Translate

Wednesday, January 14, 2015

Kik az igazi “bajkeverők” Isten egyházában ma? David Wilkerson

Kik az igazi “bajkeverők” Isten egyházában ma?
Nem az ‘Illések’, akik sóhajtoznak és sírnak az egyház utálatos dolgai miatt. Nem azok, akik leleplezik a bűnt és a vallási vezetők gonosz dolgai ellen tesznek bizonyságot és nem is azok, akik a Sionon laknak. NEM.
Minden szakadás oka a kompromisszum.
Isten házában minden baj a hitehagyásból és az Úr parancsolatainak figyelmen kívül hagyásából származik.  ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.” (Jakab 3:16).
Pál figyelmezteti a testvéreket, hogy “vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül ……… és azoktól hajoljatok el.(Róma 16:17). Akik “botránkozásokat okoztak a tudomány körül” tulajdonképpen önző, ego-centrikus, megalkuvó emberek voltak, akik “a saját hasuknak szolgáltak” (18. vers). Ez azt bizonyítja, hogy a szakadás oka a büszkeség, az önző érdek. Pál azt mondta: “nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét. (18. vers).
Azok, akik elnézőek a bűnnel szemben, akik nem vesznek tudomást gonosz dolgokról és akik mindenáron az egység fenntartására törekednek,
ők a szakadás igazi okozói.
Krisztus igazi teste sosem volt és nem is lesz megosztott. Akik szent közösségben vannak Krisztussal azok egymással is közösségben vannak.
A megosztás igazi oka a bűn!
Pált és Silást azzal a váddal vitték Filippi város elöljárósága elé, hogy Ezek az emberek ……. megháborítják a mi városunkat” (Ap.csel 16:20). Az általuk okozott baj  következménye az lett, hogy megverték és börtönbe vetették őket. Mi volt ez a mérhetetlenül nagy baj? Pál és Silás kiűzte a jövendő mondás szellemét egy fiatal lányból, aki az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával…. Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást” (Ap.csel 16:16 és 19).
Amikor a személyes érdek bármi módon veszélybe kerül, felhangzik a “Bajkeverők! Szakadás! Az egység veszélyeztetése!” Pál és Silás leleplezett egy vallásosság köntösébe bújtatott démonikus megtévesztésen alapuló színjátékot, ami nagyon jövedelmező volt néhány ember számára, akik tudták hogyan manipulálják a megkülönböztető képességgel nem rendelkező sokaságot.
Miért kiáltottak “Szakadást”? Mert elkezdődött egy tisztuláson alapuló ébredés. Pált és Silást azok vádolták viszálykeltéssel, akik visszautasították a megtérésre szóló hívást és a szentségben való járást.
Isten több ‘egyház-háborítót’ ad nekünk, akik nem félnek bátran szembeszállni a vallásos képmutatással és az engedetlenséggel!
Fordította: Abonyi Sandor

No comments:

Post a Comment

Note: Only a member of this blog may post a comment.