Részlet „Az eljövendő nagy reformáció” című könyvből

 IMÁDSÁG  ÉS  ÉBREDÉS

 

      Mi hozza az ébredést? Milyen feltételek mellett jön létre? Vajon   lehetséges-e bármely lelkipásztor részére ébredés, aki igazán akarja?

      Úgy látom, hogy a pünkösdi ébredéstől kezdve minden ébredésnél vannak azonos dolgok, imádság, prédikálás és megtérés. Pünkösd előtt tiz napig imádkoztak. Péter apostol prédikálására pünkösd napján háromezer lélek megtért.Bármely ébredés, amely következtében nem térnek meg az emberek, nem a mennyből származik. Mióta Isten elhívott az Ige hirdetésére 45 évvel ezelőtt, néha visszagondoltam, különféle szolgálati helyeimre és föltettem magamban ezt a kérdést: „Mi hozta az ébredést, és a feltételei azonosak voltak-e? A nagy amerikai ébredést imádkozás előzte meg, mielőtt Edward Jonathán hatalmas erővel elmondta megrázó prédikációját:

                           

 

 

  „Bűnösök a haragvó Isten kezében.”

 

 

      Ez a prédikáció annyira összetört az embereket, hogy megkapaszkodtak az előttük lévő padokba mert úgy érezték, hogy alázuhannak a kárhozatba (pokolba). Némelyek pedig kérlelték őt, hogy hagyja abba, ne folytassa tovább. De előzőleg egy imádkozó csoport az egész éjszakát imádságban töltötte és most is ott ült a templomban imádkozva. Kérték Istent, hogy áldja meg az igehirdetést. Kezdete volt ez annak a nagy ébredésnek, amely elterjedt egész Amerikában, mint egy préri (erdő) tűz.

 

                           D.L. Moody ébredés, imádság által jött.  

 

    A Moody által vezetett ébredés mögött nem csak egy imádkozó csoport volt, hanem százak és ezrek, akiket ő választott ki az országban és az egész világon, akikkel megbízottai által tartott fent. Ezeket kérte, hogy imádkozzanak érte, amikor valami különösebb küldetése volt.

     Moody maga is tudta, mit jelent egész éjszakát imádságban tölteni. A norfieldy konferenciákat szinte mindenkor az imádság jellemezte. Minden különleges küldetés alkalmával, amikor Moody prédikált, az előkészülethez mindennél fontosabbnak tartotta az imádságban való előkészületet.

     Így volt ez Finneynél is. Amikor ez a nagy evangélizátor megérkezett egy városba, a legelső kérdése ez volt: „Ki az, ebben a városban, aki tudja, hogyan kell imádkozni?” Emlékszem rá, egyszer csak három embert gyűjtött össze…  Ezekkel imádkozott minden nap, amíg az áldás hatalmas erővel le nem szállt.

 

 

     Dr. Torrey által vezetett ébredések is imádság által jöttek létre.

 

     Az ébredés mögött egy imádkozó csoport volt. Melynek magam is tagja lehettem. Minden szombat este tizórakor egy kis férfi csoport összejöttünk a felházban, a Moody templom közelében és imádkoztunk Isten áldásáért, a következő nap prédikátoráért. Néha maga Torrey is jelen volt az imaórákon. Ez a kis csoport igen gyakran észre sem vette, mikor jött fel a nap. Nem mentek reggelizni sem, abból a helységből mentek az igehirdetés helyére. Krisztus legforróbb szeretetével megtelve.

     Egyik éjszaka két órakor, Dr. Torrey is jelen volt az elkezdtek azért imádkozni, hogy az Úr küldje el az egész világra az evangéliummal őt, és egész másnap reggelig imádkoztak ezért. Ezekre az imádságokra kapott válaszként, Isten elküldte Torreyt. Néhány hét múlva egy alkalommal egy küldetés várt Torreyre és arra kérték, hogy menjen ki és tartson evangélizáló összejöveteleket. Mi akik őt jól ismertük,nem úgy láttuk, hogy különösen az evangélizálás  szolgálatára volna elhívatása, habár nagy bibliai tanító volt és a bibliai igazságok nagy képviselője. De az imacsoport imádságban fogott össze Torreyért, és bár merre is ment a világon, ezeknek a testvéreknek az imádsága követte őt a világon. Ez az imaközösség nem egy kábel-táviratot kapott a világ különböző részeiből, amikor nehézségeket kellett leküzdenie. Tehát minden egyes ébredés mögött imádkozó lélek van. Moody beszélte, hogy amikor a legelső alkalommal Londonba ment az  Isten  Szentlelke   annyira  alászállott  a   halhatóságra   az  egyik templomba,  hogy  Moody  nem értette. Az utó összejöveteleken 400 vágyakozó lélek fogadta el az Urat. Ő maga sem értette, hogyan  tört elő  az  erő.  Később  tudta  meg, hogy  egy rokkant  asszony  hallott róla, hogy ő másnap prédikál, nem ette meg az ebédjét, hogy minden idejét  imádságban töltse el Istennel, hogy  áldja meg Moodyt az esti összejövetelen, és  küldjön ébredést  szolgálata  által. Ez volt Moody angliai szolgálatának kezdete.

 

 

                 Ébredés egyetlen asszony imádságára való feleletként  

 

          Végig  gondoltam  a  saját  életem  tapasztalatait,  és  azt  hiszem, lelkipásztorkodásom  kezdetén  ébredés jött egy asszony imádságára való   feleletképpen.   DÉL   KAROLINA   erdejében  volt,  ahol   9 hónapot  töltöttem   mielőtt   a   teológiai   szemináriumba   mentem.

     Utazást  kaptam,  hogy  prédikáljak  egy  falusi  gyülekezetben – egyik iskolában  – vasárnap  délután.  Igen  esett  az  eső  és  mindössze  7 ember  volt  jelen,  de  a  mennyei  harmat  leszállt arra a kis seregre. Ketten  közülük  már  megvoltak  mentve  és  a  többi  átadta   életét Krisztusnak  mielőtt  véget  ért  az  összejövetel.  Befejezés  után  az egyik felállt és így szólt:  „Lesz szíves ma este is itt  prédikálni?  Ha igen   akkor   megyek   és   megmondom   a   szomszédaimnak.”  Én beleegyeztem  és  kb.  25-en  jöttek.  Ébredés  kezdődött,  amelynek eredménye képpen közel 100 ember tért meg.

     Az  utolsó  vasárnap összejövetelén egy asszony jött oda  hozzám, és azt  mondta: Drága  fiam,  ez  az  én otthonom, és azok akiket ön ma reggel   bemerített,  azok   mindnyájan  az  én   rokonaim,   barátaim, szomszédaim.

 

          Amikor két héttel ezelőtt meghallottam, hogy ön vasárnap este itt prédikál,  azt  mondtam:  „Imádkozni  fogok  azért  a  fiatalemberért, hogy  Isten  mentse  meg  az én barátaimat.”  Tanítónő vagyok innen hatvan  kilométernyi  távolságra.   Amint  az  unokahúgom   megírta, hogy maga itt fog prédikálni, pár perccel előtte fejeztem be a tanítást, hogy imádsággal tölthessem el az időt. Most eljöttem, hogy megnézzem, mit cselekedett Isten imádságaimra való feleletképpen. Ő megmentette a fivéreket, az unokaöcsémet, az unokahúgomat, és ötven vagy hatvan szomszédomat, barátaimat. Így hallgatta meg az Isten hatvan kilométernyi távolságban lévő asszony imádságát és teljesítette az én szívem kívánságát.

 

           Ébredés egy kollégiumban imádságban való feleletként.

 

      Meghívtak, hogy prédikáljak egy kollégiumban a hálaadás napján. Azt írta az igazgató, hogy megtéréseket várnak azon a napon. Megtéréseket a diákok között. Ez évben a felsőbb osztály tanulói nem voltak megmentettek, csupán egy-két megtért volt közöttük. Az osztályban kb. 15-en voltak. Szeretnénk, ha úgy készülne fel, hogy az üdvösségről prédikálna – írta – nem szeretnénk ezeket az ifjakat úgy kibocsájtani, a kollégiumból, hogy nincsenek megtérve, megmentve.

     „Igen,- mondta az igazgató, és hogyha Isten nem segít, akkor bizonyosan vereséget szenvedünk. De közülünk néhányan imádkoztak, és én hiszem, hogy Isten segítségemre jön.” És ez a nagy erős férfi ott állt és sírt.

     Amikor prédikáltam, olyan volt, mint amikor valaki gumilabdát dobál a márvány falra. Körben ültek a diákok, könyökükkel lökdösték néha egymást. Olyan kemények voltak mint a kő. S mikor felszólítottam, hogy azok akik döntöttek Krisztus mellett, és szeretnék, hogy imádkozzunk értük,álljanak föl. Csupán egyetlen kisfiú állt föl, aki előttem ült. Ez a fiú kint lakott a faluban és olyan jelentéktelen volt, hogy a kör vezetője elfelejtette őt bevonni az összeesküvésbe.

 

   Délután az igazgató és az intézet hívő diákjai ima összejövetelt tartottak.

    Ilyen imádkozást más iskolában még sohasem hallottam, olyan összetört szívvel és annyira erőtlenségük tudatában, annyira az Istentől való  függés   tudatában.  –  Amikor  elhagytam  ezt  az  imaórát,  amely        másfélóra hosszat tartott, úgy éreztem, hogy Isten cselekszik.

     Visszaemlékeztem  a  DÉL KAROLINAI  eredményemre és úgy  

éreztem, hogy az az Isten, aki ott felelt, itt is válaszolni fog.

     Este  sokkal  könnyebb  volt prédikálnom, de  ők  elfogták  ezt  a  kisfiúcskát és ott ült hátul az összeesküvők között.

     Csodálkozott  azon,  hogy őt  így  megtisztelték  az  öreg  fiuk,  hogy most azok között ülhet, akik ellene voltak az egész összejövetelnek. Olyan komolyan prédikáltam, ahogy csak  tudtam. Kértem, hogy béküljenek meg az  Istennel. Majd felszólítottam őket a döntésre - és egyetlen egy sem volt közülük, aki döntött.

     Elmondtam a záró áldást és a halhatóság csendben eltávozott.

     Az  igazgatót  együtt találtam  a  tanárok  csoportjával,  még  mindig imádkoztak.  A drága  testvéreknek   ömlött  a  könny  a  szemükből, amikor imádkoztak, hogy valamiképpen érintse meg Isten a szívüket a  legfelsőbb  osztály tanulóinak és a  többi diákjainak. Már öt perce, tíz  perce  voltunk  együtt,  és  egyszerre  kitárult az  ajtó  és az egyik fiatalember  jött  be  bátortalanul  s  így szólt: „Szabad lenne valamit mondanom? Amikor   kilépett  az  ajtón,  megtört  a  pokollal  való szövetségem.   Azért   jöttem,  hogy  imádkozzon  értem,  mert  hívő szeretnék lenni.”

     Mialatt mutattuk neki az utat Krisztushoz, az ajtó újra kinyílt és egy  másik  fiú  lépett  be,  meg  megint  egy  másik. Éjjel  egy  óráig voltunk ott és mielőtt elhagytuk azt a termet, a kollégiumnak minden diákja   ugyan   így   bejött, -  kettő    kivételével    és   kérték,   hogy imádkozzunk értük. Ezek mindannyian elfogadták Krisztust.