Gondolatok
az új apostoli-prófétai mozgalomról
Az elmúlt évek prófétai konferenciái, több külföldi apostol Mo.-i szolgálata, sőt
néhány hazai szolgáló kiküldése után, az egyház eljutott oda, hogy nyíltan
beszélhetünk az Ef. 4.11. szerinti szolgálati ajándékok - azon belül is az apostoli és
prófétai szolgálatok - biblikus szerepéről és helyéről az egyházban, az egyház
vezetésében. Sokan a prófétai szolgálatot többnyire az Ószövetségben lévő próféták
mintájára gondolják el, esetenként Illésre gondolva, akiről tudjuk, hogy „hozzánk
hasonló volt” és még tüzet is hozott le az égből. Kevesen látják tisztán a próféták
szolgálatát ma egy Szent Szellemmel betöltekezett hívők közösségéből álló
gyülekezetben, ahol - tudjuk az Igéből, hogy - „mindnyájan prófétálhatnak”.
Eléggé tisztázatlan sok hívő – estenként vezető – gondolkozásában is az apostol
személye és szolgálata. Sokan egyáltalán nincsenek tisztában vele mi az ő elhívása,
hatóköre, „jogosítványa” és miről lehet felismerni őt.
Az apostoli és prófétai szolgálatok szükségességéről, fontosságáról, szerepéről és
helyéről az egyházban a www.keskenyut.wordpress.com blogon sok kiváló, letölthető
írás és Audio tanítás található, amik kellő súllyal méltatják és beszélnek ezen
szolgálatok szükségességéről és fontosságáról az egyházban. Ezekkel magam is
azonosulni tudok és hálás vagyok Istennek ezért a mostani időkben megtapasztalható
mozdulásáért. Hiszem, hogy akiket a Szent Szellem vezet ma, és megragadják Isten
aktuális akaratát, azok támogatják a Szent Szellemnek ezt a mozdulását és az időnként
sajnos tapasztalható zavaró dolgok ellenére is segítő mentalitással állnak hozzá.
Fontos ez a hozzáállás ehhez az új mozgalomhoz, hogy az időnként valóban tapasztalható
zavarok miatt ne vessünk el az egészet, hanem, ami jó azt igyekezzünk megtartani, ami
pedig rossz, azt legyen bátorságunk kimondani és elvetni. Ennek gyakorolásához
azonban kellő érettségre és biblikus megítélésre van szükség, amihez néhány
gondolattal szeretnék az alábbiakban hozzájárulni. Szeretném felhívni a figyelmet
néhány, eddig tapasztalt, kérdéses terület megvizsgálásának szükségességére, Igei
alapelvek megadásával segítve a megvizsgálást.
A megvizsgálásra fel kell készülnie a gyülekezeteknek, mert Jézus maga figyelmeztet
bennünket annak fontosságára. Az utolsó napokban „sok hamis próféta támad, akik az
Ő nevében sok hatalmas dolgot tesznek és elhitetik, ha lehet még a választottakat is”;és
ezeket a hatalmas szolgálókat Jézus nem ismeri, sőt gonosztevőknek nevezi őket.
„És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” Máté 24:11
2
„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak,
akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak
ruhájában jönnek hozzátok, de belűl ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek
meg őket. …minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt
terem. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
…Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába;
hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama
napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben
űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És
akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti
gonosztevők.” Máté 7:14-23
Jézus szavai kellő óvatosságra intenek minket hangsúlyozva ez által a megvizsgálás
fontosságát. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus milyen szempontok szerint
gyakorolja az ítéletet, mert ezzel tanítani akar bennünket is, hogy mi is ezekre figyelve
gyakoroljuk a megvizsgálást, megítélést. Több, számunkra meglepő dologra hívja fel a
figyelmet, amik a következők:
- a hamisak sokan vannak (ők a többség) és az igaziak vannak kevesen (ők a
kisebbség), akik a „keskeny úton járnak”; ez azt jelenti számunkra, hogy
nem szabad, hogy a tömeg, a sokaság vonzása megtévesszen bennünket! (A
sokaság nem bizonyíték az igazságra, mert akkor a világ képviselné az
igazságot és nem a keresztyének!)
- Vigyázni kell, mert a hamis szolgálók látszólag úgy jönnek, mint a
bárányok, de belül (motivációikat tekintve) valójában „ragadozó farkasok”,
- Ne a jelekre, a csodákra és arra figyeljünk, amit a szolgáló mond,
hanem a szolgáló személyes életére és jellemére – a „fára”; arra, ahogyan él
és ahogyan cselekszik,
- Figyeljünk a szolgáló „gyümölcseire” – zavar, megosztás, szakadás?
Vagy egység-teremtés, békesség, mindenki épülése?
Jézus szavait szem előtt tartva nézzük most meg, milyen kérdéses, tisztázásra szoruló
területek vannak ma az új apostoli mozgalomban.
Az rögtön látszik, hogy sok messziről (USA, sőt Afrika) jött apostol és próféta
szolgálatát
- jelek és csodák kísérik, és a figyelmet elsősorban ezekre akarják irányítani,
- apostolnak és prófétának mondják magukat,
3
- akiknek 5 -10 ezer fős gyülekezeteik vannak (a sokasággal próbálnak
meggyőzni másokat igazukról, hitelességükről), de
ez önmagában még nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert Jézus szerint
ez semmit nem jelent; sőt lehet egy figyelmeztető jel, amire jó odafigyelni. Alaposan
meg kell vizsgálni a szolgálók magánéletét, jellemét és szolgálatának gyümölcseit.
Jézus szerint a „fa” és annak gyümölcse összetartozó fogalmak és ahhoz, hogy igaz
ítéletet tudjunk tenni, ahhoz ezeket kell megvizsgálni. Ezek azok, amikről szinte
semmit sem hallunk vagy látunk, és ez ma nem képezi vizsgálat tárgyát. Sőt elterjedt
egy olyan, új - Biblia ellenes - gyakorlat is, hogy tiltottnak számít a megvizsgálás.
Esetenként hallunk botrányokról is, amiket igyekeznek elsimítani és „megmenteni” a
bukott szolgálókat, hogy akadálytalanul szolgálhassanak tovább.
Az, hogy egy szolgáló jó vagy rossz „fa”, hogy tudjuk, hogy szolgálata során milyen
gyümölcsökre számíthatunk, ahhoz a következő kérdéseket kell tisztázni:
- Hűséges a feleségéhez, vagy válás és paráznaság kíséri az életét?
- Gyermekei (sőt unokái) követik a hit útján és a szolgálatban, vagy meg sem
tértek és a világban élik életüket (valójában „Éli fiai”)?
- Pénzügyei rendezettek vagy anyagias, pénzügyi zavarok jellemzik az életét?
- Példamutató (rendezett) életet él, világi szomszédjai, rokonai jó véleménnyel
vannak róla, vagy ők is kifogásokat találnak az életében?
- Szolgálatát az egy településen élő hívők egységének építésére, mások
felemelésére, a békességre való törekvés jellemzi és nem saját hírnevének,
nagyságának, hálózatának növelésre való törekvés, megosztást és zavarokat
okozva?
Ez az, amit Jézus kér tőlünk. Ezeket kell megvizsgálni, amikor a „fa” és annak várható
„gyümölcse” példázatáról beszél. A „nagy zöldellő lombozat és a dús levélzet” nem
szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert ha „nincsenek jó gyümölcsök, akkor az a
fa kivágattatik”.
Az apostol szolgálatával kapcsolatban - Pál apostol szolgálata nyomán - sokszor az él
az emberekben, hogy az apostol az, aki gyülekezeteket plántál. Az igazságnak azonban
ez csak az egyik része. Nem szabad elfelejteni, hogy ma sokszor már nem az a feladat,
hogy pogány környezetben kell új gyülekezeteket plántálni, mert minden kisebb
településen legalább két-három magukat keresztyénnek nevezett közösségnek
(felekezetnek) vannak „plántált gyülekezetei”. Ma egy ilyen környezetben az
apostoloknak elsősorban már nem annyira a gyülekezetplántáló, hanem inkább az
egységteremtő és gyülekezetépítő munkájára lenne inkább szükség a „felekezeti
4
gyülekezetek” által szétszabdalt hívők között, amikről nem annyira az Apostolok
cselekedeteiben, hanem inkább Pál apostol gyülekezetekhez írt leveleiben olvashatunk.
Sok kérdést felvet az is, hogyan „állhatnak be a helyükre ” egy ilyen kusza hívő háttér
mellett az apostoli és prófétai szolgálatok. Ez egy érzékeny terület, aminek lehetnek
„személyes vesztesei” is – főként a mai pásztorokra gondolok -, viszont győztese csak
az Úr lehet és semmiképpen sem emberek. Nagy bölcsességre, türelemre, kölcsönös
elfogadásra és szeretetre van ma szükség ahhoz, hogy valóban előre lehessen haladni
ezen a területen és ne további szakadások, veszteségek legyenek a „gyümölcsei” ennek
az egyébként áldásos törekvésnek a már amúgy is eléggé szétszabdalt egyházban.
Úgy gondolom a sok tisztázatlan kérdés, az esetenként tapasztalható nem tiszta
motivációk miatt sok zavar, ellenállás és félreértés van ma az apostoli és prófétai
szolgálatoknak az egyházba való beilleszkedésével kapcsolatosan. Sokaknak vannak
félelmeik és fenntartásaik a nem megfelelő információk, igeileg nem kellően
megalapozott értelmezés, gyakorlati tapasztalat hiánya, vagy éppen a gyakorlatban
szerzett - esetenként valóban riasztó - tapasztalatok miatt. Érthető az ellenállás és a
zavar, mert sokan egy számukra ismeretlen, új dologgal találkoznak. A helyzetet
nehezíti az is, hogy ezzel egy időben gyakorolni kellene a megítélés (igaz-hamis)
felelősségét is. A probléma nem az, ha a hamisat elutasítjuk, hanem az, ha az igazit.
Természetesen fel kell nőni arra az érettségre is, hogy a megítélést a gyülekezetek érett
módon gyakorolni tudják, nem pedig újabb problémákat és sérüléseket okozva téves
megítéléssel. Úgy tűnik ma még a hívő közösségek nincsenek az érettségnek azon a
szintjén, hogy ez elvárható lenne tőlük. Ezért fokozott a felelőssége azoknak az érett
szolgálóknak, akiket Isten ilyen területen használni akar.
Az apostoli és prófétai mozgalom az utóbbi években kezdett „utat törni” a keresztyén
gondolkodásban, és sokan talán – „bölcs óvatosságból” - úgy gondolják, hogy jobb
ebből kimaradni. A helyzet azonban az, hogy ebből nem lehet „kimaradni”, előbb vagy
utóbb mindenki közvetlen kapcsolatba kerül vele és állást kell foglalnia.
Meg kell találni egy hiteles, biblikus, tájékoztatás kereteit és módját, és szükség van
pozitív példákra, hogy egy új gondolkozást igénylő rendszer a mindennapi gyakorlat
részévé tudjon válni.
A sok zavart okozó információk helyett világos, biblikus válaszokat kell adni a
hívőknek, főként gyülekezetvezetőknek.
Joggal okoz zavart és ellenállást, ha a megjelenő új apostolok és próféták – ahelyett,
hogy partnerségről és segítésről beszélnének - a nekik való „alávetettség” és az
általunk való „befedezettség” szükségességét hangoztatják, már-már feltétlen
engedelmességet, elkötelezettséget várva el a helyi gyülekezetektől és azok vezetőitől.
Sokszor a helyzet tovább bonyolódik, mert a megjelenő új apostoli szolgálók a
5
„szellemi atya” szerepében jelennek meg, ami tovább növeli a helyzet
tisztázatlanságát, mert ez a gyakorlat az egyházban már évszázadok óta ismeretlen,
amit szintén helyre kellene állítani.
Bejön tehát egy további tisztázatlan szerep, nevezetesen a „szellemi atyaság” kérdése,
ami szokatlan, ezért tisztázásra szorul. Látható az Újszövetségben, hogy Pál apostol a
Korintusi gyülekezet atyjának nevezi magát (1 Kor. 4.15), azon kívül Timóteust és
Tituszt is szellemi fiának nevezi (1 Tim. 1.2,18; 2 Tim. 1.2, Tit. 1.3). Péter apostol
Márkot tekinti szellemi fiának (1 Péter 5.13). Nagyon is biblikus dolog tehát a szellemi
atyaság kérdése és igen nagy szükség van rá az egyházban, csak ez ma még szokatlan,
most kezdjük tanulni és megszokni. A Szent Szellem munkálja ki ennek
szükségességét, mert az igéből látjuk, hogy az utolsó időkben Isten akarja „az atyák
szívét a fiakhoz, a fiak szívét pedig az atyákhoz fordítani” . Az elmúlt néhány évben
szerezett tapasztalatom az, hogy ezt a fajta kapcsolatot a Szent Szellem kell, hogy
ki munkálja, és kölcsönös elfogadáson kell alapulnia. Ez nagy felelősséget – egy
szellemi többlet terhet - is jelent az „atyák” számára azok felé, akiket Isten szellemi
fiakként rájuk bíz. Tapasztalatom szerint - ebben a szétszaggatott családokkal terhelt,
bonyolult világunkban, amiben nem könnyű eligazodni - vannak „fiak”, akik keresik és
vágynak érettebb szolgálók atyai támogatására. Hiszem, hogy az egyház még csak
most kezdi igazán tanulni a szellemi atyaságot és a fiúságot.
Az apostoli és prófétai alapoknak az új apostoli prófétai mozgalomban ’apostoli és
prófétai vezetés’-ként való értelmezése téves elgondolás. Az „alávetettség” és az
apostoli és prófétai szolgálók felé való személyes „elkötelezettség” hangsúlyozása azt
„üzeni” mások felé, hogy az ajándékokkal rendelkező apostolok és próféták az
„elsőrangú szolgálók” – a „bölcs atyák” - , a helyi gyülekezetek és azok vezetői pedig
„másodrangúak”; ajándékokkal nem rendelkező fiak, akik felé szolgálni kell. Ennek a
hatalmi típusú megközelítésnek – akárhogy is fogalmazzuk meg, az üzenete az, hogy
az apostolok és próféták vannak felül – ők a „főnökök” - , a többiek (az alávetettek)
pedig alattuk - „beosztottak” pozíciójában - vannak. Ez a meghatározás teljesen téves,
mert az egyház „az apostolok és próféták alapkövén épül”, és ez azt jelenti, hogy
pontosan ők (mint az épület „alapja”) kell, hogy „alul legyenek”, egy „szolgai
pozíciót” felvéve. Ez azt igényli, hogy az új apostolok és próféták – kellő
alázatossággal és szerénységgel - másoknak szolgálni és másokat felemelni, és ne
másokat „maguk alá vetve” „uralkodni” akarjanak. Ha Jézus példáját követjük ebben
is, aki az apostolok közül is az első volt, akkor az apostoloknak azt kell tenniük, amit İ
is tett:
„… az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek
formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő, Hanem
önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;”
Fil 2:5-7
6
Az 1 Péter 5.1-3-ban Péter apostol, akit sokan tévesen az apostolok vezetőjének vagy
első számú apostolnak gondolnak így nyilatkozik erről:
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs”,…. „nem úgy, hogy
uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”
Az apostoloknak és a helyi gyülekezetek (elöljáróinak) presbitereinek társaknak kell
lenniük egymással, akik a hívők között (és nem felettük) kell, hogy legyenek, mert
nem szabad uralkodniuk rajtuk.
Isten a szívemre helyezte és tizenöt éve kutatgatom az egyház (gyülekezet) vezetése és
- működése területét. Írtam egy könyvet is erről több mint tíz évvel ezelőtt „Merre
tovább gyülekezet” címmel.
Ebben a könyvben sok Igével alátámasztva - többek között - írtam
- a csapatban történő (presbiteri) gyülekezetvezetésről,
- az egy településen élő közösségek egységének szükségességéről,
- az apostolok és próféták alapjáról, és ezeknek a szolgálatoknak az egyház
vezetésébe a megfelelő helyre kerülése fontosságáról.
Ugyanezen a blogon több, nagyon hasznos írás található külföldi szerzőktől
- az apostol és prófétai szolgálatok szerepéről,
- a helyi gyülekezet presbiteri vezetéséről,
- az Ef. 4.11 szerinti szolgálati ajándékok együttműködéséről és
- a szellemi atyaságról.
A saját lehetőségeimhez mérten éveken keresztül próbáltam képviselni ezeket az
alapelveket. Nem vagyok „szakember” ezen a területen, csak olyan, aki nem ma
kezdett el ismerkedni ezekkel a - mások számára talán még újnak számító -
kérdésekkel. Az elmúlt évek során a gyakorlatban is sikerült jó néhány pozitív és
sajnos negatív tapasztalatot is szerezni ezeken a területeken.
Ma is igyekszem tanulni azoktól, akik előttem járnak. Ezt igazolja az a sok fordítás is
ebben a témakörben, amit mások épülésére igyekszem folyamatosan közzétenni. Ezzel
együtt azonban az is látszik, hogy sokan még csak most ismerkednek ezekkel az újnak
számító dolgokkal. Sajnos sok hamis szolgáló van az „új apostoli és prófétai
mozgalom”-ban, aki kihasználja ezt az „ismeret-vákuumot” és „új apostoli
hálózatokat” hoznak létre a korábban kellő tapasztalattal nem rendelkező és a
7
megvizsgálást nem gyakorló „független” gyülekezetek bekebelezésével. Sajnos sok „új
apostol” a lényeg megértése nélkül tévesen, csupán hatalmi pozíciót keresve vette fel
ezt a „címet”. Voltak, akik elhívása rendben volt, de túl korán léptek be a szolgálatba,
nem várva meg a Szent Szellem általi biblikus kiküldés időzítését. (Ap.csel 13.1-3.),
ezért „sokan nem fizették meg a felkészítés árát” az Úr előtt való sok éves közösséggel,
hallgatva İ hangját és megismerve az İ akaratát. Látjuk ezt Pál apostol esetében is,
aki több mint 10 évet várt Tarsusban, elmélyedve az Úr előtt, megértve az egyház és a
szolgálatok működését, az apostoli szolgálatába való beállása előtt.
Derek Prince könyve, melynek címe „Isten gyülekezetének újrafelfedezése” egy kincs
az egyház számára, mert megérteti velünk a helyi gyülekezetek csoportos vezetésének
lényegét és a szolgálati ajándékok együttműködését, és kapcsolatukat a presbiteri
vezetéssel. Javaslom Derek Prince új könyvének elolvasását minden szolgáló
vezetőnek, mert egy elismert nemzetközi szolgáló – a tőle megszokott igei
igényességgel és alapossággal - magyarázza meg nekünk az egyház biblikus
működését, az apostoli és prófétai (és a többi) szolgálati ajándék helyét, szerepét és
együttműködését az egyházban.
Ebből megérthető, hogy az egész Apostolok cselekedete könyvében és az apostolok
leveleiben leírt többszemélyes gyülekezet-vezetési minta (vének vagy presbiterek) nem
egy kezdeti csökevényes formája a helyi gyülekezetek vezetésének és nem is egy
bizottság általi demokratikus vezetési mód, hanem egy Isten akarata szerinti olyan
vezetési minta, ami csak kegyelem által működik, aminek a Feje Krisztus. A
többszemélyes gyülekezetvezetés - egymás mellett és nem ’piramis’ rendszerben - ad
helyet mind az őt fő szolgálati ajándéknak. Ez a mód egy forradalmian más
megközelítése a helyi gyülekezetek vezetésének, mint a korábban megszokott
egyszemélyes pásztori vezetés. Ehhez természetesen saját maguknak meghalt, alázatos,
a Szent Szellem vezetésében mozduló, egymásnak engedelmeskedni tudó, érett,
lágyszívű vezetőkre van szükség, akik egymást elfogadva társként, csapatként együtt
tudnak dolgozni. A helyi gyülekezetek csapatban történő vezetési formája, a
legalkalmasabb arra, hogy minden helyi gyülekezetben – egymás mellett - fel tudjon
nőni mind az 5 fő szolgálati ajándék. Jól látjuk ezt az Antiókhiai gyülekezet példáján
is, ahol próféták és tanítók vannak a helyi gyülekezet vezetőségében, és az ott lévő
próféták közül kettőt (Barnabást és Pált) – a kiküldés által – apostollá ’léptetnek elő’.
Ez a minta kell, hogy alapul szolgáljon minden misszióban gondolkodó gyülekezet
számára! A kiküldött apostolok nem nagyobbak, mint az őket küldő gyülekezet, hanem
elszámolással tartoznak a ki-küldő gyülekezetük felé („nem nagyobb a küldött – az
apostol - , mint az, aki őt küldte – a gyülekezet, a presbiterek”). Az 1 Péter 5.1-4-ben
látjuk az Újszövetségi egyház nagyon egyszerű felépítését.
8
„ A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én (Péter apostol), a presbiter-társ és
Krisztus szenvedésének tanúja, …legeltessétek (pásztoroljátok) az Isten közöttetek levő
nyáját; nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a
nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor (Jézus), elnyeritek a dicsőség
hervadhatatlan koszorúját.”
Péterhez hasonlóan a 2 János 1.1-ben és a 3 János 1.1-ben János apostol is presbiternek
nevezi magát. Ezekből is látható, hogy mind az 5 fő szolgálati ajándék a „presbiterek
között és azokkal egy szinten van”. Itt világosan látjuk azt is, hogy az „alávetettséget”
igénylő – valójában uralkodni akaró - vezetés helyett a példamutatásra épülő vezetés
kell, hogy érvényesüljön.
Minden vezető egy szinten – a hívők között – és nem felettük van, és a példamutatással
kell, hogy kiemelkedjenek közülük, és nem kerekedhetnek föléjük, maguk alá vetve,
leuralva őket. Mindannyiuk felett viszont egy vezető van csupán és az az Úr Jézus
Krisztus – lásd 1 Péter 5.4-ben.
Láthatjuk az Igében (a számunkra ebben a tekintetben kizárólag mértékadó Ap.cselben
és az apostolok leveleiben), hogy igen sokszor van szó apostolokról. Mondhatnánk,
hogy ők azok, akik a Szent Szellem által „az eseményeket mozgatják”. Az apostolok
„súlya” (befolyása, hatása) nagyobb a többi ajándéknál, ezért az Ige „oszlopok”-nak is
nevezi őket, mert ők az egyház „tartó oszlopai”, akik nagy terheket hordoznak. Meg
kell látnunk azt is, hogy nincs gyülekezeten kívüli apostoli és prófétai szolgálat, hanem
csak gyülekezeten belüli, a presbiteri vezetés részeként, azzal partneri viszonyban –
társként – működve, onnan időlegesen kiküldve. Újszövetségi Igék nem támasztják alá
azt a gondolkozásmódot, hogy egy helyi gyülekezet vezetői (vének/presbiterek) felett
más vezető is legyen. Ez a jog egyedül Jézus Krisztust illeti meg. Ő az egyetlen
főpásztor, aki a helyi gyülekezet vezetőségének (vének/presbiterek) a Feje, felettese. Ő
az, akinek valóban alá kell vetni magunkat, vele valóban egy állandó alávetettségi
kapcsolatban kell élnünk. Az Ige embert embernek való ’alávetettség’- re sosem
hatalmazott fel, mert az egy ’úr-szolga kapcsolat’ lenne, mi pedig mindnyájan fiak
vagyunk és szabadok. Teljesen érthetetlen, amikor olyat hallunk ma, hogy még az
egyik apostol is aláveti magát egy másik apostolnak. A példamutatás, egymás
elfogadása, az egymásnak való kölcsönös engedelmesség és az alázatos szív a
működtetője mindezeknek a szolgálati ajándékoknak és nem egy - a világból átvett –
alávetettségre épülő, piramis struktúra. (Az „új apostolok” egy „piramis formájú
püspöki rendszert” akarnak működtetni, ahol az új apostol, a hagyományos püspökök
mintájára foglalja el „pozícióját” a piramis csúcsán.)
Jó látni azt is az igéből, hogy van döntési szabadságuk is az egyes szolgálati
ajándékoknak. Apollós nem volt sem ellenszegülő, sem pedig lázadó, mert „nem volt
kedve” Pál kérésének eleget tenni.
9
„A mi pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az
atyafiakkal együtt: de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd
elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen. 1 Kor 16,12
Ezzel nem az ellenállásra bátorítok, de túl gyorsan rámondjuk valakire, hogy
ellenszegülő vagy lázadó. Legyünk ezzel óvatosak!
Érdemes arról is szólni, hogy apostolokból és prófétákból álló, különálló, folyamatosan
működő, döntést hozó vezető testületet sehol nem látunk az Igében. Látjuk viszont,
hogy a nagy fajsúlyú – az egész egyházra kiható – döntés(eke)t „az apostolok és a
vének” – szükség esetén összegyűlve - együtt hozták meg pld. Jeruzsálemben (a
pogányok és törvény viszonyát tekintve). Az Ige szerint a legfelső döntési fórum
minden esetben az „apostolok és a vének” voltak, EGYÜTT! Itt olyan apostolok is
részt vettek vénekkel együtt a döntésben, akik más gyülekezetek küldöttei voltak.
Jeruzsálemben a jeruzsálemi vének és a – Jeruzsálemből és Antiókhiából kiküldött - ott
tartózkodó apostolok képezték a döntési fórumot az Szent Szellem vezetése alapján.
Mondhatjuk azt is, hogy mindig a Szent Szellem dönt, együttmunkálkodva az
emberekkel, mert olyan döntést kell hoznunk, ami „tetszik a Szent Szellemnek és
nekünk” is.
Látunk egy esetet az Igében, amikor csak apostolok találkoztak és megegyezés
született közöttük, de fontos látnunk azt is, hogy az egy „baráti találkozó” volt, amikor
apostolok egymás között, „egymásnak baráti (bajtársi) jobbot nyújtva” - a zavarok
elkerülése érdekében - az ő személyes elhívásaikat és szolgálati területeiket
egyeztették.
„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul
tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok
között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:” Gal. 2.9.
A prófétai szolgálattal és a próféciákkal kapcsolatban is szükséges néhány alapelvet
áttekinteni. A látásokkal, próféciákkal kapcsolatban tudjuk, hogy csak „rész szerint van
bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás”, ezért biblikus módon mondhatjuk, hogy
„egy prófécia nem prófécia”, mert kell, hogy „ketten vagy hárman prófétáljanak és a
többiek pedig ítéljék meg”. Isten a prófétaság szellemén keresztül – a helyi
gyülekezetben - mindig több embernek jelenti ki az akaratát, egymást megerősítő és
kiegészítő módon. (lásd. Antókhiai próféták és tanítók szolgálatát, amikor kiküldik Pált
és Barnabást). Természetesen látunk példát arra is, hogy Isten egy személynek ad
kijelentést, és a többieknek békessége van abban. Ilyen pld. az, amikor Pál egy
„macedón férfit” lát, amiből azt az üzenetet veszi, hogy Macedóniába menjenek az
evangéliumot hirdetni. Isten nem a zűrzavar Istene, ezért, İ a Szent Szellem által
gondoskodik arról, hogy harmóniában és békességben összeszerkesszen dolgokat. A
helyi gyülekezet és egyház kormányzásában - az Újszövetség időszakában - nem
10
látunk példát olyan egyszemélyi vezetőkre, akik mások alávetettségére igényt
tarthatnának. Így a manapság eléggé elterjedt „egyszemélyi vezető és az ő személyéhez
köthető egyetlen látás” elvének, mint gyakorlatnak, sincs bibliai alapja. Isten és a Szent
Szellem a garancia arra, hogy egy helyi gyülekezeten belül a vezetői csapat több
tagjának is legyen látása, kijelentése, amiket Isten lesz az, aki egybeszerkeszt. Krisztus
Testének sokszínűségét és Isten gazdagságát mutatja az, ha ezek egymás mellett
felsorakoznak és harmóniában együttműködnek. Sok-sok szürke gyülekezeti év után
barátkoznunk kell azzal a gondolattal, hogy Isten gyülekezete sokszínű és gazdag. Az
az elv, hogy egy közösségen belül egyetlen - „tekintéllyel rendelkező” - embernek van
látása, amit az egész – „alája tartozó” – vezetők és gyülekezet „csak” megvalósítanak,
és így a tekintéllyel rendelkező személy ajándékának megfelelően evangélizáló,
dicsőítő, közbenjáró, „szamaritánusi szolgáló” stb. típusú helyi gyülekezetek jöjjenek
létre, ez a Test megcsúfolását és szétdarabolását eredményezi, és nem az egységet és
Isten sokszínűségét szolgálja. Ezt látjuk csírájában már Korinthusban is, ahol a hívők
egy-egy személy mögött próbáltak felsorakozni (Pál, Kéfás, Apollós), ami ellen Pál
nagyon határozottan fellépett; testieknek, kisdedeknek nevezve a hívőket és tisztázta
azt is, hogy mindazok a „tekintélyes” szolgálók, akik Korinthusban szolgáltak (Kéfás,
Apollós, és ő maga is) csak ’szolgák’.
Az apostoli „átjárhatóságról” is érdemes néhány szót szólni. Annak ellenére, hogy Pál
és Péter külön apostoli csoporthoz tartoztak és megegyeztek, hogy a missziós területük
más, mégis mindketten szolgáltak Korinthusban és Antiókhiában is. Akkoriban
természetes volt, hogy más apostoli csoportokhoz tartozó apostolok is megforduljanak
ugyanazon gyülekezetben (különben honnan lehetne megállapítani, hogy ki az igazi és
ki a hamis; kell összehasonlítási lehetőség). Egy helyi gyülekezet vezetőségének a
megvizsgálás kötelessége és felelőssége. A Jelenések könyvében látjuk az Efézusi
gyülekezet esetében, hogy az Úr megdicséri őket, mert „megkísértetted azokat, akik
apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”.
Mi általában abban a naiv jóhiszeműségben vagyunk, hogy aki jön és „apostolnak”
mondja magát az mind igazi apostol, pedig fel kell vérteznünk magunkat azzal a
gondolattal, hogy gyakorolnunk kell a megvizsgálási kötelességünket, mert az Ige
felhívja a figyelmet a sok megjelenő hamis apostolra és prófétára, akiket a
gyülekezeteknek „ki kell szűrniük”. A kegyes külső (báránybőr), Isten Igéjének szólása
és Jézus nevének emlegetése minden szolgálónál megtalálható, a különbség a szívben,
a motivációban van. Különbséget kell tudnunk tenni egy valódi atyai szív vagy egy
’ragadozó’ szív, hamis motiváció között, amit Pál a „hassal” - testies érdekekkel -
jellemez.
Látnunk kell azt, hogy a tulajdonosi szemléletnek (az én gyülekezetem, a mi
gyülekezetünk) Isten országában nincs helye, mert mi vezetők csak sáfárok (szolgák)
11
vagyunk és nem „urak” (tulajdonosok). Ezek a szóhasználatok eléggé egyértelműen
kifejezik a szolgáló mentalitást, hozzáállást és szívbeli állapotát. Egy tulajdonos van
csak, az pedig az Úr Jézus Krisztus, Aki igényt tart a tulajdonos szerepére, amit mi
nem orozhatjuk el tőle: „ezen a kősziklán építem fel az ÉN egyházamat…”
Nekünk nincs gyülekezetünk, se saját ’hálózatunk’. Az elkötelezettséget és
alávetettséget igénylő „új apostoli hálózatok” szaporodnak az egyházban és úgy tűnik,
hogy egy újfajta ’felekezeti restauráció’ kezdődött el. Ez azt is jelentheti, hogy az új
mozgalom a régi felekezeti falak lebomlása után elindult egységfolyamatban az egy-
egy településen egymást kereső hívők között egy újfajta ’felekezeti falat’ emel.
Érdemes végiggondolni és megvizsgálni mindezeket, és jó lenne egy értelemre jutni
ebben az igen fontos kérdésben.
Az új apostoli és prófétai mozgalom előtérbe kerülésével egy új, nagy volumenű,
sokakat érintő és nem egyszerű dolog előtt állunk. Nem kell feltétlenül arra gondolni,
hogy valaki – azért mert „nem repes az örömtől” – ellenség lenne. Természetes és nem
várható a kezdeti időszakban azonos érettség és fogadókészség mindenkitől, mert időre
van szükség, hogy akiket Isten mozdít ebben, maguk is érettségre és kellő megértésre
jussanak. A gyakorlat próbája kell, hogy „életszagúvá” tegye a ma még sokszor esetlen
és elméletinek tőnő mozdulásokat, próbálkozásokat.
Nem szabad elfelejteni azt sem, amit Jézus mondott: „ha engem üldöztek, titeket is
üldözni fognak, mert nem nagyobb a szolga az Uránál”. Tudjuk az Igéből azt is,
hogy az első 12 apostolból 11-et kivégeztek és az Ószövetség idején sok prófétát
megöltek. Jézus maga sem volt kivétel. Pál azt mondta az „1Kor 4:13-ban „Ha
gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé
egész mostanig” , az 1Kor 4:9-ben pedig így ír „Mert úgy vélem, hogy az Isten minket,
az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága
lettünk a világnak (nem feltétlenül emberi mértékkel mért dicsőségben), úgy
angyaloknak, mint embereknek…”
Felkészült rá mindenki, akinek apostoli vagy prófétai elhívása van, hogy „halálra
szánt” legyen az Úrért, vagy csak emberi dicsőség és hírnév keresése a motiváló
tényező? Érdemes elgondolkodni ezen és a kérdésre adott válasz el is dönti, hogy
igazi-e az elhívás vagy hamis.
Magam is az apostoli és prófétai mozgalom támogatója vagyok, de felelősséget is
érzek azokért, akiket figyelmeztetni kell a veszélyre. Szükséges ébernek és
felkészültnek lennünk mind az új mozgalomban való részvételre, mind pedig annak
megvizsgálásában.
12
Az Úr adjon bölcsességet és tiszta szívet mindenkinek hozzá, hogy Isten ügye előre
haladjon és az a nagy horderejű változás, ami előtt az egyház áll, valóban Istent
megdicsőítő módon tudjon előre haladni.
Jászberény, 2010-12-04
Abonyi Sándor
az új apostoli-prófétai mozgalomról
Az elmúlt évek prófétai konferenciái, több külföldi apostol Mo.-i szolgálata, sőt
néhány hazai szolgáló kiküldése után, az egyház eljutott oda, hogy nyíltan
beszélhetünk az Ef. 4.11. szerinti szolgálati ajándékok - azon belül is az apostoli és
prófétai szolgálatok - biblikus szerepéről és helyéről az egyházban, az egyház
vezetésében. Sokan a prófétai szolgálatot többnyire az Ószövetségben lévő próféták
mintájára gondolják el, esetenként Illésre gondolva, akiről tudjuk, hogy „hozzánk
hasonló volt” és még tüzet is hozott le az égből. Kevesen látják tisztán a próféták
szolgálatát ma egy Szent Szellemmel betöltekezett hívők közösségéből álló
gyülekezetben, ahol - tudjuk az Igéből, hogy - „mindnyájan prófétálhatnak”.
Eléggé tisztázatlan sok hívő – estenként vezető – gondolkozásában is az apostol
személye és szolgálata. Sokan egyáltalán nincsenek tisztában vele mi az ő elhívása,
hatóköre, „jogosítványa” és miről lehet felismerni őt.
Az apostoli és prófétai szolgálatok szükségességéről, fontosságáról, szerepéről és
helyéről az egyházban a www.keskenyut.wordpress.com blogon sok kiváló, letölthető
írás és Audio tanítás található, amik kellő súllyal méltatják és beszélnek ezen
szolgálatok szükségességéről és fontosságáról az egyházban. Ezekkel magam is
azonosulni tudok és hálás vagyok Istennek ezért a mostani időkben megtapasztalható
mozdulásáért. Hiszem, hogy akiket a Szent Szellem vezet ma, és megragadják Isten
aktuális akaratát, azok támogatják a Szent Szellemnek ezt a mozdulását és az időnként
sajnos tapasztalható zavaró dolgok ellenére is segítő mentalitással állnak hozzá.
Fontos ez a hozzáállás ehhez az új mozgalomhoz, hogy az időnként valóban tapasztalható
zavarok miatt ne vessünk el az egészet, hanem, ami jó azt igyekezzünk megtartani, ami
pedig rossz, azt legyen bátorságunk kimondani és elvetni. Ennek gyakorolásához
azonban kellő érettségre és biblikus megítélésre van szükség, amihez néhány
gondolattal szeretnék az alábbiakban hozzájárulni. Szeretném felhívni a figyelmet
néhány, eddig tapasztalt, kérdéses terület megvizsgálásának szükségességére, Igei
alapelvek megadásával segítve a megvizsgálást.
A megvizsgálásra fel kell készülnie a gyülekezeteknek, mert Jézus maga figyelmeztet
bennünket annak fontosságára. Az utolsó napokban „sok hamis próféta támad, akik az
Ő nevében sok hatalmas dolgot tesznek és elhitetik, ha lehet még a választottakat is”;és
ezeket a hatalmas szolgálókat Jézus nem ismeri, sőt gonosztevőknek nevezi őket.
„És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” Máté 24:11
2
„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak,
akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak
ruhájában jönnek hozzátok, de belűl ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek
meg őket. …minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt
terem. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
…Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába;
hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama
napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben
űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És
akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti
gonosztevők.” Máté 7:14-23
Jézus szavai kellő óvatosságra intenek minket hangsúlyozva ez által a megvizsgálás
fontosságát. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus milyen szempontok szerint
gyakorolja az ítéletet, mert ezzel tanítani akar bennünket is, hogy mi is ezekre figyelve
gyakoroljuk a megvizsgálást, megítélést. Több, számunkra meglepő dologra hívja fel a
figyelmet, amik a következők:
- a hamisak sokan vannak (ők a többség) és az igaziak vannak kevesen (ők a
kisebbség), akik a „keskeny úton járnak”; ez azt jelenti számunkra, hogy
nem szabad, hogy a tömeg, a sokaság vonzása megtévesszen bennünket! (A
sokaság nem bizonyíték az igazságra, mert akkor a világ képviselné az
igazságot és nem a keresztyének!)
- Vigyázni kell, mert a hamis szolgálók látszólag úgy jönnek, mint a
bárányok, de belül (motivációikat tekintve) valójában „ragadozó farkasok”,
- Ne a jelekre, a csodákra és arra figyeljünk, amit a szolgáló mond,
hanem a szolgáló személyes életére és jellemére – a „fára”; arra, ahogyan él
és ahogyan cselekszik,
- Figyeljünk a szolgáló „gyümölcseire” – zavar, megosztás, szakadás?
Vagy egység-teremtés, békesség, mindenki épülése?
Jézus szavait szem előtt tartva nézzük most meg, milyen kérdéses, tisztázásra szoruló
területek vannak ma az új apostoli mozgalomban.
Az rögtön látszik, hogy sok messziről (USA, sőt Afrika) jött apostol és próféta
szolgálatát
- jelek és csodák kísérik, és a figyelmet elsősorban ezekre akarják irányítani,
- apostolnak és prófétának mondják magukat,
3
- akiknek 5 -10 ezer fős gyülekezeteik vannak (a sokasággal próbálnak
meggyőzni másokat igazukról, hitelességükről), de
ez önmagában még nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert Jézus szerint
ez semmit nem jelent; sőt lehet egy figyelmeztető jel, amire jó odafigyelni. Alaposan
meg kell vizsgálni a szolgálók magánéletét, jellemét és szolgálatának gyümölcseit.
Jézus szerint a „fa” és annak gyümölcse összetartozó fogalmak és ahhoz, hogy igaz
ítéletet tudjunk tenni, ahhoz ezeket kell megvizsgálni. Ezek azok, amikről szinte
semmit sem hallunk vagy látunk, és ez ma nem képezi vizsgálat tárgyát. Sőt elterjedt
egy olyan, új - Biblia ellenes - gyakorlat is, hogy tiltottnak számít a megvizsgálás.
Esetenként hallunk botrányokról is, amiket igyekeznek elsimítani és „megmenteni” a
bukott szolgálókat, hogy akadálytalanul szolgálhassanak tovább.
Az, hogy egy szolgáló jó vagy rossz „fa”, hogy tudjuk, hogy szolgálata során milyen
gyümölcsökre számíthatunk, ahhoz a következő kérdéseket kell tisztázni:
- Hűséges a feleségéhez, vagy válás és paráznaság kíséri az életét?
- Gyermekei (sőt unokái) követik a hit útján és a szolgálatban, vagy meg sem
tértek és a világban élik életüket (valójában „Éli fiai”)?
- Pénzügyei rendezettek vagy anyagias, pénzügyi zavarok jellemzik az életét?
- Példamutató (rendezett) életet él, világi szomszédjai, rokonai jó véleménnyel
vannak róla, vagy ők is kifogásokat találnak az életében?
- Szolgálatát az egy településen élő hívők egységének építésére, mások
felemelésére, a békességre való törekvés jellemzi és nem saját hírnevének,
nagyságának, hálózatának növelésre való törekvés, megosztást és zavarokat
okozva?
Ez az, amit Jézus kér tőlünk. Ezeket kell megvizsgálni, amikor a „fa” és annak várható
„gyümölcse” példázatáról beszél. A „nagy zöldellő lombozat és a dús levélzet” nem
szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert ha „nincsenek jó gyümölcsök, akkor az a
fa kivágattatik”.
Az apostol szolgálatával kapcsolatban - Pál apostol szolgálata nyomán - sokszor az él
az emberekben, hogy az apostol az, aki gyülekezeteket plántál. Az igazságnak azonban
ez csak az egyik része. Nem szabad elfelejteni, hogy ma sokszor már nem az a feladat,
hogy pogány környezetben kell új gyülekezeteket plántálni, mert minden kisebb
településen legalább két-három magukat keresztyénnek nevezett közösségnek
(felekezetnek) vannak „plántált gyülekezetei”. Ma egy ilyen környezetben az
apostoloknak elsősorban már nem annyira a gyülekezetplántáló, hanem inkább az
egységteremtő és gyülekezetépítő munkájára lenne inkább szükség a „felekezeti
4
gyülekezetek” által szétszabdalt hívők között, amikről nem annyira az Apostolok
cselekedeteiben, hanem inkább Pál apostol gyülekezetekhez írt leveleiben olvashatunk.
Sok kérdést felvet az is, hogyan „állhatnak be a helyükre ” egy ilyen kusza hívő háttér
mellett az apostoli és prófétai szolgálatok. Ez egy érzékeny terület, aminek lehetnek
„személyes vesztesei” is – főként a mai pásztorokra gondolok -, viszont győztese csak
az Úr lehet és semmiképpen sem emberek. Nagy bölcsességre, türelemre, kölcsönös
elfogadásra és szeretetre van ma szükség ahhoz, hogy valóban előre lehessen haladni
ezen a területen és ne további szakadások, veszteségek legyenek a „gyümölcsei” ennek
az egyébként áldásos törekvésnek a már amúgy is eléggé szétszabdalt egyházban.
Úgy gondolom a sok tisztázatlan kérdés, az esetenként tapasztalható nem tiszta
motivációk miatt sok zavar, ellenállás és félreértés van ma az apostoli és prófétai
szolgálatoknak az egyházba való beilleszkedésével kapcsolatosan. Sokaknak vannak
félelmeik és fenntartásaik a nem megfelelő információk, igeileg nem kellően
megalapozott értelmezés, gyakorlati tapasztalat hiánya, vagy éppen a gyakorlatban
szerzett - esetenként valóban riasztó - tapasztalatok miatt. Érthető az ellenállás és a
zavar, mert sokan egy számukra ismeretlen, új dologgal találkoznak. A helyzetet
nehezíti az is, hogy ezzel egy időben gyakorolni kellene a megítélés (igaz-hamis)
felelősségét is. A probléma nem az, ha a hamisat elutasítjuk, hanem az, ha az igazit.
Természetesen fel kell nőni arra az érettségre is, hogy a megítélést a gyülekezetek érett
módon gyakorolni tudják, nem pedig újabb problémákat és sérüléseket okozva téves
megítéléssel. Úgy tűnik ma még a hívő közösségek nincsenek az érettségnek azon a
szintjén, hogy ez elvárható lenne tőlük. Ezért fokozott a felelőssége azoknak az érett
szolgálóknak, akiket Isten ilyen területen használni akar.
Az apostoli és prófétai mozgalom az utóbbi években kezdett „utat törni” a keresztyén
gondolkodásban, és sokan talán – „bölcs óvatosságból” - úgy gondolják, hogy jobb
ebből kimaradni. A helyzet azonban az, hogy ebből nem lehet „kimaradni”, előbb vagy
utóbb mindenki közvetlen kapcsolatba kerül vele és állást kell foglalnia.
Meg kell találni egy hiteles, biblikus, tájékoztatás kereteit és módját, és szükség van
pozitív példákra, hogy egy új gondolkozást igénylő rendszer a mindennapi gyakorlat
részévé tudjon válni.
A sok zavart okozó információk helyett világos, biblikus válaszokat kell adni a
hívőknek, főként gyülekezetvezetőknek.
Joggal okoz zavart és ellenállást, ha a megjelenő új apostolok és próféták – ahelyett,
hogy partnerségről és segítésről beszélnének - a nekik való „alávetettség” és az
általunk való „befedezettség” szükségességét hangoztatják, már-már feltétlen
engedelmességet, elkötelezettséget várva el a helyi gyülekezetektől és azok vezetőitől.
Sokszor a helyzet tovább bonyolódik, mert a megjelenő új apostoli szolgálók a
5
„szellemi atya” szerepében jelennek meg, ami tovább növeli a helyzet
tisztázatlanságát, mert ez a gyakorlat az egyházban már évszázadok óta ismeretlen,
amit szintén helyre kellene állítani.
Bejön tehát egy további tisztázatlan szerep, nevezetesen a „szellemi atyaság” kérdése,
ami szokatlan, ezért tisztázásra szorul. Látható az Újszövetségben, hogy Pál apostol a
Korintusi gyülekezet atyjának nevezi magát (1 Kor. 4.15), azon kívül Timóteust és
Tituszt is szellemi fiának nevezi (1 Tim. 1.2,18; 2 Tim. 1.2, Tit. 1.3). Péter apostol
Márkot tekinti szellemi fiának (1 Péter 5.13). Nagyon is biblikus dolog tehát a szellemi
atyaság kérdése és igen nagy szükség van rá az egyházban, csak ez ma még szokatlan,
most kezdjük tanulni és megszokni. A Szent Szellem munkálja ki ennek
szükségességét, mert az igéből látjuk, hogy az utolsó időkben Isten akarja „az atyák
szívét a fiakhoz, a fiak szívét pedig az atyákhoz fordítani” . Az elmúlt néhány évben
szerezett tapasztalatom az, hogy ezt a fajta kapcsolatot a Szent Szellem kell, hogy
ki munkálja, és kölcsönös elfogadáson kell alapulnia. Ez nagy felelősséget – egy
szellemi többlet terhet - is jelent az „atyák” számára azok felé, akiket Isten szellemi
fiakként rájuk bíz. Tapasztalatom szerint - ebben a szétszaggatott családokkal terhelt,
bonyolult világunkban, amiben nem könnyű eligazodni - vannak „fiak”, akik keresik és
vágynak érettebb szolgálók atyai támogatására. Hiszem, hogy az egyház még csak
most kezdi igazán tanulni a szellemi atyaságot és a fiúságot.
Az apostoli és prófétai alapoknak az új apostoli prófétai mozgalomban ’apostoli és
prófétai vezetés’-ként való értelmezése téves elgondolás. Az „alávetettség” és az
apostoli és prófétai szolgálók felé való személyes „elkötelezettség” hangsúlyozása azt
„üzeni” mások felé, hogy az ajándékokkal rendelkező apostolok és próféták az
„elsőrangú szolgálók” – a „bölcs atyák” - , a helyi gyülekezetek és azok vezetői pedig
„másodrangúak”; ajándékokkal nem rendelkező fiak, akik felé szolgálni kell. Ennek a
hatalmi típusú megközelítésnek – akárhogy is fogalmazzuk meg, az üzenete az, hogy
az apostolok és próféták vannak felül – ők a „főnökök” - , a többiek (az alávetettek)
pedig alattuk - „beosztottak” pozíciójában - vannak. Ez a meghatározás teljesen téves,
mert az egyház „az apostolok és próféták alapkövén épül”, és ez azt jelenti, hogy
pontosan ők (mint az épület „alapja”) kell, hogy „alul legyenek”, egy „szolgai
pozíciót” felvéve. Ez azt igényli, hogy az új apostolok és próféták – kellő
alázatossággal és szerénységgel - másoknak szolgálni és másokat felemelni, és ne
másokat „maguk alá vetve” „uralkodni” akarjanak. Ha Jézus példáját követjük ebben
is, aki az apostolok közül is az első volt, akkor az apostoloknak azt kell tenniük, amit İ
is tett:
„… az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek
formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő, Hanem
önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;”
Fil 2:5-7
6
Az 1 Péter 5.1-3-ban Péter apostol, akit sokan tévesen az apostolok vezetőjének vagy
első számú apostolnak gondolnak így nyilatkozik erről:
„A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs”,…. „nem úgy, hogy
uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.”
Az apostoloknak és a helyi gyülekezetek (elöljáróinak) presbitereinek társaknak kell
lenniük egymással, akik a hívők között (és nem felettük) kell, hogy legyenek, mert
nem szabad uralkodniuk rajtuk.
Isten a szívemre helyezte és tizenöt éve kutatgatom az egyház (gyülekezet) vezetése és
- működése területét. Írtam egy könyvet is erről több mint tíz évvel ezelőtt „Merre
tovább gyülekezet” címmel.
Ebben a könyvben sok Igével alátámasztva - többek között - írtam
- a csapatban történő (presbiteri) gyülekezetvezetésről,
- az egy településen élő közösségek egységének szükségességéről,
- az apostolok és próféták alapjáról, és ezeknek a szolgálatoknak az egyház
vezetésébe a megfelelő helyre kerülése fontosságáról.
Ugyanezen a blogon több, nagyon hasznos írás található külföldi szerzőktől
- az apostol és prófétai szolgálatok szerepéről,
- a helyi gyülekezet presbiteri vezetéséről,
- az Ef. 4.11 szerinti szolgálati ajándékok együttműködéséről és
- a szellemi atyaságról.
A saját lehetőségeimhez mérten éveken keresztül próbáltam képviselni ezeket az
alapelveket. Nem vagyok „szakember” ezen a területen, csak olyan, aki nem ma
kezdett el ismerkedni ezekkel a - mások számára talán még újnak számító -
kérdésekkel. Az elmúlt évek során a gyakorlatban is sikerült jó néhány pozitív és
sajnos negatív tapasztalatot is szerezni ezeken a területeken.
Ma is igyekszem tanulni azoktól, akik előttem járnak. Ezt igazolja az a sok fordítás is
ebben a témakörben, amit mások épülésére igyekszem folyamatosan közzétenni. Ezzel
együtt azonban az is látszik, hogy sokan még csak most ismerkednek ezekkel az újnak
számító dolgokkal. Sajnos sok hamis szolgáló van az „új apostoli és prófétai
mozgalom”-ban, aki kihasználja ezt az „ismeret-vákuumot” és „új apostoli
hálózatokat” hoznak létre a korábban kellő tapasztalattal nem rendelkező és a
7
megvizsgálást nem gyakorló „független” gyülekezetek bekebelezésével. Sajnos sok „új
apostol” a lényeg megértése nélkül tévesen, csupán hatalmi pozíciót keresve vette fel
ezt a „címet”. Voltak, akik elhívása rendben volt, de túl korán léptek be a szolgálatba,
nem várva meg a Szent Szellem általi biblikus kiküldés időzítését. (Ap.csel 13.1-3.),
ezért „sokan nem fizették meg a felkészítés árát” az Úr előtt való sok éves közösséggel,
hallgatva İ hangját és megismerve az İ akaratát. Látjuk ezt Pál apostol esetében is,
aki több mint 10 évet várt Tarsusban, elmélyedve az Úr előtt, megértve az egyház és a
szolgálatok működését, az apostoli szolgálatába való beállása előtt.
Derek Prince könyve, melynek címe „Isten gyülekezetének újrafelfedezése” egy kincs
az egyház számára, mert megérteti velünk a helyi gyülekezetek csoportos vezetésének
lényegét és a szolgálati ajándékok együttműködését, és kapcsolatukat a presbiteri
vezetéssel. Javaslom Derek Prince új könyvének elolvasását minden szolgáló
vezetőnek, mert egy elismert nemzetközi szolgáló – a tőle megszokott igei
igényességgel és alapossággal - magyarázza meg nekünk az egyház biblikus
működését, az apostoli és prófétai (és a többi) szolgálati ajándék helyét, szerepét és
együttműködését az egyházban.
Ebből megérthető, hogy az egész Apostolok cselekedete könyvében és az apostolok
leveleiben leírt többszemélyes gyülekezet-vezetési minta (vének vagy presbiterek) nem
egy kezdeti csökevényes formája a helyi gyülekezetek vezetésének és nem is egy
bizottság általi demokratikus vezetési mód, hanem egy Isten akarata szerinti olyan
vezetési minta, ami csak kegyelem által működik, aminek a Feje Krisztus. A
többszemélyes gyülekezetvezetés - egymás mellett és nem ’piramis’ rendszerben - ad
helyet mind az őt fő szolgálati ajándéknak. Ez a mód egy forradalmian más
megközelítése a helyi gyülekezetek vezetésének, mint a korábban megszokott
egyszemélyes pásztori vezetés. Ehhez természetesen saját maguknak meghalt, alázatos,
a Szent Szellem vezetésében mozduló, egymásnak engedelmeskedni tudó, érett,
lágyszívű vezetőkre van szükség, akik egymást elfogadva társként, csapatként együtt
tudnak dolgozni. A helyi gyülekezetek csapatban történő vezetési formája, a
legalkalmasabb arra, hogy minden helyi gyülekezetben – egymás mellett - fel tudjon
nőni mind az 5 fő szolgálati ajándék. Jól látjuk ezt az Antiókhiai gyülekezet példáján
is, ahol próféták és tanítók vannak a helyi gyülekezet vezetőségében, és az ott lévő
próféták közül kettőt (Barnabást és Pált) – a kiküldés által – apostollá ’léptetnek elő’.
Ez a minta kell, hogy alapul szolgáljon minden misszióban gondolkodó gyülekezet
számára! A kiküldött apostolok nem nagyobbak, mint az őket küldő gyülekezet, hanem
elszámolással tartoznak a ki-küldő gyülekezetük felé („nem nagyobb a küldött – az
apostol - , mint az, aki őt küldte – a gyülekezet, a presbiterek”). Az 1 Péter 5.1-4-ben
látjuk az Újszövetségi egyház nagyon egyszerű felépítését.
8
„ A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én (Péter apostol), a presbiter-társ és
Krisztus szenvedésének tanúja, …legeltessétek (pásztoroljátok) az Isten közöttetek levő
nyáját; nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a
nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor (Jézus), elnyeritek a dicsőség
hervadhatatlan koszorúját.”
Péterhez hasonlóan a 2 János 1.1-ben és a 3 János 1.1-ben János apostol is presbiternek
nevezi magát. Ezekből is látható, hogy mind az 5 fő szolgálati ajándék a „presbiterek
között és azokkal egy szinten van”. Itt világosan látjuk azt is, hogy az „alávetettséget”
igénylő – valójában uralkodni akaró - vezetés helyett a példamutatásra épülő vezetés
kell, hogy érvényesüljön.
Minden vezető egy szinten – a hívők között – és nem felettük van, és a példamutatással
kell, hogy kiemelkedjenek közülük, és nem kerekedhetnek föléjük, maguk alá vetve,
leuralva őket. Mindannyiuk felett viszont egy vezető van csupán és az az Úr Jézus
Krisztus – lásd 1 Péter 5.4-ben.
Láthatjuk az Igében (a számunkra ebben a tekintetben kizárólag mértékadó Ap.cselben
és az apostolok leveleiben), hogy igen sokszor van szó apostolokról. Mondhatnánk,
hogy ők azok, akik a Szent Szellem által „az eseményeket mozgatják”. Az apostolok
„súlya” (befolyása, hatása) nagyobb a többi ajándéknál, ezért az Ige „oszlopok”-nak is
nevezi őket, mert ők az egyház „tartó oszlopai”, akik nagy terheket hordoznak. Meg
kell látnunk azt is, hogy nincs gyülekezeten kívüli apostoli és prófétai szolgálat, hanem
csak gyülekezeten belüli, a presbiteri vezetés részeként, azzal partneri viszonyban –
társként – működve, onnan időlegesen kiküldve. Újszövetségi Igék nem támasztják alá
azt a gondolkozásmódot, hogy egy helyi gyülekezet vezetői (vének/presbiterek) felett
más vezető is legyen. Ez a jog egyedül Jézus Krisztust illeti meg. Ő az egyetlen
főpásztor, aki a helyi gyülekezet vezetőségének (vének/presbiterek) a Feje, felettese. Ő
az, akinek valóban alá kell vetni magunkat, vele valóban egy állandó alávetettségi
kapcsolatban kell élnünk. Az Ige embert embernek való ’alávetettség’- re sosem
hatalmazott fel, mert az egy ’úr-szolga kapcsolat’ lenne, mi pedig mindnyájan fiak
vagyunk és szabadok. Teljesen érthetetlen, amikor olyat hallunk ma, hogy még az
egyik apostol is aláveti magát egy másik apostolnak. A példamutatás, egymás
elfogadása, az egymásnak való kölcsönös engedelmesség és az alázatos szív a
működtetője mindezeknek a szolgálati ajándékoknak és nem egy - a világból átvett –
alávetettségre épülő, piramis struktúra. (Az „új apostolok” egy „piramis formájú
püspöki rendszert” akarnak működtetni, ahol az új apostol, a hagyományos püspökök
mintájára foglalja el „pozícióját” a piramis csúcsán.)
Jó látni azt is az igéből, hogy van döntési szabadságuk is az egyes szolgálati
ajándékoknak. Apollós nem volt sem ellenszegülő, sem pedig lázadó, mert „nem volt
kedve” Pál kérésének eleget tenni.
9
„A mi pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az
atyafiakkal együtt: de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd
elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen. 1 Kor 16,12
Ezzel nem az ellenállásra bátorítok, de túl gyorsan rámondjuk valakire, hogy
ellenszegülő vagy lázadó. Legyünk ezzel óvatosak!
Érdemes arról is szólni, hogy apostolokból és prófétákból álló, különálló, folyamatosan
működő, döntést hozó vezető testületet sehol nem látunk az Igében. Látjuk viszont,
hogy a nagy fajsúlyú – az egész egyházra kiható – döntés(eke)t „az apostolok és a
vének” – szükség esetén összegyűlve - együtt hozták meg pld. Jeruzsálemben (a
pogányok és törvény viszonyát tekintve). Az Ige szerint a legfelső döntési fórum
minden esetben az „apostolok és a vének” voltak, EGYÜTT! Itt olyan apostolok is
részt vettek vénekkel együtt a döntésben, akik más gyülekezetek küldöttei voltak.
Jeruzsálemben a jeruzsálemi vének és a – Jeruzsálemből és Antiókhiából kiküldött - ott
tartózkodó apostolok képezték a döntési fórumot az Szent Szellem vezetése alapján.
Mondhatjuk azt is, hogy mindig a Szent Szellem dönt, együttmunkálkodva az
emberekkel, mert olyan döntést kell hoznunk, ami „tetszik a Szent Szellemnek és
nekünk” is.
Látunk egy esetet az Igében, amikor csak apostolok találkoztak és megegyezés
született közöttük, de fontos látnunk azt is, hogy az egy „baráti találkozó” volt, amikor
apostolok egymás között, „egymásnak baráti (bajtársi) jobbot nyújtva” - a zavarok
elkerülése érdekében - az ő személyes elhívásaikat és szolgálati területeiket
egyeztették.
„És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul
tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok
között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:” Gal. 2.9.
A prófétai szolgálattal és a próféciákkal kapcsolatban is szükséges néhány alapelvet
áttekinteni. A látásokkal, próféciákkal kapcsolatban tudjuk, hogy csak „rész szerint van
bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás”, ezért biblikus módon mondhatjuk, hogy
„egy prófécia nem prófécia”, mert kell, hogy „ketten vagy hárman prófétáljanak és a
többiek pedig ítéljék meg”. Isten a prófétaság szellemén keresztül – a helyi
gyülekezetben - mindig több embernek jelenti ki az akaratát, egymást megerősítő és
kiegészítő módon. (lásd. Antókhiai próféták és tanítók szolgálatát, amikor kiküldik Pált
és Barnabást). Természetesen látunk példát arra is, hogy Isten egy személynek ad
kijelentést, és a többieknek békessége van abban. Ilyen pld. az, amikor Pál egy
„macedón férfit” lát, amiből azt az üzenetet veszi, hogy Macedóniába menjenek az
evangéliumot hirdetni. Isten nem a zűrzavar Istene, ezért, İ a Szent Szellem által
gondoskodik arról, hogy harmóniában és békességben összeszerkesszen dolgokat. A
helyi gyülekezet és egyház kormányzásában - az Újszövetség időszakában - nem
10
látunk példát olyan egyszemélyi vezetőkre, akik mások alávetettségére igényt
tarthatnának. Így a manapság eléggé elterjedt „egyszemélyi vezető és az ő személyéhez
köthető egyetlen látás” elvének, mint gyakorlatnak, sincs bibliai alapja. Isten és a Szent
Szellem a garancia arra, hogy egy helyi gyülekezeten belül a vezetői csapat több
tagjának is legyen látása, kijelentése, amiket Isten lesz az, aki egybeszerkeszt. Krisztus
Testének sokszínűségét és Isten gazdagságát mutatja az, ha ezek egymás mellett
felsorakoznak és harmóniában együttműködnek. Sok-sok szürke gyülekezeti év után
barátkoznunk kell azzal a gondolattal, hogy Isten gyülekezete sokszínű és gazdag. Az
az elv, hogy egy közösségen belül egyetlen - „tekintéllyel rendelkező” - embernek van
látása, amit az egész – „alája tartozó” – vezetők és gyülekezet „csak” megvalósítanak,
és így a tekintéllyel rendelkező személy ajándékának megfelelően evangélizáló,
dicsőítő, közbenjáró, „szamaritánusi szolgáló” stb. típusú helyi gyülekezetek jöjjenek
létre, ez a Test megcsúfolását és szétdarabolását eredményezi, és nem az egységet és
Isten sokszínűségét szolgálja. Ezt látjuk csírájában már Korinthusban is, ahol a hívők
egy-egy személy mögött próbáltak felsorakozni (Pál, Kéfás, Apollós), ami ellen Pál
nagyon határozottan fellépett; testieknek, kisdedeknek nevezve a hívőket és tisztázta
azt is, hogy mindazok a „tekintélyes” szolgálók, akik Korinthusban szolgáltak (Kéfás,
Apollós, és ő maga is) csak ’szolgák’.
Az apostoli „átjárhatóságról” is érdemes néhány szót szólni. Annak ellenére, hogy Pál
és Péter külön apostoli csoporthoz tartoztak és megegyeztek, hogy a missziós területük
más, mégis mindketten szolgáltak Korinthusban és Antiókhiában is. Akkoriban
természetes volt, hogy más apostoli csoportokhoz tartozó apostolok is megforduljanak
ugyanazon gyülekezetben (különben honnan lehetne megállapítani, hogy ki az igazi és
ki a hamis; kell összehasonlítási lehetőség). Egy helyi gyülekezet vezetőségének a
megvizsgálás kötelessége és felelőssége. A Jelenések könyvében látjuk az Efézusi
gyülekezet esetében, hogy az Úr megdicséri őket, mert „megkísértetted azokat, akik
apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;”.
Mi általában abban a naiv jóhiszeműségben vagyunk, hogy aki jön és „apostolnak”
mondja magát az mind igazi apostol, pedig fel kell vérteznünk magunkat azzal a
gondolattal, hogy gyakorolnunk kell a megvizsgálási kötelességünket, mert az Ige
felhívja a figyelmet a sok megjelenő hamis apostolra és prófétára, akiket a
gyülekezeteknek „ki kell szűrniük”. A kegyes külső (báránybőr), Isten Igéjének szólása
és Jézus nevének emlegetése minden szolgálónál megtalálható, a különbség a szívben,
a motivációban van. Különbséget kell tudnunk tenni egy valódi atyai szív vagy egy
’ragadozó’ szív, hamis motiváció között, amit Pál a „hassal” - testies érdekekkel -
jellemez.
Látnunk kell azt, hogy a tulajdonosi szemléletnek (az én gyülekezetem, a mi
gyülekezetünk) Isten országában nincs helye, mert mi vezetők csak sáfárok (szolgák)
11
vagyunk és nem „urak” (tulajdonosok). Ezek a szóhasználatok eléggé egyértelműen
kifejezik a szolgáló mentalitást, hozzáállást és szívbeli állapotát. Egy tulajdonos van
csak, az pedig az Úr Jézus Krisztus, Aki igényt tart a tulajdonos szerepére, amit mi
nem orozhatjuk el tőle: „ezen a kősziklán építem fel az ÉN egyházamat…”
Nekünk nincs gyülekezetünk, se saját ’hálózatunk’. Az elkötelezettséget és
alávetettséget igénylő „új apostoli hálózatok” szaporodnak az egyházban és úgy tűnik,
hogy egy újfajta ’felekezeti restauráció’ kezdődött el. Ez azt is jelentheti, hogy az új
mozgalom a régi felekezeti falak lebomlása után elindult egységfolyamatban az egy-
egy településen egymást kereső hívők között egy újfajta ’felekezeti falat’ emel.
Érdemes végiggondolni és megvizsgálni mindezeket, és jó lenne egy értelemre jutni
ebben az igen fontos kérdésben.
Az új apostoli és prófétai mozgalom előtérbe kerülésével egy új, nagy volumenű,
sokakat érintő és nem egyszerű dolog előtt állunk. Nem kell feltétlenül arra gondolni,
hogy valaki – azért mert „nem repes az örömtől” – ellenség lenne. Természetes és nem
várható a kezdeti időszakban azonos érettség és fogadókészség mindenkitől, mert időre
van szükség, hogy akiket Isten mozdít ebben, maguk is érettségre és kellő megértésre
jussanak. A gyakorlat próbája kell, hogy „életszagúvá” tegye a ma még sokszor esetlen
és elméletinek tőnő mozdulásokat, próbálkozásokat.
Nem szabad elfelejteni azt sem, amit Jézus mondott: „ha engem üldöztek, titeket is
üldözni fognak, mert nem nagyobb a szolga az Uránál”. Tudjuk az Igéből azt is,
hogy az első 12 apostolból 11-et kivégeztek és az Ószövetség idején sok prófétát
megöltek. Jézus maga sem volt kivétel. Pál azt mondta az „1Kor 4:13-ban „Ha
gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé
egész mostanig” , az 1Kor 4:9-ben pedig így ír „Mert úgy vélem, hogy az Isten minket,
az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága
lettünk a világnak (nem feltétlenül emberi mértékkel mért dicsőségben), úgy
angyaloknak, mint embereknek…”
Felkészült rá mindenki, akinek apostoli vagy prófétai elhívása van, hogy „halálra
szánt” legyen az Úrért, vagy csak emberi dicsőség és hírnév keresése a motiváló
tényező? Érdemes elgondolkodni ezen és a kérdésre adott válasz el is dönti, hogy
igazi-e az elhívás vagy hamis.
Magam is az apostoli és prófétai mozgalom támogatója vagyok, de felelősséget is
érzek azokért, akiket figyelmeztetni kell a veszélyre. Szükséges ébernek és
felkészültnek lennünk mind az új mozgalomban való részvételre, mind pedig annak
megvizsgálásában.
12
Az Úr adjon bölcsességet és tiszta szívet mindenkinek hozzá, hogy Isten ügye előre
haladjon és az a nagy horderejű változás, ami előtt az egyház áll, valóban Istent
megdicsőítő módon tudjon előre haladni.
Jászberény, 2010-12-04
Abonyi Sándor
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.