Translate

Sunday, January 31, 2016

Tallér-interjú "Emberek és szellemek Tallér Jánossal Görbicz Tamás beszélgetett (I. rész) Következő rész

Előszó
      Tallér János nem egy világhírű szolgáló testvér, mégis azok számára, akiket keresztényként a Hit Gyülekezetében szocializáltak, „híres” személyiség. Róla magáról csak keveset tudhattunk eddig, annál nagyobb szakértői voltak (vannak) a „Tallér-szellemnek”. Ha bajok vagy problémák történtek (tönkrement a mosógép, karamboloztak az autókkal, összevesztek a házaspárok vagy a testvérek), akkor előbb utóbb előkerült a varázsszó, amitől mindenkinek megvilágosodása támadt: a Tallér-szellem... Az új megtérők a HGY-ben gyakran előbb tudtak a Jézabel- és a Tallér-szellemről, mint a Tízparancsolatról.
     Jómagam még meg sem voltam keresztelve, amikor már hadba indultam nagyanyám katolikus démonai és a misztikus Tallér szellem ellen. A Hit Gyülekezete teológiájának (ha lehet ilyenről egyáltalán beszélni) a szellemirtás abszolút sarokkövét képezte, de ezen belül is a legádázabb küzdelem a „János fejedelem” ellen folyt. Persze vélhetően ma már a démonűző liturgia éléről kiszorult a Tallér–Hollósi–Vác trió és helyét a Bartus–Piszter–Takács–Görbicz kvartett vette át a „slágerlistán”.
    Először Szász János, az Új Exodus folyóirat alapítója és első két számának szerkesztője merte kimondani, hogy a Tallér szellem nem egyéb, mint Németh Sándor rossz lelkiismerete. Az ő gyülekezetből való eltávolításának egyik fő oka is az volt, hogy Angliában találkozott Tallér Jánossal. Én ifjú titánként megörököltem a felelős szerkesztői posztot (főszerkesztő: Németh Sándor), és ebbéli első tevékenységeim egyike az volt, hogy megíratták velem a Hit Gyülekezete Hiteles Története című opust.
     Németh Sándor annyira fontosnak tartotta ezt a cikket, hogy kirendelt a saját házába és még a kérdéseket is ő tette fel saját magának. Nekem ugyan furcsa volt, hogy a cikk magvát nem valamiféle történeti elem vagy igei okfejtés képezi, hanem a budaörsi ház megvétele és megöröklése körüli aprólékos részletek. Úgy tűnt, hogy az egész cikk megírásának végül is ez a fő célja. „Így írd meg, szóról szóra így történt” – dörögte az isten embere. S ki voltam én, hogy ne tegyek pontosan úgy, ahogy kívánta. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg az érintetteket is meg kellene kérdezni, vagy hogy a Felkent Szolgálótestvér esetleg sajátos szája íze szerint illeszti össze a történéseket. Biztos voltam benne, hogy a szín tiszta igazságot tartom a kezeimben (vagy inkább a tollam hegyén).
     Annál meglepőbb volt az a sok sértett reakció, amit a cikk kiváltott. Egykori tanúk és érintettek kerestek meg levélben és telefonon, még évekkel később is megtaláltak számomra ismeretlen emberek, hogy felvilágosítsanak a „hiteles történet” valódi eseményeiről. Persze nem értek el többet, mint hogy néhány hétig vezethették az imakommandó démonlistáját. Azóta legtöbbjüktől talán már bocsánatot kértem, és ha nem tettem volna, akkor ezúton követek meg mindenkit: tudatlanságban és hitetlenségben cselekedtem...
    A sors az Úr kegyelméből végül is úgy hozta, hogy kapcsolatba kerültünk Tallér Jánossal(mindenképpen bocsánatot akartunk tőle is kérni) és egy a megszégyenülésig szelíd, kedves és istenfélő embert ismerhettünk meg benne. Mégis csak most szabadultam fel arra, hogy megkérdezzem őt a régi idők dolgairól, ha úgy tetszik saját „szellemi” gyökereimről.
     A most következő beszélgetés elsősorban azoknak lehet érdekes, akik ismerték a Tallér szellem „teológiáját”, vagy akik kíváncsiak arra, hogy a hetvenes évek gulyáskommunizmusa közepette, hogyan munkálkodott az Úr. A történet azonban egy a karizmatikusok számára súlyos teológiai problémát is feszeget: ki és mi alapján jogosult a szellemi világ történéseit megítélni? Meddig terjed az emberek életébe történő beavatkozás joga „szellemi”, azaz merőben szubjektív alapon. Joga van-e bárkinek is ahhoz, hogy a „szellemi tisztaság” ürügyén megbélyegezzen és kirekesszen embereket. Egyszóval, hol végződik az isteni bölcsesség és hol kezdődik a „szellemi” fasizmus.
Úgy érzem, régi adósságomat törlesztem ezzel a beszélgetéssel és talán egy újabb tanú bevonásával valamivel hozzájárulhatunk a Hit Gyülekezete történetének hitelesebb megismeréséhez is.
- GT -
--------------------------------------------------------------------------------
– Kezdjük talán a legelején, a kezdeteknél. Hogyan ismerted meg az Urat, hogyan kezdődött a keresztény életed...
     A piarista gimnáziumban végeztem és úgy indult, hogy az egyetemen matematikát tanulok és szerzetes tanár leszek, néhány hónap alatt rájöttem, hogy ez nem nekem való. Budapesten a katolikus teológiára kerültem és szóba került, hogy pap leszek, de erről is hamar kiderült, hogy nem fog menni.
     Egyszerűen nem tudtam hinni a természetfelettiben és úgy érzetem, hogy enélkül becstelenség lenne papi szolgálatba állni. A másod évtől tehát „civil” hallgató voltam a teológián. Az egyetemen filozófiát is tanítottak és engem az egzisztencialisták fogtak meg. Magamévá tettem azt a világnézetet, hogy ha „van Isten, az én (azaz, az ember) vagyok.” Teljesen ateistává váltam. Ezt peresze nem hangoztattam, csak a magam számára levontam a következtetéseket.
   A szociológia felé fordultam, amit magas színvonalon képviseltek a teológián. Csoportlélektant tanulmányoztam, az érdekelt, hogy mi a filozófiai magyarázata az emberi átéléseknek. Minden vágyam az volt, hogy kikerüljek Zürichbe, a Szondi Lipót intézetbe, ahol akkor a szociológia két ágát próbálták szintetizálni. Az egyik azt vallotta, hogy az emberi viselkedés pusztán szocializáció kérdése, míg a másik azt, hogy genetikailag meghatározott. Elvégeztem öt évet és a hatodikban gőzerővel készítettem a diszszertációmat, be is adtam, el is bírálták, már csak az volt hátra, hogy megvédjem és mehettem volna Zürichbe.
   Ekkortájt sokat kuksoltam az egyetemi könyvtárban, az volt az én „kocsmám”. Egy alkalommal a könyvtárból jövet megszólított engem valaki (Balázs Józsi volt) és elkezdett nekem Jézusról beszélni. Én türelmesen meghallgattam, mert afféle viselkedéstanos szociológusként érdekelt a jelenség, vajon mi is lehet a problémája. Az igazi lökést azonban Sándor megtérése adta, az a változás, amit az ő életében láttam.
– Németh Sándorról van szó, ugye? Honnan eredt ez a barátság?
     A teológián ismerkedtünk meg, én ötödéves, ő másodéves volt. Talán a szünetekben kezdtünk el beszélgetni. Az ő érdeklődési köre is hasonló volt, jártas volt a filozófiában és nagyon értelmesen, nyitott szellemmel lehetett vele beszélgetni. A hetvenes évekről lévén szó, ez abban a beszűkült, átideologizált világban nem volt hétköznapi. Így a spontán kapcsolat után tudatosan is kerestük a lehetőséget a beszélgetésekre és ebből fejlődött ki a barátságunk.
    Sándor tehát ekkor már komolyan érdeklődött az Úr dolgai iránt, járt a Hőgyes utcai szabadkeresztyén gyülekezetbe, és meg is tért. Láttam rajta az elementáris változást, hogy békességben él, megigazulva, tudja, hogy bűnbocsánatot kapott... Az ő bizonyságán keresztül kezdett derengeni, hogy ez több, mint afféle emberi mankó.
     Elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet, hogy mégis van Isten és ez nagyon nyugtalanított. Sándor elvitt a Hőgyesbe, de én akkori állapotomban abban nem láttam semmit, úgy éreztem, hogy igen leegyszerűsített sémákat alkalmaznak, nem is értettem, nem is tudtam követni. Sándor kapcsolatban állt Bereczki Sándorékkal is, és amikor látta, hogy a Hőgyes rajtam nem segít, lehívott Szentesre. (Az öcsém éppen Kecskeméten ballagott, gondoltam, ha már úgy is ott vagyok, leugrom).
      Amikor azonban a gyülekezeti házhoz értem, valami furcsa erő megragadott, hogy ne menjek be. Vissza is tértem a vasútállomásra, de aznap már nem volt vonat, így mégis visszamentem. Amikor benyitottam a testvérek éppen dicsérték az Urat és hirtelen olyan légkör vett körül (akkor még nem tudtam, hogy az a Szentlélek), hogy azonnal megértettem, hogy minden problémámnak az az oka, hogy bűnös vagyok. (Valójában depressziós hangulataim elől menekültem a sok olvasásba). Amikor ezt megláttam, hasonlóan a vízen járó Péterhez, az a kiáltás volt bennem, hogy Uram, ha ez valóban Te vagy, akkor engedd hogy hozzád menjek! Éreztem, hogy meg kell vallanom a bűneimet (ez már egy külön szobában volt), zokogtam és a bűnbocsánat, a megnyugvás élménye járta át az egész lényemet. Olyan belső szellemi meggyőződésre jutottam, hogy az Úr valóban feltámadt és él!
     A testvérek megkérdezték, hogy akarom-e a Szentlélek keresztséget? Persze, hogy akartam és azon gondolkoztam, hogy mit is kéne csinálnom, letérdeljek? De már arra sem volt idő, mert hirtelen mintha tűz járta volna át az egész testemet, valami egészen a csontjaimig hatoló forróság. De rendkívül kellemes érzés volt. Meg akartam kérdezni, hogy mi ez, de ahogyan kinyitottam a számat, elkezdtem nyelveken szólni és nem is tudtam abbahagyni. Fantasztikus élmény volt.
    Ezek után természetesen lelkesen jártunk Bereczkiékhez. Annyira radikálisan megragadott az Úr, hogy elégettem a disszertációmat (a tanszéken ezt persze nagyon nem helyeselték), el sem mentem se a védésre, se Svájcba. Úgy éreztem, hogy a pszichológia nem tud választ adni az embernek a bűnből eredő problémáira, csak abban a látszatban tetszeleg, mintha nála lenne a megváltás. Úgy éreztem, hogy ez hamis evangélium, pelyva, aminek számomra semmi értelme nem volt többé.
    Mindenfelé bizonyságot tettünk és nagyon nagy sikerünk volt. Mivel ismertük a filozófia nyelvezetét, úgy tudtunk az intellektuális érdeklődésű embereknek is beszélni a természetfölöttiről, hogy megérthették. Teljesen odaszántuk magunkat erre. Se a karrierünk, se az egzisztenciánk nem érdekelt. Talán 80-100 ember is megtért a környezetünkben, ezért Bereczki Sándorék úgy határoztak, hogy Budapesten is elindítanak egy munkát. Az ő kezük alatt dolgoztunk. Demegmaradt a kapcsolat a Hőgyessel is, hívtak oda is szolgálni.
      Elkezdtük meglátni, hogy a vízkeresztségnek valóságos szellemi jelentősége van. Addig úgy tartottuk, hogy csak egy szimbolikus, engedelmességi tett, nem érne többet, mint amit már megkaptunk. Ekkor már a megújult nazarénusokkal is jó kapcsolatunk volt. Úgy éreztük, hogy az ő bibliaértelmezésük egészségesebb és láttuk ennek jó gyümölcseit az életükön is. Eldöntöttük, hogy megkeresztelkedünk. Egy alkalommal Bud McLane szolgált náluk és a vízkeresztségről volt szó... A Szentendrei-szigetnél a Dunában keresztelkedtünk meg feleségemmel és még néhány testvérrel.
– Ezek szerint ekkor már házasok voltatok?
      Igen. Sándor nősült előbb. Jutka az én ismeretségi körömhöz tartozott (francia szakos barátnőjével) és gyakran vívtunk nagy filozófiai szócsatákat, mivel ők katolikusként próbálták megélni a hitüket. Őszinte, tiszta barátság volt közöttünk. Amikor meglátták, hogy személyes kapcsolatom lett az Úrral, megnyíltak. Elhívtam őket Bereczki Sándorékhoz és ott megtértek. Jutka a megtérése után tiszta szívből megszerette Sándort, de nagyon tisztességesen az Úrra várt...
    – Bocsáss meg, de a fáma arról szólt, hogy Bereczkiék nem igazán támogatták ezt a kapcsolatot...
     Én erről annyit tudok, hogy volt bennük egyfajta féltés, hogy Jutka erős katolikus háttere Sándorra rossz hatással lehet és egyébként is tartottak tőle, hogy a nősülés miatt alábbhagy a missziós buzgalom. A házasságot egyébként egyfajta „munkakapcsolatnak” fogták fel és előfordulhat, hogy ezt is próbálták „kiterjeszteni” másokra.
     Én az Évámmal a nővérén keresztül találkoztam, aki jó barátom volt még a szegedi egyetemről. Amikor először megláttam, azt gondoltam magamban: „Ha valaha megnősülök, csakis őt venném feleségül”. És lőn...
    – Többen állították, hogy a Bereczkiéktől történt kiszakadásotoknak vagy eljöveteleteknek az oka egyfajta hatalmi rivalizálás volt. Németh Sándor állítólag felajánlotta Breczkiéknek, hogy ők vigyék a szentesi gyülekezetet, ő pedig átveszi a budapesti vezetését...
Ha volt is ilyen, én erről nem tudok. Az eljövetelünk fő oka a vízkeresztség volt. Amikor megkeresztelkedtünk, el kellett onnan jönnünk. Határozottan tudom, hogy így éltem meg ezt az egyébként nagyon nehéz időszakot.
– Hogyan kerültetek Budaörsre?
      Házasságunk előtt alkalmas házat kerestem. Volt saját megtakarított pénzem is. Tanítványokat készítettem fel érettségire, felvételire matematikából. Olyan jól kerestem, hogy még félre is tudtam tenni. A szüleink is nagyon nagylelkűen támogattak minket. Budaörsre a Hőgyes utcai gyülekezet egyik vezetőjének a meghívására mentem, s amíg a találkozóra várakoztam, néztem a hirdetéseket. Az egyik felkeltette az érdeklődésemet, de amikor elmentem a címre, egy hölgy azt ajánlotta, hogy ne azt vegyem meg, ő tud egy másikat. Ez volt a Farkasréti út 1. szám alatti ház. Nagyon jónak találtam, közel volt a buszhoz, a bolthoz.
     Az akkori tulajdonosa (bizonyos Józsi bácsi) is megkedvelt engem. Létrejött az üzlet. Letettük a foglalót, megkötöttük a szerződést. Sándorék ekkor Budakalászon laktak albérletben, elég rossz körülmények között. A házban nem volt fürdőszoba, a wc is csak a kert hátsó részében, és Judit terhes volt...
     – Sándor egy interjúban azt mondta, hogy a házasságának ez a szakasza meglehetősen viharos volt. Úgy érezte, hogy rosszul tette, hogy megnősült, szemrehányásokkal illette a feleségét. Mások nem csak szemrehányásokról vélnek tudni. Később ezeket a „viharokat” annak tulajdonították, hogy a főbérlők spiritizmussal foglalkoztak és ennek „szellemi” kihatásai okozták a bajt.
     Nézd, én bizonyos fokig normálisnak találom, hogy a házasság elején vannak összecsiszolódások. Én is úgy tudom, hogy a főbérlők aktív szellemidézést űztek. Másra én nem emlékszem. De maguk a körülmények is veszélyesek voltak egy kismamára nézve. Ezért megkértem a budaörsi ház tulajdonosát, hogy vegye oda albérletbe Sándorékat. Józsi bácsi attól tartott, hogy ha megszületik a gyerek, nem akarnak majd kiköltözni és mi ezért nem fogjuk kifizetni a vételárat. (Józsi bácsi szeretett bennünket, de a pénzt még jobban.) Ezért szerződésbe foglaltuk, hogy Sándorékat mint albérlőket akkor is átvesszük, ha birtokba lépünk. Így történt, hogy ők előbb költöztek a budaörsi házba, mint mi.
(a következő számban folytatjuk)"

Emberek és szellemek (FOLYTATAS) 
Tallér Jánossal Görbicz Tamás beszélgetett (II. rész) Előző rész, Következő rész
--------------------------------------------------------------------------------
– A budaörsi ház tehát teljes egészében a ti tulajdonotok volt?
      Igen. Sándor ugyan tett egy javaslatot arra, hogy vegyük meg felesben, de mi akkor már kifizettük a foglalót és alá is írtuk a szerződést. De így is beleegyeztünk volna, mert ha egy összegben fizetünk, akkor olcsóbban megkaphattuk volna. Azonban nem sikerült előteremteniük a vételár rájuk eső részét. Ekkor Sándor azzal az ötlettel állt elő, hogy adjuk ki a hátsó három szobát albérletbe (összesen hat szoba volt a házban) és az így befolyó összegből törlesszük a vételár másik felét. Ez fedezné az ő részét.
       Kissé csodálkoztam ezen az ajánlaton, hiszen ők maguk is a mi albérlőink voltak és ha kiadtuk volna a többi szobát (ahogyan az később meg is történt), azt mi adtuk volna ki és nem ők. Így a közös tulajdonlás kútba esett. Kifizettük a vételár felét és a másik részét szépen törlesztgettük, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az albérlőktől beszedett pénzt továbbítottuk az eladónak.
– A kezdetekkel kapcsolatban rá kell kérdeznem egy eseményre, amelyről többször hallottunk. Arról van szó, hogy Jézus megjelent nektek egy alkalommal láthatóan...
      Erről már nagyon sokszor megkérdeztek és minden alkalommal elcsodálkozom ezen. Én ugyanis nem tudtam első hallásra beazonosítani, hogy miről is van szó...
    – Az ember azt gondolná, hogy ilyesmit elég nehéz elfelejteni. Sándor többször magánkörben és prédikációkban is beszélt erről az eseményről, sőt egy televízió műsorban is beszámolt róla. Egy kazettán úgy meséli el, hogy egy közös barátotok lakásán voltatok, friss megtértek és éppen imádkoztatok, amikor megjelent az Úr és te begurultál az asztal alá az erőtől, ő pedig a földre zuhant és csak annyit tudott mondani, hogy „bocsáss meg Uram”...
    Ha volt is ilyen élménye, az semmiképpen nem volt nyílt látomás. Sőt nekem sem akkor, sem később még csak említést sem tett róla.
     Volt több olyan átélésünk, amikor nagyon erőteljesen éreztük az Úr közelségét. Valóban történt egyszer a naphegyi albérletemben, hogy az Úr fantasztikusan közel jött hozzánk. Csodálatos, szent jelenlétet tapasztaltunk. Letérdeltünk mind a ketten és elkezdtük megvallani a bűneinket. De határozottan állíthatom, hogy nem estem, meg nem is gurultam, hanem letérdeltem én magam, ahogy Sándor is letérdelt magától. Én nem láttam semmit, de átéltem az Úr közelségét. Hogy a Sándor mit látott, vagy mit nem, azt nem tudhatom. De ismétlem: sem akkor, sem később nem tett említést arról, hogy akár csak szellemben is látta volna az Urat.
– Egy ilyen élményt vagy bizonyságot az ember megoszt vagy legalább megbeszél a barátjával...
Ha meg is osztotta valakivel, az nem én voltam.
– Hogyan jött létre a budaörsi gyülekezet?
    Talán két epizódot emelnék ki a budaörsi gyülekezet fejlődéséből. Az egyik egy „Filep-szerű” történet. A buszon utaztam, amikor észrevettem, hogy egy hölgy a Bibliát olvassa, félig viccesen, félig komolyan megkérdeztem tőle, hogy „érti is e, amit olvas”. A válasz nagyjából megegyezett azzal, amit a szerecsen komornyik mondott a gázai úton. Kiderült, hogy egy jobbára katolikusokból álló csoport rendszeresen összejárt beszélgetni és Bibliát olvasni.
      Meghívtak bennünket szolgálni. Jutka vezette a dicséretet és még mielőtt prédikálhattunk volna, letérdeltek és elkezdték sírva megvallani a bűneiketEz kilométerkőnek bizonyult a közösség kialakulásában, hiszen itt volt egy frissen megtért csoport, akik szolgálatot igényeltek. Bereczkiék a vízkeresztségünk után már nem vállaltak közösséget velünk, a nazarénusok fogadtak be, majd körülbelül egy év múlva úgy éreztük, hogy az Úr egy önálló munkát fog rajtunk keresztül elindítani.       Ezért a megújult nazarénus gyülekezet vezetőivel megegyeztünk abban, hogy önálló munkába kezdünk.
      Egyébként már ezt megelőzően volt egy másik nagyon fontos prófétai kijelentés egy Arnaldo nevű spanyol testvéren keresztül, aki gyakran szolgált a Hőgyesben. Amikor az útját tervezte, kijelentést kapott az Úrtól, hogy van Magyarországon egy katolikus és intellektuális háttérből létrejött csoport, inkább csak egy „csíra”. A Hőgyes-ben az egyik testvér – megtudva azt, hogy Arnaldo is katolikus volt – beszélt neki rólunk, amin ő persze kapva kapott. A szolgálata mérföldkövet jelentett a számunkra és próféciát is adott rajta keresztül az Úr, hogy ezt a helyet világító toronnyá teszi, hogy az emberek a sötétségben meglátják a világosságot és eljönnek ide és megismerik az Urat és megtérnek. Akkor talán öten, hatan lehettünk.
    A szolgálatunkra nézve is kaptunk bátorítást és megerősítést, hogy Sándort pásztori, engem tanítói, István öcsémet pedig evangélista szolgálatra készíti fel az Úr. Nagyon komolyan odaszántunk magunkat az imádkozásra a bibliaolvasásra. Eleinte teljesen egyenrangúak voltunk a szolgálatban.
      Akkoriban nehéz volt jó, egészséges tanításokhoz hozzájutni. Néhány becsempészett könyvet leszámítva szinte kizárólag angol nyelven volt elérhető az evangéliumi és karizmatikus tanítás. Így értelemszerűen adódott, hogy Judit (angol tanár lévén) lefordított anyagokat, amiket Sándor elmondott a csoportban. Ez lehetőséget adott neki, hogy a szolgálata kialakuljon és kiforrjon. Így vált fokozatosan elfogadottá, mint vezető.
– Hogyan ítéled meg, reálisan adta át az olvasottakat?
     Én azt gondolom, hogy Sándor nem másolta le szolgaian a tanításokat, hanem miután tanulmányozta, velünk is megosztotta a prédikációin keresztül. Inkább az volt furcsa, hogy mi sohasem láthattuk az eredeti anyagot (egy-két kazettát kivéve, amit a Judit alámondott magyarul). Így azt sem tudtuk megítélni, hogy az eredetihez képest mi jött át. Mindannyian nagyon szomjasak voltunk a jó tanításokra, a jó látásokra és hálásak voltunk szinte mindenért, amiből tudományt és ismeretet szerezhettünk. Utólag visszagondolva, talán egészségesebb lett volna, ha a forrást is mindenki megismeri és az alapján beszéljük meg a tanításokat.
    Komoly dolgok is történtek, egy testvér például a kábítószer fogságából szabadult és vastag, sokdioptriás szemüvege nélkül is el tudta olvasni az apró betűs Bibliát.
– Ez a szabadulás dolog honnan ered?
      Úgy emlékszem, hogy Judit kapott egy angol újságot, de már korábban is ismerte Derek Prince szolgálatát. Írt neki és bemutatta a helyzetünket. Kaptunk tőle egy kazettát, amit Judit lefordított és annak alapján imádkoztunk egymásért.
– Démont űztetek egymásból?
     Igen. Sándor nagyon izgalomba jött ettől a tanítástól. Teljesen átvette a vezetést, ha szabad így fogalmaznom, egyfajta „tőkeként” kezelte ezeknek a szabadulásról szóló tanításoknak az ismeretét. Sőt továbbfejlesztette. Emlékszem egyszer éppen valamilyen buszon utaztunk, amikor azt fejtegette nekem, hogy a szellemek jelenlétét fizikai, testi jelzések kísérik. Vagyis minden testi jelzésnek meg van a szellemi magyarázata. Ha például fáj a feje, akkor ez azért van, mert a környezetében valaki démonokat hordoz. Ha depressziót érez magán, akkor ez annak az eredménye, hogy valaki a környezetében valamikor valamilyen szinten okkultizmusban volt. Hasonlóan, ha nyomást érzett a vállán, akkor az egy másik szellemi erőnek volt a következménye...
– Honnan vette ezt az egészet? Hiszen a Bibliából ez aligha vezethető le...
     Azt hiszem, Judit fordított neki valamit, és ő egész rendszerré fejlesztette. Abban hitt, hogy ha fáj a feje, vagy hányingere van, vagy rossza a közérzete, akkor azt valamilyen gonosz szellem jelenléte okozza. Úgy adta elő, mintha ez egy táblázatba foglalható lenne: a fejfájás ilyen szellem, a depressziós hangulat olyan szellem... Komoly küldetéssé fejlesztette ezt a látást, hogy a testi jeleket az Úr azért adja neki, mert így akarja őt a szellemi harcban és a démonűzésben használni. Úgy fogta fel, hogy ez egyfajta „értelmező ajándék” a szellemek megkülönböztetésére.
      Én már akkor is furcsállottam ezt, mert fiatal keresztényként nem tudhatta hogy mi az a depresszió vagy mitől van rossz hangulata. Én magam, inkább racionális alkat lévén – a matematikában viszonylag kevés a hangulati elem –,veszélyesnek is tartottam, hogy a saját személyiségéhez kapcsolja a szellemi kijelentéséket.
– Már csak azért is, mert hajlamos volt a depresszióra?
      Azt tudom mondani, hogy megtérésünk előtt mind a ketten az egzisztencializmus iránt vonzódtunk, amit eszközként használtunk arra, hogy szembenézzünk az életben átélt fájdalmakkal. Sándort inkább a franciák egy kicsit misztikus „artizmusa” izgatta. Én inkább a németeket preferáltam. Sándor inkább impulzív alkat volt, ráérzés szerűen hozott döntéseket.
– Végül is innen ered az a bizonyos „Tallér-szellem”?
      Részben innen. Mindenki arra várt, hogy az Úr megmutassa, hogyan tovább. Éheztük a szellemi kijelentéseket és útmutatásokat. Sándor ekkora már a tanítások révén számos ismeretre és jelentős tekintélyre is szert tett. Elfogadtuk, hogy a szabadulásról és a szellemi harcról szóló tanítások gyakorlati alkalmazásában is vezessen minket.
– Mit értesz ez alatt?
      Hogyan működik ez a fajta „kijelentés ajándéka”? Ez körülbelül ilyen gondolatmeneten alapszik: Furcsán ébredtem, mi lehet ennek az oka? Fáj a fejem, miért? Depressziós érzések támadtak meg, mitől? Én megtértem, újjászülettem, a Szentlélek lakik bennem, ez nem lehet az enyém. Akkor honnan jön? A múltamból fakad, a meg nem bánt vagy meg nem vallott bűneimből. Ha abból nem, akkor a környezetemben levő emberek gyötrődnek valamitől. Mitől? Vétkeztek, eltértek? Ha nem, akkor valamilyen hatás alá kerültek és passzívan hordozzák magukon a szülők, rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak stb. „varázslását”. Mindezek középpontjában Sándor és Judit testi jelzései álltak, hiszen ők voltak azok, aki „megérezték” a tisztátalan szellemek támadásait...
– ...És egy szép napon kiderült, hogy a rossz érzések okai ti vagytok? Ekkor „született” meg a Tallér-szellem?
     Valahogy így. Azt gondolom, hogy már az is hiba volt, hogy fiatal házasként egymás hegyén hátán laktunk. A mi szobánkat Sándorékétól egy duplaajtó választotta el, amit „befalaztunk” valamivel. A szobánk ajtaja üveges volt, amire függönyt szereltünk.
     Ha vissza akartunk vonulni, elhúztuk a függönyt. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy miközben mi a szobánkban vagyunk, a házban a testvérek elkezdtek szellemi harcot folytatni. Főleg a „bujaság szellemét” űzték. Eleinte nem is értettük, csak később jöttünk rá, hogy ez a mi visszavonulásunkkal van kapcsolatban.
      Nos, mindketten olyan családból származunk, ahol a szülők szerették egymást és élvezték a házasélet örömeit is. Számunkra is ez természetes volt. De a „bujaság szelleme” akkor is „támadásba lendült”, ha csak olvasni vagy beszélgetni húzódtunk vissza a szobánkba. Mindenesetre elképzelheted, milyen kínos volt újra kijönni a szobánkból. Éreztük magunkon, hogy miket képzelnek ránk kivetítve és ifjú házasként kínosnak éreztük a szituációt. Ez mindenkit zavarba hozott!
– Tehát egy elhúzott függöny volt a kiindulópontja a Tallér-szellemnek. Mi okozhatta a rossz érzéseket? Az, hogy van magánéletetek? A gondolkodásmódbeli különbségek? Vezetői féltékenység vagy bizonyítási kényszer?
    Nem tudom és nem is akarom találgatni. Én azt sem akarom kétségbe vonni, hogy ők maguk érezhettek valami rosszat. Minden estre ma már tudjuk, hogy ez az „érzésesdi” és „képzelősdi” mindenkit megfosztott attól, hogy szabadon és egészségesen tudjon fejlődni a személyiségében és a kapcsolataiban.
     A Tallér-szellem „teológiája” elkezdett felépülni és a hónapok folyamán egyre kifinomultabb és egyre hihetőbb lett. Mi pedig megnyitottuk magunkat ez előtt, keresgéltünk a múltunkban, a kapcsolatainkban. Megvallottunk minden bűnt, radikálisan elfordultunk minden kapcsolattól, amire csak a gyanú árnyéka is vetült. Közben már a többi hívő is elkezdte „érezni” a Tallér-szellemet.
Azt hiszem kitalálták, hogy a Sándor mit szeretne hallani és így figyelmet és megbecsülést értek el. Űzték belőlünk a démonokat, szinte állandóan szellemi harcot folytattunk, de a „nyomás” csak egyre rosszabb lett. Bennünk pedig az a kényszerérzés fogalmazódott meg, hogy mi reménytelen esetek vagyunk, a legjobb az lenne, ha mi csak eltűnnénk. Ha nem is szándékosan, de mégis csak romboljuk az Úr munkáját, hordozunk valami „fertőzést” . Azt hiszem, ha még sokáig fennállt volna ez az állapot vagy tudathasadásba vagy teljes lázadásba vitt volna bennünket.
Elfogadtuk, hogy „probléma” van velünk és ez a rettenetes gyanú-rendszer (ki is hozta be, milyen átok alatt élünk?) a házasságunkat is majdnem kikezdte. Szerencsére az egymás iránt érzett szeretetünk erősebbnek bizonyult a gyanakvásnál.
– Nem is merült fel bennetek, hogy milyen szellem ez, ami még Jézus nevére sem enged?
Nem. Furcsamód tapintatból még magunk között sem beszéltünk arról, hogy ez az egész lehet, hogy nem is igaz? Az volt az általános vélekedés, hogy Sándor felkenetése (még) nem elég erős ahhoz, hogy ezzel az átokkal vagy szellemmel elbánjon. Ilyen előzmények után történt, hogy Sándor egy napon meg is kért bennünket, hogy a legjobb az lenne, ha elköltöznénk a házból.
– A saját házatokból?!
Igen. Ekkor már nagyon sokszor át kellett élnünk azt, hogy Sándor felszólított bennünket, hogy ne menjünk az istentiszteletekre addig, amíg ő vissza nem jelez! Így sokat mentünk ki sétálni a hegyekbe és ott imádkoztunk együtt az Évával és a kis Gabival, hogy nehogy „akadályozzuk a Szentlélek működését”.
Ha a Hajnit elvittük sétálni (legyen a Sándoréknak is egy kis idejük), hallottuk, ahogy utána órákig űzték róla a démonokat. Tényleg az látszott a legjobbnak, ha elköltözünk. Sándorék felajánlották, hogy beszedik helyettünk az albérleti díjakat és mi elköltöztünk. A Mészáros utca közelében találtunk egy albérletet, amit a saját fizetésünkből álltunk. De örömmel tettük. Tudtuk, hogy ami a házunkban folyik az az Úr munkája, és ezt se akadályozni, se megkérdőjelezni nem akartuk. A másik ok az örömre az volt, hogy a családi életünk végre nyugodtabb mederbe került. Legalább már nem voltunk napról napra fültanúi a gyömöszöléseknek.
Jó egy évet laktunk ott furcsa szeparációban. A világhoz nem tartoztunk, a gyülekezetből gyakorlatilag ki lettünk rekesztve. Ha valamelyik testvérrel találkoztunk, akkor inkább átment az utca túloldalára. Amikor Eszter lányunk megszületett, csak két látogatónk volt. Ők is éppen csak beugrottak és látszott a viselkedésükön, hogy a látogatás után sokáig fognak szellemi harcot vívni. Össze voltunk zavarodva, és a fájdalmunkat mélyen eltemettük, a családra és a munkánkra koncentráltunk.
Ebben az állapotban éldegéltünk, amikor egy testvér késő este eljött hozzánk, és azt mondta, hogy azonnal menjek Sándorhoz. Emlékszem, hogy nagyon nagy hó volt. Az utcán találkoztunk. Sándor azzal a hírrel várt, hogy meg van szervezve, hogy elhagyjuk az országot...
(a következő számban folytatjuk)
Es itt pedig a 3-ik, befejező része a szellemes cikknek: 
" Emberek és szellemek
 Tallér Jánossal Görbicz Tamás beszélgetett (III. rész)
--------------------------------------------------------------------------------
– Korábban is gondoltatok már rá, hogy elhagyjátok az országot?
– Abban az időben mindenkinek, aki nem szerette a kommunista ideológiát, megfordult a fejében, hogy Nyugaton jobb élete lenne. Akkor még úgy látszott, hogy a szocialista rendszer megingathatatlan. Mi azonban sokkal fontosabbnak tartottuk az Úr munkáját és igen odaszántak voltunk. Készek lettünk volna üldözést és börtönt is vállalni.
– Mi úgy tudtuk, hogy az üldözések megviseltek benneteket, sőt egy látomást is kapott valamelyik testvér, ami a döntő lökést megadta...
– Az „üldözés” gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy gimnazista lány megtért Budaörsön, akinek a szülei az orosz nagykövetségen dolgoztak. Ő boldogan bizonyságot tett nekik, azok pedig ránk uszították a rendőrséget meg a KGB embereit.
Házkutatásokat tartottak, beidéztek bennünket és persze fenyegettek: elvisznek Szibériába.... Mindezek előtt egy Hőgyes utcai összejövetelen azt mondta egy testvér, hogy szellemében látott engem börtönben ülni. Ezek persze nyomasztottak, de sokkal nagyobb volt bennünk a lelkesedés és az odaszánás, hogy sem ennyitől megijedtünk volna.
Ami valóban megviselt, az az a furcsa szeparáció volt, amiben akkor éltünk. Elvileg a budaörsi gyülekezethez tartoztunk, gyakorlatilag mint afféle „leprások” teljes elkülönülésben éltünk. Amikor Sándor bejelentette, hogy minden meg van szervezve a disszidálásunkhoz, azt gondoltam, hogy lehet, hogy mégis ez az Úr akarata? Beadtuk az útlevélkérelmünket és legnagyobb csodálkozásomra meg is kaptuk. Arra számítottam, hogy a KGB-s incidens miatt nem adnak engedélyt a kiutazásra.
Emlékszem, kicsit csalódott is voltam, amikor a kezemben tartottam az útlevelemet. Megértettem, hogy az Úr megnyitotta ezt a lehetőséget előttünk. Egyfelől úgy nézett ki, hogy a „könnyebb” megoldást választjuk, másfelől úgy látszott, hogy ez volt a kimenekedés abból a zűrzavaros állapotból, amibe kerültünk.
Teljes naivitással készültünk az angliai útra. Fogalmunk sem volt, hogy mit jelent az: egy idegen ország, aminek a nyelvét sem beszéljük, barátok és támasz nélkül, két kisgyermekkel, nincs munka, nincs otthon, nem tudsz kommunikálni, azt sem tudod, mi hogyan működik... Ha előre tudtuk volna, hogy min kell keresztül mennünk, biztos, hogy nem vágunk bele.
– Mi lett a Budaörsi házzal?
– Mivel disszidensként az a veszély fenyegetett, hogy a házunkat az állam elkobozza, Sándor javaslatára ingyen és bérmentve öt testvér nevére írattuk. Sándorék vállalták, hogy továbbra is beszedik az albérleti díjat és abból fizetik a törlesztés hátralevő részét.
1981. december 15-én indultunk el, két héttel karácsony előtt. Amikor a taxival áthajtottunk az Erzsébet hídon (Gábor 2 éves és három hónapos, Eszter nyolc hónapos volt, Éva pedig Annie-val terhes), az a kép jött elém, ahogy Jákob menekülve átkelt a Jordánon. Tudtam, hogy valószínűleg utoljára kelek át életemben a Dunán és örökre magam mögött hagyom az országot. Ez az érzés olyan erős volt, hogy utána még évekig azt álmodtam, hogy hazatértem és örültem a régei barátoknak, de most meg nem tudok visszamenni Angliába a családomhoz és vádoltam magam, hogyan lehettem ilyen ostoba...
Teljesen felszámoltunk mindent. Néhány bőrönd, 200 angol Font volt minden vagyonunk. Az Úrra bíztuk magunkat. A határon átérve szorongva néztük a kivilágított fenyőfákat. A londoni pályaudvaron várt ránk az a szolgáló testvér, aki a papírjainkat kicsempészte. Nála töltöttük az első éjszakát elég furcsa körülmények között. Nem volt ugyanis fűtés és rettenetesen hideg volt. Eszternek már az úton elkezdett fájni a füle és rettenetesen sírt, aztán Gábor is megfázott. Másnap tovább indultunk Birminghambe, ahol egy hetet töltöttünk, majd Szűcs Feri és Vácz Ágota fogadtak be nagy szeretettel, amíg Annie meg nem születik. Anyagilag is teljesen rájuk voltunk utalva.
Beadtuk a kérvényünket a menekült státuszra és a végleges letelepedésre. Ki is jöttek a belügyminisztériumból és kikérdeztek bennünket. Nem mondhattuk el nekik a teljes igazságot, hogy azért jöttünk el, mert a „Tallér szellem” miatt kirekesztettek a keresztények. Így a zaklatásról és üldözésről beszéltünk nekik egy tolmács segítségével, s közben nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat. Az a látszat keletkezett ugyanis, hogy gyáva keresztények lettünk, akik nem mernek kiállni amellett, amit prédikálnak és amibe másokat is belerángattak, hanem összeroppantak és megfutamodtak.
Nem mondhattuk el senkinek a teljes igazságot hosszú évekig. Így még keresztény barátaink és ismerőseink is ebben a hiszemben voltak. Csak az Úrnak önthettük a ki szívünket...
Az elutasító határozat azon a napon érkezett meg, amikor Annie lányom megszületett. Köteleztek, hogy két héten belül hagyjuk el az országot, ráadásul laknunk sem volt hol. Meg kellett kérnem az orvosokat, hogy Éva hadd maradjon néhány napot még a kórházban, mert nincs hova mennünk... Ez volt az abszolút mélypont. Nemrég megmutattam a gyerekeknek ezt a határozatot. Már elég felnőttek ahhoz, hogy lássák, hogyan kezdődött angliai tartózkodásunk, mennyire ki voltunk szolgáltatva.
– De ezek szerint minden jóra fordult...
– Először akkor kezdetem reménységet meríteni, amikor elolvastam azt a vizsgálati jelentést, amit a hivatalnokok írtak. Angliában ugyanis minden keletkezett iratot megküldenek az érintettnek. Ez tele volt valótlanságokkal és rosszindulatú torzításokkal. Nem tudom, hogy a fordító hibája volt-e vagy ez része a „bevándorlási politikának”. Minden esetre egy ilyen jelentés alapján én is elutasítottam volna magunkat. A legnehezebb azonban az volt, hogyan bizonyíthatnánk az állításainkat.
Ekkor újra átélhettük az Úr hűségét. Egy ügyvéd barátunk összehozott bennünket az Amnesty International nevű emberjogi szervezettel. Elindultam egyedül Londonba, nyelvtudás nélkül. A metrón egy igére lettem figyelmes: „keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik”. Úgy éreztem, hogy az Úr bátorít ezen keresztül.
A hölgy, aki fogadott, beszélt magyarul és majdnem mindent tudott rólam. Kiderült, hogy a magyarországi angol nagykövetségen dolgozott korábban. Néhány keresztkérdéssel azonosított, hogy én vagyok-e az. Tudta, hogy a rendőrség kihallgatott, hogy házkutatás volt, hogy egy keresztény csoport tagja vagyok, hogy a ház tulajdonosai voltunk. Amikor hazafelé mentem, hálát adtam, hogy az Úr tökéletesen igaz. Néhány hét múlva kaptunk egy karácsonyi üdvözletet ettől a hölgytől: „Örülök, hogy abban a kiváltságban lehet részem, hogy éppen ebben az ünnepi időszakban közölhetem a jó hírt, hogy megkapták a politikai menekült státuszt és a letelepedési engedélyt”. A sírás és a nevetés egy hangzavarrá olvadt, amikor olvastuk. Azután elmentem és vettem egy csodálatos fenyőfát!...
A letelepedési engedély azt is jelentette, hogy az államtól segélyt kaptunk és beiskoláztak bennünket. Ez egy kis stabilitást hozott az egy éve tartó létbizonytalanságban. De még mindig nem volt hol laknunk. Egy egyedülálló angol testvérnő fogadott be bennünket kis lakásába, de lassan elege lett a három pici gyerek sírásából. Egy magyar keresztény család sietett a segítségünkre Bradfordból, felajánlották, hogy lakjunk náluk egy-két hétig... Még négy hónap múlva is ott voltunk, de a házat közben eladták és az új tulajdonos költözni akart. Negyedszer is otthontalanok lettünk.
A helyi hatóság felajánlott egy lakást, de furcsa mód a feleségemmel mindketten úgy éreztük belül, hogy ne fogadjuk el. A tét igen nagy volt, ha nemet mondunk, akkor abban a városban soha többet nem igényelhetünk lakást. Felkerestük Leeds-ben azt a pásztort, akinek a gyülekezetét látogattuk, hogy tanácsot kérjünk. Ő végül azt mondta: ha egymástól függetlenül mind a ketten ugyanarra a belső meggyőződésre jutottunk, akkor mondjunk nemet és jöjjünk Leeds-be. Így is lett.
Az egyik görög diákon keresztül kapcsolatba kerültünk azzal az ügynökséggel, amelyik lakásokat adott ki egyetemistáknak. Ők felajánlották, hogy a tanév kezdetéig lakhatunk az egyik házban. Csodálatos hat hét volt egy saját kis házban, amit nem kellett megosztani senkivel sem!
Szeptember elején – mint gyakorlott otthontalanok – kérvényt adtunk be a Leeds-i hatóságoknak. Ők felajánlottak egy házat. Tipikus angol sorház, nem túl jó állapotban. Gyönyörűen rendbe hoztuk és ez lett az első otthonunk. Az Úr pedig szólt hozzánk, hogy ha itt hűségben vagyunk, akkor megáld bennünket, sőt megmutatja a jó üzleti lehetőségeket is. Két év múlva hoztak egy rendeletet, hogy féláron megvehetjük.
Mi közben „beleszerettünk” egy nagyon szép házba a „zsidó negyedben” és tárgyaltunk a tulajdonossal, aki valaha bankigazgató volt, de a felesége halála után teljesen összeroppant. Hónapokig egy jachton élt és teljesen elhanyagolta a házat.
Mivel hosszú ideje nem jelentkezett, elfogadtuk az önkormányzat ajánlatát. Néhány hétre rá előkerült a másik ház tulajdonosa is és létrejött az adásvétel nagyon kedvező áron. A bankkölcsönből még a ház felújítására is futotta. Csakhogy mi legyen a másik lakással? Ha eladjuk, elesünk a kedvezménytől. Ekkor jutott eszünkbe, hogy amikor a városba jöttünk, egy diákházban laktunk. Nos, ez is az egyetem közelében van és kiadhatnánk mi is a diákoknak! Miután a hatóság nem támasztott akadályt, ez lett az első diákházunk, és a vállalkozásunk kezdete.
Olyan jól sikerült, hogy nem csak a saját, hanem a másik ház kölcsönét is fedezni lehetett a bevételből. Az Úr hűséges volt az ígéretéhez és megmutatta a jó lehetőségeket! Zsidó szomszédaink el sem akarták hinni, hogy néhány év alatt a semmiből így megáldott minket az Úr!
– És mi lett a Tallér szellemmel? Meddig „kísértett” még benneteket?
– Eleinte igen rányomta a bélyegét a kapcsolatainkra. Féltünk, hogy bajt hozunk azokra az emberekre, akik befogadnak bennünket. Nem mertünk keresztényeket igazán közel engedni magunkhoz, mert féltünk, hogy „megérzik” rajtunk a „nyomást” és csalódnak a barátságunkban. Netán kezdődik elölről az egész tortúra.
Felkerestünk néhány elismert szolgálótestvért, hogy beszéljünk velük a problémánkról és szabadulást kérjünk, de soha senki nem értette, hogy mit akarunk. „Jól vagytok?” Jól. „Depresszió támad?” Nem. „Betegség, bűn, függőség van az életetekben” Nincs. „Házasság rendben?” Igen. „Gyerekek?” Szépek, egészségesek, okosak. „Anyagi nehézségek?” Bővölködünk minden mérték felett. „Barátok, hívő testvérek” Sok remek kapcsolatunk van. „Gyülekezet?” Jól érezzük ott magunkat, szeretnek, tisztelnek, megbecsülnek. „Hát akkor mit akartok?” Eleinte arra gyanakodtunk, hogy ezek a testvérek nem elég „mélyek”.
Miután azonban mindenki – még világi szomszédainkat is beleértve – kifejezte, hogy mennyire élvezi a társaságunkat és milyen jó látni rajtunk az Úr áldását, fokozatosan elkezdtünk felszabadulni. Létezik, hogy nincs is velünk semmi baj?
Volt a szomszédságunkban egy világi zsidó család, akikkel nagyon jó barátságba kerültünk. Tudták rólunk, hogy hívők vagyunk és láthatták, hogyan élünk – úgyis mint család. Amikor a férfi megismerte a történetünket, arra kért bennünket, hogy imádkozzunk érte és áldjuk meg őt. Megdöbbentő kérés volt! Nem mertünk nemet mondani, de egy darabig félve figyeltük, hogy mi történik vele a mi „áldásunktól”. De nem került semmilyen nyomás alá. Továbbra is hálás volt! Ezek a bizonyságok érlelték meg lassan azt a belső meggyőződést, hogy a „Tallér szellem” nem létezik és soha nem is létezett! Ez volt a szabadulásunk napja!
Rá kellett jönnünk arra, hogy az egész „Tallér szellem” valójában nem a mi problémánk volt, hanem Sándoré. Ez az ő „szelleme” volt minden értelemben és soha nem is „bántott” és „nyomott” mást csak őt, meg akiket ő „beoltott” ezzel. A „bujaság”, a „varázslás” meg a többi szellem – ha létezett – akkor csakis őbenne. Nekünk ahhoz semmi közünk nem volt. A mi életünk majd tíz évét is beárnyékolta ez a hazugság, de azt gondolom, hogy Sándornak még többet ártott. Megfosztotta attól, hogy szembenézzen a saját problémáival, hogy fejlődhessen, „csiszolódhasson” ezen a területen. Másra vetítette ki azt, amivel neki kellett volna szembenéznie és ez nem oldotta meg, hanem éppen konzerválta a problémáját.
– Mára ez a hamisan „szelleminek” nevezett „tan” a HGY alaptételeihez tartozik és emberek ezreinek mérgezi babonás félelemmel és hiszékenységgel az életét és a kapcsolatait. Ebből a szempontból a ti történetetek minta értékű. Milyen kapcsolatotok marad a magyarországi ébredéssel?
– Nem sok, és abban sem volt köszönet.
Évekkel később vendégül láttunk egy testvért a budaörsi gyülekezetből, aki kérdezgetett bennünket a szerencsénk felöl. Látszott rajta, hogy őszintén csalódott, hogy jól vagyunk és virágzunk. Fejtörést okozott neki, hogyan fogja megvinni ezt a „rossz hírt” az otthoniaknak. Minket pedig megdöbbentett, hogy szemmel láthatólag az lett volna a „jó hír”, ha tönkre megyünk, elválunk és nyomorban élünk. Ekkor újra megéreztük, hogy mivel is állunk szemben... Egy másik esetben üzenetet kaptunk egy testvéren keresztül, hogy „Sándor olyanokat tud rólunk, amivel az egész szolgálatunkat tönkre teheti”. Visszaüzentem vele, hogy „itt a telefonszámom, hívjon fel és szembesítsen a vétkeimmel, én kész vagyok minden bűnből megtérni, de ne próbáljon meg zsarolni”. Nem értettem, hogy miért olyan fontos neki, hogy tíz év után, 2000 km távolságból is megpróbáljon megfélemlíteni.
A legmegdöbbentőbb esetünk azonban Derek Prince nevéhez kötődik. A Prince-házaspár egy közeli városban szolgált és a testvérek rábeszéltek, hogy menjünk el. A szolgálat elején Derek bejelentette, hogy úgy érzi, át kell adnia inkább a szót Ruthnak. Annyira spontán volt az ötlet, hogy úgy kellett Ruthot valahonnan előrehívni. Ruth ezúttal nem prófétált, hanem elkezdte a magyarországi élményeit mesélni: hogy van Budaörsön egy ház és az ottani gyülekezetben az Úr milyen csodálatosan munkálkodik. A szolgálat után az angol testvérek, akik tudták, hogy a mi egykori házunkról van szó, unszolni kezdtek, hogy menjünk oda Ruthhoz, szeretnének bemutatni bennünket, hogy mi vagyunk az a házaspár. Engedtünk az unszolásnak és Ruth nagyon meg is örült nekünk. Úgy érezte, hogy az Úr különleges vezetése volt, hogy mi is ott voltunk a hallgatóságban. Szólt Dereknek is, hogy itt van egy házaspár Budaörsről. Derek odafordult hozzánk és megkérdezte a nevemet, aztán elfordult és sietve távozott. Ruth nem is értette, hogy mi történt. Mi értettük és le voltunk forrázva. Hogy létezik, hogy Istennek ezt a nagyszerű emberét is így be lehet csapni...
A következő ilyen élményünk Szász János látogatása volt. Ő először nem is akart velünk találkozni – pontosan tudtuk, hogy miért. Később azután meggondolta magát és beszélgettünk. Láttuk, hogyan vívódik a lelkiismeretével és hogy mennyire zavarja az az ellentét, amit rólunk elképzelt és amit a valóságban látott és tapasztalt.
– Többször hangsúlyoztad, hogy már megbocsátottál...
– Igen. És ez így is van, bár nem volt ilyen egyszerű. Hosszú éveken keresztül tudatosan újra és újra meg kellett küzdenem azzal, hogy szívemből megbocsássak és valóban minden tartozást elengedjek. Különösen az volt nehéz, amikor a gyerekeink felnőttek és belátók lettek és kérdezgettek ezekről az időkről. Teljesen jogosan vetették fel, hogy miért nem álltam ellent, ha magamért nem is, legalább a feleségemért és a családomért. Miért hagytam, hogy egy hataloméhes és érzéketlen ember így beletiporjon a családunk életébe...
– És miért hagytad?
– Egyrészt nem volt világosságunk. Ma már tudom, hogy az Úr milyen finoman és érzékenyen bánik mindannyiunkkal. Mennyire tiszteletben tartja a személyiségünket, a privátszférát. Hogy első sorban a barátunk akar lenni, együtt sétálni velünk „hűvös alkonyatkor”. Mi Kelet-európai emberek hozzászoktunk, hogy megfosszanak bennünket a jogainktól, emberi méltóságunktól, belegázoljanak a lelkiismeretünkbe és uralkodjanak felettünk. Talán hiányozna is, ha valaki nem nyomna el. Másrészt semmiképpen sem akartunk ártani az Úr munkájának. Mai eszemmel azt kellett volna mondanom: „Nézd Sándor, ez a mi házunk, ha nem hagyod ezt abba, van három hónapod, hogy keress magadnak egy másik helyet...” De ehhez sem az erő, sem a bölcsesség nem volt meg bennem.
Könnyen barátkozom, sok kapcsolatunk volt a világban, amit majdnem mind feladtunk saját akaratunkból a megtérésünk után. De amikor a testvérektől is elszeparálódtunk, olyan légüres térbe kerültünk, ami visszahatott a személyiségünkre is, elvesztettük a józan ítélőképességünket. Alapvető jogaink megtiprása pedig megfosztott attól, hogy egyenrangú partnerek lehessünk.
– Magadban megbékéltél, kerested-e Sándorral is a megbékélést?
– Igen, 20 év után megírtam Sándornak, hogy mikor vagyok Magyarországon és hogy szeretnék vele találkozni. Két dolgot szeretnék vele tisztázni. Az egyik az: hogy ne legyen félreértésben: nem a kommunista üldözés miatt mentünk el az országból, hanem őmiatta. A másik pedig: hogy minden meg van bocsátva. Minden teljes mértékben meg van bocsátva. Nem adósom semmivel sem. Eddig nem jött válasz.*
(* Beszélgetésünk első részének megjelenését követően, Németh Sándor fontosnak tartotta, hogy még a gép elindulása előtt beszéljen Tallér Jánossal és kirohant hozzá a repülőtérre. Miután hiába próbálta megfenyegetni, azt ígérte, hogy „fontolóra veszi egy tisztázó beszélgetés lehetőségét...” – a szerk.)
– Hogyan viszonyulsz ezek után a múltadhoz, Magyarországhoz?
– Visszatekintve az életemre, csak hálával gondolok az Úrra. Annyira hűséges volt hozzánk és mindent, még a tudatlanságainkat és a tévedéseinket is a javunkra fordította. Elmondhatom, hogy teljes hűséggel beteljesítette azt az ígéretét, hogy amit mi odaadunk és feladunk érte: házat, kapcsolatokat, barátokat, annak a százszorosát adja meg nekünk még itt a földön. Az ő bánásmódja csakis azokon az ígéreteken nyugszik, amelyek a Bibliában le vannak írva és nem függenek senki ember fiának a vélekedéseitől.
A rendszerváltás után még sokáig nem akartunk Magyarországra jönni. Annyira bennünk volt annak a tudata, hogy egykori döntésünk végleges. S bár minden tekintetben „sikeresnek” mondhattam magam, az Úr két évvel ezelőtt megállított: „János, boldog vagy? Elégedett vagy? Valóban ez az az életforma, amire vágytál?”. A kérdés mélyen elgondolkodtatott. Szíven ütött, hogy az Úr mennyire ismer bennünket. Ez az epizód újra nyitottá tett arra, hogy változzak és változtassak, ha kell. Hogy még jobban megpróbáljam megérteni az Úr életemre vonatkozó tervét.
El kell mondjam, hogy a Magyarországra nyíló ajtó nem csak be volt zárva, hanem be is volt hegesztve a lelkünkben. Az elmúlt időszakban azonban kerestem az Urat és legalábbis nyitottá váltam arra, hogy esetleg Magyarországra jöjjünk. A magam részéről újból nyithatóvá tettem ezt a kaput és kész vagyok elfogadni azt, amit az Úr akar. Tudva, hogy az élet vele nagyon izgalmas, mert Ő maga az Élet. Biztos reménységgel nézhetünk szembe a múltunkkal és a jövőnkkel, mert Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.
Befejezésül szeretném mindenkinek megköszönni azt a melegszívű és őszinte szeretetet, amivel családommal együtt befogadtatok. Köszönöm! "

Gyülekezeti összejövetel – Ron McKenzie

Gyülekezeti összejövetel – Ron McKenzie


Időpazarlás     Ma a legtöbb gyülekezeti összejövetel idő és energiapazarlás, legyen az akár egy nagy mega gyülekezet vagy egy kis házi közösség. A legtöbb ok, amit az ilyen összejövetelek védelmében felhoznak, valójában nem állja meg a helyét.
1. Dicsőítés/imádás      A legtöbb keresztyén azt gondolja, hogy a dicsőítés/imádás egy olyan dolog, amit vasárnap teszünk. Ez nem igaz. Az egész életünkkel Krisztust kell dicsőíteni, ill. imádni. Egy nagy csoportban dicsőíteni és imádni Istent különösen bátorító, de nem nélkülözhetetlen.
2. Tanítás     Egyetlen ige sem beszél róla a Szentírásban, ami azt javasolná, hogy a keresztyéneknek hetente egy órás jó tanítást kellene hallgatniuk egész életükben. Egy új keresztyén, aki komolyan követni akarja Jézust, a keresztyén hit alapjait néhány héten belül megtanulhatja. Onnantól fogva képesnek kell lennie a Szent Szellem hangjára hallgatni. A heti egyszeri tanítás fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a tanítónak az előadásra. Ha egy keresztyénben valamilyen kérdés merül fel, megkeresheti a választ a Szentírásban, vagy utána nézhet az interneten. A mai modern keresztyének már olyan sok tanítást hallottak, hogy bele fulladnak. Amire valóban szükségük lenne az egy kicsivel több cselekedet, de arra nincs lehetőség a gyülekezeti összejöveteleken.
3. Felvigyázás     A legtöbb keresztyén tisztában van vele, hogyan vegyen fel egy szent álarcot a gyülekezeti összejövetelek ideje alatt. Általában a vének felelősek a felvigyázásért, de fogalmuk sincs róla, hogy a hívők hogyan élik a mindennapi életüket. Egy hiteles felvigyázás biztosításához egy vénnek látnia kellene, hogy egy keresztyén hogyan éli meg az életét a családjában és a munkahelyén. A legjobb módszer egy személy szellemi állapotának megítélésére, ha megbízzuk őket valamilyen szolgálattal a világban.
4. Képzés     Az összejövetelek látogatása passzivitásra neveli a keresztyéneket. A legjobb képzési mód az, ahogyan Jézus képezte ki a tanítványait. Vigyél magaddal néhány embert a világba és cselekedd azt, amit Jézus tett, akkor meg fogják látni, hogy működnek a dolgok. Amikor egy ideig már megfigyelték egy érett szolgáló munkáját, meg kell engedni nekik hadd foglalkozzanak a könnyebb esetekkel a szolgáló felügyelete mellet. Ha szükséges, akkor a szolgáló be tud avatkozni és segít, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan kellene. Amikor már ők is alkalmassá válnak a szolgálatra, meg kell kérni őket, hogy kezdjenek el ők is kiképezni másokat. Ez fogja valóban hatásossá tenni a szolgálatukat.
5. A szellemi ajándékok    Néhány ember problémájának megoldásában csak az segít, ha több ember egyidejűleg mozdul az egymást kiegészítő szellemi ajándékokban. Ez megtörténhet egy gyülekezeti összejövetel alkalmával is, de az rendszerint kevésbé hatékony lesz, mert ott egyetlen szupersztár a szolgáló. A Szent Szellem hatékonyabban tud munkálkodni, ha keresztyén barátok egy lakás nappalijában jönnek össze. A Szent Szellem jobban szereti, ha egymást szerető emberek csoportja között áramolva munkálkodhat.
6. Az ajándékok működésének megtanulása.   Egy összejövetel nem a legjobb hely a szellemi ajándékok működésének megtanulásához. Jobb környezet ehhez egy barátságos otthon néhány megbízható emberrel. Amikor a keresztyének már megtanulták az ajándékaik használatát, a következő lépés nem az, hogy kiálljanak a gyülekezeti közösség elé, hanem hogy kimenjenek a világba szolgálni néhány baráttal.
A Zsidókhoz írt levél    Sokan a Zsidó 10:24-25-ben leírt összegyülekezésre hivatkoznak. „És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást”. Az „összegyülekezésre” használt görög szó "episunagogue". Nem találunk az Újszövetségben arra vonatkozó javaslatot, ami csak szabályos összejövetelekre vonatkozna. Jézus ugyanazt a szót használta az összegyülekezésre, mint amikor arról beszélt, hogy egy tyúk összegyűjti a csibéit a szárnyai alatt. Ez értelmezhető egy szabályos összejövetelre, de gyakran nem. A Zsidó levél írója figyelmeztet a többi hívőtől való elkülönülés veszélyére. Jézus azt akarja, hogy a keresztyének „ügyeljenek (vigyázzanak) egymásra”. Ez megtörténhet bárhol, de ritkán történik meg a nagy összejöveteleken, ahol az emberek csak sok „noszogatásban” részesülnek az igehirdetőktől.
Látogatók vagy követők    Amikor egy személy Jézus Krisztusban hitre jut, az elterjedt szokás az, hogy az új keresztyén csatlakozzon egy jó gyülekezethez. Akik a gyülekezetbe hívják, azt feltételezik, hogy ha az új hívők hetente egyszer a gyülekezeti alkalmat látogatják, akkor minden rendben lesz; mintha az összejövetelek megoldást jelentenének mindenre. De ez nem így van. Keresztyének milliói látogatják a gyülekezeti összejöveteleket sok éven keresztül, és mégis hitben gyermekek és kevésbé hatékonyak maradnak. Azok a dolgok, amik megoldódnak Jézus követésének első néhány hónapjában, azokat az életük hátralévő részében is folyamatosan rendben kell tartani. Jobb lenne, ha azt mondanánk az új keresztyénnek, hogy találjon valakit, akit követhet (ez a Páli megközelítés). Ha az új keresztyénnek egy pásztori hajlama van, akkor találnia kell valakit, aki eredményesen működik a pásztori ajándékban és követni őt mindaddig, míg hatékony szolgálóvá nem válik. Akinek evangélista elhívása van, annak pedig találnia kell egy eredményes evangélistát és követni őt mindaddig, míg hatékony evangélistává nem válik. Ha az új keresztyén prófétikus hajlamú, akkor egy hitelesen működő prófétát kell találnia, követni őt és megtanulni tőle, hogyan válhat hiteles prófétává. Ha az új keresztyén nincs tisztában az elhívásával és nem a megfelelő személyt választja, akit követ, akkor ez rövid időn belül nyilvánvalóvá fog válni és választhat egy másik személyt, akit követnie kell, amikor az elhívása már világossá fog válni. Egy érett keresztyén követése messze hatékonyabb stratégia egy új keresztyén számára, hogy megtanulja Jézus dolgait,mint egy gyülekezethez csatlakozva az összejövetelek látogatása. Nem azt kellene erőltetnünk, hogy az új keresztyén csatlakozzon egy gyülekezethez. Helyette azt kellene mondanunk: „kövess engem” vagy „kövesd Jánost” vagy „kövesd Istvánt”.
Azt cselekedni, amit Jézus cselekedett Három éven keresztül látogattam egy szemináriumot, hogy előadásokat hallgassak minden nap. Mindent egybevetve annyit tanultam meg, hogyan prédikáljak egy összejövetelen. Nem azt tanultam meg hogyan cselekedjem Jézus dolgait. Megtanultam azt is, hogyan vezessek le összejöveteleket. Sok év után már egész jól ment. Képes voltam egy összejövetelt „fél szemmel odafigyelve és mindkét kezemet hátratéve” levezetni, de nem történtek olyan események, amiket Jézus az evangéliumokban cselekedett. A gyülekezeti összejövetelek tele vannak passzív és erőtlen emberekkel. Véget kell vetni ennek a szellemileg szegényes körforgásnak, mielőtt a következő generáció színre lép. Ez nem az összejöveteleken múlik, hanem akkor fog megtörténni, amikor új keresztyének elkezdenek valakit követni, aki Jézust követi. Jézus arra hívott el tizenkét embert, hogy kövessék őt. A tanítványok mindenhová követték Jézust és közben megtanulták azt cselekedni, amit Ő cselekedett. Amint képesek voltak megcselekedni azt, amit Ő cselekedett, Jézus hagyta őket hadd tegyék önállóan a dolgukat, de figyelt rájuk, hogy beavatkozzon, ha rosszra fordulnának a dolgok. Amikor gyakorlatot szereztek az önálló szolgálatban, Jézus kiküldte őket, hogy mások őket követve tanuljanak. Leragadni a közömbösségben Amikor egy gyülekezet összejövetelt tart, az olyan, mint egy autó, aminek jár a motorja, de a sebességváltó kar a „0” helyzetben van. Ez nem hangzik rosszul, csak éppen az autó nem megy sehova.

Részlet „Az eljövendő nagy reformáció” című könyvből

 IMÁDSÁG  ÉS  ÉBREDÉS
 
      Mi hozza az ébredést? Milyen feltételek mellett jön létre? Vajon   lehetséges-e bármely lelkipásztor részére ébredés, aki igazán akarja?
      Úgy látom, hogy a pünkösdi ébredéstől kezdve minden ébredésnél vannak azonos dolgok, imádság, prédikálás és megtérés. Pünkösd előtt tiz napig imádkoztak. Péter apostol prédikálására pünkösd napján háromezer lélek megtért.Bármely ébredés, amely következtében nem térnek meg az emberek, nem a mennyből származik. Mióta Isten elhívott az Ige hirdetésére 45 évvel ezelőtt, néha visszagondoltam, különféle szolgálati helyeimre és föltettem magamban ezt a kérdést: „Mi hozta az ébredést, és a feltételei azonosak voltak-e? A nagy amerikai ébredést imádkozás előzte meg, mielőtt Edward Jonathán hatalmas erővel elmondta megrázó prédikációját:
                           
 
 
  „Bűnösök a haragvó Isten kezében.”
 
 
      Ez a prédikáció annyira összetört az embereket, hogy megkapaszkodtak az előttük lévő padokba mert úgy érezték, hogy alázuhannak a kárhozatba (pokolba). Némelyek pedig kérlelték őt, hogy hagyja abba, ne folytassa tovább. De előzőleg egy imádkozó csoport az egész éjszakát imádságban töltötte és most is ott ült a templomban imádkozva. Kérték Istent, hogy áldja meg az igehirdetést. Kezdete volt ez annak a nagy ébredésnek, amely elterjedt egész Amerikában, mint egy préri (erdő) tűz.
 
                           D.L. Moody ébredés, imádság által jött.  
 
    A Moody által vezetett ébredés mögött nem csak egy imádkozó csoport volt, hanem százak és ezrek, akiket ő választott ki az országban és az egész világon, akikkel megbízottai által tartott fent. Ezeket kérte, hogy imádkozzanak érte, amikor valami különösebb küldetése volt.
     Moody maga is tudta, mit jelent egész éjszakát imádságban tölteni. A norfieldy konferenciákat szinte mindenkor az imádság jellemezte. Minden különleges küldetés alkalmával, amikor Moody prédikált, az előkészülethez mindennél fontosabbnak tartotta az imádságban való előkészületet.
     Így volt ez Finneynél is. Amikor ez a nagy evangélizátor megérkezett egy városba, a legelső kérdése ez volt: „Ki az, ebben a városban, aki tudja, hogyan kell imádkozni?” Emlékszem rá, egyszer csak három embert gyűjtött össze…  Ezekkel imádkozott minden nap, amíg az áldás hatalmas erővel le nem szállt.
 
 
     Dr. Torrey által vezetett ébredések is imádság által jöttek létre.
 
     Az ébredés mögött egy imádkozó csoport volt. Melynek magam is tagja lehettem. Minden szombat este tizórakor egy kis férfi csoport összejöttünk a felházban, a Moody templom közelében és imádkoztunk Isten áldásáért, a következő nap prédikátoráért. Néha maga Torrey is jelen volt az imaórákon. Ez a kis csoport igen gyakran észre sem vette, mikor jött fel a nap. Nem mentek reggelizni sem, abból a helységből mentek az igehirdetés helyére. Krisztus legforróbb szeretetével megtelve.
     Egyik éjszaka két órakor, Dr. Torrey is jelen volt az elkezdtek azért imádkozni, hogy az Úr küldje el az egész világra az evangéliummal őt, és egész másnap reggelig imádkoztak ezért. Ezekre az imádságokra kapott válaszként, Isten elküldte Torreyt. Néhány hét múlva egy alkalommal egy küldetés várt Torreyre és arra kérték, hogy menjen ki és tartson evangélizáló összejöveteleket. Mi akik őt jól ismertük,nem úgy láttuk, hogy különösen az evangélizálás  szolgálatára volna elhívatása, habár nagy bibliai tanító volt és a bibliai igazságok nagy képviselője. De az imacsoport imádságban fogott össze Torreyért, és bár merre is ment a világon, ezeknek a testvéreknek az imádsága követte őt a világon. Ez az imaközösség nem egy kábel-táviratot kapott a világ különböző részeiből, amikor nehézségeket kellett leküzdenie. Tehát minden egyes ébredés mögött imádkozó lélek van. Moody beszélte, hogy amikor a legelső alkalommal Londonba ment az  Isten  Szentlelke   annyira  alászállott  a   halhatóságra   az  egyik templomba,  hogy  Moody  nem értette. Az utó összejöveteleken 400 vágyakozó lélek fogadta el az Urat. Ő maga sem értette, hogyan  tört elő  az  erő.  Később  tudta  meg, hogy  egy rokkant  asszony  hallott róla, hogy ő másnap prédikál, nem ette meg az ebédjét, hogy minden idejét  imádságban töltse el Istennel, hogy  áldja meg Moodyt az esti összejövetelen, és  küldjön ébredést  szolgálata  által. Ez volt Moody angliai szolgálatának kezdete.
 
 
                 Ébredés egyetlen asszony imádságára való feleletként  
 
          Végig  gondoltam  a  saját  életem  tapasztalatait,  és  azt  hiszem, lelkipásztorkodásom  kezdetén  ébredés jött egy asszony imádságára való   feleletképpen.   DÉL   KAROLINA   erdejében  volt,  ahol   9 hónapot  töltöttem   mielőtt   a   teológiai   szemináriumba   mentem.
     Utazást  kaptam,  hogy  prédikáljak  egy  falusi  gyülekezetben – egyik iskolában  – vasárnap  délután.  Igen  esett  az  eső  és  mindössze  7 ember  volt  jelen,  de  a  mennyei  harmat  leszállt arra a kis seregre. Ketten  közülük  már  megvoltak  mentve  és  a  többi  átadta   életét Krisztusnak  mielőtt  véget  ért  az  összejövetel.  Befejezés  után  az egyik felállt és így szólt:  „Lesz szíves ma este is itt  prédikálni?  Ha igen   akkor   megyek   és   megmondom   a   szomszédaimnak.”  Én beleegyeztem  és  kb.  25-en  jöttek.  Ébredés  kezdődött,  amelynek eredménye képpen közel 100 ember tért meg.
     Az  utolsó  vasárnap összejövetelén egy asszony jött oda  hozzám, és azt  mondta: Drága  fiam,  ez  az  én otthonom, és azok akiket ön ma reggel   bemerített,  azok   mindnyájan  az  én   rokonaim,   barátaim, szomszédaim.
 
          Amikor két héttel ezelőtt meghallottam, hogy ön vasárnap este itt prédikál,  azt  mondtam:  „Imádkozni  fogok  azért  a  fiatalemberért, hogy  Isten  mentse  meg  az én barátaimat.”  Tanítónő vagyok innen hatvan  kilométernyi  távolságra.   Amint  az  unokahúgom   megírta, hogy maga itt fog prédikálni, pár perccel előtte fejeztem be a tanítást, hogy imádsággal tölthessem el az időt. Most eljöttem, hogy megnézzem, mit cselekedett Isten imádságaimra való feleletképpen. Ő megmentette a fivéreket, az unokaöcsémet, az unokahúgomat, és ötven vagy hatvan szomszédomat, barátaimat. Így hallgatta meg az Isten hatvan kilométernyi távolságban lévő asszony imádságát és teljesítette az én szívem kívánságát.
 
           Ébredés egy kollégiumban imádságban való feleletként.
 
      Meghívtak, hogy prédikáljak egy kollégiumban a hálaadás napján. Azt írta az igazgató, hogy megtéréseket várnak azon a napon. Megtéréseket a diákok között. Ez évben a felsőbb osztály tanulói nem voltak megmentettek, csupán egy-két megtért volt közöttük. Az osztályban kb. 15-en voltak. Szeretnénk, ha úgy készülne fel, hogy az üdvösségről prédikálna – írta – nem szeretnénk ezeket az ifjakat úgy kibocsájtani, a kollégiumból, hogy nincsenek megtérve, megmentve.
     „Igen,- mondta az igazgató, és hogyha Isten nem segít, akkor bizonyosan vereséget szenvedünk. De közülünk néhányan imádkoztak, és én hiszem, hogy Isten segítségemre jön.” És ez a nagy erős férfi ott állt és sírt.
     Amikor prédikáltam, olyan volt, mint amikor valaki gumilabdát dobál a márvány falra. Körben ültek a diákok, könyökükkel lökdösték néha egymást. Olyan kemények voltak mint a kő. S mikor felszólítottam, hogy azok akik döntöttek Krisztus mellett, és szeretnék, hogy imádkozzunk értük,álljanak föl. Csupán egyetlen kisfiú állt föl, aki előttem ült. Ez a fiú kint lakott a faluban és olyan jelentéktelen volt, hogy a kör vezetője elfelejtette őt bevonni az összeesküvésbe.
 
   Délután az igazgató és az intézet hívő diákjai ima összejövetelt tartottak.
    Ilyen imádkozást más iskolában még sohasem hallottam, olyan összetört szívvel és annyira erőtlenségük tudatában, annyira az Istentől való  függés   tudatában.  –  Amikor  elhagytam  ezt  az  imaórát,  amely        másfélóra hosszat tartott, úgy éreztem, hogy Isten cselekszik.
     Visszaemlékeztem  a  DÉL KAROLINAI  eredményemre és úgy  
éreztem, hogy az az Isten, aki ott felelt, itt is válaszolni fog.
     Este  sokkal  könnyebb  volt prédikálnom, de  ők  elfogták  ezt  a  kisfiúcskát és ott ült hátul az összeesküvők között.
     Csodálkozott  azon,  hogy őt  így  megtisztelték  az  öreg  fiuk,  hogy most azok között ülhet, akik ellene voltak az egész összejövetelnek. Olyan komolyan prédikáltam, ahogy csak  tudtam. Kértem, hogy béküljenek meg az  Istennel. Majd felszólítottam őket a döntésre - és egyetlen egy sem volt közülük, aki döntött.
     Elmondtam a záró áldást és a halhatóság csendben eltávozott.
     Az  igazgatót  együtt találtam  a  tanárok  csoportjával,  még  mindig imádkoztak.  A drága  testvéreknek   ömlött  a  könny  a  szemükből, amikor imádkoztak, hogy valamiképpen érintse meg Isten a szívüket a  legfelsőbb  osztály tanulóinak és a  többi diákjainak. Már öt perce, tíz  perce  voltunk  együtt,  és  egyszerre  kitárult az  ajtó  és az egyik fiatalember  jött  be  bátortalanul  s  így szólt: „Szabad lenne valamit mondanom? Amikor   kilépett  az  ajtón,  megtört  a  pokollal  való szövetségem.   Azért   jöttem,  hogy  imádkozzon  értem,  mert  hívő szeretnék lenni.”
     Mialatt mutattuk neki az utat Krisztushoz, az ajtó újra kinyílt és egy  másik  fiú  lépett  be,  meg  megint  egy  másik. Éjjel  egy  óráig voltunk ott és mielőtt elhagytuk azt a termet, a kollégiumnak minden diákja   ugyan   így   bejött, -  kettő    kivételével    és   kérték,   hogy imádkozzunk értük. Ezek mindannyian elfogadták Krisztust.   

Friday, January 29, 2016

A Szellemi Bántalmazás Elemei Gondolatok a teológiáról

A Szellemi Bántalmazás Elemei  Gondolatok a teológiáról
 
 
      Közel húsz évvel ezelőtt (1991-ben) adták ki David Johnson és Jeff VanVonderen „A szellemi bántalmazás rafinált hatása” (eredeti angol: „The subtle power of spiritual abuse”) című könyvüket. Ennek az volt az alapja, hogy egyre több lelkigondozottjuk akadt, aki áldozatul esett káros kontrolnak mind gyülekezetekben, mind szektákban, és ennek következtében komoly pszichés problémákkal küszködtek.
Ha foglalkozunk a szellemi bántalmazás témájával, gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek ártott többek között a törvényeskedés, az önkényeskedő vezetés, a manipuláció, a túlzott fenyítés, a szellemi megfélemlítés.
     Lehetne sok időt azzal tölteni, hogy jó definíciót találjunk a „szellemi bántalmazás” fogalmára, vagy fel lehetne sorolni a közös jellemzőit a jelenségnek, de talán nem azt kéne megkérdezni, hogy MI EZ, hanem inkább azt, hogy MIÉRT VAN? Miért maradnak emberek bántalmazó kapcsolatokban? Vagy, hogyan kerülnek egyáltalán ezekbe bele? A szerzők azt tételezik fel, hogy az emberek tanulnak áldozatok lenni, vagy megtanulják a tehetetlenséget, mert megtapasztalnak olyan kapcsolatokat, amelyek felkészítik őket, hogy bántalmazzák, ill. nem készítik fel őket, hogy ellenálljanak a bántásnak. Ezek a kapcsolatok az úgy-nevezett „szégyen alapúak”.
     „A szégyen alapú kapcsolatok, azok olyan kapcsolatok, amelyek a meggyalázás üzenetén alapulnak: olyan gyenge és fogyatékos vagy, hogy e kapcsolat nélkül nem vagy senki. A szégyen lesz az a ragasztó, amely mindent összetart. Az lesz a mozgatóerő, amely az embert motiválja, hogy bizonyos dolgokat tegye, ill. másokat ne tegye.” (55. o.)
     Ha szégyen alapú a család, a csoport, vagy a gyülekezet, akkor valószínűleg olyan üzeneteket küld a tagjainak, hogy: nem szeretnek téged, nem fogadnak el, mert nem is vagy szeretetre méltó se nem elfogadható. Csak akkor szeretünk és elfogadunk, mikor jól viselkedsz. Nem vagy képes semmire, nem vagy értékes, és nem érdemes veled foglalkozni. Egyedül vagy, nem tartozol sehova, semmihez, senkinek.” (55. o.)
    „A szellemi bántalmazás rafinált hatása” című könyv 56.-59. oldalán, a szerzők felsorolják a szégyen alapú kapcsolatoknak a következő hét jellemzőjét, amelyek segítenek megmagyarázni azt, hogy miért „tartják fogságban” az embereket a bántalmazó kapcsolatok:
1. NYÍLT MEGSZÉGYENÍTÉS. Dinamikája: Ez a becsmérlés eredetű „szégyelld magad.” Olyan hangosan elhangzott üzenet, amely azt közli, hogy: „veled valami nincsen rendben.”
Hatása: Negatív önkép, akár öngyűlölet.
2. TELJESÍTMÉNYRE VALÓ ÖSSZPONTOSÍTÁS. Dinamikája: Az ember viselkedése fontosabb, mint a személye. A szeretetet és az elfogadást meg kell nyerni azzal, hogy tesz, ill. nem tesz, bizonyos dolgokat.
Hatása: Maximalista lesz, vagy igyekvés nélkül bedobja a törülközőt. Olyan istenképe lesz, hogy az Urat jobban érdekli, mit tesz, mint hitéből származó szeretete. Nem szabad segítséget kérni. Szüksége lesz mások helyeslésére.
3. MANIPULÁCIÓ. Dinamikája: A kapcsolatokat és a viselkedési formákat manipulálják nagyon erőteljes de ki- nem-fejezett szabályok. A ki-nem- fejezett szabályok, viszont, többek között ezeket a meggyalázó üzeneteket közlik.
Kódolás: Az üzeneteket verbális kód által küldik, és a másik embernek kell ezt megfejteni. Például: „Bizonyos emberek nem nagyon törekednek az egységre” azt jelenti, hogy „Csináld meg azt, amit én mondok.”
Harmadik fél használata: Ez azt jelenti, hogy nem mondják meg a dolgokat az illetőnek, hanem üzeneteket küldenek egy harmadik emberrel.
Hatása: Nagyszerű „radar” – érezzük a feszültséget helyzetekben és kapcsolatokban; meg tudjuk fejteni a kódolt beszédet; beszélünk emberekről, de nem ővelük; nehezen bízunk emberekben.
4. BÁLVÁNYIMÁDÁS. Dinamikája: A szégyen alapú kapcsolatrendszer által szolgált „isten” egy olyan bíró, akinek lehetetlen tetszeni, megfelelni. Ezt az istent kitalálták, hogy ráerőltessék a viselkedési normákat.
Hatása: Eltorzult istenkép; szorongás; szükség arra, hogy az ember mások gondolatait, érzéseit, viselkedését irányítsa.
5. FÓKUSZ A HIÁNYOSSÁGOKRA ÉS A SZEMREHÁNYÁSRA. Dinamikája: Gyorsan és mérgesen reagálnak azok ellen, akik nem a rendszer által jóváhagyott módon viselkednek. Nem a felelősségről és a megbízhatóságról van itt szó, hanem a hibáztatásról és a szemrehányásról. A szégyen alapú rendszerben követelik a bűnvallást, hogy tudják, kit gyalázzanak meg.
Hatása: Az az érzés, hogy ha valami nincsen rendben, vagy ha valaki felindult, akkor te vagy az oka. Szükséged van arra, hogy megbüntessenek a hibáidért, hogy jól (ill. legalább „rendben”) érezzed magad. Nem tudsz magadnak megbocsátani.
6. ELHOMÁLYOSULT VALÓSÁG. Dinamikája: A tagoknak az a dolguk, hogy megtagadjanak minden gondolatot, amely eltér a hatalomban levők tanításától. Mindent meg kell tagadni, semmit nem szabad észrevenni, amely szégyent hozhatna a hatalomban levőkreKapcsolatot tartani a rendszeren kívüli emberekkel, vagy elmenni a rendszeren kívüli helyekre meg veszélyezteti a rendet. Ennek következtében, nem is lehet rájönni, hogy mi a „normális”. A problémákról nem szabad beszélni, tehát, nem oldódnak meg.
Hatása: Feldolgozatlan érzések, szükségek, gondolatok; nem figyelsz a „radarra”, mert „túl kritikus” vagy; úgy érzed, senki nem ért téged; a sajátodtól eltérő véleménytől félsz, vagy veszélyt jelent neked; gyanakvás, félelem másokkal szemben.
7. EGYENSÚLYOZATLAN KÖLCSÖNVISZONYOK. Dinamikája: Vagy túl sokat, vagy túl keveset foglalkozunk egymással. Ebből kifolyólag, a szabályok helyettesítik az emberrel való törődést. Nincsen kapcsolatrendszer, ahol tanulhatunk a cselekvésről és annak következményeiről. Itt az emberek csak egyedül és véletlenül tanulnak az életről.
Hatása: Attól félünk, hogy cserbenhagynak; igényeljük a merev struktúrát; azt érezzük, ha van probléma, nekünk kell ezt megoldanunk; önzőnek érezzük magunkat, ha vannak szükségeink; gátat emelünk „biztonságos” emberek ellen; bűnösnek érezzük magunkat akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat.
Ha megértékeljük a szégyen alapú rendszerek által létrehozott érzelmi alapokat, világossá válik, hogy a kapcsolatokban aláaknázzák az őszinteséget és a bizalmat. Ez szintén gátolja az embert abban, hogy növekedjen az Istennel való kapcsolatában. A kölcsönös függőség, ill. az, hogy függünk egy személytől vagy csapattól, megerősödhet egy olyan típusú szégyen alapú rendszerben. Végeredményben, az ember elveszítheti a helyes valóságképét, mert az egyetlen valóság, amelyet ismeri az, amely a szégyen alapú rendszerben található. 
Utolsó gondolatként, néhány megjegyzés: Csak olyan valaki előtt kell szégyenkeznünk, akit feljogosítottunk arra, hogy megítéljen minket! Végső soron ez egyedül ISTEN kiváltsága, mert csak Ő ismer igazán! Ha valaki másnak engedjük át ezt az előjogot, nem pedig Istennek, bálványimádást követünk el. Egy hamis isten nem lesz képes alapvető szükségeinket betölteni, ill. bennünket arra képesíteni, hogy valójában belülről tiszták, szentek legyünk, tehát, azért éljük át a veszteség, fájdalom és szégyen érzését. A csalódott vágyakozás miatt, méltatlan bizalom fájdalma jelentkezik. A szégyen a bizalom kudarcának az eredménye! A jogos szégyen különbözik ettől: mert ha elismerjük, hogy egyedül ISTENNEK áll hatalmában meghatározni elfogadhatóságunkat, akkor csak fájdalmat, nem pedig szégyent érzünk egy veszteség, vagy csalódás miatt! A jogos szégyen az ATYÁHOZ való visszatérés alapja, mert szembesültünk azzal, hogy nem bíztunk ISTENBEN.

Források:

Johnson, David és VanVonderen, Jeff, The subtle power of spiritual abuse, Bethany House
Publishers, 1991.
Elements of spiritual abuse, Watchman fellowship, Inc., 2000, online:

2012 - az antikrisztus felemelkedése?

1.1 Miért éppen 2012 a nagy dátum?




Miért olyan jelentős a 2012-es évszám a bukott angyalok és okkult követőik számára?  
Tisztában kell lennünk azzal, hogy Sátán nem egy ostoba lény, nagyon jól ismeri a Szentírás üzenetét, így tudatában van annak is, hogy Isten egy meghatározott időben véget kíván vetni az ő földünk fölötti uralmának. Tudja, Krisztus az, Aki méltóvá vált arra, hogy átvegye bolygónk és az emberiség vezetését, és pontosan e célból fog visszatérni a földre egy hozzávetőleg meghatározható időben. Sátán ugyanis tisztában van azzal, hogy Isten mikor teremtette meg Ádámot és Évát, így pontosan tudja azt is, hogy mikor jár le a neki adatott 6000 éves uralmi korszak az Isten által elrendelt naptárszámítás szerint. Emellett Sátán hihetetlen tudással és ismeretekkel lett megteremtve (v.ö. Ezék. 28:12), pontosan ismeri az univerzum működési rendszerét, így az asztronómiát és annak  minden törvényszerűségét is. Mindezeket az ismereteket fel is használja a maga érdekében azzal a szándékkal, hogy Krisztus visszatérését megakadályozza, illetve megnyerje magának az emberiség hódolatát. A dátum egy hosszú távú sátáni terv utolsó fázisának a kibontakozását rejti. 
A nagy Ellenfél, briliáns mivoltához mérten a lehető legnagyobb alapossággal készült fel erre a nagy találkozásra, illetve az utolsó napok gigászi küzdelmére. Legfőbb célja az, hogy e világnak az emberiség által elfogadott és kikiáltott istene legyen, hiszen ha az emberiség istenévé fogadja és imádja őt, akkor azzal megtagadja a visszatérő Krisztust. E munkában felhasználja hűséges emberi eszközeit, az ő ivadékait, vagyis azt az általa elplántált konkolyt (Mát. 13:25-30; lásd még A Sátán zsinagógája cikksorozatot), ami céltudatosan őt, és az ő érdekeit szolgálja e világban. Általuk hozott működésbe egy olyan rendszert még a történelem hajnalán, aminek végcélja az egész emberiség - s amennyiben ez lehetséges, még Isten választottainak is - teljes mértékű megtévesztése. Ez a gazdasági, politikai és vallásrendszer az utolsó időkben egy világméretű diktatúrába torkollik, ami uralni fogja az emberiség életének minden aspektusát. Ez a rendszer tehát azért lett létrehozva, hogy  az adott időben teljes rabságba vonja az emberiséget, Sátánt istenné kiáltsák, illetve hogy harcoljon a visszatérő Krisztus és szentjei ellen (Jel. 16:13-14; 19:19).  
Természetesen Sátán a maga rendszerén belül kellően ellátja az ő szolgáit a szükséges információkkal és ismeretekkel, sőt utasításokkal, amit az okkultizmus formájában ad át nekik. Sátán pontos stratégiájára és annak időkereteire ő maga vet fényt a szolgáinak adott kinyilatkozásai által, melyeket aztán "próféciákként" és titkos ismeretekként hirdetnek az okkult tudományokon keresztül. A nagy Ellenség tervét és stratégiáját tehát ezek az okkult rendszerek, illetve azok mesterei, a Sátán legelkötelezettebb követői és "prófétái" (a Sátán zsinagógájának) tárják fel. Ily módon ezeket a titkos ismereteket nyugodtan elnevezhetjük a Sátán apokalipszisének, hiszen ezek mutatják meg, vagy jelenítik meg Sátánnak az  utolsó időkre szabott programját (az apokalipszis jelentése: megjelentetés, feltárás, felfedés). Lényegében ez ad választ arra a kérdésre, hogy miért van oly sok pogány kultuszban jelentősége pl. ugyanazon dátumoknak és szimbólumoknak, stb. tudniillik az univerzum szerkezetének (a nagy órának) a működése Isten által lett létrehozva, és az idők megszabása ezek által történik (1Móz. 1:14).  Ahogyan a Korszakok Ura által kidolgozott nagy tervnek a mozzanatai is dátum szerint mennek végbe, úgy Sátán, a nagy hamisító tervei is dátumokhoz kötődnek.  Az okkultizmusban ezért van oly nagy jelentősége az asztronómiának.
Mielőtt tovább mennénk, egy dolgot nyomatékosan le kell szögeznünk: 2012 nem a bibliai kereszténység bármely ága által meghatározott időpont, noha számos felekezetet foglalkoztat a dátum és a vele kapcsolatos témakör. Ez az időpont a sátáni szellemvilág által lett kitűzve a globalizmus megvalósítására, valamint a világ egyesítésére a hamarosan visszatérő Krisztus ellen. Ez alapján 2012 tehát a sátáni terv egyik kulcsdátuma.
Ami mindennél lényegesebb, 2012  nem a világ végét jelenti,  mint inkább a vég kezdetét. Ez azért is fontos, mert sokak állítása szerint 2012 egyben Jákob nyomorúságának a kezdete, sőt, vannak, akik Krisztus visszatérését is erre az időpontra teszik. Ezeknek az állításoknak az alaptalansága kézenfekvő. Tudjuk pl. hogy mielőtt Krisztus visszatér, a két zsákruhát viselő tanúbizonyság 1263 napon át prófétál Jeruzsálemben, szembeszállva az antikrisztussal. Sem a próféták, sem az antikrisztus nincs még a színen. A nagy nyomorúság az izraelita nemzetek és az egyház szisztematikus üldözését és pusztítását hozza el, ami pedig csak akkor veszi kezdetét, miután az antikrisztus megszilárdítja az uralmát.  Mindezek előtt pedig meg kell jelennie a hamis prófétának is, aki elősegíti az antikrisztus uralomra jutását. Az okkult rendszerek 2012-re várt kiemelkedő egyéniségei a nagy hamis próféta és az antikrisztus lesz, s akik nincsenek ezzel tisztában, a megtévesztés áldozatai lesznek. Az alábbiakban meg fogjuk vizsgálni néhány jelentősebb okkult rendszer dátumait és próféciáit, és azt, hogy ezek miként kapcsolódnak a sátáni titkos erők programjához. 

 (*  *  *  *  *   Itt néhány bekezdést kihagytam!)

1.8 A Zohar és 2012 
A kabbalizmus (zsidó  miszticizmus, okkultizmus) szent írásait a Zohar nevű könyv foglalja magában. Az egy aránylag közismert tény, hogy a háttérhatalmi elit jelentős része mindenkor kabbalistákból állt. Sokak számára talán ez új, de a Zohar is megemlíti a 2012-es dátumot, ugyanis annak "Vaera" részében (3. fej. 34. rész) a Messiás eljövetelét a zsidó naptár szerinti 5773. év végére prognosztizálják. Ez természetesen 2012-re esik! A maya naptárban 2012. dec. 21.-e van megjelölve pontos dátumként, tehát szintén az év vége. Mivel a mélyen okkultista kabbalizmus nem fogadja el Jézus Krisztust a Messiásnak, így ez a messiás nem lehet más, mint az antimessiás, vagyis az antikrisztus. Így tehát több okkultista, és bukott szellemek által sugallott munka is azt érzékelteti, hogy fejedelmüknek (az antikrisztusnak) a megjelenését 2012. végére várják.  

1.10 2012 az iszlámban 
Horn megemlít egy érdekes iszlám vonatkozású nézetet is a könyvében. Egy jelentősebb muszlim próféciaértelmező, az Iszlám Ébredés nevű szervezet egyik írója, Safar Ibn ‘Abd Al-Rahman Al-Hawali a The Day of Wrath (A harag napja) című könyvében az alábbiakat írja:
"Amikor Dániel meghatározta a nyomor és a megkönnyebbülés, a gyötrődés és áldás között időszakot, azt negyvenöt évben adta meg! Azt már láttuk, hogy az általa a pusztító utálatosságra megadott időszak pontosan 1967-ben történt. Így tehát a vég, illetve a vég kezdete az 1967+45, azaz 2012-ben történik meg." 
Megjegyeznénk, hogy ez a próféciai fejtegetés és számlálgatás csupán Dániel próféciáinak a muszlim értelmezését tükrözi (keresztény szempontból természetesen tévesen). Ám amennyiben az iszlám értelmezés 1967-re vonatkozik, azaz Jeruzsálem zsidókézre kerülésében látja a pusztító utálatosságot, amit 45 év elteltével az áldások követnek, úgy egy 2012-ben megjelenő személyiségben ők egyféle megváltót láthatnak. Más szóval, az iszlám egyes elemei eleve felültetik magukat az antikrisztus megtévesztésének…
1.11 2012 és a Vatikán 
A katolikus egyházban szintén felütötte fejét a sátánizmus, ami eléri a Vatikán legfelsőbb köreit is (erről külön írásban foglalkozunk a Sátánizmus a Vatikánban címmel).  Itt csupán egy a dátummal kapcsolatba hozható rítusról teszünk említést. A katolikus egyház által véghezvitt sátáni ceremóniáról Malachi Martin, egykori jezsuita szerzetes és a vatikáni felső körök bennfentese adott egy pontos leírást az általa megírt, és nagy sikert arató Szélsöpörte ház (Windswept House, Broadway, NY. 1996) című könyvében. Ebben a munkában Martin arról tesz jelentést, hogy a Vatikán vezető köreit az utóbbi évtizedekben mélyen átitatta a sátánizmus, aminek egy jellemző megnyilvánulása volt a szóban forgó, Dél-Karolina államban 1963. június 29.-én végbement esemény is, amit szimbolikusan a 33. szélességi fokon tartottak meg. Tudni kell, hogy a 33. szélességi fokon fekvő Charleston, a hírhedt Albert Pike otthona hosszú időn át egyféle sátánista főhadiszállásnak számított, ahol Baphomet (Sátán) szobrát is felállították. 
Magának a szertartásnak a hivatalos oka VI. Pál pápává avatása volt, ami viszont egy sátáni próféciához kapcsolódik, miszerint a "herceg" (antikrisztus)  eljöveteléhez az fog közvetlenül elvezetni, hogy egy pápa felveszi Pál apostol nevét. Ez a pápa volt VI. Pál, és ezzel megkezdődik az ún. Várakozási, vagy kivárási idő (értsd a "herceg" megjelenésének kivárása). János Pál pápa alatt tovább folyt ez a várakozási idő, ami 1963-tól számítva egy jubileumi periódust, 49.5 évet foglal magában 2012. dec. 21.-ig. (a korrekt 50 éves jubileumi számítással 2013. júniusában, a kígyó évében jár le). Ennek, és a lokáció megválasztásának fényében a katolikus egyházat is okkult rendszerek részének tekinthetjük. 
Ha figyelembe vesszük a híres XII. századi katolikus próféta, az Armagh-i Malakiás (1094-1148) pápákat érintő jövendöléseit, akkor a következő pápa ("Péter a római") az utolsó pápa lesz, aki Róma pusztulásának  idején fog uralkodni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi pápa az utolsó előtti, s ez igencsak 2012, illetve az azt közvetlenül követő periódus távlatába hozza Malakiás próféciáját, miszerint az utolsó pápa papjainak holttestei fölött hagyja el az elpusztult Rómát. A katolikus értelmezések szerint ez a pápa az antikrisztus eljövetelének idején fog regnálni, amikor Sátán behatol az egyházba.

(Saját megjegyzésem: János Pál után volt egy öreg pápa, s az ő lemondása után, ugyebár, már Ferenc pápa ül a pápai trónon…) 


1.13 Egyéb utalások a dátumra 
A 2012-es évnek természetes módon nagy jelentőséget tulajdonítanak a különböző okkultista hátterű titkos társaságok, így pl. a szabadkőművesek is.
Számos kommentátor szerint 2012 annak a korszaknak lesz a vége, amire Krisztus utalt a Máté 24 verseiben, amikor égi jelek lesznek láthatók, és olyan különös események történnek, mint amelyek Noé idejében is végbementek.
A Kali Yuga naptára hozzávetőleg a maya naptár ötödik nagy ciklusával kezdődik, és 2012-re szintén előjelez egy hatalmas globális kataklizmát. Egy az utóbbi időkben nagy népszerűségnek örvendő hindu guru, Vijay Kumar többek között az alábbi előrejelzéseket teszi 2012-vel kapcsolatban:
Az adharma (a törvénytelenség) végleg felszámoltatik. 2012 és az azt követő időszak a szellemi felemelkedés időszaka lesz. 2012-vel egy arany korszak köszönt ránk, 2012 után pedig megvalósul az egyetemes harmónia és béke.
A kimagasló  egyének tudatos áldozatokat hoznak, hogy megtisztítsák a társadalmat a betegségeitől 2012-ben … sokan lesznek, akik magukat áldozzák fel Isten oltárán. … Az ártatlanok vérét kiontják. Nincs más módja a gyógyulásnak …
2012 az Avatar éve, a korszak éve (isten megnyilvánul emberi test formájában) lesz… az emberek visszatartott lélegzettel várják Bhagwan Kalki eljövetelét, aki megmenti az emberiséget a jelenlegi bajaitól. Bhagtwan Kalkiban a legmagasabb rendű szellemi tanító és egy okos diktátor halálos párosulása jön el.
Amennyiben Vijay Kumar nézetei szélesebb körű befogadást nyernek a hindu világban, úgy az nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a hinduk, ha ideiglenesen is, de elfogadják a bibliai fenevad fennhatóságát maguk fölött. Maga a "diktatórikus szellemi mester" természetesen az antikrisztus lesz, az aranykorszak pedig az ő "igazságosságos uralma". Mindez rámutat arra, hogy a világ szinte valamennyi vallásában felkészítik a híveiket a megtévesztő elfogadására, s lényegében ez a célja a vallásokat szinkretizáló "New Age" mozgalomnak… 

  
 ***************************************************************************

III. Lépés: A Harmadik Világháború. Az Albert Pike által hirdetett program szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy kiszélesítse, majd megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.
Megjegyzések: Ennek beteljesedéséhez szükség volt Izrael államának létrehozatalára, amit az e célból kidolgozott politikai cionizmus által valósítottak meg. Albert Pike tehát azért tudta 1871-ben, hogy ez az állam létre fog jönni, mert tervükben volt annak létrehozatala, és az azzal járó konfliktusok kiélesítése. Ez a bibliai jelenhez hoz bennünket, ahol a formálódó Észak (Európa és szövetségesei, köztük izraelita nemzetek is (v.ö. Dán. 11:14) és Dél (muszlim föderáció) királyai háborúba keverednek elsősorban Izrael állama miatt. Irán megtámadásával kiszélesedik a konfliktus, és lényegében kezdetét veszi a Harmadik Világháború, amit természetesen az Antikrisztus fog "megoldani", Jeruzsálembe való bevonulásával (Dán. 11:40-41).
A világháborúk közötti békeperiódusokban pedig tovább szélesedik a társadalmak bomlasztása, a nemzetek gazdasági tönkretétele, valamint az okkultizmus térnyerése és egyetemes befogadása is (lásd még a New Age kihívása című írást). A kirobbantott háborúk (Irak, Afganisztán stb.) végképp kimerítik a szóbanforgó nemzetek maradék anyagi, fizikai és szellemi tartalékait.
1871. augusztus 15-én Pike egy levelet írt Mazzininak, amelyben kevélyen azt ecsetelte, hogy a harmadik világháború milyen velejáró, nagy horderejű változásokat fog hozni a világtörténelemben. Ez az elhíresült levél a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:
"A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrína egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve."
Zseniális ördögi csapda: a céltudatosan kifosztott, kimerített és szellemileg tönkretett embereknek biztosítják mindazt, amire azok leginkább vágynak. A luciferi fényben eljövő Antikrisztus elhozza majd a gazdasági, anyagi jólétet, megadja a biztonságérzetet, sőt még egy szellemi megújulást is nyújt a világnak - mindezt természetesen feltételekkel! Ezzel a nyilatkozattal kibújt a szög a zsákból. A végcél sohasem az egyetemes ateizmus és teljes káoszba, anarchiába torkolló liberalizmus bevezetése, vagy a demokratikus rend volt (ezek csupán ideiglenes eszközként szolgáltak), mint inkább a kereszténység megsemmisítése és a luciferi tanok egyetemes elfogadtatása. S végül, Sátán istenné való kikiáltása és követése. 
A problémákat azért kreálták, hogy aztán azok megoldásait ők szolgáltathassák. A társadalmak, a világgazdaság, az erkölcs és minden érték szétzilálása tudatosan történt, hogy a megfelelő időben az antikrisztus előállhasson a problémák megoldásaival, amiért imádatot és odaadást követel. 
Pike írásai minden kétséget eloszlatnak afelől, hogy a legfelsőbb háttérhatalmi elit tagsága szó szerint értelmezendő luciferiánusokból áll. A 28.-ik és 32.-ik fokozatok között már nyilvánvalóvá teszik a tagság számára, hogy Lucifert imádják és szolgálják. Pike 1889. július 14-én, vagyis a nagy francia forradalom 100. évfordulóján levelet írt a Palladian Tanácsokhoz, amelyekben ismerteti azt a tanítást, amit egyébként fő művében a „Morals and Dogma" című könyvében is részletesen kifejtett. Albert Pike szóban forgó levelében ez áll:
"Amit a tömegnek mondunk, az az, hogy ’mi az istent imádjuk’, de ez az isten az, akit az ember babona nélkül imád. Valamennyi magas fokozatú beavatottnak a luciferi doktrína tisztaságában kell megtartania a vallást... Igen! Lucifer isten. És szerencsétlenségünkre Adonai (a Biblia Istene) is isten... minthogy az abszolút csak, mint két isten létezhet. Így, a sátánizmus doktrínája eretnekség: és az igaz, tiszta filozófiai vallás, az Adonai-val egyenlő Luciferben való hit: de Lucifer, a fény istene, és a jó istene, harcol az emberiségért Adonai ellen, a sötétség és a rossz istene ellen."
Egy további idézet a Morals and Dogma című munkából: 
"A kabbalisták azt mondják, hogy Lucifer igazi neve, Yahweh megfordítva: mert Sátán nem egy sötét isten, hanem Isten megtagadása ... A szabadság és szabad akarata eszköze ...  LUCIFER, a fény hordozója! Különös és misztikus név ez, amivel a Sötétség Szellemét nevezik! Lucifer, a Hajnal Fia (Hajnalcsillag)! Ő az, aki a fényt hozza, melynek elviselhetetlen ragyogása elvakítja a gyenge, érzéki vagy önző lelkeket? Ebben ne kételkedjünk!" 
Ne gondoljuk, hogy akik kiterveztek és véghezvittek egy ilyen bonyolult, szellemi háttérből irányított munkát, nem is fogják befejezni azt.  Annuit Coeptis! – [Lucifer] sikerre viszi vállalkozásunkat! Ráadásul még a Szentírás is megerősíti, hogy elérik céljaikat, és ideiglenesen sikerrel járnak, hiszen Isten maga ad nekik hatalmat erre (Jel. 13:7) egy bizonyos ideig…
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

2.7 A világgazdaság céltudatos összeomlasztása az antikrisztus közvetlen eljövetelének előkészítése 
A 2008-ban kezdődött, és jelenleg is folyamatban lévő nemzetközi pénzügyi válság egy előre kitervelt sátáni stratégia fontos része, aminek célja a világ jelenlegi gazdasági struktúrájának a teljes összeomlasztása. Ez az utolsó fázisa annak a tervnek, ami már közvetlenül vezet az új gazdasági, politikai és szellemi vonatkozású új világrend létrejöttéhez, illetve a nagy, minden bajt orvosló "vezér" megjelenéséhez…
Az elmúlt két  évben ugyanis egy gigantikus pénzhatalmi szemfényvesztés és kifosztás áldozata volt a világ. Az eseményeket a dátum közeledtével némileg fel kellett gyorsítani, így 2008-ban a világ pénzhatalmi oligarchiái azzal lettek megbízva, hogy egy mesterséges hisztériát keltve lényegében megzsarolják a világ államait. A zsarolás lényege abból állt, hogy amennyiben a nemzetek nem tesznek megfelelő lépéseket, akkor az globális összeomláshoz, teljes káoszhoz és polgárháborúkhoz vezet. A csőbe húzott kormányzatok eddig körülbelül 12.000 milliárd dollárt kitevő segélycsomaggal próbálták meg kielégíteni zsarolóikat, akik az így befolyt pénzből legelőször busás bonuszokkal jutalmazták meg magukat, a maradék pénzt pedig jegybankokba helyezték, hogy kamatozzon nekik. A kormányzatok deficitje így erősen megnövekedett, ami viszont elidegenítette a befektetőket, vagyis a "piacot". Az elképesztő deficitet természetesen a már így is teljesen kiszipolyozott adófizetőkkel fizettetik meg. A teljes összeomlás elkerülhetetlen, hiszen eleve ez volt a cél. A nemzetek teljes kifosztása, a jelenlegi gazdasági rend felszámolása, egy új globális pénzegység bevezetése, ezek végül a föld minden lakóját közvetlenül a háttérhatalom teljes kiszolgáltatottjává teszik.  
2010 és 2012 között a világ gazdasági és pénzügyi válságait addig fokozzák egy előre meghatározott terv szerint, amíg a megoldásokkal kecsegtető világkormány beiktatását fenntartások nélkül elfogadják a kivéreztetett nemzetek. A dollár kiiktatása erőteljesen folyamatban van, amivel megkezdődik az USA és egyéb angolszász nemzetek teljes összeomlása (lásd A Sátán zsinagógája és A születési jog áldásai című írást). Az Euro szintén megszűnik, és helyet ad az új globális pénzegységnek. Ennek az előre kitervezett gazdasági világválságnak további áldozatai lesznek, a fejlett világban tovább fog növekedni a munkanélküliség, tovább csökken az életszínvonal, az elmaradt országokban pedig fokozódik az eddig is kritikus mértékű éhínség. Maga az európai kontinens az új világrend gazdasági dinamójának a szerepét kapja. Az emberiség nagy része azonban fölöslegessé válik, s megkezdődik a mesterségesen előidézett népességcsökkentés.  
Időközben a hollywoodi kabbalisták sem tétlenkedtek, és kihasználva a 2012-es dátummal kapcsolatos rendkívüli érdeklődést, a témára irányították a filmipart, Sátán e jól bevált propagandagépezetét. Az utóbbi években szinte dömpingként árasztották a rettenetes katasztrófákkal, a földönkívüli lények megjelenésével és  genetikailag manipulált szuperhősökkel foglalkozó filmeket. 

2.8 Retrovírusok, járványok és génmanipuláció 
A Szentírás kinyilatkoztatásai szerint az utolsó időkben milliárdok, vagyis az emberiség nagy része el fog pusztulni különböző járványok és betegségek által, valamint háborúkban, illetve éhínség következtében. Ám mindennek okai, illetve okozói vannak. A háttérben működő erők gyakran mesterségesen idéznek elő olyan járványokat, éhínségeket és háborúkat, amelyek által el kívánják érni a nagyméretű népességcsökkentési programjukat. Nem titkolt utalások szerint a cél a föld lakosságát mindössze 500 milliós népességre csökkenteni, ez pedig hozzávetőleg hatmilliárd embert fölöslegessé tesz.  
Alattvalóiknakvagyis azok számára, akik eladják lelküket és behódolnak a rendszernek, a maguk módján kívánják biztosítani az örök élet reményét, elsősorban a különböző génmanipulációk által.
Amikor az angyalok elhagyták lakhelyüket, s alászálltak a mennyből, hogy paráználkodjanak az emberek leányaival (1Móz. 6:2,4; Júd. 1:6), a kapcsolatból hibrid lények jöttek létre. Más szóval, ezzel az idegen genetikai berontással megváltozott az ádámi emberiség genetikai arculata, és Isten özönvíz általi pusztulásra ítélte a testileg és szellemileg megromlott emberiséget. A keveredésből óriások és félig ember, félig állati lények (Kentaur, Minotaurusz stb.) jöttek létre, amiről számos ókori forrás tesz bizonyságot, mint Énok könyve (10:3-8), a Jubileumok könyveBáruk apokalipszisei, a Genezis Apokrifon, valamint Philo és Josephus munkái, s végül Az igazak könyve is (Szefer haJasher) 4:18. Modern nyelvezettel élve ezt nyugodtan nevezhetjük egyféle génmanipulációnak. A Szentírás szóhasználata egyértelművé teszi, hogy egyedül Noé és családja maradt genetikailag tiszta (1Móz. 6:9), s Isten e család által tartotta meg az ádámi emberiséget. Mivel az angyalok megfertőzték az állatvilág genetikáját is, Istennek gondja volt arra, hogy minden állatból megmentsen legalább egy sértetlen párt, amelyeket szintén a bárkára vezetett, hogy túléljék a vízözön pusztítását, majd újra szaporodásnak induljanak (lásd még A Nefilim és a démonok című írást). 
Pontosan az emberi és állati genetika megrontása miatt került elpusztításra az özönvíz előtti világ. A genetikai manipulálás sajnos korunkban újra napirendre került, ha némileg más formában is, a modern tudomány köntösébe bújtatva. Természetesen azt sem zárhatjuk ki, hogy a közeljövőben "az istenek visszatérésével" újra megismétlődik a közvetlen keveredés.  Mindenesetre a tudományos módszerekkel történő génváltoztatások lényegében ugyanazt az eredményt és ítéletet vonják maguk után, mint amit a bukott angyalok paráznasága okozott. 
Ne legyen semmi kétségünk afelől, hogy a tudomány és a technológiai fejlődés a sátáni rend szolgálatában áll, így végső soron mindenben a sátáni célokat szolgálják. Az emberiség egy része ma a modern géntudományok felhasználásában látja az emberi képességek növelését, sőt, az örök élet reményét. 
Horn szintén foglalkozik ezzel a kérdéssel az általa megírt munkában, sőt, idézi bizonyos vezető szerepet betöltő okkultista  egyének idevonatkozó utalásait: 
"Ozirisz ragyogó pompában fog feltámadni a halálból, és azon bölcsek és filozófusok által uralja majd a világot, akikben megtestesült a bölcsesség" (Manly P. Hall, 33.-ik fokozatú Szabadkőműves). 
"A világ hamarosan hozzánk fordul, hogy uralkodói és pápái legyünk.  Mi alkotjuk majd meg az univerzum egyensúlyát, és mi leszünk a világ Mesterei" (Albert Pike, A Skót rítusú szabadkőművesség uralkodó nagymestere).  
Én vagyok a Tegnap és én vagyok a Ma, és hatalmamban áll megszületni egy második alkalommal is" (Ozirisz szavai az Egyiptomi Holtak Könyvéből (ahogy Horn idézte munkájának 181. oldalán)).  
Sátán tehát elhiteti emberi imádóival és eszközeivel azt, hogy a genetikai tudományok által képes lesz elérhetővé tenni számukra az örök életet. Az eljövendő küzdelem, ahogy Noé idejében is, a teremtés egészéért és tisztaságáért fog folyni…

2.9 A végjáték
Sátán jelenleg még ennek a világnak [korszaknak] az uralkodója (2Kor. 4:4), és mint láttuk, neki is megvannak a maga alárendelt emberi eszközei, a "hadvezérei", akik a Föld hatalmasai és irányítói (vö. 2Kor. 11:14-15), s akik az általa kapott hatalmat (Jel. 12:3) az ő ügyének szolgálatában használják felAhogy Istennek van egy egyháza, úgy Sátánnak is megvan a maga "gyülekezete", vagy "zsinagógája". Közvetve segítséget kap még az uralma alatt álló, megtévesztett tömegektől is, akik akarva-akaratlanul, de szintén az ő ügyét segítik elő, elsősorban ügynökeinek manipulálása által. Amikor az emberek éheznek vagy fáznak, családjuk létbiztonságáért aggódnak, akkor szinte mindent elfogadnak, ami eledelt, meleget és biztonságot nyújt számukra. A Sátán hatalmában álló emberi eszközei pedig könnyűszerrel előidézik az élelem- és energiahiányt, vagy az egészségügy széthullását okozzák, s végül háborúkat robbantanak ki.
Más szóval, ez a különböző titkos társaságokba tömörült elit oly módon vezérli a világ eseményeit, hogy az végveszélybe sodorja az egész emberiség és bolygónk létét. Mesteri módon olyan körülményeket hoztak létre a világban, hogy még az áldozataik is önszántukból vetik alá magukat ennek az Új Világrendnek. És való igaz, az áldozatok – az egész emberiség, kivéve a választottakat – örömmel veszik majd az Új Világrend létrejöttét, s egyféle megváltást látnak majd abban.
Minden nyilvánvaló  bizonyíték és jelek ellenére mégis csak kevesen hiszik azt el, hogy a világ jelenlegi kaotikus állapotát nagyon régen megtervezték. Tény viszont, hogy mindez csakis akkor valósulhat meg, amikor Isten meghatározta, hogy eljött az ideje a megváltó tervének menetrendje szerint.
A választottaknak nagyon oda kell figyelniük az egyre gyorsabban pörgő eseményekre, és szilárdan kell megállniuk a hitben. A végidők sátáni megtévesztése annyira meggyőző lesz, hogy megingattathatja még a választottakat is (Mát. 24:24). Aki nem a Sziklára épített, azt elsöpri az áradat (5Móz. 32:4; Zsolt 18:3; 96:7; Mát. 7:24-27). 
Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy az Ellenfél nem vesztegetne oly sok időt és energiát az itt bemutatott egybehangzó okkult szimbolizmusokkal, tervekkel és jövendölésekkel, ha mindez nem lenne számára rendkívül fontos, az utolsó idők eseményeit,  és különösen az ekkorra szánt megtévesztést illetően.
Az okkult világerő programjai idézték elő azokat a jelenlegi állapotokat, amelyeket a Szentírás az utolsó idők jeleiként mutat be. Azok az államfők és politikusok, akik az új világrend eljövetelén dolgoznak, vagy Sátán elkötelezettjei, vagy pedig megtévesztett és megvezetett ostoba érdekpolitikusok, akiknek szigorúan felelniük kell minden tettükért. Ezeknek az embereknek, és mindenkinek, akiket megtévesztettek, már csak rövid idő áll rendelkezésre a megtéréshez. Amikor a Fenevad uralma eljön, az megköveteli Sátán imádatát, s vele a választást: mártírhalál vagy annak  bélyegének felvétele, ami kárhozatot hoz viselőjére. E kor utolsó nemzedékének szembe kell néznie ezzel a választással. Az az idő pedig gyorsan közeledik, s a homokra épült házat elsodorja az áradat. 
Hamarosan eljön annak az ideje is, amikor főbenjáró bűn lesz Jézus Krisztus nevének és a Benne való hitnek a megvallása, és megszívlelendő Krisztus idevonatkozó figyelmeztetése: 
Máté  10:32-33 32 Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. 33 De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.