A szellemi hatalom forrása - Ken Blue

Jézus Krisztus gyülekezete (azonban) különbözik bármely más társadalomtól, mert a gyülekezetben nincs hivatal – nincs semmiféle pozíció – ami saját magában bármi valóságos hatalom hordozója lenne. Az egyetlen valóságos hatalom az, ha a keresztyének engedelmeskednek, meghajolnak ésegyüttműködnek azzal, ami az IGAZSÁG. Természetesen arról az IGAZSÁGRÓL beszélek, ami Jézus Krisztus és az az IGAZSÁG, ami az Ő Evangéliuma. Egy ember csak akkor rendelkezik hatalommal, ha igazságban jár, hirdeti és szolgálja az igazságot. A keresztyének hatalma abból a tényből származik, hogy valaki az Igazságban jár, és az Igazságot szolgálja…

 

Az Igazság evangéliuma megismerésének fontossága

 

     Pál nyomatékosan állítja, hogy az az evangélium az Igaz, amit ő előzetesen hirdetett, és amit mi megismertünk, és aminek engedelmeskedtünk. És ő azt állítja, hogy bárki –  mindenkit beleértve, beleértve saját magát is – aki más evangéliumot hirdet, egy olyan evangéliumot, ami eltér a “Jézus + semmi más = megmenekülés” evangéliumától, az kell, hogy kárhoztatva legyen…

Meg kell, hogy értsük az evangélium lényegét és meg kell ítélnünk mindenkités minden dolgot annak a fényében…

    Ez számunkra azt jelenti, hogy te és én egy nagyon világos képet kapunk arról az elménkbe, hogy az igaz evangélium olyan valami, amihez képest el tudunk vetni bármi mást…

Neked nem szükséges megvizsgálnod az evangéliumot semmi más ellenében – csak értsd meg az Újszövetség evangéliumát. Válj minden szempontból egy bensőséges kapcsolatba azzal, és akkor képes leszel megítélni és elvetni bármit, ami eltér attól…

Nem számít, hogy aki hatalmat igényel, az egy fiatal pásztor, egy angyal vagy Pál apostol. A hatalom az evangélium és semmi más.

 

 

A helyzet ma:

     Isten Igéjének világos tanítása ellenére a keresztyének állandóan kritika nélkül hisznek és követnek prófétákat, tanítókat és vezetőket egyszerűen azért, mert úgy látszik, vagy azt állítják, hogy hatalommal rendelkeznek. Elfoglalhatnak egy hivatalt, sok ember követheti őket vagy rendelkezhetnek szellemi ajándékokkal vagy lehetnek tudományos fokozataik vagy lehetnek karizmatikusak vagy képesek lehetnek tenni jeleket és csodákat vagy világítani a sötétben. Mi rájuk nézünk, és azt mondjuk “Hát nem nagyszerűek?” És azután követjük őket, és hiszünk nekik anélkül, hogy megkérdőjeleznénk dolgokat.                                                                                                               

    De még egyszer mondom, ez nem az, amit a Biblia mond nekünk, hogy tegyünk. Jézus azt mondja: “Nem, ne tedd. Az Igazság az Igazság. Ti az Igazságot kövessétek. Ha ő az igazság szolgája, akkor kövesd őt.” Pál mondja, “Kövessetek engem, de csak amint követem Jézust.” Még akkor sem, ha a túlfűtött Pál mondja “Kövessetek engem és tegyétek azt, amit mondok.” Ő azt mondta “Kövessetek engem, mint ahogy én követem a Krisztust” ami magában foglalja azt is, hogy „ha én nem követem Krisztust, akkor ne kövessetek engem”. Ha egy ember az igazságot szolgálja, akkor állj a sor elejére és kövesd őt. Szeresd őt, áldd meg őt, támogasd őt, tedd meg, amit akar, DE, amikor ő eltér az igazságtól, akkor az ő hatalmának vége.

    Jézus az, aki példát ad nekünk erre. Péter kilép az Igazság hatalmából, amikor megdorgálta Jézust az Ő eljövendő haláláról és feltámadásáról szóló beszédéért. Jézus azonnal megdorgálta Pétert és szigorúan leállította. (Máté 16:21-23). Itt nincs helye az udvariasságnak. Ez az, ami nagyon nehézzé teszi az evangélium tisztaságának megőrzését.

 

Ne érintsd az Úr felkentjét!

     Most nézzünk meg egy pillanatra egy közös forgatókönyvet, amit közületek sokan be fognak tudni azonosítani valakivel: Valaki bekerül egy hatalmi pozícióba, akár azért mert jó személyes adottságokkal rendelkezik, vagy azért mert Isten szabályos módon megáldotta az ő szolgálatát a kezdetekben. Valahol útközben azonban, valami nagyon nem helyes dolog következett be. Ezért te azt mondod: “Jó! Most várjunk egy percet…! Biztos vagy benne, hogy ez az evangélium? Biztos vagy benne, hogy ez az igazság?”

     Ha az illető személy az evangélium igaz szolgája, akkor ő valószínűleg foglalkozni fog a dologgal és őszintén meghallgatja, amit mondasz. Azonban, amit valószínűleg gyakran hallasz “Jobb óvatosnak lenni a vezetőség kritizálásával és a dolgok megkérdőjelezésével, mert a Biblia azt mondja: ‘Ne érintsd az Úr felkentjét”. Mondhatom neked, hogy sokszor hallottam ezt a történetet olyan emberekkel kapcsolatban, akik megkérdőjelezték a gyülekezet vezetőségét. Ez ellentmondást nem tűrően hangzik, és egyenesen vészjósló. Mit kezdjünk ezzel? Bizonyára nem akarunk értéktelen valami lenni, azért mert világítunk, vagy bármi mást teszünk.

    Engedjétek meg nekem, hogy azt mondjam: ez teljes lehetetlenség. A “Ne érintsd az Úr felkentjét” kifejezéssel semmit sem lehet kezdeni ma, vagybármelyik vezető esetében a mai gyülekezetben. Bármilyen kísérlet, annak alkalmazása a mai vezetés esetében nevetséges, kivéve, ha valaki hitelt ad annak. Mit kellene tenned, amikor az emberek azt mondják, hogy kinevetik őket, ha ők leállítanak valakit! Egyébként ez a nézet jól ismert a gyülekezetekben, és közülünk sokan még bedőlnek ennek, hogy nem kellene kritizálnunk az Úr felkentjét és akkor kevesebb bűntudatot éreznénk emiatt. Ha így érzel, nem vagy egyedül, néhányan mások – nagyon értelmes emberek – is elkövették ugyanezt a butaságot…

    Dávid szavai nem azt jelentik, hogy ne légy kritikus, hogy egyet kell értened vele, hogy nem lehetsz engedetlen, vagy végső soron nem hagyhatod ott Sault. Dávid adott esetben mindezeket megtette, mégpedig elég bátran. Dávid valójában nagyon kritikus volt Saullal szemben a jelenlétében. Így ez semmi olyat nem jelentett, amivel rendszerint megfélemlítenek bennünket: “Ne érintsd az Úr felkentjét – ne kritizáld – ne mondj ellent neki – ne fordulj el tőle, mert kiesel Isten áldásából”. Ezeknek a gondolatoknak (ma) semmi alapja nincs a Szentírásban. A „Ne érintsd az Úr felkentjét” csak arról szól, hogy ne öld meg az Úr felkentjét és annak csak az adott szöveg-összefüggésben van jogalapja. Ezért ha egy igehirdető olyan paranoid, hogy azt gondolja, hogy őt meg lehetne ölni, akkor a „Ne érintsd az Úr felkentjét” figyelembe véve ne akarjon (igahirdető) igehirdető lenni.

    A harmadik pont itt az, hogy nemcsak a pásztoraink és vezetőink vannak felkenve, hanem mindenki a gyülekezetben. Az Újszövetség mindenhol azt mondja, hogy mi most mindannyian fel vagyunk kenve. Így nem mutathatsz rá valakire, mint a felkentre, mintha egy meghatározott személy egy különleges más osztályba tartozna, mint bármely más hívő – a gyülekezetben nincsenek megkülönböztetett osztályok. Vannak különböző tevékenységeink, de mindannyian ugyanabba az osztályba tartozunk. Nincsenek felkentek és fel nem kentek. Mindannyian fel vagyunk kenve a Szentszellem által.

                                          Olvassuk el a Bibliából a kötelességünket…

    Dávidhoz hasonlóan te is kritizálhatsz, te is lehetsz engedetlen, te is összeütközésbe kerülhetsz és te is elhagyhatsz egy vezetőt, ha ő letér az ösvényről, még akkor is, ha ő az Úr felkentje. Az emberek vagy naivak, vagylusták, vagy nincs elég információjuk, vagy éppen nem olvasták el a Bibliátelejétől a végéig, ha így állnak hozzá, még ha egy pillanatra is. Ez valóban zavar engem. Rossz érzéseim vannak azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket ’megvertek’, és akik sérüléseket szenvedtek; azonban mégis azt kell, hogy mondjam, hogy egy kicsit mérges is vagyok, mert nekik ott van a Biblia minden dologra! Nekik el kell olvasni és elhinni, ami abban van. Minden becsületességet figyelembe véve közületek kik azok, akik úgy érzitek, hogy hasonló szellemi becsapás áldozatai? Engedjétek meg nekem, hogy azt mondjam; Isten Igéje megvéd titeket az ilyen dolgoktól. Isten szava az Igazság.

Neked el kell jutnod az életedben arra a pontra, ahol mindent meg tudsz ítélni– még azt is, amit én mondok – az Ige fényében.

       Pál maga mutatott példát nekünk arra, hogyan szállhatunk szembe a hatalommal az igazság alapján. Nézzük meg a Galaták 2: 11-14-et…

     Figyeljük meg, hogy Pál nem azt mondja, hogy “Nézzetek rám, én nagyobb apostol vagyok, mint ti. Nekem nagyobb hatalmam van, mint nektek.” Ő a következőt mondja: “Ti nem az igazság szerint jártok.” És ebben az esetben Péter egyértelműen az elsőszámú apostol. Ha ott volt felkent vezető valaki a gyülekezetben, akkor Péter az volt…..Jézus maga parancsolta meg Péternek, hogy etesse az ő nyáját. És Pál mégis szabadnak érezte magát arra – és egy kicsit sem volt ideges amiatt – hogy bírálja ezt a felkent apostolt és azután beszámoljon arról a galáciabelieknek! Az Igazság alapján Pál leállította Pétert. Azt mondta: “Nem, te nem vagy összhangban az Igazsággal. Az igazság az igazság. Mi körül forog itt a hatalom? Az nem te vagy, nem Jakab és nem is más valaki. Az Igazság a hatalom.”

                                         Az emberek rendelkeznek hatalommal

     Az egyik célom és szándékom, mint Bibliatanító és vezető, hogy felkészítselek benneteket egy radikális szabadságra, amit Jézus ajánlott fel úgy, ahogysenki, és én sem leszek képes manipulálni téged többé. Amint megszerzed ezt – az igazság az, ami eredményezi ezt, mert te a helyeden vagy, mert Jézus tesz téged a helyedre –, senki sem tudja azt elvégezni benned és akkor nem tudod megtagadni az igazságot még egyszer azért, hogy valakinek a kedvében járj. Amint szabad vagy – amint nincs tovább szükséged emberek jóváhagyására– képes vagy arra, hogy becsületes, egyenes módon gondolkodj. Amint képes vagy az igazság szerinti gondolkozásra, képes vagy arra is, hogy úgy olvasd a Bibliát, hogy meg is értsd, mit mond. Képes vagy arra, hogy annak fényében igazságosan ítélj.

      Figyeljük meg, hogy Pál ezt a levelet nem a Galáciabeli gyülekezet vezetőségének írja és mondja nekik, hogy hozzátok rendbe a gyülekezetet. Nem érdekes? Nem találod azt érdekesnek, hogy amikor Pál az imádatról beszél, sohasem a dicséretvezetőnek ír? Amikor a pásztorlás problémájáról beszél, sohasem a pásztor(ok)nak ír? Amikor a vezetőség problémájáról beszél, sohasem a diakónusoknak és a véneknek ír? Helyette az embereknek ír. Az embereknek ír, mert ők azok, akik döntéseket hoznak. Ő ezt a gyülekezetben lévő embereknek írja, és azt mondja nekik, hogy viseljetek gondot a dolgokra. Feltételezi, hogy az emberek azok, akik megítélik a hatalmat és annak működését és nem a hatalom az, ami megítéli az embereket.

     Ha meg akarod ismerni milyen Isten királysága, csak szánd oda az életedet és fenekestül felforgat mindent. Ha meg akarjátok tudni milyen Isten királysága, minden világi struktúrát engedjetek át a világnak, hadd tartsa azt meg magának. Mi a világi ebben? Az, hogy ha a hatalom ítéli meg az embereket. Akarod megismerni milyen Isten királysága ezen a téren? Az, hogy az emberek ítélik meg a hatalmat. Pontosan a fordítottja. Keserű tapasztalattal azt tudom mondani neked, hogy sokáig várhatod a vezetőségtől, hogy megvédje az evangéliumot, és te csak várhatsz. Nektek, a gyülekezet tagjainak kell készen lennetek arra, hogy megvédjétek az evangéliumot. Légy kész és szólalj meg…azt mondja a 2 Korinthusi levélben, hogy neki van hatalma közöttük és válaszolhatna erre a tanításra (nekik személyesen), de nem (ezeknek) a hamis apostoloknak. De ő sohasem használja/veti latba a tekintélyét. Ő sohasem mondja: “Én vagyok a nagyobb apostol, hogy nekem engedelmeskedjetek.” “Nekem nagyobb hivatalom van, mint azoknak; engedelmeskedjetek nekem,” Inkább azt mondja:

    “Vajha elszenvednétek tőlem egy kevés balgatagságot! Sőt szenvedjetek el engem is. Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé. Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más szellemet vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangéliumot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.  Mert én azt gondolom, hogy semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál. Ha pedig avatatlan vagyok is a beszédben, de nem az ismeretben; sőt mindenben, mindenképpen nyilvánvalókká lettünk előttetek.”  - 2 Kor. 11:1-6

   Amit itt mond az a következő: “Én nem vagyok olyan hatásos, mint ezek a ’szuper- apostolok’, de az Igaz evangéliumot hirdettem nektek. Most könnyen reagálni tudtok arra, ami nem evangéliumi, mert az hatásos, ellentmondást nem tűrő edényeken keresztül jön hozzátok.”…

  Azt mondja, hogy ők úgy tűnnek, mintha igazságban járnának. Úgy tűnnek, mintha az igazság szolgái lennének. Úgy tűnnek, mintha sokkal vallásosabbak, sokkal szentebbek lennének, mint bárki más.

     Itt láthatjuk Pálnak a szívét ezekkel az úgynevezett „szuper-apostolokkal” kapcsolatban, akik nagyon hatásosak emberi mértékkel mérve. Ezért az megragadja az embereket, hogy kövessék őket és nem vizsgálgatják azt a tényt, hogy ők valójában más evangéliumot hirdetnek. Azt mondja: “Figyeljetek, a probléma az evangéliummal van! A szuper-apostolok megnyilvánulásai (külsőségek), az ő hatásosságuk vezeti az embereket félre, egy más evangéliumhoz.”                                                     

      Hogyan cselekszik Pál, hogy visszaszerezze őket? Egy kiváló ’gyülekezeti korbáccsal’? Nem. Pál az, aki mindegyikük között a leginkább apostoli módon gondolkozik. Ő mindig beszél az ő apostoli tekintélyéről és hatalmáról, de sohasem használja azt, hogy az embereket magához kösse. Ő sohasem használja a pozícióját vagy hivatalát, mint egy módot arra, hogy manipuláljon azzal vagy ügyeskedjen vele, hogy visszahozza őket magához vagy az ő hitelveihez. Helyette viszont ezt mondja:                                                                                                                                           „Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. …..A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult. Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben. Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket.” - 2 Kor. 6:3-13

      Hogyan szerzi őket vissza Pál? Először is emlékeztetve őket, hogy ő úgy ment hozzájuk, mint egy szolga és azután személyes szinten azt mondja: “Én gyöngéden szerettelek benneteket. Megnyílt az én szeretetem ti irántatok. Most válaszoljatok nekem hasonló módon.” Amit ő tesz az, hogy kiszolgáltatja magát nekik, hogy sebezhető legyen.  (Nem kizár, hanem szeret. szerk.)

                                                           Szolgáló hatalom

    Tudjátok mi történik, amikor az emberek azt mondják, “Én szeretlek téged; neked nem kell, hogy viszont szeressél?” Ők megnyitják magukat arra a legcsodálatosabb lehetőségre, hogy megkockáztassák a sebesülést. Amikor sebezhetővé teszed magadat, megnyitod magad az elutasításra, ami természetesen a legnagyobb félelmünk. Ez az, amit Pál cselekszik. Ő gyengévé és sebezhetővé teszi magát előttük…Mi az, amit tesz? Ez megad számukra minden hatalmat (szabadságot). Most ők (a hívők) teljesen a hatalom pozíciójában vannak, és azt tudják mondani; Igen, vagy tudják válaszolni azt is, hogy Nem.                                                                                                                                                  

A valódi hatalom az evangélium igazsága…

    Nemcsak Pál az egyedüli, akinek az emberek ezt a hatalmat adták; így cselekedett az Úr Jézus Krisztus is. Értsd meg, hogy Jézus semmiben sem adott lehetőséget arra, hogy (bárki) bármiben is manipuláljon téged? Ő szeretett téged, elfogadott és azt mondta, “Szabad vagy…

Az apostoli hatalom valódi forrása az alázatos hozzáállás az igazsághoz és mi mindent megadunk azért a hatalomért.

Krisztus megnyirbált hatalma a gyülekezetekben- A.W. Tozer

 Nem állítom, hogy egy különleges kijelentés lenne, de bizonyos vagyok benne, hogy a Szent Szellem által a szívemre helyezett TEHER az, amit most megosztok veletek.

     Ismerve szívem indulatát egyedül a szeretet indít arra, hogy leírjam nektek ezeket a gondolatokat. Amiről írok az nem a keresztyén társaimmal való küzdelem eredményeként felkavart elme keserű kirohanása. Ilyen küzdelemről szó sincs. Nem szenvedtem el bántásokat, sérelmeket vagy támadást senkitől. Nem is a másokkal való kapcsolataimban szerzett valamilyen kellemetlen tapasztalatok azok, amik kiformálták bennem ezeket a megállapításokat. Barátságos, szívélyes és kellemes kapcsolatban vagyok a saját gyülekezetemmel és más felekezetek keresztyéneivel. A mostani szomorúságomnak az oka egyszerűen az az állapot, ami szinte mindenhol uralkodik ma a gyülekezetekben.

     Ezzel együtt el kell ismernem, hogy magam is részese vagyok ennek a helyzetnek, amit most kifogásolni fogok. Ahogyan Ezsdrás az ő hatalmas közbenjáró imájában magát is a törvénysértők közé sorolta, most így teszek én is:“Ó Istenem, szégyenkezem és pirulok felemelni az orcám Hozzád, Istenem: gonoszságunk a fejünkre nőtt és a törvényszegésünk az egekig hatolt.” Bárki mással szemben kimondott kemény szó egyszerűen és becsületes módon a saját fejemre kell, hogy visszahulljon. Én is vétkes vagyok. Ezt abban a reményben írom, hogy mindannyiunknak oda kell fordulni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz és nem vétkezni többé ellene.

     Hadd tegyem nyilvánvalóvá a terhem okát, ami a következő: Jézus Krisztusnak szinte alig van hatalma azokban a közösségekben, amelyek az Ő nevéről neveztetnek. Ez alatt nem a Római Katolikusokra, nem is a liberálisokra sem pedig különböző látszólag keresztény kultuszokra gondolok. A protestáns gyülekezetekre gondolok általában és beleértem azokat is, akik a leghangosabban szállnak síkra ezért, hogy ők a Mi Urunknak és apostolainak szellemi leszármazottai: nevezetesen az evangéliumiakról van szó.

     Az Újszövetség egyik alaptanítása, hogy Jézus feltámadása után az Ember Jézus volt Isten által kijelentve, hogy Úr és Krisztus legyen. Az Atya Őt ruházta fel teljhatalommal az Ő Teste, a Gyülekezet fölött. Minden hatalom az Övé mennyen és földön. A maga idejében gyakorolni fogja azt majd teljes egészében, de a történelemnek ebben az időszakában megengedi, hogy ez a hatalom visszautasításra és figyelmen kívül hagyásra kerüljön. A világ most visszautasítja, a gyülekezet pedig figyelmen kívül hagyja ezt.

      Krisztus pillanatnyi helyzete az evangéliumi gyülekezetekben hasonlítható egy korlátozott hatalommal rendelkező királysághoz, egy alkotmányos (monarchiához) királysághoz. A királyság (akit időnként elszemélytelenít a „korona” szó) egy ilyen országban nem jelent többet, mint a királyi rezidencia (egy hagyományőrző gyülekezési hely), ami nem az egység és a hűség, hanem sokkal inkább egy zászló vagy egy nemzeti himnusz kedves szimbóluma. A királyt dicsőítik, felmagasztalják és támogatják, de a tényleges hatalma nagyon kicsi. Névlegesen a király a fej minden fölött, de minden kritikus helyzetben mégis valaki más hozza meg a döntéseket.

                                                                               1

      A szertartásos alkalmakon királyi ruhában jelenik meg, hogy elmondjon egy unalmas, száraz beszédet, amit az ország valódi uralkodói adnak a szájába. Az egész dolog nem több mint szeretetre méltó színjáték, aminek a gyökerei a múltba nyúlnak vissza, ami nagyon szórakoztató és ezért senki sem akar lemondani róla.

       Krisztus az evangéliumi gyülekezetekben valójában ma csak egy kevéssel több egy kedvelt szimbólumnál. “Jézus Neve Hatalmának Dicsőítése” a gyülekezet nemzeti himnusza és a kereszt a hivatalos zászlójuk, azonban a gyülekezetek hétvégi Istentiszteleti alkalmain és a gyülekezeti tagok mindennapi cselekedeteiben valaki más, és nem Krisztus hozza a döntéseket. Megfelelő körülmények között Krisztus mondhatja: “Jöjjenek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtak vagy meg vagytok terhelve” vagy “Ne engedjétek, hogy infarktust kapjatok.” Amikor azonban a szentbeszéd befejeződik, mások folytatják, azok, akik valóságos hatalommal rendelkezve döntenek a gyülekezet erkölcsi kérdéseiről, és minden dologban és módszert illetően, amiket alkalmazni kívánnak. A bürokratikus (lassú és aprólékos) szervezet miatt még a legfiatalabb –a teológiai tanulmányait éppen befejezett – pásztor is több valóságos hatalommal rendelkezik ma egy gyülekezetben, mint Jézus Krisztus.

       Nem csak arról van szó, hogy Krisztusnak ma kevés vagy szinte semmi hatalma nincs a gyülekezetekben, de a befolyása egyre kisebb. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nincs egyáltalán hatalma, csupán azt, hogy kicsi és egyre kisebb lesz. Nagyon tanulságos lenne, ha összehasonlítanánk Krisztus és Ábrahám Linkoln hatását az amerikai emberek életére. Ábrahám Linkoln még mindig az ország bálványa. Kedves, ragyás arca olyan őszinte és csodálatra méltó mindenhol, ahol feltűnik. Álmodozó szemeire tekintve olyan egyszerű felnőni. A gyerekek az ő életének történetein, becsületességén és alázatosságán nevelkedtek fel. Később azonban mintha felülemelkedtek volna lágy érzéseiken és eltávolodtak tőle? Többé már nem jó példa az egyre valószínűtlenebbé váló múltba való visszatekintés, ami egyre kisebb igazi hatást gyakorol a jelenre. Ma minden gazember kész magára venni Lincoln hosszú fekete kabátját. Az USA-ban a politikai körülmények rideg világában a politikusok állandó Lincolnra való hivatkozása ma már egyszerűen nevetséges.

      Jézus uralma sem merült teljesen feledésbe a keresztyének között, csak száműzték az énekek területére, ahol a vallásos érzelmek melegségében minden azzal kapcsolatos felelősség kellemesen hangulatban feloldódhat. Vagy ha mint elméletet tanítanak is arról, ritkán alkalmazzák azt a gyakorlati életben. Az az igazság, hogy az Ember Krisztus Jézus teljes körű és szuverén hatalommal rendelkezik az egész gyülekezet és minden egyes tag életének minden területe felett, ma egy mellőzött igazság az evangéliumi keresztyének széles tömegeiben.

     Hogy állunk ehhez a kérdéshez? Meg vagyunk győződve, hogy közösségünk keresztyénsége Krisztus és az Ő apostolainak nyomdokaiban halad. Fel sem merül a bennünk, hogy működési módunk, erkölcsi állapotunk, közösségünk tevékenysége nem felel meg az Újszövetségi keresztyénségnek. A közösség bármit gondol, bármit mond vagy bármit cselekszik, még csak fel sem merül, hogy az nem szellemi lenne. Azt feltételezzük, hogy az Úr semmi mást nem vár tőlünk csak azt, hogy közösségi tevékenységünkkel jól elfoglaljuk magunkat. Meg vagyunk győződve, ha így cselekszünk, akkor megtartjuk Krisztus parancsolatait.

      Annak érdekében, hogy kikerüljük az Úr – Újszövetségben lévő – egyszerű parancsolatainak való engedelmesség vagy az elutasítás kellemetlenséggel járó szükségszerűségét, a kérdéses igék liberális magyarázatát hívjuk segítségül. A szőrszálhasogatás nem csak Római Katolikus teológusok sajátja. Mi evangéliumiak is hajlamosak vagyunk arra, hogy megtaláljuk a módját, hogyan kerüljük ki az engedelmességet kívánó kellemetlen helyzeteket finom és bonyolult magyarázatok alkalmazásával. Ezek a magyarázatok a test kívánságára, „megrendelésre” készülnek.

                                                                                2

      Kényelmes testiességgel megbocsátjuk az engedetlenséget, és ez által hatástalanná tesszük Krisztus szavait. Ezek a magyarázatok mindig abból indulnak ki, hogy Krisztus azt egyszerűen nem úgy érthette, ahogy mondta.Csak azt követően fogadjuk el Jézus tanításait, miután teológiai magyarázatainkkal erőtlenné tettük azt.

      Ennek ellenére egyre többen jönnek emberek Krisztushoz, hogy tanácsot kérjenek „problémáikra”, mert nyugalmat szeretnének lelni a lelkükben. Jézust, mint valami figyelemreméltó szellemi erővel rendelkező pszichiátert ajánlják előszeretettel az embereknek, aki megoldja a „problémáikat”. Ez a „Krisztus” képes megszabadítani őket a bűntudattól és segít nekik elkerülni a súlyos lelki sérüléseket okozó konfliktusokat a társadalommal és a hozzátartozókkal egy egyszerű és könnyű módszer alkalmazásával. Természetesen ennek a furcsa Krisztusnak semmi köze az Újszövetség Krisztusához. Az Igazi Krisztus Úr,de mint szolgálatkész Krisztus mindenképpen több annál, mint az emberek szolgája.

      Azt gondolom, hogy konkrét bizonyítékkal tudok szolgálni az állításom igazolására, nevezetesen arra, hogy Krisztus kevés vagy semmi hatalommal sem rendelkezik a mai gyülekezetekben. Engedjétek meg nekem, hogy feltegyek egy kérdést és hadd legyen az erre adott válasz maga a bizonyíték. Melyik gyülekezeti vezetőség hívja ma segítségül az Urat a szükséges döntések meghozatalához a tanácskozásai során? Bárki, aki rendelkezik gyülekezeti vezetőségben szerzett tapasztalattal, és elolvassa ezt, próbáljon visszaemlékezni arra az időre, mikor olvasott fel bármelyik vezető a Szentírásból, hogy hatásosan érveljen Isten igazsága mellet, vagy mikor javasolta valamelyik elnök azt a testvéreknek, hogy meg kellene vizsgálni, mi az Úr tanácsa számukra ebben a bizonyos kérdésben. A vezetőségi összejövetelt szokás szerint egy imával nyitják meg vagy egy “imára szánt idő” van a megbeszélés elején. Azt követően, a Gyülekezet Feje tisztelettudóan csendben van, miközben a valóságos hatalommal rendelkezők eldöntik a dolgokat. Bárki, aki tagadja ezt, hozzon bizonyítékot ennek megcáfolására. Én leszek az első, aki szívesen meghallgatom.

    Melyik Vasárnapi iskola tantestülete fordul döntésért az Igéhez? A tagok mindig azt feltételezik, hogy már tudják, hogy feltételezhetően mit kell tenniükés az egyetlen problémájuk csak az, hogyan tudják azt hatékonyan megvalósítani? Tervek, szabályok, “működési rend”, új módszertani technikák kötik le minden idejüket és figyelmüket. Az összejövetel előtti ima a terveik véghezvitelének isteni segítését szolgálja. Úgy látszik, hogy az az elképzelés, hogy az Úr adhat valamilyen útmutatást számukra, eszükbe sem jut.

     Ki emlékszik arra, hogy mikor hozta egy konferencia elnöke magával a Bibliáját és tette le az asztalra, azzal a határozott céllal, hogy használni fogja azt?Jegyzőkönyvek, szabályzatok, programok; az igen, az Úr megszentelt parancsolatai azonban, nem. Tökéletes ellentét van a vezetői tanácskozás elején imával eltöltött idő és az azt követő – valójában – üzleti tárgyalás között. Az elsőnek semmi kapcsolata, ráhatása sincs a másikra.

     Külföldi missziós társaságok vezetői keresik egyáltalán az Úr útmutatásait az Ő Igéje és Szelleme által, hogy azt kövessék? Mindnyájan azt gondolják, hogy úgy cselekednek, de amit valójában tesznek az az, hogy feltételezik, hogy a céljaik összhangban vannak a Szentírással, és azt követően csak az Úr segítségét kérik, hogy találjanak módot arra, hogy megvalósítsák azokat. Egész éjjel imádkozhatnak az Úrhoz, hogy sikeresek legyenek a vállalkozásaikban, de Krisztus, mint Úr, nem kíván a segítőjük lenni. Emberi elgondolásokat akarnak véghezvinni azt feltételezve, hogy azok Istentől valók. Ezek az elgondolások válnak célkitűzéssé, és azt követően az Úr szavazattal sem rendelkezik.

Az Istentiszteleti dicsőítésvezetésünkben hol található meg Krisztus hatalma?                                                                                   

                                                                             3

      Az igazság az, hogy ma az Úr ritkán vezet egy Istentiszteleti alkalmat és az Ő befolyása a gyakorlatban nagyon kevés. Énekelünk és prédikálunk Róla, de Neki nem kell beavatkoznia. Dicsőítünk az általunk megszokott módon. Annak jónak kell lenni, mert mindig így csináljuk, és más gyülekezetek is ugyanígy csinálják.

     Melyik keresztyén fordulna hiteles válaszért egyenesen a Hegyi Beszédhez vagy az Újszövetséghez, mikor egy erkölcsi problémával szembesül? Ki vágyik arra, hogy Krisztus szava legyen a döntő válasz a születésszabályozás, egy család felnevelése, a személyes magatartás, a tized,(?) a szórakozás, a vásárlás, az eladás kérdéseiben, és más hasonlóan fontos dolgokban? Az alázatos Biblia Iskolák közül melyik teológiai iskola folytathatná működését, ha minden célt illetően Krisztust kellene Úrrá tennie? Remélem van néhány, de hiszem, hogy igazam van amikor azt mondom, hogy a legtöbb ilyen iskola üzleti alapon működik rákényszerülve arra, hogy magukévá tegyenek olyan eljárásmódokat,amiket a Biblia nem támaszt alá, ők azonban felvállalják és tanítják azokat.

      Ezért egy eléggé furcsa helyzet alakult ki: Krisztus hatalmát figyelmen kívül hagyják annak érdekében, hogy iskolát működtethessenek, és Krisztus hatalmáról egyéb dolgokkal együtt tanítanak.

    Sok okra vezethető vissza a mi Urunk hatalmának udvarias visszautasítása. Csupán kettőt hadd nevezek meg:

     Az egyik ok: a szokás, a múltbeli tapasztalatok és hagyományok ereje a régebbi vallásos közösségekben. Ez a gravitációhoz hasonlóan fejti ki hatását a közösségek vallásos gyakorlatának minden területén, állandó és határozott nyomást kifejtve egy adott irányba. Természetesen ez a nyomás a fennálló állapottal való összhang irányába hat. Nem Krisztus tehát, hanem a szokás az úr az ilyen helyzetekben. Ez a szokás azonban továbbterjedt (lehetséges, hogy kisebb mértékben) más közösségekre is. Olyanokra gondolok, mint a teljes evangéliumi gyülekezetek, a szentség gyülekezetek, a pünkösdi és fundamentalista gyülekezetek és sok más független és felekezeten kívüli gyülekezet, amik megtalálhatók mindenhol szerte az Észak-Amerikai kontinensen.

     A másik ok: az egyéni ambíciók előtérbe kerülése az evangéliumi gyülekezetekben. Ez, ha jól érzékelem a helyzetet, nem annyira egy tanulás utáni vágy, hanem inkább egy vágy arra, hogy emberek a tanulmányaik és megszerzett címeik alapján szerezzenek hírnevet maguknak. Emiatt alapjában véve rendes, de több ismerettel rendelkező emberek kiteszik magukat annak, hogy az ellenséggel való együttműködés eszközeivé váljanak. Meg fogom magyarázni, hogy mire gondolok.

     Az evangéliumi hitünket (hiszem, hogy az Krisztusnak és az Ő apostolainak igaz hite) ezekben a napokban sok különböző irányból támadták meg. A Nyugati világban az ellenség lemondott az erőszakról. Többé nem karddal és puskával jön ellenünk, hanem mosolyogva és ajándékot hozva. Felemeli a szemét az égre és megesküszik, hogy ő is az atyáink hitét vallja, de valódi célja az, hogy lerombolja azt, vagy legalábbis olyan mértékben módosítsa, hogy a továbbiakban már ne természetfeletti legyen, mint egykor volt. A filozófia, a pszichológia és az antropógia nevében jön, és kedves ésszerűséggel igyekszik rávenni minket arra, hogy gondoljuk újra a történelmi helyzetünket, ne legyünk olyan merevek, legyünk engedékenyebbek: nagy általánosságban megértőek.

     Tanult, titkos zsargonban beszél és a félig képzett evangéliumiak sokasága „borjúként” követi őt. Tudományos fokozatokkal dobálózik a kegyeibe férkőzni igyekvő „próféta fiak” felé, ahogyan Rockefellernek szokása volt tízcenteseket dobálni a farmer gyerekeknek.

                                                                               4

    Azok az evangéliumiak pedig, akiket tudományos felkészültségük hiánya miatt vádolnak, most ragyogó szemmel igyekeznek megszerezni ezeket a státusz szimbólumokat, és amikor megszerezték, alig tudnak hinni a szemüknek. Egyfajta önkívületben hitetlenkedéssel járkálnak, mint a szomszédos gyülekezet énekkarának szólóénekese, akit meghívtak énekelni a La Scala-ba.

     Az igazi keresztyénség jelenlegi állapotának megvizsgálására az egyetlen hiteles próba (mert minden hitbeli tevékenység végső értékét ez adja),hogy az Úr az Őt megillető helyen van-e az életünkben ill. a közösség életében. Ő valóban Úr vagy csak jelkép? Meghatározó személy a tervünkben vagy csak egy a sokaságból? Valóban Ő dönt el dolgokat, vagy csupán segít kivitelezni mások terveit? Minden hitbeli tevékenység – egy keresztyén ember legegyszerűbb cselekedetétől egy egész felekezet nagy súlyt képező és költséges tevékenységéig – megvizsgálható a következő kérdésre adott válasz alapján:valóban Jézus Krisztus az Úr ebben a tevékenységben? A munkánk a fának, szénának és szalmának vagy aranynak, ezüstnek és drágakőnek fog bizonyulni végső próba során, azon a bizonyos napon? Ez az erre a kérdésre adott helyes válaszon fog múlni.

      Mit kell tennünk tehát? Mindannyiunknak dönteni kell legalább három lehetséges válasz közül. Egyesek megdöbbent felháborodásukat kifejezvefelelőtlenséggel vádolhatnak engem, amiért leírtam ezt. Mások általánosságban egyetértve helyeslően bólintanak a leírtakra, de azzal vigasztalják magukat, hogy vannak kivételek és ők a kivételek közé tartoznak. Ismét mások szelíd alázatossággal meghajolnak és bevallják, hogy mi szomorítottuk meg a Szent Szellemet és szégyent hoztunk az Úrra, mert nem sikerült neki adni az Őt megillető helyet, amit az Atya adott neki, mint a Gyülekezet Fejének és Urának.

Az első vagy a második lehetőség választása rossz döntés. A harmadik, ha megvalósításra kerül, annak következménye kiátkozással való eltávolítás is lehet. A döntés nálunk van.

A prófétai és karizmatikus mozgalmak veszélyeiről - Andrew Strom

 Ha már így felmerült az „istenkáromlás” mint olyan, nagyon figyelemre méltó az, amit a jól ismert keresztény tanító, Derek Prince mondott erre vonatkozóan:

„Maga Jézus figyelmeztet minket arra, hogy nagyon, NAGYON óvatosnak kell lennünk abban, ahogy a Szent Szellemről beszélünk, és abban, ahogyan képviseljük Őt. Jézus az istenkáromlás szót használja  itt, és én úgy döntöttem, utánanézek ennek a szónak a nagy görög lexikonomban. Az istenkáromlás szó elsődleges jelentését a lexikon így fogalmazza meg: túl könnyedén vagy rosszul, helytelenül beszélni a szent dolgokról. Tehát ha túl könnyedén, rosszul, vagy helytelenül beszélünk a Szent Szellemről, e definíció értelmében közel kerülünk az istenkáromláshoz.

Nos, ha bármikor ezt tetted, vagy hajlottál ennek elkövetésére, vagy társa voltál azoknak, akik ezt tették, hadd adjak neked egy őszinte, baráti tanácsot: meg kell térned. Egyszer s mindenkorra le kell rendezned Istennel ezt a dolgot, és soha többet nem szabad abba a bűnbe esned, hogy Isten Szent  Szelleméről rosszul, helytelenül nyilatkozol. Mert a Szent Szellem szent, és Isten.”

 

      Részemről én teljesen egyetértek Derek Prince-szel. A John Crowder és az ő „új misztikus” társai által az internetre feltett videók és egyéb anyagok szó szerint annyira betegesek, illetve Isten és a Szent Szellem felé annyira megalázóak és istenkáromlók, hogy én még belenézni is alig tudok.

Miért van az akkor, hogy Crowder mégis szinte rakétasebességgel ível felfelé, és válik sztárrá a karizmatikus körökben? Hogy fajulhattak el idáig a dolgok? Hogyan tudott ez a beteges és minden szentséget nélkülöző dolog oly sok ember számára vonzónak tűnni a karizmatikus mozgalmunkban?

Utána kell járnunk, és megtudnunk azt, hogy pontosan mi is történt, ami ehhez a szörnyű hitehagyáshoz vezetett. Ugyanis a Sloshfest-féle alkalmak, és az Új Misztikusok nem elszigetelt, egyedülálló történések – hanem nagyon is részei, mozaikkockái egy hasonló jellegű szolgálatokból álló „nagyobb képnek”, amely a prófétai és karizmatikus mozgalmak nagy részét már behálózta.

Hogyan történhetett meg mindez? Milyen lépések vezettek el idáig? Ezekre próbálok válaszokat keresni ebben a könyvben.

 

 

 

DE ELŐSZÖR IS…

 

 

      Mielőtt még alaposabban belemélyednénk az események eme mély mocsarának a vizsgálatába, először is szeretnék röviden az én hátteremről szólni egy pár szót – hogy az Olvasó megtudja azt, ki is vagyok, és hogy honnan is jövök.

Amint azt korábban megjegyeztem, én egy Szent Szellemmel betöltekezett, nyelveken szóló keresztény ember vagyok, aki igen sokáig magam is részt vettem a karizmatikus és prófétai mozgalomban. Tizenegy éven keresztül voltam benne ugyanabban a mozgalomban, mint amelyben Todd Bentley, Rick Joyner, Bob Jones, Paul Cain és Mike Bickle is benne van – jóllehet én az ő kiemelt, nagyfokú ismertségi szintjüknek még csak a közelében sem jártam. (A Prófétai Mozgalom gyakorlatilag a karizmatikus mozgalom egyik ága, akik hisznek a modern „prófétákban” és „apostolokban”.)

    De 2004-re már annyira rosszul kezdtek alakulni a dolgok a mozgalmon belül, hogy rá kellett jönnöm arra: itt többé már nem tudok maradni. Sőt, be kellett jelentenem, hogy kilépek a mozgalomból. Megvilágosodott ugyanis a számomra, hogy én csak egy teljesen más jellegű prófétai mozgalomnak tudok tagja lenni: egy olyannak, amely megtérésre és szentségre szólítja fel az Egyházat – és az Ősegyház tisztaságának és erejének a nyomdokain halad tovább.

     És ez a modern „Prófétai Mozgalom” minden volt, csak ez nem. A 2004-es bejelentésem – az, hogy kilépek a Prófétai Mozgalomból – igen nagy vihart kavart, jóval nagyobb visszhangot váltott ki, mint a korábbi tagságom bármikor is. Szó szerint e-mailek ezreit kaptam a világ minden tájáról, melyeknek túlnyomó része arról tanúskodott, hogy nagyon sokan egyetértettek e lépésemmel. Sajnos azonban voltak olyan reakciók is, amelyek megdöbbentettek és mélyen elszomorítottak engem, mint ahogy azt meg is fogalmaztam az egyik, egy jó pár héttel a kilépésem után íródott levelemben:

                                                                            

 

                                                                            1

       Engem nem is a velem egyet nem értő, engem „szakadás okozásával” vádoló levelek fakasztanak könnyekre, hanem azok az e-mailek, amelyeket a világ különböző részeiről kapok, s melyeknek írói teljesen EGYETÉRTENEK velem, és amelyekben beszámolnak arról, hogy ők maguk milyen szörnyűségeket tapasztaltak meg az alatt az idő alatt, amíg részt vettek ebben a mozgalomban.

Tegnap is csak ültem ott a számítógépem előtt, és egyre nagyobb szomorúság töltött be, ahogy olvastam azokat a leveleket sorra egymás után, amelyek beszámoltak arról a szellemi betegségről, ami a mozgalom részeként elterjedt az egész földön. …Ez SOKKAL ROSSZABB, mint amit én korábban gondoltam…

 

       Egy olyan mozgalom ez, amely ˝manifesztációkra”, ˝portálokra” és furcsa, idegenszerű ˝isteni meglátogatásokra” szakosodott. Minden egyes jellemzőjével ez a mozgalom jobban hasonlít egy New Age3 irányultságra, semmint bármire, ami igazán keresztény lenne. Valójában egyre jobban látom azt, hogy ezt a mozgalmat teljesen a JÓSLÁS és JÖVENDŐMONDÁS szelleme uralja.

Szavakkal le sem lehet írni, annyira beteges és hátborzongató mindez. És a ˝prófétái” teljesen vakok, nem veszik észre ezt.

 

      Miközben ezeket írom, könnyek gyűlnek össze a szememben. Annyira szörnyű az, amivé ez a mozgalom vált. Nagyon kérlek titeket, barátaim, hogy MARADJATOK TÁVOL ettől, mert itt DÉMONIKUS „meglátogatásokról” van valójában szó.

 „Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2Kor. 11:14-15)Tényleg az Utolsó Napokat éljük!

 

 

 

 

HOGYAN KEZDŐDÖTT EZ AZ INVÁZIÓ

 

 

       Nagyon sokan nem ismerik fel az ún. „torontói áldás” és a modern, új vezetők – mint pl. Todd Bentley vagy John Crowder – közti szoros kapcsolatot. Sokan nincsenek tudatában azoknak a masszív szellemi kötelékeknek, amelyek „Torontó”, a modern „Prófétai Mozgalom”, és az olyan események között vannak, mint pl. a lakelandi ébredés, vagy a „Sloshfest”-alkalmak. Muszáj, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy e mozgalmak mindegyike – és azok vezetői! – igen szoros kapcsolatban állnak egymással.

     S hogy honnan tudom én mindezt? Onnan, hogy én is több mint 11 éven keresztül voltam részese a Prófétai Mozgalomnak. Igencsak benne voltam a sűrűjében, így én is sorra foglalkoztam ezekkel a mozgalmakkal, és a vezetőivel – ahogyan éppen jöttek, szép sorjában. Teljesen tudatában voltam a kapcsolati összefüggéseknek: annak, hogy ki kivel, és milyen kapcsolatban áll. Sőt mi több, nemcsak én, hanem mindenki más is, aki csak ebben a körben mozgott, tudta ezeket…

 

          Jól emlékszem arra, amikor először láttam Rodney-t szolgálni egy videofelvételen, amit a szülővárosomban, Auckland-ben (Új-Zéland) néztem meg, úgy 1993-1994 körül. Akkortájt én éppen egy kisebb hazai prófétai közlöny szerkesztője voltam Új-Zélandban. De attól, amit azon a felvételen láttam, szellemileg szinte beteg lettem.

     A Floridában vezetett alkalmait már akkoriban is „ébredésként” emlegették, de engem annyira felzaklatott, amiket láttam, hogy mondtam a testvérnőnek, aki a felvételt hozta, hogy igazán nem kellene ilyen, szellemileg ennyire veszélyes anyagot importálnia Krisztus új-zélandi Testébe.

S már akkor felismertem, hogyha bármikor is ilyen jellegű, illetve ehhez hasonló, veszélyes szellemi inváziók jönnének, én bizony nem tudnám nem felemelni a hangomat ezek ellen – s e felismerésnek a súlya már akkor is rám nehezedett. Pedig akkor még közelről sem tudtam, hova is fog majd mindez vezetni!

 

      Néhány hónapig még „szélcsend” volt, nem kerültem összeütközések kereszttüzébe. Aztán jött a „torontói áldás”, és nagy port kavart a keresztény médiában – és ekkor már nem tudtam én sem csendben maradni.

                                                                      

 

 

 

                                                                                  2

Rájöttem ugyanis arra, hogy az ún. torontói áldás nem más, mint a „Rodney Howard-Browne-féle kenet” – csak éppen más köntösben.

       (Más szavakkal: Randy Clark, a Vineyard Gyülekezet pásztora volt az, aki bevitte ezt a kenetet a Toronto Airport Vineyard Gyülekezetbe, még 1994 elején – és így történt az, ahogy az egész „áldás”-mozgalom elkezdődött. Mindez bizonyított tény, és a legtöbb ember el is ismeri Rodney Howard-Browne katalizátori szerepét a torontói áldás kirobbantásában.)

Ekkorra már én is utánajártam a dolgoknak olyannyira, hogy meglássam: sajnos a gyanúim a dolgok tényleges állásáról mind beigazolódtak.

 

       Mégis, az „invázió” megfékezését megcélzó első kísérleteim akkor még elég enyhék voltak. Alább közlök néhány részletet az első cikkemből, amelyet ezzel a témával kapcsolatban írtam a „Challenge Weekly” („Heti Kihívás”) című új-zélandi keresztény újságba. A cikk keletkezésének időpontja: 1994. augusztus 26. Ez volt az első – úgy tűnt, igencsak magányos – figyelmeztetésem, amelyet aztán a későbbiekben még igen sok követett:

 

      Az utóbbi hetekben elég sokat került szóba a keresztény médiában az az új dolog, amit „nevető ébredésnek” titulálnak, s amely úgy tűnik, hogy szinte viharként vonul végig Amerikán és Kanada bizonyos részein. Már Új-Zélandban is megjelent egy ideje, és én közelről figyelem a fejleményeket. E jelenségen belül gyakran látható az, hogy a prédikátor „ráfúj” az emberekre, akik aztán nevetve és minden porcikájukban rázkódva esnek le a földre…

A vészjelzőt igazán az indította el bennem, hogy a mozgalom vezetői közül jó néhányan úgy beszélnek erről, mint „ébredésről”, „Isten új munkájáról”.

     Azt kell, hogy mondjam azonban, hogy ez a „nevető” ébredés egyszerűen nem áll összhangban azokkal a nagyon is konkrét, az eljövendő ébredésre vonatkozó jellemzőkkel, amelyeket Isten már kijelentett az övéinek itt, Új-Zélandon – sem pedig a már korábbi, jelentős isteni meglátogatásokkal, amelyeket az egyháztörténelem során láthatunk.

     Már jó néhány éve tanulmányozom folyamatosan a régebbi ébredéseket és azok leírásait, amelyek során bizonyos jellemzők ismételten, újra és újra előkerültek…. A történelem úgy mutatja be, hogy az ébredések mindig azzal kezdődtek, hogy a keresztények Isten előtt a térdeikre estek. Egy mélységes bűntudat, megtisztulás és megtérés söpört végig – szinte áradásként – az embereken, melynek célja az Egyház belső megtisztulása és az újszövetségi tisztaságba és erőbe való visszaállítása volt.

     Isten a mi korunkban is azt mutatja folyamatosan az imádkozó embereknek, hogy egy hasonló jellegű mély, nagymértékű megtérési hullám jön majd, és emellett egy nagy „megrázattatást” is át kell majd élnie az Egyháznak.

 

     Ami a mostanában tapasztalható „nevető” mozgalmat illeti, meg kell, hogy mondjam: engem nagyon zavar és nyugtalanít mindaz, amit látok. Az igazi ébredési időszakokban vagy előtte ugyanis sokszor utánzatok, hamisítványok is megjelennek. Főként pedig attól tartok, hogy ez a „nevető” hullám szépen keresztülsöpör majd a gyülekezeteken anélkül, hogy a legitimitása bárhol is kérdéseket vetne fel – és mindenhol elfogadják majd egyszerűen azért, mert más helyeken is megengedték ezt a jelenséget.

      Ezúton szeretnék erőteljesen figyelmeztetni minden keresztényt arra, hogy a „nevető hullámot” és más, hasonló jellegű mozgalmakat illetően legyenek nagyon körültekintőek, és óvatosak, alaposan megvizsgálva azokat. Hitem szerint ugyanis eljön majd hamarosan egy igazi, nagy ébredés, és nagyon veszélyes lenne attól kevesebbel, silányabbal megelégednünk…

 

 

 

„TORONTÓ” BEÁRAD…

 

 

     Egyszer elmentem egy Jill Austin-féle alkalomra, ahol az emberek szó szerint fizikailag ide-oda dobódtak, néhányan több mint 3 méterrel odébb értek földre (egynémelyük éppen gyerekekre esett rá), és a helyiség tele volt olyanokkal, akik denevérszerű mozdulatokat produkáltak, és egyfajta hátborzongató sikítások, üvöltések jöttek ki belőlük. Mintha egy horrorfilmet néztem volna a moziban! …Ezeket az alkalmakat én teljesen megszomorodott szellemmel, lesújtottan és dühösen hagytam ott…

 

 

                                                                             3

Gyakorlatilag majd’ minden karizmatikus és pünkösdi új-zélandi pásztor részt vett ebben a

mozgalomban…

        Alkalmak egész sorát töltötték ezek az emberek azzal, hétről hétre, hogy furcsa „megtapasztalásokat” keressenek…                   

Az egész odáig fajult, hogy lassan már attól is félni kellett, nehogy valaki kézrátétellel imádkozzon érted…

És hamarosan alig volt valaki, aki fel merte volna emelni a szavát ezek ellen – az egyszerű tagokat is beleértve. S ez különösen igaz volt a karizmatikus és pünkösdi közösségekre…

Úgy tűnt, ez az új dolog elrabolta tőlünk majdnem az összes barátunkat, akik onnantól kezdve ellenünk fordultak és minket kezdtek el támadni.

 

 

A NAGY KERESZTÉNY VEZETŐK…

 

 

     Nagyon úgy tűnt, hogy az egész világon a karizmatikus vezetőknek csak egy elenyészően kis száma merte a mozgalmat kifogásolni – de ők sajnos, mivel a népszerűségi listán lejjebb szerepeltek, alig tűntek fel bárkinek is…

     Derek Prince is elkészített egy kazetta-felvételt, amelyben az „állati-manifesztációk” és ehhez hasonló jelenségek ellen emelte fel a szavát.

Derek Prince halála után tudtuk meg – amikor már mindenki számára hozzáférhető formában adták ki a jelenségekre vonatkozó megjegyzéseit, észrevételeit –, hogy mennyire erőteljesen emelte fel a szavát ezek ellen a „Protection from Deception” (Védelem a hitetés ellen) című könyvében.

Sajnos, amikor igazán szükségünk lett volna az ő véleményére, azokban a bizonyos válságos években, akkor még nem tudtunk erről…      „Ez a karizmatikus mozgalom…”

1997 júliusában Benny Hinn nagyon erőteljesen szólalt fel a jelenség ellen a PTL televíziós műsorában. Alább közlöm néhány, ott elhangzott megjegyzését:

 

„Hadd mondjam el nektek, hogy a mostanában tapasztalható érdekes jelenségek, manifesztációk – amikor az emberek ugatnak, állati hangokat adnak ki –, elmondhatom nektek, hogy nem a Szent Szellemtől vannak, hanem teljesen démonikusak.

A Szent Szellem nem ugat, csak az ördög ugat. Ha az én alkalmamon kezd el valaki ugatni, akkor megyek és kiűzöm belőle a démont…

Mindannak, ami mostanában történik, a nagy része pusztán az érzelmek szintjén zajlódik, pl. a mindenkire ráragadó nevetés. Mi más haszna van ennek, azon kívül, hogy közben az emberek szimplán ostobának tűnnek? Engem nem érdekel az érzelmi csúcs-érzés.

Én csak a Mindenható Isten erejét akarom, amely képes arra, hogy átformálja az emberek életét… Jézusról én sehol nem olvastam, hogy ugatott volna – te olvastad Róla ezt valahol? El tudod képzelni Péter apostolt, miközben éppen az Apcsel eseményei közepette ugat? De tudod, sokan miért fogadtak be ilyen hülyeségeket? Azért, mert nincsenek erős igei alapjaik. Nem erősek az Igében.

De hadd mondjam neked: jobb, ha nem kezdesz kísérletezgetni dolgokkal! Ha valami nincs leírva a Bibliában, azt ne tedd meg!

Dr. Summerall-t megkérdeztem erről még a halála előtt: „Dr. Summerall, te mit gondolsz arról, ami mostanában történik, hogy az emberek ugatnak és mindenféle furcsa dolgot tesznek?” Azt válaszolta: „Démonok, démonok. Démonok.”

 

 

 

MÉLYREHATÓ VÁLTOZÁSOK

 

 

       Közben, 1996-ban betöltöttem a harmincat, és a szolgálatom terén nagy változás történt, ami szó szerint átformáló hatással bírt az egész jövőmre, és megnyitotta nekem a szolgálat kapuit az egész világon (bár ekkor én még ezt még csak nem is sejtettem).

1996-ban indítottuk el ugyanis az első „Revival” („Ébredés”) honlapunkat az interneten, ami akkor még eléggé kezdetleges volt: szürke hátterű volt (hű, milyen izgalmas szín!), és nagyon alap-kivitelezésű.

                                                                         

                                                                                      4

De már rögtön az elinduláskor kiderült, hogy az őszinte, egyenes és nyílt felhívásunk a megtérésre és a szentségre, és a valódi  prófétai jellegű prédikálásra és ébredésre olvasók tömegeit vonzotta. Hamarosan már az egész világról mindenhonnan voltak emberek, akik kapcsolatba akartak velünk lépni…

                                                                           

 

 

 

NYILVÁNOSAN VAGY NÉGYSZEMKÖZT KELL-E KORRIGÁLNI?

 

 

 

Sokáig, amikor ezeket a kérdéseket feszegettem, igyekeztem, amennyire csak tudtam, elkerülni a nevesítéseket. Vannak keresztények, akik szerint a szolgálatok helyreigazítása, vagy megkérdőjelezése csak NÉGYSZEMKÖZT történhet, és csak az illető vezetőknek elmondva, de sohasem nyilvánosan.

(Itt fontos megjegyezni, hogy sok ilyen korrigáló jellegű megközelítés történt már ezek felé a vezetők felé, de azokat mindegyikőjük gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta.)

Nos, akár így, akár úgy, de én azzal nem tudok egyet érteni, hogy a nyilvánosság megtévesztését végző személyeket, szolgálatokat csak zárt ajtók mögött szabad helyretenni.

 

 

      Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy az Újszövetségben a véneknek (vezetőknek) azt parancsolták, hogy igen komolyan intsenek, ha kell (Titus 1:13), és hogy a bűnöket elkövetőket nyilvánosan feddjék meg (1Tim. 5:20), jóllehet a 2Tim. 2:24-26-ban Pál arra utasította őket, hogy „szelídséggel” igazítsanak helyre.

Emlékezzünk csak: Pál apostol a Galata 2-ban azt írja, hogy nyilvánosan feddte meg Péter apostolt a képmutatásáért. A Máté evangéliumban is azt olvassuk, hogy maga Jézus is nyilvánosan feddte meg Pétert, és a Márkban az van leírva, hogy nyilvánosan űzte ki a templomból egy kötélből font ostorral az ott áruló embereket (merthogy azok Isten házát „rablók barlangjává” tették).

Sőt, voltak olyan kirívó esetek is, amelyekre reagálva Pál apostol azt írta a levelében mindenkinek, hogy ő bizonyos embereket átadott a Sátánnak dorgálás céljából (lásd 1Kor. 5, és 1Tim. 1:20).

A Biblia nagyon világosan szól arról, hogy az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy a sötétség cselekedeteit leleplezzük, és a világosságra hozzuk (Eféz. 5:11). Az 1Kor. 4:21-ben Pál azt kérdezi az ottani emberektől: „Vesszővel menjek-e hozzátok, vagy szeretettel?” Majd a 2Kor. 10:1- ben arról beszél, hogy merészen, bátran fog majd inteni, és a 2Kor. 13:1-2-ben pedig azt írja, hogy e téren senkit sem fog kímélni…

 

 

         Az én megítélésem szerint az Újszövetségben mi SEHOL nem látjuk azt, hogy Jézus, vagy az

apostolok a Máté 18-beli alapelvek szerint kezelték volna a hamis tanításokat. Ellenkezőleg: azt látjuk mindenhol, hogy nagyon is nyilvánosan feddték meg és korrigálták ezeket – megpróbálva megállítani a hamis tanítás „rákos fekélyét”, mielőtt az még tovább terjedhetett volna.

Ez ugyanis a SZERETET cselekedete Krisztus Teste felé: meg kell próbálni megállítani további károk okozását, mielőtt még az Úr túl sok báránya szenvedne kárt. Az Újszövetségben a hamis tanítások és hamis próféták ügye sehol sincs „szép finoman”, „enyhén” kezelve!

(Itt azonban hadd jegyezzem meg azt is, hogy itt egyáltalán nem az erőszakos eretnek hajkurászókat támogatom, akik szerintem gyakran nagyon rossz szellemmel és motivációkkal üldöznek bizonyos dolgokat. Itt csupán néhány bibliai vezérfonalat szerettem volna megadni a helyes hozzáállásról.)

Mindenesetre ez egy nagyon fontos ügy, különösen az Utolsó Időkben, amikor is azt olvassuk, hogy a hamis tanítók és próféták igen nagy számban jelennek majd meg, és hogy olyan nagymértékű lesz a megcsalattatás, hogy „ha lehetséges, még a választottakat is” el akarják majd hitetni.

 

 

      Rettenetesen fontos azt megértenünk, hogy mi is forog itt kockán. Az ApCsel-ben a hamis tanítókat és prófétákat nagyon komolyan megfeddték, és Pál még konkrétan meg is nevezte ezeket az illetőket jó néhány, a gyülekezeteknek írt levelében. Látjuk-e már tehát, hogy ez már valóban nem a Máté 18-ban leírt kategória?

 

                                                                   

 

                                                                                     5

2. KUNDALINI – MI IS AZ?

 

 

      Ahogy azt az első fejezetben láthattuk, nagyon sok mindennek, ami az utóbbi években az Egyházat inváziószerűen megtámadta, van egy ún. „keleti/New Age” jellege. És természetesen maga a „Kundalini” fogalma is egyenesen a keleti misztikából ered. S pontosan ez az a fogalom, amelynek alaposabban utána kell járnunk, hogy mit is takar.

      Még 1996-ban, amikor az első internetes oldalunkat elindítottuk, az első cikkemnek, amelyet szinte azonnal közreadtunk ott, ez volt a címe: „A torontói vita – új, nyugtalanító tények a történelemből”.

Alább közlöm a cikknek a nyitó bekezdését – s biztos vagyok benne, hogy te, kedves Olvasóm, rögtön látni fogod, miért is váltott az ki akkor olyan nagy visszhangot:

 

„Ebben a cikkben egy, az ébredések történetét vizsgáló ébredési prédikátor, aki szoros kapcsolatban áll a karizmatikus és prófétai mozgalmakkal, a következő kérdéseket szeretné feltenni: Miért van az, hogy a torontói manifesztációk szó szerint ugyanolyannak tűnnek, mint azok a hamis utánzatmozgalmak, amelyek az igazi ébredéseket a múltban mindig tönkretették?

És miért van az, hogy ezek a jelenségek látszólag szinte teljesen megegyeznek a kínai okkult „Qigong” mozgalommal, és Franz Mesmer okkult gyógyítási praktikáival, és azokkal a manifesztációkkal, amelyek végig megjelennek az ún. Rajneesh-i, Ramakrishna-i „Kundalini” kultuszokban, szektákban? És miért van az, hogy a New Age mozgalmon belül mindenhol hasonló megnyilvánulásokat láthatunk az egész világon – de melyek a Bibliában sehol nincsenek leírva?

Ha valóban a „nagy hitetés” napjait éli meg a keresztény világ – amint arról maga a Biblia ír világosan –, akkor nem kéne sokkal óvatosabbnak lennünk, és alaposan megnéznünk, milyen dolgokat engedünk be Isten Egyházába?”…

 

 

 

KUNDALINI ÉBREDÉSEK

 

1995-ben írta egy Robert Walker nevű kutató:

 

    „Csak nagyon kevés keresztényben tudatosul az, hogy évezredek óta jól ismert tény, hogy gurukon keresztül gyógyítások ajándékai, csodák, ismeret beszéde és szellemi tudatállapot intenzív megnyilvánulásai történnek, amikor szellemben kinyúlnak és hozzákapcsolódnak egyfajta misztikus erőhöz, ami – jóllehet démonikus eredetű – nagyon is valóságos.

 

      Tény, hogy a modern karizmatikus mozgalomban ez a jelenség viszonylag „új” – és csupán az utóbbi 16 évben terjedt el tömeges méretekben. Mindig is jelen volt azonban egy elenyésző méretű, csupán a karizmatikus világ peremterületeire szorítkozó, érdekes megnyilvánulásokat produkáló viselkedésforma, de alapjában véve maga a karizmatikus mozgalom aránylag stabil bibliai alapokon állt, és eredete jóval régebbre nyúlt vissza, mint a mostani jelenségek. A mostani jelenség-áradat 1994 körül kezdődött. Honnan jött ez tehát, és milyen szellem állt mögötte?...

 

 

ISTEN JELLEME, EGÉSZ VALÓJA SZENT

 

      Egy másik kulcsfontosságú dolog, amire rámutattam az eredeti, a torontói eseményekről írt cikkemben az volt, hogy az ilyen jellegű becsapások nagy része abból adódik, és azért talál táptalajt, mert az embereknek nincs igazi megértése arról, hogy KICSODA ISTEN, és hogy milyen az Ő jelleme.

 Az Istenről és az Ő személyiségéről vallott nézeteink vagy megtévesztésbe taszítanak minket, vagy pont ellenkezőleg – megvédenek attól…

 

Barátom! Ha a te Istened nem egy Szent Isten, hanem egy bulizós, az égből üres, érzelmi megnyilvánulásokat rád dobáló cukorkás-bácsi – akkor újra és újra becsapásoknak teszed majd ki magad. Feltétlenül muszáj, hogy helyes istenképet alakítsunk ki magunkban – mert csak így fogjuk tudni elkerülni az utolsó napokban oly nagymértékű, halálos, szellemi megtévesztést.