viselik el az ilyen tanítást. Ők azt akarják, hogy a fülüket csiklandozzák (3. vers).

Pál az 1 Timóteus 1-ben szintén a tiszta tanítás – „egészséges tudomány” – kifejezést használja. A 9-10. fejezetekben a törvényről beszél, ami a következőkért van: “törvénytelenekért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a szentségtelenekért és a világiakért, azokért, akik kezet emelnek az apjukra és anyjukra, a gyilkosokért, azokért, akik szexuális erkölcstelenséget, homoszexuális gyakorlatot követnek, leigáznak másokat, hazugok, hamis tanúk és azok, akik ellene állnak a tiszta tanításnak” (hangsúlyozás kiemelve). Egy hazugokkal, hamisan esküvőkkel, gyilkosokkal és homoszexuálisokkal teli társadalom semmi esetre sem fogja eltűrni a tiszta tanítást.

Figyeljük meg, hogy Pál nem javasolja azt a módszert, hogy az ilyen társadalom elérése érdekében puhítsuk fel vagy alakítsuk át az üzenetet úgy, hogy az az ilyen emberek számára is elfogadható legyen. Éppen az ellenkezője az igazság. Az ilyen fülviszketés egy utálatos dolog. Pál arra ösztönzi Timóteust, hogy kész legyen szenvedni az igazságért, és hogy bátran és hűségesen kitartson az Ige hirdetése mellett. Ez az egyetlen mód, hogy az intoleráns emberek szembesíthetők legyenek az igazsággal, ami egyedül képes meglágyítani a szívüket.

Mellesleg szólva a kérdés, ami ezen igeszakasz kapcsán felmerül, az a 3. vers „ők” szaván fordul meg. Kikre vonatkozik ez a szó? A világra? Vagy a gyülekezetre? Bizonyára ez a tanítás a világias magatartásra igaz — a bűnöktől meg nem tisztult szívű emberekre, akik ritkán készek tolerálni a tiszta tanítást. Azonban itt Pál kimondottan azokról az emberekről beszél, akiknek Timóteus prédikál. Ez úgy látszik elsősorban gyülekezetben lévő emberekre utal. Arra hívja fel a figyelmet, hogy el fog jönni egy idő, amikor meggyőződéses hívők Efézusban nem támogatnák a tiszta tanítást.

Nem pontosan ugyanilyen a gyülekezetek állapota ma a társadalmunkban? Valójában ez az a dolog, amit a marketing szakember hangsúlyozott a gyülekezet vezetők számára. Az ő filozófiájuknak teljes egészében az az alapja, hogy az emberek nem akarják meghallani a kihirdetett igazságot; ők szórakoztatásra vágynak. A marketink terv azt mondja, add nekik azt, amit akarnak. A Szentírás viszont mást mond.

Feltételezett evangéliumi gyülekezetek ezrei vannak az egész világon, akik nem tudják bevenni a tiszta tanítást. Egyszerűen nem tudnának elviselni egy két hetes erőteljes bibliai tanítást, ami megcáfolná a tanításbeli hibáikat, szembeszálljon a bűneikkel, meggyőze őket a bűnről és felszólítsa, hogy engedelmeskedjenek az igazságnak. Nem akarják meghallgatni az egészséges tanítást. Miért? Mert az emberek a gyülekezetben egy saját istent akarnak a bűnös életmódjuk feladása nélkül és nem fognak elszenvedni valakit, aki azt mondja nekik, amit Isten Igéje mond.

Mit karnak hallani? “Viszkető füleik vannak, ezért gyűjtenek maguknak tanítókat a saját kívánságaik szerint.” (3. vers). Ironikusan mondva ők keresnek tanítókat. Valójában ők gyűjtenek maguknak tanítókat — de nem tisztákat. Olyan tanítókat választanak, akik azt mondják nekik, amit hallani akarnak. Azt akarják, hogy valaki csiklandozza a fülüket és táplálja a vágyaikat. Arra vágynak, hogy jól érezzék magukat. Azokat az igehirdetőket, akik megbotránkoztatják őket, azokat elutasítják. Összegyűjtik tanítók sokaságát, akik a telhetetlen testies étvágyukat táplálják, és azt az igehirdetőt, aki üzenetet hoz nekik, amire a legnagyobb szükségük lenne, őt szeretnék a legkevésbé meghallgatni. Sajnálatos módon fülcsiklandozó üzenetekkel szolgáló igehirdető bőségesen rendelkezésre áll. “Olyan időszakban, amikor bizonytalan a hit, kételkedések és szokatlan spekulációk vannak a hit dolgában, mindenfajta tanítók hemzsegnek, mint a sáskák Egyiptomban. Az igény létrehívja a szolgáltatást. A hallgatóság hív és ők alakítják az igehirdetőiket. Ha az emberek arra vágynak, hogy egy „borjú” dicsőítsen, egy „borjú-gyártó szolgáló” készségesen megtalálja.

Ennek a fülcsiklandozó igehirdetők utáni vágynak rettenetes vége van. A 4. vers azt mondja, hogy ezek az emberek véső soron “elfordulnak az igazság meghallgatásától és a mesékhez fordulnak.” Saját maguk áldozataivá válnak az igazság meghallgatásának elutasítása miatt. Az “elfordulnak” cselekvő igealakban van. Az emberek szándékosan ezt a cselekedetet választják. A “mesékhez fordulnak” pedig passzív (szenvedő) igealakban van. Ez leírja mi fog megtörténni velük. Az igazságtól elfordulva a megtévesztés áldozataivá válnak. Abban a pillanatban, amikor elfordulnak az igazságtól, a Sátán ’bábjaivá’ válnak.

Ez történik ma a gyülekezetekben mindenfelé. Az evangéliumi keresztyénség elveszítette a tűrőképességét a konfrontáló igehirdetésre. Megnyíltak a zsilipek a súlyos tanításbeli hibákra. A keresztyének őrült módon hajszolják a Biblián kívüli kijelentéseket próféciák és álmok formájában. Az igehirdetők figyelmen kívül hagyják a pokol létezését. A modern evangélium mennyországot ígér a szentségtől függetlenül. Gyülekezetek figyelmen kívül hagyják a bibliai tanítást a női szerepekről, a homoszexualitásról és más politikai töltetű dolgokról. Az emberi közeg legyőzte az Isteni üzenetet. Az eredmény súlyos tanításbeli megalkuvás igen sok területen. Ha a gyülekezet nem gyakorol bűnbánatot és nem fordul vissza a felfelé haladó vonalra (ahogyan Spurgeon mondaná), ezek és más hibák olyanná fognak válni, mint a járvány.

Nézzük meg újból a kulcs-kifejezést a 3. versben: “viszket a fülük.” Miért nem fogják eltűrni a tiszta tanítást? Miért választanak maguknak tanítókat? Miért fordulnak el az igazságtól? Mert mélyen a belsejükben egyszerűen a fülüknek kedves dolgokat akarnak hallani. Nem akarnak konfrontálódni. Nem akarják, hogy bűneikről meggyőzzék őket. Ők azt akarják, hogy szórakoztassák őket. Olyan igehirdetésre vágynak, ami kellemes érzéseket hoz létre bennük. Jól akarják érezni magukat. A fülüknek tetsző dolgokat akarnak hallani; érdekes anekdótákkal, humorral, filozófiával, motivációs feladatokkal, bátorítással, pozitív gondolatokkal, önmaguk felemelésével, az egót tömjénező lelki fröccsökkel és hogy kellemes kis feladatokkal szórakoztassák őket. Biblikus intés, feddés és bátorítás elfogadhatatlanok.

Isten igazsága azonban nem viszkető füleknek való, hanem bezárja, égeti azokat. Először az int, fedd és meggyőz – és azután buzdít és bátorít. Az Ige hirdetőjének körültekintőnek kell lenni, hogy megtartsa ezt az egyensúlyt.

A János 6-ban, azt követően, hogy Jézus egy különösen kemény üzenetet adott át, a Szentírás azt mondja nekünk: “Ezután sokan a tanítványai közül hátat fordítottak és a későbbiekben nem követték őt.” (66. vers). Amikor a sokaság elment, az Úr odafordult tanítványaihoz és megkérdezte őket: “Ti is el akartok menni?” (67. vers). Péter válaszolt elég kifejező módon a Tizenkettő helyett: “Kihez mehetnénk Uram? Örök élet beszéde van nálad” (68. vers). Ez volt a helyes válasz. Ez feltárja az igazi tanítványok és az élősködők közötti különbséget: az ő éhségüket az Ige után. Jézus azt mondta: “Ha megmaradtok az én Igémben, akkor valóban az én tanítványaim vagytok.” (János 8:31). Az emberek azt keresik, hogy érdekességekkel szórakoztassák és táplálják őket és azok az emberek, akiket a sokaság követ, még nem jelenti azt, hogy ők igazi tanítványok. Azok, akik szeretik az Igét, ők az igazi Krisztus-követők. Ők nem olyan igehirdetőkre vágynak, akik a fülüknek kedves.

Légy józan minden dologban

A kiváló szolgáló egyik jellemzője a meggondolt józanság kell, hogy legyen. “Mindig józan légy” (5. vers), ami nem pusztán egy részegség elleni figyelmeztetés. Pál nem azt javasolja Timóteusnak, hogy komor, szomorú, barátságtalan, mogorva vagy mindenkor haragos legyen. A józan ön-kontrollt, állhatatost, vigyázót jelent. Ez egy éber lelki állapotot és az kontrollnak a képességét írja le.

Ez egy állhatatos, szilárd (stabil) egyéniség, mint egy olyan sportoló, aki minden szenvedélyét, étvágyát és idegességét teljes egészében kontroll alatt tartja, hogy elérje a maximális teljesítmény szintet. Negatív oldalról értelmezve ezt, egy igehirdető ne legyen szeszélyes, divatot (irányzatot) követő, ne legyen ’vessző-paripája’. Egy változó világgal szemben, egy bizonytalan gyülekezet közepette, egy változó és ingadozó társadalmi környezetben, a szolgálók mély gyökerekkel kell, hogy rendelkezzenek, rendületlenek és szikla-szilárdak kell, hogy legyenek. Nem alkudhatunk meg a nyomások alatt.

A gyülekezet éppen elég rendetlen, divatot követő, szeszélyes igehirdetővel rendelkezik, akik ha kell hátra-bukfencet vetve haladnak a tömeggel attól függően, hogy az merre halad. Amire most leginkább szükség van, olyan szellemi emberek, akik teljes egészében állhatatosak maradnak egy ingadozó világban, akik ismerik a prioritásaikat. Olyan szolgálókra van szükségünk, akiknek elméje mentes a megtévesztéstől, a hamis tanításoktól és a liberális gondolkodásmódtól. Olyan igehirdetőkre van szükség, akik bátran kijelentik Isten teljes tanácsát. Milyen fárasztó lehet Istennek hallgatni, amikor az ízetlen, erőtlen táplálékot csepegtetik a pulpitusról az Ő Igéje helyett. A kiváló (nemes) igehirdető kiegyensúlyozott, következetes, szilárd. Nem mozdítható ki mások kiabálása által, akik a viszkető fülű emberek alamizsnájáért könyörögnek.

Szenvedd el a megpróbáltatásokat

Kiváló szolgálók nyilvánvalóan nem lehetnek azok, akik evilági dicsőség után vágynak. Nem lehetnek a földi kényelem szeretői sem. A szolgáló élete nem kényelmes élet. Timóteusnek késznek kellett lenni elviselni a nehézségeket. (5. vers). Neki nem lehetett egy olyan szolgálata, amit Isten akart neki, míg ő kész nem volt, hogy átmenjen valamilyen szenvedésen. Egyetlen szolgálatnak sem jön létre semmilyen értéke szenvedés nélkül. Gyakran találkozok szolgálni igyekvő fiatal emberekkel, akik úgy néznek egy gyülekezetre, mintha nem lennének problémák, egy szolgálatra, mintha nem lenne kihívás, egy gyülekezetre, ami könnyűvé fogja tenni az életet. Ott nincs hely az Ige hűséges szolgálója számára. Egy olyan elképzelés, hogy a szolgálat lehet mind hatékony, mind fájdalommentes – egy hazugság. Nehézségekkel fogsz találkozni, ha a hamisítatlan Igét hirdeted. És ha szerencsétlenség ér, két választásod van. Elviseled azt és állhatatos maradsz vagy megalkudsz dolgokkal. A hűséges szolgáló ragaszkodik az igazsághoz. Nem teheted azt, hogy kimenekülj a szenvedésből. “De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2 Tim. 3:12). Így a hűség és a nehézségek „kéz a kézben járnak”. Ez egy ismétlődő téma Pál leveleiben a fiatal védencéhez. A 2 Timóteus 2:1–3-ban azt írta Pál: “Te annak okáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben…. Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.” Most ismét emlékezteti Timóteust, hogy a szenvedés ugyanolyan része a hűséges szolgálói feladatnak, mint a munka bármilyen más szempontja. Követte Timóteus Pál tanácsát? Egyértelműen igen. A Zsidó 13:23-ban egy érthetetlen kis vers azt mondja: “Legyen tudtotokra, hogy a mi atyánkfia Timóteus „kiszabadult”, akivel ha csakhamar eljön, meglátogatlak titeket.” A Zsidó levél írója nyilvánvalóan jól tudta és szerette Timóteust. Azt mondja a Zsidó levél, hogy Timóteus “kiszabadult.” Honnan szabadult ki? Az itt használt görög szó azt sejteti, hogy Timóteus a börtönből szabadult ki. Feltételezhetjük, hogy amikor a szenvedés elközelgett Timóteus elviselte azt. Nem alkudott meg. Hűséges maradt, még akkor is, ha az egyértelműen börtönöztetést jelentett. Nem próbált egy könnyebb utat találni.

Az evangélista munkáját cselekedd

Első látásra az látszódhat, hogy a parancsolat „az evangélista munkáját cselekedd” egy váratlan irányváltás. Azonban nem. Pál arra bátorította Timóteust, hogy lépjen ki a saját gyülekezete kényelmi köréből és bátran hirdesse az Igét a hitetlenek felé. Pál nem azt javasolta, hogy Timóteus szolgálata egy evangélista legyen. Azt mondta neki, hogy a feladatának az is része, hogy evangelizáljon a hitetlenek felé. Pál újból megparancsolta Timóteusnak, hogy bátran hirdesse az igazságot. Timóteus kísértést érezhetett, hogy a gyülekezet körében keressen kényelmet. Pál ösztönözte, hogy szolgáljon helyette a frontvonalon. Azt akarta, hogy Timóteus bátran szembenézzen a világgal és hirdesse a keresztre feszített Krisztust. Azt akarta, hogy kihirdesse a bűnt, az igazságot, az ítéletet és Isten törvényét. Ki akarta jelenteni neki a gonoszságot, az emberiség elveszett állapotát. Azt akarta, hogy hirdesse ki Jézus Második Eljövetelét és figyelmeztessen az örök ítéletre. Hangsúlyozni akarta neki a kereszt, a feltámadás, a bűnhődés, a kegyelmet és a hit üzenetét. Arra ösztönözte Timóteust, hogy legyen komoly és meggyőző a hitetlenekkel felé.

A szolgálatodat teljesen betöltsd

Ez a rövid megbízás Timóteus számára egy végső, ellentmondást nem tűrő paranccsal fejeződik be: “A szolgálatodat teljesen betöltsd” (5. vers). A “betölt” azt jelenti “elvégezni, mindet megcsinálni.” Mondhatta volna így is: “Ne szolgáld Istent félszívvel; tegyed azt teljes erőddel.” Pál a saját életének végéhez közeledik és képes volt azt mondani: “Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2 Tim. 4:6–8). Azt akarta, hogy Timóteus egy napon eljusson ugyanerre a pontra.

Emlékezzünk Pálnak Timóteus megbízására, ami minden keresztyén számára jelentőséggel bír. Mi mindannyian kell, hogy jó szolgálók legyünk akármilyen szolgálati területen, ahová az isteni gondviselés helyez minket. Az, hogy te egy anya szolgálatában állsz a gyerekeid felé, vagy pásztora vagy egy 15.000 fős gyülekezetnek, ugyanezek az alapelvek érvényesek rád. Nincs tere a megalkuvásnak. Nincs helye a félénkségnek. Nincs ideje a halogatásnak. Nem kell félni. Töltsd be a szolgálatodat az Úrban; végezz el mindent. Ez akkor lehetséges csak, ha a szolgálat helyesen van elvégezve.

TARTSD MEG SZILÁRDAN A HITET

A Leértékelődési Vita csúcspontján, két héttel az után, hogy a Baptista Unió megfeddte őt, Charles Spurgeon egy üzenetet adott át a következő címmel: “Tartsd meg szilárdan a hitet”, amiben a következőket mondta:

„Nem szabad, hogy valaha is képmutatók legyünk. Vannak idők, amikor támadni kell a fronton és a küzdőtéren összetalálkozunk, amikor látjuk, hogy a kapitányi becsületünk megkívánja azt. Sohasem engedjük meg magunknak sem a szégyenkezést, sem pedig a félelmet. A mi Urunk Jézus megérdemli, hogy odaadjuk magunkat, mint készséges áldozatot a benne való hit védelmére. A hírnevünket és életünket, fel kell áldoznunk Jézus nevéért és a benne való hitért. Ha harc hevében a jó hírünket vagy az életünket kell kockáztatni, hogy megnyerjük a harcot, akkor mondjuk magunknak a következőt: “Ebben a harcban néhányunknak el kell esni; miért ne lehetnék én? Részt veszek abban és osztozom a Mesterem sorsában, és elviselem a szégyent az Ő kedvéért.” Csak a bátor katonák méltók a mi kiváló Urunkra. Azok, akik hátul kullognak, hogy kényelemben legyen részük, nem méltók a királyságra.  . . .

Testvérek, nekünk késznek kell lennünk, hogy nevetség tárgyává váljunk Krisztus kedvéért még akkor is, ha egyénileg befeketítve nevetség tárgyává válunk, amivel a “kultúremberek” olyan készségesen elárasztanak bennünket. Készségeseknek kell lennünk, hogy bolondok legyünk Jézus kedvéért . . . . Én kész vagyok rá, hogy tízezer bolond közül az egyik legyek az én Uramért és Mesteremért és úgy tekinteni azt, hogy az a legnagyobb elismerése számomra, hogy megfosszanak minden tisztelettől és befeketítenek minden ítélettel a régi, nagy igazság kedvéért, ami be van írva a szívünkbe. . . .

Mielőtt feladnám a hitemet . . . Porrá kellene, hogy zúzzanak és minden részemet átformálják.

Spurgeon ezekkel a szavakkal zárta:

„Mindenki bámulja Luthert! Igen, igen; de te nem akarod, hogy bárki ugyanazt megtegye ma? Amikor elmész az állatkertbe megcsodálod a medvét; de milyen lenne egy medve a lakásban vagy szabadon sétálva az utcán? Ugye elviselhetetlen és kétségtelenül igazad van.

Ezért bámulunk egy embert, aki erős volt a hitben, négyszáz évvel ezelőtt; ami az elmúlt korok egyfajta medve-barlangja vagy vasketrece; azonban egy ilyen ember ma egy kellemetlenség lenne és ezért félre kell állítani. Hívjuk őt szűk-agyú bigottnak vagy adjunk neki még rosszabb nevet, ha ki tudtok találni egyet. De azért képzeljük el, hogy azokban az elmúlt korokban Luther, Zwingli, Kálvin és méltó társaik azt mondták: “A világ elromlott; de ha megpróbáljuk azt megjobbítani, akkor csupán veszekedést érünk el, és kegyvesztetté válunk. Ezért menjünk be a hálószobánkba, tegyük fel az alvósapkánkat és aludjuk át a rossz időket, és talán amikor felébredünk, a dolgok megjavulnak.”

Egy ilyenfajta magatartás részünkről együtt járna a hibák átörökítésével. Az utánunk következő kor a pokol mélységébe menne le, és a hibák mocsarában elsüllyedve mindent elnyelne. Ezek az emberek túlzottan szerették a hitet és Jézus nevét ahhoz, hogy lássák a léptek zaját. Ne felejtsük el, hogy mi tartozunk nekik valamivel, és hadd fizessük meg azt a tartozást a fiainknak, amivel az atyáinknak tartozunk.

Ugyanaz van ma is, mint a reformáció napjaiban. Döntést kell hozni. Nem annak van a napja az ember számára, ahol az ember van a napért? Mi, akikhez az evangélium mártírok keze által jutott el, ne merjünk játszadozni azzal, sem leülni és hallgatni megtagadva azt hitszegők módjára, akik azt színlelik, hogy szeretik Őt, azonban legbelül irtóznak minden vele kapcsolatos dologtól. Annak a hitnek, amit megtartok kihatása van másokra, az az elődeim vérének a jele. Megtagadhatom az ő hitüket, amiért elhagyták a szülőföldjüket, hogy új hazát keressenek maguknak: Eldobhatjuk azt a kincset, amit börtönök rácsain át őriztek  meg számunkra, hogy a kovács-szén lángja által eljusson hozzánk?

Személy szerint, amikor a csontjaimat a reuma kínozta, megemlékeztem Job Spurgeon-ról, aki a saját rokonom, akinek Chelmsford Jail-ben volt egy karosszéke, mert képtelen volt lefeküdni a reumatikus panaszai miatt. Egy „széles-karimájú quaker kalap az, ami beárnyékolja a homlokomat”. Talán öröklöm a reumáját; de nem bánom, ha rendelkezek az ő hajlíthatatlan hitével, ami nem engedi meg nekem megalkuvást Isten igazságának a kimondásában. Amikor arra gondolok, hogy mások szenvedtek a hitért, lenézőnek vagy kegyetlenségnek tűnik a puszta pazarlás, említésre sem méltó. A hit szerelmesei egyik ősének lehet egy nagy kérése felénk, hogy ragaszkodjunk az Úr Istenhez, az atyáink Istenéhez és ahhoz a hithez, amiben ők éltek. Ezért nekem meg kell tartanom a régi evangéliumot: Nem tehetek másként. Isten segít nekem engem, el fogom viselni a következményeit annak, hogy az emberek makacsnak gondoljanak.

Nézzétek Uraim! Vannak korok, amiknek el kell jönni. Ha az Úr nem jelenik meg hamarosan, akkor jönni fog egy másik generáció és utána még egy, és mindezek a generációk be lesznek mocskolva és megkárosítva, ha nem vagyunk hűségesek Istenhez és az Ő igazságához ma. Egy útkereszteződésnél vagyunk. Ha visszatérünk az igazsághoz, esetleg a gyerekeink vagy a gyerekeink gyerekei azon az úton fognak járni, azonban ha eltérünk balra a még meg sem született generációk a mi nevünket fogják átkozni, mert hűtlenek voltunk Istenhez és az Ő Igéjéhez. Rátok helyezem nemcsak az elődeitek, hanem az utódok a terhét is, hogy keressétek a győzelmet a Mesteretek dicséretét, jóllehet hogy ti ott tartózkodtok, ahol a Sátán széke van, de mégis tartsátok meg szilárdan az Ő nevét és ne tagadjátok meg a hitet. Isten megadja nektek a kitartást a körülöttünk lévő lelkek tetszésére! Hogyan menekül meg a világ, ha a gyülekezet hűtlen az Ő Urához? Hogyan adjuk tovább az üzenetet, ha a mi „kősziklánk” elmozdult? Ha az evangéliumunk bizonytalan, nem a szenvedés és a kétségbeesés fog nőni? Álljatok szilárdan, szeretteim Isten nevében! Én, a barátod Krisztusban könyörgök érted, hogy állj meg az igazságban. Légy bátor és erős. Az Úr megtart téged Jézus kedvéért. Ámen.”

Spurgeon megtette az maga részét. Továbbadta a staféta botot egy másik nemzedéknek és ők ismét tovább másoknak. Ők bevégezték a futásukat és megtartották a hitet és most rajtunk a sor. Mi meg fogjuk tartani a hitet? Be fogjuk tölteni a szolgálatunkat? Készek vagyunk elszenvedni megpróbáltatásokat, kitartva hűségesen? Elkötelezettek vagyunk egy biblikus szolgálatra az Igét hirdetve, nem szégyellve azt? Mi, akik szeretjük az Urat és az Ő gyülekezetét nem szabad, hogy leüljünk, miközben a gyülekezet sodródik tovább a világiasság és a megalkuvás miatt a leértékelődés felé. Férfiak és asszonyok, a vérükkel fizettek korábban, hogy továbbadják az egészséges hitet nekünk. Most rajtunk a sor, hogy megvédjük az igazságot. Ez egy olyan feladat, ami bátorságra hív és nem megalkuvásra. Ez egy felelősség, ami állhatatosságot igényel odaszentelve magunkat arra, hogy a „keskeny úton” járjunk.

Spurgeonnek ugyanabból a prédikációjából idéztem ezt a figyelmeztetést:

„Kedves barátaim, ez a név, ez a hit, ezek a mi üzenetünk. Az egyetlen feladatunk itt a végén elkiáltani: “Nézz a Bárányra.” Elküldött Isten bárkit valami más üzenettel? Lehetetlen. Az egyetlen üzenet, amit Isten adott az Ő népének, hogy hirdessék, van megmenekülés a Bárány által — megmenekülés Jézus vére által. . . . A mi elhívatásunk, hogy Jézusról beszéljünk, mi semmit sem tudunk mondani, ami nincs benne a ebben a kijelentésben, ami Isten által adatott számunkra Jézus Krisztusban. Ő a mi vigaszunk, a mi egyetlen témánk.

Pál szavai azt visszhangozzák Timóteusnak. “Hirdesd az Igét.” Semmi értékest sem tudunk azon kívül mondani. Nincs más üzenet. Nincs más hiteles szolgálat. Mindaddig, amíg a gyülekezet vissza nem tér az igazsághoz és az egyetlen célt szem előtt tartó elkötelezettséghez az elhívásunkhoz, a világias evangelizációk tovább fognak folytatódni, hogy tovább erősítsék az elértéktelenedést.”

“Mindenhol egy fásultság tapasztalható. Senki sem törődik azzal, hogy vajon az, amit hirdetnek az igaz vagy hamis. Egy igehirdetés az igehirdetés bármi a tárgya.”

CHARLES SPURGEON

“Ha befogadjuk a kultúrát, hogy ravasz módon növekedjen a gyülekezet-látogatók száma, akkor bizonyos, hogy a szentség és az igazi imádat szenved kárt, mint a gyülekezeti összejövetel elsődleges célja. Az Igét hirdetni és bátran konfrontálódni a bűnnel, úgy tűnik, hogy régimódi, nem eredményes dolog a világ megnyerésére. Végül is valójában azok a dolgok űzik el a legtöbb embert. Miért ne csalogatnánk be az embereket a karámba olyan ajánlattal, amit ők akarnak; barátságot létrehozva, kényelmes környezetet és kielégítve a valóságos vágyaikat, amire a legerősebb sürgetésük hajtja őket? Ezzel megnyerhetünk világi embereket, akik elfogadják Jézust, de az életük valójában nem változik azáltal, hogy valami módon szeretetreméltóbbá tesszük Őt vagy az üzenetét kevésbé megbotránkoztatóvá számukra.

“Az ilyenfajta gondolkozás nagyon elferdíti a gyülekezet küldetését. A Nagy Küldetés nem egy marketing manifesztáció. Az igazi evangelizálás nem igényel kereskedőket, hanem prófétákat. Isten Szava nem holmi földi csábítás, hanem elülteti a magot egy új születéséhez (1 Péter 1:23). Mi nem nyerünk semmit, csupán Isten nemtetszését, ha azt keressük, hogy eltávolítsuk a kereszt botrányát. (vesd össze a Gal. 5:11).”

Fordította: Abonyi Sándor

Jászberény, 2011-11-12