Translate

Wednesday, May 11, 2016

A Trójai faló üzenete 2015-ben – Abonyi Sándor

A Trójai faló üzenete 2015-ben – Abonyi Sándor



Népvándorlás című írásomban írtam róla, hogy a „menekült” áradat kapcsán kérdeztem az Urat:
  • „Mi ez a menekült áradat valójában?”
Az Úr egyszerűen a következő választ adta:
  • Trójai faló!
Később a médiában több helyen és többször is elhangzott a Trójai faló kifejezés a menekült áradattal kapcsolatban, aminek nem sokkal később már a valóságban is látszottak a jelei.
Egy kijelentés vagy prófécia akármilyen rövid is, annak mindig van egy részletesebb magyarázata, értelmezése.
A Trójai faló történetéről mindenki tudja, hogy egy csellel végrehajtott trükkös támadásról volt szó. Ahhoz azonban, hogy a Trójai faló esetét a menekült áradattal kapcsolatban részletesebben értelmezzük, nézzük meg kicsit részletesebben a Trójai faló történetét a Wikipédia leírása alapján:
„A trójai faló megépítése a trójai háború fordulópontját jelentette. A háború akkormár tíz éve folyt az Agamemnón zászlaja alatt egyesült görög seregek és a trójaiak között. A háború oka az volt, hogy Parisz trójai királyfi elrabolta Menelaosz spártai király feleségét, Helenét, és vele a spártaiak kincseit is.
A háború tízedik évében Odüsszeusz a görögök egyik legnagyobb hőse, és Ithaka királya, Pallasz Athéné a bölcsesség és a hadicselek istennője sugallatára javasolta a faló megépítésétBelsejében görög harcosokat rejtettek el és ezután a görög seregek úgy tettek, mintha elvonulnának Trója alól. Valójában csak egy közeli szigetig hajóztak, ahol kikötöttek, és vártak a Trójában maradt görögök jelére.
A falovat Odüsszeusz tanácsára Athéné istennőnek készítették, hogy cserébe jó szelet biztosítson a görögöknek a hazaútra. A trójaiak, miután látták elmenni a görög hajókatelőjöttek a várból, és ott találták a lovat. Ekkor Szinón, egy görög katona, akit Odüsszeusz előre betanított arra, hogy mit kell mondania, azt állította, hogy megszökött a görögöktől. Priamosz trójai király hitt Szinónnak, aki azt mesélte, a faló megvédi a várost.
A trójaiak be akarták vontatni a várba a lovat, ám Apollón isten papja, Laokoón tiltakozottmert ő átlátott a cselen. AzonbanPoszeidón tengeristen, aki maga is a görögök szövetségese voltmegölette két kígyóval Laokoónt és a fiait. A trójaiak ezt isteni jelnek tekintették, ésbevontatták a városba a lovat.
Este a trójaiak nagy ünnepséget rendeztek, majd miután minden trójai elaludt,Szinón kiengedte a görögöket a falóból, ők pedig felgyújtották a várost, ígyjelezve a többi görögnek, hogy jöjjenek vissza. Azok hamar jöttek, ésmindenkit megöltek.”
Emeljük most ki a fenti szövegből a lényegesebb – számunkra fontos – üzeneteket:
  1. Egy hosszú ideje tartó háborúról van szó, ahol az egymásnak feszülő seregek a megszokott módon nem tudtak döntő csapást mérni egymásra és megnyerni a háborút.
  1. A támadó sereg vezére gonosz, démoni forrásból („bölcsesség és hadicselek istennője”) kapott sugallat hatására egy óriási falovat építtetett, aminek belsejében egy csapat harcost rejtett el.
  1. A falovat megépítő támadó sereg úgy tett, mintha feladná a harcot és elvonult, de a közelben meglapulva figyelte az események alakulását.
  1. háttérben meglapuló sereg csak a jelre várt, hogy megindítsa a támadást 
  1. A védekező (trójai) sereg bevette a cseltmert a támadó seregnek sikerültelhitetnie a védekező sereggel, hogy feladta a harcot és elvonult. Erre a védekező sereg – a védekezésről lemondva – megnyitotta a kaput és előjött a fal mögül és ott találta a falovat a megnyitott kapu előtt. 
  1. Volt a támadó seregnek egy „beépített” katonája (Szinon), aki szökevénynek adta ki magát és elhitette a védekező (Trójai) sereggel, hogy a faló meg fogja védeni őket. 
  1. A védekező (trójai) sereg között volt egy bölcs pap (Laokoón), aki tiltakozott a faló beengedése ellen, mert átlátott a cselen, de nem hittek neki és nem hallgattak rá. 
  1. A támadó (görög) sereg gonoszdémoni módon (” Poszeidón a tenger isten kígyóval”) megölette a tiltakozó (Laokoón) férfit a fiaival együtt. 
  1. Így megszűnt minden akadály és erre a védekező sereg beengedte a falovata falakon belülre 
  1. Egy nagy szórakozást követően az egész védősereg aludt 
  1. Ekkor a „beépített katona” (Szinón) kiengedte a rejtőzködő harcosokat a falóból, akik felgyújtották a várost. 
  1. Így jeleztek a háttérben meglapuló támadó seregnek, hogy indítsák meg a támadást; azok jöttek és mindenkit megöltek.
A fentieket figyelembe véve nem kell nagy éleslátás ahhoz, hogy valaki beazonosítsa a napi eseményeket a fenti pontokban összegyűjtött üzentekkel. A napi híreket hallva ma már minden józan ítélő képességgel rendelkező ember látja, hogy mi történik, csak a vak nem veszik észre és azok, akik valami miatt nem akarják.

https://keskenyut.wordpress.com/

A Globális Keresztényüldözés

A hitélet, az üzletvilág és a katonaság ismert vezetői azért gyűltek össze a múlt hónapban, hogy cselekvésre sarkallják az Egyesült Nemzetek Szövetségét az elmúlt 2000 év legsúlyosabb keresztényüldözése ellen.
Jonathan Cahn a holokauszthoz hasonlította a jelen eseményeit:
„Hetven évvel azután, hogy a helyi lakosság végigsétálhatott a haláltáborok épületein, új áldozatokat vezetnek halálukba és ismét a sátáni gonoszság, a gyűlölet, az erőszak és a szadista kegyetlenség vezérli az elkövetőket.”
„Ismét ártatlan emberek megsemmisítése a cél, Jézus követőié, akik azt tanulták, hogy amikor megütik őket, fordítsák oda másik orcájukat, amikor átkozzák őket, áldjanak, és amikor üldözik őket, bocsássanak meg elnyomóiknak. Ma ők a legüldözöttebbek a világon. Ők a modern világ áldozati bárányai.”
Globális Keresztényüldözés: Veszélyben a nemzetközi béke és biztonság elnevezésű esemény célja, hogy felhívja a világ figyelmét a Közel-Keleten folyó keresztényüldözésre és arra, hogy ez milyen hatással lehet a békére és biztonságra a világon.
„Minden tekintet a Közel-Keletre szegeződik, ahol keresztények ezreit fejezik le, feszítik keresztre és kínoznak meg a világ szeme láttára, ami nemcsak a kereszténységre, de az egész világra messzemenő hatással lesz,”
mondta Steve Strang, a Charisma magazin alapító szerkesztője.
„Ha nem teszünk semmit, a Közel-Keleten és a világ más tájain folyó mészárlás előbb-utóbb utat talál az Egyesült Államokba és más nyugati államokba és valós veszélyt jelent a nemzetközi békére és biztonságra.”
Közel-Kelet a nemzetközi napirend fontos része és a térség vallási kisebbségének helyzete sok befolyásos embert késztetett arra, hogy megkongassa a vészharangot. Az igen színes közel-keleti mozaik fontos részét képező keresztények tömegesen kénytelenek elmenekülni, miközben a lemészároltak száma százezres nagyságokba szökött.
Egy évszázaddal ezelőtt a lakosság 20 százaléka volt keresztény a Közel-Keleten, ami mára hozzávetőleg 4 százalékra esett. Irakban például 1,4 millió keresztény élt az Öbölháború előtt, mára pedig mindössze 200 ezren maradtak.
_55990253_christians_middle_east_464
Az iraki Káld katolikus egyház vezetője szerint „a keresztényeknek nagyon kevés ideje maradt.”
„Szó szerint Jézus követőinek népirtását láthatjuk a Közel-Keleten,” mondja Strang.
Az Iszlám Állam révén érkező mészárláson túl a keresztények sok országban saját kormányuktól szenvednek üldöztetést, például Észak-Koreában, Iránban, Afganisztánban, Szíriában, Nigériában, Pakisztánban, Vietnámban és Indonéziában.
„Észak-Koreában a keresztényeket börtönbe és munkatáborokba zárják, kínzásokat és halált szenvednek pusztán azért, mert Bibliát találtak náluk,” mondta Cahn.
„Nigériában egész keresztény falvakat irtottak ki, India Orissza tartományából 70 000 keresztény volt kénytelen elmenekülni. Szíriában 80 000 kereszténytől „szabadultak meg”, Indonéziában pedig 10 000 keresztényt öltek meg muzulmán fanatikusok.”
„Most pedig, csaknem 2000 év elteltével, a legősibb keresztény közösségeket a kihalás, illetve pontosabban a kiirtás veszélye fenyegeti.”
Bagdad plébánosa arról számolt be, hogy az Iszlám állam emberei négy keresztény gyerektől azt követelték, hogy Jézust megtagadva váljanak Mohamed követőivé.
„Nem,” mondták a gyerekek. „Mi Yeshuát szeretjük… Ő mindig velünk volt.”
Ezek voltak a gyerekek utolsó szavai.
A Mártírok Hangja keresztény figyelőszervezet adatai szerint több ember halt meg Krisztusba vetett hitéért az elmúlt 100 évben, mint az azt megelőző 19 évszázad során együttvéve.
„Éppen ez a testület, az Egyesült Nemzetek Szövetsége fogadta el az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát, ami kimondja, hogy „minden személynek joga van hitét a nyilvánosság előtt, vagy a magánéletben, istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatni,” mondta Cahn.
„Az ENSZ 2005 szeptemberében elfogadott dokumentumának 139. paragrafusa kimondja, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége megvédeni a lakosságot a népirtástól, az etnikai tisztogatástól és az emberiség ellenes bűntettektől.”
„A kérdés tehát, hogy most hol vannak a határozatok? Hol vannak a csapatok? Hol vannak az üldözöttek védelmére indított akciók? Hol van az egyetemes felháborodás?
Furcsa és erkölcstelen csend övezi körül ezeket az eseményeket. … Pedig a gonosz nem marad veszteg. Ugyanaz a sötét erő, ami 70 éve 6 millió életet követelt [és azóta is folyamatosan szedi áldozatait], most 60 milliónál sem állna meg…”
„A folyamatnak döbbenetet kellett volna kiváltani a világból, ehelyett egy aprócska pontként jelenik meg a média radarján,” mondta Strang.
„Két gondolattal zárnám beszédemet. Edmund Burke, neves ír államférfi mondta, hogy ’a gonosz győzelméhez elegendő, ha a jók tétlenek maradnak’, míg Mózes a következő bátorítást hagyta ránk:„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (V. Mózes 31:6)

Idők jelei: „mindenfelé nagy földrengések lesznek”

„Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?””
Igen kimerítő válaszában Jézus háborúkról és háborúk híreiről, járványokról, földrengésekről és éhínségről beszélt, figyelmeztetve tanítványait, hogy ez még csupán „a vajúdás kínjainak kezdete”. Tehát a szülési fájdalmakhoz hasonlóan, ezek a jelek az idő előrehaladtával nemcsak nagyobb gyakorisággal, de fokozódó intenzitással jelentkeznek.
Nem meglepő tehát, ha a rendelkezésre álló információkat megvizsgálva pontosan ezt tapasztaljuk. Nézzük meg, mi a helyzet a földrengésekkel.
A Föld mozgásából eredő katasztrófák gyakoriságáról Máté és Lukács evangéliumában is olvashatunk:
„…és földrengések lesznek mindenfelé.” (Máté 24:7
„…mindenfelé nagy földrengések lesznek.” (Lukács 21:11)
Az elmúlt évek híreit és adatait megvizsgálva pontosan ezt látjuk. Tom Parsons, az amerikai földtani szolgálat (USGS) geofizikusa szerint az elmúlt években soha nem látott mértékben megszaporodtak a nagy földrengések.

1900 óta a nagy földrengések száma 450 százalékkal emelkedett

A 7-es fokozatúnál erősebb földrengések átlag 10 alkalommal jelentkeztek az 1979-et követő években. 1992-re ez a szám 12,5-re, 2010-re pedig 16,7-re emelkedett, ami 65 százalékos emelkedést jelent 1979-hez képest. 2014 első három hónapjában ez a szám több mint a duplájára emelkedett.
A 6-os vagy annál erősebb földrengések tekintetében az elmúlt száz évben igen jelentős növekedés volt megfigyelhető. 1900 és 1909 között átlag 28,9 ilyen rengést regisztráltak. 1910 és 1919 között harminckettőt. Az ezt követő tízéves ciklusokban pedig az alábbiak szerint jelentkeztek:
1920-1929: 31,7
1930-1939: 37,8
1940-1949: 46,6
1950-1959: 45,1
1960-1969: 65,5
1970-1979: 103.1
1980-1989: 108.5
1990-1999: 149.2
2000-2009: 161.1
2010 és 2014 között, tehát mindössze négy év alatt, ez a szám 161 volt. (forrás)
2014 legnagyobb földrengése Chilét sújtotta április 2-án és a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű volt.
Az elmúlt évek említésre méltó rengései voltak még a következők:
– 2011. március 11: Egy 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán partjait, aminek eredményeként hatalmas szökőár söpört végig a part menti településeken, 19 000 ember halálát és a fukusimai erőmű meghibásodását okozva.
– 2010. január 12: Egy Haiti partjai mentén tapasztalt 7-es erősségű rengés és az azt követő szökőár 314 000 ember halálát okozta.
– 2008. május 12: A kínai Szicsuán tartományban egy 7,9-es földrengés eredményeként 87 000 ember veszítette életét. Az áldozatok magas számát főleg a rosszul megépített és a rengés hatására összedőlt iskolaépületek okozták.
– 2005. október 8: A pakisztáni Kasmírt ért 7,6-os rengésben 80 000 ember lelte halálát.
– 2004. december 26: Az Indiai-ócián partjai mentén mért 9,1 erősségű földrengés és az azt követő szökőár több országban, összesen 230 000 ember életét követelte.
– 2003. december 26: Egy 6,6-os rengés hatására a történelmi Bam városa szinte teljesen rommá dőlt Iránban és 26 000 halálos áldozatot követelt.

A vulkánkitörést eredményező földrengések száma is növekedett

2013-ban a vulkánkitörések száma is rekordot döntött. Az előző rekordot 2010 tartotta 82 kitöréssel.  Ez a szám a 90-es években még csupán 55 volt.
Ézsaiás prófétának szintén voltak látomásai a végső idők óriási földrengéseiről:

Hirdetés

„És megrendülnek a föld alapjai… darabokra törik a föld, inogva reng a föld… Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó… a nagy öldöklés napján, mikor leomlanak a vártornyok.” (Ézsaiás 24:18-20; 30,25)
Bár ez a prófécia valószínűleg már tényleg csak a legutolsó években teljesedik be, a geológusok közül is sokan tartják aggasztónak a helyzetet és több veszélyzónára is figyelmeztetnek.
Az Észak-Amerika partjai mentén található Cascadia szubdukciós zóna jelenleg nem nagyon tud mozogni, ami hihetetlen nyomást halmoz fel a törésvonal mentén, tehát bármikor földrengést okozhat. Az eddigi mérések és történelmi adatok alapján a következő 9-es esemény, vagyis egy mega-földrengés 37 százalék eséllyel a következő 50 éven belül fog kipattanni a Cascadia mentén.
Egy másik figyelemreméltó zóna az Új Madrid törésvonal. Indiana államban például óriási lyukak jelentek meg a törésvonal mentén és egy teljes kilométer hosszú hatalmas repedés is kialakult Mexikó északi részén. Lehetséges, hogy ezek a jelenségek egy komolyabb rengés előfutárai?
Az Egyesült Államok történelmének legpusztítóbb hármas földrengése is itt történt 1811-12-ben. A rengések hatására a Mississippi folyásiránya megfordult, homok gejzírek törtek fel és tavak száradtak ki. Korabeli dokumentumok szerint a rengéseket 1000 mérföld távolságra is érezni lehetett. A szakértők szerint egy hasonló esemény ma felfoghatatlan károkat okozna.
Veszélyt jelent még a világ legaktívabb vulkánjának számító Hawaii Kilauea vulkán, aminek kitörése a szakértők szerint 300 méteres hullámokat indítana el, hatása pedig Kaliforniától Ausztráliáig érezhető lenne.
Miközben a végső idők eseményei a szemünk láttára bontakoznak ki, nem kell félnünk vagy aggódnunk. Bátorságot és hitet nyerhetünk abból a tényből, hogy a több ezer évvel ezelőtt íródott próféciák pontosan megjövendölték világunk mai helyzetét, így igen megnyugtató, hogy Isten nemcsak előre látja a jövőt, hanem törődik is velünk annyira, hogy tudtunkra adja, mi fog történni.

A diákok nem hagyják elvenni az iskolai imádságot


A Missouri állambeli Hollister és környékének diákjai összefogtak, miután egy ateista szervezet panaszt tett az egyik iskola vezetőségénél, amiért az ebédszünetben egy keresztény lelkipásztor közreműködésével imádkoztak, a szervezet által megszerzett videó szerint.
Az eset óta a közösségi médiumokat elárasztották az imádkozó diákokról készült felvételek, akik szolidaritásuk jeléül közösen imádkoznak az iskolában, felállva a keményvonalas Freedom From Religion Foundation, magyarul Szabadság a Vallástól Alapítvány erőfitogtatásával szemben.



Az ateista szervezet nyilatkozatában ismerteti, hogy tudomására jutott, miszerint „ifi pásztoroknak több állami iskolába is bejárásuk van a Branson körzetben.”
A Freedom From Religion Alapítvány videót is közzétett az egyik esetről, amelyen a KLIFE keresztény szervezet egyik pásztora látható.
Az alapítvány azóta felszólította az iskola vezetőit, hogy „többet ne engedjék be a KLIFE képviselőit az iskolakerület iskoláiba,” és „vessenek véget minden szervezett imának az ebédidőben,” ami szerintük alkotmányellenes.
„Elfogadott kérdésnek számít, hogy az állami iskolák számára nem megengedett a vallás előmozdítása, támogatása vagy előnyben részesítése,” írta Patrick Elliott, az alapítvány jogi képviselője.
„Egy állami iskola számára az alkotmány nem engedi meg, hogy egy evangéliumi keresztény szervezet  imádságot erőltessen a diákokra. Az a tény, hogy minden diákhoz hozzáférhettek, mutatja, hogy az iskolakerület nemcsak, hogy előnyben részesíti a vallást, de azon belül is az evangéliumi kereszténységet preferálja más hitekkel szemben.”
A kerület diákjai azonban kiállnak hitük mellett és egyre több képet osztanak meg #praywithHollister (imádkozz_Hollisterrel) mottóval a saját maguk által kezdeményezett közös imákról.
„Igazi áldás, hogy egy olyan iskolában lehetek, ahol ilyen sok diák áll ki a diákok vezette ima mellett.”
„Igazi áldás, hogy egy olyan iskolában lehetek, ahol ilyen sok diák áll ki a diákok vezette ima mellett.” 
See-the-Bold-Way-Public-School-Students-Are-Reacting-to-Atheists’-Demand-That-a-Pastor-Stop-Leading-Lunchtime-Prayers---TheBlaze
„Nagyon büszke vagyok ezekre a diákokra és örülök, hogy itt taníthatok!” (
„Igazi áldás, hogy ismerhetlek benneteket! Szeretlek és azt a tényt, hogy egy nálunk nagyobb valakihez imádkozhatunk. Minden résztvevőnek köszönöm!”
Miközben Brian Wilson, az iskolakerület vezetője állítólag elismerte, hogy a pásztor „túllépte az iskola által felállított szabályokat”, nem gondolja, hogy a jövőben problémát okozna a kérdés.
Az iskolakerület egyelőre továbbra is nyitva tartja az ebédszünetet a közösség előtt, ami a pásztorokat is magában foglalja.
A Freedom From Religion Alapítvány egyelőre fontolgatja, hogy milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésére az ügyben.

Egyre többször támadnak keresztényekre a németországi menekültszállásokon a muzulmánok

Importált keresztényüldözés

Németországban mind gyakrabban fenyegetik konzervatív muzulmánok és iszlamisták a keresztényeket és a jazidi vallás híveit a menedékkérőket befogadó szállásokon, és vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek – írja a Welt am Sonntag.


„Nagyon sok beszámolót ismerek keresztény menekülteket érő támadásokról, és ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik” – mondta a lapnak Simon Jacob, a keleti keresztény egyházak németországi központi tanácsának (ZOCD) vezetőségi tagja, aki szerint rövid távon csak úgy lehet kezelni a problémát, ha a különböző vallások híveit egymástól elkülönítve helyezik el.
Hans-Peter Friedrich volt belügyminiszter, a bajor konzervatív CSU egyik igen tekintélyes parlamenti (Bundestag) képviselője szerint szomorú fejlemény, de szembe kell nézni azzal, hogy csak származási régiók szerint elkülönítve lehet biztonságosan elhelyezni a menedékkérőket.
Mint mondta, a muzulmán menedékkérőktől meg kell követelni a német jogrend és kultúra tiszteletét. Ezt az ügyet nem szabad „defenzív” hozzáállással megközelíteni, hanem „kezdettől fogva világossá kell tenni, hogy következetesen érvényesítjük szabad jogállamunk szabályait” –  tette hozzá.
Volker Kauder, volker.jpga CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakcióvezetője szerint a németországi muzulmán szervezeteknek el kell határolódniuk a keresztények elleni támadásoktól.
Az ellenzéki Zöldek társelnöke, Cem Ödzemir szerint „az iszlám Németország része, de az iszlamizmusnak nincs helye”, nem szabad megengedni, hogy a tolerancia gyengeségnek tűnjön, és bárki is visszaéljen vele.
Egyelőre a 16 tartomány közül csak Türingiában igyekeznek elkülönítve elhelyezni menedékkérőket, de a válogatási szempont nem a vallás, hanem az állampolgárság. A vallási alapú elkülönítés a szociáldemokrata párttól (SPD) balra álló Baloldal és a Zöldek alkotta tartományi kormány szerint nem célravezető, és éppen a vallási meggyőződésüket intenzíven megélő muzulmánoknak kellene leginkább minél gyorsabban hozzászokniuk az együttéléshez más vallású emberekkel. (MTI)