A szentség útja – Abonyi Sándor

Lehet szent életet élni folyamatosan a szentség útján járva?

Ézsaiás próféta az Ézsaiás 35.5-9-ben egy olyan útról beszél, amit a szentség útjának nevez. Úgy írja le ezt az utat, ahol

–         a vakok szemei, és a süketek fülei megnyílnak,

–         a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. …..

–         ahol ösvény és út lesz, amit a szentség útjának neveznek és tisztátalan nem járhat rajta,

–        ahol még a bolond se téved el; …

–         a megváltottak járnak rajta!            

A szentség útján tehát Isten az övéit, a megváltottakat járatja, akiket Isten az Ő a fiának, Jézusnak drága véráldozata árán megváltott és fiává fogadott.

Mondhatják sokan, hogy én sosem leszek szent („tökéletes”), mert az elérhetetlen. Mások úgy állnak ehhez, hogy HALLELUJA – én befogadtam Jézust a szívembe, mint megváltómat, tehát minden „ok”. Igen, de ez az igeszakasz azt is mondja, hogy erre az útra csak azok léphetnek rá és járhatnak rajta, akik a bűneiktől megtisztultak és folyamatosan tisztán tartják magukat. Még mindig „ok”, még mindig rendben van minden?

Mondhatják sokan, hogy ez olyan magas követelmény, hogy sokak számára szinte elérhetetlen. Ez alapvetően igaz, de nem lehetetlen. Egyrészt olyan könnyű ezen az úton járni, hogy „még a bolond sem téved el” rajta, másrészt pedig valóban nehéz, mert Isten az Ő fia halálával magas árat fizetett érte és nem adja olcsón, nem teszi könnyűvé az Ő útján való járást. Ez az út nem a „sokaság”, hanem a „kevesek” útja. Sokan nem is vállalják ezt, mert alkalmatlanok rá. Ha viszont leszállítjuk a mércét, hogy azt sokak számára elérhetővé, járhatóvá tegyük, akkor Isten lesz az, aki alkalmatlanoknak fog minősíteni sokakat az Utolsó Ítéletkor. Ez nagy becsapás lenne! Pedig ez a becsapás valóság, mert erről beszél a „széles út és a keskeny út” példázata a Máté 7.13-23-ban. Sokan úgy gondolják, hogy a széles út, amiről a Biblia ebben az igeszakaszban beszél, az a világ útja, a keskeny út pedig a hívők útja és ebből adódóan, aki a világban van az a pokolra fog menni, aki pedig hisz (templomba, gyülekezetbe jár) az üdvözülni fog. Ez óriási tévedés! Ebben a tévedésben voltak az ige szerinti „karizmatikus” szolgálók is, mikor meglepetésükre kiderült, hogy az Atya „nem ismerte”, sőt „gonosztevőknek” minősítette őket. A világ útja valóban egy nagyon széles út és nagyon sokan járnak rajta, mert a fő bűnük az, hogy nem hisznek Istenben és ezért valóban a pokolra fognak menni. (Nem lehet azonban egyértelműen azt sem kimondani, hogy akik nem járnak templomba vagy gyülekezetbe, azok biztosan el fognak kárhozni, mert a világ megítéléséről szóló a kecskék és bárányok példázatában (Máté 25.31- 46) Jézus, mint bárányokat állítja a jobb keze felől azokat, akik irgalmas, segítő szívvel voltak a szegények és elesettek felé.

A Máté 7-ben leírt „széles út” egyáltalán nem a világi emberekről, hanem egyértelműen hívőkről, sőt Jézus nevében „kegyelmi ajándékokkal” szolgáló hívőkről szól. Az ige szerint sokan nagy tévedésben vannak és nagyon meg fognak majd lepődni az Utolsó Ítéletkor, mert azt hiszik magukról, hogy ők Isten megváltottai, akik „Jézus nevében prófétálnak, ördögöket űznek, sok hatalmas dolgot tesznek” és Jézus mégis azt mondja rájuk, hogy „sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Ez az igeszakasz fel kell, hogy rázzon és meg kell, hogy döbbentsen, ki kell, hogy józanítson minden hívőt. Ez az igeszakasz arról szól, hogy sok becsapott, megtévesztett ember van a hívők között, sőt a szolgálók között, akiket nagyon félrevezettek más hamis szolgálók, akikről úgy beszél az ige, mint akik „juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Az ige egy nagyon lényeges dologra hívja fel velük kapcsolatban a figyelmet: a gyümölcseikről – és NEM AZ AJÁNDÉKAIKRÓL – lehet felismerni őket.”

Mi a fő probléma tehát ezekkel az emberekkel? Az Ige erre is választ ad: „Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába;hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

A fő probléma tehát az, hogy ezek az emberek „csak beszélnek Jézus nevében”, de hiányoznak az életükből az Isten, az Atya akarata szerinti cselekedetek. Jakab apostol is beszél róla, hogy a „hit cselekedet nélkül halott”. Nem elég tehát egy külsőleg hívőnek, vallásosnak látszó élet és emberi gondolatok szerint végzett vallásos cselekedetek, sőt szolgálatok, hanem kellenek az igazság – Isten, az Ige – szerint való cselekedetek is.

A szentség útja az igazság útja és az örök élet (üdvösség) útja is egyben, mert Jézus magáról mondta a János 14.6-ban, hogy „én vagyok az út, az igazság és az (örök) élet”.

Isten az Ő szeretetét úgy határozta meg, hogy „az szereti Őt, aki az Ő parancsolatait megtartja” (János 14.15). Az rendben van, hogy Ő szeret bennünket, de mi valóban szeretjük Őt? Ez kiderül abból, hogy mennyire tartjuk meg az Ő parancsolatait minden nap. A magunk elgondolása szerint élünk és a magunk útján járunk, egy „magunk választotta Istentiszteletet” gyakorolva vagy az Ő – a szentség és az igazság – útján járunk? Kedves hívők! Kedves mindenki! Mindenki vizsgálja meg magát, mert nagy veszélynek vagyunk kitéve mindnyájan. Nagy becsapás, megtévesztés részesei vagyunk. Ne légy becsapott, félrevezetett hívő! Ha azzá válsz „hiába futottál”! Hallod az Úr hangját, vezet téged minden nap? Ha nem, az nagy baj, mert akkor könnyen megtéveszthető, becsapható vagy. Az Úr hangjának hallása nem egyes „szuper-szellemi” hívők kiváltsága, hanem az Övéi ismertető jele: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem” (János 10.27). Hallod ezt az ébresztőt? Az Ige sokszor figyelmeztet az utolsó idők megtévesztésére és a hitetésére és felszólít, hogy „legyetek éberek”, őrizkedjetek a „hamis prófétáktól”, akik „báránybőrbe bújt farkasként” jönnek közétek. Ha nem tudunk a „báránybőr” külső máza (aranyos, kedves testvér) és az ajándékok működése mögé nézni, és az alatta lévő ragadozó „farkas” szívet és a személyes életének rossz „gyümölcseit” (bűnök, erkölcstelenség, csalás, képmutatás) felfedezni, akkor nagy bajban vagyunk. Figyeljünk az életének „gyümölcseire”, mert „a gyümölcseiről ismeritek meg őket” – mondja az Ige és NEM AZ AJÁNDÉKOK MŰKÖDÉSÉRŐL. A kérdéses szolgáló valóban letette az életét másokért? Nem inkább a saját javát keresi, nem a saját dicsőségén, hírnevén munkálkodik, nem a saját gyülekezetét, felekezetét akarja növelni, így növelve a hatalmát, dicsőségét, hírnevét, ahelyett, hogy mindenki szolgája lenne, és mások felemelésén munkálkodna? Szereti mindenki fölé emelni magát, alávetettséget várva el másoktól, de személyes élete (az ajándékok működése ellenére) kívánnivalót hagy maga után: nem feddhetetlen, amit az Ige egyértelműen elvár. Legyünk éberek! A ragadozó farkasok nem távoli idegenek, itt vannak körülöttünk és közülünk támadnak!

A tömeg, a népszerűség, a siker ne tévesszen meg bennünket, ezek a „széles út” jellemzői, amin „sokan járnak”. A testi, érzéki ember a látható dolgokat, a külsőt nézi, és az alapján ítél, de Isten a belsőt, a szíveket vizsgálja. Láthatjuk ezt Sámuel próféta esetében is, amikor Isai fiai közül királyt választ, Dávidot. Isten a következőkre hívta fel a figyelmét:

„Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.”   1 Sámuel 16.7.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a külső látszat alapján ítéljünk: Ahol sokan vannak, azok vannak jó helyen és ők képviselik az igazságot – gondoljuk mi és ezt akarják mások is elhitetni velünk. Ha egy szolgáló személye vonzó és üzenete sokaknak tetszetős, akkor az Ige óvatosságra int. A „viszkető fülű” hívők szeretnek maguknak tetsző szolgálókat választani. Eléggé elterjedtek manapság – főként az USA-ban – a nagy létszámú „szórakoztató gyülekezetek”. A „széles és keskeny út” példázata azt üzeni számunkra, hogy még a magukat hívőknek tartók között is csak kevesen találják meg a keskeny – a szentség és az igazság – útját. Máshol az ige „maradékról” beszél, akik nem hajtanak fejelt a Baálnak. Illés egyedül volt és szállt szembe a 450 hamis – Baál – prófétával. Ugyanezt látjuk Mikeás próféta esetében is, aki egyedül prófétált igazságot a sok hamis prófétával szemben. Nem ezekre figyelmeztet az Ige az utolsó időkben? Jézust is sokan elhagyták, még a saját tanítványai közül is, amikor keményebb dolgokról kezdett el beszélni:

„Sokan azért, akik hallják ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?…. Ettől fogva sokan visszavonulnak az ő tanítványai közül és nem járnak többé Ő vele.”   János 6:60; 66.

Ne a sokaság hangjára figyeljünk, hanem az Úr és az Istennek odaszánt és hitükért szenvedést is felvállaló kevesek hangjára! Az Ige szerint csak egy maroknyi kisebbség az, akik megtalálják a „keskeny utat” – a „szentség útját” – és képviselik az igazságot! Vigyázzunk! Legyünk éberek! A sokaság látványa félrevezet!

Hamis megtérés – és hamis üdvösségtudat

Egyre többet hallani mostanában róla, hogy sok ember, aki ma a különböző néven nevezett és különböző jogi formákban (felekezet, egyház) működő „intézményes gyülekezetekben” vannak, azok közül sokan valójában sosem tértek meg, mert egy „nem Biblikus megtérési folyamaton” vitték át őket, elmondatva velük a „megtérők imáját” vagy/és „befogadtatva a szívükbe Jézust” és „utána azonnal kihirdették számukra, hogy üdvösségük van”. Sokan közülük, az erre szánt néhány perc alatt valójában fel sem fogták, hogy mi történt körülöttük és velük. Az életükben valójában nem is történtek maradandó változások. Nincsenek a megtérésnek látható gyümölcsei: új teremtés Krisztusban, megváltozott gondolkozás, megváltozott élet, az óember halálba adása. A hivatalos statisztika szerint az ilyen „megtértek” 95-97 % – a ott folytatja az életét a világban ahol abbahagyta, mintha misem történt volna, és közelébe sem megy gyülekezeteknek. Azt hiszem mi magunk is sok ilyen emberről tudunk az elmúlt évekből. Akik esetleg mégis megmaradtak egy „kellemes, barátságos, az igényeiknek megfelelő gyülekezetben” sokszor azok életében sem történtek gyökeres, átformáló változások; csupán kedveskedtek nekik és „beszerették” őket a gyülekezetbe, elhitetve velük, hogy üdvösségük van. Mi itt a probléma? Az, hogy ezek az emberek elhitték ugyan azt az igazságot, hogy kegyelemből üdvösségük van, de elhitették velük azt a széles körben elterjedt hamis tanítást is, hogy az egyszer elnyert üdvösséget többé már nem lehet elveszíteni. Ebből az következik, hogy nem igazán fontos a későbbiek során, hogyan élnek, mert ha bűnt követnének is el Jézus vére mindent befedez. Különben is mindenki vétkezett (senki sem tökéletes ember), az  „elnyert üdvösséget” pedig már nem lehet elveszíteni, legfeljebb a mennyben gyűjtött kincs lesz majd kevesebb. Manapság nem sokszor esik szó róla, hogy a gyülekezet a megváltottak, a valóban megtért a szentek közössége, akiket Isten kihívott a körülöttünk lévő gonosz világból. Ezzel szemben, hogy minél több embert el lehessen érni a gyülekezetek ma tudatosan egy könnyű, „felhígított evangéliumot” hirdetnek, és minden téren egyre inkább a világhoz kezdenek hasonlítani, hogy megkönnyítsék az embereknek a gyülekezetbe való „békés átmenetet”: Isten szeret téged, egy jó terve van számodra, meggyógyít, megszabadít és megoldja minden problémádat. Ezek többnyire igazak, de a lényeg, hogy

– be kell ismerni: mindannyian bűnösök vagyunk és Isten kegyelme nélkül örök halál vár ránk,

– meg kell bánni a bűneinket, sőt meggyűlölni: ez az Isten-félelem

– és ami nagyon fontos, elhagyni a bűnöket, azaz

– az óemberi természetet teljesen a halálba adni, hogy egy új életben tudjunk járni a Krisztusban.

– csak a bűneinek súlyára és a halálraítélt állapotára rádöbbent ember számára van értéke a felajánlott kegyelemnek. Jézus nagy árat (a saját életét) adta azért, hogy nekünk is életünk legyen.

Nem véletlenül mondja az Ige a következőket

„Térjetek meg (újuljatok meg a ti gondolkozásotokban) és keresztelkedjetek meg (merítkezzetek be vízbe: halálba adva a régi életetek cselekedeteit) mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.”  Ap.csel. 2:38.

Péter apostol ezek után azt is mondta

„… Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől (a világtól)! Akik azért örömest veszik az ő beszédét és megkeresztelkednek; és hozzájuk csatlakozik azon a napon mintegy háromezer lélek.”   Ap.csel. 2:40-41.

Ebből az igéből egyértelműen látszik, hogy teljesen el kell szakadni a világtól, mert csak azt követheti a gyülekezethez való csatlakozás. A világ és a gyülekezet nem keveredhet!

A vízkeresztség a test teljes alámerítésével a régi ember teljes halálba adását jelképezi – meghalunk Krisztussal együtt – , hogy fel tudjunk vele együtt támadni egy új (örök) életre.

„Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.”    Márk 16:16.

A testet – az óembert – teljes egészében halálba kell adni. Nem lehet a „régi életet átmentve és egy keresztyén mázzal bekenve” keresztyén életet élni, mert az képmutatás. Erre mondta Jézus, hogy

„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.”   Máté 23:27.

Teljesen szakítani kell a korábbi világi életünkkel és a világgal való barátkozásunkkal, mert a „világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel”.

„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”          Jakab 4:4.

Nem lehet két úton (a keskeny és a széles úton is) egyszerre járni

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”   Máté 6:24.

“Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert

o       mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy

o       mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És

o       mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? (világ fiaival) vagy

o       mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy

o       mi egyezése Isten templomának bálványokkal?

“Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket”    2 Kor 6:14-17.

A hívő élet egy világtól elválasztott, szent élet és nem lehet

– az igazságot a hamissággal,

– a világosságot a sötétséggel,

– a krisztusi (keresztyén) életet egy világi élettel elegyíteni (összekeverni).

Jézus semmivel sem vállal közösséget, ami bűnös és utálatos számára.

Ma sok ilyen „keverék életű”, nem teljesen elválasztott, tehát nem szent életű keresztyén élet van, ami nem garancia az üdvösségre.

Csak az üdvözül, aki a szentséget megtartva végigmegy az úton. Az alábbi igék egyértelműen megcáfolják azt a széles körben elterjedt hazugságot, hogy az egyszer elnyert üdvösséget már nem lehet elveszíteni:

“sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. …. De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.”       Máté 24:11,13

„… félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”    Fil 2:12-13.

Kegyelemből van üdvösségünk és kegyelem által is tudunk megállni a hitben minden nap. Ez magunktól nem menne, de azért nekünk is tenni kell valamit az üdvösségünk megtartása érdekében: megállva a próbákban kerülni a bűnt.

Talán nem örvendetes, de igaz, hogy amikor elnyerjük az üdvösséget (azonosulunk Krisztus kereszthalálával), akkor mi magunk is „felvesszük a keresztet” és azt minden nap hordozva követjük Jézust:

„ …. aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”              Máté 10:38

Ez egy naponkénti (szellemi) harcról szól és nem egy kellemes szórakozásról.

„…. nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk, mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellem által megöldökölitek, éltek.”    Róm 8:12-13.

Lehetséges egyáltalán folyamatosan szentségben járni?

Igen. Isten szentségre hívta el az Övéit:

„Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”  1Pét 1:15-16.

Ez azt jelenti, hogy tökéletesek lennénk? NEM! Semmiképpen sem, talán sosem érjük el teljesen, de törekednünk kell a tökéletességre. Nem nyugodhatunk bele, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ilyenek vagyunk és kész. Az Úr parancsba adta, hogy „törekedjünk a tökéletességre”. Az érettségre jutás Isten elvárása felénk.

„Annak okáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre….,”    Zsidó 6:1.

„Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.”   Fil. 3:12.

Talán sosem leszünk tökéletesek, de Isten elvárja, hogy szentek (a világtól, a bűntől) elválasztottak legyünk.

A szentség a megváltottak, az igazak, az üdvösséget, új (örök) életet nyert emberek útja, amin minden nap járnunk kell. Mit jelent a szentség? A világtól, a bűntől való teljes elválasztottságot. Szakítást a világi gondolkodással és cselekedetekkel.

Tudunk az igazságban és a szentségben járni állandóan úgy, hogy sosem vétkezünk? A „test cselekedeteit szellem által folyamatosan megöldökölve” és „szövetséget kötve a szemünkkel” – igen. Kegyelem által ez lehetséges. Kegyelemből, hit által van üdvösségünk, nem magunktól. A kegyelem nemcsak megmenteni képes bennünket az örök haláltól, ha képes megtartani is bennünket a szentség útján, de csak akkor, ha odaszántuk magunkat erre.

Lehetünk Isten szíve szerint való emberek, mint Dávid, ami azt jelenti, hogy mindenben az Úr akaratát keressük és a felismert bűnből készségesek vagyunk mindig és mielőbb megtérni. Nekünk azonban Dávid és Isten más ószövetségi emberei – a szentség szempontjából – nem lehetnek példaképein, de mindenképpen tanulhatunk a példájukból. A Szent Szellem akkor még nem töltetett ki csak időszakosan rászállt egy-egy emberre, akik bizony esetenként csúnya dolgokat (házasságtörés, gyilkosság) is elkövettek. Mózes a szív keménysége miatt megengedte a válást és az újraházasodást is. A kiáradt kegyelem időszakában nekünk már sokkal könnyebb dolgunk van, mint az Ószövetség embereinek, ezért az elvárás is nagyobb felénk. Az Újszövetségi szentek – az első apostolok és Pál apostol életében – már nem látunk olyan „halálos bűnöket”, mint például Dávidnál. Sőt Pál például szabja a saját életét szellemi fiának, Timóteusnak. Az 1 Tim. 3. és az 1 Pét. 5. szerint csak feddhetetlen életű, példaszerű életet élő apa az, aki példakép a családja számára, és csak ilyen ember lehet presbiter a gyülekezetben is, hogy példakép lehessen a gyülekezet számára is. A feddhetetlen, tiszta, szent élet alapvető elvárás azoktól az emberektől, ami mások számára is követendő mintául szolgálnak.

De, ha szentek vagyunk, akkor már sosem fordulhat elő, hogy hibázunk vagy vétkezünk? De, előfordulhat. Törekedni kell azonban a mielőbbi helyreállásra és nem szabad belenyugodni, hogy ha legközelebb megint vétkezünk, akkor majd megint rendezzük és kész. Az Úr azt akarja, hogy tanuljunk a hibáinkból és ne kövessük el ismét ugyanazt. A példaképnek tekintett vezetőktől azonban elvárja Isten, hogy ne „visszaeső bűnösök” legyenek, még ha meg is bánják mindig a bűneiket, hanem feddhetetlenek – megmaradva folyamatosan a szentségben.

Elvilágiasodott keresztyénség

Korunkban olyan nagy a világ befolyása az emberek életére és a társadalmi környezet hatása a gyülekezetekre, hogy a hívő emberek és a gyülekezet sok tekintetben a világhoz hasonlóvá vált: elvilágiasodott. Ez a keresztyénség elerőtlenedéséhez és a biblikus keresztyén normák „leszállításához”, leértékelődéséhez vezetett. Ma „hamisan értelmezett keresztyén szeretettel”, kellemes környezetet teremtve igyekszünk minél több embert becsalogatni a gyülekezetekbe. Sok esetben a világétól alig különböző elvárási normákat támasztunk feléjük, hogy megmaradjanak a gyülekezetben, növelve „a hívők táborát”. Sajnos azt kell mondanunk, hogy még a teljes evangéliuminak nevezett gyülekezetekben is sokan vannak, akik nem felelnek meg a biblikus keresztyén normáknak. Sok esetben a világéhoz hasonló életet élő emberekről van szó, heti 2-3 órára bekenve egy „keresztyén mázzal”, hogy elfogadható keresztyénség látszatát mutassák, amiben sajnos sokszor képmutatás van, mert a mindennap megélt élet teljesen mást mutat. Sajnos sok mai hívő életmódja nem sokban különbözik a körülöttük lévő világi emberek életmódjától. Pedig a „világosságnak a sötétségben fényleni kellene”!  Sajnos sok érdek abba az irányba hat, hogy egy gyülekezetnek minél több látogatója, tagja, adakozója legyen, ami szükséges ahhoz, hogy a gyülekezet „szervezett intézményét” működtetni lehessen: fizetni az ingatlannal (gyülekezeti ház, templom) kapcsolatos költségeket, fizetni a főállású szolgálók (pásztor és mások) fizetését, sok egyéb technikai és egyéb kiadások, amik állandó és jelentős bevételt igényelnek. Ha a gyülekezet még növekedni is szeretne, mert mindenkinek ez a célja, akkor a költségek még inkább növekednek.

Mindezek egy „leértékelődött keresztyénséget” hoznak létre, messze a biblikus normák alatt. Ma már csak olyan fogalmakat emlegetünk, mint gyülekezeti látogató, tag, szolgálók (pásztor, dicsőítők, gyerekszolgálók…) néhány főállású Bibliai főiskolát végzett „profi” szolgálóval és többségében sok laikus (passzív – néző) taggal. Ez jelenti ma a tömeget – a sokaságot – az egyházban, de be kell vallanunk, hogy ez bizony nagyrészt a „széles út”.

A Biblia elvárási szintje ennél lényegesen magasabb.

–         minden hívőtől elvárt bibliai norma:

o       királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép (a szentség útján járó megváltott),

o       minden hívő tanítvány kell, hogy legyen – a tanítványság Biblikus normája szerint – nemcsak látogató vagy passzív tag,

o       akarjon minden hívő eljutni az érettségre, megtanulva mindent, amit Jézus parancsolt, mindenben engedelmeskedve Neki.

–         A Biblia másrészt olyan szolgálókat említ, mint

o       Apostolok, próféták, evangélisták, tanítók és pásztorok

o       Presbiterek, akik egy gyülekezetben feddhetetlen életet élve, többen – adott esetben munka mellett – ellátva a helyi gyülekezet felügyeletét, a nyáj között élve ésnem elkülönülve attól.

–         A gyülekezet életére pedig egy olyan pezsgő, a Szent Szellemtől átitatott élet kellene, hogy jellemző legyen, ahol a hívők nemcsak nyilvánosan hétvégeken, hanem akár naponta is összejönnek házanként, ahol minden hívő szabadon szolgál a Szent Szellem által kapott 1 Kor. 12-ben leírt ajándékaival.

A Biblikus normák (minőségi szint – tanítványság) helyreállítása

Ez azt jelenti, hogy a gyülekezetekben minden tag 100%-ban elkötelezett és a szentség útján járó hívő – vagyis biblikus tanítvány – kell, hogy legyen. Nem kaptunk engedélyt arra, hogy bármi ok miatt leszállítsuk a biblikus norma szintjét, hogy ez által sok világi embert vigyünk be az egyházba. Ezzel szemben parancsba kaptuk, hogy a keresztyén élet normáját folyamatosan a Biblikus – minőségi – szinten tartsuk. Csak valóban odaszánt, a próbákban is kitartó „minőségi” hívőkre van szükség és a szolgálók feladata az, hogy erre készítsék fel hívőket. Jézus a következő parancsot hagyta nekünk a végakaratában:

„Elmenvén azért

–         tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

–         tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”    Máté 28:19-20

Jézusnak nem az volt a célja, hogy könnyű feltételeket teremtve minél több embert „tanítványává” tegyen. Az Ő feltételei, hogy kik lehettek az Ő tanítványai, akik követhették Őt – szigorúak voltak. Senki sem hatalmazott fel bennünket arra, hogy ezt a szintet leszállítsuk. Ő megmondta, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy kövesse Őt, még akkor sem, ha szeretné. Jézus az ilyen embereket inkább lebeszélte róla, és megmagyarázta az okokat is. Jézus az Őt követőktől elvárja a 100%-os elkötelezettséget és azt, hogy Ő legyen a tanítvány életében minden előtt (család, munka, pénz, kényelem, hírnév stb.) az első. Ez nem kis követelmény, hanem elég magas azok felé, akik tanítványok akarnak lenni. Jézus ezt parancsolta nekünk, és ha nem tartjuk be ezt a követelmény-szintet, akkor mi engedetleneknek bizonyulunk Őfelé. Nem valamiféle „elitizmus” létrehozásáról van szó az egyházban, hanem a biblikus normák – a tanítványság – mint alapkövetelmény helyreállításáról és folyamatos betartásáról.

A tanítványság krisztusi normája

Jézusban elnyert megváltozott (új) élet és az igazságban való járás:

„Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.”    János 10:9.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”   János 14:6.

Saját egónk meggyűlölése, vér szerinti családtagjainknál jobban szeretni Jézust:

„Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”   Lukács 14:26.

„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogyelőbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” Máté 8:21-22.

A pénz, vagyon alárendelése az Úr akaratának és a másokért letett élet. Vagyonunkból nem a magunk kedvére bőségben élni, hanem másokat szolgálni.

„Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.”   Lukács 14:33.

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak (vagyonnak, pénznek).”   Máté 6:24.

Naponkénti – folyamatos – kereszthordozás (a test halálba adása minden nap):

„Valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.”    Lukács 14:27

„Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.”       János 12:25-26.

Minden kellemetlenség és kényelmetlenség, próbák felvállalása Jézusért

„És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek téged, akárhova mégy. És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.”   Máté 8:19-20.

Amikor Jézus már a „gyülekezeten” kívül van

Egy pásztor azt mondta, hogy „ha ezeket a követelményeket figyelembe venné a gyülekezetében, akkor senki sem maradna”. Igen, pontosan erről van szó! A kérdés az, hogy mit építünk? „Aranyat, ezüstöt és drágakövet”, ami megmarad vagy „fát, szénát, pozdorját”, ami megég. Sok hívő élete egy fövenyre – homokra – épített ház, amit az első nagyobb vihar el fog sodorni.

Előfordul, hogy a gyülekezet annyira elvilágiasodik, a bűn, mint a kovász olyan mértékben szétterjed, hogy észre sem veszi a „gyülekezet”, hogy Jézus már nincs is közöttük. Erről a helyzetről beszél a Laodiceai gyülekezetnek írt levél a Jelenések könyvében, ahol

–         a „gyülekezet” tökéletesen meg van elégedve a dolgok állapotával és nagyon jól érzi magát,

–         Jézus viszont már a „gyülekezet” ajtaján kívül kopogtat és kér bebocsátást

–         És felszólítja az egész „gyülekezetet” a megtérésre.

Előfordul, hogy a gyülekezet vezetői maguk is tartósan bűnben vannak, vagy a gyülekezetben előforduló, tartósan jelenlévő bűnnel szemben nem lépnek fel, hanem kompromisszumot kötve megtűrik azt és ez által maguk is bűnrészessé válnak. Ilyen esetben csak idő kérdése, hogy az egész „gyülekezet” a bűn martalékává váljon. Ha vannak, akik ennek ellenére a szentségben akarnak járni és képviselik mások felé is a szentség útját, akkor két eset lehetséges:

1. A szentek kizárása a „gyülekezetből”

Ha a „gyülekezet” már nem bírja elviselni a közötte lévő világosságot és igazságot, mert az kárhoztatja őket (János 3.19-21), akkor a szenteket valamilyen indokkal ki fogják „zárni/rekeszteni” a „gyülekezetből”

“Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt (az igazságot) el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” 2Tim. 4:3.

„A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”     János 16:2-3.

2. A szentek elszakadása a „gyülekezettől”

Van eset, amikor Isten szólítja fel az övéit, hogy szakítsák el magukat a „gyülekezettől”, mert ott már olyan dolgok vannak, amikkel a szentek nem vállalhatnak közösséget:

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége (közössége) van

– igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége

– a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége

– Krisztusnak Béliállal (a világ fiaival)? vagy mi köze

– hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése

– Isten templomának bálványokkal?

“Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”  2 Kor. 6:14-18.

„Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”    Jel. 18:4-5.

Az utóbbi években az elvilágiasodott keresztyénség körében egy jól kirajzolódó tendencia figyelhető meg az egész világon. A jelentős mértékben elvilágiasodott intézményes „gyülekezetekből” egyre többen jönnek ki hívők, akik nem azért szakadnak ki a „gyülekezetekből”, mert elhagyták a hitüket és vissza akarnak menni a világba, hanem pontosan az ellenkezője miatt: meg akarják élni a hitüket és megtartani a szentséget.

A szentség útján járáshoz kapcsolódó ígéretek

Az előzőekből úgy tűnik, hogy nagyon nehéz lehet a szentség útján járni és ez csak nagyon keveseknek sikerülhet.

Emberileg ez valóban lehetetlen, és ha nem figyelünk az Úrra vagy engedetlenné válunk, akkor bizony letévedhetünk az útról és megtéveszthetőkké válunk. Ha viszont engedelmességben járunk, akkor Isten olyan könnyűvé teszi azt számunkra, hogy  “még a bolond se téved el” rajta!

Mivel ezen az úton csak az Úr megváltottai járhatnak és tisztátalanok nem, ezért az Úrnak ígéretei vannak azok számára, akik ezen az úton járnak:

– “a vakok szemei, és a süketek fülei megnyílnak”, ami jelent egyrészt természetfeletti fizikai gyógyulásokat, másrészt szellemi tisztánlátást és az Úr hangjának hallását;

– “a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” pedig jelenti a hívők élő vízzel való táplálását még olyan körülmények között is, ha a szentség útján járóknak ki kellene szakadni a gyülekezetből és egy magányos, pusztai életformában kellene megélni hitüket. Az Úr ígéretéhez híven akkor is az Övéivel van.

Utózönge: Nem új dolgokról van szó, a történelem ismétli önmagát

Egy idézet John MacArthur „Amikor a Gyülekezet a világhoz válik hasonlóvá” című könyvéből, amiCharles Spurgeon harcáról beszél a gyülekezet elvilágiasodása ellen több mint száz évvel ezelőtt:

 „Ha ismered a Charles Spurgeon életét, valószínűleg hallottál a “Leértékelődési Vitáról.” Spurgeon az életének utolsó négy évét a korai modernisták irányzata elleni harccal töltötte el, mert meglátta abban a Bibliai keresztyénség elleni fenyegetést.

A történelem “A kard és a simítókanál” néven emlékszik arra a vitára, ami Spurgeon havonta megjelenő folyóiratában jelent meg. Spurgeon figyelmeztetni akarta a nyáját arra a veszélyre, ami kimozdítaná őket a Bibliai keresztyénség történelmi pozíciójából.

A bibliai igazság olyan, mint egy meredek lejtő csúcsa, egy csúszós hegy – magyarázta Spurgeon. Egy lépés lefelé és legalul találod magad. Ha egyszer egy gyülekezet vagy egyén elindult – a lendület által hajtva – lefelé a lejtőn, mondta Spurgeon, a visszafordulás csak akkor lehetséges, amikor a keresztyének szellemi ébredés által elindulnak egy „Felfelé-vezető” úton.

A vita során képviselt álláspontja miatt Spurgeon összeütközésbe került és kilépett a Baptista Unióból. Később az Unió egy hivatalos megbélyegző bírálatában elítélte Spurgeont. Néhány éven belül a Baptista Unió reménytelenül elmerült az új teológiában és Spurgeon pedig meghalt. 1900-ban Spurgeon felesége, Susannah a következőket írta:

Mindeddig a Baptista Unió érdeke érvényesült, csak nagyon kevés dolgot sikerült keresztülvinni Spurgeon bizonyságtétele és kilépése által. . . . Más szempontból azonban, bőséges bizonyítékkal rendelkezem, hogy a tiltakozás nem volt hiábavaló. Sokan, akik nagyon messzire jutottak lefelé a lejtőn, megálltak a veszélyes lefelé haladásukban és Isten kegyelme által visszatértek a „Felfelé vezető” útra; mások, akik tudtukon kívül csúsztak lefelé, biztosan megkapaszkodtak a (Kő)sziklán, és közben – legalább egy időre – minden gyülekezetben az evangélium szavait világosan és erőteljesen hirdették, ami hosszú ideig hiányzott.

Spurgeon felesége hitte, hogy végső soron az Úr világossá tette számára, hogy mennyire helyes volt a férjének a „hamis tanok és az elvilágiasodás elleni tiltakozása”.

A gyülekezeti történészek a mai napig vitatják, hogy helyes volt-e Spurgeon kilépése az Unióból. Sokan úgy gondolják, hogy ő elérhette volna, hogy megtartsa az igaz hitet, amiért harcolt. Ő megfontolta ezt a lehetőséget, azonban arra a következtetésre jutott, hogy hiábavaló lenne. Én is hajlok arra, hogy elhiggyem, hogy helyes volt Spurgeon kilépése. Azonban függetlenül attól, hogy egyet értünk-e cselekedetével vagy sem, nekünk nincs választásunk, mint elismerni, mert a történelem tisztázta, hogy Spurgeon figyelmeztetései helyesek voltak a leértékelődés halálos veszélyével kapcsolatban. A 20. század elején szétáradtak a “hamis tanok és a világiasság”— teológiai liberalizmus és az újszerű — pusztító felekezeti keresztyénség. Az ismert felekezetek ezek hatására erőteljesen, hanem végérvényesen megváltoztak. A hatásuk Spurgeon Angliájában különösen pusztító volt. Száz évvel azt követően, hogy Spurgeon megfújta a riadót Angliában a legtöbb teológiai képzésben burjánzott a liberalizmus. A gyülekezet-látogatók száma már csak töredéke volt annak, mint annak idején. Az evangélikusok egy nagyon kis kisebbség voltak, és az igazi igehirdetés nagyon ritka volt még a vélhetően Biblia-hívő gyülekezetekben is. Az evangéliumi mozgalom vészesen fogékony volt majdnem minden Amerikából importált teológiai hóbortra. Röviden, az evangéliumi keresztyénség Angliában sohasem fog helyreállni abból a modernista/liberalista támadásból, ami egy századdal korábban kezdődött el.

Száz évvel később a történelem megismételte önmagát. A gyülekezet elvilágiasodott – és nem csak elvilágiasodott, hanem határozottan világiassá vált. A megalkuvó tanítások szele elkezdett szétáradni mindenfelé.

“Hamis tanítások és világiasság”— ugyanaz a két negatív hatás, amit Spurgeon megtámadott — mindig kéz a kézben jár, a világiasság által vezetve az úton. A keresztyének ma hajlanak rá, hogy elfelejtkezzenek róla, hogy a modernizálás nem a teológiai tárgyak, hanem egy módszertan keretében jelent meg a színen. A korai modernisták nem próbálták megtámadni a bibliai hit lényegét; egyszerűen csak megpróbálták a keresztyénséget elfogadhatóbbá tenni egy cinikus világ számára.

Ugyanez a szellem van külföldön ma. Meg vagyok győződve, hogy annak többsége, ami ezek mögött van, nem tudatosan ássa alá a bibliai keresztyénséget. Mindazzal együtt behozták a gyülekezetbe a gyakorlati filozófiát és a világiasság szellemét, ami ha akadálytalanul terjed, végül ugyanazt a keserű termést fogja learatni, mint a száz évvel ezelőtti modernizmus.”

Egy másik figyelemre méltó idézet napjaink ismert – röviddel ezelőtt meghalt, világhíres – szolgálójától, David Wilkerson-tól, aki az „Értékek az utolsó időkben” című írásában a következőket írta:

„Isten egy titkos munkát végez napjainkban. Éhező embereket emel ki, akikben egyre nő az elégedetlenség a testi, világi rendszer miatt, ahogy az ma létezik – még az egyházon belül is. Ezek az Istent-éhező emberek így szólnak egymás között:

’Ez nem lehet az, ennél több kell, hogy legyen. Teljesen felfújt és élvhajhász az egész, amitől megüresedtünk és kiszáradtunk. Mi többet akarunk a szórakozásnál, nagy és impozáns épületeknél, sekélyes evangéliumnál – sokkal többet. Az igazságosság szennyfolt nélküli ruháira vágyunk. Vissza akarunk menni oda, hogy az Istentől való teljes függés jegyében végezzük dolgainkat.’

Ezt látom ma végbemenni mindenütt a nemzetben – kiábrándult, csalódott keresztények kutatnak a valóság után. A templomi padsorban ülő emberek böjtölni és imádkozni kezdenek. Nagyobb mélységért és több örökkévaló értékért kiáltanak, ezeket várják a szószékekről. Ha egyházuk prédikátora valamiféle egocentrikus utat jár, költséges álmokat kerget, eltávolodnak, s olyan hely után kutatnak, ahol kielégítik legbensőbb szellemi szükségleteiket. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy sok prédikátor osztozik kétségbeesett éhségemben, hogy Isten mélyebb munkájára találhassanak a mai egyházban és szolgálatban. Egyfajta titok van a levegőben. Istennek egy földalatti hálózatot alkotó emberei tűnnek elő, akik engedték, hogy összetörjenek, önmagukat megalázták és visszavonultak az ima titkos kamrájába. Nemrég találkoztam különböző felekezetekből való prédikátorokkal, akik naponta 6-8 órát töltenek imádkozással. Böjtölnek. Istennek ezen emberei közül néhányan nyögnek és sóhajtoznak az egyházban ma uralkodó állapotok miatt. Isten minden imádkozó embernek kinyilatkoztatja, hogy a Szent Szellemnek milyen csodálatos új műve készül kipattanni. Minden megrázhatót meg fog Isten rázni. Lerombolja a régi visszacsúszott gyülekezeti rendszert. Magára hagyja a formális szuperegyház-intézményt. Mindenkit kiűz színe elől, akik becsvágyó törekvéssel végzik szolgálatukat. ISTENNEK SZENTJEI, LEGYETEK ŐSZINTÉK! Valóban meg vagy elégedve a mai vallásos rendszerrel, főleg a saját egyházaddal? Egyesek igen. A legtöbben viszont úgy érzik, nincsenek kielégítve szükségleteik. Szerintem letértünk a valódi szellemiség ösvényéről. Sok mai keresztény szellemi langyossága közvetlenül a testbe való belemerülés eredménye – saját erővel igyekszünk elvégezni királyságunk munkáit – világi módszerekkel! Értékeink egyre kétségesebbek lesznek.

Szégyelljük magunkat! Ideiglenes értékekre cseréltük fel az örökkévaló értékeket. Igehirdetőink és tanítóink arra specializálták magukat, hogy elmondják a hívőknek, mi mindennel tartozik nekik Isten. Felmagasztalják az anyagi áldásokat, a szellemieket pedig lekicsinylik. Egyesek szerint jogunk van arra, hogy gazdagok és sikeresek legyünk, minden fájdalomra érzéketlenek. Ezek a tanítók önmagukra mutatnak, mint a hitbeli gazdagság példáira: „Nézzetek meg engem”, hangzik el oly gyakran, „én bizonysága vagyok az ígéreteknek. Jól élek, sosem vagyok beteg. Nincsenek fizetetlen számláim. A legjobb kocsikat vezetem, a legszebb lakásban lakom. Nálam bevált, higgyetek hát és nektek is meglesz.”

Abonyi Sándor