A prófétai és (hamis) karizmatikus mozgalmak veszélyeiről Andrew Strom

A prófétai és karizmatikus mozgalmak veszélyeiről Andrew Strom

 

 

      Ha már így felmerült az „istenkáromlás” mint olyan, nagyon figyelemre méltó az, amit a jól ismert keresztény tanító, Derek Princemondott erre vonatkozóan:

„Maga Jézus figyelmeztet minket arra, hogy nagyon, NAGYON óvatosnak kell lennünk abban, ahogy a Szent Szellemről beszélünk, és abban, ahogyan képviseljük Őt. Jézus az istenkáromlás szót használja  itt, és én úgy döntöttem, utánanézek ennek a szónak a nagy görög lexikonomban. Az istenkáromlás szó elsődleges jelentését a lexikon így fogalmazza meg: túl könnyedén vagy rosszul, helytelenül beszélni a szent dolgokról. Tehát ha túl könnyedén, rosszul, vagy helytelenül beszélünk a Szent Szellemről, e definíció értelmében közel kerülünk az istenkáromláshoz.

Nos, ha bármikor ezt tetted, vagy hajlottál ennek elkövetésére, vagy társa voltál azoknak, akik ezt tették, hadd adjak neked egy őszinte, baráti tanácsot: meg kell térned. Egyszer s mindenkorra le kell rendezned Istennel ezt a dolgot, és soha többet nem szabad abba a bűnbe esned, hogy Isten Szent  Szelleméről rosszul, helytelenül nyilatkozol. Mert a Szent Szellem szent, és Isten.”

 

      Részemről én teljesen egyetértek Derek Prince-szel. A John Crowder és az ő „új misztikus” társai által az internetre feltett videók és egyéb anyagok szó szerint annyira betegesek, illetve Isten és a Szent Szellem felé annyira megalázóak és istenkáromlók, hogy én még belenézni is alig tudok.

Miért van az akkor, hogy Crowder mégis szinte rakétasebességgel ível felfelé, és válik sztárrá a karizmatikus körökben? Hogy fajulhattak el idáig a dolgok? Hogyan tudott ez a beteges és minden szentséget nélkülöző dolog oly sok ember számára vonzónak tűnni a karizmatikus mozgalmunkban?

Utána kell járnunk, és megtudnunk azt, hogy pontosan mi is történt, ami ehhez a szörnyű hitehagyáshoz vezetett. Ugyanis a Sloshfest-féle alkalmak, és az Új Misztikusok nem elszigetelt, egyedülálló történések – hanem nagyon is részei, mozaikkockái egy hasonló jellegű szolgálatokból álló „nagyobb képnek”, amely a prófétai és karizmatikus mozgalmak nagy részét már behálózta.

Hogyan történhetett meg mindez? Milyen lépések vezettek el idáig? Ezekre próbálok válaszokat keresni ebben a könyvben.

 

 

 

DE ELŐSZÖR IS…

 

 

      Mielőtt még alaposabban belemélyednénk az események eme mély mocsarának a vizsgálatába, először is szeretnék röviden az én hátteremről szólni egy pár szót – hogy az Olvasó megtudja azt, ki is vagyok, és hogy honnan is jövök.

Amint azt korábban megjegyeztem, én egy Szent Szellemmel betöltekezett, nyelveken szóló keresztény ember vagyok, aki igen sokáig magam is részt vettem a karizmatikus és prófétai mozgalomban. Tizenegy éven keresztül voltam benne ugyanabban a mozgalomban, mint amelyben Todd Bentley, Rick Joyner, Bob Jones, Paul Cain és Mike Bickle is benne van – jóllehet én az ő kiemelt, nagyfokú ismertségi szintjüknek még csak a közelében sem jártam. (A Prófétai Mozgalom gyakorlatilag a karizmatikus mozgalom egyik ága, akik hisznek a modern „prófétákban” és „apostolokban”.)

    De 2004-re már annyira rosszul kezdtek alakulni a dolgok a mozgalmon belül, hogy rá kellett jönnöm arra: itt többé már nem tudok maradni. Sőt, be kellett jelentenem, hogy kilépek a mozgalomból. Megvilágosodott ugyanis a számomra, hogy én csak egy teljesen más jellegű prófétai mozgalomnak tudok tagja lenni: egy olyannak, amely megtérésre és szentségre szólítja fel az Egyházat – és az Ősegyház tisztaságának és erejének a nyomdokain halad tovább.

     És ez a modern „Prófétai Mozgalom” minden volt, csak ez nem. A 2004-es bejelentésem – az, hogy kilépek a Prófétai Mozgalomból – igen nagy vihart kavart, jóval nagyobb visszhangot váltott ki, mint a korábbi tagságom bármikor is. Szó szerint e-mailek ezreit kaptam a világ minden tájáról, melyeknek túlnyomó része arról tanúskodott, hogy nagyon sokan egyetértettek e lépésemmel. Sajnos azonban voltak olyan reakciók is, amelyek megdöbbentettek és mélyen elszomorítottak engem, mint ahogy azt meg is fogalmaztam az egyik, egy jó pár héttel a kilépésem után íródott levelemben:

                                                                            

 

                                                                            1

       Engem nem is a velem egyet nem értő, engem „szakadás okozásával” vádoló levelek fakasztanak könnyekre, hanem azok az e-mailek, amelyeket a világ különböző részeiről kapok, s melyeknek írói teljesen EGYETÉRTENEK velem, és amelyekben beszámolnak arról, hogy ők maguk milyen szörnyűségeket tapasztaltak meg az alatt az idő alatt, amíg részt vettek ebben a mozgalomban.

Tegnap is csak ültem ott a számítógépem előtt, és egyre nagyobb szomorúság töltött be, ahogy olvastam azokat a leveleket sorra egymás után, amelyek beszámoltak arról a szellemi betegségről, ami a mozgalom részeként elterjedt az egész földön. …Ez SOKKAL ROSSZABB, mint amit én korábban gondoltam…

 

       Egy olyan mozgalom ez, amely ˝manifesztációkra”, ˝portálokra” és furcsa, idegenszerű ˝isteni meglátogatásokra” szakosodott. Minden egyes jellemzőjével ez a mozgalom jobban hasonlít egy New Age3 irányultságra, semmint bármire, ami igazán keresztény lenne. Valójában egyre jobban látom azt, hogy ezt a mozgalmat teljesen a JÓSLÁS és JÖVENDŐMONDÁS szelleme uralja.

Szavakkal le sem lehet írni, annyira beteges és hátborzongató mindez. És a ˝prófétái” teljesen vakok, nem veszik észre ezt.

 

      Miközben ezeket írom, könnyek gyűlnek össze a szememben. Annyira szörnyű az, amivé ez a mozgalom vált. Nagyon kérlek titeket, barátaim, hogy MARADJATOK TÁVOL ettől, mert itt DÉMONIKUS „meglátogatásokról” van valójában szó.

 „Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2Kor. 11:14-15) Tényleg az Utolsó Napokat éljük!

 

 

 

 

HOGYAN KEZDŐDÖTT EZ AZ INVÁZIÓ

 

 

       Nagyon sokan nem ismerik fel az ún. „torontói áldás” és a modern, új vezetők – mint pl. Todd Bentley vagy John Crowder – közti szoros kapcsolatot. Sokan nincsenek tudatában azoknak a masszív szellemi kötelékeknek, amelyek „Torontó”, a modern „Prófétai Mozgalom”, és az olyan események között vannak, mint pl. a lakelandi ébredés, vagy a „Sloshfest”-alkalmak. Muszáj, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy e mozgalmak mindegyike – és azok vezetői! – igen szoros kapcsolatban állnak egymással.

     S hogy honnan tudom én mindezt? Onnan, hogy én is több mint 11 éven keresztül voltam részese a Prófétai Mozgalomnak. Igencsak benne voltam a sűrűjében, így én is sorra foglalkoztam ezekkel a mozgalmakkal, és a vezetőivel – ahogyan éppen jöttek, szép sorjában. Teljesen tudatában voltam a kapcsolati összefüggéseknek: annak, hogy ki kivel, és milyen kapcsolatban áll. Sőt mi több, nemcsak én, hanem mindenki más is, aki csak ebben a körben mozgott, tudta ezeket…

 

          Jól emlékszem arra, amikor először láttam Rodney-t szolgálni egy videofelvételen, amit a szülővárosomban, Auckland-ben (Új-Zéland) néztem meg, úgy 1993-1994 körül. Akkortájt én éppen egy kisebb hazai prófétai közlöny szerkesztője voltam Új-Zélandban. De attól, amit azon a felvételen láttam, szellemileg szinte beteg lettem.

     A Floridában vezetett alkalmait már akkoriban is „ébredésként” emlegették, de engem annyira felzaklatott, amiket láttam, hogy mondtam a testvérnőnek, aki a felvételt hozta, hogy igazán nem kellene ilyen, szellemileg ennyire veszélyes anyagot importálnia Krisztus új-zélandi Testébe.

S már akkor felismertem, hogyha bármikor is ilyen jellegű, illetve ehhez hasonló, veszélyes szellemi inváziók jönnének, én bizony nem tudnám nem felemelni a hangomat ezek ellen – s e felismerésnek a súlya már akkor is rám nehezedett. Pedig akkor még közelről sem tudtam, hova is fog majd mindez vezetni!

 

      Néhány hónapig még „szélcsend” volt, nem kerültem összeütközések kereszttüzébe. Aztán jött a „torontói áldás”, és nagy port kavart a keresztény médiában – és ekkor már nem tudtam én sem csendben maradni.

                                                                      

 

 

 

                                                                                  2

Rájöttem ugyanis arra, hogy az ún. torontói áldás nem más, mint a „Rodney Howard-Browne-féle kenet” – csak éppen más köntösben.

       (Más szavakkal: Randy Clark, a Vineyard Gyülekezet pásztora volt az, aki bevitte ezt a kenetet a Toronto Airport Vineyard Gyülekezetbe, még 1994 elején – és így történt az, ahogy az egész „áldás”-mozgalom elkezdődött. Mindez bizonyított tény, és a legtöbb ember el is ismeri Rodney Howard-Browne katalizátori szerepét a torontói áldás kirobbantásában.)

Ekkorra már én is utánajártam a dolgoknak olyannyira, hogy meglássam: sajnos a gyanúim a dolgok tényleges állásáról mind beigazolódtak.

 

       Mégis, az „invázió” megfékezését megcélzó első kísérleteim akkor még elég enyhék voltak. Alább közlök néhány részletet az első cikkemből, amelyet ezzel a témával kapcsolatban írtam a „Challenge Weekly” („Heti Kihívás”) című új-zélandi keresztény újságba. A cikk keletkezésének időpontja: 1994. augusztus 26. Ez volt az első – úgy tűnt, igencsak magányos – figyelmeztetésem, amelyet aztán a későbbiekben még igen sok követett:

 

      Az utóbbi hetekben elég sokat került szóba a keresztény médiában az az új dolog, amit „nevető ébredésnek” titulálnak, s amely úgy tűnik, hogy szinte viharként vonul végig Amerikán és Kanada bizonyos részein. Már Új-Zélandban is megjelent egy ideje, és én közelről figyelem a fejleményeket. E jelenségen belül gyakran látható az, hogy a prédikátor „ráfúj” az emberekre, akik aztán nevetve és minden porcikájukban rázkódva esnek le a földre…

A vészjelzőt igazán az indította el bennem, hogy a mozgalom vezetői közül jó néhányan úgy beszélnek erről, mint „ébredésről”, „Isten új munkájáról”.

     Azt kell, hogy mondjam azonban, hogy ez a „nevető” ébredés egyszerűen nem áll összhangban azokkal a nagyon is konkrét, az eljövendő ébredésre vonatkozó jellemzőkkel, amelyeket Isten már kijelentett az övéinek itt, Új-Zélandon – sem pedig a már korábbi, jelentős isteni meglátogatásokkal, amelyeket az egyháztörténelem során láthatunk.

     Már jó néhány éve tanulmányozom folyamatosan a régebbi ébredéseket és azok leírásait, amelyek során bizonyos jellemzők ismételten, újra és újra előkerültek…. A történelem úgy mutatja be, hogy az ébredések mindig azzal kezdődtek, hogy a keresztények Isten előtt a térdeikre estek. Egy mélységes bűntudat, megtisztulás és megtérés söpört végig – szinte áradásként – az embereken, melynek célja az Egyház belső megtisztulása és az újszövetségi tisztaságba és erőbe való visszaállítása volt.

     Isten a mi korunkban is azt mutatja folyamatosan az imádkozó embereknek, hogy egy hasonló jellegű mély, nagymértékű megtérési hullám jön majd, és emellett egy nagy „megrázattatást” is át kell majd élnie az Egyháznak.

 

     Ami a mostanában tapasztalható „nevető” mozgalmat illeti, meg kell, hogy mondjam: engem nagyon zavar és nyugtalanít mindaz, amit látok. Az igazi ébredési időszakokban vagy előtte ugyanis sokszor utánzatok, hamisítványok is megjelennek. Főként pedig attól tartok, hogy ez a „nevető” hullám szépen keresztülsöpör majd a gyülekezeteken anélkül, hogy a legitimitása bárhol is kérdéseket vetne fel – és mindenhol elfogadják majd egyszerűen azért, mert más helyeken is megengedték ezt a jelenséget.

      Ezúton szeretnék erőteljesen figyelmeztetni minden keresztényt arra, hogy a „nevető hullámot” és más, hasonló jellegű mozgalmakat illetően legyenek nagyon körültekintőek, és óvatosak, alaposan megvizsgálva azokat. Hitem szerint ugyanis eljön majd hamarosan egy igazi, nagy ébredés, és nagyon veszélyes lenne attól kevesebbel, silányabbal megelégednünk…

 

 

 

„TORONTÓ” BEÁRAD…

 

 

     Egyszer elmentem egy Jill Austin-féle alkalomra, ahol az emberek szó szerint fizikailag ide-oda dobódtak, néhányan több mint 3 méterrel odébb értek földre (egynémelyük éppen gyerekekre esett rá), és a helyiség tele volt olyanokkal, akik denevérszerű mozdulatokat produkáltak, és egyfajta hátborzongató sikítások, üvöltések jöttek ki belőlük. Mintha egy horrorfilmet néztem volna a moziban! …Ezeket az alkalmakat én teljesen megszomorodott szellemmel, lesújtottan és dühösen hagytam ott…

 

 

                                                                             3

Gyakorlatilag majd’ minden karizmatikus és pünkösdi új-zélandi pásztor részt vett ebben a

mozgalomban…

        Alkalmak egész sorát töltötték ezek az emberek azzal, hétről hétre, hogy furcsa „megtapasztalásokat” keressenek…                   

Az egész odáig fajult, hogy lassan már attól is félni kellett, nehogy valaki kézrátétellel imádkozzon érted…

És hamarosan alig volt valaki, aki fel merte volna emelni a szavát ezek ellen – az egyszerű tagokat is beleértve. S ez különösen igaz volt a karizmatikus és pünkösdi közösségekre…

Úgy tűnt, ez az új dolog elrabolta tőlünk majdnem az összes barátunkat, akik onnantól kezdve ellenünk fordultak és minket kezdtek el támadni.

 

 

A NAGY KERESZTÉNY VEZETŐK…

 

 

     Nagyon úgy tűnt, hogy az egész világon a karizmatikus vezetőknek csak egy elenyészően kis száma merte a mozgalmat kifogásolni – de ők sajnos, mivel a népszerűségi listán lejjebb szerepeltek, alig tűntek fel bárkinek is…

     Derek Prince is elkészített egy kazetta-felvételt, amelyben az „állati-manifesztációk” és ehhez hasonló jelenségek ellen emelte fel a szavát.

Derek Prince halála után tudtuk meg – amikor már mindenki számára hozzáférhető formában adták ki a jelenségekre vonatkozó megjegyzéseit, észrevételeit –, hogy mennyire erőteljesen emelte fel a szavát ezek ellen a „Protection from Deception” (Védelem a hitetés ellen) című könyvében.

Sajnos, amikor igazán szükségünk lett volna az ő véleményére, azokban a bizonyos válságos években, akkor még nem tudtunk erről…      „Ez a karizmatikus mozgalom…”

1997 júliusában Benny Hinn nagyon erőteljesen szólalt fel a jelenség ellen a PTL televíziós műsorában. Alább közlöm néhány, ott elhangzott megjegyzését:

 

„Hadd mondjam el nektek, hogy a mostanában tapasztalható érdekes jelenségek, manifesztációk – amikor az emberek ugatnak, állati hangokat adnak ki –, elmondhatom nektek, hogy nem a Szent Szellemtől vannak, hanem teljesen démonikusak.

A Szent Szellem nem ugat, csak az ördög ugat. Ha az én alkalmamon kezd el valaki ugatni, akkor megyek és kiűzöm belőle a démont…

Mindannak, ami mostanában történik, a nagy része pusztán az érzelmek szintjén zajlódik, pl. a mindenkire ráragadó nevetés. Mi más haszna van ennek, azon kívül, hogy közben az emberek szimplán ostobának tűnnek? Engem nem érdekel az érzelmi csúcs-érzés.

Én csak a Mindenható Isten erejét akarom, amely képes arra, hogy átformálja az emberek életét… Jézusról én sehol nem olvastam, hogy ugatott volna – te olvastad Róla ezt valahol? El tudod képzelni Péter apostolt, miközben éppen az Apcsel eseményei közepette ugat? De tudod, sokan miért fogadtak be ilyen hülyeségeket? Azért, mert nincsenek erős igei alapjaik. Nem erősek az Igében.

De hadd mondjam neked: jobb, ha nem kezdesz kísérletezgetni dolgokkal! Ha valami nincs leírva a Bibliában, azt ne tedd meg!

Dr. Summerall-t megkérdeztem erről még a halála előtt: „Dr. Summerall, te mit gondolsz arról, ami mostanában történik, hogy az emberek ugatnak és mindenféle furcsa dolgot tesznek?” Azt válaszolta: „Démonok, démonok. Démonok.”

 

 

 

MÉLYREHATÓ VÁLTOZÁSOK

 

 

       Közben, 1996-ban betöltöttem a harmincat, és a szolgálatom terén nagy változás történt, ami szó szerint átformáló hatással bírt az egész jövőmre, és megnyitotta nekem a szolgálat kapuit az egész világon (bár ekkor én még ezt még csak nem is sejtettem).

1996-ban indítottuk el ugyanis az első „Revival” („Ébredés”) honlapunkat az interneten, ami akkor még eléggé kezdetleges volt: szürke hátterű volt (hű, milyen izgalmas szín!), és nagyon alap-kivitelezésű.

                                                                         

                                                                                      4

De már rögtön az elinduláskor kiderült, hogy az őszinte, egyenes és nyílt felhívásunk a megtérésre és a szentségre, és a valódi  prófétai jellegű prédikálásra és ébredésre olvasók tömegeit vonzotta. Hamarosan már az egész világról mindenhonnan voltak emberek, akik kapcsolatba akartak velünk lépni…

                                                                           

 

 

 

NYILVÁNOSAN VAGY NÉGYSZEMKÖZT KELL-E KORRIGÁLNI?

 

 

 

Sokáig, amikor ezeket a kérdéseket feszegettem, igyekeztem, amennyire csak tudtam, elkerülni a nevesítéseket. Vannak keresztények, akik szerint a szolgálatok helyreigazítása, vagy megkérdőjelezése csak NÉGYSZEMKÖZT történhet, és csak az illető vezetőknek elmondva, de sohasem nyilvánosan.

(Itt fontos megjegyezni, hogy sok ilyen korrigáló jellegű megközelítés történt már ezek felé a vezetők felé, de azokat mindegyikőjük gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta.)

Nos, akár így, akár úgy, de én azzal nem tudok egyet érteni, hogy a nyilvánosság megtévesztését végző személyeket, szolgálatokat csak zárt ajtók mögött szabad helyretenni.

 

 

      Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy az Újszövetségben a véneknek (vezetőknek) azt parancsolták, hogy igen komolyan intsenek, ha kell (Titus 1:13), és hogy a bűnöket elkövetőket nyilvánosan feddjék meg (1Tim. 5:20), jóllehet a 2Tim. 2:24-26-ban Pál arra utasította őket, hogy „szelídséggel” igazítsanak helyre.

Emlékezzünk csak: Pál apostol a Galata 2-ban azt írja, hogy nyilvánosan feddte meg Péter apostolt a képmutatásáért. A Máté evangéliumban is azt olvassuk, hogy maga Jézus is nyilvánosan feddte meg Pétert, és a Márkban az van leírva, hogy nyilvánosan űzte ki a templomból egy kötélből font ostorral az ott áruló embereket (merthogy azok Isten házát „rablók barlangjává” tették).

Sőt, voltak olyan kirívó esetek is, amelyekre reagálva Pál apostol azt írta a levelében mindenkinek, hogy ő bizonyos embereket átadott a Sátánnak dorgálás céljából (lásd 1Kor. 5, és 1Tim. 1:20).

A Biblia nagyon világosan szól arról, hogy az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy a sötétség cselekedeteit leleplezzük, és a világosságra hozzuk (Eféz. 5:11). Az 1Kor. 4:21-ben Pál azt kérdezi az ottani emberektől: „Vesszővel menjek-e hozzátok, vagy szeretettel?” Majd a 2Kor. 10:1- ben arról beszél, hogy merészen, bátran fog majd inteni, és a 2Kor. 13:1-2-ben pedig azt írja, hogy e téren senkit sem fog kímélni…

 

 

         Az én megítélésem szerint az Újszövetségben mi SEHOL nem látjuk azt, hogy Jézus, vagy az

apostolok a Máté 18-beli alapelvek szerint kezelték volna a hamis tanításokat. Ellenkezőleg: azt látjuk mindenhol, hogy nagyon is nyilvánosan feddték meg és korrigálták ezeket – megpróbálva megállítani a hamis tanítás „rákos fekélyét”, mielőtt az még tovább terjedhetett volna.

Ez ugyanis a SZERETET cselekedete Krisztus Teste felé: meg kell próbálni megállítani további károk okozását, mielőtt még az Úr túl sok báránya szenvedne kárt. Az Újszövetségben a hamis tanítások és hamis próféták ügye sehol sincs „szép finoman”, „enyhén” kezelve!

(Itt azonban hadd jegyezzem meg azt is, hogy itt egyáltalán nem az erőszakos eretnek hajkurászókat támogatom, akik szerintem gyakran nagyon rossz szellemmel és motivációkkal üldöznek bizonyos dolgokat. Itt csupán néhány bibliai vezérfonalat szerettem volna megadni a helyes hozzáállásról.)

Mindenesetre ez egy nagyon fontos ügy, különösen az Utolsó Időkben, amikor is azt olvassuk, hogy a hamis tanítók és próféták igen nagy számban jelennek majd meg, és hogy olyan nagymértékű lesz a megcsalattatás, hogy „ha lehetséges, még a választottakat is” el akarják majd hitetni.

 

 

      Rettenetesen fontos azt megértenünk, hogy mi is forog itt kockán. Az ApCsel-ben a hamis tanítókat és prófétákat nagyon komolyan megfeddték, és Pál még konkrétan meg is nevezte ezeket az illetőket jó néhány, a gyülekezeteknek írt levelében. Látjuk-e már tehát, hogy ez már valóban nem a Máté 18-ban leírt kategória?

 

                                                                   

 

                                                                                     5

2. KUNDALINI – MI IS AZ?

 

 

      Ahogy azt az első fejezetben láthattuk, nagyon sok mindennek, ami az utóbbi években az Egyházat inváziószerűen megtámadta, van egy ún. „keleti/New Age” jellege. És természetesen maga a „Kundalini” fogalma is egyenesen a keleti misztikából ered. S pontosan ez az a fogalom, amelynek alaposabban utána kell járnunk, hogy mit is takar.

      Még 1996-ban, amikor az első internetes oldalunkat elindítottuk, az első cikkemnek, amelyet szinte azonnal közreadtunk ott, ez volt a címe: „A torontói vita – új, nyugtalanító tények a történelemből”.

Alább közlöm a cikknek a nyitó bekezdését – s biztos vagyok benne, hogy te, kedves Olvasóm, rögtön látni fogod, miért is váltott az ki akkor olyan nagy visszhangot:

 

„Ebben a cikkben egy, az ébredések történetét vizsgáló ébredési prédikátor, aki szoros kapcsolatban áll a karizmatikus és prófétai mozgalmakkal, a következő kérdéseket szeretné feltenni: Miért van az, hogy a torontói manifesztációk szó szerint ugyanolyannak tűnnek, mint azok a hamis utánzatmozgalmak, amelyek az igazi ébredéseket a múltban mindig tönkretették?

És miért van az, hogy ezek a jelenségek látszólag szinte teljesen megegyeznek a kínai okkult „Qigong” mozgalommal, és Franz Mesmer okkult gyógyítási praktikáival, és azokkal a manifesztációkkal, amelyek végig megjelennek az ún. Rajneesh-i, Ramakrishna-i „Kundalini” kultuszokban, szektákban? És miért van az, hogy a New Age mozgalmon belül mindenhol hasonló megnyilvánulásokat láthatunk az egész világon – de melyek a Bibliában sehol nincsenek leírva?

Ha valóban a „nagy hitetés” napjait éli meg a keresztény világ – amint arról maga a Biblia ír világosan –, akkor nem kéne sokkal óvatosabbnak lennünk, és alaposan megnéznünk, milyen dolgokat engedünk be Isten Egyházába?”…

 

 

 

KUNDALINI ÉBREDÉSEK

 

1995-ben írta egy Robert Walker nevű kutató:

 

    „Csak nagyon kevés keresztényben tudatosul az, hogy évezredek óta jól ismert tény, hogy gurukon keresztül gyógyítások ajándékai, csodák, ismeret beszéde és szellemi tudatállapot intenzív megnyilvánulásai történnek, amikor szellemben kinyúlnak és hozzákapcsolódnak egyfajta misztikus erőhöz, ami – jóllehet démonikus eredetű – nagyon is valóságos.

 

      Tény, hogy a modern karizmatikus mozgalomban ez a jelenség viszonylag „új” – és csupán az utóbbi 16 évben terjedt el tömeges méretekben. Mindig is jelen volt azonban egy elenyésző méretű, csupán a karizmatikus világ peremterületeire szorítkozó, érdekes megnyilvánulásokat produkáló viselkedésforma, de alapjában véve maga a karizmatikus mozgalom aránylag stabil bibliai alapokon állt, és eredete jóval régebbre nyúlt vissza, mint a mostani jelenségek. A mostani jelenség-áradat 1994 körül kezdődött. Honnan jött ez tehát, és milyen szellem állt mögötte?...

 

 

ISTEN JELLEME, EGÉSZ VALÓJA SZENT

 

      Egy másik kulcsfontosságú dolog, amire rámutattam az eredeti, a torontói eseményekről írt cikkemben az volt, hogy az ilyen jellegű becsapások nagy része abból adódik, és azért talál táptalajt, mert az embereknek nincs igazi megértése arról, hogy KICSODA ISTEN, és hogy milyen az Ő jelleme.

 Az Istenről és az Ő személyiségéről vallott nézeteink vagy megtévesztésbe taszítanak minket, vagy pont ellenkezőleg – megvédenek attól…

 

Barátom! Ha a te Istened nem egy Szent Isten, hanem egy bulizós, az égből üres, érzelmi megnyilvánulásokat rád dobáló cukorkás-bácsi – akkor újra és újra becsapásoknak teszed majd ki magad. Feltétlenül muszáj, hogy helyes istenképet alakítsunk ki magunkban – mert csak így fogjuk tudni elkerülni az utolsó napokban oly nagymértékű, halálos, szellemi megtévesztést.

SAIRA TÖRVÉNY NEM MUZULMÁNOKNAK

SAIRA TÖRVÉNY NEM MUZULMÁNOKNAK

 

ELŐSZÓ

 

 

Miért harcolunk az iszlám ellen?

 

 

   Nemrég valaki a következő kérdést tette fel nekem: Miért harcolsz az iszlám ellen? A válasz röviden: mert az iszlám harcol ellenünk. És mivel nem ismer sem határokat, sem kegyelmet, ezt egészen addig fogja tenni, amíg le nem győz bennünket vagy amíg – remélhetőleg – meg nem állítjuk.

   Az iszlám világuralomra törekszik, és minden követője számára a vallási gyakorlat központi eleme, hogy minden lehetséges eszközzel terjessze a hitet, amíg az el nem terjed az egész világon. Mohamed, az iszlám alapítója és önjelölt prófétája, aki a 6. században élt, (és talán soha nem is létezett)1 elindult, hogy meghódítsa a szomszédos városokat, meggyilkolva, megcsonkítva, megerőszakolva és rabszolgasorba döntve rengeteg embert – az iszlám azóta folyamatosan terjeszti romboló és elnyomó tanait, ameddig csak tudja. A dzsihádisták (arabul: mudzsahedinek) kö- nyörtelen hullámai keresztény, zsidó, hindu és buddhista országokat és kultúrákat semmisítettek meg, 270 millió nem muszlim halottat hagyva maguk mögött, akiket többnyire rendkívül barbár módon öltek meg. Nem új jelenség a napjainkban zajló iszlám térhódítás, amely olyan területeket érint Afrikában, a Közel-Keleten és a nyugati városokban, melyek ez idáig nem voltak a saría uralma alatt. Ez csupán egy újabb fejezete a nem muzulmánok ellen folytatott 1400 éves háborúnak, melynek célja, hogy megszilárdítása a muzulmánok hatalmát a nem muzulmánok felett, és az iszlám uralmát a demokrácia és az emberi jogok felett. Több millió muzulmán menekül Nyugatra a maguk által teremtett szörnyűségek elől, miattuk pedig az iszlám hamarosan olyan országokban is elterjedhet, amelyek szinte teljesen mentesek voltak a muzulmánoktól. A kelet-európai és a balti államok polgárai talán azt gondolják, hogy Nyugat-Európa képes a segítségük nélkül kezelni ezt a problémát. Ha így gondolkodnak, akkor naivak, és hiányzik belőlük a szolidaritás: itt az ideje, hogy a demokratikus világ összetartson. Mivel az iszlám természete az, hogy végül mindenhol elterjedjen, senki sincs biztonságban.

 

Mit akarnak?

 

Az iszlám végső célja egy világméretű Kalifátus létrehozása, melyet a saría ural. Az a világ, amelyről az iszlám követői álmodnak, egy olyan bolygó, melyet Allah és prófétája kívánságai szerint irányítanak. Ebben a világban nincs helye a szabad beszédnek, mivel a rendszer legcsekélyebb kritikáját is halállal büntetik. Nincs helye a gondolatszabadságnak, hiszen mindenkinek Allahban kell hinnie és abban, hogy Mohamed az ő prófétája, naponta ötször kell imádkozni, halal ételeket kell enni, és meg kell ölni bárkit, akár családtagokat is, ha azok eltérnek az iszlám szabályaitól. A saría szerint a nők gyakorlatilag a férfi családtagok tulajdonát képezik, és a férfiak számára megengedett, hogy négy feleségük legyen, akiket akár verhetnek is. A zsidókat és keresztényeket megkímélik a haláltól abban az esetben, ha megfizetik a védelmi adót, az ún. dzsizját, és elfogadják, hogy másodosztályú állampolgárok – dhimmik –, akiket a mohamedánok saját szeszélyeik szerint kihasználhatnak és megerőszakolhatnak. Azoknak viszont, akik nem hisznek az Ószövetségben – mint például a hinduk, buddhisták, ateisták, stb. – csupán két választásuk van: vagy megölik őket vagy áttérnek az iszlámra (ami kimeríti a pszichológiai erőszak fogalmát, valamint arra kényszeríti az embereket, hogy szigorú mohamedán életet éljenek, amely azzal is együtt jár, hogy meg kell ölniük más nem muzulmánokat).Egy olyan társadalom, ahol a tudományoknak és a kutatásnak igazodnia kell egy 6. században élt őrült pedofil világnézetéhez (Mohamed ugyanis feleségül vett egy 6 éves kislányt, Aisát, akivel már ekkor szexuális kapcsolatot létesített úgy, hogy a kislány lábai között mozgatta péniszét , és akivel 9 éves korában már tényleges szexuális kapcsolatot létesített), természetesen nem tud létrehozni egy működő, stabil gazdaságot, politikai rendszert, vagy nem tudja biztosítani a modern orvostudomány, technológia és infrastruktúra által nyújtott kényelmet. Az emberi szabadság és a jogok tekintetében a Szovjetunió egy paradicsom volt bármelyik iszlám kalifátushoz képest, amit a harag örömtelen és szeretet nélküli totalitárius világaihoz lehet leginkább hasonlítani, olyan világokhoz, amelyek J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura és George Lucas Csillagok háborúja című műveiben szerepelnek. Ha az iszlám agresszió hatására – politikai korrektségünk, gyávaságunk és lustaságunk közreműködésével – eltűnne a civilizációnk, akkor az egyetlen ismert hely a világegyetemben, ahol intelligens élet létezik, átváltozna egy térben keringő,

sötétségbe borult és lerombolt bolygóvá, melyet több milliárd, teljes nyomorban élő, főleg belterjes3 ember népesítene be, akik a szabadsággyűlölő, halálszerető, brutális, agyzsibbasztó saría rabszolgái. Mi lehetne ennél nagyobb tragédia?

 

Megtörténhet mindez velünk is?

 

Nos, az a több millió nem muzulmán, akik valaha olyan területeken éltek, ahol most az iszlám uralkodik, valószínűleg feltették maguknak ugyanezt a kérdést. És igen, ez velünk is megtörténhet, ha nem állítjuk meg az iszlámot. A nyugati hírszerző szolgálatok egyre többször figyelmeztetnek, hogy több ezer, az országainkon kívül és belül élő muzulmán készül arra, hogy teljesítse vallási kötelességét. Mindeközben mi nyugodtak vagyunk, abban reménykedve, hogy a muzulmá- nok ugyanolyan békések lesznek a gondoskodó jóléti rendszerünk és nyugtatgató médiánk hatására, mint amilyenné mi váltunk. Az iszlám nem ismer határokat, sem pedig kegyelmet, és ha a mi generációnk nem állítja meg, akkor a következő generációnak esélye sem lesz arra, hogy ezt megtegye. Nagyapáink legyőzték a nácizmust, szüleink generációja legyőzte a kommunizmust. Korunk nagy kihívása pedig az iszlám – mely a szabadság olyan ellensége, mely sokkal fanatikusabb, és sokkal nagyobb tömegeket mozgat meg, mint bármelyik totalitárius rendszer előtte. Ez az ellenség különbözik bármitől, amivel korábban már találkoztunk: nem lehet megfélemlíteni egy olyan ellenséget, amely jobban szereti a halált, mint az életet. A rendőrség már nem képes fenntartani a rendet a gomba módra szaporodó muzulmán gettókban, még a kisebb városokban sem. Az egyre gyakoribbá váló zendülések, melyeket legjobban úgy lehetne jellemezni, mint egy polgárháború kisebb incidensei, ízelítőt adnak abból, hogy mi vár ránk a következő évtizedben (az al-Kaidának az 1990-es években készített profetikus terve szerint ez 2016-ban fog megtörténni – a terv szerint az arab kormányokat meg kell dönteni 2010 kö- rül, és 2013-ban létre kell hozni egy Iszlám Államot, stb.).4 A muzulmánok uralta területek egyre arcátlanabbul szaporodnak – amit a nyugati hatóságok következetlensége csak ösztönöz –, és csupán idő kérdése, hogy mikor válnak szüntelenül háborúzó muzulmán enklávékká, melyek alkotmányellenes vallási jogokért harcolnak. A magunk okozta invázióval létrehozzuk a saját Gázai övezeteinket, amelyekből már jelenleg is folyamatos támadásokat intéznek a nem muzulmánok és a nem iszlám társadalom ellen. A muzulmán bevándorlás összeroppantja gazdaságunkat, aláássa nehezen megszerzett biztonságunkat, támadja a szólásszabadságot és városaink egyes területeit veszélyes, saría uralta „no-go” övezetekké változtatja. Azok a muzulmánok, akik a dzsihádban hisznek, nem a szélsőségesek, és nem is a kisebbség. Azok a muzulmánok, akik úgy gondolják, hogy vallási kötelességüket teljesítik azzal, hogy dzsihádháborút folytatnak, a fősodrásbeli iszlám alapján cselekednek, annak megfelelően, ahogy az a Koránban és az ugyanolyan szentnek tartott Hadíszban szerepel, egyértelműen és ismételten. A mintegy 56 millió Európában élő muzulmán 75 százaléka úgy véli, hogy a Koránt szó szerint kell értelmezni, és 65 százalékuk gondolja, hogy a saría sokkal fontosabb, mint a demokratikus törvények. A Hollandiában élő fiatal törökök 80 százaléka gondolja azt, hogy a nem muzulmánokkal szembeni dzsihád helyes. A francia fiatalok 27 százaléka és a brit fiatalok 14 százaléka – feltehetően ezen országok mohamedán fiataljainak túlnyomó többsége – támogatja az Iszlám Államot. Mit jelentenek ezek a számok? Azt, hogy a számtalan muzulmán gettót, melyek feleszik a nyugati városokat és falvakat, olyan emberek százezrei vagy talán milliói lakják, akik támogatják a dzsihád doktrínáját. Mi fog történni, ha majd elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy lerombolják és legyőzzék a társadalmainkat? Vajon passzívak és békések maradnak vagy megragadják a lehetőséget? Egészen biztos, hogy sokan az utóbbit fogják választani. Ahelyett, hogy az Európában élő muzulmánok hálásak lennének azért a biztonságért és jólétért, amit a keményen dolgozó nyugati adófizetők biztosítanak, felneveltek egy olyan dzsihádsereget, akik az iszlám népirtó törekvéseit támogatják. Mit tehetünk? Vagy inkább tegyük fel így a kérdést: Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az emberiség és a jövő generációi számára győzzünk? A demokratikus eszközök felhasználásával mozgósítanunk kell azt a hatalmas erőt és szervezési tehetséget, amely a világtörténelem legszabadabb, leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb társadalmai mögött áll, és mindezt a saját túlélésünk szolgálatába kell állítanunk. Ha még azelőtt sikerül felébreszteni az alvó óriást, hogy az országainkat elpusztítanák ezek a barbárok – csakúgy, mint ahogy az összes többi nagy kultúrával tették előttünk –, akkor pánik és gyűlölet nélkül leszünk képesek legyőzni ezen belterjes fanatikusok hordáit. Ezen kritikus történelmi időszak alatt nem szabad elveszítenünk emberi arcunkat és lerombolni azokat az értékeket, amelyeket épp megvédeni szeretnénk. Őszintének, szókimondónak kell maradnunk és reális eszközöket és erőt kell alkalmaznunk, miközben a hosszú távú, győztes-győztes megoldásokra koncentrálunk. Félelem nélkül, de mentális többletből és széles látásmóddal megközelítve a problémát, sikert érhetünk el, miközben minimálisra csökkentjük az elkerülhetetlen károkat, melyeket okoznunk kell. Nem használ az ügyünknek, ha olyan totalitárius eszközökkel reagálunk a problémára, mint a szó- lásszabadság betiltása, csak azért, hogy védjük a „társadalmi kohéziót”, vagy utat engedünk olyan éretlen érzelmeknek, mint amilyen a bosszú. A mohamedán bevándorlók és menekültek milliói pusztító mértékben kihasználják – gazdaságilag, kulturálisan és demográfiailag – a szociális értékekkel és magas fokú erkölcsiséggel rendelkező békés társadalmakat. A modern jólét és a több évtizedes béke hibernálta túlélési ösztönünket. Ez megnehezíti annak megértését, hogy ezt a történelmi kihívást nem fogjunk tudni legyőzni valódi erő használata nélkül. Egy olyan kíméletes megközelítés, melyet egészséges demográfiai viszonyok között tennénk, öngyilkosságnak számít akkor, amikor egy olyan tömegpusztító fegyverrel van dolgunk, mint az iszlám. Azért tartunk itt, mert a szabadságot túl sokáig tartottuk magától értetődőnek. A muzulmánok a szókimondó őszinteségünket és racionális önvédelmi intézkedéseinket a vallási jogaik elleni támadásként fogják érzékelni és felhívásként arra az Allah által kinyilatkozott kötelességükre, hogy minden lehetséges eszközzel megvédjék vallásukat. Amikor a muzulmánok arra az elhatározásra jutnak, hogy a vallásukat támadás érte, akkor a Korán összes erőszakos verse aktiválódik. Saját magunk és utódaink megóvása ettől a rákos daganattól, amely már most is felemészti társadalmunk minden életadó részét, rendkívül kitartó politikai és közéleti elszántságot igényel. Azzal, hogy visszavágunk, provokálni fogjuk az önjelölt ellenségünket, és erősíteni fogjuk a világszerte jól ismert gyerekes haragjukat és áldozat-mentalitásukat. Nincs értelme annak, hogy elkerüljük a konfrontá- ciót, és ezt amúgy sem tudnánk elkerülni – és minél előbb történik mindez, annál kisebb méretű lesz és annál kevésbé szervezett. Ha csatlakozunk egy tüntetéshez vagy akár nyilvánosan felszólalunk a témában, azzal azt kockáztathatjuk, hogy elveszítjük néhány Facebook-barátunkat vagy egy munkahelyi előléptetés lehető- ségét, ám csekély ár ez a veszély súlyosságához és ahhoz képest, amit mindörökre elveszíthetünk, ha ezekben a meghatározó években passzívak maradunk

    Az iszlám veszélye nagyon is valóságos, nem fog magától eltűnni. Elég megnézni a történelmet! Kötelességünk nekünk is felelősséget vállalni, amint azt elődeink is bátran – gyakran hatalmas árat fizetve ezért – megtették: a jövő generációi számára megvédeni és továbbadni a nehezen kiharcolt értékeinket és szabadságunkat, lehetővé téve számukra, hogy a boldogságra törekedjenek és megadni a lehetőségét annak, hogy fejlődjenek és kibontakoztassák teljes emberi lehetőségeiket. Az iszlám katonáival és a politikai korrektséggel való szembenállás a legnemesebb emberi tulajdonságokat aktiválja és fejleszti: az őszinteséget, a bátorságot, a megérzést, az együttműködést, a kemény munkát, az intelligenciát és az együttérzést. Nem meglepő, hogy az iszlámellenes mozgalomban a legjobb emberekkel találkozhatunk. Egyértelmű, hogy a médiában és a jelenlegi politikusokban nem bízhatunk, mivel nem közlik a tényeket az iszlámmal és a tömeges muszlim bevándorlás következményeivel kapcsolatban. Ezért nekünk – a polgároknak – kell elmondanunk a nyilvánvaló igazságokat, elmondani a történeteinket, terjeszteni a fontos híreket, tényeket és statisztikákat, valamint inspirálni a velünk együtt szavazókat arra, hogy felelős vezetőket válasszanak. A Facebook, a Twitter és más modern tömegkommunikációs eszközök jó stílusban történő használata  (heti pár iszlámmal kapcsolatos hír elegendő) könnyű, és mindezt kötelességünk megtenni. Ugyanez vonatkozik az újságoknak és politikusoknak küldendő cikkekre és panaszokra. Az újságoknak küldött levelek élessé teszik a tudatot, illetve magunk és mások érvelési képességét, és ha levelünket nem is közlik le, a lapok szerkesztőit tudatosítja afelől, hogy mi érdekli az olvasóikat – és hogy az újságnak miről kell tudósítania, ha szeretnék eladni. Hangosan és nyilvánosan kell tiltakoznunk, ha gyermekeinknek hazudnak az iskolában az iszlámról, vagy tudatosan halál ételeket kezdenek felszolgálni nekik.

    Ugyanennek a reakciónak kell történnie, ha a helyi önkormányzat várostervezési bizottsága úgy dönt, hogy engedélyezi egy mecset vagy egy „iszlám kulturális központ” építését. Ezek propaganda-csomópontként funkcionálnak a Korán népirtó üzenete számára, amely irányítja és radikalizálja a helyi muszlimokat. Bátorítsunk és támogassunk olyan politikai pártokat, szervezeteket és magánszemélyeket, akik kiállnak a szólásszabadság, a demokrácia és az emberi jogok mellett azáltal, hogy kockáztatnak és nyíltan ellenállnak az iszlámnak, a muzulmán bevándorlásnak és a politikai korrektségnek. Ha tovább szeretnénk fejleszteni védelmi képességeinket, legyünk erősek, tanuljunk harcművészeteket, és csatlakozzunk a Nemzeti Gárdához [a szerző dán, ahol ez a katonai szervezet az ország központi fegyveres erejének egy állami irányítás alatt lévő alkotóeleme – ford.]. Ha politikai tevékenységet folytatunk, ne váljunk bürokratává, váljunk igazi barátokká, és ne versenyezzünk a többi dzsihádellenes kollégával. Örülnünk kell annak, hogy az emberek különbözőképpen működnek: a probléma sokoldalú és a világnak szüksége van sok különböző hangra, hogy megértse, és felismerje, hogy mit kell tenni. Kezdjük azzal, hogy informáljuk magunkat úgy, hogy olyan blogokat olvasunk, mint a dzsihadfigyelo.com (angol nyelven EuropeNews.dk, JihadWatch.org, 10News. dk, GatesOfVienna.com, TheReligionOfPeace.com, PamelaGeller.com, stb.). Rengeteg olyan Facebook- és Twitter-csoport létezik, melyeket érdemes követni. Használjuk ezeket arra, hogy elterjesszük a fontos tényeket a honfitársaink számára, ide értve a médiát és törvényhozókat is. Csatlakozzunk tüntetésekhez (és vigyük a barátainkat is), viseljünk olyan pólókat, melyeken a szabadsággal kapcsolatos szlogenek vannak, és tanuljunk meg néhány fontos statisztikát és Korán-idézetet. Harc a tudatlanság ellen, a bátorság támogatása Az előzőleg említett demokratikus eszközök segítségével békésen eltávolíthatjuk azt a tudatlanságot, ami az élet számos területén a szenvedés oka – a tudatlanságot, ami jelen esetben a társadalmunk teljes pusztulásához és a jövő generáció- jának rabszolgasorba döntéséhez vezethet. Inspiráljunk másokat a saját bátor példánkkal és azzal, hogy elkerüljük a haragot: gyűlölhetünk rendszereket, de nem gyűlölhetjük az embereket. Mivel a lé- nyek általában a hangulatuknak megfelelően viselkednek, ezért kívánjuk, hogy jó érzéseik legyenek, és csupán a pedagógiai jellegű szükséges minimumot ártsuk. Ne feledjük, hogy az iszlám legfőbb áldozatai maguk a muszlimok, mivel a rendszerük – az iszlám – tele van szabályokkal és ellenük is irányuló brutális büntetésekkel. A muszlimok az igazi iszlamofóbok: ugyanis csak a félelem adhat magyarázatot arra, hogy miért hódolnak be egy ennyire öröm és szabadság nélküli, fájdalmas rendszernek, ami arra kényszeríti őket, hogy oly módon gondolkodjanak és viselkedjenek, ami még több szenvedést okoz az életükben. Amíg a muszlimok nem szabadítják fel magukat a saría láncai alól, biztosítanunk kell, hogy azok a problémák, melyeket a vallásuk rájuk erőltet, és aminek hatására agymosottakká válnak, egy kellően biztonságos távolságból történjenek. Ezért le kell állítanunk a nem-nyugati (muzulmán) bevándorlást, és a behódolás vallásának követői számára olyan nehézzé kell tenni az itteni életet, amennyire csak lehetséges azáltal, hogy betiltunk minden fajta iszlamizációt. Ha mecseteket, halál ételeket, imaszobákat, iszlám ünnepeket akarnak, vagy össze akarnak házasodni valamelyik unokatestvérükkel, akkor máshol kell letelepedniük. Nem akarunk egyetlen mecsetet vagy minaretet sem, nem akarunk közpénzen vagy külföldiek által finanszírozott iszlám szervezeteket vagy imámokat. Minden muzulmánnak, aki ide jön, aktívan és nyilvánosan el kell utasítania az iszlám szövegek erőszakos és bűnözésre uszító részeit. A dzsihád támogatása vagy végrehajtása árulás, ezért az állampolgárság elvesztését kell, hogy maga után vonja.

       Ez valószínűleg azt jelenti (ha megnézzük a korábban említett statisztikai adatokat Hollandiában és Franciaországban), hogy módot kell találnunk arra, hogy vagy az iszlám országokon belül, vagy azokhoz közel – ahol nem szenvednek attól, hogy a kulturális közegükön kívül élnek – nagyszámú emberről gondoskodjunk. Az egyetlen győztes-győztes megoldás, ha azt a pénzt, amit azzal spórolunk, hogy elköltöztetjük a dzsihádistákat (mindegyikük több ezer eurójába kerül az államnak, a jóléti juttatások és a bűnözés miatt) arra használjuk fel, hogy fizetünk a harmadik világ országainak azért, hogy kevesebb gyerekük legyen (így korlátozva a túlnépesedést, ami a hatalmas szenvedés és a több milliónyi menekült oka), és hogy elhelyezzük a világ muzulmán menekültjeit és azokat, akik nálunk támogatják a dzsihádot, és akiket ezért elköltöztetünk. Ily módon meg tudjuk menteni az emberiséget a történelem valószínűleg legnagyobb katasztrófájától: egy hatalmas tömegpusztító fegyvertől, amely már milliók életét követelte, és számtalan kultúrát és társadalmat semmisített meg előttünk.

     Egy rendszertől, amely még a saját követőitől is elveszi a legalapvetőbb emberi jogokat, és amely arra kényszeríti őket, hogy elnyomják és megöljék a hozzájuk tartozókat. Egy rendszertől, amelynek az a célja, hogy minden embert – muzulmánt, nem muzulmánt egyaránt – barbár, totalitárius törvények irányítása alá rendeljen. Egy rendszertől, mely magát vallásnak nevezi, de ennél jóval több. Egy rendszertől, amely a halált többre tartja, mint az életet. Egy rendszertől, amely nem ismer kegyelmet és nincsenek határai.

 

Egy rendszertől, amelynek a neve azt jelenti: behódolás.

 

Egy rendszertől, amelynek a neve:

                                                                  ISZLÁM Nicolai Sennels, dán pszichológus

Isten érintése - David Wilkerson

Isten érintése    by David Wilkerson       (Pünkösd)

Mikor az Úr megérint valakit, az az ember térdre borul, és Krisztussal intim kapcsolatba kerül. Ebből a bensőséges, meghitt kapcsolatból, a mennyekből friss kijelentést kap. Az ilyen személy aggodalommal és sietve hozza bűneit a Szent Lélekhez, hogy azok lényéből ki legyenek irtva. Az ilyen embernek lelke újjászületett és nyugalmat talál. Mindezek után pedig megkezdi szolgálatát Krisztusnak nagy szenvedéllyel és még nagyobb szeretettel.

Ez a szolga napról napra növekvő tudomást szerez az ítélet napjáról. Tudja, hogy Isten trónja előtt fog állni és válaszolnia kell, " Hogyan mutattad ki Krisztust az elveszett világ előtt?" Valóban mindegyikünknek szemben kell majd állnunk ezzel a kérdéssel: "Hogyan tettél tanúságot Krisztusról az istentelenek felé? Hogyan nyilvánítottad ki Őt életeden és cselekedeteiden keresztül? Hogyan képviselted Őt életeddel?"

Ez lesz az egyedül álló kritérium, amely szerint meg leszünk ítélve azon a napon. Az nem lesz fontos, hogy Istennel be voltunk-e zárkózva mint Mózes, vagy, hogy csodálatos kijelentéseket kaptunk, mint Dániel, vagy hogy mint Pál, megszenteltettünk, vagy mint Péter módján merészen prédikáltunk. Mindenki egy mércével lesz megmérve: miképpen mutatta életed Jézust és az Õ mivoltát?

A Szent Lélek hozta létre ezt a mércét Pünkösd után, amint Krisztus megalapította Egyházát. Róma volt hatalmon abban az időben. A birodalom szelleme büszkeség, önhittség és anyagiasság volt. A római uralkodók nem törődtek a szegényekkel, özvegyekkel, apátlanokkal. Az Eufrátesztől az Atlanti Óceánig szobrok dicsőítették Róma katonai győzelmeit. Palotákat építettek a birodalom háborús hőseinek, de otthonokat sehol nem találhatunk a szegények és az otthontalanok számára. Nem látunk semmiféle törekvést arra, hogy a szegények életét megkönnyítették volna.

A büszkeségnek és irigységnek szelleme áthatotta a zsidók uralmát is. Izráel vallásos vezetői egyre több vagyont és birtokot akartak megszerezni. A farizeusok mindenféle törvényes kibúvót találtak, hogy özvegyek házait megszerezzék. Ugyanakkor az apátlanok elhagyatottak és otthontalanok lettek . Az alsóbb rétegek munkásai be lettek csapva bérüket illetőleg. Azt tanították nekik, hogy megérdemelték szegénységüket, hogy Isten fizetett így bűneikért. Izráel földjén a jellemző magatartás az volt, hogy "mindenki saját magával" törődött. Az élet vagyonszerzéssel, anyagiak felhalmozásával, állandóan a többre vágyással volt telítve.

Ebbe a zsarnok, önző anyagi társadalomba érkezett Krisztus, és öntötte ki Szent Szellemét a szent maradék követőire. Hirtelen, hatalmas szél kerekedett, az épületek megrázkódtak és természetfeletti tűz jelent meg. Tudatlan, iskoláztatás nélküli hívők kezdtek idegen nyelveken beszélni, amit soha nem volt alkalmuk tanulni. Jézus apostolai bátran és meggyőződéssel hirdették az evangéliumot. Az ezt következő napokban, az egyház imádta és magasztalta Istent és természetfeletti erőben haladt előre. "Akik azért örömest vették az õ beszédét, megkeresztelkedtek és foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésben. Támadt pedig minden lélekben félelem és az apostolok sok csodát és jelt tettek." (Apost. Csel. 2:41-43)

Jeruzsálem lakossága bámultan figyelte a történteket. Kérdezték, "mit jelent mindez"? A Szentlélek látta el erővel Isten népét, hogy tanúskodjanak a világnak Krisztusról. Élő üzenetekké váltak ezek arra, hogy kicsoda Jézus, és életük lett a bizonyíték arra, hogy kicsoda Isten és az Õ szeretetére.

Kérdezhetjük, hogy kik voltak a jelenlévők, akik mondták: "Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak, mondván egymásnak."(2:7) Kik voltak ezek az idegenek, akik beszéltek egymáshoz, "Nemde Galileusok-é ezek, mindnyájan akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?" (2:7-8)

A következő vers válaszol erre a kérdésre: "Párthusok és médek és elámiták és akik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban, és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában Egyiptomban, mely Ciréne mellett van és a római jövevények, mind zsidók mind prozelitusok, Krétaiak, és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Isten nagyságos dolgait." (2:9-11)

Ezek mind látogatók voltak Jeruzsálemben, némelyek kereskedők, árusítók. Bizonyára a történtek híre az akkori egész világra elterjedt. De hogyan fogják elmagyarázni ezek az utazók, hogy mit láttak? Talán a nyelvekre figyelnének és a jelekre és csodákra, a mennyekből fúvó szélre és tűzre?

Nem, nem ezek a jelek voltak a Szentlélek tanúságának célja. Mindezek a jelek egyszerűen a hívők nevelésére és gyógyítására való megnyilatkozások voltak. De mi volt a Krisztusra való tanúság?

                Pünkösd igazi jele, a Szentlélek kiöntésének egyik legelhanyagoltabb eseménye

A legtöbb Pünkösddel kapcsolatos prédikáció a csodákra fókuszál, vagy a 3000 emberről beszél, akik megváltásban részesültek azon a napon, vagy az égből leszállt lángnyelvekre. De nem sokat hallunk a legnagyobb csodáról, hogy ennek az eseménynek hírét a sokaság visszavitte saját hazájukba azzal a jelentős benyomással, hogy kicsoda Jézus.

Hallottál jelekről és csodákról, de most szeretném elmondani nektek ennek a történetnek igazi "csoda jelét". Egy éjszaka alatt ezer és ezer ház lett eladásra szánva Jeruzsálemben és annak környezetében. Az Ige mondja: "Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták és szétosztogatták azokat, mindenkinek amint kinek-kinek szüksége volt .. mertszűkölködő sem volt közöttük senki, mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak eladva, elhozták az eladottak árát és lették az apostolok lábainál, aztán elosztatott az egyének között, amint kinek-kinek szüksége volt." (Apost. Csel. 2:44-45; 4:34-35)

El tudod képzelni ezt a jelenetet Jeruzsálemben? Házak és földek, állatok ezrei hirtelen eladásra voltak ajánlva, ugyancsak bútorok, ruhaneműk lábasok festmények az utcán, a piacon, minden városkapunál. "Eladó" hirdetések mindenütt. Ez volt a legnagyobb "szabad-piac" Jeruzsálem történetében.

Figyelj fel arra azonban, hogy a Biblia nem említi, hogy az eladott házak voltak az egyetlen otthonuk, és nincs semmi említés "kommunális" életről. Ha ez lett volna az igaz, rettenetes terhet jelentett volna az egyház számára. Továbbá az eladott földek és tulajdonok nem szolgálták alapvető szükségleteiket, Isten Igéje világosan tanít arra, hogy minden családnak saját magát kell ellátni, saját gyermekeire kell gondoskodni. A hatvan éven felüli özvegyekről is kellett gondoskodniuk. Ezek a hívők nem tudták volna betartani az ilyen parancsolatokat, követelményeket, ha nem lett volna otthonuk. Emellett olvassuk, hogy egymás házába mentek, hogy együtt élvezzék a társaságot és az ételt, "és minden nap egy akarattal kitartva a templomban és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel." (2:46) Világos, hogy ezeknek a hívőknek meg volt a saját otthonuk.

Nem, amit eladtak az a szükségleteiken felül volt, melyek nem voltak szükségesek életük fenntartására. A pénzt amit kaptak a kiárusításból oda ajándékozták az egyháznak, az özvegyek, árvák és otthontalanok támogatására. Ez a tanúvallomás mely szétterjedt a világon Jeruzsálemből. Ez volt az üzenet, amit a Szentlélek hirdetni akart: "Csakis Isten hatalmas ereje tudja megtörni az anyagiasság szellemét, mely fojtogatta Izráelt századokon keresztül."

Csak gondold el micsoda erőnek kellett lennie, ami megtörte az gazdagságra vágyó népet századokon keresztül, akik lenézték a szegényeket. Az idegenek, akik hallották az üzenetet a saját nyelvükön, látták amint ezek a szentek eladták, nem az értéktelen, hanem az értékes dolgaikat. Nyilvánvalóan ez áldozat volt részükről. Megint azok, akik figyeltek, azt kellett mondják: "Mi történik itt? Miért látunk olyan sok eladásra való hirdetést? Ezek az emberek tudnak valamit, amit mi nem?"

Akármelyik hívő, aki hallotta volna a megjegyzéseket, válaszolt volna: "Nem, mi Jézust követjük, szívünket a Messiásnak adtuk és az Ő szelleme változtatott meg minket. Isten munkáját tesszük, prédikálva a szegényeknek és a leprásokkal törődve. Szolgáljuk a szegény özvegyeket és az apátlanokat és a Szent Lélek tanít arra, hogy mint Jézus tette, nekünk is ezt kell tennünk. Mikor eladjuk tulajdonunkat, Jézus Krisztus munkáját folytatjuk."

Csak képzeld el miről beszélt az egész város. Kávéházakban, zsinagógákban, piactéren, egyik kereskedő mondta a másiknak, "Végre megvettem azt a házat, amire vágytam már régen. Mindezalatt az idő alatt a tulajdonos próbált becsapni és magas árat kért. Ő egy farizeus és évekig civakodtunk az áron, képzeld el, tegnap hozzám jött és egy rendes áron eladta a házat nekem."

"Kérdeztem miért mi változtatta meg elhatározását? Mondta, hogy Jézus követője lett, Szentlélekkel megtelve, nem hódol többé a birtoklás szenvedélyének. A pénzen pedig az özvegyeket és az árvákat fogja etetni."

Ez volt a Pünkösd tanúságtétele. A világ látta a Szellemmel telt hívőket szeretve egymást, eladva tulajdonaikat és átadva a pénzt a szükségre szorultaknak. Ez volt pontosan, amit a Szentlélek kért ezektől a hívőktől, hogy élő tanúi legyenek a világban Isten szeretetének, hogy tetteiken keresztül hirdessék az evangéliumot.

              Az Apostolok Cselekedeteinek könyve mutatja, hogy milyen fontos tanúskodásuk

Emlékeztek Anániásra és Szafirára. Ezek olyan hívők voltak, akik hirtelen meghaltak az gyülekezetben, mert nem reprezentálták úgy Jézust, amint azt kellett volna. Hazudtak Péternek abban, hogy mennyiért adták el tulajdonukat. Péter mondta nekik, hogy igazában a Szentléleknek hazudtak. Igazában, ha egy keresztény akárkinek is hazudik, az igazában Isten előtt hazudik.

Mi volt ténylegesen ennek a házaspárnak a hazugsága? Elsikkasztották a szegényeknek szánt pénzt. Valószínűleg mondták a vásárlónak: "Mindent, amit fizetsz nekünk az Krisztus munkájára lesz költve. Mind az özvegyekre és árvákra lesz költve. De mégis, egy részét a pénznek visszatartották.

Az Ítélet Napján, sokan lesznek hasonlóan megítélve, mert a jótékony célokra való pénzt elköltötték saját magukra. Azok a szervezetek melyek adakozást gyűjtöttek Szeptember 11-ike után a tragédia által szenvedőknek, de legtöbbjét maguk céljaira lopták el. Ugyancsak azok a papok, lelkészek, stb., akik pénzt kértek az gyülekezeteiktől az özvegyek és árvák céljaira, de elköltötték másra, elmondom nektek, ezeknek nem az Adóhatóságtól kell félniük, hanem a Mindenható Istentől, aki nagyon pontos könyvelést vezet.

Ez az üzenet Anániás és Szafira története mögött: ne érintsed, ami a szegényekhez és árvákhoz tartozik. Isten nem fog csendben állni és figyelni, hogy ha Fiát nem reprezentáljuk a világ előtt igazi módon, mi akik az Õ Nevét viseljük.

Még a muszlimok is felismerték, hogy az ilyen tanúság komoly dolog. Nemrégen olvastam egy Szaudi Telethon-ról melyben a palesztinai "mártírok" családjainak gyűjtöttek pénzt (azokat is beleértve, akik felrobbantották magukat Izraelben). A Telethon állam kezelés alatt volt és a Szaudi király 2.7 millió dollárt adományozott. A hercegnő odaadta a Rolls-Royce autóját. Egy ember saját veséjét ajánlotta fel. Egy asszony átadott 17 ezer dollárt mely teljes hozományát jelentette. Sokan a rádió állomáshoz mentek és készpénzt tömtek az ott álló dobozokba, melyeket tolókocsiban ülő gyerekek tartottak ölükben. Mind azt mutatták, hogy Allah szereti gyermekeit.

Összesen 155 millió dollárt gyűjtöttek a Szaudi Telethonon. De ez csak a kezdet volt. Minden Iszlám nemzethez kiküldték a felhívást, hogy segítsék Palesztinát. Látható, hogy Sátán jól tudja mi egy hatásos tanúvallomás. És szövevényesen hamisít saját tanúságára.

Kérdezlek, hogyan hozta a Szentlélek ezt a hirtelen változást Jeruzsálemben az újonnan megkeresztelkedett hívőkben? Átalakulásuk egy hihetetlen csoda volt. A válasz erre, hogy ezek a hívők "Malakiás gyermekei" voltak, az utolsó próféta az Ószövetségben. És Isten beszélt általa: "Mert ítéletre indulok hozzátok, gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküdők ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát és akik nyomorgatják az idegent és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. (Malakiás 3:5)

Most menjünk gyorsan előre az időben Jeruzsálembe. Ezek a hívők házról házra mentek és élvezték a közösséget: "És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben."(Apost. Csel. 2:42) Mi volt az apostolok tanítása, amit itt említ az írás? Jézus szavai. Jézus tanította követőit: "Ama vigasztaló pedig a Szentlélek akit az én nevemben küld az Atya, Az mindenre megtanít majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek." (János Ev. 14:26)

Most figyeld gondosan és hallgasd Jézus utolsó szavait a keresztre feszítés előtt, amit Máté 25-ik fejezetében olvashatjuk. Úgy hiszem, hogy a Szent Szellem ezt az üzenetet hozta emlékezetükbe. Ténylegesen, valószínűleg Máté prédikálta Krisztus üzenetét az újonnan megkeresztelkedett hívőknek.

Jézus szavai szívüket lángra gyújtotta és tudták, hogy életük soha többé nem lesz olyan mint azelőtt. Hirtelen megértették, hogy milyen komoly dolog az, hogy igazságban reprezentálják Krisztust. Kényszerítve a Szellem által házukba siettek és összegyűjtöttek mindent, amire nem volt szükségük és eladták az utcán. Egyszerűen Jézus szavai Máté 25-ik fejezetében ezeknek a hívőknek egy új magatartást adott,szeretetet a szegények iránt. Hogyan? Ez a szöveg szó szerint az Ítélőszék elé állította őket.

Ugyanez az üzenet rázott meg engem is a szívem mélyéig Máté 25-ik fejezetében. Azt okozta, hogy életem és szolgálatom megváltoztattam. Hasonlóan, ha Jézus iránti új szenvedéllyel keresed Isten érintését a Szentlélek téged is egy új útra fog terelni. Valahol azon az úton Máté 25-kel fogsz szembe nézni. Nem lehet többé könnyen venni ennek a fejezetnek megrázó szavait

                                   Gondold át Jézus próféciáját Máté 25-ik fejezetében

Krisztus szavai itt nem példabeszédként, hanem mint prófécia hangzottak. A jelenet az Ítélet Napja és mindannyian állunk a trón előtt: "Mikor pedig eljő az embernek Fia az Õ dicsőségében és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Õ dicsőségének királyszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől állítja, a kecskéket pedig a bal keze felől."(Máté 25:31-33)

Némelyek mondják, hogy "ez a nemzetek nem egyéniek bírálata." Bolondság! Nincsenek juh-nemzetek és kecske-nemzetek. Akárkit is kérdezek, hogy nevezzen meg egy juh nemzetet mely ma vagy a múltban volt található. Világos hogy Jézus az emberiségről beszél. És a juhok csakis egy szempontból vannak elbírálva:

"Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot amely számotokra készítetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és megruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám." (Máté 25:34-36)

Jézus ekkor a juhoknak parancsolja, mondván: "Ti reprezentáltatok (bemutattatok) engem igazán. Tanúságot tettetek a világ előtt, hogy én együtt érzek a bűn foglyaival és szegényekkel. Ismertétek szívem és átadtátok magatokat, hogy rajtatok keresztül természetem és szeretetem kimutatkozzon." Krisztus nem beszél semmilyen szorgalmas munkálkodásról vagy eredményről. Csak erre az egyetlen dologra fókuszál.

És most következik az, ami megráz engem. Jézus mondta: "Akkor szól majd az õ bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, amely az ördögöknek és az õ angyalainak készítetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok innom, jövevény voltam és nem fogadtatok be engem, mezítelen voltam és nem ruháztatok meg engem, és fogoly voltam és nem látogattatok meg engem." (Máté 25:41-43)

Figyeld csak meg, Jézus nem ítéli el a kecskéket házasságtörés miatt, vagy kábítószer használása miatt vagy pornográfia, és más hatalmas bűnök miatt. Igen ezek mind átkozó bűnök és azok, akik ezeket elkövetik meg lesznek bírálva minden tettért, amit testben elkövettek. De Krisztusnál az ítélettel kapcsolatos színvonal magasabb.

Amint ezt a színvonalat életemre alkalmaztam, elgondolkoztam, "Nem találom magam ebben a próféciában. Mikor tettem ilyesmiket? Elmulasztottam talán a személyes szolgálatot az éhezők felé vagy az otthontalanok felé, özvegyek, apátlanok foglyok és a letörtek felé?Hogyan alkalmazzam Jézus szavait? "Bizony mondom néktek amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül énvelem se, cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre."? (Máté 25:45-46)

Hónapok óta imádkozom özvegyekért és árvákért és szegényekért. Sok levelet kapunk letört emberektől, akik nem képesek biztosítást vagy lakbért fizetni. Könyörögtem Istennek: " Te vagy a sokaság Ura, etesd őket, elégítsed ki szükségletüket. Végül az Úr válaszolt, " Többet kell tenned mint imádkozni értük, Dávid. Te etesd őket, hiszen lehetőséged van erre."

Ne tévedj meg: senki nem lesz megmentve egyedül jó munkálkodás alapján. Azon az alapon leszünk elbírálva, hogy megtettük-e, cselekedtünk-e. Mégis a dolog nem az, hogy mennyi szükségre szorult embert etettünk, ruháztunk. A központi dolog az, hogy " Vallom-e hogy Krisztus az én Uram és azután pedig magamnak élek? Képviselem Jézust azáltal, hogy időmet azzal töltöm, hogy gyűjtök mindenféle szükségtelen dolgot? Behunyom-e szemem a szegények és segélytelenek előtt?"

A bűntől átkozott világ felé tanúvallomásunk kell, hogy prédikációt és annak megvalósítását mutassuk, mindkettő fontos: hit és munkálkodás. Krisztus hirdetését nem választhatjuk el segítő munkától. Amint Jakab apostol mondja, az ilyen segítő munka bizonyítja az evangélium erejét:

"Mi haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? Ha pedig atyafiak, férfiak vagy nők mezítelenek és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nekik amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?"

A keresztény hívők sokasága válaszol Jézus próféciájára kétféle módon; A "könnyű evangéliumot hívők" mondják, "Isten nem olyan kemény, ez mind csak utolsó-itélet-fajta tanítás. Az én Istenem szeretőbb annál, hogy ilyen szigorúan bíráljon." Mások pedig ezt mondják: " Ez túl szigorú, túl követelődző. Nem tudom elfogadni, soha nem leszek képes betölteni az ilyen kívánalmat."

Mind a két fajta evangélisták maguk útján haladnak tovább anélkül, hogy az Ige megmozdítaná szívüket. Az egyház pedig folytatja az újjá-éledésre szóló konferenciákat. Imaestéket rendezünk kérve az Urat, hogy válaszoljon a szükségben lévőknek. Karácsonykor kosarakat osztunk ki a szegény családoknak és máskor pedig egy kis aprópénzt csúsztatunk a koldusoknak. De nincs állandó kötelezettségünk, hogy azt tegyük, amit Jézus parancsolt.

                             Sokan fognak az Ítéletre menni meggyőződve arról, hogy juhok,

                                                 de el lesznek választva a kecskékhez

Ezek sírni fognak, "De Uram, Uram, ez meglep minket. Hittünk benned, imádkoztunk, böjtöltünk templomba jártunk. Megváltott juhok vagyunk." Miért lesznek ezek a kecskékkel elválasztva?

A tény az, hogy ha szeretjük a világot és mindazokat a dolgokat, amiket ajánl, nem lehetünk Istené is, "Ne szeressétek a világot se azokat amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete."(János I, 2:15) Ha vágyakozunk többre és többre nem vagyunk az Õ juhai, "Se lopók se tehetetlenek, se részegesek se szidalmazók se ragadozók nem örökölhetik Isten országát." (I Kor. 6:1o)

De ezek nemcsak azért lesznek kecskék, mert dolgok iránt vágyakoztak, vagy pedig mert nem segítették a szegényt. Az Úr mondani fogja nekik, "Kecske vagy, mert nem reprezentáltál engem a világ előtt kellőképpen. Az istentelenek előtt engem a jómóddal azonosítottál, pénzzel, sikerrel. Becsaptad a szegényeket azzal, hogy mondtad nekik, hogy gazdagokká fogom őket tenni. És a betegnek pedig, hogy azért szenvednek, mert nincs hitük.

" Megáldottalak, segélyforrásod voltam, mert szerettelek. De nem nyitottad ki füled a körülötted lévő szegények siralmára. Ahelyett te magad fulladoztál saját földi gazdagságodban. Ha az enyém volnál - ha szerettél volna engem - követted volna parancsaimat."

Talán azt mondod, "Dávid testvérem, ez túl erős. Biztos, hogy Isten nem olyan." Olvasd Ezékiel szavait. "Íme az volt vétke Szodomának . kevélység eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg" (Ezékiel 16:49) Mikor Isten megítélte Szodomát nem említette a homoszexuálisokat vagy bálványimádókat. Büszkeség, könnyű élet és a szegények felejtése volt a lényeg. Nem is jutott eszükbe, hogy a szegényeknek segítsenek.

Szeretteim, az Úr nem hívta követőit egy egyszeri garázs-kiárusításra Jeruzsálemben. Népe szívében volt amit meg akart érinteni. Olyan tanúkat keresett, akik szabadok lesznek a világ dolgaitól, inkább, akik visszatükrözik szívét egy elveszett világ előtt. Isten nem házakról beszél, hanem fel akar ébreszteni minket a felismerésre, hogy fulladozunk tulajdonunkban.

Hogyan vehetünk részt a szegények dolgaiban? Ez a Szent Szellem munkája. Ha ez az üzenet meggyőző szívedben, menj és kérdezd Őt.Oda fog vezetni ahol szükség van. Valahová, ahol közvetlen szeretetre van szükség. Ezt nem azért mondom, hogy elítélés és bűnösség alá tegyelek inkább, hogy segítsen Jézus szavai fényében szíved kutatni. Az Úr nem várja el tőlünk, hogy mindent mi tegyünk meg.De tudom, hogy elvárja, hogy legalább egy téren legyünk személyesen beavatva. Elmondhatod, hogy Krisztus előtt fogsz állni azon a napon jól tudva, hogy etetted és ruháztad a szegényeket, látogattad a foglyokat, áldottad és látogattad az özvegyeket és apátlanokat?

A Szentlélek nem engedi meg, hogy elkerüljem ezt az igazságot. Nem fogja megbocsájtani a hívőnek sem. Isten hisz abban, amit mond. Még azok is akik képtelenek kimenni otthonukból, vagy öregek, betegek, tudnak imádkozni az otthontalanokért. Tudnak írni a foglyoknak.

Amikor a vágy jelen van, a Szentlélek segít és megmutatja az utat. Mikor munkálkodni kezdünk, megígéri, "Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek és az elepedt lelkűt megelégíted, feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is és csontjaidat megerősíti és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás amelynek vize el nem fogy." (Ézsaiás 58:1o-11)

Dicsőség az Ő Szent Nevének!