Ahogyan Nóé napjaiban történt…

Ahogyan Nóé napjaiban történt…

Nemrég vezetői imaalkalmon vettem részt, és valaki megemlítette, hogy az utolsó időkben olyan körülmények lesznek, mint Nóé napjaiban voltak (Máté 24,37). Jó lenne, tehát, azon gondolkodni, hogy ez mit jelenthet. Nem ez volt a főtémánk és továbbléptünk, de én mégis elkezdtem gondolkozni ezen.

A szóban forgó ige így hangzik: „Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Máté 24,37-39). Mindenképpen világos, hogy az egyik aspektusa a dolognak az, hogy az emberek foglalkoznak az mindennapi ügyeikkel, mit sem sejtve, hogy közeledik a katasztrófa, amíg meg nem lepődnek azon, hogy eljött az özönvíz. Az Emberfia eljövetele, tehát, ugyanolyan hirtelen lesz. Van-e, viszont, valami más is?

Egy másik jellemző az lehet, hogy az utolsó napokban, úgy, mint Nóé idejében, elhatalmasodik a bűn, és ezután következik az ítélet. Vessük össze: „Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szíve minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz…” (I.Mózes 6,5) és „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. ” (II.Tim. 3,1-4).

Egy utolsó dolog, amely eszembe jutott az volt, hogy az utolsó napokban lealacsonyítják az Istent az ember szintjére, az embert, pedig, istenítik. A következő okokból gondolom ezt:

Sátán első hazugsága az Édenkertben az volt, hogy: „ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten.” (I.Mózes 3,5). Az ember azóta is úgy viselkedik általában, mintha a saját istene lenne, magának döntve, hogy mi a jó neki, és mi a rossz. Nem hajlandó Istentől függeni, vagy aláveti magát Neki.

Aztán közvetlenül az özönvíz előtt alakult az a helyzet, amelyet már tárgyaltam egy másik bejegyzésben:

http://bury-adrian.blogspot.com/2012/01/apropo-otvozes-kik-azok-az-istenfiak.html

I.Mózes 6,1-4 beszél az „istenfiakról”. Tudom, hogy több magyarázat létezik ezzel kapcsolatosan, de véleményem szerint a legjobb az, hogy ezek „isteni királyok” voltak, emberi uralkodók, akik többnejűséget gyakoroltak, és azt követelték az alattvalóiktól, hogy istenként imádják őket. Tudjuk, hogy ez mindenképpen történt az özönvíz után keletkező nagy civilizációkban, mint pl. Egyiptom, Sumér, Asszíria. Ez az elmélet II. századi, tehát, éppen olyan régi, mint a másik kettő, lásd a fönti linket.

És végül, az utolsó időkben az antikrisztus beül az Isten templomába (akárhogyan értjük azt), azt állítva magáról, hogy ő isten (II.Thessz. 2,4).

Az utolsó időkben jelenlevő antikrisztusi szellem, tehát, valamilyen módon azzal jár, hogy istenítik az embert. És már látjuk, hogy ez most is munkálkodik, ráadásul többféle módon: akár az ateista humanizmusban, vagy a panteizmus gondolatvilágában (pl. hinduizmus, New Age), akár a mormonizmusban is. Talán abban is, hogy sokan helyettesíteni akarják a biblikus Istent olyan istennel, aki jobban megfelel az elképzeléseinek.

Ezekben az időkben, tehát, figyeljünk arra, hogy ne csináljunk bálványt senki emberből, és ragaszkodjunk ahhoz az Istenhez, aki kijelentette magát az Igéjében.

A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSÚNYA SZÓ - Lee Grady írásai 4

                                         Lee Grady írásai 4

Megint ez az ember írt valamit, ami tezszett nekem. Közlöm azt egy általam bizonyára gyengén fordított változatban.

A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSUNYA SZÓ
-írta: J. Lee Grady

Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését.

Furcsán néznek rám a karizmatikus keresztyének, amikor azt állítom, hogy véleményem szerint Isten elhív bennünket a radikális tanítványságra. Az 1970-es évek karizmatikus mozgalmát átélő 50 év fölötti csoporthoz tartózóknak inkább rossz szájízük lesz a rettegett „T-betűs” szó hallatán.

Ez azért van, mert az úgy-nevezett Tanítványképző Mozgalom (másképpen Pásztorló Mozgalom) életbevágó biblikus alapelvet fegyverré változtatott át, és használták az emberek bántalmazására. A pásztorlás ferde tanítását elfogadó gyülekezetek azt követelték a hívőktől, hogy mielőtt kocsit vettek, gyereket vállaltak, vagy más városba költöztek, kérjék a lelkipásztoruk engedélyét. Az éretlen vezetőből diktátor lett, a gyülekezeti tagok hűséges talpnyalóivá váltak, és a mindent átható kontrolszellem eloltotta a Szentlélek tüzét.

Én ezt még egyszer nem akarom átélni. Számtalan embert ismerek, akik az 1970-es és 80-as években túlirányító gyülekezetekbe járásuk alatt szenvedett szellemi bántalmazástól kapott sebeiket még mindig nyalogatják. Vannak közülük, akik mind a mai napig egyetlen lelkipásztorban sem bíznak, mások elfordultak Istentől, mert a vezetők visszaéltek a hatalmukkal a „tanítványképzés” nevében.

Viszont, még mindig meg vagyok győződve, hogy a Jézus és Pál apostol által mintázott kapcsolat alapú tanítványképző stratégia életbevágó számunkra. Inkább most az a helyzet, hogy az inga az ellenkező végletbe lendült át. A szabadonfutó, szívesen látunk, kafetéria, választ ki azt, ami éppen tetszik jellegű mai keresztyénségben, semmit nem követelünk, és színvonalat nem érvényesítünk. Inkább annak örülünk, ha a fenekek melegítik a székeket. Ha az emberek bevonulnak, és a vasárnapi gyakorlatot végigcsináljuk, azt gondoljuk, hogy valamit elértünk.

Azonban, Jézus nem parancsolta nekünk, hogy menjünk, és vonzzuk a tömegeket, hanem azt, hogy képezzünk tanítványokat (lásd Máté 28,29), és ha csak egyszer egy héten eljönnek az emberek az összejövetelre ez nem fog megvalósulni. És ez attól függetlenül, hogy a prédikátor hányszor készteti az embert, hogy álljon föl és kiabáljon, vagy lengesse a zsebkendőjét. Ha nem vezetjük az új keresztyéneket tanítványképző folyamaton keresztül – a legjobban kiscsoportokban vagy négyszemközt – az emberek az éretlenség örökös állapotában maradnak.

A „NemKeresztyén” című kiváló könyv szerzője, David Kinnaman, úgy fejezte ki ezt a problémát: „Ha kiteszik is a keresztyén hit hatására, a legtöbb Amerikában élő ember nem formálódik át. Egyet belépnek az ajtón, és ott véget ér az út. Nem bátorítják, képezik, vagy engedik őket arra, hogy úgy szeressenek, gondolkodjanak, mint Krisztus. Sokféleképpen, viszont, az új generáció igazán keresi a szellemi átalakulás lehetőségét. Ez az átalakulás, pedig, folyamatnak, utazásnak felel meg, nem egyszeri döntésnek.”

Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését. Valójában akarunk érett tanítványokat képezni, akik Jézus jellemével rendelkeznek, és képesek lesznek arra, hogy elvégezzék az Ő munkáit? Avagy megelégszünk sekély hittel rendelkező sekély hívőkkel?

Egy Floridában pásztori munkát ellátó barátomnak szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Mint fiatal apa, szokása az volt, hogy csecsemő fiát elhelyezte a kocsi ülésén, és éjjel körbevezette a környéken az altatás érdekében. E rituálé közben egyszer elég nyersen szólt neki a Szentlélek. Ezt mondta: „Ezt teszed a gyülekezetben is. Csak körbevezeted a kisbabákat.”

Ez meggyőzte a barátomat. Rájött arra, hogy abba a csapdába eset, hogy bár eseményekkel és programokkal szórakoztatta a gyülekezetét, szellemi értelemben nem növekedtek az emberek. Meg volt elégedve azzal, hogy csecsemőkorban tartotta őket. Ha minden vasárnap ott ültek a székeken, és tizedet fizettek, akkor boldog volt. Azonban, nem növekedett senki, bizonyára nem termettek gyümölcsöt, és nem értek el másokat az evangéliummal. Hogyan hozzunk létre paradigmaváltást a tanítványképzésben?

Hogyan vegyük fel a „T-betűs” szót a szókincsünkbe?

- A gyülekezetek ne hangsúlyozzák kizárólag a nagy programokat, hanem vonják be az embereket a kiscsoportokba, ahol személyre szóló szolgálat történhet.

- Ne számokként kezeljük az embereket, hanem becsüljük a személyes kapcsolatokat.

- Mondjanak le a vezetők a sztár-prédikátor modelltől, és fektetessék be életüket az egyénekbe.

Mikor odaállunk Krisztus elé, hogy megvizsgálja szolgálatunkat, nem fogja azt kérdezni, hogy hányan ültek a padokban nálunk, hányan nézték TV műsorunkat, adakoztak a programunknak, vagy elmondták a megtérők imáját. Nem értékel meg bennünket az alapján, hogy hányan estek földre vagy hányan gyógyultak meg az alkalmainkon, hanem azt, hogy hány hűséges tanítványt képeztünk. Ezt tegyük prioritássá!

ÚJBOR, RÉGI BORTÖMLŐK és A VÁLTOZÁSTÓL VALÓ FÉLELEM - Lee Grady írásai 3

Lee Grady írásai 3

Lee Grady most már nem a Charisma magazine szerkesztője, ez a cikke mégis teszett nekem...

ÚJBOR, RÉGI BORTÖMLŐK és A VÁLTOZÁSTÓL VALÓ FÉLELEM
-írta J. Lee Grady

Manapság, az Úr az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, de ehhez vannak dolgok, amelyeket hátra kell hagynunk.

Egy floridai Orlandóból származó asszony múlt hónapban szerepelt a híradóban, mert úgy döntött, hogy nyugállományba helyezi az 1964-es Mercury Comet autóját. A most 93 éves Rachel Veitch akkor vette meg újonnan 3.300 dollárért ezt az autót, amikor 29 centbe került a benzin gallonja. A Veitch által „harci szekérnek” nevezett világos sárga kocsiban most 567.000 mérföld van…

Minden kocsinak van várható élettartama. A legtöbb Mercury Comet autót már bontóra ítélték. Megdöglik a motor, elrozsdásodik a karburátor, és kimegy a divatból a modell – azért újabb járműre cserélik ki. A rohanó világunkban Apple új iPhone-t kibocsát minden második évben, és a legnépszerűbb alkalmazásokat szinte havonta frissítik. És ezekre a gyakori korszerűsítésekre számítunk is.

Sokan közülünk, pedig, akik a keresztyén szolgálatban tevékenykedünk, azt gondoljuk, hogy az egyháznak nincsen szüksége átalakításra, megújításra. Azt várjuk, hogy a gyülekezetek éveken keresztül állandóan ellesznek, és azt gondoljuk, hogy a világ szívesen beszáll az 1964-es sárga Mercury Comet modellünkbe, és élvezi a retro kocsikázást. Sajnos, ez téves elképzelés. Amíg az evangélium üzenete maga tökéletes és örökzöld, a csomagoláshoz használt burkolatot illeszteni kell az időkhöz, különben hamar elveszíti korszerűségét. Orgona, templomtorony, díszruha… (De ugyanaz vonatkozik az 1980-as évek stílusában készült keresztyén TV műsorokra is).

Jézus azt mondta bemerítő János tanítványainak, hogy nem teszik az emberek az újbort a régi bortömlőbe, mert szétreped a tömlő és elvész a bor. „Az újbort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad,” mondta Jézus (Máté 9,17). Manapság, viszont, sok gyülekezet és szolgálat ahhoz ragaszkodik, hogy újra és újra töltik az újbort a régi modellekbe. Ellenállunk a felújításnak és harcolunk az előremenés ellen.

Kockáztatnám feltételezni, hogy 90 %-át annak, amit csinálunk a mai egyházban, teljesen át kéne alakítani. Szembenézünk a legmegijesztőbb megújulási programmal, amelyet valaha indítottak az egyház történelmében. A feladat, viszont, nem lehetetlen. De fájdalmas lépéseket kell tennünk:

1. Meg kell szabadulnunk a változástól való félelemtől. Isten állandóan előremozdul. Lehet, hogy arra vezet bennünket, hogy egy időre egy helyen táborozzunk, de nem szabad egy helyen elkényelmesedni. Előbb-utóbb fújja a kürtöt, és elmozdul a jelenlétének a felhője. Ne parkoljunk egy helyen, ha Isten arra hív el, hogy előremozduljunk. Maradjunk nyitottak a friss utasításaira, és várjuk tőle, hogy kihívja a hitünket. Kalandos dolog, Istennel járni!

2. Szembe kell szállnunk a tradícióval. Azok, akik megragadnak a múltban, nem tudnak a jövőre nézni. A szent tehénnek nincsen helye a szószéken, áldozzuk fel az oltáron! A „mindig így csináltuk” nem működik Isten új korszakában. A tömeg a nosztalgiának kényelmes padját választja, de Isten azzal a bátor kevéssel megy tovább, akik úttörőkként lépnek az el nem ért territórium felé.

3. Kérjük a Szellemet arra, hogy jelentse ki az új stratégiát. Nem lehet hagyatkozni a gyülekezeti növekedés gurukra, a népszerű könyvekre vagy a sztár prédikátorokra, hogy ők majd bevezessék az igazi változást. Ha utánozzuk a népszerű szellemi irányzatokat, csak testi módon cselekszünk, követjük a valódi megújulás szánalmas utánzatát. Ha a gyülekezet átalakulásának a munkáját nem vezeti a Szent Szellem teljes mértékben, akkor a változások csekélyek lesznek, a hatásuk, pedig, siralmas. Az utolsó, ami kell, az a felületes frissítés.

Hiszem, hogy az Úr a mai időkben az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, és arra utasít bennünket, hogy készítsük a bortömlőnket. A régit meg kell újítani a Szellem által, az elavultat át kell alakítani, és a hatástalant ki kell cserélni. Isten újat akar cselekedni. Ne álljunk ellene!

 http://bury-adrian.blogspot.hu/2012/05/lee-grady-irasai-3.html

A KARIZMATIKUS REFORMÁCIÓNAK (MÁR RÉG) ITT AZ IDEJE - Lee Grady írásai 2

                                            Lee Grady írásai 2

Lee Grady Charisma Magazine korábbi szerkesztője 15 pontot fogalmazott meg a „Karizmatikus Reformációért”. Nézd meg, egyetértesz-e vele.

A KARIZMATIKUS REFORMÁCIÓNAK (MÁR RÉG) ITT AZ IDEJE

-írta J. Lee Grady.
2011. október 26.

A Reformáció Napja tiszteletére, felszegezek néhány panaszt a wittenbergi ajtóra.

Az Occupy Wall Street előtt sok évvel is, a történelem legfontosabb tiltakozását rendezte Luther Márton. Megzavarta, hogy a római katolikus hivatalnokok megígérték a bűnbocsánatot vagy a tisztítótűzből való idő előtti menekülést a pénz ellenében. Luther, tehát, 1517. október 31.-én a panaszok hosszú listáját szegezte fel a templomajtóra, a németországi Wittenbergben.

Luther híres 95 tételét latinból németre fordították és szétterjesztették. Mint a Jeremiás középkori változata, Luther olyan kérdéseket tett fel, amelyeket addig soha senki nem tett fel, és a feltehetően tévedhetetlen pápának kihívást intézett. E bátor szerzetes által a Szentlélek kirobbantotta a protestáns reformációt és a korrupt, vallásos, diszfunkcionális, politizáló, szellemileg hallott egyház számára helyreállította a kegyelem doktrínáját.

Nem vagyok én Luther-kaliberű ember, de egyre jobban felismerem, hogy a mai úgy-nevezett „Szentlélekkel tele” egyház ugyanazokkal a dolgokkal küszködik, mint a Katolikus Egyház az 1500-as években. Nincsenek nálunk „búcsúcédulák” – de vannak teletonok. Nincsenek pápák – de vannak szuper-apostolok. Nem támogatjuk az érinthetetlen papságot – de a híres evangélistákat dobjuk meg pénzzel, hogy magán repülőgépflottájuk legyen.

A Reformáció Napja tiszteletére, saját listámat figyelmetekre bocsátom, amely a mi mozgalmunkban szükséges reformokat tartalmaz. Mivel ezeket nem tudom Wittenberg templomajtajára felszegezni, inkább az interneten közlöm. Nyugodtan szegezzétek fel mindenhol! [én, tehát, azáltal megteszem - fordító megjegyzése]

1. Reformáljuk meg a teológiánkat. A Szent Szellem a Szentháromság harmadik személye. Ő Isten, és Ő szent. Ő egy Ő egy nem egy „az.” Ő nem valami massza, vagy erő, vagy természeti hatás. Hagyjuk abba azt, hogy manipuláljuk Őt, parancsolunk neki, vagy dobálunk vele.

2. Térjünk vissza a Bibliához. Az Isten Igéje a keresztyén tapasztalat alapja. Minden drámai élményt, akármennyire szelleminek tűnik, Isten Igéje és a Szentlélek által való megkülönböztetés alapján meg kell vizsgálni. A látomásoknak, az álmoknak, a próféciáknak és az angyalokkal való találkozásoknak a Szentírással összhangban kell lenniük. Ha nem vizsgáljuk meg ezeket, előbb-utóbb megtévesztő dolgokat fogunk terjeszteni.

3. Vállaljunk személyes felelősséget. Mi karizmatikusok ne mindig kenjünk mindent a démonokra. Sokszor az emberekkel van a gond.

4. Ne játsszunk többet. Valóság a szellemi harc, de a világot nem nyerjük meg Jézus számára azzal, hogy csak kiabálunk a démoni fejedelemségekkel. Ahhoz, hogy végleges győzelmet lássunk, imádkozni, prédikálni és kitartani kell.

5. Hagyjunk abba az ostobasággal. Ha valaki imádkozás közben üti, megpofozza, vagy löki a másikat, inkább üljön le és tanulja meg, hogy a Szentlélek gyümölcse a szelídség.

6. Vessünk véget a szellemi kizsarolásnak. Hagyjanak abba a keresztény tévés szolgálatok mindenféle manipulatív pénzbehajtó taktikával. Ne adjunk platformot olyan szolgálattevőknek, akik furcsaságokat állítanak természetfeletti anyagi áldásokról, különösen akkor, ha kiforgatják a Szentírást, megszabják a határidőt, vagy kihasználják a szegényeket.

7. Ne legyenek magányos farkasok. Ha valaki Isten szolgájának tartja magát, akár utazó evangélista, helyi pásztor vagy valami nagy szolgálatnak a vezetője, tartozzon felelősséggel más vezetőknek. Ha valaki elutasítja az igei intést, vesse alá magát a fenyítésnek.

8. Leplezzük le a szemétládákat. A gyülekezeteknek kéne ellenőrizni az utazó szolgálattevők hátterét. Kuruzslónak kéne leleplezni az olyan prédikátort, aki eltakarja a priuszát, hazudik az előző házasságairól, nem fizeti a gyerektartást, vagy vadászik a nőkre. Ha nem térnek meg, kerüljük őket.

9. Ne hamisítsuk a kenetet. Isten szuverén, és „segítségünk” nélkül tudja magát kinyilvánítani. Ez azt jelenti, hogy ne hintsünk magunkra csillámport, hogy megmutassuk, Isten dicsősége velünk van, vagy ne rejtsünk hamis drágaköveket a padlón, hogy bebizonyítsuk, felkentek vagyunk, vagy ne húzzunk kabátujjunkból csirketollat, hogy színleljük az angyalok jelenlétét a teremben. Ne hazudjunk a Szentléleknek!

10. Térjünk vissza az erkölcsi tisztaságra. Elég botrány volt már. A karizmatikus egyháznak legyen olyan módszere, amivel elesett szolgálattevőket lehetne helyreállítani. Ha valaki elbukik az erkölcs területén, helyre lehet állítani, de csak akkor, ha aláveti magát a gyógyulás folyamatának, és nem akar azonnal visszarohanni a szószékre.

11. Alázatosságra van szükségünk. Ha egy szolgálattevő azt követeli, hogy sztárnak kezeljék, vagy hatalmas fizetést igényel, vagy címhez ragaszkodik, vagy másokat lenéz, ő már elesett a szellemi gőg bűnébe.

12. Ne legyenek főmuftik. Az apostol Krisztus rabszolgája, tehát az alázatosság feddhetetlen példája legyen. Az igaz apostolok nem gyakorolnak fentről lefelé, hierarchikus hatalmat a gyülekezeten. Valóságos szolgákként, lentről felfelé szolgálják az egyházat.

13. Soha ne pártoljuk az ajándékot a jellem kárára. Ha valaki gyakorolja a prófétálás, a gyógyítás és a csodatevő erők ajándékát, teremnie kell a Szellem gyümölcsét is. Egyébként, bár továbbra is bátorítjuk a nyelveken-szólás használatát, ne úgy álljunk hozzá, mintha a felsőbbrendűség jele lenne. A világnak szüksége van a szeretetünkre, nem a glósszolaliánkra.

14. Felelősségre vonjuk a prófétákat. Ha valaki nem vállal felelősséget a téves kijelentéseiért, ne adjunk neki platformot. És az erkölcstelen életű „prófétának” ne adjunk megszólalási jogot.

15. Legyen a lényeg a lényeg. A Szentlélek kenetének a célja az, hogy erőt kapjunk az elveszettek eléréséhez. Ma már útkereszteződésnél tartunk: Vagy továbbmegyünk téves irányba, szórakoztatva egymást karizmatikus kabaréval, vagy beledobjuk magunkat az evangelizálásba, a gyülekezetplántálásba, a misszióba, a tanítványképzésbe, a könyörületes szolgálatba, amely segít a szegényeken és ellenáll az igazságtalanságnak. Legyenek olyan gyülekezetek, amelyek megragadják az Új Reformációt és fókuszálnak Isten prioritásaira!

-Az eredeti itt található:http://www.charismamag.com/index.php/fire-in-my-bones -

 http://bury-adrian.blogspot.hu/2011/11/lee-grady-irasai-2.html

Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak - Lee Grady írásai 1

                                         Lee Grady írásai 1

Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:

Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz

Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?

Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.

Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”

„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”

Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.

Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.

Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.

Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).

Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).

Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.

Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.

Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”

Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.

Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.

Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!

Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.

 http://bury-adrian.blogspot.hu/2011/11/lee-grady-irasai-1.html

Hamis tanítók - szexuális bűnök és a pénz szeretete - Zac Poonen

                    Hamis tanítók - szexuális bűnök és a pénz szeretete - Zac Poonen

                       False Teachers - Sexual Sin and Love of Money - Zc Poonen

            http://www.cfcindia.com/wftw/false-teachers-sexual-sin-and-love-of-money

Péter a következőket mondja:

„Ahogyan régen is voltak hamis próféták, úgy közöttetek is lesznek hamis tanítók. Ők

okos hazugságokat fognak mondani Istenről... sokan fogják követni a gonosz tanításukat, hogy semmi probléma a szexuális bűnnel és miattuk Krisztus és az Ő útjai gúny tárgyává válnak. Ezek a tanítók pénzsóvárságukban mindenfélét fognak mondani, hogy megszerezzék a pénzeteket. ” (2 Péter 2.1-3) - Living Biblia fordítása).

Figyeljétek meg, hogy két fontos dolog van, amivel a hamis tanítók leleplezhetők: a szexuális bűn megtűrése és a pénz szeretete (2 Péter 2.2; 3). Nem az igehirdetők tanításai azok, amikből meg tudjuk különböztetni a hamis tanítókat az igazitól. Nagyon sok tanító van, akinek a tanítása teljesen helytálló. Ha egy igehirdető a Gitából, a Koránból hirdeti nektek az igét, vagy azt mondja, hogy Jézus Krisztus nem Isten, egyetlen igazi keresztyént sem tévesztene meg. Ha azonban valaki a Bibliából a keresztyén hit minden alapvető tanítását hirdeti, a legtöbb keresztyén sohasem fogja felfedezni, hogy ő egy hamis tanító. Péter azonban azt mondja itt, hogy a hamis tanítók legfontosabb jellemzői a szexuális bűnökhöz való szabados (megengedő) hozzáállásuk és a pénz szeretete.

(2 Péter 2.2; 3) A tekintetük teli van paráznasággal, ezért minden nőtestvért figyelmeztetek: "Legyetek óvatosak minden igehirdetővel, akinek a szeme nem tiszta, akinek a jelenlétében azt érzed, hogy vágyakozva néz rád. Legyél nagyon óvatos az ilyen igehirdetőkkel, ha kedves az életed. Az ilyen igehirdető egy hamis tanító. Mind a férfi, mind a nőtestvéreknek mondom, hogy legyetek éberek, ha bármelyik igehirdető a Szentírást idézve nyomást gyakorol rátok és arra buzdít, hogy adakozzatok a szolgálatára. Óvakodjatok az olyan igehirdetőktől, akik az evangélium hirdetése által gazdagodnak meg. A szexuális tisztátalanság és a pénz szeretete a két legfontosabb ismertető jegye a hamis tanítóknak. Ha nyitva tartjátok a szemeteket ezzel a két dologgal kapcsolatban, akkor sok hamis tanítótól menekültök meg.

A következő igékben Péter azt mondja, hogy Isten pontosan úgy fogja megbüntetni őket,

-     mint a bukott angyalokat Noé idejében,

-     az egész istentelen világot (kivéve Noé családját),

-     Sodoma és Gomora népét,

-     valamint Bálámot a hamis prófétát.

Éppen olyan szigorú büntetése lesz minden hamis tanítónak (2 Péter 4-16).

Noét az „igazság hirdetőjének" hívja (2 Péter 2.5) Istennek hasonló igehirdetőkre van szüksége ezekben az utolsó napokban, amelyek Noé napjaihoz fognak hasonlítani. Péter megismétli a két legfontosabb ismertető jegyét a hamis tanítóknak: a paráznaság (vagy házasságtörés) és a pénzsóvárság (2 Péter 2.14). Bálám szamara jobban ismerte Istent, mint a „próféta"". Így van ez a mai hamis tanítókkal is! Rosszabbak az állatoknál.

Ezek a hamis tanítók kezdetben ismerhették az igazság útját, de később letértek arról.

(2 Péter 2.21). Olyanokká váltak, mint a sárban fetrengő disznó és a saját okádékát megevő kutya. (2 Péter 2.22). Sok hamis próféta és hamis tanító van ma a világban, akik kezdetben őszinte emberek voltak. Olyanok voltak, mint a megfürdött disznó, de Isten természete valójában sohasem vált a részükké.

Megmaradtak tiszta disznóknak és kutyáknak, mert Isten természete nem vált a részükké, nem változtak meg. Más szavakkal a tisztaságuk csupán képmutatás volt. Sohasem foglalkoztak a belső valójukkal, hogy mindennap Istennel járjanak. Így egy idő múlva visszamentek megenni, amit kihánytak, vissza a mocsokba.

                                                                              - § -

Christian Fellowship Church, Bangalore, India - Minden jog fenntartva!

Ez az írás - változtatás nélkül - szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC
honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor https://keskenyut.wordpress.com

A föld alatt kezdtük, nem félünk az iszlámtól sem

– mondja Artur Simonyan lelkész, a tízezer fős örmény Word of Life gyülekezet vezetője

Bereczki Enikő, Jereván 2015. 12. 23. (XIX/52)

A hárommilliós Örményországban a posztszocializmus szinte tapintható: lepusztult városrészek és úttalan falvak utcáin egyaránt legelésző tehenek; parkok fáit felvagdosó, a tél hidege előtt még tűzifáról gondoskodó városi panellakók; az ország svájci tájképpel vetekedő hegyvidékein végigfutó, a föld fölött néhány méterrel kanyargó gázvezeték; a kedves, de kilátástalan munkanélküli fiatalok néhány perces beszélgetésből kirajzolódó frusztrált jövőképe és elvágyódása is mind arról tanúskodik, hogy az 1991 óta független ország még ma is az egykori autoritárius rendszer kárvallottja. Az utakon a mérhetetlen számú, kiöregedett Lada mellett  vadonatúj Mercedesben, BMW-ben elszáguldó oligarchák a szomszédos orosz atmoszférát idézik fel. A szmogból ébredező Jereván mögül, a török területről felbukkanó káprázatos, hófedte Ararát a jelent felülírva elröpít képzeletben a bárkaépítő Noé unokájának, Hajnak az idejébe. Haj hős volt, ő győzte le Nimródot, legalábbis a legenda szerint, mindenesetre méltó arra, hogy a világ legősibb keresztény állama tőle eredeztesse származását. Az eredetileg magától Taddeustól és Bertalantól hallott apostoli hitet megtartó Hajasztán népe szenvedett először népirtást a 20. században, amit elkövetői máig nem hajlandóak beismerni.

Hogyan éli meg a kereszténységet a világ leg­ősibb keresztény nemzete?

– A kommunizmus összeomlása után kezdtük el a gyülekezet alapítását. Őszintén, akkor jóval nyitottabbak voltak az emberek, mint ma. Úgy tűnt, hogy hiányzott nekik valami, amit a kommunizmus képtelen volt megadni számukra. Ekkoriban az utcán hirdettük az evangéliumot, tehát a gyülekezetünk onnan indult. A bibliaiskolát gyakran az erdőben, az összejöveteleket az utcán tartottuk. A jelenlegi csarnokot, ahol most vagyunk, csak jóval később, a hívők adományaiból építettük fel. A legnagyobb ébredés a szocializmus összeomlása utáni első tíz évben következett be: 1990 és 2000 között. Tömegek jöttek, és sok ezren tértek meg ekkor. Ahogy megjelent az üldözés, természetesen volt némi fogyatkozás a számokban.

Milyen üldözésre utal?

– Huszonöt éves tapasztalatunk van ezen a téren, és azt látom, hogy az üldözés nem mindig ugyanolyan, mindig más. Nálunk az első üldöztetés a társadalom felől jött, mert akkoriban nem értettek minket. A társadalomban az egyházról alkotott elképzelés egybeesett az Örmény Apostoli Egyházzal, amihez képest mi valóban újnak számítottunk. Később magától az Örmény Apostoli Egyháztól is érkezett zaklatás, majd miután ők a kormányra is nyomást gyakoroltak, a hatóság részéről is részesültünk elnyomásban. Azután amikor ennek vége lett, akkor a média, az újságírók részéről tapasztaltuk meg ezt, ami még most is tart. A jereváni médiának inkább a gyülekezet a célpontja. Vannak emberek, sőt más felekezetek, akik pedig engem támadnak meg. Például valaki negyven hamis, hazug filmet készített – fogalmam sincs, ki lehetett – rólam és a családomról. Egy újságban pedig azzal vádoltak meg, hogy szabadkőműves, sátánista vagyok. Az üldözés formái folyamatosan változnak, de mi ugyanazok maradunk, ahogy Jézus is megmondta, hogy mindezeken a hívőknek keresztül kell menniük. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogyan tudna felülkerekedni az üldözésen, amire azt válaszoltam: „Menj tovább, ne állj meg – ez az egyetlen lehetőség arra, hogy le tudd győzni.”

A szovjet időszakban az oroszok vették át az uralmat azon a területen, ami ma Örményországnak számít. Az örmények ebben az érában is megtartották a formális kereszténységet. Az 1960-as években a baptistáknál pünkösdi ébredés zajlott egy Oroszországból érkezett, Szent Szellemmel betöltekezett pásztor bizonyságtevésére. Azok a baptisták, akik vették a Szent Szellemet, kiváltak a baptisták közül. Én is egy ilyen baptista gyülekezetből kivált pünkösdi közösségben tértem meg 1988-ban. A kommunista időkben a gyülekezetek földalatti mozgalomként működtek.

Mi jellemezte akkor a hatóságok mentalitását? Voltak-e incidensek?

– Örményországban a kommunista hatóságok talán kissé istenfélőbbek voltak, mint akkoriban az orosz, ukrán szervek, amelyek tömegével börtönözték be az embereket. Ismerek egy történetet egy kommunista vezetőről, Demurjianról, akit megbíztak, derítse ki, hány hívő él Örményországban. Erre azt válaszolta, hogy egy sem, mert Örményország kommunista ország, így itt nem lehet hívő, mivel itt senki sincs, aki ne lenne kommunista. Ha találnának is valakit, azt megbüntetik. Tehát megvédték az embereket valamennyire. Nem akartak még több problémát az országban, ezért viszonylag kevés atrocitás mellett tarthattak földalatti összejöveteleket a hívők.

Az Örmény Apostoli Egyház nemzeti szintű intézmény, ez azt is jelenti, hogy bizonyos értelemben nacionalista?

– Nem mondhatnám, hogy nacionalista, de tény, hogy nagyon szereti az országot, és elkötelezett a nemzet felé. Megértem őket, mert ők azok, akik egészen a 3. század óta összetartották a nemzetet; az iszlám közegben is megtartották a hitet, túlélték a népirtást, és sok győzelmet vívtak ki. És hirtelen megjelentünk a színen mi, és egyre növekedtünk, és idővel elkezdtek mondogatni dolgokat ellenünk. Ez egy kicsit olyan, mint amikor az idősebb testvér megsértődik a fiatalabbra. Úgy gondolom, hogy ehhez joguk van, viszont nekünk nincs semmi jogunk bármi rosszat mondani róluk, mert az ő életútjuk egészen más, mint a miénk. Hozzájuk képest mi újak vagyunk. Talán veszélyt látnak bennünk: egyetlen gyülekezetben szeretnének látni mindenkit, nem pedig különféle közösségekben, de ha az Úr is úgy akarja, és élünk, akkor növekedünk tovább. Az Örmény Apostoli Egyház monopóliummal rendelkezik az oktatásban, ami kedvezőbb számunkra is, mert keresztény befolyás érvényesül, ami sokkal jobb, mint a szekuláris. Fontos tudni azt is, hogy az Örmény Apostoli Egyház különbözik a katolikus egyháztól. Nem imádják Máriát, nincsenek ikonok, nem a római pápa a vezetőjük, dok­trínáikat tekintve jobban hasonlítanak hozzánk, de sok a tradíció, a rituálé.

Gyülekezetük egyik vezetője, Eduard Petrosyan pásztor idén júniusban Szíriában, szolgálati útján egy robbantás áldozata lett. Hogyan történt ez a tragédia?

– Eduardnak, akit mi Ediknek hívtunk, még én hirdettem az evangéliumot. 1993-ban tért meg, majd az én házicsoportomba járt, együtt nőttünk fel az Úrban, tanítványom volt. Eleinte az adminisztrációs ügyekben szolgált, majd a gyülekezet hivatalos bejegyzése után pásztor lett. Körülbelül 1999-ben ő lett a missziós szolgálatunk vezetője. A szolgálatunknak központi látása a muszlim világ – Irán, Törökország és más arab országok – felé való nyitás. Örményország olyan, mint egy kis sziget a környező muszlim népek tengerében. Edikben nagyon erős volt az elhívás a muszlim országok felé: többször járt Szíriában, ahol nagyon szerették és várták a hívők. Amikor azt mondta nekem, hogy úgy érzi, hogy újra mennie kell, akkor egyszerűen nem engedtem el, mert úgy éreztem, hogy nem tehetem, de elkezdett kérlelni, s végül elment saját feje után. Akkor úgy éreztem, hogy már nem fog visszatérni. És meghalt, nemcsak ő, hanem egy másik hívő is, amikor felrobbant mellettük egy bomba. Garo a szíriai Word of Life gyülekezet tagja volt Aleppóban.

Van gyülekezet Aleppóban, és még a jelenlegi körülmények között is működik?

– Igen, van, és még mindig működik.

Kaptak-e részvétnyilvánítást a tragédia kapcsán más egyházaktól vagy a hatóságoktól?

– A társadalmi szervektől, hatóságoktól nem, de szinte az összes gyülekezettől kaptunk részvétnyilvánítást, és nem csak országos szinten. Tegnap John Bevere-től, egy híres amerikai prédikátortól és írótól kaptam egy levelet, amiben arról tájékoztatott, hogy leg­újabb könyvét Eduard Petrosyan emlékének dedikálja. Aleppó-ban összejött az összes gyülekezet Eduard búcsúztatására, mert ott temették el. Sőt, még Libanonból is jöttek át keresztény testvérek a temetésre.

Mik a további terveik?

– Egy ember halála után általában a misszió nem gyengül, hanem erősödik. Most személy szerint még nagyobb figyelmet fordítok erre a régióra, Szíriára, azt ottani gyülekezetre és a libanoni gyülekezetre Bejrútban. Indiában is aktívan szolgálunk együtt, ahol több száz iskolát működtetünk. Olyan 4-5 éves gyerme­keket vásárolunk meg, akiket a szüleik prostitúcióra adnak el.

Mi megvesszük őket, és ezekben az iskolákban védelembe helyezzük őket, felneveljük és oktatjuk őket. A Közel-Keleten, Vietnamban, itt a Kaukázusban és az összes korábbi szovjet tagállamban is szolgálunk. Carl-Gustav Severin svéd evangélistával most éppen Kínába készülünk.

Mi a helyzet a szomszédos Azerbajdzsánnal? Jól tudjuk, hogy az örmény–azeri kapcsolat politikai szinten nem éppen kiegyensúlyozott.

– Az iszlám régiókban lévő gyülekezetekkel nagyon jó a kapcsolatunk, a bakuit kivéve. A határok zárva vannak, és a karabahi kérdés sincs megoldva Azerbajdzsán és Örményország között, így nem tarthatjuk a kapcsolatot az ottani gyülekezettel. Ismerem a pásztorukat, találkoztam vele más helyeken, de nincs semmilyen közös munkánk.

Említette, hogy Örményország egy kis sziget a környező iszlám országok között. Mit gondol, fenyegetheti-e az országot bármilyen veszély, például más iszlám országoktól? Megtörténhet-e egy újabb genocídium, mint amivel az ellenségeik fenyegetik a közel-keleti keresztényeket?

– Az örmények elleni népirtás utat nyitott az evangélium, a kereszténység hirdetésére a környező országok felé. Örményországban a kereszténység a kultúra része is. Mivel kicsik vagyunk és barátságosak, ezért nem igazán számítanak arra, hogy tőlünk bármilyen hatás érheti őket. Ez lehet talán a mi titkos adunk.

A jereváni Word of Life (Az élet Igéje) gyülekezet új csarnoka.

Az örmény genocídiumot még sok országban nem ismerik el. Itt hogyan dolgozták fel ezt az emberek? Ezen a területen is kell szolgálniuk?

– A mai örmény társadalomnak fáj az, hogy más országok nem fogadják el ezt a tényt, elvárják legalább az utólagos történelmi igazságszolgáltatást. Mi, keresztények hősnek tekintjük azokat, akiket a népirtásban öltek meg. Gyülekezetünk többségének is van olyan felmenője, aki a népirtásban veszítette életét, ahogy a nagyapám is. A jelenlegi Örményország területén élők 90 százaléka azoknak a menekülteknek a leszármazottja, akik ebbe az irányba menekültek a mészárlások elől. De nem akarjuk középpontba állítani ezt a kérdést, nem akarunk az emberi fájdalomra építeni. Persze imádkozunk a nemzetért, s a népirtás nemzeti napján megemlékezünk az áldozatokról. Akik pedig megtérnek, azokon azt látjuk, hogy Isten megvigasztalja őket. Általánosságban az örmények megbocsátók: megbocsátottak a népirtásért is, nem dühösek, nem agresszívak, mindössze annyit szeretnének, hogy a történelem igazságai a helyükre kerüljenek. Magam is eltöprengtem már azon, hogy hogyan lehet az, hogy egy nemzet ilyen erős tud maradni, miközben megbocsátó. A törökök is szabadon jöhetnek-mehetnek az országunkban, üzleti célból is, és a mieink is mehetnek Törökországba.

Természetesen elismerjük a holokausztot, és úgy gondoljuk, hogy ha időben felhívták volna a figyelmet az örmény nép ellen elkövetett szörnytettekre, talán elkerülhető lett volna Hitler nép­irtása. Gyülekezetként áldjuk Izraelt, Ábrahám magvát, imádkozunk Jeruzsálem békéjéért, ahogy a Biblia is tanítja nekünk. Izrael olyan, mint egy óra, megmutatja, hogy a történelem melyik korszakában élünk. A mai időkben nem lehet figyelmen kívül hagyni Izraelt ahhoz, hogy megértsük, értelmezzük a körülöttünk lévő világot.

Számos beszámolót hallani az iszlám országokban zajló megtérésekről, személyes találkozásokról Jézussal, csodákról. Önök itt élnek a közvetlen szomszédságukban, mit tudnak erről?

– Személyesen ismerek négy embert is, akiknek megjelent Jézus. Az egyikük épp Mekkába tartott, amikor megjelent neki a Messiás és elhívta. Ő ma pásztor. Sok ilyen eset történik ott, sokan megtérnek. A muszlim országok ilyen szempontból is nagyon érdekesek. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amikor muszlim világról beszélünk, akkor emberek millióiról van szó, megszületnek, meghalnak, örülnek, házasodnak, táncolnak. Én legalábbis így látom őket. Azt szoktam javasolni az embereknek, hogy ne csupán egy szemszögből próbálják megérteni a világot, hanem széles látókörűek legyenek. Sokat olvasok a muszlim országokról, a híreket is nyomon követem, és jártam is már több helyen. Természetesen a muszlimok között vannak terroristák is, de vannak jó apák, jó anyák, jó fiak, jó lányok, mint minden országban. Nem szeretném tőlünk elszeparáltan látni őket, mivel ők is az emberiség része. Az emberek hajlamosak azt mondani, hogy „mi és ők” – én inkább azt mondanám: „mi”, mert ez azt is jelenti, hogy szükségünk van egymásra.

Mik a legnagyobb céljaik és a legnehezebb kihívásaik?

– Nem az iszlámot látom a legnagyobb veszélynek az egyházunk számára és nem is más vallásokat vagy más felekezeteket, mert ismerjük Jézust. A legnagyobb kihívást a szekularizáció jelenti, az európai, az amerikai liberalizmus, a hollywoodi kultúra, a high-techen és az interneten beáramló világi szellem, mert ezek világivá tehetik a hívőket. Ezért a legfőbb célunk ma az, hogy mindenki személyesen megismerje Jézust. És számomra az is nagyon fontos, hogy a gyülekezet megtapasztalja a Szent Szellem ajándékait, és a szolgálati ajándékokat, és azok teljes mértékben működjenek a gyülekezetünkben.

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201512/a_fold_alatt_kezdtuk_nem_felunk_az_iszlamtol_sem

Világegyházat épít a pápa

A Vatikán nyitott az orosz ortodoxok és a síita iszlám felé

Morvay Péter 2016. 02. 19. (XX/07)

Két nagy, túlzás nélkül történelmi jelentőségű ökumenikus találkozóra került sor az elmúlt napokban. Havannában Ferenc pápa és Kirill orosz ortodox pátriárka a repülőtér tranzitvárójában találkozott egymással, természetesen nem véletlenül. A két egyház vezetője kis híján ezer éve ült egy asztalhoz utoljára – az 1054-es nagy egyházszakadás óta teljes volt az elhidegülés, sőt az ellenséges viszony a kereszténység két nagy ága között. Kisebb nyilvánosságot kapott, de hasonlóan úttörő kezdeményezés volt Peter Turkson bíboros iráni útja, aki Ferenc pápa megbízásából a síita iszlám legszentebb helyén, Kum városában tartott előadást a vallások globális együttműködésének alapfeltételeiről.

A havannai találkozónak természetesen önmagában a megtörténte is szenzáció volt, bár arról már évek óta lehetett tudni, hogy a színfalak mögött zajlik egy ilyen esemény megszervezése. Felmerült, hogy esetleg Pannonhalmán jöhet létre a nagy találkozó, de végül Európán kívül, félúton, de a világ másik felén találkoztak az egyház­vezetők. Nem mintha a Vatikán semmilyen kapcsolattal nem rendelkezett volna a keleti ortodox világgal. Ferenc pápa, és az elmúlt fél évszázadban elődei is rendszeresen tárgyaltak a különböző ortodox egyházak vezetőivel, azóta, hogy VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-ben, Jeruzsálemben találkoztak egymással.

De tény, hogy az ortodox világ legnagyobb létszámú és legbefolyásosabb egyházának vezetőjével, a moszkvai orosz pátriárkával csak most került erre sor. (Az orosz ortodox egyház létszámát 100-160 millió fő közé teszik világszerte, és ezzel Kirill pátriárka több hívet tudhat magáénak, mint az összes többi ortodox irányzat együttvéve, és a kereszténység harmadik legnagyobb irányzatát képviseli, a katolikusok és a protestánsok után. Miután utóbbiaknak nincs központi vezetője, ezért elmondható, hogy a kereszténység két legtöbb hívet képviselő egyházfője találkozott egymással.)

A találkozó fontos lépés lehet a kereszténységnek – sőt a világ valamennyi vallásának – egységét szorgalmazó pápa számára. Ferenc megnyilatkozásai lépten-nyomon azt sugallják, hogy a katolikus egyház rugalmas keretet biztosít arra, hogy összefogjon minden istenhívő, spirituális embert a világon. Ebből a szempontból időszerű volt a 972 éves szkizma felszámolása az orosz ortodox egyházzal, amit be lehetett illeszteni a pápa globális társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi programjába is.

A havannai találkozóval természetesen az orosz egy­házfő sem járt rosszul. Bár Kirill pátriárkát sokan azzal vádolják, hogy Vlagyimir Putyin rendszerének kiszolgálója, ez inkább fordítva igaz: az orosz elnök igyekszik az ortodoxok kedvében járni azzal, hogy állami eszközökkel privilegizálja az egyházat. Putyin számára politikailag is előnyös, hogy a moszkvai pátriárkát Ferenc a mostani találkozóval de facto az egész ortodox világ szószólójaként fogadta el, háttérbe szorítva Oroszországon kívüli riválisait, elsősorban I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát. (Az időzítés azért is szerencsés Kirill számára, mert 2016 júniusában Kréta szigetén tartják az ortodox egyházak közös zsinatát, ahol megerősödött tekintéllyel léphet fel.) És persze Putyin is jól járt, mert a találkozó pozitív fényben tüntette fel Oroszországot, olyan időszakban, amikor egyesek még az ISIS terroristáinál is nagyobb veszélyt látnak a moszkvai rezsimben.

A találkozó körüli nagy hírverés miatt kevesebb figyelmet kapott a két egyházvezető által kiadott közös nyilatkozat, amiről előzetesen úgy gondolták, hogy formalitás lesz csupán. Ehhez képest a dokumentum jóval hosszabb lett a vártnál, és üzenete egyértelműen egy új, ökumenikus összefogás alapjait vetette meg. Bár a formális egyházegyesítés még nincs napirenden, az egység indoklásából a szándék jól látszik: a közös nyilatkozatban olyan új fenyegetésekre hivatkoznak, amelyekkel szemben nem ele­gendő külön-külön felvenni a harcot. A vallási értékeket és a társadalom alappillérét jelentő erkölcsöt fenye­gető veszélyek között az abortuszt, az eutanáziát, az egyneműek házasságát, az emberi életet manipuláló orvosi kísérleteket éppúgy nevesítik, mint az európai kereszténység válságát. A dokumentum emellett kiáll a Közel-Keleten üldözött keresztények védelme érdekében is.

Öt pillér Iránban

A kubai katolikus-ortodox csúcstalálkozó mellett a napokban még egy figyelemre méltó vallásközi találkozóra került sor: Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke, Peter Turkson bíboros február 6-án Iránban, a síita iszlám legfontosabb székhelyén, Kum városában járt, ahol a Tiszta Imámok Jogfilozófiai Tanulmányi Központjában tartott előadást a „Kinyilatkoztatott vallások szerepe az igazságosság és béke előmozdítása érdekében a világon” elnevezésű konferencián. 

Turkson bíboros felvázolta azt az öt területet, amelyeket a „béke és igazság építőköveinek” nevezett. Ezek: az emberi méltóság, az igazságosság, az emberiség egysége és testvérisége, a közjó és a Föld javainak egyetemes birtokjoga. 

A bíboros történelminek nevezte Ferenc pápa és Rohani elnök január végi vatikáni találkozóját, ami „világszerte sokak szívébe hozott új reményt”. „Miután a világon élő emberek nagy többsége hívőnek vallja magát, ez párbeszédre kell hogy ösztönözze a vallásokat annak érdekében, hogy felépítsük a tisztelet és testvériesség hálóit, védelmezzük a szegényeket, és óvjuk a természetet. Ma Kum szent városában gyűltünk össze, amely a síita muszlimok szellemi központja, olyan város, amely nagyon régre nyúlik vissza a történelemben. Kum csodálatos építészete és alkotásai bőségesen tükrözik a Teremtés isteni rendjét, amelyhez nekünk az egységes emberi család és Isten szolgáiként vissza kell fordulnunk, annak érdekében, hogy megteremtsük a békét és az igazságosságot a Földön” – mondta bevezetőjében a bíboros, és utána részletesen kifejtette az öt pontot, amelyek alapján a Vatikán együtt akar cselekedni a síita iszlámmal és más vallásokkal. 

1. Az emberi méltóság: a hívő emberek elismerik a másikban a Teremtő alkotását és szeretetét. 

2. Igazságosság: a Teremtőt tisztelő emberek képesek csak igazságosan cselekedni.

3. Az emberiség egysége és testvéri közössége: „Isten férfivá és nővé teremtett bennünket, és arra, hogy testvérei legyünk egymásnak. Káin és Ábel ugyanabból a méhből születtek, ezért egyforma méltósággal rendelkeznek, bár személyiségük és foglalkozásuk különbözött... A megosztás helyett a szolidaritást és az egymás támogatásának és kiegészítésének elvét kell keresnünk.”

4. Közjó: ez a Teremtés célja, „a jót nem azért kaptuk, hogy individuálisan élvezzük, hanem azért, hogy családként, közösségként részesedjünk belőle”.

5. A Föld javainak egyetemes birtoklása: mindenkinek joga és felelőssége a Föld javaiból való részesedés és a földi környezet védelme. A Föld globális, közös otthonunk, amelyet minden hívő közösen kapott és védelmez.

„Assisi Szent Ferenc egykor azt imádkozta: »Uram, tégy engem a béke közvetítőjévé«. Ma pedig ezt imádkozzuk itt, a síita iszlám szent helyén: »Uram, tégy bennünket egy olyan emberi és földi város építőivé, amely méltó arra, hogy a Szalaam/Shalom/Pax nevet viselje« – összegezte a bíboros, aki így fejezte be beszédét: »Az Örökkévaló és Könyörületes Isten (ez utóbbi Allah megnevezése – a szerk.), aki naponta arra ösztönöz bennünket, hogy a közjóért, valamint az igazságért és a békéért cselekedjünk, ossza meg velünk bőséges kegyelmét, hogy teljesen be tudjuk tölteni küldetésünket.«” 

Nasszer Makarem Sirazi síita nagyajatollah válaszában méltatta a két nagy vallási központ közötti kapcsolatok bővítését, amely „megoldhatja a háborúk, viszályok, erkölcsi gonoszságok, valamint politikai és gazdasági problémák kérdését. Örülünk, hogy a Vatikán ilyen missziót állított fel a béke és igazságosság kérdéseinek megoldására”. A nagyajatollah szerint üzenetet kaptak Ferenc pápától, aki köszönetét fejezte ki azért, hogy a síita vallási vezetők mélyen elkötelezettek abban, hogy szembeszálljanak a szélsőséges és takfir („eretnek”: a síiták szóhasználatában a szunnita muszlimok, akik még rosszabbak, mint a „kafírok”, hitetlenek – a szerk.) csoportokkal,

valamint azokkal szemben, akik készek együtt­működni ilyen terrorszervezetekkel. „Kum és a Vatikán együtt küzd közös ellenségeinkkel: a blaszfémiával, a szélső­ségességgel, az erkölcsi gonoszságokkal. Ezek felszámolásához közös cselekvésre van szükség” – mondta a nagyajatollah.

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201602/vilagegyhazat_epit_a_papa