Translate

Thursday, May 12, 2016

A Menny és a pokol titkai 2.-Emmanuel Senayon

II. rész
A nevem Emmanuel Senayon. Hálát adok Istenek az ő kegyelméért amit az életemre kaptam és azért a különleges ajándékáért, amiért megmutatta nekem ezeket a kinyilatkoz­tatásokat. Az Úr az első találkozásakor megígérte, hogy újra meg fog majd látogatni, hogy további titkokat mutasson meg, mert az Ő eljövetele már nagyon közel van és a Sátán minden erejét bevetve azon munkálkodik, hogy a lelkeket az ő rút királysága számára megszerezze.
2013 Január 26.-án reggel hat óra tájban kezdődött el mindez, mikor még aludtam. Az idő alatt míg mindez történt a testem élettelenül feküdt az ágyban. Láttam az Urat és ezt mondta: „Jöjj! Meg akarom mutatni neked mit is tervezett az Ördög, az emberek ellen.” Az Úr megfogta kezem és a Sátán trónja elé érkeztünk és láttam a Sátánt ott ülni az ő trónján. Gonosz hangon nevetett és ezt mondta: „Lelkeket kell megnyernem! Enyém kell, hogy legyenek a lelkek! Hahaha!!!”
Az Úr azt mondta nekem, hogy alaposan nézzek meg mindent, hogy képes legyek elmondani majd másoknak is mindazt amit láttam. Láttam ott két démont akik épp egy férfit hoztak a Sátán trónja elé. A férfi varázsló volt és mikor meglátta őt a Sátán, azonnal nevetni kezdett és így szólt hozzá: „Üdvözlégy hű szolgám!” Majd dühösen megkérdezte a Sátán a két démontól: „Hány lelket nyert meg ez nekem?” „Hétmilliót” - felelte a démon. Erre az Sátán hangosan felnevetett és újra megkérdezte őket: „és hányan haltak már meg ebből a hétmillióból?” „Kétmillióan” - felelte a démon. Ettől a Sátán ismét nevetni kezdett és ezt mondta: „A lelkek már az enyémek! Hahaha!!!” Majd megint megkérdezte a démont: „Hány repülőgép szerencsétlenséget okoztatok? „Hatot”- válaszolta a démon. „És mennyi autóbalesetet?” - kérdezte tovább a Sátán. „Ó sokat” felelt az újra. A Sátán ekkor nagy haraggal ezt mondta a férfinak: „ Van egy ajándékom számodra! Meg kell hogy jutalmazzalak téged!”
Hirtelen megláttam egy hatalmas termetű démont akinek egy nagyon csúf serleg volt a kezében, amelyben sötét sav pezsgett. A démon odaadta az embernek, majd hangosan ráparancsolt: „Idd meg ezt! Igyad! A férfi ivott a pohárból és a testét azonnal szétmarta a sav. Az egész teste cafatokban mállani kezdett le róla. A férfi keservesen sírt és kereste, hogyan tudhatna elmenekülni, de az Ördög csak nevetett és ezt mondta: „Becsaptalak téged, te pedig követted a megtévesztésemet! Soha nem jutsz ki erről a helyről! Lelked az enyém lett! Vigyétek innen ezt a bolondot!” parancsolta a Sátán ott álló démonoknak. A démonok megragadták és a tűzbe vetették őt. A férfi keservesen sírt a fájdalmai miatt, mert a pokol kínja felette igen nagyok. (Isaiah 5:14)
Az ördög azért mondta ezt, mert sok lélek veszik el a kárhozatban. Az Úr sírt akár egy gyermek, mert sok keresztény nem menti a lelkeket Krisztusnak. Barátom itt az idő, hogy ne a testnek dolgait tedd, hanem, hogy lelkeket nyerj meg Krisztusnak. (Máté 10: 7)
Az Ördög hangosan nevetett majd ezt kiáltotta az egyik ott álló démonnak: „Menj ki az
országutakra és okozz baleseteket!”
A démonon engedelmeskedett és sietve igyekezet fel a Földre. Majd a másik démonhoz kiáltott ezt mondva: „Eredj, és okozz légi szerencsétlenségeket!” Majd sorra tovább osztotta a parancsot: „Menj a művészekhez és vedd rá őket, hogy testük meztelenségét felfedjék és árasszák el vele a televíziókat, az internetet és az újságokat! Menj a pornósokhoz és paráznákhoz és érd el, hogy bocsássanak ki újabb videókat!” Ők pedig mindnyájan engedelmeskedtek neki, és azon nyomban siettek felfelé a Földre.
Óvatosnak kell lennünk, és ügyelnünk kell arra, hogy mit nézünk az interneten, a tévében és az újságokban. Mert az ördög mint ordító oroszlán széjjel jár, keresve kit elnyeljen. (1Peter 5:8)
Láttam ezután erős és szörnyűséges démonokat akik azt mondták az ott lévő embereknek: „Régen ti gyötörtetek minket, mikor a Földön voltatok, de most rajtunk a sor, hogy fájdalmakat okozzunk nektek!” és elkezdték kínozni az embereket akik gyötrelmükben sikoltottak. Kívántak meghalni, de nem tudtak. Nekik már késő, mert akik a pokolba jutottak, azok onnan kijutni már soha többé nem tudnak, örökre a kárhozat foglyai maradnak.
Nagy kihívás ez számunkra a keresztényeknek. Mert az ördög szolgája hét millió lelket nyert meg, és azok közül már kétmillióan el is vesztek. Hány embernek beszéltél ma Krisztusról? Vannak akik még egy lelket se vezettek Krisztushoz.
Emlékszem 2011-ben kaptam egy kinyilatkoztatást és láttam a Sátánt szintén a trónján és ezt mondta: „Kicsoda veheti el tőlem az én dicsőségemet?” Akkor az ördög így szólt egy testvérhez aki a pokol tüzében volt. „Joseph te most már hiszed-e, hogy a pokol tüze valóság? Hiszed-e most már hogy az én országom létezik?” Láttam, hogy a testvér keservesen sírt, miközben egy démon dühösen kínozta.
Az Úr megmutatta nekem az életének történetét. Míg a földön élt soha nem hitt abban hogy a pokol létezik és azt tanította a gyülekezet tagj ainak, hogy a pokol az nem valóság. Azt tanította inkább az embereknek, hogy csak az áldásokat kell keresniük. Azt mondta, hogy pokol tüze nem létezik és mikor az ember meghal, akkor az meghal örökre és a lelke sem megy sehova. Most a pokolban van és a lángok közt sírva mondta: „Most már hiszem, kérem engedjen ki! Most már hiszem!” De az ördög ezt mondta neki: „A lelked már az enyém! Most már itt leszel örökre!” Ez egy nagy lecke azoknak akik azt gondolják, hogy a pokol nem létezik. Most kell megbánni, hogy megmenekülhess, mert a pokol bizony valóságos. (Lk 16,20-25)
Láttam egy testvért Jézushoz menni, amint meghalt. Örült mert azt hitte, hogy a Mennybe megy végre. Jézus mélyen sírt mielőtt még odaért volna hozzá.
Majd ezt mondta az Úr ennek a testvérnek: „ Gábriel! Hol van a kardod és hol van az igazságnak a mellvértje? Teljes fegyverzetet adtam neked. Hol vannak hát ezek?”
„A barátom házában hagytam, Uram kérlek engedd meg, hogy visszamehessek ezekért.”- felelte.
De az Úr ezt mondta neki: „Már túl késő! Nem mehetsz vissza mert én figyelmeztettelek, téged csakhogy te sohasem hallgattál rám! Bizony mondom, nem mehetsz már vissza!
A testvér sírt és nagy bánattal kérte az Urat: „Kérlek, add meg a lehetőséget hogy visszamehessek.” Kérlek Uram, kérlek, kérlek...!”
De az Úr haraggal a hangjában ezt felelte: „Távozz, távozz, távozz, mert én azt mondtam, hogy nem! Távozz tőlem!” Ekkor hirtelen egy nagy vihar elragadta őt.
Az Úr megmutatta nekem ennek a testvér életének a történetét. Amíg a Földön élt soha nem ment, hogy lelkeket mentsen meg az Úrnak. Amikor az Úr azt mondta neki, hogy menjen, és mondja el az embereknek az evangéliumot, ő csak halogatta. Az ördög pedig azt súgta a szívéhez: „Majd holnap elmész most ülj le és olvasd a Bibliát.” Mikor pedig eljött a holnap az Úr megint szólt hozzá: „Gabriel menj és figyelmeztesd a bűnöst, hogy térjen meg és ezáltal megmenekülhessen!” Ám az ördög megint odajött és ismét ezt mondta: „Ülj le és olvasd a Bibliát, majd holnap is ráérsz elmenni.” Azzal, hogy erre hallgatott, a Sátán hangjának kezdett el engedelmeskedni. (2 Kor 11: 13-14)
Mikor pedig elment egy barátjának a házába ahelyett, hogy Jézusról beszélt volna neki, üzleti ügyeket kezdett el vele megvitatni. Ez a testvér, ennek a barátjának a gonosz tanácsai miatt vesztette el az üdvösségét. Elkezdett éppolyan bűnös életet élni mint amilyet az ő barátja is élt. Ezért mondta akkor azt az Úr előtt, hogy a barátja házában hagyta az igazságnak a mellvértjét.
Az ÚR azt mondta nekem: „Mond meg az embereknek, hogy a fegyverzetüknek teljesnek kell lennie! Mond meg nekik, hogy nem veszíthetik el fegyvereiket! (Efézus 6: 10-18)
A testvér a pokol tüzébe került. Láttam ott egy nagy kígyót tövisekkel a testén. A kígyó ezt mondta neki: Én szedtem rá az első embert és én csaptalak be téged is, hogy kövesd a megtévesztést! Itt foglak gyötörni örökre!” ezzel a nagy kígyó rátekeredett a testére a férfi pedig keservesen sírt, de nem tudott kijutni a tűzből sehogy sem. Az ördög pedig csak nevetett: „A lelked már az enyém! Minden lelket meg akarok szerezni!”
Testvérek itt az idő, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat Istennel! Mert sokan közülünk életük végével a kárhozat tüzére fognak jutni, a kis bűneik miatt! Be kell vallanunk bűneinket és elhagyni azokat, mert Isten mértékei biztosak.
Ezt mondta az Úr: „Jöjj, meg akarok mutatni neked egy királyt.”
Láttam egy embert aki egy trónhoz volt odaláncolva. Démonok dühösen kínozták őt. Az Úr ezt mondta: „Ő volt Saul király”. Amikor meglátott engem Saul, így szólt hozzám: „Te itt? Menj és mond meg az én népemnek hogy ide jutottam!” Mond meg nekik hogy engedelmeskedjenek Istennek! Mond meg Izrael fiainak, hogy követniük kell az ÚR szavát! Az én engedetlenségem miatt ide jutottam erre a helyre. Magamat is megöltem, mert azt hittem enyém az életem. Kérlek mond meg nekik, hogy a pokol tüze valóság.” Segítségért sírt, de a démonok tovább kínozták őt.
Az Úr így szólt: „Mond el nekik amit láttál. Ha nem mondod el nekik, téged fognak érte megítélni.”
Ezután elvitt egy másik helyre az Úr a pokolban. Láttam amint az ördög a munkáját végzi a keresztények ellen. Volt egy hatalmas üreg amelyben sötét kenet volt. Sok démon jött oda ezért a kenetért. Gondoltam magamban vajon mire használják ezt?
Az Úr ekkor ezt mondta: „Fiam, mond meg az én népemnek hogy vigyázzanak és imádkozzanak!
Ezt a kenetet a keresztények ellen vetik be. Ezek a démonok jönnek és ráöntik a keresztényekre, hogy ne legyenek hajlandóak imádkozni. Furcsa érzéseket és gonosz gondolatokat hoznak létre bennük amitől a kapcsolatuk nem lesz velem tökéletes és ezáltal visszaesnek.”
Emberek ne legyünk tudatlanok az ördög eszközei felől! (2Kor 2:11) Amikor alszunk sok dolog van amit az ördög tesz ellenünk. A Biblia beszél a jó és a gonosz magvetőről. Amikor az emberek elalusznak, eljött az ellenség és elvetette a búza közé a konkolyt majd elment. (Máté 13:25)
Az Úr azt mondta: "Fiam, nézd meg ezt az embert.” Láttam egy ember a Földön. Amíg ő aludt egy démon jött oda hozzá és sötét kenetet öntött rá erre a férfira, majd elment. Miután a férfi felébredt, nem imádkozott, nehogy elkéssen a munkájából. Ehelyett ő kirohant a szobájából és gyorsan a munkájába sietett. A sötét kenet pedig elkezdett megnyilvánulni a férfi életében és megváltoztak az ő gondolatai és érzései. Később házasságtörést követett el a gyülekezet tagjai közül való fiatal nőkkel. Végül ez a férfi elhagyta az Urat. Az Úr figyelmeztette őt, hogy imádkozzon, de nem volt hajlandó hallgatni rá, a munkája miatt. Az Úr azt mondta: "Ő egy lelkipásztor volt..."
Óvatosaknak kell lennünk mert a gonosz egy csaló és az a küldetése, hogy becsapjon és romlásba taszítson minket. Ő ennek a világnak a fejedelme. Ennek a kornak az istene aki megvakítja hitetleneket és akadályozza az evangéliumot, hogy az emberek ne üdvözüljenek.
Emberek akik nem hisztek a Szent Szellemben, elmondom nektek, hogy ő valóságos személy és létezik! Láttam egy embert a pokol tűzében égni. Meg volt láncolva és egy démon kínozta. Amikor az ember meglátott bennünket, azt mondta: „Most már hiszek a Szent Szellemben! Most már elhiszem a nyelveken szólást!” Amikor ez az ember még a Földön élt nem hitt a Szent Szellem létezésében. Test szerint élt és nem a Szellem szerint. Átlépett sok bűn felett és most a pokolban egy újabb esélyért könyörgött.
De az Úr azt mondta neki: „Már túl késő!” Már nem tudlak megmenteni tégedet!”
Az ember keservesen sírt és káromolta az Istent.
Mindössze amire nekünk szükségünk van csak annyi, hogy kérjük az Atyát, hogy adjon nékünk Szent Szellemet mert Ő megígérte, hogy ad azoknak akik kérik Tőle! Imádkozzatok kitartóan és ne adjátok fel, keressétek a Szent Szellemet mert akiben nincs, az a test akarata szerint fog járni. Üdvösségetek érdekében kérjétek és keressétek a Szent Szellemet!
Az Úr így szólt: Fiam gyere hadd mutassam meg neked milyennek is akarom én az Egyházamat. Láttam az egyházat amint lángoló tűzben égett. Az emberek tűzben égtek, de a lángok nem emésztették meg őket. Az Úr ezt mondta: „Ez a tűz a Szent Szellem.”
Sok hatalmas angyal volt ott kivont karddal a kezükben és körülvették az Egyházat. Az emberek pedig keményen imádkoztak és sírtak az Úrnak. Az Úr ezt mondta: „Ez az ahogy látni szeretném az Egyházamat, de sok gyülekezet már kihűlt és hideg. Sok gyülekezet már nem imádkozik keményen, Ők már sosem böjtölnek és nem prédikálnak a második eljövetelemről. Soha nem beszélnek a pokolról és nem hirdetik az én Dicsőséges Királyságomat. Soha nem visznek véghez értem győzedelmes hőstetteket! Már nem akarják az én rendelésemet, hanem azt akarják hogy a testük vezesse őket és ne az Én Szellemem. Mond meg mindenkinek, eljövök hamar és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Jelenések 22:12)
Mond el nekik hogy keressenek és megtalálnak engem. Lehetőséget adok, hogy bűneiket megbánják és megtérjenek, hogy megmeneküljenek. Az ajtó még nyitva áll és aki akar most jöjjön, mert ha az ajtó bezárul, kiáltanak majd Hozzám, hogy nyissam ki, de akkor azt fogom mondani: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Máté 25:11-13) Fiam mond meg nekik, hogy készülök az ajtót bezárni!
Az Úr elvitt egy másik helyre a pokolban. Ezen a helyen sok démon gyülekezett össze. Hirtelen mindannyian szétszóródtak, pásztoroknak, evangélistáknak, prófétáknak, tanítóknak, testvéreknek, gyülekezeti véneknek és tiszteleteseknek álcázva magukat. Az ördög utasította őket mondván: „Menjetek most a Földre és tegyetek jeleket és csodákat! Tegyetek csoda dolgokat! Menjetek és tanítsátok hamis tanokra őket és nyerjetek meg minél több lelket a királyságomnak!” A démonok engedelmeskedtek neki és sebesen, teljes erejükből futva, a Földre iramodtak.
Amikor megláttam ezt nagyon meglepődtem. Visszaemlékeztem a Jézussal való első találkásomra amikor az Úr mutatott valamit a Sátán trónja mellet a pokolban. Egy hatalmas, mély üreg volt ott. Azoknak a gyülekezetnek a nevei voltak ebbe az üregbe beleírva akik a Sátánhoz tartoztak. (Jel 2,24) Barátom kérlek téged óvakodj attól, hogy milyen Istentiszteleten is veszel részt! Ha nem az Isten akaratán áll és nem prédikálnak az igazságról és a megszentelődésről, az Isten szerinti öltözködésről, és nem hirdetik Jézus Krisztus második eljövetelét, és a kárhozatnak büntetését, akkor maradj távol az ilyen gyülekezetektől mert ezek a Sátánhoz tartoznak!
Ezután egy másik helyre vitt el az Úr. Nagy és hatalmas csata volt ott, de csak egy-két ember harcolt az ördöggel. A démonok sok embert megsebesítettek ebben a csatában, mert nem volt a páncélzatuk teljes. Sebeikből vér folyt, de folytatták a harcot. Az Úr sírva mondta: „Fel kell venni Istennek teljes fegyverzetét!” (Efézus 6: 11-18) Csak néhány ember volt teljesen felszerelve és őket nem tudták megsebesíteni a démonok.
Így szólt hozzám az Úr: „Szükségem van még emberekre a harctéren! Mond meg nekik, hogy jöjjenek hozzám és én felruházom őket erővel. Mond meg nekik, hogy törekedjenek a Szellem fegyverzetére teljes szívvel és meg lesz az nekik!” Ekkor hirtelen felém fordította arcát az Úr és ezt mondta: „ Várnak rád a Földön:” Majd elvitt haza és felébredtem.
Anyám és bátyám már levették rólam a takarómat amivel betakartam magam. Anyám elmondta, hogy sokáig próbált engem felébreszteni, de én semmit sem válaszoltam. Ezért átment a bátyám szobájába, hogy elmondja neki. Ő is szólt hozzám de neki sem válaszoltam semmit. Azt hitték hogy valami baj lett a véremmel. Akkor ébredtem fel, mikor már nevemen szólítva kiabáltak. Anyám majdnem sírt.
Barátom Jézus Krisztus felfedte az ördög titkait amit az Egyházzal tenni szándékozik. Most rajtunk a sor, hogy az üdvösség felé tegyünk lépést és megbánjuk bűneinket. Ha visszacsúszott keresztény vagy, netalán pásztor, vagy Isten szolgája, kérlek ébredj fel és térj vissza Jézushoz és ő magához fogad téged! (Efézus 5:14-21)
Az Úr megígérte, hogy harmadszor is meg fog látogatni engem: „Én eljövök és meglátogatlak újra, hogy még több dolgot megmutassak neked a Mennyről és a pokolról. Eljövök és meglátogatlak.”
Ébredjetek fel keresztények!
Kapcsolat Info:
Email: EMMANUELSAMPSONJUDE@GMAIL.COM Facebook: Emmanuel samsonjude Twitter: Overcomers9

Telefon: +2347038404005 és +2348103988522 Skype név: EMMANUEL.SAMSONJUDE.COM.18

A Menny és a pokol titkai 1.- Emianuel Senayon


2012 novemberében, súlyosan megbetegedtem és szüleim ezért a kórházba vittek be. Az orvos azt mondta, hogy gond van a véremmel és hogy tuberkulózisba is beleestem. A tanulási költségek miatt a szüleim már nem engedhették meg maguknak azt, hogy kórházban kezeljenek ezért hazavittek otthonunkba. Miközben a szobámban pihentem az ágyamon, különös érzés fogott el és az egész testem elgyengült. Hirtelen azon kaptam magam, hogy a testemen kívül vagyok egy hófehér szobában. Ekkor Jézus jelent meg előttem. Arca gyönyörű volt és fénylett, de észrevettem, hogy valamiért szomorú. Megfogta a kezem és elvitt a szobából egy nagy trón elé, egy emelvényhez.

Láttam Istent a trónján, de nem láthattam az arcát. Alakja olyan volt mint a lángoló tűz, hatalommal és dicsőséggel teljes. Láttam angyalok csoportját a trón előtt álltak fehér ruhában, telve dicsőséggel. Az angyalok könyvet vittek a kezükben. Láttam számtalan sok embert a trón előtt, egyik ment a másik után a trón elé, hogy megkapják az ítéletüket. Amint odaértek a trónhoz az angyalok, kinyitották a kezükben lévő könyvet és Isten azokból könyvekből ítélte meg őket. Sokan álltak ott és hallhatták amint Isten azt mondja neki: ”Távozz Tőlem!” Nagy haraggal ítélte meg őket Isten és a hangja olyan volt mint a hatalmas mennydörgés és miután kimondta Isten valakire hogy "Távozz Tőlem!” azt a személyt egy nagy vihar ragadta el. Az emberek rettegtek Istentől a trónja előtt. Az angyalok senkit nem szólítottak a nevükön, mindenki tudta, hogy mikor következik a soron, hogy az ítéletét elvegye. Bárki, aki gonoszt cselekedett, azt a vihar ragadta el az örökké tartó büntetésre.
Mindaddig amíg élsz van remény, van drága kegyelem, hogy megbánd a bűneidet és hogy elhagyd a gonosz tetteidet. Isten haragja megemésztő tűz és ez a világ a döntésnek völgye. Dönts Jézus mellet, add át neki életedet és menekülj Isten haragja elől! Nincs olyan bűn amit elkövettél, amit Jézus ne tudna megbocsájtani neked.
Innen erről, a helyről, a pokolba vitt le engem Jézus. Egy alagúton keresztül vezetett utunk a pokolba. Amikor kiértünk az alagútból teljes sötétség lett. Ez a hely a sötétségnek, a rémisztő hangoknak, a szörnyű kínzásoknak és a keserves sírásoknak a helye volt.
”Hol vagyunk?” - Kérdeztem Jézust. ”Ez itt Sátán királysága, a pokol. A tűznek és a gyötrelmeknek a helye.” - válaszolta az ÚR.
A pokolban sűrű sötétség volt, félelmetes hely volt. Sok démont láttam, hatalmasak és visszataszítóak voltak. Ezek a démonok keményen és gyorsan, megállás nélkül dolgoztak.
"Az a tervük és azon dolgoznak ennyire, hogy minél több embert hozzanak le ide." - mondta az ÚR.
A pokolban mindenhol tűz éget akár egy lángoló tenger. Különböző helyeken mindenkinek megvolt a maga osztályrésze. Sokan könyörögtek még egy esélyért, de a pokolban erre már nincs többé lehetőségük.
Az első hely amit megmutatott nekem az ÚR az volt, ahol azok a lelkipásztorok voltak akik elveszítették az üdvösségüket. Sok lelkipásztort láttam a pokolban, gödrökben voltak és egy tábla volt mindegyiknél, amin rajta volt a pásztor és a gyülekezetének a neve és a kárhozatuknak oka, amiért ide jutottak. Minden lelkésznél volt egy démon is, aki gyötörte és kínozta őt. Kegyelemért könyörögtek, de Jézus azt mondta nekik miközben sírt: "Figyelmeztettelek téged, de te nem voltál hajlandó hallgatni rám és most itt vagy ezen a helyen. Nem ismerlek téged!"
A pokol folyamatosan növekszik és ha valaki idejutott erre a helyre, az többé már nem tud ismét visszatérni. Mindezt láttam és igen megdöbbentett!
...hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel..? (Héber 2:3)
Ezután láttam egy embert a lángok közt, akit a démonok hegyes fegyvereikkel kínoztak. Kegyelemért könyörgött és keservesen sírt. Megkérdeztem az Urat: „Ki ez az ember Uram?"
„Ő Oshoffa tiszteletes, a Krisztus Égi Gyülekezetének” az alapítója. (Celestial Church of Christ) Az Úr elmondta ennek az embernek a titkát nekem: "ő szövetségre lépett a Sátánnal, hogy embereket csábítson el. Szerződést kötött az ördöggel, hogy a sötétség tudománya által, gyertyákkal és parfümökkel, meg különféle szappanokkal betegeket gyógyíthasson. Arra tanította az embereket, hogy használják ezeket a szereket, és ezekkel fürödjenek meg a folyóban ahhoz, hogy meggyógyulhassanak. Az ördög a hatalmával becsapta őket. Ő pedig hamis tanításokat vezetett be csak azért, hogy ismertté váljon, hogy úgy ismerjék őt, mint aki Istennek hatalmas embere. Figyelmeztettem őt, de ő nem engedett."
Az ÚR ekkor ezt mondta ennek az embernek: „Nem ismerlek téged!"
Eközben Jézus úgy sírt mint egy gyermek. Ez a férfi megtagadta Krisztus keresztjét csak azért, hogy magának hírnevet szerezzen. Most már a pokolban könyörög kegyelemért, de a benne talált gonoszság miatt az Úr megtagadta ezt tőle.
Azt akarom hogy megértsd, hogy nem élhetünk más tanítások szerint. Ezekkel nem állhatunk meg Isten előtt. Sokan vannak hamis tévtanítások miatt a pokolban.
Láttam egy másik embert a pokolban. A démonok egy fémasztalra fektették fel, majd különféle eszközökkel kínozni kezdték őt. Láttam amint egy nagy késsel az egyik démon felvágta őt a hasánál fogva. Az ember a fájdalmasan ordított. Aztán hirtelen egy másik démon jelent meg egy nagy karddal a kezében és ketté hasította a férfi fejét középen, mindeközben még vagy tíz démon jött oda hozzá, akik skorpiókat meg férgeket hoztak és megtömték ezekkel a fejét majd összezárták azt. Ettől a fájdalmas kínzástól a férfi még inkább sírt és üvöltött. Még a látványa is gyötrelmes volt..
Az Úr így szólt: - „Ő volt az egyik tanítványom. Iskarióti Júdás.”
Ekkor megkérdeztem a démont, hogy miért kínozzák őt ennyire? A démon ezt mondta: „Ha ez nem nem árulja el a Világosság Emberét akkor nem öli meg őt a nép, és így a megváltás sem történhetett volna meg!! Miért árultad el őt!?” - Förmedt rá nagy haraggal a démon és tovább kínozta őt..
Nagyon gondold meg, hogy mit teszel, hogy nem e árulod el Krisztust. Mert jaj annak az embernek aki elárulja Őt! Azok akik Istentől tanultak és Isten szaváról megértésük van, azoknak engedelmeskedniük kell az Igének. Isten beszéde lakozzék benned. Abban aki meghátrál nem gyönyörködik a lelkem - mondja az ÚR. Ha te Isten szolgája vagy, vizsgáld meg magadat. Tegyél félre minden akadályt az életedben, mert a pokol valóság!
Az Úr eztán megmutatott egy másik embert aki egy vasszéken ült, amihez hozzá volt láncolva. A vasszék nagyon forró volt, vörösen fénylett mint az izzó szén. Démonok is voltak ott akik dühösen, lándzsáikkal kínozták őt. A szörnyű fájdalmaktól a férfi üvöltött kínjában. Könyörögni kezdett Jézushoz, hogy kaphasson még egy esélyt, csakhogy kijöhessen a tűzből. Azon gondolkodtam, vajon ki lehet ez az ember?
Az Úr ismerte gondolataimat és válaszolt: - „Ő Akháb király"
Ekkor megláttam egy nőt is akit szintén démonok kínoztak. Dárdáikkal szúrták, döfték őt. A nő sírt és üvöltött fájdalmas kínjában.
„ Ő Jézabel a hamis próféta, aki bűnre csábítja az embereket, hogy az Isten ellen vétkezzenek." - mondta az ÚR
Óvatosnak kell lenni, mert sok a hamis próféta és hamis prófétanő akik tévtanokat hirdetnek a népnek, és csak a saját vagyonukkal meg a jólétükkel törődnek. Megmentőknek hívják magukat, de az ördög csalásaival embereket csapnak be. Ha nem hajlandók megtérni és bűneiket megbánni, akkor a tűz lesz az ő osztályrészük.
Láttam egy hatéves kisfiút a pokol tüzében, őt is a démonok kínozták lándzsával. Amikor a fiú meglátott minket, segítségért kiáltott az Úrhoz, hogy vigye ki őt a tűzből. De az Úr azt felelte neki: „Én nem vagyok Istene az engedetleneknek!”
Ez a fiú nagyon engedetlen és szófogadatlan volt míg élt a Földön és folyton zavarta a szüleit de még pásztort az igehirdetések alatt. Amikor szülei rászóltak, kiabált és feleselt velük. Egy nap beteg lett és meghalt és most már a pokolban van örökké. „Az engedetlen gyerekek sem öröklik Istennek országát.” - mondta az ÚR. (Ef 6: 1-29)
Az Úr ezután egy másik embert mutatott meg a pokolban. Patrick R. Cooney tiszteletes volt az. A démonok úgy vágták és fűrészelték őt, akár egy darab fát. A férfi keservesen sírt és nagy gyötrelmeket szenvedett, de a démonok tovább kínozták őt. Gúnyolták és kinevették a vétke miatt. Egy hamis tanításnak köszönhetően került ide erre a helyre, mégpedig azért, mert meghajolt Szűz Mária képe előtt. (2Mózes 20: 3-4) Ez annyira szomorú, mert sok ember emiatt a tette miatt fog a pokolba jutni. Jézus nagy fájdalommal sírt ennek az embernek a lelkéért. Én is nagyon szomorú voltam.
„Ha téged is valóban elszomorít ez, akkor mond el mindazt az embereknek, amit itt láttál.” - mondta az ÚR nekem.
Neked kell megnyitnod a szíved és nemet mondanod az ördög megtévesztéseire. El kell hagynunk minden olyan tanítást ami ahhoz vezet, hogy Krisztus megtagadjon bennünket miatta.
Sokakat láttam ezen az osztályrészen. Az Úr megmutatta a földi képüket. Mindegyik gyönyörű és jóképű volt a Földön. De most nagyon csúnyák voltak idelent. A démonok lándzsákkal és tűkkel kínozták őket az intim testrészeiken. Sírtak és kívánták a halált, de nem tudtak meghalni. Jézus is sírt, az emberek pedig kegyelemért könyörögtek, hogy vigye ki őket innen és életükre esküdtek hogy az Ő akaratát fogják cselekedni, csakhogy kikerülhessenek végre erről a helyről. Az Úr nem játszik vagy viccel a szavakkal, amit ő mond az úgy is van. Az ő igéjében pedig kimondja, hogy az erkölcstelenül élők nem öröklik Istennek országát. (1 Korinthus 6: 9-10)
Kérlek titeket nőket, akik férfi módon öltözködtök és benneteket is akik világias öltözetben jártok, kik magatokat sminkkel és nyaklánccal meg fülbevalókkal ékesítgetitek, hogy ne tegyétek ezeket, mert ezeknek is helyük a paráznák gyötrelmes osztályrésze közt volt.
Sok ember volt a pokol tüzében akik bár hallottak a megváltás művéről ám mégsem voltak hajlandók bűneikből megtérni. Ezek azt gondolták, hogy a test cselekedeteivel is a Mennybe lehet jutni, de végül az örök tűz lett az ő osztályrészük. Sírtak és könyörögtek, de az Úr azt mondta nekik:
„Míg a Földön éltetek kaptatok kegyelmet, hogy megtérjetek a bűneitekből, de ti azt mondtátok: erre holnap is ráérünk még. Ekképpen halogattátok. Sőt azt mondtátok, hogy nincs is pokol. Némelyikőtök pedig meg is verte azokat a szolgáimat akiket hozzátok küldtem és most itt a pokolban könyörögtök még egy esélyért..? Nem ismerlek titeket! Én megmutattam nektek, hogy hogyan kerülhetitek el ezt a helyet, de ti gyűlöltetek engem és az én utamat, ami az életre vezet a világon. Még a halálotok óráiban is felajánlottam a kegyelmemet, de ti nem voltatok hajlandóak hallgatni rám. Gyűlöltetek engem és szerettétek a halált!”
A Földön a halállal nincs vége az életnek, hanem elkezdődik az örök büntetés a gyötrelmek tűzében. Akik nem hajlandóak megbánni a bűneiket azok az örök büntetésre mennek. (Jel 21: 8)
Nagy gyötrelem volt azok számára akik elfordultak az Úrtól. Démonok vágták a nyelvüket és vagdosták testüket, éles fegyverekkel kínozták őket. Keservesen kiabáltak, és okolták magukat azért amiért visszafordultak ezt mondván: „Ó miért is fordultam meg!? Miért is nem hallgattam a figyelmeztetésekre!?” Ám a démonok gúnyosan ezt mondták: „Hallgass és fogd be a szád! Te kegyelmet kaptál mégis eltékozoltad! Soha nem szabadulsz ki innen! Enyém vagy örökre és itt fogunk kínozni az ítéletnapig!!” és ezzel tovább gyötörték őket a démonok.
Kérlek ne menjetek vissza a világba ti akik már hívők vagytok, mert nagy veszély leselkedik azokra akik az Úrtól elfordulnak! (2 Péter 2: 20-22)
Ezután az Úr megmutatta nekem az én gödrömet is pokolban. Nagyon szomorú lettem emiatt, de az Úr ezt mondta, „Minden egyes Földön élőnek helyet készítenek idelent és az a küldetésük a démonoknak, hogy lehozzák őket ide a nekik elkészített helyükre.”
Meg kell bizonyosodnod afelől, hogy nem odafelé tartasz, mert ott tűz perzselően éget, mint a sav és a démonok mind azt akarják, hogy odakerüljenek az emberek.
Ezek után elvitt az Úr az ördögnek trónjához. Láttam amint egy hatalmas kövér démon ült ezen a trónon. Megjelenése visszataszító volt és azonnal felém fordította tekintetét. Nevemen szólított: „Senayon hát idejöttél hogy meglásd a mi titkainkat? Nem fogom megengedni neked, hogy bárkinek is elmondhasd! Esküszöm, hogy meg foglak ölni tégedet!”
De az Úr ezt mondta: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézsaiás 41: 10-11)
Ekkor láthatatlanná lettünk az ördög számára és az Úr ezt mondta nekem: „Az ördög nem láthat és nem tudhat minden dolgot, csak is Isten az aki mindent lát és hall.”
Eleinte nem hittem, hogy ez lehetséges lenne, mert mi úgy tudtuk, hogy az ördögnek igen nagy hatalma van. De az Úr ismerte gondolataimat és elvitt a trón háta mögé. Ekkor vettem észre, hogy az ördög valóban nem látja és nem tudja, hogy mi hol vagyunk.
Ekkor az Úr ezt mondta nekem: „Mond ki a nevem!” És én halkan kimondtam: „Jézus!”
Erre egy hatalmas erő megrázta a poklot és az ördög leesett az ő trónjáról. Akkor az ördög megfordult és újból meglátott és a nevemet kiabálta: "SENAYON!!"
Az Úr azt mondta nekem: „Használd az én nevemben lévő erőt.”
„Parancsolom a Jézus nevében ördög, hogy három percre halj meg” - kiáltottam és ekkor a Jézus nevében való hatalomnak erejétől az ördög szelleme a falnak szegeződött, viszont a csúf teste a padlóra zuhant le. A három perc elteltével, az Úr megjelent és ráfújt az ördögre az pedig ismét visszatért a förtelmes testébe. Miután felkelt, nagy haraggal kiabálni kezdett. Aztán láttam amint sok démon rohant be akik összegyűltek ellenünk, mindegyik kezében nyíl volt. Ekkor a Menny is megnyílt felettünk és láttam amint egy tiszta fehér nyílvessző alászáll a Mennyből és megsemmisítette a démonok kezében lévő összes nyilakat.
Innen elvitt az Úr egy hatalmas terembe ahol gonosz szellemek voltak ülésekhez leláncolva.
„Ezek itt bukott angyalok” - szólt hozzám az Úr.”
„De miért vannak itt megláncolva?” kérdeztem meg tőle.
„Mert ezek nagyon erősek és ha szabadon lennének most engedve, akkor erejüknél fogva sokkal több lélek kerülne le ide a pokolba. De majd az elragadtatás után szabadon lesznek engedve és nagy bajt hoznak a Földre és üldözéseket a fenevad bélyege miatt.” - válaszolta az Úr.
Az egyikük nevemen szólított és ezt mondta: „Senayon! Azért, amiért megmutatta az Úr neked ezt a bizonyságot, ha találkozunk a Földön, megöllek téged!”
Amikor elhagytuk ezt a helyet észrevettem, hogy valami belekapaszkodott a ruhámba. Ekkor hátranéztem és megláttam hogy egy démon volt az. De Krisztus fénye miatt nem tudott hozzám közelebb jönni.
„ Ő Belzebub az ördögök fejedelme.” - mondta Jézus.
„Nem engedjük meg neked, hogy bárkinek is elmond a bizonyságodat, mert ha elmered mondani ezeket a titkokat, akkor meg fogunk ölni tégedet.” - szólt hozzám fenyegetően a démon.
„Parancsolj rá” - mondta az Úr.
Ráparancsoltam a Jézus nevében és ekkor egy nagy szél leverte őt rólam, és visszatért oda ahonnét jött. Az Úr azt is megmutatta nekem, hogy mennyire makacs ez a szellem mert miután eltűnt, többed magával tért vissza a gonoszság fegyvereivel felszerelkezve. De az Úr a kezemet fogta és jelenléte elárasztott és nem féltem ezektől és nem ijedtem meg attól, amit láttam. (Zsoltárok 91:1)
Ezek után láttam távolról egy nőt, aki a lángok közt égett és démonok kínozták őt. Sírt ahogy rám nézett és én megkérdeztem az Urat: „Ki ez a nő Uram?” Az Úr azt válaszolta: „ Ő Ruth a te nénéd”
Sok évvel ezelőtt halt meg a nagynéném és a szomorú az, hogy nem ismerte az Urat. Nagyon szomorú lettem, és arra gondoltam, ha én sem ismerném az Urat akkor én se mehetnék be a Mennyországba..
Az Úr tudta a gondolataimat, és azt mondta: „Én vagyok számodra az élet”.
„Azt akarom Uram, hogy ígérd meg nekem, hogy nem fogok a végén idekerülni a pokolba” - kérleltem Őt.
Az Úr ezt mondta: „Ismered az én nevemet.” - Majd hozzátette amit már többször is mondott: ”Ne félj, mert én vagyok számodra az élet!”
Az Egyháznak fel kell ébrednie és fel kell vennie az Istennek teljes fegyverzetét. Láttam egy démonokból álló csoportot akik előtt egy nagy könyv volt. Kinyitották a könyvet egy helyen majd egyszerre ezt kiáltották: „Így van! Nekünk szembe kell szállnunk az Egyházzal!” Ezután bezárták a könyvet. Ekkor hirtelen megszámlálhatatlanul sok démon jelent meg nyilakkal a kezeikben, hogy csapásokat indítsanak az Egyház ellen.
Meglepődtem mindezen és az Úr ezt mondta: „Ezek a nyilak az álomnak és a gyengeségnek a nyilai és azért használják ezeket, hogy az enyéim ne imádkozzanak Hozzám és hogy semmit se tegyenek az Én Királyságomért.”
Ezeknek a démonoknak mindnek megvan a saját küldetésük és közös céljuk az, hogy az embereket lehozzák ide a pokolba. Az Egyháznak fel kell ébrednie és imádkoznia kell e láthatatlan erőkkel szemben, akik gonosz tervet szőttek ellenünk. (Ef. 5:14)
Láttam egy erős démont aki egy szép hölgyben álcázta magát, aki úgy nézett ki mint, egy tisztességes jó keresztény nő. Bekerült egy bizonyos gyülekezetbe és azokat vette célba akik nemrég adták át életüket Jézus Krisztusnak. Csak azért járt a gyülekezetbe, hogy elcsábítsa a testvéreket, hogy azok így elveszítsék az üdvösségüket. Hívjunk össze szent gyülekezést és imádkozzunk! Kiáltsunk az Úrhoz, hogy felébredjen az Egyház, mert elpusztítják azokat akik a Krisztusban elszunnyadtak!
A gyülekezetnek isteni ébredésre van szüksége, építsünk fel imádságos életet és vágjunk ki minden olyan hajtást, amit nem az Úr plántált el a gyülekezetben. Sok démon munkálkodik ma embereken keresztül akik el akarják csábítani az Egyházat és nekünk ahhoz, hogy legyőzhessük őket fel kell vennünk az Istennek teljes fegyverzetét. Ne feledjétek, ezek azok a nehéz idők. (2 Tim 3:1-7)
Az Úr egy fontos dologra tanított meg, ezt mondta: „Sok keresztény van, akik védik az ördögöt.”
Azt gondoltam magamban: „Hogyan lehetséges az, hogy a keresztények démonokat védjenek meg, holott ők éppen ellenük imádkoznak?”
Az Úr ismerve gondolataimat ezt válaszolta nekem: „Vannak dolgok a Szentírásban arra, amiket én elítélek és az ördög jól tudja ezt és ez ellen munkálkodik. Jönnek némely keresztények, akik azt mondják testvéreiknek, hogy ezek nem bűnök. Az ördög pedig módot talál rá, hogy bebizonyítsa azt, hogy a bűn nem bűn. Amíg a hívő egyetért vele, addig védelembe veszi az ördögöt.” Majd így folytatta Jézus: „Én figyelmeztettem népemet a világias öltözet felől és vannak akik el is mondják, hogy ez nem Istennek az útja, ez nem hitből van. De ők azt válaszolják, hogy a fülbevaló viselése az még nem bűn. Csakhogy fiam én nem csak a fülbevaló viselését és az aranyat meg és ezüstöt említettem meg, hanem azt is kértem, hogy hogyan öltöztessék fel a testüket!”
Ne a külső szépség miatt aggódjatok a szépség nem az aranytól és az ezüsttől meg hajaknak fonogatástól függ. Nekünk kétféle szépségünk van az egyik a külső megj elenés és a másik a belső szépség.
A kiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; (1Pt 3,3)
Az Úr így folytatta: „Ha valamely keresztény azt mondja, hogy ez nem bűn, az megvédi az ördögöt, és aki kiáll az ördög mellet, azé soha nem lehet az Én Királyságom. Fiam olvasd el azt amit kijelentek a Törvény könyvben, hogy hogyan is figyelmeztettem az embereket arra, hogy nekem engedelmeskedjenek és, hogy a nő férfi ruhát ne vegyen fel, se pedig a férfi ne öltözzék női ruhába, mert az ilyen utálatos az Isten előtt. Az Úr sírva mondta ezeket: „Fiam, az ember még ha meg is átkozza a Teremtőjét, én kegyelmet adok neki, ha megbánja. De ha a szolgáim közül bárki is ellenáll a kegyelemnek és ha továbbra is megvédi az ördögöt, akkor az ilyeneket én ki fogom köpni az én számból!”
Az Úr azt is tanította nekem, hogy az ördög célja az ember imaélete, Miután az imaélete fogságba kerül, azzal az Isten döntése is fogságba jut. Az a személy is áldozatul esik, akinek a böjt életét a démonok megfogj ák.
Neked kell megküzdened és irányítanod az imaéletedet. Amikor egy személy imái a sötétség királyságára hatással vannak, akkor az ördög megpróbál módot találni arra, hogy az erejének hatalmát megerőtlenítse és annak tüzét eloltsa, egészen addig míg ki nem alszik az. (1Péter 5;8)
Az Úr azt mondta nekem: „Nézd meg azt a férfit, akit ott a démonok haraggal gyötörnek.”
Az Úr elmondta, hogy mikor még a Földön élt, folyamatosan zavarta a sötétségnek erőit azzal ahogy imádkozott, vagy ha éppen emberekért könyörgött. Az imáinak hatására meghiúsultak és megsemmisültek az ördögöknek tervei. Ezért az ördög és az ő ügynökei, célba vették ennek az embernek az imaéletét majd foglyul ejtették azáltal, hogy keserűvé lett a szíve egy testvére miatt a gyülekezetben. Az Úr azt mondta: ”Én figyelmeztettem őt, de ő nem volt hajlandó hallgatni rám. Balesetet szenvedett és meghalt és most itt van a pokolban a tűznek lángjaiban.”
Sok dicséretben szolgálónak keserű a szíve a testvére miatt Krisztusban. Gyakran azért mert az tehetségesebb tőle, vagy épp fordítva, hogy ő tehetségesebb másoktól. Csakhogy ezzel a büszkeség vagy az irigység növekszik fel bennük. Azok akik ilyeneket tesznek, a kárhozat veszélyének vannak kitéve.
Az Úr azt mondta nekem: „Istennek nagyszerű terve van az emberekre nézve. De ha Istennek terve van egy ember életére, akkor az ördög is tervet fog készíteni ellene, azért hogy meghiúsítsa az Istennek tervét, amit Ő megígért.”
„Lehetséges, hogy az ördög tönkretegye Istennek tervét amit megígért egy embernek?” - kérdeztem meg az Urat.
Az Úr azt felelte: „Igen!” - és elmagyarázta nekem: „Isten minden tervében és ígéretében az emberre nézve, ott vannak mindig a feltételek is. A feltételek teljesítéséhez kegyelemet és irgalmat kap az illető. A kegyelmével támogatja őt Isten és ha megtöri a feltételek bármelyikét, irgalmat kap Istentől arra, hogy újrakezdhesse, ha bocsánatot kér. Az ördög azon munkálkodik, hogy megtörje az ember, a feltételeket.
Amikor Isten szövetséget kötött Ábrahámmal Isten feltétele az volt, hogy „Járj én előttem és légy tökéletes!” (1Mózes 17;1-7) Istennek terve van a te életedben is és a feltételek a Szentírásban le vannak írva. Maradj meg Isten kegyelmében és az Ő irgalma felemel téged. (Zsolt 91: 11-12)
Ezek után otthagytuk a pokolt és az Úr felvitt a Mennybe. Láttam egy óriási nagy házat a Mennyben melyből egy nagyon szép hölgy jött ki és ő volt a háznak a tulajdonosa. Mosolygó arccal jött felém és első gondolata az volt hozzám, hogy a Mennybe érkeztem meg. Azon töprengtem magamban, hogy vajon ki lehetett ő a Földön, hogy a szépségét az Isten dicsősége ennyire megváltoztatta. Az Úr azt mondta nekem: Ő az én szolgámnak, Kumuyi pásztornak a felesége. Annyira boldognak éreztem magam, tele voltam Isten dicsőségével. A Mennyország annyira szép, az egész hely tele volt Isten dicsőségével.
Az Úr mutatott nekem egy folyót amelyben vér folyt. Ez egy fürdőhelyre emlékeztetett. Amikor vétünk Isten ellen és megkérjük Jézust, hogy mosson meg minket vérével, akkor ő ebben a vérfolyóban tisztít meg bennünket. Azután az Úr megmutatta azt a trombitát ami az elragadtatáskor fog majd megszólalni. Ezután elmondta, hogy az Ő eljövetele már nagyon közel van. A trombita ragyogó aranyból volt, annyira fénylett. Megmutatta az Úr az elragadtatás előtti előkészületeket.
Az Úr elvitt egy nagyon nagy terembe, ahol láttam sok szentet, tiszta fehér ruhába öltözve, akik hangosan énekeltek és dicsérték az Istent. Isten dicsősége volt közöttük. A Mennyország nagyon szép, mindenhol ragyogás volt és az összes fény Isten dicsőségéből jött.
Az Úr ismét mutatott egy nagyon szép és csodálatos házat. Kíváncsi voltam vajon ki lehet ennek a háznak is a tulajdonosa? „Ez egy Margaret nevű nőnek a háza” - válaszolta meg az Úr. „Ő sok lelket nyert meg a Királyságom számára. Megszámlálhatatlanul sokat és csak Isten tudja azoknak a számát. Ezért a munkájáért építették neki ezt a hatalmas házat. Feladta életét számomra és a világ dolgai semmik voltak neki, és végül most itt van az én Dicsőséges Királyságomban. Valamely hívő aki megtagadja azt, hogy lelkeket mentsen meg, az soha az én Dicsőségembe be nem léphet!”
Az Úr, egy utat mutatott meg, ami a pokolba vezetett és sokan voltak akik azon az úton jártak. Némelyek úgy néztek ki mint a keresztények, de mégis a pokolba vezető úton jártak. Voltak akik egymás kezét fogták. Férj fogta felsége kezét és feleség fogta férjének a kezét. Szülök fogták gyerekeik kezét és voltak akik egybedűl mentek. Mindegyik hátán egy nagy terhet cipelt. Minél tovább nézte Jézus őket, annál jobban sírt, úgy mint egy gyermek.
Láttam valamit ami zavarba ejtett. Láttam az emberek csoportjában nőket akik megpróbáltak a Mennybe vezető jó útra átmenni, de egy erő visszakényszerítette őket.
Ekkor ezt mondta az Úr erre: „ Tisztátalan dolgaikkal nem jöhetnek át az én utamra!” (Ézs 35: 8-9) Megkérdeztem: „De mi a tisztátalan bennük Uram?” „Az ő öltözködésük és hajfonataik, a fülbevalóik és láncaik az ő ékszereik, amelyekhez ragaszkodnak. Ezekkel akarják magukat széppé tenni és így akarnak átjönni az Én utamra? Ez nem lehetséges! Jobb az engedelmesség az áldozatnál!” - mondta sírva az Úr.
Ezután megmutatta az Úr nekem a Mennybe vezető utat. Láttam embereket, de nem voltak annyian mint a pokolba vezető úton. Láttam amint haladtak előre, néhányan ugráltak az örömtől mások pedig táncoltak és így magasztalták az Istent. Aztán láttam, hogy nem túl magas hegyek keresztezik útjukat és ahhoz, hogy tovább haladhassanak, fel fel kellett, hogy másszanak a hegyekre, aztán pedig le és csak így mehettek tovább a hosszú úton. Észrevettem, hogy néhány ember akik már megmászták a hegyet visszafordultak az úton, mert már elfáradtak és elegük lett abból, hogy tovább folytassák az útjukat.
Ha te az a keresztény vagy akinek elege lett a kísértésekből és a szenvedésekből meg a szegénységből és sok más dologból és azt gondolod, hogy az a legjobb megoldás ha abbahagyod, hogy az Urat szolgáld és inkább választod azt, hogy megfordulsz, akkor te egy olyan ember vagy aki ugyan megmenekült egy tigristől, de beleesett az oroszlánnak a vermébe. Az Úr még mindig akar téged, de azt is akarja hogy tarts ki! Sok megpróbáltatáson keresztül kell bemennünk az Isten országába.” (ApCsel 14:22) Fordulj vissza Krisztushoz és segíteni fog neked. Ne feledd, hogy azok akik visszafordultak, a pokol tüzében gyötrődnek!
Láttam azt is, hogy néhányan álltak és sehova sem haladtak. Ha keresztény vagy ne az időjáráson (körülményeken) gondolkodj, hanem továbbra is szolgáld az Urat és állj ellen a gonosz gondolatoknak és haladj az úton előre. A legjobb döntés mindig továbbhaladni előre az úton és ezért erőért imádkozni Istenhez. (Efézus 6:18)
Ezután láttam, hogy néhányan már a földön kúsztak és bár szerettek volna tovább menni az úton, de már fáradtak voltak. Ha te azon keresztények közül való vagy, akik a szüleiktől félnek Krisztus dolgai miatt, akkor ennek ellene kell, hogy állj ál. Néhányan azt gondolják azért hogy a szüleik ne üldözzék őket, vétkezhetnek Isten ellen, de ez nagyon veszélyes! Imádkoznod kell és bármit is döntenek, ha az Isten ellen van, akkor nem -et kell hogy mondj nekik! Az Úr pedig azt mondja: „Ne félj”! (Máté 10;28)
Imádkozzatok erőért, hogy felálljatok és kezdjetek el haladni előre, mert a mi Istenünk erős Isten! Kiáltasz hozzá és Ő meg fogja hallgatni kérésedet (Ef 6: 14-18) (Jeremiás 33: 3) Jézus nagyon sírt és én is szomorú voltam.
Az Úr azt mondta ekkor nekem: „Te is szomorú lettél ezek miatt? Ha valóban szomorú lettél, akkor menj és mond el az embereknek mindazt amiket láttál.”
Mindezek után félelemmel tértem magamhoz az ágyamon.
Emmanuel Senayon
Ébredjetek fel keresztények!
Kapcsolat Info:
Facebook: Emmanuel samsonjude
Twitter: Overcomers9

Telefon: +2347038404005 és +2348103988522 Skype név: EMMANUEL.SAMSONJUDE.COM.18