Translate

Wednesday, May 11, 2016

Amerikában börtön jár, ha az a meggyőzdésed,hogy házasságot csakis egy férfi és egy nő köthet egymással.

Elzárásra ítéltek egy melegházasságokat akadályozó jegyzőnőt az Egyesült Államokban


A bíróság megsértése miatt elzárásra ítélt szeptember 3-án egy szövetségi bíró egy Kentucky állambeli jegyzőnőt, aki vallási alapon megtagadta, hogy házassági okmányokat állítson ki azonos nemű pároknak – tudósít az MTI.

Kim Davis Rowan megyei jegyzőt rendőrbírók vezették el a bírósági meghallgatásról a kentuckyi Ashlandben. Davis, aki megköszönte a bírónak az ítéletet, kitartott keresztény meggyőződése mellett, miszerint házasságot csakis egy férfi és egy nő köthet egymással.

„A bíróság nem nézheti el a törvényes rendeletével szembeni szándékos engedetlenséget. Ha az embereknek megadatik a lehetőség, hogy válasszanak, melyik utasítást kövessék, melyiket nem, az potenciálisan problémákat okozhat” – indokolta döntését David L. Bunning bíró.

Bunning szerint a nem könnyű döntést szükséges volt meghoznia, mert bírsággal nem lehetett volna jobb belátásra bírni Davist, akinek magatartása „veszélyes precedenst” teremtett volna. Az elzárás mindaddig érvényes, amíg a jegyző nem hajlandó eleget tenni a bírói utasításnak. Ennek egyébként a Davis hat helyettese közül öt engedelmeskedik.

Kim Davis fellebbezése egészen a Legfelsőbb Bíróságig eljutott azzal a bírói utasítással szemben, amelynek értelmében ki kellett volna állítania a szükséges házassági okiratokat minden arra jogosult párnak, legyen az hetero- vagy homoszexuális. A Rowan megyei jegyzői hivatal azonban semmilyen házassági anyakönyvi kivonatot nem állított ki az Egyesült Államok legmagasabb szintű bírói testületének azon történelmi jelentőségű, júniusi döntését követően sem, amely az egész országban legalizálta az azonos nemű párok egybekelését.

A Legfelsőbb Bíróság hétfőn utasította el Davis fellebbezését, ám kedden Davis „az Úr fennhatóságára” hivatkozva újabb azonos nemű párok házassági bejegyzési kérelmét utasította el.

Kim Davisé az eddig legnagyobb figyelmet kapott olyan eset, amikor egy köztisztviselő a vallási meggyőződésére hivatkozva szegült szembe a Legfelsőbb Bíróságnak a melegházasságokat törvényesítő döntésével. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy „a demokráciánk sikere elviekben a jogállamiságtól függ, és nincs olyan közhivatalnok, aki a jogállamiság fölött állna”.

A jegyzőnő egyébként azt nem ellenzi, hogy a kollégái házassági okiratokat bocsássanak ki a meleg és leszbikus párok számára, de ő maga erre nem hajlandó.

Az ashlandi bíróság épülete előtt csütörtökön Davis és a melegházasság támogatói is tüntettek.

Árvaházat segíteni államellenes bűncselekmény Észak-Koreában

Nagy bajba került egy kanadai lelkész Észak-Koreában


hy1.jpg
Állítólag beismerte, hogy államellenes bűncselekményeket követett egy Észak-Koreában fogva tartott kanadai lelkész – legalább is ezt jelentette az észak-koreai állami média, ami az általános vélekedés szerint a kommunista diktatúra vezetőinek szócsöve.
A 60 éves, koreai származású Hyeon Soo Lim az észak-koreai hatóságok sajtóértekezletén "ismerte be", hogy az elmúlt hónapokban "humanitárius segély" ürügyén több területen is kísérletet tett az észak-koreai rendszer megdöntésére.
A sajtóértekezleten állítólag meg nem nevezett külföldi szerkesztőségek képviselői is ott voltak.
Hivatalos közlés szerint a kanadai lelkipásztor "valamennyi államellenes bűnét" beismerte. Ezenkívül az országba történt "illegális beutazással" is vádolták őt.
A lelkész január 31-én indult el Észak-Koreába, ahol rendszeresen segíti egy szanatórium, egy csecsemőotthon és egy árvaház munkáját. Családja és egyháza azóta nem hallott róla. A férfi eddig több mint százszor utazott a külvilágtól szinte teljesen elzárt kommunista országba.
hy2.jpg
A kanadai kormány március elején értesült arról, hogy a torontói Fény Koreai Presbiteriánus Egyház lelkipásztorát az észak-koreai hatóságok fogva tartják.
Észak-Korea az elmúlt időszakban több amerikai, dél-koreai és más nemzetiségű állampolgárt őrizetbe vett vallási okokból, akiket jellemzően a rendszert felforgató tevékenységekkel vádoltak meg, de hosszabb-rövidebb fogva tartás után szabadon engedték őket.
Kanada 2010-ben felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait a kelet-ázsiai kommunista rezsimmel, és 2011-ben az észak-koreai atomrobbantásokra válaszul szankciókat vezetett be Phenjannal szemben.

Két lelkipásztort halálra ítéltek Szudánban

Két keresztény lelkipásztort vettek őrizetbe Szudánban, mert prédikáltak. Halálbüntetés jár tettükért.
sudanese-pastors.jpg
Yat Michael és Peter Yein Reith lelkipásztorokat 2014 decemberben tartóztatták le, miután Yat Michael családjával együtt hazatért Khartoum-ba egészségügyi ellátásért. Míg a városban tartózkodott, Michael tiszteletes istentiszteletet tartott a helyi evangélikus templomban, amelyet abban a hónapban a hatóságok szinte teljesen leromboltak. Az istentiszteletet követően lázítás és kémkedés vádjával rögtön letartóztatták.
Peter Reith felemelte szavát Yat Michael igazságtalan letartóztatása ellen, ezért nemsoká őt is letartóztatták. A tárgyalásuk június 15-én volt. Egyetlen tanút hallgattak meg, aki nem szolgált bizonyítékokkal a lelkipásztorok ellen. További három tanút hallgattak meg később, akik szintén nem mutattak be újabb bizonyítékokat. Bizonyítékok híján, csakis keresztény hitük miatt büntetik őket. A tárgyalást követően egy szigorúan őrzött börtönbe helyezték őket, ahová nem engednek látogatókat.
A dél-szudáni evangélikus egyház (amelyhez mindketten tartoznak) a médiának így nyilatkozott: „Nem újdonság egyházunk számára az ilyen. Majdnem minden lelipásztor volt már börtönben a szudáni kormány idején. Megköveztek és megvertek minket. Így rombolják az egyházat, nem lepődtünk meg most sem. Így kezelik az egyházat.”
Yat Michael házas, két gyermek (1 és 3 évesek) édesapja, Peter Yein Reith szintén házas, 1 éves a kislánya. Reith tiszteletes egy dél-szudáni árvaházat vezet.
Az emberek imáit kérik, hogy szenvedésük a börtönben „Isten dicsőségét szolgálja”.
Petícónkban a szudáni kormánytól kérjük a kiszabadulásukat, és sürgetjük az ENSZ-t, hogy tegyen lépéseket az ügyben. Meriam Ibrahim-ot annak idején a szudáni kormány alatt szintén halálra ítélték keresztény hite miatt, de a nemzetközi nyomás (köztük CitizenGO petíciók) hatására sikerül kiszabadítani. Hatalmas győzelem volt! Most ugyanezt az utat kell bejárnunk...
A petíció aláírásával e-mail üzenetet küld Navi Pillay ENSZ főbiztosnak és Omar al-Bashir-nak, Szudán elnökének. 
 Az elnök/hóhér
szudan.jpg





Oregon állam nyilatkozattételi tilalmat rendelt el a keresztény házaspár számára a meleg esküvő ügyében: nem beszélhetnek a hitükről


aaron-and-melissa-klein
A bíróság megtiltotta, hogy Aaron és Melissa Klein beszéljen a hitéről.
Nem tudom, hányan követték a Sweet Cakes nevű cukrászda ellen indított per ügyét. Arról a mára bezárt cukrászdáról van szó, amelynek keresztény tulajdonosai nem voltak hajlandóak tortát sütni egy leszbikus esküvőre. A vállalkozás nemcsak kénytelen volt felhagyni tevékenységével és megfizetni a kiszabott 135 000 dolláros (körülbelül 38 millió forintos) büntetést, de mára az állam, a keresztény házaspárral készített rádióinterjú miatt megtiltotta, hogy a nyilvánosság előtt arról beszéljenek, hogy a hitük miért készteti őket az ilyen jellegű megrendelések elutasítására.
(A házaspár egy olyan torta elkészítését utasította vissza, amire a megrendelő a „támogasd az azonosneműek házasságát” feliratot kért, tehát nem arról van szó, hogy magát a párt nem voltak hajlandóak kiszolgálni, akik mellesleg szándékosan célozták meg a keresztény tulajdonospárt.)
Aki eddig azt gondolta, hogy az azonosneműek házasságának kérdése nem olyan fontos, illetve nem lesz befolyással az élet más területeire, talán ezek után megváltoztatja véleményét.

„A bíróság hírzárlatot, vagyis nyilatkozattételi tilalmat rendelt a Klein házaspár ellen, arra utasítva őket, hogy „hagyjanak fel jogsértő magatartásukkal”, vagyis a nyilvánosság előtt ne beszéljenek arról, hogy keresztény hitük miatt nem akarnak esküvői tortát sütni azonosneműek esküvőjére.
„Ezzel tulajdonképpen megfosztottak bennünket alkotmányos jogainktól,” írta a házaspár a Facebookon. „Oregon állam szerint a vallás szabad gyakorlása és a szólásszabadsága ránk nem vonatkozik.”
A torta, ami nem készült el
A torta, ami nem készült el
A nyilatkozattételi tilalmat a Family Research Council által a házaspárral készített interjú után rendelték el. „A harcnak nincs vége. Kitartunk,” mondta Aaron Klein az interjú során.
A bíróság hivatalos levele a következőképpen fogalmaz:
„A Munkaügyi és Ipari biztos ezennel elrendeli, hogy [Aaron és Melissa Klein] hagyjon fel minden olyan jogsértő kommunikáció kiadásával, terjesztésével, megjelentetésével vagy kiadásának lehetővé tételével… ami bármely személy elleni diszkriminációt eredményezhet annak szexuális beállítottsága alapján.”
Az azonosneműek házasságáért folytatott harc nem egyéb, mint a kereszténység elleni támadás. A liberálisok ezzel a módszerrel gyűlöletkeltőnek kiálthatnak ki minden olyan nyilatkozatot, ami Isten Igéje alapján ítéli meg a helyzetet.
Az ügyben nemcsak az állam számít elnyomónak, de az a leszbikus pár is, aki az államot hívja segítségül, hogy rákényszerítsen egy vállalkozást, hogy részt vegyen „házasságuk” megünneplésében, amelynek tulajdonosai most már jogi következmények nélkül el sem magyarázhatják a nyilvánosság előtt, hogy miért nem teszik ezt.
„Az azonosneműek házasságának legalizálása nem lesz ránk hatással,” hajtogatták a progresszívok. Valószínűleg ez a legnagyobb hazugság az egész ügyben.
Az ügyről készült videó, amiben Aaron és Melissa elmagyarázzák a történteket (angol nyelven de betudjátok kapcsolni a fordítást is a beálitások közt):


Monday, May 9, 2016

Isten adhat bölcsességet minden problémád megoldásához – Zac Poonen

A Biblia azt mondja, ha van egy barátunk, ő közelebb áll hozzánk, mint egy testvér, és ez a barát Jézus Krisztus. Ezért, ha ismerjük Istent, mint Atyát, aki gondoskodik rólunk, akkor soha többé nem leszünk árvák. Az árva olyan személy, akinek sem apja sem anyja nincsen. Ha valaki hirtelen szükségbe kerül, kihez fordulhat? Odamehet valamelyik nagybácsihoz vagy nagynénihez, de úgy fog odamenni hozzájuk, mint egy koldus. Nem tudja, hogy a nagybácsi vagy nagynéni fog-e segíteni neki? A nagybácsi vagy nagynéni nagyon rosszul is bánhat vele, de ha van apja, akkor az apa nem fog úgy bánni a fiával, mint egy koldussal. Odamehet hozzá és kérhet tőle bármennyi pénzt, bármilyen nehézséggel odamehet. Habozik azonban, hogy bármit kérjen egy nagybácsitól, egy nagynénitől vagy bárki mástól. Ha azonban van apja, akkor biztonságban van. Ha egy problémával küszködik, amire nem tudja a megoldást, megbeszélheti azt az apjával. Ha távol van tőle egy messzi városban, akkor felhívhatja őt telefonon. Csodálatos dolog, akinek van apja itt a földön, és ugyanígy van ez szellemi téren is.
Amikor rátalálsz Istenre, mint a mennyei Atyádra, többé sohasem fogod magányosnak érezni magad, mert Ő mindig „vonalban van”. Mindig felhívhatod Őt, bárhol vagy. Elmondhatod neki minden szükségedet; igaz, hogy ismeri minden szükségedet, mielőtt elmondanád neki. Tudja a választ minden problémádra, bármivel is nézel szembe az életedben. Hadd bátorítsalak erre. Remélem, hogy elhiszed ezt. Nem számít, hogy milyen problémád van. Nem számít, hogy bármilyen komoly is az. El szeretném mondani neked a Jézus nevében, hogy Istennek van megoldása a problémádra. Ha odamész hozzá hittel, mint egy apához, aki arra vár, hogy segítsen neked, nem fog megszidni téged. Szeretnék örömet okozni nektek egy ígérettel Isten igéjéből. A hitetek ugyanis nem az én szavamon alapszik, hanem Isten igéjén. A Jakab 1.5 a következőt írja: “Ha valakinek közületek nincs bölcsessége….” De mi a bölcsesség? A bölcsesség Isten ismerete, ami segít nekünk megtalálni a konkrét megoldást. Nem olyat, ami nem működik, ami egy elméleti megoldás, hanem egy gyakorlati megoldást ad egy gyakorlati problémára, amivel szembenézünk. Ez a bölcsesség. Isten ismerete nem egy könyv ismeretét jelenti. Tudod, hogy nagy különbség van a Biblia és Isten ismerete között? Tételezzük fel, hogy a gyermekségedtől fogva, 25 éven keresztül távol éltél az édesapádtól és elolvastál egy édesapád életéről szóló könyvből minden részt. A könyvből megtudhatsz dolgokat az édesapádról, de nem ismered meg őt, mert nem beszélgettél vele 25 éven keresztül. Egy másik gyerek azonban, aki az apja mellett növekedett, és ha csak 5-6 éven keresztül élt is együtt az apjával, de sohasem olvasott semmiféle könyvet az apjáról, jobban fogja ismeri az apját, mint ahogyan te ismered az édesapádat egy könyvből. Sokan olvassák a Bibliát. Olyan ez, mintha az Atyának az élettörténetét olvasnád, azonban nem ismerheted meg belőle Őt magát. A bölcsesség Istennek, mint Atyának az ismerete és ezért talál megoldást minden problémára, amivel éppen szembe kell nézned. Nem számít, hogy az egy családi probléma, egy pénzügyi probléma, egy házassági probléma, a gyerekeid taníttatási problémája vagy a gyerekeid házassága, munkát találni nekik vagy egy házat, amiben lakhatnak. Olyan sok nehézség van ebben a világban, amikre Istennél van a válasz. 
Az, hogy “valakinek nincs bölcsessége….” bárkire vonatkozhat. Te egy lehetsz közülük. Nincs bölcsességed? Ez azt jelenti, hogy nincs megoldásod arra a problémára, amivel éppen szembe kell nézned? Kérdezd meg Istent, hogy mit tegyél? Ha azonban sok embert megkérdezve körbe futkározol, a probléma nem oldódik meg. Miért nem teszel valami mást már most? Miért nem Istent kérdezed meg? Isten meghallgat téged ott ahol éppen vagy. Ha most Istenhez kiáltasz, Ő meghallgat. Adni fog neked bölcsességet? Minden bizonnyal. Ő egy atya, nem egy nagybácsi, nem egy szomszéd. Jóllehet egy segítőkész szomszéd segíthet nekünk, de egy atya sokkal több annál. Ő a legjobb Atya mindenki számára. Ő a legjobbat adja nekünk. Jézus az egyik alkalommal ezt mondta: “Ha a ti földi édesapátok jó ajándékokat tud adni a gyermekeinek, akkor mennyire inkább a ti mennyei Atyátok fog jó ajándékokat adni azoknak, akik kérik Tőle” Ha a fiad kenyeret kér tőled, követ adsz neki? Nem. Ha tojást kér, kígyót adsz neki? Adsz neki olyasmit, ami a kárára lehet? Nem, pontosan azt fogod adni neki, amit kér, ill. amire szüksége van. Isten ugyanígy gondolkozik rólunk: pontosan azt adja nekünk, amire szükségünk van és bőségesen adja azt. Nem néhány cseppet. Kérhetsz egy kanállal és Ő egy vödörrel fog adni. Ha egy kanálnyi bölcsességre van szükséged, akkor ő egy vödörrel fog adni neked – bőségesen. Isten így viszonyul felénk. Erről szól a Jakab 1.5.  
Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.”
A másik dolog, amit az ige itt mond, hogy “szemrehányás nélkül adja”. Biztos ismersz olyan apákat, akik néha megszidják a gyerekeiket: “Ó te ostoba alak, nem tudod a megoldását?” Isten sohasem fogja az ilyet a szemedre hányni. Emlékezz erre. Sohasem fog megszidni ezért. Sohasem fogja azt mondani: “miért nem ismered a megoldást?” Az meglesz neked, de ennek van egy feltétele. Most jegyezd meg ezt a feltételt. Hittel kell kérned! Erről a Jakab 1.6 beszél. A 6-7 versekben tulajdonképpen ezt mondja: “Ha nem kéred hittel, nem kapod meg azt”.
Kívánnod kell a bölcsességet. Isten meg akarja azt adni neked. A szükség nálad van, a megoldás pedig nála, de nem kapod meg, mert amikor kéred nem hittel kéred. Ilyen egyszerű. Talán ez az oka, amiért nem találod a megoldást a problémádra. Miért nem döntesz már ma, hogy hiszel Isten kijelentésében, ami Jézusban elérkezett hozzánk? Isten, mint Atya ismeri minden szükségedet. Lehet az egy fizikai gyógyulás. Talán egy szellemi szükség, bármi….. Talán megoldás egy családi problémára, ami évek óta nem oldódott meg. Lehet, hogy nem vagy képes megoldani egy problémát, de képes lehetsz, hogy megoldd annak egy részét, ami terhel téged. Kérd hittel! Mondd a következőt: “Uram, mától fogva hinni fogok. Hinni akarok benne, hogy Te megoldást fogsz adni a problémámra. Miért? Mert az atyám vagy. Mert Jézus szeret engem, mert meghalt értem és megmosott a vérével, a Te gyereked vagyok. Jogom van kérni Tőled, mert Te vagy az apukám.” Miért nem kéred Istent éppen most? Mondd el neki a problémádat. Ne általánosságban, hanem konkrétan mondd azt:  “Uram én rád bízom ezt a konkrét problémát, bízom Benned, hogy megoldást adsz arra.” Teljesen bizonyos lehetsz benne, hogy Isten nagylelkű lesz veled, nem fog megfeddni és Övé lesz a dicsőség. Ügyelj arra, hogy neki add a dicsőséget, amikor megoldást ad a problémádra.

Sunday, May 8, 2016

Prófécia az eljövendő megtévesztésről 1965 – Stanley Frodsham

Prófécia az eljövendő megtévesztésről 1965 – Stanley Frodsham




Egy nagy ítélettel látogatom meg ennek az országnak a lakosságát. Nagy sötétség jön el azokra az országokra, amelyek hallották az evangéliumomat, de továbbra sem a szerint élnek. A haragommal sújtok le rájuk. A sötétség olyan nagy lesz és a szenvedés olyan fájdalmas, hogy az emberek kívánni fogják a halált, de nem találják azt.  Hosszú haldoklás, éhínség és nagy katasztrófák lesznek.

A haragom szemmel látható lesz minden istentelenség ellen. Ez nagyon erőteljes módon fog megnyilvánulni. Megismertétek a szeretetemet, de még nem ismertétek meg a haragomat és a szigorúságomat. Az ítéleteim nagyon konkrétak lesznek és nem olyanok, amin könnyen át lehet lépni. A szigorú ítéletem és a bűn elleni haragom nem kerüli el az Én házamat. Sőt, az ítéletem az Én házamban kezdődik el, de előtte meg fogom tisztítani az Én házamat, hogy ne legyen része a haragomban, ami a világ városainak gonoszsága ellen eljön. Mielőtt meglátogatom a nemzeteket az ítéleteimmel, az ítéletet az Én házamon kezdem el. Amikor haragomat ráárasztom a világ városaira, akkorra az Én népemnek el kell különülnie. Egy hibátlan (szeplő és sömörgőzés nélküli) népre vágyom, akiket meg fogok védelmezni az eljövendő haragom idején minden romlottságtól és igazságtalanságtól.

Fel foglak készíteni titeket az elkövetkezendő napokra, hogy egy nehéz (keskeny) úton járjatok, ami azt fogja eredményezni, hogy folyamatosan hozzám kiáltsatok. Mert amikor a dolgok jól mennek, az emberek nem keresnek engem, hanem örvendeznek a pillanatnyi áldásban. És amikor ez az áldás elmúlik, gyakran letérnek erről az útról és az az út már nem Hozzám vezet. Megmutatom nektek ezeket a dolgokat, hogy folyamatosan és nagy szorgalommal kereshessetek Engem. Amikor Engem kerestek, meg fogom nyitni a szemeiteket azokra az igazságokra, amiket korábban nem láttatok meg; és ezek olyan igazságok, amik képessé tesznek benneteket arra, hogy megálljatok ezekben az utolsó nehéz időkben. Amikor a testvéreitek üldöznek, sértegetnek és elutasítanak benneteket, akkor ti teljes szívvel fogtok Hozzám fordulni és keresni Engem a szellemi életetekben lévő szükségeitekkel. És amikor a szenvedés eljön rátok, ti képesek lesztek megállni abban. Sokan ide-oda fognak hányódni. Az emberek kudarcot vallanak az szívükben, mert mindenfelé csak bajok lesznek. Mivel ezek a napok olyan rettenetesek lesznek, mint ami még nem volt soha azelőtt.

Amikor hatalmas ébredési erővel meglátogatom a népemet ez azért lesz, mert előkészítem őket arra a sötétségre, amely ezután lesz. A dicsőséggel nagy sötétség következik, a dicsőség az előkészítés erre a sötétségre. Képessé teszem a népemet arra, hogy átmenjen rajta Szent Lelkem hatalmas meglátogatása által. Ügyeljetek, vigyázzatok magatokra, különben fel fogtok fuvalkodni és azt gondoljátok, hogy már megérkeztetek. Sokan felfuvalkodnak majd ebben az órában úgy amint a régi napokban is. Akkor is sokan megkapták az üzenetemet, de nem követték azt. Nem én kentem-e fel Jéhut? Mégis azok a dolgok, amiket megkívántam tőle, nem teljesedtek be, nem mentek végbe az ő napjaiban.

Hallgassatok a hírvivőkre, akiket küldök, de egy ember személyét se tegyétek a csodálat tárgyává. Mert sokan azok közül, akiket hatalmasan felkenek jelekkel és csodákkal, felfuvalkodottá lesznek, felemelik és alapzatra helyezik őket, de le fognak esni az útfélre. Nem szívesen teszem ezt, mivel gondoskodtam arról, hogy képesek legyenek megállni. Sokakat elhívok ebbe a szolgálatba és felfegyverzem őket, de emlékezzetek rá, hogy sokan elesnek majd ebben az órában. Nagy fényesség lesz körülöttük, az emberek gyönyörűséget találnak a szolgálatukban, de hamis és hitető lelkektől félrevezettetnek és a népemből is sokakat eltérítenek.

Figyeljetek nagyon ezekre a dolgokra, mert az utolsó napokban hitető lelkek fognak megjelenni. (1.Tim. 4:1) sokakat el fognak téríteni a felkentek közül. Sokan elesnek majd a különböző testi vágyak által és mert megsokasodik az életükben a bűn. De ha engem szorgalmasan kerestek, akkor az én lelkemet belétek helyezem. Így aztán amikor az egyik jobbra a másik meg balra tér el, akkor ti nem fogtok velük együtt eltéríttetni.

Népemet buzgón kell figyelmeztetni az előttük álló napokat illetően. Sokan fognak hamis, hitető lelkeket követni. Már most sokan vannak a Krisztus Testében, akik elhitetik a népemet. Ezek olyanok, akik igazak és igazán cselekszenek. Sokan vannak, akik betakarják a bűneiket a nagy teológiájukkal és teológiai magyarázataikkal. De figyelmeztetlek titeket a hitető lelkekre, akik az én népemet gonosz útra irányítják.

Sokakat felkenek közülük, hogy megtisztítsák és megrostálják az én népemet, mert szent népre van szükségem. Sokan jönnek hitető lelkülettel és kitartanak a testi csábítás mellett. Meglátjátok majd, hogy ezek után újból megszerzem népemet, az út pedig egyre keskenyebb lesz és csak kevesen lesznek, akik azon járnak. Ne engedjétek becsapni magatokat, az én utam az igazak ösvénye. Habár a Sátán világosság angyalaként jön, ne figyeljetek rá.

Azok, akik csodákat visznek ugyan végbe, de nem az én igazságomat szólják, ők nem tőlem vannak. Azok, akiket jóllehet nagy tömeg követ, de nem a megtisztulásról és a szentségről beszélnek, nem tőlem valók. Figyelmeztetlek benneteket nagyon hangsúlyosan, hogy meg fogom ítélni a házamat és lesz egy gyülekezetem ránc és folt nélkül, amikor eljövök. Kívánom megnyitni a szemeiteket és szellemi értelmet adni nektek, hogy be ne csapjanak titeket, hanem előttem járjatok szívetek egyenességében, szeretve az igazságot és megvetve minden gonosz utat. Nézzetek rám, és megláttatom veletek a szellem szemével azokat a dolgokat, amelyek a sötétségben rejtőznek. Ezek nem láthatóak az emberi szem számára. Engedjétek, hogy így vezesselek benneteket, hogy megelőzhessétek a sötétség hatalmát és harcolhassatok ellene. Nem a test és a vér ellen van ez a küzdelem, mert ha ezen a módon harcoltok, semmit sem fogtok véghezvinni.

Ha azonban engeditek, hogy én vezesselek és harcoljak a sötétség hatalma ellen, akkor azok le fognak veretni és népemnek szabadságot szereznek. Figyelmeztetlek, hogy kutassátok buzgón az Írásokat az utolsó napokra vonatkozóan, mert azok a dolgok, amelyek megírattak, valóságosan ki fognak nyilatkoztatni.

Jönnek a népem közé hitető, hamis lelkek egyre nagyobb számban, akik az igazság mellett szólnak és megnyerik majd a népem kegyét és szívét.

Megvizsgálva az Írásokat az emberek ezt mondják majd: „Nem igaz-e amit ezek az emberek szólnak?” De miután megnyerik az emberek szívét, akkor és csakis akkor fognak előhozakodni a rossz, hamis tanaikkal. Pontosan ezért mondom és figyelmeztetlek benneteket: Ó emberek, ne adjátok át szíveteket embereknek, se ne emeljetek embert a csodálatotok tárgyává, mert éppen ezeken a személyeken keresztül fog a Sátán népem közé férkőzni. Ügyeljetek a csábítóra! Gondoljátok, hogy egy csábító, hamis lélek majd egy új eretnekséget fog előkapni és azt fitogtatni az emberek előtt? Nem, hanem az igazságosság szavait fogja szólni és a világosság szolgájaként fog feltűnni az Igét hirdetve.

Az embereket pedig meg fogja nyerni a szavaival miután már megnyerte a szívüket, előhozzák tanaikat és becsapják az embereket. Ők pedig ezt fogják mondani: „Nem ezt és ezt mondta-e? Nem ellenőriztük-e az Ige alapján? Tehát ő az igazság szolgája. Amit pedig éppen most mondott, azt ugyan nem látjuk az Igében, de igaz kell legyen, mert minden mást, amit mondott, igaz.”

Ne engedjétek becsapni magatokat! Mivel a hamis lélek azon fog dolgozni először is, hogy sokak szívét megnyerje és csak azután hozakodik elő a hamis tanaival. Nem tudjátok megkülönböztetni az enyéimet azoktól, akik nem az enyéim akkor, amikor prédikálni kezdenek, mondja az Úr. De engem keressetek szüntelenül, és amikor ezeket a tanokat előhozzák, akkor megjelenik a bizonyság a szívetekben, hogy ezek nem tőlem valók. Ne féljetek, mivel figyelmeztettelek benneteket. Sokakat be fognak csapni, félrevezetni. De ha szentségben és egyenességben jártok a ti Uratok és Istenetek előtt, megnyílnak a szemeitek és az Úr Isten fog megvédeni benneteket életetek minden napján. Ha folyamatosan az Úrra néztek, akkor fogjátok majd tudni, mikor vesz a tanítás rossz irányt. Nem fogtok félrevezettetni, ha igaz a szívetek, mondja az Úr, én megtartalak titeket. Ha szüntelenül reám néztek, én megtartalak titeket. Az igazság szolgájával ez fog történni, mondja az Úr, ha az élete megegyezik az Igével, ajkai szent igazságot szólnak, a szolgálatában nem lesz zavarodottság. Amint megjelenik a zavarodottság, azonnal tudni fogjátok, hogy az nem az igazság követe. A csaló, a hamis lélek először az igazat beszéli, majd ezután a tévelygést, hogy betakarja a saját bűnét, amelyet szeret.

Figyelmeztetlek és parancsolom nektek, mondja az Úr, hogy tanulmányozzátok az Írásokat a hamis tanítókat illetően, mivel ez az egyik legnagyobb veszélye a Gyülekezetnek ezekben az utolsó napokban. Az a kívánságom, hogy az én Igémben erősödjetek meg szilárdan, nem pedig emberek személyében és szolgálataikban. Nem fogtok meginogni úgy, ahogy sokan meginognak majd. Megtartalak benneteket az igazság ösvényén. Keressetek engem, szorgalmasan kérdezősködjetek tőlem, hogy halljatok valamit abból, amit megtudhattok. Azért jöttem, hogy életetek legyen és bővölködjetek, és hogy győzzetek, amint én is győztem. A kereszten győztem a Sátán minden hatalma felett, és arra hívtalak el titeket, hogy ugyanazon az úton járjatok. Azok ugyanis, akik nem szolgálják Jézus Krisztus keresztjét és megfeszített életét, azok nem értik meg az igazságot. Amikor az életeteket a keresztre adjátok, akkor lesz győzelmetek, amelyet én megtapasztaltam. Amint a kereszten vagytok és énbennem, meg fogjátok ismerni a feltámadásom erejét. Amikor elérkeztem a dicsőségembe, akkor a fejedelemségek és hatalmasságok, amelyek a magasságban vannak, összetörettek.

Ne féljetek, mert én adtam nektek hatalmat és erőt, ami által a sötétség hatalmát megtapodjátok és előrehaladtok győzedelmesen. A kereszten minden dolog felett győzelmet szereztem. Az életem kiárad rajtatok keresztül amint beléptek ezekbe a drága igazságokba. Nézzetek rám és tegyétek magatokévá az én életemet. Amint a szemetek és a vágyatok felém irányul és megismeritek majd, hogy mit jelent velem együtt megfeszíttetni, akkor azt is megismeritek majd, hogy mit jelent általam feltámadni. Nem a földi életem, hanem az a keresztre adott életem volt az, amely nyilvánosan megrontotta és kifosztotta a sötétség fejedelmét és hatalmát.

Igazságokat mutatok nektek, amelyet megismerve ti is győztesek lehettek és erőt vehettek a gonosz felett. Ez az igazság felszabadít titeket és felszabadítja azokat, akik körülöttetek vannak. Megismeritek az én szenvedéseimben való részesüléseteket, mondja az Úr. Nincs más út, amely által részesei lehettek velem a mennyei uralomnak és dicsőségnek, csak ha isztok a szenvedésem poharából is. Ha vele együtt szenvedünk, mondja az Írás, akkor vele együtt dicsőülünk is meg. Arra vágyom, hogy ezeket az igazságokat valósággá tegyem bennetek. Kijelentést adtam nektek, hogy hatalmatok legyen legyőzni a gonoszt és a kötelékeket, amelyek vannak az életetekben. Ha tényleg megítélitek magatokat, akkor nem fogtok megítéltetni. Amint az én orcámat keresitek, és megtisztítjátok magatokat általam minden igazságban és szívetek egyenességében, akkor a rejtett helyeken ítéllek meg titeket. A dolgok pedig, amelyek a szívetek titkai, azok nem fognak mások előtt nyilvánvalóvá válni körülöttetek. Titokban teszem ezt, és senki sem fog tudni róla. A szégyen pedig, amely sokak arcán láthatóvá lesz ebben az utolsó órában, nem lesz látható a ti arcotokon.

Ezért aztán szeretettel és könyörülettel tanítalak benneteket. Ezért mondottam, hogy aki megítéli önmagát, az nem ítéltetik meg. Nincs abban gyönyörűségem, ha az enyéim szégyene mindenki által láthatóvá válik.

Hogyan ítéljem meg a világot, ha nem a saját népemmel kezdem? Figyeljetek mindazokra, amelyeket mondok nektek. Ha nem figyeltek rám, akkor a szégyen mindenki előtt nyilvánvalóvá válik. Az szeretném, ha megfigyelnétek az én életemet, amit a földön éltem, a rajtam lévő kenet hatalmas volt, mégis óriási kísértések vettek körül minden oldalról. Egyszer ilyen, máskor más formában, először a világ királyságát és dicsőségét ajánlva nekem, majd gyalázkodással, udvarlással, mindent felerősítve és üldözéssel. Nagy dicsőség fog népemnek adatni, mégis tudnotok kell, hogy ebben az utolsó órában a kísértés minden oldalról erősödni fog. Gyülekezetem dicsősége nagy lesz, és nagy lesz az ellenség kísértése is, hogy eltérítse népemet arról az útról, amelyikre rendeltem őket.

Figyelmeztetlek, hogy amikor a dicsőség megnyilvánul, nagy lesz a kísértés is, egészen addig, amíg csak nagyon kevesen lesznek azok, akik be is fejezik a versenyt azok közül, akik elkezdték. Először is hatalmas földi vagyont és jólétet ajánlanak fel nekik, majd gyalázat és hitetlenség győzi le őket. Gondold meg a célodat ebben az utolsó órában. Mindenkor mindenki szembe fog szállni veled és próbálkozni fog mindennel, hogy eltérítsen a szentség útján való haladásodtól. Meg van írva rólam, hogy arcommal, miként egy kovakő abba az irányba néztem, amelyet az én Atyám előírt a számomra.

Hallgassatok hát az Úr szavára, ha be akarjátok fejezni a versenyt hatalmas győzelemmel és dicsőséggel, el kell tökélnetek, hogy arcotokat, mint egy kovakő az Úrra irányítjátok nagy-nagy határozottsággal. Azon a versenypályán kell haladnotok amely előtökbe adatott.

Szeretteitek közül és azok, akik veletek haladtak sokan üldözni fognak benneteket, és még ők is megpróbálnak elfordítani titeket a versenypályátokról. Sok beszéddel, amely helyesnek látszik a természetes értelem számára, fogják megpróbálni, hogy eltérítsenek benneteket. Nem megrótta-e Krisztus Pétert, amikor megpróbálta eltéríteni Őt arról az útról, amelyet az Atya írt neki elő?

Értsétek meg ezt a két dolgot és elmélkedjetek róla komolyan ebben az utolsó órában. Az üldözés és a sötétség éppen olyan nagy lesz, mint a dicsőség, mégpedig azért, hogy a választottakat és felkenteket elfordítsák arról az útról, amelyet az Úr mutatott nekik. Sokan lesznek, akik elindulnak, de kevesen lesznek azok, akik képesek lesznek befejezni a futásukat, mert hatalmas kegyelemre lesz szükség ahhoz ebben az órában, hogy ki lehessen bírni egészen a végéig. A kísértés és az üldözés az Úr életében állandóan jelen volt. Megkísértetett a Sátán által sokféle formában és nem hallgatott rá, hanem letette az Ő életét a kereszten.

Ne gondoljátok, hogy lesz üldöztetés nélküli időszak. Ne gondoljátok, hogy lesz kísértésmentes idő. Mindkettő lesz a felkenetésetektől kezdve egészen a pályafutásotok befejezéséig. Nehézségek és nagy üldöztetések egészen végig. Szükséges, hogy az Úr előkészítsen benneteket, hogy mindezek felett győzhessetek minden dologban, hogy képesek legyetek befejezni a pályafutásotokat. Az üldöztetés szaporodni fog amint a felkenetés is nagyobbá lesz. Halljátok meg ezeket a szavakat: „Az én kegyelmem elegendő a számotokra ebben az órában. Az igazság és egyenesség ösvényén fogja az Úr vezetni az Ő népét, és olyan helyre vezetni, amelyet Ő választott ki erre az időre. Mert az Úr az igazság helyét választotta. Ez a szentség helye ahol Ő fog táborozni körülöttük, és mindazok, akiket az Úr vezet erre a szent helyre fognak elvezettetni, mert az Úr gyönyörködik abban, hogy az Övéiben lakozzék. Gyönyörködik az Úr abban, hogy az Övéi által jelentse ki magát. Az Úrnak a szentsége az Ő népén keresztül nyilvánul meg. Engedd, hogy az Úr belevezessen a nehéz helyzetekbe.

A régi napokban is az Úr vezette a népét olyan helyeken át ahol még senki nem lakott, ahol még senki nem járt. Ez a nagy veszély helye volt és a halál árnyékának a völgye. Valóban az Úr vezeti az Ő népét ilyen helyeken át, mégis elviszi népét a nagy dicsőség és győzelem helyére. Értsétek hát meg, hogy a dicsőséghez vezető út nagy veszéllyel jár, de az Úr kegyelme lesz veletek ebben az órában. Helyezzétek Őbelé a bizalmatokat, és Ő bevisz titeket a szentség helyére, mert be kíván vinni benneteket az Ő nagy örömébe és életébe. Bízzatok benne! Ne bízzatok emberekben! Ezen a helyen, ahova az Isten vezet megőriz azoktól a hangoktól, amelyek megpróbálnák eltéríteni őket az útról, amely számukra ki lett jelölve. Beviszi őket egy olyan helyre ahol Ő szól és Ő vezeti a népét. Ez a nagy kegyelemnek és a nagy dicsőségnek a helye. Valóban Ő fog körülöttük tábort ütni. Bízzatok Benne és akkor tényleg bevisz benneteket erre a helyre. Ne féljetek az elkövetkező napoktól! Csak attól féljetek, hogy azon a úton járjatok, amely az Úr tetszése szerint való. Eljött az ideje, hogy irányítsam és felépítsem az én Gyülekezetemet. Valóban szeplő és sömörgőzés nélkülinek kell lennie. Olyan munkát fogok végezni az én Szerelmesemben, amely még soha nem volt látható a világ megalapítása óta.

Megmutatom nektek ezeket a dolgokat, hogy szorgalmatossággal keressétek az Urat teljes szívetekkel, és megőriztessetek az Ő csodálatos kegyelme által. Ne futkossatok ehhez a személyhez meg amahhoz, mert az Úr rendelte el a ti megváltásotokat, ami Benne és egyedül csakis Őbenne van. Ne szaladjatok egyik pásztortól a másikig, mert egy nagy szétszórattatás lesz a földön.

Éppen ezért Őreá nézzetek, hiszen valóban Ő teszi világossá ezeket a dolgokat a számotokra. Ne tekintgessetek ide-oda, ne keressétek a kutakat, amelyekben valamikor víz volt, hiszen azok nincsenek többé.

Amint szorgalmasan kerestek engem, megsokasítom az erőtöket és a hiteteket, és kegyelmem által képesek lesztek előkészülni az elkövetkező időre. Az igazság, amelyet kinyilvánítottam nektek részetekké kell, hogy váljék nemcsak mint tapasztalat, hanem a lényetek élő részévé kell lennie. Nincs-e megírva, hogy igazságot kívánok a legbensőtökben? Az Úr igazsága fejeződik ki a legbensőbb lényetekben és ez fogja megtartani az életeteket. Sokan meg fogják tapasztalni az igazságot, de az igazságnak az életetek részévé kell válnia. Amint férfiak és nők rátok tekintenek, nem csak a hangotokat fogják hallani, hanem látni fogják ennek az igazságnak a kifejezését legbensőbb lényetekből. Sokan legyőzettetnek, mivel nem hagyták, hogy az igazság minden időben a részükké legyen. Azonban megmutatom nektek ezeket az igazságokat, amelyek azért vannak, hogy részetekké váljanak, hogy előkészüljetek és mindent elvégezzetek, megállhassatok ebben az utolsó órában.
“Akinek van füle, hallja mit mond a Lélek a Gyülekezetnek.”

Saturday, May 7, 2016

Mi történt a bűnbánat kérdésével – David Wilkerson


 
       Manapság nagyon ritkán lehet erről hallani gyülekezeteinkben, legyenek ezek baptista vagy más, evangéliumot hirdető gyülekezetek. Pásztorok ritkán hívják fel a gyülekezet figyelmét arra, hogy bűneik miatt bűnbánattal térjenek meg, mert bűneikkel valójában Krisztust sértik meg. Ehelyett sok pulpitusról azt halljuk; Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz; mind te mind a te házad népe. Az ige, ami ezt bizonyítja, megtalálható az Apostolok cselekedetei 16:30-31-ben.
Ebben a szövegrészben Pál Apostol be volt börtönözve, mikor hirtelen egy földrengés rázta meg az épületet és a rabok cellái megnyíltak. A börtönőr ezt látva azt hitte, hogy a foglyok mind kimenekültek és őrá kivégzés vár. Elkeseredésében kirántva kardját, öngyilkosságot akart elkövetni, mikor Pál és Silás ezt megakadályozva tudatták vele, hogy senki sem menekült el, s mindannyian jelen vannak. Mikor ezt a szöveget olvassuk, arra kell felfigyelnünk, hogy a börtönőr kész volt öngyilkosságot elkövetni kardjával a kezében. Mert mély bűnbánattal volt eltelve, térden állva, megtérve és reszketve az Apostolok előtt. Szíve készen volt igazi bűnbánatra, s arra, hogy hittel fogadja el Jézus Krisztust.
   Márk Evangéliumban Krisztus mondja a tanítványoknak: „Aki hisz, s megkeresztelkedik üdvözül, aki pedig nem hisz az elkárhozik” (Márk 16:16), de Jézus ezt megelőzően azt mondta: S mondta nekik: „Elmenve széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek”. (Márk 16:15)
     Amit lényegében itt mond az a következő: mielőtt valaki tud hinni annak először az evangélium prédikálását, hirdetését kell hallani s megérteni. Mi is ez az evangélium, amiről Jézus beszél? Ez az, amit maga is prédikált, a bűnbánat evangéliuma. Csak gondolkozz el ezen, mi volt az első üzenet, amit Jézus elkezdett prédikálni miután visszatért a pusztából a kísértések után? Az ige azt írja: „Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni s ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.” (Mt. 4:17) Krisztus prédikálta, hogy; Térjetek meg, (bánjátok meg bűneiteket) először, azután higgyetek.
     Jézus hívta az embereket bűnbánatra, mielőtt hitre hívta őket! Márk írja: elment Jézus Galileába, prédikálva az Isten országának evangéliumát, mondva: „Betelt az idő, s elközelítetett az Istennek országa; térjetek meg s higgyetek az evangéliumban” (Márk 1:14-15).
Máshol Jézus beszél a küldetéséről; mert „nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket megtérésre.” (Mt. 9:13)
Ugyancsak a galileaiaknak mondta Jézus: „Nem mondom néktek; sőt inkább, ha meg nem tértek mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” (Lukács 13:3)
Jézus evangéliuma bűnbánásról, (megtérésről) szólt!
      Keresztelő János hasonlóan bűnbánatot prédikált, hogy felkészítse Izraelt Jézus eljövetelére.
 
Keresztelő János üzenete a zsidókhoz egyszerű és egyenes volt: „Azokban a napokban pedig eljött Keresztelő János, aki prédikált Júdea pusztájában, s ezt mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa” (Mt. 3:1-2).
     A lakosság mindenhonnan jött Keresztelő Jánost hallgatni s egyszerűen megmondta nekik: A Messiás hamarosan közöttetek lesz, legyetek készen Őt elfogadni! Habár ti nagy izgalommal várjátok az eljövetelét, de én mondom nektek, hogy a ti szívetek nincs készen erre, mert ti még mindig bűnben éltek. Kívülről tisztának s szenteknek látszotok, de belül telve vagytok holt emberek csontjaival! Mérges kígyók fajzatai vagytok, nincs semmi istenfélelem bennetek, fogalmatok sincs róla, hogy bűnösök vagytok. Figyelmeztetlek titeket, mielőtt hinni tudnátok a Megváltóban, a bűneiteket meg kell bánnotok, hogy követni tudjátok Őt! Térjetek meg, forduljatok el bűneitektől, és úgy éljetek, hogy életetek tükrözze az igazi változást! Mit prédikált Péter Apostol a tömegeknek miután Pünkösd napján a Szent Szellem rájuk szállt? A biblia azt írja, hogy mikor a tömegek hallották az apostolok hitvallását: „szívükben megkeseredtek s mondták Péternek és a többi Apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?”
     Péter pedig mondta nekik: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára s veszitek a Szent Szellem ajándékát” (Apostolok Cselekedetei 2:37-38). Péter nem azt mondta, hogy csak higgyetek és üdvözültök. Nem azt kérte tőlük, hogy csak határozzanak magukban, vagyis döntsenek Jézus mellett. Nem! Megmondta nekik, hogy először bánják meg bűneiket, azután pedig keresztelkedjenek meg engedelmeskedvén Krisztusnak! Mi volt Pál Apostol evangéliuma, amit prédikált az Athéniaknak az Aeropagoson? Egyenesen megmondta nekik; „az Isten most parancsolja az embereknek, mindenkinek, mindenütt, hogy megtérjenek.” (Apostolok Cselekedetei 17:30)
     Ezeknek a görög intellektuális embereknek nem volt probléma egy istenben hinni. Állandóan ezzel voltak elfoglalva s azzal töltötték idejüket, hogy mindenféle istenekben hittek. Egyszerűen az ilyen hit nem elég! Pál Apostol megmondta nekik, hogy ez nem Krisztus! Jézus nemcsak egyszerűen egy másik isten a listán. Ti azokban az istenekben hihettek, de Jézussal ezt nem tehetitek. Ő azért jött, hogy megmentsen titeket a bűneitektől, és követőiknek azt parancsolja, hogy tisztuljanak meg bűnbocsánat által. Később, Pál Apostol ugyanezt az evangéliumot prédikálta Agrippa Királynak. „Azért Agrippa Király, nem leszek engedetlen a mennyei látomás iránt; Hanem először a Damaszkuszbelieknek s Jeruzsálembelieknek, majd Júdea egész tartományában s a pogányoknak azt hirdettem, hogy bánják meg bűneiket s térjenek meg Istenhez, és megtéréshez méltóan cselekedjenek. Pál azt mondja, hogy mindenütt, ahol prédikáltam a bűnök megbánását, megtérést hirdettem, és a megtérés önmagáról tesz bizonyságot, mert cselekedetek követik. Mindezek az igék s bibliai részek bizonyítékok arra, hogy Keresztelő János, és Jézus ugyanazt az evangéliumot hirdették.
 
Mit jelent az, hogy térjetek meg?
 
      Némely hívők úgy hiszik, hogy a megtérés egyszerűen azt jelenti, hogy az életem irányát megváltoztatom, s ellenkező irányba fogok haladni. A Szentírás szerinti megtérés ennél sokkal többet jelent. Egyszer valaki azt mondta: úgy örülök, hogy megértettem; az Újszövetség görög nyelve szerint a megtérés egy megváltozott gondolkodási módot jelent. Nem! Ez az ember nem tud görögül! A teljes, szó szerinti jelentése a megtérés szónak az, hogy az ember bűnbánatot, lelkifurdalást, szemrehányást érez a saját bűnei miatt, amiket Isten ellen tett;megalázottan, sajnálattal változásra vágyik. A különbség a vágyni szónál van. Az igazi megtérés egy változásra való vágyat tükröz! Továbbá, egyszeri (bűnök feletti) sajnálkozás nem jelent megtérést, hanem az igazi fájdalommal telt bűnbánat vezet megtéréshez. Pál Apostol mondja: „Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” (2 Kor. 7:10)
      Ez az Isten szerint való szomorúság olyan megtérést eredményez, ami gyűlöli a bűnt és egy igazi Isten-félelmet ébreszt; egy vágyat arra, hogy minden gonoszt jóra fordítson. Ne csodálkozzunk rajta, hogy Pál Apostol megtérést prédikált a hívőknek. Nyers üzenetet – a bűnök megbánásáról – prédikált a korinthusi keresztényeknek. Isten gazdagon megáldotta a korinthusibelieket nagyszerű pásztorokkal és tanítókkal, akik ismerték a Szentírást. Ennek ellenére a bűn gyakori volt ebben a gyülekezetben. Először Pál a következőképpen tesz bizonyságot a korinthusibelieknek: Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is. (2Kor. 12:12)
     De ezután Pál egyenesen kijelenti nekik: „Mert félek attól, hogy, ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, amilyeneknek szeretnélek.” (Kor. 12:20)
      Mitől félt Pál? Egyszerűen attól, hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok, azok közül, akik azelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, amit elkövettek. (2 Kor. 12:21).
      Ez a lágyszívű apostol szerette ezeket a bűnökkel megalkudott szenteket Korinthusban, ennek ellenére tudta jól, hogy tanításuk világosan ellenezte a bűnös életstílust. Megmondta nekik: Mikor látogatni jövök megint, fájdalommal lehajtott fejjel fogtok engem látniSzemeim tele lesznek könnyel, s szomorúan fogok sírni felettetek. Ha tisztátalanságban, paráznaságban fogtok élni én (Pál) teljesen letört leszek, mert az evangélium nem hatolt el a szívetek mélyéig. Igazában nem bántátok meg a bűneiteket. Így hát könyörögve kérlek; térjetek meg!
 
                                                                              3
Pál Apostol szavai szégyenbe hoztak engem!
 
      Amikor Pál szavait olvastam, a saját pásztori szolgálatomat kellett megvizsgálnom. Meg kellett kérdeznem magamtól; Leegyszerűsítettem-e a Jézus által hirdetett evangéliumot; a bűnök megbánásának evangéliumát? ’Kivágtam ollóval’ s elutasítottam a Bibliából Krisztus követésének magas árát? Vajon lealacsonyítottam a színvonalat s csupán azt hirdettem, hogy higgy és üdvözülsz? Amint az ‘Egyházra tekintek, manapság, azt kell kérdeznem: Mi, evangéliumi hívők vajon ragaszkodunk-e az Isten szerint való szomorúsághoz (2Kor. 7:10) ami egy igazi jele a megtérésnek. Vagy bevezetjük a bűnösöket egy hamis békébe? Tanítjuk-e ezeket a meg nem térteket, vagy elég, ha azt mondják; én hiszek benned, Jézus? Lerövidítettük-e a bűn iránti igazi meggyőzést? Egy gyors megváltást ajánlottunk azoknak,akik igazán nem bánták meg bűneiket, akik nem lettek eltelve bűnbánattal és az Isteni törvényt nem értették meg, akik nem ismerik be mélységesen bűnösségüket, akik egyszerűen csak hitet keresnek, hogy még rejtegethessék érzéki vágyaikat? Állandóan halljuk, hogy különböző szolgálatokban és gyülekezetekben, emberek óriási számban fogadják be Jézust a szívükbe. Hívők hirdetik, hogy prédikálás alapján börtönökben, iskolákban, törzsi népcsoportokban magas számban tértek meg. Úgy mondják; itt mindenki Jézusnak adta a szívét. Mikor befejezték az igehirdetést mindenki előrejött és megtért. Nem! Ez egy tragikus túlzás! Sokszor csak annyi történik, hogy ezek a megtérést keresők csupán elismétlik azt az imádságot, amit egy pásztor előre mond. Igazán csak kevesen értik meg, hogy mit is imádkoztak. Így ez után természetes, hogy visszatérnek az előbbi pogány életformájukhoz! A gyakorlati életben ezek sohasem fogják megismerni a Szent Szellem mély munkálkodását. Így azután sohasem térnek meg megbánva a bűneiket, sohasem lesznek eltelve Isten szerint való szomorúsággal és sohasem válnak igazi hívőkké. Tragikusan ajánlottunk nekik valamit, amit Jézus sohasem ajánlott, megtérést a bűnök megbánása nélkül.
     Úgy hiszem, hogy az egyház a meggyőzés erejét (bűnösségünkre való ráébresztés, bűntudat felélesztése) is elvesztette. Megfigyelhető, hogy manapság csak nagy ritkán láthatók könnyek a megtérteken. Természetesen, tudom, hogy a könnyek nem térítenek meg. De Isten az embert igazi érzésekkel teremtette és a pokol felé haladó bűnös, aki a Szent Szellem hatása alá kerül, természetesen mély bűnbánatot fog érezni mivel érzi, hogy bűnös életével Istent mélyen megbántotta. Amikor Péter megtagadta Jézust, ilyenféle Isteni bűnbánatot érezhetett. Hirtelen elöntötte az emlékezés, amit Jézus mondott neki; és kétszer szól a kakas. És Péternek eszébe jutott a beszéd, amelyet Jézus mondott neki, hogy mielőtt a kakas kétszer szólna, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakadt. Amint Péter visszaemlékezett ezekre a szavakra olyan érzések töltötték el őt, hogy hirtelen Jeruzsálem utcáin keresztül rohanva kiáltotta: Elárultam az Urat!
     Szeretteim, egyszerűen szólva mi nem vagyunk képesek ilyen bűnbánatot megélnicsakis a Szent Szellem képes feltárni a megsebesített Megváltónk lényét és ez a látomás és ennek megértése kell, hogy mély szomorúsággal töltsön el minket! Nem értek egyet az összes Puritán tannal, de megszentelt élet hangsúlyozásával egyetértek. Ezek az Istenhívő pásztorok a prédikálásukat mély szántásnak hívták. Úgy hitték, hogy amíg a hallgatóság szíve nem lett mélyen felszántva az igazi hit magvait nem lehet elvetni. Így a Puritán igehirdetők biztossá tették, hogy prédikációik mélyre szántva feltárják a hallgatóság szívének talajátÜzeneteik behozták az igazi bűnbánatot az egyházba és ennek az eredményei voltak éveken keresztül, az erős, érett, hittel telt keresztények. Manapság azonban legtöbb prédikáció csak magvetés, szántás nélkül. Nagyon kevés prédikációt hallok manapság, ami mélyebbre jut, mint a felső talajréteg. Mély szántás nemcsak megnevezi a bűnt, mint betegséget, hanem élesen a bűn gyökeréhez hatol. A legtöbb prédikálás, amit hallunk manapság nem nevezi meg a betegséget, a gyógyszerre összpontosít, ajánlja a receptet, de elkerüli az operációt! Sajnálatosan így ezek a megtérést keresők úgy képzelik, hogy meggyógyultak a bűnből, de az igazság az, hogy nem is tudták, hogy betegek voltak. Mi arra késztetjük őket, hogy bízzanak Krisztusban, amikor nem is tudják, hogy szükségük van bizalomra. Végül is ezek azt gondolják; Nem fog bajt okozni, ha a meglévő életemet kiegészítem Jézussal.
     C.H. Spurgeon, az energikus angol igehirdető a bűnbánat szükségességéről beszélt: ’Bízom benne, hogy az Isteni szomorúsággal telt bűnbánat még létezik, habár az utóbbi időkben nem nagyon halottam róla. Az emberek nagyon könnyen és gyorsan ugranak a hitbe. Remélem, hogy az én régi barátom – a bűnök megbánása általi megtérés – még nem halt meg. Mélyen szeretem a bűnbánatot; úgy tűnik nekem, hogy ez a hitnek az ikertestvére. Én magam nem igen értem a ’száraz szemű’ hitet; csak tudom, hogy én a siralmas kereszt útján jöttem Krisztushoz, mikor hit által a Kálváriához jöttem. Ez sok sírással, könyörgéssel, bűnvallással és Jézusban megváltásra való vágyódással történt, s csakis Jézusban’.
Times Square Church megalakulása után egy pár évig a Törvényt hirdettük
 
      Miért prédikáltuk a törvényt olyan hosszú ideig? Azért, mert sokan a gyülekezetünkben keresztényeknek vallották magukat, de életformájuk nem tükrözte hitüket! Azokban a korai években prédikálás után sokan jöttek előre és elismételve a pásztorok által mondott imádságokat, elfogadták hittel a megváltást, de ennek ellenére közöttük sokan valójában nem éreztek meggyőződést, ami bűnbánatra indít;bűneik felett nem éreztek isteni szomorúságot és így életük nem tükrözhette a valódi megváltást. Néha színészek (a közeli Broadway színházakból) bűnbánattal jöttek, és megvallották Krisztust vasárnap, de a következő héten visszatértek a sokszor Istent káromló színjátékokhoz. Homoszexuálisak megtérésért imádkoztak, de bűnös, erkölcstelen életformájukat folytatták. Mások megvallották Úrnak Jézust, azután pedig folytatták házasságtörő és házasság nélküli viszonyaikat és a kábítószerek használatát. Emiatt mennydörgésszerűen hangoztattuk a szószékről a bűn felismerését. A Szent Szellem úgy vezette a pásztorokat, hogy minden bűnt felháborodva leplezzenek le, mivel Isten szava ellenzi az engedetlenséget.  A poklot olyan forrónak prédikáltuk, hogy néha egyesek felálltak és kirohantak a templomból, de máskor a
                                                                              5          
 mennyországot olyan valóságosnak mutattuk, hogy azok, akik addig megalkudtak a bűnökkel, kezdtek reszketni Krisztus szentsége előtt. A törvény prédikálása ezekben az években abszolút szükséges volt, ez Isten tükre, ami minden titkos dolgot felfed és a gyülekezet megismerte, hogy a bűn milyen rettenetes Isten előtt, és átélték a bűnbánat mélységeit.
     Míg néhányan kirohantak (a prédikáció alatt), mások valódi bűnbánattal futottak előre. Egyike ezeknek David Davis volt, egy mély hangú színész. Jézusnak adta az életét egy valódi bűnbánó megtérésben. Tíz éve egy virágzó gyülekezetet pásztorol feleségével Izraelben. Miközben a valódi bűnbánat munkálkodott a gyülekezetben, a Szent Szellem arra indított minket, hogy Isten kegyelméről és dicsőségéről prédikáljunk. A hívőket az Újszövetségre tanítottuk. Vagyis arra, hogy a Szent Szellem hit által megkapható, továbbá, hogy a bűn feletti hatalom valóságos. Röviden! Kezdtük a szenteket lelkileg megerősíteni. Tapasztalatunk arra a veszélyre mutatott rá, hogy a bűnre és a törvényre irányuló állandó prédikálás lassan a hívőkben reménytelenséghez vezetett, mondván; sosem fogok tudni eleget tenni ezeknek a kívánalmaknak, és ezáltal állandóan befelé fordultak ahelyett, hogy a keresztbe helyezték volna reményüket. Mégis, mivel egyházunk az Úr tulajdona, amikor csak szükség volt a törvényre, beszéltünk róla, bizalommal hirdetve a Szent Szellem által kapott üzeneteket. Ha Jézus azt látja, hogy a hívők ismételten egy könnyű megtérésben hisznek, Ő újra vissza fogja hozni az ostorozó törvény hirdetését, habár kegyelemmel és irgalmassággal.
      Meg kell érteni azt, hogy a bűnbánattal való megtérés nem egy egyszeri megtapasztalás csupán. Ez nem olyan, mint egy hurrikán, ami egyszer rombolva áthalad, s azután eltűnik örökre. Bűnbánatot nemcsak akkor érzünk, amikor valami krízis üti fel a fejét, azután pedig egész életünkben erről az egy esetről beszélünk. Nem! Ez az Isteni szomorúság sokkal erősebb ma az én életemben, mint harminc évvel ezelőtt, mikor megtértem. Sokkal erősebben gyűlölöm a bűnt most, mint mikor először voltam annak hatalmában. Akkor voltak dolgok, amiket nem ismertem fel, mint bűnt, de most már tudom, hogy az volt. Sokkal érzékenyebb vagyok ma a szívem jelzésére, mint mikor Krisztushoz jöttem. A bűn feletti bánat olyan, mint egy lágyan hulló eső, ami az igazán megtért hívő életében gyengéden, de állandóan fog hullani. Egy hívő mindig bűnbánattal lesz telve bűnei miatt, amíg csak bűn létezik, a hívő örökké keseregni fog felettük.
     Jézus mondott valamit az Efézusi gyülekezetnek, ami remegéssel tölt el engem
 
    Talán emlékszünk, hogy János Jelenések második fejezetében János Apostol a hét gyülekezetről beszél. Ezek között Jézus megdicséri az Efézusi gyülekezetet. Szeretném azt gondolni, hogy a mi Times Square-i gyülekezetünk az efézusbeliekhez hasonlít. Ennek a gyülekezetnek a hívői a világ egyik legnépesebb városában munkálkodtak, fáradhatatlanul a bálványimádás és gonoszság közepette. A hívők önfeláldozóan éltek, gyűlöltek minden bűnt és határozottan elutasítottak minden hamis dogmát. Erősek voltak a hitben, teljes szívből szerették Istent, még a sátáni kísértések
                                                                               6
közepette is. Ennek ellenére Krisztus tudta, hogy valami hiányzott bennük. Szerette ezt a gyülekezetet, ami mint egy fényes lámpa állt a népek előtt, de nem várt tétlenül, amíg kihaltak volna. Azt mondta az efézusbelieknek: de az a panaszom ellened, hogy az első szereteted elhagytad. (János Jel. 2:4)
     Amit Jézus mondott az a következő volt; az irántam égő, lángoló tüzetek kezd kialudni! A hűségetek, ami az irántam érzett szeretetből nőtt ki, gyorsan elmúlt. Régen fájt a szívetek az elveszettekért, de most meg vagytok elégedve azzal, ahogy éltek és hallgatjátok a prédikációkat. Teljesen el vagytok foglalva a saját dolgaitokkal, s nem veszitek figyelembe az én érdekeimet. Eltávolodtatok attól, ahol eleinte voltatok! Azután Jézus mondta nekik: Emlékezzél meg azért honnan estél ki (János Jel. 2:4).
      Szóval kedves Keresztény! Még mindig vággyal égsz Jézusért? Még mindig olyan szenvedélyesen szereted Őt, mint mikor megmentett téged? Vagy elvesztetted a Jézus aggodalmai feletti együttérzésedet és magad mögött hagytad a szolgálatot? Minden mással törődsz inkább az életedben? Ha a válasz minderre egy igen, az Úr ezt válaszolja, hogy az első szeretetedet elhagytad. Hallgass csak, mint mond Jézus: térj meg s az előbbi cselekedeteket cselekedd, vagyis megbánva tekints a növekvő apátiádra és töltsd meg szíved bűnbánattal. Vedd mindezt komolyan. Azután pedig szomorúságod vezessen vissza oda, ahonnan kiestél, mikor még szerettél engem. Ezek után Krisztus végtelen komolysággal figyelmeztet minket; ha pedig nem, hamarosan eljövök ellened és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből. (János Jel. 2:5)
     Jézus azt mondja itt, hogy ha nem térünk vissza hozzá, el fogja venni tőlünk mindazokat a szellemi jogokat, amiket kaptunk tőle, beleértve szellemi befolyásunkat környezetünkben, városunkban, ismeretségi körünkben, az összes befolyásokat, mindent, ami a mienk volt, el fogjuk veszteni, ha nem térünk meg! Manapság a világon gyülekezetek, templomok zárnak be. Fényeik szó szerint ki lettek oltva annak következményeként, hogy nem tértek vissza a bűnbánathozIsten figyelmeztette ezeket, hogy el fogják veszteni meggyőző képességüket, szellemi áldásaikat, pénzügyi jólétüket, az Ő jelenlététÍgy most ezek a templomok, gyülekezetek már halottak, élettelenek, csak a múlt áldásainak emlékei élnek. Sok ilyen gyülekezetben prédikáltam harminc évvel ezelőtt. Akkoriban még tele voltak buzgó hívőkkel, de manapság talán egy tucat ember ül a padokban, a részvétel tragikusan lecsökkent és a kapuk be lettek zárva. Isten odaszegezte az Ikábod (Éli fia, jelentése: oda van Isten dicsősége) táblát a kapu fölé, jelezve, hogy Isten szelleme eltávozott.
     Szeretteim! Isten ugyanezt az üzenetet küldi mindannyiunknak. Azt mondja: Ha nem térsz meg, ha apátiádban maradsz, el fogom mozdítani a gyertyatartódat, nem lesz többé keresztény befolyásod a családod és munkatársaid felett. Pontosan ez történt az efézusbeliekkel. Isten
                                                                               7
türelmesen várt ezer évig, hogy bűneiket megbánva megtérjenek. Végül is eljött az idő, mikor hitbeli hanyatlásukat nem tudta többé eltűrni.Történész Gibbon írja: Az első Efézusi gyertyatartó ki lett oltva; a barbár Ioniai és Lidiai uralkodók eltaposták a kereszténység maradványait.Most pedig a Mohamedán mecsetek hívják segítségül Mohamed istent. Egyedül a Philadelphiai gyülekezet maradt életben és áll egyenesen. Mégis amikor ezeket a sorokat olvassuk, ne teljünk meg félelemmel, mivel Jézus figyelmeztetéseit így fejezi be; „a győztesnekenni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (János Jel. 2:7)
     Drága szentek! Jézus ez a fa, és mondja nekünk; ha bűnbánattal megtérsz, az én saját örök életemet öntöm beléd, és amíg csak szeretsz engem, természet-feletti élettel látlak elEz az élet meggyőző erőben, emberszeretetbens Isten országáért való munkálkodásban fog megbizonyosodni. Ez a Jézus iránti mély szeretet különbözteti meg az igazi keresztényt, - (a vallásoskodó emberektől) Ezek a hívők élettel vannak megtelve, s mindenki látja s tudja ezt körülöttük. Jézus ígérete az, hogy Isteni, szívből jövő bűnbánat és iránta való megújított szeretet fog életre vezetni. Így hát most imádkozzatok hozzá; Uram, adj nekem egy igazi bűnbánó szívet. Vigyél engem vissza oda, ahol voltam, mikor először estem szerelembe veled. De most inkább vigyél engem még messzebbre, mélyebbre Benned, mint valaha is voltam.
Amint bűnbánattal visszatértek hozzá, Isten Szent Szelleme, Krisztus dicsőségének egy új megértését, megvilágosítását fogja feltárni bennetek!
Dicsőség az Ő Szent Nevének!