Translate

Wednesday, February 18, 2015

Vannak ma apostolok és próféták? – Jim Feeney

Vannak ma apostolok és próféták? – Jim Feeney

Apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók.
Furcsa, de a Biblia nem támasztja azt alá, hogy az Efézus 4.11-ben felsorolt szolgálatokat a mai gyülekezetek két részre bontják.
Korábban általánosan elfogadott nézet volt a gyülekezetekben, hogy ma csak az evangélista, a tanító és a pásztor szolgálatai működnek. De az apostolok és a (keresztyén) próféták szolgálata sokak szerint csak az első század gyülekezeteiben működtek. De napjainkban, sok keresztyén felülvizsgálja az írásokat, hogy megvizsgálja az egyre erősödő kérdéseket: Vannak ma apostolok? Vannak ma próféták? Csak a régi időkben voltak apostolok és próféták? Vagy vannak ma is próféták és apostolok? Folytatódik az apostoli és a prófétai szolgálat napjainkban?
Ennek a biblia tanulmánynak az a célja, hogy igazolja, hogy mindazok a szolgálatok, amiket ötrétű – vagy mennybemeneteli – szolgálatoknak hívunk érvényesek a keresztyén gyülekezetekben ma is. A „szentek tökéletesítése” szükségessé teszi mind az öt szolgálati ajándékot, amiket Jézus Krisztus adott (Efézus 4:11-12).
Efézus 2.20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.
1. Apostolok és próféták két alapvető szolgálat Krisztus Testében. Nagyon nagyra becsülöm az Isten által elhívott evangélistákat, pásztorokat és tanítókat. Ezen három szolgálat közül kettőre személyesen fel vagyok szentelve –  pásztor és tanító. De a Biblia megkülönbözteti az apostol és próféta szolgálatát, mint két olyan szolgálatot, amelyek Jézushoz, mint szegletkőhöz kacsolódnak, szilárd alapokat adva az Úr gyülekezetének. Minden keresztyénnek joga van arra, hogy felépüljön ezen az apostoli és prófétai alapon. Később látni fogjuk ebben a tanulmányban, hogy ezek nem voltak bekorlátozva a korai gyülekezet apostolaira és az Ószövetségi prófétákra. Ők magukba foglalják a jelenkori apostolokat és prófétákat is.
1 Kor.  12:28 És a gyülekezetben Isten rendelt először apostolokatmásodszor prófétákat, harmadszor tanítókat, azután csodatévő erőket, gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat és nyelvek nemeit..
Efézus 4:7-8, 11 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztottajándéknak mértéke szerint. Ezért mondja az [Írás]: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek….És Ő adott némelyeketapostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
2. Ki adta ezeket a szolgálatokat a Gyülekezetnek? A fenti versek egyértelművé teszik, hogy Isten az Atya és Jézus Isten Fia az, aki adta ezeket a szolgálatokat a Gyülekezetnek. Jézus saját maga az elsődleges példája mindezeknek a szolgálatoknak.
• “Jézus az apostol…akit megvallunk” (Zsidó 3:1)
• “Ez Jézus a próféta Názáretből” (Máté 21:11).
• Jézus bizonyára nagyszerű lélekmentő volt, a tökéletes evangélista.
• Jézus volt a pásztor [a görög pastor szó után] a ti lelkek felvigyázója” (1 Péter 2:25).
• “Rabbi, ismerjük őt [Jézus] tanító, aki Istentől jött” (János 3:2).
Úgy tűnik, hogy Jézus — a legfőbb apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító — saját maga kifejezéseként ezeket a szolgálati ajándékokat adta a Gyülekezetnek. Például Pálban, Péterben és más apostolokban látjuk Krisztus tökéletes apostolsága egy részének visszatükröződését. Agabusban (Csel 11:27f; 21:10f) és más keresztyén prófétákban Jézus tökéletes prófétai szolgálata egy részének kifejezését látjuk. Ugyanez mondható el az Isten-adta evangélistákra, pásztorokra és tanítókra.
3. Az apostolok és keresztyén próféták a gyülekezeti kor egészére adattak.Számos igehely (lásd alul) világossá teszik azt, hogy az apostolok és próféták a Gyülekezet teljes időszakára voltak eltervezve, és nem csak az első század Gyülekezete számára.
Efézus 3:4-5 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
Pál kijelenti, hogy a titok most jelentetett ki….Isten szent apostolai és prófétái számára”. Ez a „most” — a jelenkort jelenti — apostolok és próféták a gyülekezetbensok évtizeddel Krisztus feltámadása és mennybemenetele után.
Sokan helytelenül az ebben a versben szereplő „prófétákat”, mint Ószövetségi prófétákat azonosítják be. De az Írás éppen az ellenkezőjét mondja. Azt állítja, hogy a próféták ezt a „most” kijelentést kapták és NEM…emberek más generációkban.” Nem, ezekkeresztyén próféták voltak, abban a korban, amelyben Pál ezeket írja. Ezek apostolok és próféták voltak, akik az Újszövetségi gyülekezetben munkálkodtak.
Efézus 4:8, 11-13  Ezokáért mondja az [Írás]: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek….És Ő adott némelyeketapostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságraa Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
Itt Pál egyéb bizonyítékokat is szolgáltat nekünk arra, hogy az apostolok és próféták a gyülekezeti korban mindig is léteztek.
• Amikor felment a magasságba…Ő adott…némelyeket apostolokul, némelyeketprófétákul…” Ez nem az eredeti tizenkét apostol volt. Ez olyan apostolokról és prófétákról számol be, akiket Jézus folyamatosan ad a mennybe való felvitele után! Ezért hívják néhányan az Ef. 4.11-ben lévő úgynevezett “ötrétű” szolgálatot “mennybemeneteli ajándékok”-nak. Felmenve a mennybe Jézus folyamatosan adja mind az öt ajándékot, nemcsak az evangélistákat, pásztorokat és tanítókat.
• És az öt szolgálati ajándék nem csak a korai gyülekezetek idejére (a kezdetekre) adatott. Sokkal inkább, mind az öt ajándék szükséges mindaddig míg” mi mindannyian…érettekké válunk, eljutunk Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére.” Ez egy folyamat, ami felöleli a Jézus első és második eljövetele közötti teljes időszakot.
Jelenések 11:10 És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait.
Ez a “két próféta” az Úr “két bizonysága” (Jel. 11:3) a gyülekezeti kor legvégén, az Antikrisztus ideje alatt. Látunk itt keresztyén prófétákat jóval az első gyülekezetek után, valójában a korszak legvégén is.
Jel. 18:20 Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg őt érettetek való büntetéssel.
Miként a végidők „Babylon”-ja megítélésre kerül, szól a hívás a jelenkori és végidők“szentjeihez, apostolaihoz és prófétáihoz”, hogy örüljenek ennek az isteni ítéletnek. A jelenkor apostolai és keresztyén próféták nemcsak a gyülekezeti kor elején figyelhetők meg, hanem (itt) a korszak végén is.
4. Megfelelő a felépítése a mai Újszövetségi gyülekezetnek?
A kérdésekre a válasz nagyon egyszerű ellenőrzéssel megtalálható. A legtöbb keresztyén nagyon meg fog lepődni a teszt eredményén.
• 1 kérdés — Melyik Ef 4.11 szerinti három szolgálat van a leggyakrabban említve az Újszövetségben?
• 2 kérdés — Az ötrétű szolgálatból, melyik kettő van a legkevesebbszer említve az Újszövetségben?
A válasz sokkolni fog téged. Ezek is jelzik mennyire kiegyensúlyozottan növekedett az eredeti Gyülekezet, amit Krisztus létesített a földön, a mai gyülekezetekkel összehasonlítva.
• Válasz az 1. kérdésre:
• Az apostol(ok) szó 85-ször fordul elő az Újszövetségben.
• A “próféta(k) szó több, mint 150-szer fordul elő az Újszövetségben, azok közöl kb.20 eset egyértelműen a gyülekezeti kor prófétáiról számol be.
• A “tanító(k)” 125-ször fordul elő az Újszövetségben.
• Válasz a 2. kérdésre:
• Az “evangélista” szó csak 3-szor fordul elő az Újszövetségben.
• A “pásztor(k)” egész pontosan 1-szer fordul elő az egész Újszövetségben! Egyszer!(Efézus 4:11)
Figyeljük meg ezeket a számokat. A Biblia az Újszövetségben apostolokról, prófétákról vagy tanítókról, vagy azok kombinációjáról összesen kb. 200-szor beszél, pásztorokat és evangélistákat összesen csak 4-szer említi! (ford. megj.: Itt nincsenek figyelembe véve a püspök, presbiter és vén szavak, akik ugyanazon  személyek és a feladatuk „pásztorlás”. Az apostolok és a vének sokszor fordul elő az Írásokban, mint fő döntéshozó testület).
A mai gyülekezetek mégis a legtöbb szolgálatot a „Pásztor” szóval jelölik és félnek az“apostoloktól és prófétáktól”, miként a ló kerüli a csörgőkígyót! Emberi előítéletek, félelmek vagy félreértelmezések megfosztották Isten gyülekezetét a két alapvető szolgálattól — apostolok és próféták — , amiket Krisztus saját maga helyezett el a földön. A mai gyülekezetek mindenhol megtagadják ezt a két szolgálatot, ami helytelen struktúrához vezet. Pásztorok, evangélisták és tanítók egyedül nem tudják elvinni a gyülekezetet az érett korra. Ők sohasem voltak arra szánva. Jézus mind az öt szolgálatot ebből a célból adta. A következő két szakaszban meg fogjuk vizsgálni a gyülekezeti kor apostolainak és prófétáinak munkáját és jellemzőit. Sehol sincs az Írásban egy tömör, pontosan megfogalmazott „munkaköri leírása” ennek a két szolgálatnak. Ezért azt fogom javasolni az olvasónak, hogy tekintse át, vagy vesse össze, amit erről a két szolgálatról az Újszövetség ír. Természetesen, egyetlen apostoltól és prófétától sem várható el, hogy teljesen betöltsék minden szempontból az itt leírtakat. A teljesítés tökéletes szintje az Úr Jézus előjoga marad egyedül.
5. Melyek az apostol biblikus jellemzői?
• Csel 2:4 Be voltak töltekezve Szent Szellemmel
• Csel 2:14-36 Hirdették Isten Igéjét.
• Csel 3:1-8 Gyógyították a betegeket.
• Csel 4:1-12 Üldözték őket.
• Csel 5:1-11 Kijelentették Isten akaratát
• Csel 5:12 Jelek és csodák kísérték őket
• Csel 5:42 Tanították és hirdették Jézus Krisztust
• Csel 6:1-6 Beállítottak diakónusokat
• Csel 8:14-17 Ráhelyezték a kezüket másokra, hogy betöltekezzenek Szent Szellemmel
• Csel 8 és az azt követő fejezetek. Alapítottak és/vagy megszilárdítottak új gyülekezeteket.
• Csel 9:36-43 Feltámasztották a halottakat.
• Csel 10 Hirdették az Igét a pogányoknak (hitetleneknek).
• Csel 12:1-11 Mártírhalált haltak, üldözték őket, és néha megszabadultak.
• Csel 13:4 A Szent Szellem által voltak kiküldve (az“apostol” szó “küldöttet”jelent).
• Csel 13:11 Kimondtak átkot.
• Csel 14:21-22 Megerősítették a tanítványokat a hitben.
• Csel 14:23 Beállítottak véneket.
• Csel 15:1-21 Megoldották a tanításbeli vitás kérdéseket
• Csel 16:18 Kiűzték a démonokat.
• Csel 19:22 Kiküldtek más szolgálókat.
• Csel 20-28 felsorolja azokat a további szolgálatokat, amiket az apostolok véghezvittek.
• 1 Kor 3:10 Ők voltak a bölcs építő mesterek. Lehelyezték a szellemi alapokat.
  • 1 Kor. 4:14-15 Pál apostol intette az ő “hitbeli fiait”.
• 1 Kor. 7:1 Tanácskoztak és megválaszolták a szentek kérdéseit.
• 1 Kor. 11:34 Rendet tettek a gyülekezetekben.
• 2 Kor. 11:28 Pál hordozta az “összes gyülekezet terhét
• 2 Kor. 13:10 Használták a hatalmukat a tanításban
• Efézus 2:20 Az apostolok a gyülekezet alapjának a része.
• Efézus 3:3-5 Kijelentést kaptak Istentől.
• Efézus 4:11-12 Ők tökéletesítették a szenteket.
6. Melyek a biblikus jellemzői az újszövetségi (keresztyén) prófétáknak?
• Csel 11:27-28 Helységen túlnyúló szolgálatot végeztek, előre jeleztek a jövőbenbekövetkező eseményeket.
• Csel 13:1 Ott voltak egy helyi gyülekezet vezetői között.
• Csel 15:32 Bátorították és megerősítették a hívőket, néha „sok beszéddel”
• Csel 21:10-11 Személyes előremutató próféciákat adtak.
• 1 Kor. 14:29 Prófétáltak gyülekezeti Istentiszteleteken
• Efézus 2:20 A próféták a gyülekezet alapjának a része.
• Efézus 3:3-5 Apróféták kijelentéseket kapnak az Úrtól.
• Efézus 4:11-12 Apróféták tökéletesítették a szenteket.
7. Beazonosíthatjuk és felfedezhetjük az apostolokat és prófétákat ma?
Minden bizonnyal!
Lukács 6:13  És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevez:
Ha Jésus apostoloknak nevezte őket, felfedezte és kijelölte őket, mint apostolok. Tehetünk mi másképpen?
Csel 14:4 …az apostolok Barnabás és Pál...” Az Újszövetség itt és sok más helyen következetesen felfedezett embereket és apostoloknak nevezte őket.
1 Kor. 14:29, 32, 37 A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. ….És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;…..Ha valaki azt hiszi, hogy őpróféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok.
A korai gyülekezetben – itt Korinthusban – teljesen normális, hogy prófétát vagy prófétákat találunk a gyülekezetben.
Csel 13:1 Az Antiókhiai gyülekezetben voltak próféták és tanítók
Ismét azt látjuk, hogy, nem volt szokatlan, és elfogadták, hogy lehetnek próféták (sőt több próféta) egy helyi gyülekezetben. És az Újszövetség név szerint említ más keresztyén prófétákat is:
• Agabus (Csel 11:28; 21:10)
• Judás and Silás (Csel 15:32)
Máté 10:41a,  Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; …
Miért „ütögetjük körbe a bokrot”? Jézus azt mondja nekünk, hogy fogadjunk el valakit, aki egy próféta a próféta nevében”. Nem biblikus egyes szolgálatokat megkülönböztetni „evangélista, pásztor és tanító” és azután úgy azonosítni az igazi apostolokat és prófétákat – emberek által kitalált szólásokkal -, hogy: “Neki egy apostoli (vagy prófétai) köpenye van.” Mintha az Úr három főnevet adott volna (evangélista, pásztor, tanító) és kétmelléknevet (apostoli, prófétai)! Nem! Jézus mondta, hogy el kell fogadni egy prófétát a“próféta nevében”. Itt az ideje a gyülekezetek számára, hogy megszűnjön a félelem az emberekben és visszatérjenek a biblikus mintához.
Azért imádkozom, hogy a 21. század gyülekezete akarjon visszatérni az első századi – – Írás szerinti – világos mintához. Krisztus Teste ismét növekedne és boldogulna, amint megnyitjuk a szívünket az Isten-adta szolgálatokra; a mai (21. századi) apostolokra, prófétákra, evangélistákra, pásztorokra és tanítókra. És a Gyülekezet felfedezné az Isten által elhívott vének és diakónusok biblikus helyi gyülekezeti szolgálatátis, mint a Szent Szellem természetfeletti ajándékait.
A megújulás - az Írásokat odaszánt kutatása – összetörheti a kialakult „történelmi tradíciókat” a gyülekezetekben, ha felfedezzük ismét Isten szavának valóságát, ami megnyitja a szívüket az Isten adta szolgálatokra, a mai apostolokra és keresztyén prófétákra, hogy „felépítsenek… mindent a minta szerint” (Zsidó 8:5), amint Isten kijelentette azt az Írásokban.

Tuesday, February 17, 2015

"Pici idő! G.B"

"Pici idő! G.B"





Máté 24:3-51

3 Mikor később az Olajfák hegyén ült, hozzámen-
tek a tanítványai magukban és megkérdezték:
„Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek s
mi lesz a te megérkezésednek és a kor befejeződé-
sének jele?”

4 Jézus így válaszolt nekik: „Vigyázzatok, hogy
valaki el ne tévelyítsen benneteket!

5 Mert sokan jönnek majd el az én nevemmel, és
ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! És ezzel so-
kakat el fognak tévelyíteni.

6 Háborúkról, háborús hírekről is kell majd halla-
notok. Vigyázzatok, meg ne riadjatok! Ezeknek
meg kell lenniük, de velük még nem jön el a vég.

7 Mert nemzet nemzet ellen, és királyság király-
ság ellen fog felkelni, helyenként éhínségek és
földindulások lesznek.

8 Mindezzel azonban csak kezdődnek a vajúdás
fájdalmai.

9 Akkor lesz majd, hogy nyomorúságra adnak s
megölnek titeket és az én nevemért az összes
nemzetek gyűlölete ér titeket.

10 Akkor sokan megbotlanak majd, s tőr fogja
meg őket, egymást árulják majd el, és egymást
gyűlölni fogják.

"Ez különösen a keresztényekre vonatkozik sajnos sokan lesznek akik gyávák és szenvedésben nem akarnak részt venni hiszen sokat vesztenek azzal hogy Őt kövesék és teljes szívből kövesék Jézust!De valahogy ráfogják venni őket hogy elárulják testvérüket csak hogy ők maguk a gyávák árulók megmaradjon egyéni vagyonuk és egzisztenciájuk."


11 Sok hamis próféta is támad és sokakat
eltévelyítenek.

"A mai időkben is tapasztalom hogy egymás után járják a hamisabbnál hamisabb nagy kijelentéssel bíró emberek sőt nők akik nem Isten igéjét nem tarják meg "csak amit akarok elv szerint"Az nem számít nekik Istenél mi a törvény.Azt gondolják másképp kell érteni vagy történelmi időket emlegetnek akkor az volt más és más ma.Modern Próféta nők akik nem mennek be a Isten törvénye alá nem ismerik el a tekintélyt.Említenék itt például Sharont is aki különös képen,aki Isten törvényeit megcsúfolva kiáll és Prófétál és tanítja a gyülekezeteket.Meg lesz ítélve az aki ezt teszi Isten előtt és gyülekezet előtt  de mindazok is akik megalkudnak,egyetértenek.Ők is részesei lesznek az ő bűneinek.Ez csak egy példa a sok közül akik járják a világot és megvizsgálás nélkül elfogadjuk mindazt amit mondanak.Ez is bűn.Sajnos főleg karizmatikusok közül sokan lesznek Pokol lakok,ha idejében nem térnek meg bűneikből."

12 Annak követke
ztében, hogy törvényrontással
telik meg a világ, a legtöbb emberben elhidegül a
szeretet.

A világ sátán játszó tere.Mivel őt nagyon is zavarja hiszen itt él köztünk. Mindaz ami Isten elrendelt kijelentett rettentően idegesíti.Ő a sátán uraság nem hajlandó elismerni Jézus Krisztust.A történelem során bizonyított a gonosz milyen erős.De mint példa felhoznám Jób történetét ki mindvégig kitartót és legyőzte pusztán a hittével!Akár milyen erős a gonosz Isten mindig velünk van és nem engedi a kísértést erőnk felett.Hiszen ő Legyőzte Jézus Krisztus a kereszt halálával és feltámadásával.Ahogyan  meghalunk e világnak  mi is feltámadtunk ővéle.És többé nem vagyunk foglyok!
Ez a szeretett!Ami alapja puszta létezésünknek. Jézus ennyire szeret minket.Megcsinálta véghezvitte !!
Sajnos az eklézsia egyre jobban csak távolodik csak távolodik végül megtagadja Jézust.Miért?A szeretett szó egymás terhét hordozni ma már csak ósdi elméleti síkon gondolunk rá és próbáljuk kitalálni mi is lehet az.Hogy kell csinálni?Ezért elméleti tanításokkal tömködnek belénk mesterségesen.Így kell cselekedd meg úgy kell mondanod de közben aki PRÉDIKÁL nem úgy él mint JÉZUS SZOLGÁJA ki engedelmeskedik ő néki.A szeretett másokért akár meghalni képes én is sokszor elgondolkoztam meghalnék e másért ha kell.Nem akarok nagyképű lenni biztos hezitálnék de sírva átengedném neki testem Jézusért.


13 De aki végig állhatatos marad, megmenekül.

"Ne add fel jutalom vár rád nézd meg Jób életét."

14 A királyságnak ezt az örömhírét a nemzetek-
nek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni
fogják, és csak akkor érkezik el a vég.

15 Ha aztán meglátjátok, hogy a Dániel prófétán
át kijelentett utálatos pusztítás a szent helyen áll –
aki olvassa, értse meg –,

16 akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a he-
gyekre,

17 aki a háztetőn lesz, ne szálljon alá, hogy házá-
ból valamit elvigyen,

18 aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy köpe-
nyét felvegye.
19 Jaj lesz azokban
 a napokban a várandósoknak
és a szoptatós anyáknak.

20 Imádkozzatok, hogy futásotok ne télen legyen,
se szombaton.

21 Mert akkor nagy szorongás lesz, amilyen a
világ kezdetétől fogva mostanáig nem volt és töb-
bé nem is lesz.
22 Ha azokat a napokat
meg nem rövidítenék,
egyetlen hús sem menekülne meg. De a kiváloga-
tottakért azokat a napokat megrövidítik majd.

23 Akkor, ha valaki ezt mondaná: Ni! Itt van a
Krisztus! Vagy: Ott van! Ne higgyétek!

24 Mert hamis felkentek és hamis próféták fognak
támadni, nagy jeleket, csodákat fognak tenni,
hogy – ha lehetséges – még a kiválogatottakat is
eltévelyítsék.

25 Lám, előre megmondottam nektek.

26 Ha tehát azt mondják majd nektek: Ni, a pusz-
tában van! Ne menjetek ki! Ni, a kamrákban! Ne
higgyétek!

27 Mert ahogy a villámlás napkeleten támad, s
napnyugatig ellátszik, úgy lesz az ember Fiának
megérkezése is.

28 Ahol a hulla lesz, oda gyűlnek majd a saskese-
lyűk.

29 Ama napok nyomorúságát követően tüstént
elsötétül majd a nap, a hold nem sugároz fényt, a
csillagok az égből lehullanak, és a mennyei ha-
talmak meginognak.

30 Akkor aztán láthatóvá lesz az égen az ember
Fiának jele. Akkor gyászolni fognak a föld összes
törzsei, és meg fogják látni az embernek Fiát,
ahogy az ég felhőin nagy hatalommal és dicső-
séggel eljön.

31 Akkor hangos kürtszóval szét fogja küldeni
angyalait, hogy az ég egyik szélétől a másik szélé-
ig a négy szél irányából őhozzá gyűjtsék kiváloga-
tottait.

32 A fügefától tanuljátok el ezt a példázatot. Ha a
fügefa ága kizsendül, és levelek hajtanak ki rajta,
tudjátok, hogy közel a nyár.

33 Így akkor is, mikor majd mindezeket betelje-
sülni látjátok, tudni fogjátok, hogy közel van ő
már a küszöbön.

34 Bizony azt mondom nektek, hogy az a nemze-
dék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem
történnek.
35 A menny és a föld el fognak múlni, de az én
beszédeim el nem múlnak.

36 Ama nap és amaz óra felől pedig senki sem tud
semmit, a mennyek angyalai sem, a Fiú sem,
egyedül csak az Atya.

37 Mert amilyenek Noé napjai voltak, olyan lesz
az ember Fiának megérkezése.

38 Mint ahogy az özönvizet megelőző napokban
ettek, ittak, nősültek, férjhez mentek az emberek,
ameddig csak Noé be nem ment a bárkába

39 és nem ismerték fel a veszélyt, amíg el nem
jött az és el nem ragadta valamennyiüket: úgy lesz
az ember Fiának megérkezése is.

40 Akkor ketten lesznek a mezőn: egyiket ma-
gukhoz veszik, a másikat otthagyják.

41 Két asszony őröl egy malommal: az egyiket
magukhoz veszik, a másikat otthagyják.

42 Legyetek hát ébren, mert nem tudjátok, hogy
melyik napon jön el Uratok!

43 Azt meg tudjátok, hogy a ház gazdája, ha tud-
ná, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren
maradna, és nem engedné, hogy házát keresztül-
vájja.

44 Ezért legyetek ti is készen, mert az ember Fia
abban az órában jő el, melyben nem is gondoljá-
tok!

"Készítsétek magatokat pici idő és eljön Mesterünk Jézus !
Ne engedjetek  e világ kísértéseinek álljatok ellene és ő a sátán elfut tőletek."
 "Sajnos azok a gyülekezetek amelyek nem tanítja nyíltan és bátran JÉZUS vissza jöttét nagy bajban lesznek az Ítéletnél."

45 Ki bizonyul hát akkor hűséges és eszes rab-
szolgának? Az ilyet ura azért állította cselédsége
fölé, hogy azoknak a MAGA IDEJÉBEN kiadja a TÁPLÁLÉKOT.

46 Az a rabszolga lesz boldog, akit ura, mikor
megjön, ebben a MUNKÁBAN talál.

47 Bizony azt mondom nektek, hogy mindene fölé
fogja helyezni őt.

48 Ám ha az a rabszolga gonosz és azt gondolja
szívében: Elidőzik még az én uram.


49 És aztán elkezdi verni rabszolgatársait, és a
részegekkel együtt eszik, iszik:

50 majd azon a napon, melyen nem várja s abban
az órában, melyet nem is sejt, megérkezik annak
a rabszolgának az ura,

51 s kettévágatja őt, s részét a képmutatók között
jelöli ki majd. Ott lesz csak sírás és fogcsikorga-
tás.

 Jézus Követőkről van szó akik élik a minden napjaikat.És nem gondolnak semmi egyébre csak evésre ivásra.Tehát sikeres életre hosszú életről hiszen betartja a parancsolatokat.De ha megvizsgáljuk Jézus beszédei között a gazdag ifjút.Aki megkérdezte mit tegyen hát még mikor ő betartja  a Isten parancsolatait.Jézus beszédeit idézem Máté 19:16-26.
"20 Az ifjú ezt válaszolta neki: „Ezeket megőriz-
tem. Mi hiányom van még?”
21 Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt
elérni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a sze-
gényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer,
kövess engem!”
22 Mikor az ifjú ezt a szót meghallotta, megszo-
morodott és elment, mert sok szerzeménye volt.
23 Jézus pedig így szólt tanítványaihoz: „Bizony
azt mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megy
be a mennyek királyságába."

A másik dolog ha más értelmezést vesszünk figyelembe kik a részegek ebben az esetben talán a akik a ajkaikkal dicsérik az Urat de közben pedig szívük kemény.És különböző Énekek vannak a központban közben Isten igéje hanyatlik mint tekintély az életükben.Mert nem tarják be hiszen Jézus Megszabadított bennünket a törvény átkától.Hurrá szabadok vagyunk!De akkor most már szabad vagyok választani az élet és halál között. Bűn és Szentség között?Megtagadtat magad Felvetetted a Keresztet Követed Jézust?

Sunday, February 15, 2015

Látás akarnak venni egyesek-Nagy Csaba

Jézus nélküli gyülekezet?
Hogy néz ki?
Látás akarnak venni egyesek de ez tőlünk van?
Testvérek meg kell kongatnom a vészharangot.Mi az a terv?Én úgy gondolom van Jézusnak terve akár az agapéra akár az eklézsiára.Lehet hogy a szó székről inkább veszed a Okos bölcsességet egybekeverve bibliai szereplők cselekedeteivel fűszerezve.Nekem az a véleményem és lehet hogy maradi vagyok de együtt kellene keresni .Te és énből áll a gyülekezett.Imában és könyörgésben kellene összejönnünk és igazat mondani!Akit érdekel olvassa el az APCSELT figyelmesen mint akit érdekel az igazság.A világban jól bevált piramis rendszerű felépítés látható.A vezetőségi rangsorolás alulról felfelé ível vagyis ők állnak a tetején a csúcson.Kérdés ki és miért tanítja és fogadtatja el ezt az eklézsiával ami inkább közelebb áll a katolikus egyház vagy ami még rosszabb okult sátáni világhoz . Az eredeti első gyülekezettnél a piramis fordítva volt a csúcsa lefelé állt. Alulról felfelé haladva pásztorok,próféták apostolok és a gyülekezet és annak a tetején Jézus.
A mai időkben leíratlan emberi törvénykezések ,motivációk,viccek ,hozzászólások és tanítások amik inkább hasonlít egy sivataghoz mint élő vizek beszédéhez.Hol van az olyan ember aki tényleg szolgál és nem akar nagy lenni?Nagyon kevés az olyan ember aki mielőtt szolgálna a térdeit koptatja és folyamatosan Jézusnál kopogtat.Hogy olyan Igehirdetései legyenek amik szentszellemmel átjárt és csakis tőle kapott üzenetet átadja a mai élő keresztényeknek aktuálisan.
A MAI korszakra is szükség volna JÉZUSSAL JÉZUSRÓL VALÓ BIZONYSÁGTEVŐKRE AKIK BÁTRAN KIÁLLNAK ÉS HIRDETIK JÉZUS ELJÖVETELÉT!MERT CSAK EGY PICI IDŐ VAN HÁTRA ÉS ADDIG LEFOG LEPLEZŐDNI KI AZ AKI JÉZUSÉRT ÉL ÉS HALNI KÉPES ÉS AKI NEM.Töltsétek meg edényeiteket földi sátraitokat olajjal mert hamarosan eljő aki a mindenség királya és elviszi azokat akik készítik magukat.Elfog jönni de előtte szenvedned kell és ez egészen más mint nyugatról hirdetett siker jólét evangélium.Igen keskeny az út és girbe gurbás vannak benne kisebb nagyobb kövek nem sima út ez és nem kényelmes Jézust követni.Ne vallást kövesetek mert az tele van írót és íratlan törvényekkel és elvárásokkal.Amik elaltatnak és kényelmes evangéliumot hirdetnek. Egyedül de csakis egyedül JÉZUST kövessétek mert Ő az aki által a mennybe jutunk és nem a Pokolba.
Mert igen létezik a pokol és a sátán is a mi ellenségünk is! Akik ébren járnak azok látják mesterkedéseit hogy nap mint nap elbuktasson.De ne engedjétek le a kardot ha éppen minden rendben megy az életed ez olyan mint a vihar előtti csend.A közöny démona egyik legveszélyesebb a hívők között.Vigyázz ha csak az érzelmeidre hagyatkozol!Könnyen elbuksz ha csak száddal dicséred Jézust és közben pedig nem is élsz olyan életet ami neki tettszik.Viselj gondot a KARDOD éléről!Minden nap keresd Jézus szavait a bibliában.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezi csütörtökön az Akadémián a házasság hete programsorozat keretében. Beszédet mond Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Akit mostanában Hercegh Anitát Áder feleségét betámadták azzal hogy merészeli diszkriminálni a homoszexuálisokat, és Transzvesztiták, együtt élők , jogait.De szerintem éppen ők akik diszkriminálják a keresztény családokat ezzel a nem normális életfelfogásukkal és bűnös életvitelükkel .Ami inkább árt Magyarországnak.
Imádkozzatok velem a magyar emberekért és a világban igazán szolgáló testvérekért.
Isten áldjon meg titeket!

Tuesday, February 10, 2015

A sátán gyermekei - Nagy Csaba

                                                           

                                                                 A sátán gyermekei


                                    666 kézjelek akinek van szeme látni fogja az igazságot



                          Jel 13:16-18.Mindenkit arra kényszerít, kicsinyeket és na-
                                       gyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és
                                         rabszolgákat, hogy jelt tegyenek jobb kezükre,
                                                              vagy homlokukra,
                                         hogy senki más ne tudjon vásárolni vagy elad-
                                       ni, csak aki bélyegül viseli a fenevad nevét vagy
                                                              nevének számát.
                                         Ebben áll a bölcsesség próbája. Kinek értelme
                                       van, számítsa ki a fenevad számát! Emberi szám
                                                    az. A száma: hatszázhatvanhat.(666)

Én úgy gondolom a sátának is vannak gyermekei és ezt nyíltan mindenki szeme láttára titkos kézjelek sokaságával kommunikálnak  egymással .Igen a sátán is küldi a maga katonáit de mit teszünk ma főleg a férfiakhoz szolok akik szemet hunynak dolgok felől.És csak dolgoznak dolgoznak de nincs idejük az otthoni feladatokra igaz nekem most jelenleg könnyen beszélek hiszen nem dolgozom.De lesz amikor dolgozom s kevesebb lesz időm írni és gondolkodni.Testvéreim az Úrban ne aludjatok ébresztő kemény harcban nem lazsálhatunk.Fel kell kelned és kitartani imában és jó cselekedetekben elől járni.De mit is jelent ez számodra és számomra.Reggel felkelsz mi az első?Hát ima Istenhez fordulni őszintén kiönteni ami a szívünket nyomja és megáldani a napot és a családot és Őneki felajánlani magadat(JÉZUSNAK) neki tegyen amit jónak lát az életeddel.De mi történik később talán elestünk szerintem ez nap mint nap megesik ekkor kell igazán keresni Jézust.Nem neki van ránk szüksége Hanem fordítva.Ezt jó ha magunkba memorizálunk.Térjünk is vissza az eredeti mondani valóhoz.Mit kell tennem hogy akár én vagy a családom a Világ befolyásától mentes legyen az életem és Jézus vegye át a kormányzást.

1.Minden nap keresni Őt.  Jn 8:31-32.

    Jézus azután így szólt azokhoz a zsidókhoz,
akik hittek benne: „Ha megmaradtok beszédem-
ben, valóban tanítványaim vagytok
és akkor meg fogjátok ismerni az igazságot, és
az igazság szabadokká fog tenni titeket.”

"Ha megmaradtok beszédem-
ben" kiemelném mit is jelent ezen esetben ?

Márk 24:4-15.

Jézus így válaszolt nekik: „Vigyázzatok, hogy
valaki el ne tévelyítsen benneteket!
Mert sokan jönnek majd el az én nevemmel, és
ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! És ezzel so-
kakat el fognak tévelyíteni.

Háborúkról, háborús hírekről is kell majd halla-
notok. Vigyázzatok, meg ne riadjatok! Ezeknek
meg kell lenniük, de velük még nem jön el a vég.
Mert nemzet nemzet ellen, és királyság király-
ság ellen fog felkelni, helyenként éhínségek és
földindulások lesznek.

Mindezzel azonban csak kezdődnek a vajúdás
fájdalmai.

Akkor lesz majd, hogy nyomorúságra adnak s
megölnek titeket és az én nevemért az összes
nemzetek gyűlölete ér titeket.

Akkor sokan megbotlanak majd, s tőr fogja
meg őket, egymást árulják majd el, és egymást
gyűlölni fogják.

Sok hamis próféta is támad és sokakat
eltévelyítenek.

Annak következtében, hogy törvényrontással
telik meg a világ, a legtöbb emberben elhidegül a
szeretet.
(Talán itt tudnám ennél a fejezetnél legjobban kiemelni milyen fontos hogy a családon belül a szeretett ami Krisztustól kell származon nap mint nap a gyerekemnek mondani és kimutatni szeretem nagyon sok keresztény család nem teszi nap mint nincs rá idő majd karácsonykor hát nem az a szeretett napja?Ez is megérne egy témát át mazsolázni.Igen sajnos a szeretett ahol kevés vagy nincs ott a gyerekek is másképp viselkednek már nem futnak oda maguktól és nem mondják azt hogy Apa szeretlek..)


De aki végig állhatatos marad, megmenekül.
A királyságnak ezt az örömhírét a nemzetek-
nek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni
fogják, és csak akkor érkezik el a vég.

Ha aztán meglátjátok, hogy a Dániel prófétán
át kijelentett utálatos pusztítás a szent helyen áll –
aki olvassa, értse meg –,(Te megérted?)

"igazság szabadokká fog tenni titeket"


Szimbólumok, amelyek soha nem voltak tiltottak

2014. április 2., 16:44
Illuminátus szimbólumokkal lépten-nyomon találkozhatunk. Alattomosan el vannak rejtve népi kultúrák remekein, megjelennek a médiában, épületeken, műemlékek környékén és még sorolhatnánk. Az illuminátusok a mai kormányok szerves részévé váltak, több-kevesebb sikerrel irányítják a gazdaságot, a médiát, a kommunikáció egész területét, még a szórakoztató iparban is kifejtik ártatlannak tűnő befolyásukat.
A szimbólumok hatásának értelmezéséhez induljunk ki őstörténetünkből. Sajnálatos, ha valaki nem ismeri a turul, a világfa, vagy éppen a tulipán jelentését (a Szent Korona ismeretéről nem is beszélve), az üzenet ettől függetlenül működik. Energiát közvetítenek, tudat alatt egy fajta különös hatást fejtenek ki, amely tovább dolgozik az egyénben. Röviden: az ősi szimbólumok szakrális üzenetet hordoznak, amelyeket akár tudatosan értelmezünk, akár nem, komoly befolyást gyakorolnak mindennapi életünkre.
Folytassuk a sort idegen szimbólumokkal. Mi a probléma az “ártatlan” mandalával, sárkánnyal, mindent látó szemmel, obeliszkekkel, vagy az idegenből származó térrendezéssel? Egyszerű a válasz: ugyanúgy energiát közvetítenek, csak éppen nem a saját üzenetünket hordozzák. Ebből világosan érthető, hogy saját rendszerünket rombolják. Materiális alapokon nyugvó társadalmunkban talán sokan fittyet hánynak a szimbólumok hatására, pedig ezek ereje világot rengető. Azok ismerik leginkább hatását, akik használják.
Fontos tehát kiszűrni az idegen szimbólumokat, amelyek mára körülbástyáztak minket. Talán hihetetlennek tűnik, de ha az alattomosan beépített üzenetet felismerjük, érzelmi reakciót váltott ki, a ránk mért hatás elavulttá válik. (Természetesen a teljes hatástalanítás egyértelműen csak fizikai megsemmisítéssel érhető el.)
1776-ban alakult az a titkos társaság, amely mára a világon már egyáltalán nem titokban fejti ki hatását. Befolyásos, erős tagjai beszivárogtak a társadalom minden rétegébe, hatalmuk összes jelképrendszerét szétszórva, amelyek rendszerint rejtve maradnak a szemek elől. Ezek a szimbólumok nem tiltottak, annak ellenére, hogy hatásuk rendkívül káros társadalmunkra. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány ismert és kevésbé ismert szimbólumot, amelyek felismerésével sokat tehetünksaját sorsunkért.
illuminatus 1A legtöbb ember számára talán a piramis a legismertebb, amelynek csúcsán az illuminátus csoport elit vezetése áll. A parancsnoki struktúrát követve, a piramis középső részére a különböző társadalmi rétegeket magában foglaló tömegek helyezhetők, érzéketetve azt, hogy mely rétegek állhatnak legalul. Egy más fajta értelmezés szerint az illuminátusokat 13 vérvonal képviseli a hierarchiában.
illuminatus 2Sokan azt hiszik, a mindent látó szem az ősi Egyiptomból származik. A királyi hatalom jelképe azonban ma a sátánizmust szimbolizálja, ez ma az ördög szeme. A sátán követői imádják.
illuminatus 3A látszólag ártalmatlan pentagram sátáni rituálék szimbóluma. A fordított ötszög eredetileg a démonok elleni védelmet szimbolizálta, a szabadkőművesek azonban kisajátították a jelet. (Furcsa, hogy Washingtonban a Pentagon is éppen ötszög alakú.)
illuminatus 4A törött, vagy feje tetejére állított keresztet a hírhedt római császár, Nero használta, ezzel fejezte ki a kereszténység elpusztítására irányuló szándékát. Emellett a katolikusok legtiszteletreméltóbb első pápája, Szent Péter volt történetesen az a személy, aki keresztre feszítése során azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mert méltatlannak érezte, hogy ugyanúgy haljon meg, mint Jézus. A szimbólummal ma számos befolyásos személy sírján találkozhatunk, akik tagjai voltak az illuminátus szervezetnek. Fiatalok, gyakran tudattalanul tetováltatják testfelületükre a sátáni jelet.
illuminatus 5Sátáni szám a 666. A sátán démonainak számát jelenti a légióban. Az Újszövetség utolsó része, a Jelenések könyve írja le az utolsó időket, az Armageddont (jelentése döntő csata), melyben a jó és a gonosz összecsap egymással, és Isten kerül ki győztesen a harcból. A Gonoszt „fenevadként”, vadállatként” említi, ő a Sátán, az Antikrisztus. Míg a 7 isteni szám, hiszen az Úr hét nap alatt teremtette a világot. A 777 abszolút tökéletes és a szentháromságot jelképezi, a 6 az ember száma, Isten a hatodik napon teremtette az embert. A 666 is hármasságot fejez ki, ez azonban a tökéletlen, emberi eredetű hármasság, amely soha nem érhet fel a 777 kiválóságához. A gonosz tehát Istentől független, emberi eredetű dolog.
illuminatus 6Ez a kézjel a közéletben igen gyakran megfigyelhető. Az illuminátusok tiszteletadásának jele, amely “egyszerűen csak” annyit jelent: minden rendben van. Gyakran szemük elé teszik az effajta kéz üzenetet, hozzátéve a mindent látó szem üzenetét: “mindent látok, mindent értek”.
obeliszkAz Obeliszk egy monolit fallikus szimbólum. Eredetileg az egyipromi Ra isten hatalmát jelképezte, ma viszont egy helyben állva a bitorló hatalmat szimbolizálja, vagyis minden felett áll, ami körülötte áll és létezik. Napjainkban obeliszkek tömegével találkozhatunk Budapesten, de a világ számos országában, de még Vatikánban is.
illuminatus 8Azt gondoljuk, a bagoly a tudás és bölcsesség jelképe. Ősi időkben a bagoly az alvilág ura volt, de találkozhatunk vele Minerva, mint a bölcsesség istennője kifejezéseként. Az illuminátusok a bagoly szimbólummal igyekeznek kifejezni, hogy ők a bolygó bölcs uralkodói. A világot elárasztott állatfigurákat bizonyára kevesebben hordanák ékszer formájában, ruhák mintázatán, vagy éppen tetoválva, ha tudnák, hogy napjainkban a mágia és az előjelek kifejező eszköze.
illuminatus 9Az égő láng eredetileg a felvilágosodást szimbolizálja, azonban talán kevesen tudják, hogy  a szimbólum maga Lucifer. Nem véletlenül tervezte Frederic Bartholdi a New-yorki Szabadság-szobor kezébe az égő fáklyát. Semiramis pogány istennő a pusztítást, a régi világrend elsöprését és egy új létrehozását szimbolizálja. A fény elhozatala: “illuminate” azt jelenti: “megvilágít”. A szabadkőműves szobrász tehát meghozta a keleti parton a pusztulást. Neves, illuminátusok által meggyilkolt közéleti személyek számukra kijelölt emlékhelyeken örök lángot “élvezhetnek” az idők végezetéig.
illuminatus 10Szórakoztató dolog kézjelekkel kommunikálni, nem mindegy azonban, hogy mit. Ez ugyanis az ördög szarva. Azok az illuminátusok köszöntik egymást ezzel a kézjellel, akik a sátán barátai. Sok politikus és közéleti személyiség int ezzel a kéztartással: “az ördög cimborája vagyok”.
Talán nem véletlen, hogy Budapesten, például a Hősök terén, a hatalmas obeliszk tetején Gábriel Arkangyal őrködik a gonosz felett. Az sem meglepő, hogy egyre több obeliszk tetején tárja szét szárnyait a turul. Népünk nem feltétlenül tudatosan, sokkal inkább ösztöneitől vezérelve védekezik.
hosok_tere





  

Ni, a vőlegény! Jertek ki elébe!-Nagy Csaba

"A törvénytervezet egyik új cikkelye tiltja a vallási és oktatási intézmények külföldről történő finanszírozását. Legfeljebb egyszeri pénzügyi támogatás engedélyezett, az is osztrák alapítványon keresztül. Ma még az iszlám központok, mecsetek, a prédikátorok és imámok gyakorlatilag ellenőrizhetetlenül jutnak pénzhez Szaúd-Arábiából és Törökországból. "
Nem védeni akarom az iszlám vallást nehogy mást gondoljatok.De úgy gondolom készül a színpad az olyanok ellen is majd akik bátran képviselik
JÉZUS KRISZTUS megalkuvás nélküli evangéliumot.Figyeljetek ha törvénybe írják a vallási szabadság korlátait miért maradna ki az aki JÉZUST követi .Hiszen megmondta mi más tennének azokkal akik Őt követik?A jutalma üldözés megvetés megalázás börtön és végül halál akár kínzás is.És mindezt Jézusért vállalni ha ő érte szenvedünk és nem a mi bűnelkövetéseink miatt.Mert annak lesz nagy jutalma a másik nem.Bátorítson meg az a tudat hogy egy élő és ható Istenünk van aki szereti az övéit.
Te készülsz arra hogy akár a bíróságra is visznek a hited miatt?
Jézus megmondta úgy fog eljönni mint egy tolvaj idejét sem fogod tudni.Ne hogy azt hidd van még időd lakást házat világ utazást tenni ....vagy olyan akarsz lenni akinek nincs olaja :mt 25:1-13.
Akkor a mennyek királysága tíz olyan szűzhöz
lesz hasonló, kik fogták fáklyáikat és kimentek a
vőlegény elé.
Közülük öt ostoba volt, öt pedig eszes.
Ostobák voltak ugyanis azok, akik fáklyát fog-
tak ugyan, de nem vittek magukkal olajat.
Az eszesek ellenben a fáklyákkal együtt olajat is
vittek edényeikben.
Miután a vőlegény késett, mindannyian elszuny-
nyadtak és aludtak.
Éjfélkor kiáltás hangzott: Ni, a vőlegény! Jertek
ki elébe!
Akkor a szüzek mind felkeltek és felszerelték
fáklyáikat.
De az ostobák így szóltak az eszesekhez: Adja-
tok nekünk olajotokból, mert fáklyáink kialusz-
nak.
Csakhogy az eszesek így feleltek: Soha! Nekünk
is, nektek is, nem lesz elég! Menjetek inkább az
árusokhoz és vásároljatok magatoknak!
De míg azok vásárolni jártak, megjött a vőle-
gény, és akik készen voltak, bementek vele a la-
kodalomba. Aztán bezárták az ajtót.
Utólag megjött a többi szűz is és így szólt:
Uram, uram, nyisd meg nékünk!
De az így felelt nékik: Bizony azt mondom
nektek, nem ismerlek titeket.
Ébren legyetek hát, mert sem a napot, sem az
órát nem ismeritek!
Vagy azt gondolod elő kell venni a jelenések könyvét és meghatározzuk miknek kell előbb eljönnie.Mielőtt Jézus visszajön.Ne csapd be magad hogy van még időd!Úgy fog eljönni mit egy tolvaj !Akkor jön amikor nem számítasz rá!Legyen eszed!
Ne aludjatok kedves testvéreim!Ne éljetek felemás igában mert ellensége leszel Krisztusnak!Ne szeresd e világi testi kívánságokat mert mindez csak mulandó de mindaz aki mindvégig kitart nagy lesz a jutalma.
Ébren legyetek hát, mert sem a napot, sem az
órát nem ismeritek!

Saturday, February 7, 2015

Legfontosabb az AGAPÉ -Nagy Csaba

                                                               



                                                      Legfontosabb az AGAPÉ!

 1kor 12:12-27. Mert amiképpen egy a test, bár sok tagja van és
a test minden tagja, bár sokan vannak, mégis egy
test: ekképp a Krisztus is.

13 Mert egy Szellembe meríttettünk be mindany-
nyian, hogy egy testté váljunk, akár zsidók va-
gyunk, akár hellének, akár rabszolgák, akár sza-
badok: mindannyiunkat egy Szellem itatott át.

14 A test ugyanis nem egy tag, hanem sok.

15 Ha a láb azt mondaná: Mivel nem vagyok kéz,
nem vagyok a testből való. Mindemellett is nem a
testből való-e?

16 És ha azt mondaná a fül: Mert nem vagyok
szem, nem vagyok a testből való. Mindamellett
nem a testből való-e?

17 Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az
egész hallás, hol a szaglás?

18 Ezzel szemben az Isten helyezte el a tagokat,
azoknak minden egyesét a testben úgy, ahogy
akarta.

19 Ha mindannyi egy tag volna, hol volna a test?

20 Valósággal sok a tag, de egy a test.

21 A szem nem mondhatja a kéznek: Nincs rád

szükségem. De a fej sem a lábaknak: Nincs rátok
szükségem.

22 Ellenkezőleg, amely tagokról azt gondolja,
hogy erőtlenebbek, azok sokkal szükségesebbek.

23 Azokat a tagokat, amelyeket kevésbé értéke-
seknek gondolunk, nagyobb becsüléssel vesszük
körül, szégyelltebb tagjainknak több illeme van,

24 illendő tagjainknak ilyesmire szüksége nincs.
Az Isten úgy szerkesztette össze a testet, hogy a
fogyatékosabbnak több tisztességet adott,

25 hogy a testben ne legyenek hasadások, hanem
egymásért a tagok gondja ugyanarra irányuljon,

26 úgyhogy ha szenved az egyik tag, minden tag
együtt szenvedjen, ha dicsőíttetik egyik tag, min-
den tag együtt örüljön!

27 Ti a Krisztus teste vagytok, részenként tagjai!


Egyet kell értenem a előbbi mondani valóval.
De mi a helyzet a gyülekezeti élettel? Egy test vagyunk de mit is jelent ez?Mi tarja össze ezt a testet?Talán egy pásztor presbiter nagy vezető?Nem! Tudjátok ti ezt.Csak hallgatok és nem beszéltek.Az AGAPÉ szeretett :
(erósz, filia, agapé)agapé  a legmagasabb rendű. Az érosz a vágyakozó, a filia a baráti szeretet, az agapé a felebaráti, önzetlen, önfeláldozó szeretet megnyilvánulása.A Legfontosabb az AGAPÉ szeretett.Hol kéne munkálkodni ennek az Agapénak?Főleg az AGAPÉban mivel ott vagyok tag.Vagy ne írjak erről:)ciki?Tehát a test a gyülekezet és annak a tagjai egyénekből áll össze.Személyes felelősség a tagoknak úgy kellene viselkedjenek hogy betudják tölteni a nekik szánt szerepet és összekapcsolodjanak  egymással.Szükség van egy vérkeringésre is A vérkeringés feladata a szövetek ellátása a működésükhöz szükséges tápanyagokkal és oxigénnel, valamint a sejtek által termelt salakanyagok és szén-dioxid eltávolítása.És mi van ha párhuzamot húznánk a földi test és a KRISZTUSI test között?Azok a tagok akik nem töltik be a nekik szánt szerepet hogy is lehet egészséges az a test.Lehet az csonka bonka is .Jéé hiányzik az egyik lábam vagy a kezem legrosszabb esetben a fejed.Tudd e élni egy földi test kar nélkül láb nélkül igen tudd és fej nélkül?Kérdés meddig élhet az az ember ha rokkant és nincs munkahelye kilátásai reménytelenség veszi körül ?El kell mondanom nem sokáig.Akkor hol vannak ezek a tagok egyének  akik hiányoznak?Hát csöndben elment egy másik gyülekezetbe mert nem volt az az érzése itt a helye és még sorolhatnám az okokat . Pedig ő is egy nagyon fontos része a gyülekezetnek .Csupán testvéreim közöny miatt nem becsülték meg!Ez igen szomorú!Testvéreim ahol nincs kar vagy láb hiányzik-e a testből ?Kiküldő gyülekezet vagyunk!?Menj menj szolgálni bárhova csak ne bolygasd meg a te hiteddel a mi nyugalmas életünket.Úgy akarjuk csinálni ahogy nekünk jó ne szólj bele!

Jézus a fej!  Isten nem használ érzéstelenítőt!Épp ellenkezőleg megengedi hadd fájjon amikor a bűnben van ember és érzi és szenved.Amikor Jézus dolgozik a testén igen fájdalmas nekem és neked is ne hessegesd el mert haszna lesz számodra.Hogy gyógyulást hozzon nekem és neked és helyre billenti az életünket.Leleplezi a titkos bűnöket szokásokat parázna szemeket, parázna kéjsóvárgást, testi gonosz hajlamokat .De ezt azért teszi hogy helyre rakjon.Mindenkinek megvan a maga feladata a Krisztus testében nekem én egyenlőre úgy látom magam mint egy száj :D De a test nem lehet csak száj vagy fül elégé furán nézne ki a Krisztus teste:D
Szükség van minden tagra!!!Mikor értik meg az emberek?


Vagy láb akarsz lenni és közben nem vagy az és úgy szolgálsz.Nem töltöd be amit Jézus szánt neked az ő testében! Ez az igazság.A test (gyülekezet, egyén ) nem csak a PRESBITEREKRŐL, PRÓFÉTÁKRÓL, ÉNEK SZOLGÁLÓKRÓL ,IMA HARCOSOKRÓL,KONYHAI SZOLGÁLÓKRÓL,AJTÓ ÁLOKRÓL ,APOSTOLOKRÓL szól hanem az egyszerű vasárnapi hallgatókról de a nem cselekvő semmit nem tevő emberekről is szól. Egyáltalán hiányzik nekünk a testvérünk ?Rá csörgünk valamikor  hogy vagy?Meghívjuk egy baráti kávéra akár?Mivel a vezetők tehát egyesek nem teszik a feladatukat,nem jelenti azt hogy kibújhatunk a nagy ítéletnél a felelősségre vonástól.Ez az eklézsiára is szól.Jézus súg nekünk hogy az ítélet alá ne kerüljünk!Tagad meg magad vedd fel a keresztet  és kövesd Őt.Ilyen egyszerű.Nem kell teologia ide .Csak JÉZUS!Ő elvezett arra is hogy észre vedd azokat a tagokat is akik eddig neked nem voltak fontosak.Mert az AGAPÉ szeretett önzetlené tesz.A tested közönyt fog szülni.


Az életed teljes átadása Krisztusnak. Ez az üdvözítő hit. Az, hogy a saját erőd végére jutsz és teljesen és maradéktalanul rábízol mindent, ami vagy és mindened, amid van mindarra, ami Ő. A lelked örökkévalóságáról van szó. Ez az élet az, amit mindig is élni fogsz. Az örökkévalóságról van szó, ami a tiéd lehet. Azt mondja, hogy jó a só, de ha elveszti az ízét, az azt bizonyítja, hogy soha nem is volt igazán só, akkor hogyan tudnák annak az ízét visszaadni? A válasz: sehogyan.

http://mennydorges.blogspot.hu/2015/01/mindenedbe-fog-kerulni-steve-lawson.html


Friday, February 6, 2015

“ITT AZ IDŐ, HOGY CÉLBA VEGYÜK A BAJNOKOKAT.” - Nagy Csaba

“ITT AZ IDŐ, HOGY CÉLBA VEGYÜK A BAJNOKOKAT.” frissitve

 “Az Én Atyám házának bajnokai úgy gondolják, hogy felkészültek. Egyesek közülük nem félnek az ellenségtől…” Jézus tétovázott, mielőtt folytatta volna. “És ez jó, és rendben is van, de az Atyától se félnek. Saját erejükre támaszkodnak, saját feddhetetlenségükre, saját vitézségükre.” Rendíthetetlen tekintettel a szemembe nézett. “Az ilyeneket nehéz az Én Atyámnak elérni, mert a saját megcsalattatásaik megvakították őket, és a zászlóaljak, amelyeket most megpillantottál, könnyűszerrel legyőzik majd őket. Mert lelkük nagy megcsalójának, a büszkeségnek tőrébe fognak áldozatként beleesni.

Sajnos ez a mai időkre is szól mikor azt gondoljuk itt az idő egy ébredésre.Miért alszunk? Rossz úton járunk ?Én nem ébredésnek hívnám hanem MEGTÉRÉSNEK mert ez bibliai.KERESZTÉNYEKNEK meg kell térniük bűneikből és ez vonatkozik a pásztorokra evangélistákra presbiterekre előljárokra apostolokra tehát mindenkire .Elvilágiosodtunk és ez tény mérd meg magad ISTEN IGÉJÉHEZ és megtudod az igazat .Miért gondoljuk ugy lesz majd "ébredés" dívatos szó ezt mondani .Már lerágott csont sokan mondták hamisan ezt Magyarországon .De én úgy gondolom NEM ébredésre van szükség mert Isten egyénben gondolkodik és nem tömegben.Mindenki egyéni felelőssége az hogy elszámoljon majd az Istennel a nagy Ítéletnél ami jelenések könyvében megtalálható(később oda ìrom pontosan).Tehát tömeges egyéni megtérésre van szükség a bűneiknkből.És nem dicséretel kell előljárni meg közben leimádkázzuk  a csillagokat is nagy szellemi duma ez.Tekints le az orrod alá és meglátod a szükségben lévőket akár anyagi értelemben vagy imádkozz érte szolgálj felé .Ne nézd el testvéred gyötrődését segítsd.Ez a Krisztusi  "ébredés" .Megtérés a bűneikből az is Krisztusi.A mai időkben aki szolgál az nagy akar lenni.És egyes szolgálok akik nagyok akarnak lenni.Mit sem törődik veled csak saját nagyságával van eltelve.Ez az igazság.Sok tényt leírhatnék .Csak olvasd a EVANGÉLIUMOKAT és nézd meg mit tett JÉZUS .Ő aztán mindenki szolgája volt.Ezt kellene tennie az apostoloknak pásztoroknak evangélistáknak ...Nagy akarsz lenni Te légy a legnagyobb szolga ez Krisztusi.Tagad meg magad .Vedd fel a kereszted .És kövesd Jézust 'és nem fordìtva'.Sajnos én úgy látom  karizmatikus vezetők többsége csak a saját dolgával törődik és azt  gondolja azzal szolgál Istenek ha járatja a száját és nagy dolgokat jelent ki közben meg háta mögött kinevetik.Mert csupa maszlagot hord össze magyarán nem hiteles az élete.Itt nagyon fontos kérdés miért ismétlem magam oly sokszor Hit nélkül nem lehet meglátni Istent de cselekedetek nélkül halott jak2.17- nagyon szépen leírja milyenek kell lenni a Istenbe vetett hitnek ami tettszik Istenek.De látjuk ezeket a tulajdonságokat az  apostolokban prófétában pásztorokban szolgálókban?? Igen  vannak kívételek mindig is voltak akik elmennek az emberekért kiragadják akár mondom akár az oroszlán szájából is az embereket.Ahogy Dávid tette juhait elragadták volna ha nem lép közbe.Harcolt mindenféle vadállat ellen.Volt HITE ÉS CSELEKEDETE.Ennek az embernek Istene vele volt.Mert kereste Isten igazságait és  ez kedves  Istenek.A MI VEZETŐINK AKIK ANNAK VALLJÁK MAGUKAT DE AZ ÉLETÜK NEM NYITOTT KÖNYV!!Jézus a te igazi vezetőd aki rászolgált erre az imádatra.Ne cseréljük le még véletlenül se ilyen olyan emberekre.Miért mondod ezt? Mert a karizmatikusok között főleg sajnos úgy tekintünk rájuk a vezetőkre mint akik sosem hibáznak mindent tökéletesen csinálnak nincs bűnük (hibájuk).De vannak ők is elbuknak elesnek összetörnek hülyeségeket hordoznak össze (felesleges beszédek)bűnbe esnek rossz döntés hoznak.Ők emberek.Csupa elvárásokkal megfelelésekel .Isten előtt nincs személyválogatás mindenki egyenlő előtte!!Aki NAGY akar lenni OLVASSA EL ELŐBB EZT MIT MONDOTT JÉZUS.márk 10.35-

35 Ekkor hozzámentek Zebedeus fiai, Jakab és
János és megszólították: „Tanító, szeretnénk, ha
azt, amit kérünk tőled, megtennéd nekünk.”
36 „Mit akartok? Mit tegyek veletek?” – kérdezte
tőlük.
37 Ők ezt felelték neki: „Add meg nekünk, hogy
dicsőségedben egyikünk jobb-, és másikunk bal-
kezed felől ülhessen!”
38 „Nem tudjátok mit kértek!” – felelte nekik
Jézus.” Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat,
melyet én iszom ki, vagy bemerülni azzal a beme-
rüléssel, mellyel én merítkezem be?”
39 „Képesek vagyunk” – felelték azok, mire Jézus
ezt mondta nekik: „Ki fogjátok ugyan inni azt a
poharat, melyet én kiiszom s be fogtok merülni
azzal a bemerüléssel, mellyel
40 én bemerülök, de a jobbomon és balomon való
ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké
lesz, akiknek elkészítették.”
41 Mikor a tíz meghallotta az esetet, bosszankodni
kezdtek Jakabon és Jánoson.
42 Erre Jézus magához szólította őket, és ezt
mondta nekik: „Tudjátok, hogy azok, akiknek a
nemzetek között uralkodói tekintélyük van, urasá-
guk alá kényszerítik, és nagyjaik fennhatóságuk
alá nyomják őket!
43 Köztetek azonban nem ilyen a viszony. Ellen-
kezőleg. Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgál-
jon ki titeket,
44 és aki köztetek első akar lenni, mindenkinek
rabszolgája legyen.
45 Hiszen az embernek Fia sem azért jött, hogy őt
szolgálják ki, hanem hogy ő szolgáljon ki máso-
kat, és lelkét sokakért váltságul adja!”

aki köztetek ELSŐ akar lenni, MINDENKINEK
RABSZOLGÁJA legyen!!!!!!!!!!!!!ez vonatkozik apostolokra prófétákra pásztorokra is....Krisztusi parancs ha másképp teszed jutalmad elveszett és még a poklot is kockáztatod.