Translate

Thursday, May 5, 2016

Isten érintése - David Wilkerson

Isten érintése    by David Wilkerson       (Pünkösd)

Mikor az Úr megérint valakit, az az ember térdre borul, és Krisztussal intim kapcsolatba kerül. Ebből a bensőséges, meghitt kapcsolatból, a mennyekből friss kijelentést kap. Az ilyen személy aggodalommal és sietve hozza bűneit a Szent Lélekhez, hogy azok lényéből ki legyenek irtva. Az ilyen embernek lelke újjászületett és nyugalmat talál. Mindezek után pedig megkezdi szolgálatát Krisztusnak nagy szenvedéllyel és még nagyobb szeretettel.
Ez a szolga napról napra növekvő tudomást szerez az ítélet napjáról. Tudja, hogy Isten trónja előtt fog állni és válaszolnia kell, " Hogyan mutattad ki Krisztust az elveszett világ előtt?" Valóban mindegyikünknek szemben kell majd állnunk ezzel a kérdéssel: "Hogyan tettél tanúságot Krisztusról az istentelenek felé? Hogyan nyilvánítottad ki Őt életeden és cselekedeteiden keresztül? Hogyan képviselted Őt életeddel?"
Ez lesz az egyedül álló kritérium, amely szerint meg leszünk ítélve azon a napon. Az nem lesz fontos, hogy Istennel be voltunk-e zárkózva mint Mózes, vagy, hogy csodálatos kijelentéseket kaptunk, mint Dániel, vagy hogy mint Pál, megszenteltettünk, vagy mint Péter módján merészen prédikáltunk. Mindenki egy mércével lesz megmérve: miképpen mutatta életed Jézust és az Õ mivoltát?
A Szent Lélek hozta létre ezt a mércét Pünkösd után, amint Krisztus megalapította Egyházát. Róma volt hatalmon abban az időben. A birodalom szelleme büszkeség, önhittség és anyagiasság volt. A római uralkodók nem törődtek a szegényekkel, özvegyekkel, apátlanokkal. Az Eufrátesztől az Atlanti Óceánig szobrok dicsőítették Róma katonai győzelmeit. Palotákat építettek a birodalom háborús hőseinek, de otthonokat sehol nem találhatunk a szegények és az otthontalanok számára. Nem látunk semmiféle törekvést arra, hogy a szegények életét megkönnyítették volna.
A büszkeségnek és irigységnek szelleme áthatotta a zsidók uralmát is. Izráel vallásos vezetői egyre több vagyont és birtokot akartak megszerezni. A farizeusok mindenféle törvényes kibúvót találtak, hogy özvegyek házait megszerezzék. Ugyanakkor az apátlanok elhagyatottak és otthontalanok lettek . Az alsóbb rétegek munkásai be lettek csapva bérüket illetőleg. Azt tanították nekik, hogy megérdemelték szegénységüket, hogy Isten fizetett így bűneikért. Izráel földjén a jellemző magatartás az volt, hogy "mindenki saját magával" törődött. Az élet vagyonszerzéssel, anyagiak felhalmozásával, állandóan a többre vágyással volt telítve.
Ebbe a zsarnok, önző anyagi társadalomba érkezett Krisztus, és öntötte ki Szent Szellemét a szent maradék követőire. Hirtelen, hatalmas szél kerekedett, az épületek megrázkódtak és természetfeletti tűz jelent meg. Tudatlan, iskoláztatás nélküli hívők kezdtek idegen nyelveken beszélni, amit soha nem volt alkalmuk tanulni. Jézus apostolai bátran és meggyőződéssel hirdették az evangéliumot. Az ezt következő napokban, az egyház imádta és magasztalta Istent és természetfeletti erőben haladt előre. "Akik azért örömest vették az õ beszédét, megkeresztelkedtek és foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésben. Támadt pedig minden lélekben félelem és az apostolok sok csodát és jelt tettek." (Apost. Csel. 2:41-43)
Jeruzsálem lakossága bámultan figyelte a történteket. Kérdezték, "mit jelent mindez"? A Szentlélek látta el erővel Isten népét, hogy tanúskodjanak a világnak Krisztusról. Élő üzenetekké váltak ezek arra, hogy kicsoda Jézus, és életük lett a bizonyíték arra, hogy kicsoda Isten és az Õ szeretetére.
Kérdezhetjük, hogy kik voltak a jelenlévők, akik mondták: "Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak, mondván egymásnak."(2:7) Kik voltak ezek az idegenek, akik beszéltek egymáshoz, "Nemde Galileusok-é ezek, mindnyájan akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?" (2:7-8)
A következő vers válaszol erre a kérdésre: "Párthusok és médek és elámiták és akik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban, és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában Egyiptomban, mely Ciréne mellett van és a római jövevények, mind zsidók mind prozelitusok, Krétaiak, és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Isten nagyságos dolgait." (2:9-11)
Ezek mind látogatók voltak Jeruzsálemben, némelyek kereskedők, árusítók. Bizonyára a történtek híre az akkori egész világra elterjedt. De hogyan fogják elmagyarázni ezek az utazók, hogy mit láttak? Talán a nyelvekre figyelnének és a jelekre és csodákra, a mennyekből fúvó szélre és tűzre?
Nem, nem ezek a jelek voltak a Szentlélek tanúságának célja. Mindezek a jelek egyszerűen a hívők nevelésére és gyógyítására való megnyilatkozások voltak. De mi volt a Krisztusra való tanúság?
                Pünkösd igazi jele, a Szentlélek kiöntésének egyik legelhanyagoltabb eseménye
A legtöbb Pünkösddel kapcsolatos prédikáció a csodákra fókuszál, vagy a 3000 emberről beszél, akik megváltásban részesültek azon a napon, vagy az égből leszállt lángnyelvekre. De nem sokat hallunk a legnagyobb csodáról, hogy ennek az eseménynek hírét a sokaság visszavitte saját hazájukba azzal a jelentős benyomással, hogy kicsoda Jézus.
Hallottál jelekről és csodákról, de most szeretném elmondani nektek ennek a történetnek igazi "csoda jelét". Egy éjszaka alatt ezer és ezer ház lett eladásra szánva Jeruzsálemben és annak környezetében. Az Ige mondja: "Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták és szétosztogatták azokat, mindenkinek amint kinek-kinek szüksége volt .. mertszűkölködő sem volt közöttük senki, mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak eladva, elhozták az eladottak árát és lették az apostolok lábainál, aztán elosztatott az egyének között, amint kinek-kinek szüksége volt." (Apost. Csel. 2:44-45; 4:34-35)
El tudod képzelni ezt a jelenetet Jeruzsálemben? Házak és földek, állatok ezrei hirtelen eladásra voltak ajánlva, ugyancsak bútorok, ruhaneműk lábasok festmények az utcán, a piacon, minden városkapunál. "Eladó" hirdetések mindenütt. Ez volt a legnagyobb "szabad-piac" Jeruzsálem történetében.
Figyelj fel arra azonban, hogy a Biblia nem említi, hogy az eladott házak voltak az egyetlen otthonuk, és nincs semmi említés "kommunális" életről. Ha ez lett volna az igaz, rettenetes terhet jelentett volna az egyház számára. Továbbá az eladott földek és tulajdonok nem szolgálták alapvető szükségleteiket, Isten Igéje világosan tanít arra, hogy minden családnak saját magát kell ellátni, saját gyermekeire kell gondoskodni. A hatvan éven felüli özvegyekről is kellett gondoskodniuk. Ezek a hívők nem tudták volna betartani az ilyen parancsolatokat, követelményeket, ha nem lett volna otthonuk. Emellett olvassuk, hogy egymás házába mentek, hogy együtt élvezzék a társaságot és az ételt, "és minden nap egy akarattal kitartva a templomban és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel." (2:46) Világos, hogy ezeknek a hívőknek meg volt a saját otthonuk.
Nem, amit eladtak az a szükségleteiken felül volt, melyek nem voltak szükségesek életük fenntartására. A pénzt amit kaptak a kiárusításból oda ajándékozták az egyháznak, az özvegyek, árvák és otthontalanok támogatására. Ez a tanúvallomás mely szétterjedt a világon Jeruzsálemből. Ez volt az üzenet, amit a Szentlélek hirdetni akart"Csakis Isten hatalmas ereje tudja megtörni az anyagiasság szellemét, mely fojtogatta Izráelt századokon keresztül."
Csak gondold el micsoda erőnek kellett lennie, ami megtörte az gazdagságra vágyó népet századokon keresztül, akik lenézték a szegényeket. Az idegenek, akik hallották az üzenetet a saját nyelvükön, látták amint ezek a szentek eladták, nem az értéktelen, hanem az értékes dolgaikat. Nyilvánvalóan ez áldozat volt részükről. Megint azok, akik figyeltek, azt kellett mondják: "Mi történik itt? Miért látunk olyan sok eladásra való hirdetést? Ezek az emberek tudnak valamit, amit mi nem?"
Akármelyik hívő, aki hallotta volna a megjegyzéseket, válaszolt volna: "Nem, mi Jézust követjük, szívünket a Messiásnak adtuk és az Ő szelleme változtatott meg minket. Isten munkáját tesszük, prédikálva a szegényeknek és a leprásokkal törődve. Szolgáljuk a szegény özvegyeket és az apátlanokat és a Szent Lélek tanít arra, hogy mint Jézus tette, nekünk is ezt kell tennünk. Mikor eladjuk tulajdonunkat, Jézus Krisztus munkáját folytatjuk."
Csak képzeld el miről beszélt az egész város. Kávéházakban, zsinagógákban, piactéren, egyik kereskedő mondta a másiknak, "Végre megvettem azt a házat, amire vágytam már régen. Mindezalatt az idő alatt a tulajdonos próbált becsapni és magas árat kért. Ő egy farizeus és évekig civakodtunk az áron, képzeld el, tegnap hozzám jött és egy rendes áron eladta a házat nekem."
"Kérdeztem miért mi változtatta meg elhatározását? Mondta, hogy Jézus követője lett, Szentlélekkel megtelve, nem hódol többé a birtoklás szenvedélyének. A pénzen pedig az özvegyeket és az árvákat fogja etetni."
Ez volt a Pünkösd tanúságtételeA világ látta a Szellemmel telt hívőket szeretve egymást, eladva tulajdonaikat és átadva a pénzt a szükségre szorultaknak. Ez volt pontosan, amit a Szentlélek kért ezektől a hívőktől, hogy élő tanúi legyenek a világban Isten szeretetének, hogy tetteiken keresztül hirdessék az evangéliumot.
              Az Apostolok Cselekedeteinek könyve mutatja, hogy milyen fontos tanúskodásuk
Emlékeztek Anániásra és Szafirára. Ezek olyan hívők voltak, akik hirtelen meghaltak az gyülekezetben, mert nem reprezentálták úgy Jézust, amint azt kellett volna. Hazudtak Péternek abban, hogy mennyiért adták el tulajdonukat. Péter mondta nekik, hogy igazában a Szentléleknek hazudtak. Igazában, ha egy keresztény akárkinek is hazudik, az igazában Isten előtt hazudik.
Mi volt ténylegesen ennek a házaspárnak a hazugsága? Elsikkasztották a szegényeknek szánt pénzt. Valószínűleg mondták a vásárlónak: "Mindent, amit fizetsz nekünk az Krisztus munkájára lesz költve. Mind az özvegyekre és árvákra lesz költve. De mégis, egy részét a pénznek visszatartották.
Az Ítélet Napján, sokan lesznek hasonlóan megítélve, mert a jótékony célokra való pénzt elköltötték saját magukra. Azok a szervezetek melyek adakozást gyűjtöttek Szeptember 11-ike után a tragédia által szenvedőknek, de legtöbbjét maguk céljaira lopták el. Ugyancsak azok a papok, lelkészek, stb., akik pénzt kértek az gyülekezeteiktől az özvegyek és árvák céljaira, de elköltötték másra, elmondom nektek, ezeknek nem az Adóhatóságtól kell félniük, hanem a Mindenható Istentől, aki nagyon pontos könyvelést vezet.
Ez az üzenet Anániás és Szafira története mögött: ne érintsed, ami a szegényekhez és árvákhoz tartozik. Isten nem fog csendben állni és figyelni, hogy ha Fiát nem reprezentáljuk a világ előtt igazi módon, mi akik az Õ Nevét viseljük.
Még a muszlimok is felismerték, hogy az ilyen tanúság komoly dolog. Nemrégen olvastam egy Szaudi Telethon-ról melyben a palesztinai "mártírok" családjainak gyűjtöttek pénzt (azokat is beleértve, akik felrobbantották magukat Izraelben). A Telethon állam kezelés alatt volt és a Szaudi király 2.7 millió dollárt adományozott. A hercegnő odaadta a Rolls-Royce autóját. Egy ember saját veséjét ajánlotta fel. Egy asszony átadott 17 ezer dollárt mely teljes hozományát jelentette. Sokan a rádió állomáshoz mentek és készpénzt tömtek az ott álló dobozokba, melyeket tolókocsiban ülő gyerekek tartottak ölükben. Mind azt mutatták, hogy Allah szereti gyermekeit.
Összesen 155 millió dollárt gyűjtöttek a Szaudi Telethonon. De ez csak a kezdet volt. Minden Iszlám nemzethez kiküldték a felhívást, hogy segítsék Palesztinát. Látható, hogy Sátán jól tudja mi egy hatásos tanúvallomás. És szövevényesen hamisít saját tanúságára.
Kérdezlek, hogyan hozta a Szentlélek ezt a hirtelen változást Jeruzsálemben az újonnan megkeresztelkedett hívőkben? Átalakulásuk egy hihetetlen csoda volt. A válasz erre, hogy ezek a hívők "Malakiás gyermekei" voltak, az utolsó próféta az Ószövetségben. És Isten beszélt általa: "Mert ítéletre indulok hozzátok, gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküdők ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát és akik nyomorgatják az idegent és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. (Malakiás 3:5)
Most menjünk gyorsan előre az időben Jeruzsálembe. Ezek a hívők házról házra mentek és élvezték a közösséget: "És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben."(Apost. Csel. 2:42) Mi volt az apostolok tanítása, amit itt említ az írás? Jézus szavai. Jézus tanította követőit: "Ama vigasztaló pedig a Szentlélek akit az én nevemben küld az Atya, Az mindenre megtanít majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek." (János Ev. 14:26)
Most figyeld gondosan és hallgasd Jézus utolsó szavait a keresztre feszítés előtt, amit Máté 25-ik fejezetében olvashatjuk. Úgy hiszem, hogy a Szent Szellem ezt az üzenetet hozta emlékezetükbe. Ténylegesen, valószínűleg Máté prédikálta Krisztus üzenetét az újonnan megkeresztelkedett hívőknek.
Jézus szavai szívüket lángra gyújtotta és tudták, hogy életük soha többé nem lesz olyan mint azelőtt. Hirtelen megértették, hogy milyen komoly dolog az, hogy igazságban reprezentálják Krisztust. Kényszerítve a Szellem által házukba siettek és összegyűjtöttek mindent, amire nem volt szükségük és eladták az utcán. Egyszerűen Jézus szavai Máté 25-ik fejezetében ezeknek a hívőknek egy új magatartást adott,szeretetet a szegények iránt. Hogyan? Ez a szöveg szó szerint az Ítélőszék elé állította őket.
Ugyanez az üzenet rázott meg engem is a szívem mélyéig Máté 25-ik fejezetében. Azt okozta, hogy életem és szolgálatom megváltoztattam. Hasonlóan, ha Jézus iránti új szenvedéllyel keresed Isten érintését a Szentlélek téged is egy új útra fog terelni. Valahol azon az úton Máté 25-kel fogsz szembe nézni. Nem lehet többé könnyen venni ennek a fejezetnek megrázó szavait
                                   Gondold át Jézus próféciáját Máté 25-ik fejezetében
Krisztus szavai itt nem példabeszédként, hanem mint prófécia hangzottak. A jelenet az Ítélet Napja és mindannyian állunk a trón előtt: "Mikor pedig eljő az embernek Fia az Õ dicsőségében és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Õ dicsőségének királyszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől állítja, a kecskéket pedig a bal keze felől."(Máté 25:31-33)
Némelyek mondják, hogy "ez a nemzetek nem egyéniek bírálata." Bolondság! Nincsenek juh-nemzetek és kecske-nemzetek. Akárkit is kérdezek, hogy nevezzen meg egy juh nemzetet mely ma vagy a múltban volt található. Világos hogy Jézus az emberiségről beszél. És a juhok csakis egy szempontból vannak elbírálva:
"Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot amely számotokra készítetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és megruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám." (Máté 25:34-36)
Jézus ekkor a juhoknak parancsolja, mondván: "Ti reprezentáltatok (bemutattatok) engem igazán. Tanúságot tettetek a világ előtt, hogy én együtt érzek a bűn foglyaival és szegényekkel. Ismertétek szívem és átadtátok magatokat, hogy rajtatok keresztül természetem és szeretetem kimutatkozzon." Krisztus nem beszél semmilyen szorgalmas munkálkodásról vagy eredményről. Csak erre az egyetlen dologra fókuszál.
És most következik az, ami megráz engem. Jézus mondta: "Akkor szól majd az õ bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, amely az ördögöknek és az õ angyalainak készítetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok innom, jövevény voltam és nem fogadtatok be engem, mezítelen voltam és nem ruháztatok meg engem, és fogoly voltam és nem látogattatok meg engem." (Máté 25:41-43)
Figyeld csak meg, Jézus nem ítéli el a kecskéket házasságtörés miatt, vagy kábítószer használása miatt vagy pornográfia, és más hatalmas bűnök miatt. Igen ezek mind átkozó bűnök és azok, akik ezeket elkövetik meg lesznek bírálva minden tettért, amit testben elkövettek. De Krisztusnál az ítélettel kapcsolatos színvonal magasabb.
Amint ezt a színvonalat életemre alkalmaztam, elgondolkoztam, "Nem találom magam ebben a próféciában. Mikor tettem ilyesmiket? Elmulasztottam talán a személyes szolgálatot az éhezők felé vagy az otthontalanok felé, özvegyek, apátlanok foglyok és a letörtek felé?Hogyan alkalmazzam Jézus szavait? "Bizony mondom néktek amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül énvelem se, cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre."? (Máté 25:45-46)
Hónapok óta imádkozom özvegyekért és árvákért és szegényekért. Sok levelet kapunk letört emberektől, akik nem képesek biztosítást vagy lakbért fizetni. Könyörögtem Istennek: " Te vagy a sokaság Ura, etesd őket, elégítsed ki szükségletüket. Végül az Úr válaszolt, " Többet kell tenned mint imádkozni értük, Dávid. Te etesd őket, hiszen lehetőséged van erre."
Ne tévedj meg: senki nem lesz megmentve egyedül jó munkálkodás alapján. Azon az alapon leszünk elbírálva, hogy megtettük-e, cselekedtünk-e. Mégis a dolog nem az, hogy mennyi szükségre szorult embert etettünk, ruháztunk. A központi dolog az, hogy " Vallom-e hogy Krisztus az én Uram és azután pedig magamnak élek? Képviselem Jézust azáltal, hogy időmet azzal töltöm, hogy gyűjtök mindenféle szükségtelen dolgot? Behunyom-e szemem a szegények és segélytelenek előtt?"
A bűntől átkozott világ felé tanúvallomásunk kell, hogy prédikációt és annak megvalósítását mutassuk, mindkettő fontos: hit és munkálkodás. Krisztus hirdetését nem választhatjuk el segítő munkától. Amint Jakab apostol mondja, az ilyen segítő munka bizonyítja az evangélium erejét:
"Mi haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit? Ha pedig atyafiak, férfiak vagy nők mezítelenek és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nekik amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?"
A keresztény hívők sokasága válaszol Jézus próféciájára kétféle módon; A "könnyű evangéliumot hívők" mondják, "Isten nem olyan kemény, ez mind csak utolsó-itélet-fajta tanítás. Az én Istenem szeretőbb annál, hogy ilyen szigorúan bíráljon." Mások pedig ezt mondják: " Ez túl szigorú, túl követelődző. Nem tudom elfogadni, soha nem leszek képes betölteni az ilyen kívánalmat."
Mind a két fajta evangélisták maguk útján haladnak tovább anélkül, hogy az Ige megmozdítaná szívüket. Az egyház pedig folytatja az újjá-éledésre szóló konferenciákat. Imaestéket rendezünk kérve az Urat, hogy válaszoljon a szükségben lévőknek. Karácsonykor kosarakat osztunk ki a szegény családoknak és máskor pedig egy kis aprópénzt csúsztatunk a koldusoknak. De nincs állandó kötelezettségünk, hogy azt tegyük, amit Jézus parancsolt.
                             Sokan fognak az Ítéletre menni meggyőződve arról, hogy juhok,
                                                 de el lesznek választva a kecskékhez
Ezek sírni fognak, "De Uram, Uram, ez meglep minket. Hittünk benned, imádkoztunk, böjtöltünk templomba jártunk. Megváltott juhok vagyunk." Miért lesznek ezek a kecskékkel elválasztva?
A tény az, hogy ha szeretjük a világot és mindazokat a dolgokat, amiket ajánl, nem lehetünk Istené is, "Ne szeressétek a világot se azokat amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete."(János I, 2:15) Ha vágyakozunk többre és többre nem vagyunk az Õ juhai, "Se lopók se tehetetlenek, se részegesek se szidalmazók se ragadozók nem örökölhetik Isten országát." (I Kor. 6:1o)
De ezek nemcsak azért lesznek kecskék, mert dolgok iránt vágyakoztak, vagy pedig mert nem segítették a szegényt. Az Úr mondani fogja nekik, "Kecske vagy, mert nem reprezentáltál engem a világ előtt kellőképpen. Az istentelenek előtt engem a jómóddal azonosítottál, pénzzel, sikerrel. Becsaptad a szegényeket azzal, hogy mondtad nekik, hogy gazdagokká fogom őket tenni. És a betegnek pedig, hogy azért szenvednek, mert nincs hitük.
" Megáldottalak, segélyforrásod voltam, mert szerettelek. De nem nyitottad ki füled a körülötted lévő szegények siralmára. Ahelyett te magad fulladoztál saját földi gazdagságodban. Ha az enyém volnál - ha szerettél volna engem - követted volna parancsaimat."
Talán azt mondod, "Dávid testvérem, ez túl erős. Biztos, hogy Isten nem olyan." Olvasd Ezékiel szavait. "Íme az volt vétke Szodomának . kevélység eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg" (Ezékiel 16:49) Mikor Isten megítélte Szodomát nem említette a homoszexuálisokat vagy bálványimádókat. Büszkeség, könnyű élet és a szegények felejtése volt a lényeg. Nem is jutott eszükbe, hogy a szegényeknek segítsenek.
Szeretteim, az Úr nem hívta követőit egy egyszeri garázs-kiárusításra Jeruzsálemben. Népe szívében volt amit meg akart érinteni. Olyan tanúkat keresett, akik szabadok lesznek a világ dolgaitól, inkább, akik visszatükrözik szívét egy elveszett világ előtt. Isten nem házakról beszél, hanem fel akar ébreszteni minket a felismerésre, hogy fulladozunk tulajdonunkban.
Hogyan vehetünk részt a szegények dolgaiban? Ez a Szent Szellem munkája. Ha ez az üzenet meggyőző szívedben, menj és kérdezd Őt.Oda fog vezetni ahol szükség van. Valahová, ahol közvetlen szeretetre van szükség. Ezt nem azért mondom, hogy elítélés és bűnösség alá tegyelek inkább, hogy segítsen Jézus szavai fényében szíved kutatni. Az Úr nem várja el tőlünk, hogy mindent mi tegyünk meg.De tudom, hogy elvárja, hogy legalább egy téren legyünk személyesen beavatva. Elmondhatod, hogy Krisztus előtt fogsz állni azon a napon jól tudva, hogy etetted és ruháztad a szegényeket, látogattad a foglyokat, áldottad és látogattad az özvegyeket és apátlanokat?
A Szentlélek nem engedi meg, hogy elkerüljem ezt az igazságot. Nem fogja megbocsájtani a hívőnek sem. Isten hisz abban, amit mond. Még azok is akik képtelenek kimenni otthonukból, vagy öregek, betegek, tudnak imádkozni az otthontalanokért. Tudnak írni a foglyoknak.
Amikor a vágy jelen van, a Szentlélek segít és megmutatja az utat. Mikor munkálkodni kezdünk, megígéri, "Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek és az elepedt lelkűt megelégíted, feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is és csontjaidat megerősíti és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás amelynek vize el nem fogy." (Ézsaiás 58:1o-11)
Dicsőség az Ő Szent Nevének!

Friday, April 29, 2016

A nagy nyomorúság ideje részlet – Ron McKenzie

A pogányok idejének végső időszakát a nagy nyomorúság idejének nevezik. Ez a Jézus szolgálatát követő harmadik időszak. Ez nehéz időszak lesz a világ számára, mert megpróbáltatások és szenvedések lesznek mindenhol. A gonosz dühös lesz az ereje elvesztése miatt, ezért erőszakos lesz.
  • A gazdaságok össze fognak omlani
  • A globális kereskedelem beszűkül
  • A munkamegosztás csökken
  • A gazdagság megszűnik
  • Az éhínségek és járványok általánossá válnak
  • A betegségek és a járványok megállíthatatlanok lesznek
  • A harcok erőssége nőni fog
  • A biztonsági rendszerek alkalmatlanná válnak
  • A politikai hatalom koncentrálódik
  • A rendőrség és a védelmi erők megfizethetetlenek lesznek
  • Sokan el fogják hagyni a helyüket
  • Néhány katonai vezető diktátorrá válik
  • Erőszakos fiatalok fogják elárasztani a nagyvárosokat
  • Félelem és rettegés lesz mindenhol
A nagy nyomorúság lassan fog kibontakozni. Kezdetben a kormányok megakadályozzák a legrosszabb dolgokat, ezért a legtöbb ember önbizalma megnő, hogy visszatérnek a jó idők (kulcsszó: nyomorúság – Distress).
Hatalom és üldözés
A nagy nyomorúság ideje lesz az emberi politikai hatalom utolsó üdvrivalgása. Amikor a bajok elkezdődnek és az emberek segítségért kiáltanak a kormányok szükségállapotot fognak kihirdetni. A legtöbb ember támogatni fogja a vezetőit a gonoszság áradásának visszatartási kísérleteiben, ezért könyörtelenül fognak bánni azokkal, akik szembeszegülnek a megnövekedett hatalmukkal. Sok helyen a legnagyobb gonoszságok megfékezésében a kormányok egy ideig sikeresek lesznek.
Ahogyan a félelem és a rettegés szelleme hatalmába keríti az embereket, az emberi kormányok óriási hatalomra tesznek szert. A politikai hatalom egyre kevesebb ember kezében összpontosul.
A fejedelmek és hatalmasságok fel fogják használni a nagy nyomorúság idejét, hogy megpuhítsák a világot az utolsó hatalmi játékaik számára. Amikor az emberek látják a politikai vezetőiket a televízióban békét nyilatkozva és a romba dőlt álmok helyreállítását ígérve, a politikai hatalomba vetett hitük erősödni fog. A jövőtől való félelem és az államba vetett hit egy veszélyes keverék! Amikor a félelem és a rettegés mindent áthat és az emberi kormányzásban való hit általánossá válik, könnyű lesz a politikai hatalmat koncentrálni.
Sok keresztyén örömmel fogja fogadni a politikai hatalom terjeszkedését, mint a problémák megoldásának velejáróját. Néhányan átlátnak ezen a politikai hatalom koncentráción és felemelik a szavukat. Ez üldözéshez fog vezetni, amit a Jelenések könyvében az ötödik pecsét felnyitása jelez.
És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak.”   (Jel. 6:9).
Azok a keresztyének, akik a vezetőik emberi messiás mivoltára irányítják a figyelmet, óriási üldözéssel néznek szembe.
Politikai messiások
Ahogyan a nagy nyomorúság ideje halad előre a kisebb kormányok össze fognak omlani a nyomás alatt. Néhány nemzet nem lesz képes megbirkózni a nyomással és összeroppan. A politikusok azt fogják érezni, hogy a bajok maguk alá temetik őket és el fognak menekülni a hivatalukból. Sok kisebb nemzetben anarchia fog kialakulni, mert senki sem vállalja a hivatalok működtetésének a kockázatát és nincs pénz a kormányzati rendszer fenntartására.  Jeremiás így írta le ezt az időt.
Azon a napon pedig, ezt mondja az Úr, elvész a király bátorsága és a főemberek bátorsága, és a papok elálmélkodnak, és a próféták elcsodálkoznak. (Jer 4:9).
A nehézségek óriási kiábrándultsághoz vezetnek és el fogják átkozni a politikai vezetőket.
Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé, és azután a földre tekint, és íme mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!”   (Ézs. 8:21-22).
A helyzet a nagyobb nemzetekben másként fog alakulni. A helyi testületek és a regionális kormányzás meg fog szűnni, amikor a jövedelmek elapadnak, és a politikusok kilépnek a hatalomból. Az emberek a nemzeti és a szövetségi kormányokra néznek a bajaikból való megszabadításuk miatt. A politikai hatalom eltolódik a helyiről a központira, hogy egy reménytelen utolsó kísérlettel rendet teremtsenek a kialakult káoszban. Minél nagyobb egy nemzet a politikai messiások annál hosszabb ideig lesznek képesek megtartani a megszabadulásra és a reményre vonatkozó ígéretüket.
Egy nagyon materialista korban élünk, ahol az emberek hajszolják a fizikai kényelmet. Amikor eljön a nehéz idő a legtöbb ember be fog hódolni a politikai messiásoknak, akik megígérik, hogy helyreállítják a gazdaságukat. Fel fogják adni a szabadságukat a békéért és a biztonságért. Ezek a politikai messiások kudarcot fognak vallani, mert Isten nélkül munkálkodnak. Óriási hatalmat követelnek, hogy együtt tartsák a dolgokat, de a helyzet még rosszabbá fog válni.
Egy nagy nemzet fog felemelkedni nyugaton befolyása alatt tartva a világot és kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy visszafordítsa a nyomorúságot. A világ népei örömmel üdvözlik a növekvő hatalmát, ahogyan sok kellemetlen helyzetben közbelép, hogy helyreállítsa a békét és a jólétet. Az USA az egyetlen nyugati állam, amelyik megfelelő gazdasági és katonai erővel rendelkezik egy ilyen faladatra. A fontosabb azonban az, hogy rendelkezik a szükséges demokratikus felhatalmazással és azzal a törekvéssel, hogy megmentse a világot. Már be is lépett ebbe a szerepbe.
Egy demokratikus fenevad
A nagy nyomorúság idején felemelkedő fenevad nagyon el fog térni az előző birodalmaktól. Az emberek meg fognak lepődni, mert ez egy demokratikus fenevad lesz.
A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jön fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe) látván a fenevadat, amely volt és nincs, noha van.”  (Jel. 17:8).
Ennek a birodalomnak a megkülönböztető jele, hogy meghalt és újból életre kelt.
És láttam, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttatik; és csodálván, az egész föld követi a fenevadat.” (Jel.13:3).
A fenevad egy olyan kormányzási formával rendelkezik, ami hajdan működött, majd megszűnt, de a világ csodálkozására visszatér.
„A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, amely volt és nincs, noha van.”   (Jel. 17:8).
Az emberi kormányzásnak ez a formája létezett már János ideje előtt is, de erőszakos módon megszüntették, ezért senki sem várta, hogy ismét életre kel. Hajdan létezett, a János idejében nem, de a jövőben ismét létezni fog.
Király is hét van; az öt elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljön, kevés ideig kell annak megmaradni. A fenevad pedig, amely volt és nincs, az maga a nyolcadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.”    (Jel. 17:10-11).
Róma sokféle kormányzási formával rendelkezett. A kulcs itt az a felismerés, hogy arról a kormányzási formáról van szó, ami korábban létezett és nem János életében szűnt meg. János életében Róma egy birodalom volt, ami ellenőrzése alatt tartotta az akkori világ nagy részét. A fenti ige a Római Birodalmat a hatodik királyként azonosítja. A fenevad egy olyan kormányzási forma, aminek a Római Birodalom erőszakkal vetett véget.
Az emberi kormányzás fő formája a Római Birodalom előtt a Római Köztársaság volt. Az a demokratikus köztársaság a Görögországban sokkal korábban létezett köztársaság mintájára jött létre. A Római Köztársaság Kr.e. 500-ban kezdődött és közel öt évszázadon keresztül működött. A konzulokat egy évre választották. Egy választott szenátus volt a felelős a törvényekért és a kormányhivatalnokok kinevezéséért. Nem mindenki rendelkezett szavazati joggal, de a köztársaság a demokrácia elvén alapult.
Rómában erőszakos módon vetettek véget a demokráciának kb. harminc évvel Jézus megszületése előtt. Július Cézár és az utóda Augustus Cézár sereggel ment Róma ellen és megszüntette a köztársaságot. Jézus születése idején a Birodalom hatalma nagyon megerősödött. A keresztyénség akkor született meg, amikor a demokrácia halott volt.
A demokratikus köztársaság akkor kapta a halálos döfést, amikor Augustus Cézár magához ragadta az ellenőrzést Róma fölött. “A fenevad, ami hajdan volt és most nincs” az a demokratikus köztársaság. A fenevad a “halálos sebből kigyógyult” és a “fenevad, akit kard által sebesítettek meg és mégis él” jelképezi a demokratikus kormányzás helyreállítását egy köztársaságban.
János a fenevadat a tengerből látta feljönni (Jel. 13:1). A Jelenések könyvében, a tenger a föld népeit jelképezi.
És monda nékem: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek. ” (Jel. 17:15).
A legtöbb birodalomban csak néhány ember kontrollálja a népet. Ez a fenevad azonban akkor tűnik fel, amikor a kormányzás demokratikus alapon történik. A demokrácia az egyetlen mód, hogy az emberek sokasága önmagát kormányozza. A fenevad egy helyreállított demokratikus köztársaság. Sok keresztyénnek azt tanították, hogy a demokrácia egy keresztyén kormányzási forma. Ez azonban nem igaz, mert a demokratikus kormányzási mód nem egyeztethető össze Isten Királyságával. A demokráciában a hatalom emberek kezében van, míg Isten Királyságában a hatalmat Isten gyakorolja.
Ha emberek egy csoportja azt választja, hogy Istennek engedelmeskedik, nem fogják megismerni az Ő akaratát szavazással, hanem csak a Szent Szellemre való figyeléssel. Szükség lehet prófétákra is, hogy kijelentsék az Ő akaratát. A demokrácia nem Isten akaratát képviseli, ezért nem tudja létrehozni a Királyságot. A Szentírás bemutatja, hogy mikor az embereknek szavazniuk kell, eltávolodnak Isten akaratától.
A demokrácia a ’házasságtörés’ egyik formája, amiben az emberek önként kiszolgáltatják magukat egy demokratikusan választott uralkodónak a jólét és a biztonság ellenében. Ez a házasságtörő kapcsolat teszi a fenevadat minden más birodalomtól eltérővé a nagy nyomorúság idején. A korábbi birodalmak gyilkoltak és raboltak, hogy gazdagságot biztosítsanak az elit számára. Egy demokratikus birodalom megadóztatja a gazdagokat, hogy mindenki számára jövedelmet biztosítson, és jó benyomást tegyen a választóira (kulcsszó: demokratikus fenevad – Democratic Beast).
Néhány keresztyén azt hiszi, hogy a fenevad az Iszlám, de ez nem így van. Az Iszlám nagy befolyással rendelkezik a nagy nyomorúság idején, de nem ő a fenevad. A fehér ló, ami az iszlám előrenyomulását jelképezi, segít megteremteni azokat a feltételeket, ami utat nyit a fenevadnak. A fenevad úgy fog fellépni, hogy ő a megoldás azokra a problémákra, amit az iszlám előrenyomulása okoz. Az iszlám szenvedést okoz, de a legnagyobb elnyomó a fenevad.
Széleskörű támogatás
A demokratikus fenevad különbözik minden más előtte létező birodalomtól. Azokat katonai hatalom hozta létre és bárki, aki szembeszállt velük azt hatalommal kényszerítették a könyörtelen erőszaknak való engedelmességre. Az új birodalom más módon fogja megszerezni a hatalmát.
És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatnak néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett, de megelevenedett.”    (Jel. 13:14).
Az erőszakkal való leigázás helyett megtéveszti a világ népeit és önként behódolnak neki. A népek békére és jólétre vágyva bármely kormányt támogatni fognak, amely megígéri nekik az álmaik beteljesítését.
A világ népeit meg fogja téveszteni ennek a szörnyű fenevadnak a támogatása. Sok nemzet vezetői szabadon engedelmeskedni fognak ennek a birodalomnak, mert katonai és pénzügyi támogatást kínál nekik. Ez a fenevad nem közvetlen módon irányítja a világot, hanem ki fogja terjeszteni a befolyását a neki engedelmeskedő, gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetbe került országokra.
Az egyetlen kihívás a politikai hatalom koncentrációja ellen az “idők jeleit” megértő keresztyének részéről jelentkezik. Amikor a legtöbb nemzet kéri a politikai hatalmat, hogy tegyen többet a válság legyőzésére, a keresztyének rávilágítanak a “valaha legjobb kormányzás” igazi jellemére. Emlékeztetnek rá, hogy ez a demokratikus köztársaság a fenevad következő megnyilvánulási formája és ez népszerűtlenné fogja tenni őket. Tiltakozásuk Isten népének üldözéséhez vezet (Jel. 6:9-11).
A rettenetes fenevad
Ahogyan a nagy nyomorúság ideje előrehalad ennek a politikai hatalomnak az igazi természete nyilvánvalóvá fog válni és az emberek rá fognak jönni, hogy Isten ellen hadakozik. Sok keresztyén fel fog ébredni és felismeri, hogy az a hatalmas birodalom, amiben bíznak a Jelenések és Dániel szörnyű fenevadává változott át.
És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag;”   (Dán 11:36).
Sok keresztyén nem fogja felismerni a fenevad megjelenését, mert egy gonosz emberre várnak, aki körmönfont módon megszerzi a hatalmat és utána bosszút áll a világon.  Ez félreértés. A szörnyű fenevad nem a gonoszság megnyilvánulása, mint sokan feltételezik. Ez a látás terjedt el a filmeken és a könyveken keresztül, de azok eltorzítják az igazságot (kulcsszó: rettenetes fenevad – Terrible Beast).
A fenevad szerepe
A Jelenések könyve megmagyarázza, hogy a fenevad négy dolgot fog cselekedni. Ezek nem azok, amiket a keresztyének várnak.
  1. Istenkáromlás
És adatik neki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; …… Megnyitja azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak.”     (Jel. 13:5-6).
Egy káromlásokat szóló személy rendszerint Isten ellen beszél kigúnyolva Őt. A fenevad azonban “büszkén beszél” és nem használ durva szavakat, mert az sértené Istent és elbitorolná az Ő helyét. Ezért olyan megmenekülést kínál, ami jobb, mint a Jézus által megvásárolt megtérés.
És sokat szól a Felséges ellen és ……. megváltoztatja az időket és törvényt;”  (Dán 7:25).
A politikai messiások a politikai hatalmukat felhasználva emberi megmenekülést ígérnek. Sok ember abban hisz, hogy nincs Isten, ezért az emberi kormányzás az egyetlen reményük. A fenevad megkísérel létrehozni egy jobb világot emberi bölcsesség és kormányzás alkalmazásával. Nem gonosz emberek hozzák azt létre, hogy gonosz dolgokat tegyenek, hanem úgy intézik, hogy jó emberek tegyenek jó dolgokat.
  1. Gazdasági ellenőrzés
A fenevad ellenőrzése alatt fogja tartani a gazdasági rendszert, hogy megvédje a gazdaságot az összeomlástól.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal,”    (Jel. 13:16).
A politikai hatalmak mindig a kisembereket és a szegényeket manipulálták. Ők mindig is szenvedni fognak, ez a fenevad azonban ellenőrzése alatt fogja tartani a gazdagokat és a hatalmasokat is. Azokat is kontrollálni fogja, akik túl nagyok ahhoz, hogy megbukjanak. Ezen tevékenységek előnyös helyzetbe hozzák a kereskedőket, ezért ők nagyon meggazdagodnak (Jel. 18:11-20).
  1. Az egész világra kiterjedő befolyás
A világ kormányai ennek a nagy súlyú (domináns) nemzet hatalmának és befolyásának kiszolgáltatottjaivá válnak. (Jel. 13:5).
“És adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.    (Jel. 13:7).
 „Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei.”   (Jel. 17:17).
A nemzetek nem szűnnek meg ezen időszak alatt. Tovább működnek, de lemondanak a függetlenségük egy részéről ennek a nagyhatalmú nemzetnek a javára, ezért az foglalkozhat az egész világon végigsöprő válsággal.
János ezt házasságtörő magatartásnak hívja.
Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.”  (Jel. 18:3).
A nemzetek Istennek tartoznak számadással, ezért nekik Istenhez kellene hűségeseknek lenniük. Ehelyett kiszolgáltatják magukat egy erős nemzetnek a kényelmük és jólétük érdekében. Lemondanak szabad akaratuk egy részéről.
Dániel jelzi, hogy néhány nemzet darabokra fog hullani a fenevad által (Dán 7:7). Ez már megtörtént Jugoszláviában, Szomáliában és Szudánban. A jövőben sok nemzet darabokra fog hullani a fenevad által.
  1. Keresztyének üldözése
Azok a keresztyének, akik nem fogják elfogadni a fenevad hatalmát és erejét, szörnyű üldözéssel néznek szembe. 
Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze;” (Jel. 13:7).
Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni.”     (Jel. 13:10).
Lesznek keresztyének, akik megértik, hogy a fenevad egy hamis messiás, aki hamis reményt kínál és figyelmeztetnek ennek a nagy hatalmú nemzetben való bízás veszélyeire.
Itt van a szentek békességes tűrése és hite.”    (Jel.  13:10).
A fenevad fő szerepe, hogy üldözze a keresztyéneket és megteremtsen egy szenvedő egyházat, ami valóban magáévá teszi a Királyságot.
Ez az erős nemzet nem keveredik bele kirívó gonoszságba. Ellenőrzése alatt tartja a kereskedelmet és a nagy üzleteket visszahelyezi a maguk helyére. Megígéri, hogy elhozza a világ népe számára a békét és a jólétet. Ezek jó dolgok, amik minden jó kormánytól elvárhatók, hogy megtegyen. Sok keresztyén megtapsolja ezt a nemzetet a hatalmának megtapasztalása miatt az egész világon.
Izráel
Dániel arról prófétált, hogy az ő nemzetéből sokaság fog megtérni a nagy nyomorúságot követően.
Nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.”   (Dán 12:1).
Mielőtt Dánielnek ez az ígérete beteljesedhetne, Dániel népe egy nyomorúságos időszakot szenved el. A szenvedésnek ez az időszaka azért következik be, mert a zsidó vezetők előreszaladtak Isten tervében. Politikai manipuláció és katonai erő felhasználásával hozták létre saját nemzeti államukat a pogányok idejének a befejeződése előtt. Ezékiel beszél arról a népről, amelyik visszatért a földre hatalom és fegyver által.
Bejössz a földre, mely fegyver által lett helyreállítva (KJV), melynek lakói sok nép közül gyűjtettek egybe Izráel hegyeire, melyek szüntelen való pusztulásban voltak; …. aztán lakozik bátorságosan mindnyájan;”    (Ez 38:8-9).
A zsidó nép válaszként az Európában történt holokauszt tragédiára egy független zsidó állam létrehozásában kereste a biztonságát. Ez hamis reménynek bizonyult, mert a pogányok ideje alatt a biztonságuk a nemzetek közötti szétszórt állapotukból származott.
De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltasson ott ideig, időkig, és az időnek feléig.”   (Jel. 12:14).
Isten teljesítette ezt az ígéretét életben tartva a zsidó népet a nemzetek között két ezer éven keresztül. Amikor egy helyre összegyűltek, elvesztették a védelmüket.  A politikai és katonai erőben bízva a gonosz ereje számára sebezhetővé váltak. A zsidó nép csak akkor lesz biztonságban a földjén, amikor Istenben bíznak elfogadja Jézust.
Nincs védelem
Jézus figyelmeztette Izraelt, hogy a háza elhagyatott lesz, amíg nem áldják azokat, akik az Ő nevében jönnek (Máté 23:39).  Jézus előre figyelmeztetett, hogy ez veszélyes lehet.
Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is.”    (Máté 12:43-45).
Ez egy figyelmeztetés volt az egész generációnak. A mostani generáció a hagyományos és nukleáris fegyverek óriási arzenálját halmozta fel Izraelben, ennek ellenére nincs szellemi védelme. A kereszt és a Szent Szellem nélkül nincs lehetőségük elbánni a gonosz szellemekkel.
Ez a rés Izrael fegyverzetén a gonosz szellemek óriási hadseregét engedi be, hogy elárasszák ezt a kis nemzetet, azok által, akik nem értették meg, hogy mi történik. Zsidó menekültek Oroszországból gyakran az erőszak és a kontroll szellemét hozzák magukkal. Amikor izraeli gyerekek látogatnak Auschwitzba, azok az érzések, amik a holokausztra való emlékezés által jöttek létre, megnyitották őket az erőszak és a gyűlölet szellemének, ami mindenhol ott kóborol, ahol hazát keresnek. Ezek a gyerekek gyakran hazaviszik ezeket a szellemeket a nélkül, hogy tudnának róla, hogy mi történik. A magukkal vitt szellem megengedi nekik, hogy kialakítsanak egy hierarchikus formát, ami növeli az erejüket. Izrael háza most otthont ad a félelem, a gyűlölet, a büszkeség, a megtévesztés, a harag és az erőszak sok ezer szellemének. Ezek az alkalmas időre várnak, addig a megtévesztő szellemek rejtik el az erőszakosabb munkatársaikat. 
Gyors akció
A nagy nyomorúság ideje alatt gonosz szellemek serege fog kitörni és azt okozzák, hogy Izrael politikai vezetősége haragra gerjed. Erőszakos és dühös vezetők egy gyors akciót fognak megkísérelni, hogy kierőszakoljanak dolgokat, amik meg kell, hogy történjenek.
“A néped erőszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullnak.”   (Dán. 11:14).
Miközben a nemzetek egyéb közel-keleti zavargások miatt dühöngenek, erőszakos emberek erőszakhoz folyamodva nyomást gyakorolnak egy nagyobb Izrael zsidó dominanciája érdekében. A harcuk eredménytelen lesz és felgerjeszti a nemzetek haragját Izrael ellen. Ez a katasztrófa lesz Izrael vége, mert egy erős – nyugati nemzet által vezetett – hadsereg el fogja árasztani Izraelt alapvetően Közel-Keletről.
És az, aki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, aki ellene álljon, és megállapodik a dicső földön, és az megsemmisül az ő kezétől.”   (Dán 11:16).
Az Izraelre törő ellenség tömegpusztító fegyverekkel fog rendelkezni, ami minden ellenállást lehetetlenné tesz.
“Azután maga elé tűzi, hogy bemegy az ő egész országának erejével, és békés szándékot mutat, … de az nem áll meg…”      (Dán 11:17).
Ez az erős nyugati nemzet megszerzi az ellenőrzést Izrael felett és kísérletet tesz arra, hogy egy tartós békét hozzon létre Közel-Keleten. A katonai erejét fogja felhasználni, hogy belekényszerítse Izraelt egy méltányos megoldásba a palesztin problémát illetően. Izráel rá lesz kényszerítve, hogy elfogadjon egy független palesztin államot. Furcsa módon Izrael azt a biztonságot, amit a függetlenségben próbált megtalálni, meg fogja szerezni miközben egy erős nemzet lábbal tapos rajta.
Azok a nemzetek, akik elárasztják Izraelt maguk is az ott összegyűlt gonosz szellemek befolyása alá kerülnek. A vezetőik a gyűlölet, a büszkeség, az erőszak és a pusztítás ugyanazon szellemeinek a befolyása alá kerülnek. Ők továbbmennek és nagyon gonosz dolgokat fognak cselekedni az egész világon.
Izrael megaláztatása
Az elkövetkező évtizedekben számos idegen uralkodó fogja megszerezni az ellenőrzést Izrael felett. A nemzet meg fogja tapasztalni, hogy a pogányok lába tapos rajta, ahogyan Jézus figyelmeztetett rá. (Lukács 21:24). Azok a zsidók, akik azért mentek Izraelbe, hogy békességet keressenek, csalódottak lesznek.
János figyelmeztetett, hogy a zsidó embereknek száműzetésben kellett volna maradniuk egy időre, időkre és egy fél időre (Jel. 12:14). Amikor Dániel megkérdezett egy angyalt, hogy milyen hosszú ideig fog tartani az erős nemzet befolyása, ő ugyanazt a választ kapta egy figyelmeztetéssel együtt.
És hallottam a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett volta, hogy felemeli az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküszik az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását (megtörését – KJV), mindezek elvégeztetnek.    (Dán 12:7).
A “szent nép” Izrael. Az angyal kijelentette, hogy Izrael ereje meg fog törni az “idő, idők és félidő” után, ami a pogányok idejének vége.
A Cionista mozgalom kihasználta az erős nemzetek befolyását, hogy megvalósítsa a zsidók visszatérését a földjükre. Ez egy nagyon kockázatos helyzetbe hozta a zsidó népet. Az izraeli kormány ezt a kockázatot a katonai erő jelentős fokozásával enyhítette. Izrael népe most abban bízik, hogy ez biztonságot jelent számára. Ennek a hamis bizalomnak össze kell törni, hogy Izrael népe hinni tudjon Jézusban. Az elszenvedett katonai vereség le fogja rombolja a politikai vezetőikbe és a katonai erejükbe vetett hitüket és megnyílik az út a Jézusban való hit számára.
Amikor különböző nemzetek megtámadják Izraelt és nagy pusztítást visznek véghez a földjükön, a Szent Szellem ki fog áradni.
Nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.”      (Dán 12:1).
Az a katasztrófa, ami a nyomorúság idején éri el tetőpontját a zsidók teljességéhez vezet el (kulcsszó: Izrael).
Az Egyház
A nagy nyomorúság időszaka egy óriási csalódás lesz sok keresztyén számára, különösen azoknak, akik hittek a hamis tanításoknak.
  • Azok az emberek, akik a jóléti evangéliumban hisznek szenvedéseken fognak átmenni
  • Azok a keresztyének, akik egy elragadtatás általi kimenekülésben bíznak, rájönnek, hogy a nyomorgattatás idejét át kell élniük (kulcsszó: kimenekülés – Rescue).
  • Azok a keresztyének, akik Isten hűségének bizonyítékaként néznek Izrael államra ki fognak ábrándulni, amikor Izraelre rá fog törni egy nyugati nemzet (nem Irán vagy Oroszország).
  • Azok az emberek, akik hisznek a demokráciában össze fognak törni, amikor a kormányuk elkezdi üldözni őket.
  • Azokat a keresztyéneket, akik az állam védelmében bíznak, sokkolni fogja őket az állam összeomlása.
Sok keresztyén nincs felkészülve a nagy nyomorúság időszakára. Sokan zavarba fognak jönni és kétségbe fognak esni. Néhányan el fogják hagyni a hitüket (kulcsszó: szenvedés – Tribulation).
Szenvedés
A nagy nyomorúság időszaka alatt a gyülekezet szenvedni fog Jézusért. A Zsidókhoz írt levél leírja, hogy ez mihez lesz hasonló.
“Sok szenvedés teljes küzdelmet állottatok ki, midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurcoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben.”    (Zsidó 10:32-34).
Ez az időszak kemény lesz azok számára, akik Jézust követik. Nekik oda kell tartaniuk a másik arcukat is; ismét és ismét.
  • Sokakat lemészárolnak erőszakos és könyörtelen emberek.
  • Sok embert megölnek élelmiszer felhalmozása miatt.
  • Az emberi élet olcsó lesz.
  • Az állami védelem megszűnik.
  • Az igazságszolgáltatás alapvetően nem működik.
  • A szenvedés azonban fog győzelemhez vezetni.
Felkészülés
A nagy nyomorúság ideje alatt Jézus eljövetelére vagy elragadtatásra várni nagy csalódáshoz vezet, helyette a keresztyéneknek meg kellene próbálni
  • megérteni, hogy a gonosz erői nem fogják feladni harc nélkül,
  • felkészülni az üldözésre,
  • erős közösségeket építeni, ahol a keresztyének biztonságban lehetnek,
  • felemelkednie egy prófétai hangnak, aki érti az időket,
  • prófétikusan szólni a nemzetekhez,
  • imádkozni Izrael tényleges megmeneküléséért, nem a katonai győzelemért,
  • prófétikus módon beszélni kell Izrael népéhez, felkészítve őket, hogy higgyenek Jézusban.
E szörnyű időszak idején a legbiztonságosabb hely az erős keresztyén közösség lesz. Pál azt kéri, hogy a gonoszt jóval győzzük meg.
Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.”  (Róma 12:21).
Ugyanabban a levelében útmutatásokat ad erős kapcsolatok építésére más keresztyénekkel.
Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek;” (Róma 12:10,13,16).
A legjobb ellenszer a gonosszal szemben az erős közösség, ahol a keresztyének összetartanak, hogy megvédjék azokat, akik támadás alatt vannak. Az egyedülálló hívők  sebezhetők lesznek. A szenvedés ideje alatti hittel teljes ima örömteli reményt eredményez.
A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;”    (Róma 12:12).
Ne szomorkodjatok
A nyomorúságnak és szenvedésnek ez az időszaka a keresztyén üldözés ideje lesz. Ahogyan a világ belesüllyed a zűrzavarba, a megerősödött politikai hatalom egy reménytelen kísérletet tesz, hogy megfékezze a káoszt. Egy óriási nemzet fogja megszerezni a befolyást a föld nagy része felett, a béke és jólét helyreállításának ígéretével. A keresztyének át fognak látni az ígéreteken és ellene állnak. A fenevad fel fogja használni a hatalmát, hogy megsemmisítsen minden ellenállást, ami nagyon fájdalmas lesz minden hívő számára. Mivel a fenevad ellene áll Istennek a helyzet még inkább romlik. Isten meg fogja engedni ezt az üldözést, hogy megtisztítsa és felkészítse az Egyházat a Királyság befogadására. Azok a keresztyének, akik nem teljesen adták oda magukat az Úrnak hűtlenné fognak válni, de az igazak megmaradnak és meg fognak erősödni a megtisztító folyamat alatt.
És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;”   (Jel. 2:26).
Azok a keresztyének, akik Jézusért szenvednek, örökölni fogják az Ő Királyságát. A nagy nyomorúság idejét ne hívjuk a “szenvedés idejének”. Sok keresztyén szörnyű próbákat fog megtapasztalni, de ez semmiben sem fog különbözni azoknak a keresztyéneknek a megtapasztalásaitól, amit a különböző időszakokban átéltek. Különleges időszaknak írni le ezt az időszakot tisztességtelen lenne más korban élt keresztyénekkel szemben, akik nagy szörnyűségeket szenvedtek el az Úrért. Nyomás alatt lenni megszokott dolog keresztyének számára. Megtanultuk, hogy mindig számíthatunk szenvedésre.
E világon nyomorúságtok (szenvedés) lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”    (János 16:33).
“Sok háborúság (szenvedés) által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Ap.csel. 14:22).
A keresztyének mindig számíthatnak szenvedésre. Az igaz keresztyének mindig egy fenyegetés lesznek a világ számára és ez mindig ellenállást fog kiváltani. A nagy nyomorúság ideje nagyon fájdalmas lesz, de a keresztyének meg fognak vigasztalódni, mert Isten le fogja rövidíteni ezt a rettenetes időszakot. Örömüket fogják lelni ezekben a próbákban, amikor látják Isten Királyságát megjelenni a földön.
A nagy csata
A nagy nyomorúság idejének végén egy nagy csata lesz, mint korszakváltó esemény. Amikor a nagy nyomorúság ideje eldurvul, a megmaradó politikai hatalmak életre-halálra megütköznek egymással.
  • Ez a csata ki fog emelkedni a nyugati fenevad és az iszlám hatalmak közötti csaták sorából.
  • Kereskedelmi háború fog kitörni különböző helyeken.
  • Az olajmezők fölötti ellenőrzés egy fontos kérdés lesz.
  • A kis katonai hatalmak a helyi kereskedelmi útvonalak ellenőrzését szerzik meg.
  • Kína kihasználva a helyzet adta lehetőséget benyomul Közép-Ázsiába, hogy biztosítsa az ásványi anyagok és az olaj feletti ellenőrzést.
  • A nyugati fenevad megszokta, hogy a saját útjait használja. Különböző konfliktusokba fog belemenni, feltételezve, hogy a régi ellenségek meg fognak ijedni és meghátrálnak, mint a múltban. Ez az időszak ezeknek az ellenségeknek a visszaszorításáról szól.
  • A keleti hatalmak kifáradnak a nyugati fenevad megfélemlítésétől és úgy döntenek, hogy nem avatkoznak be. (Jel. 16:12-14).
  • Az iszlám nemzetek megtámadják Izraelt. Fosztogatnak és elrabolják a korábbi gazdasági válság idején ott tárolt nemesfémeket. (Ez 38:12-13).
  • Az iszlám nemzetek meg akarják büntetni a fenevadat a politikájáért és közben ellenőrzésük alatt tartják az Ígéret földjét. Azt gondolják, hogy az egyáltalán nem elég, ezért meg fogják támadni Izrael védtelen részeit (Dán 11:40-45).
  • A főszereplők a nagy csatában a fenevad, akit a nyugat képvisel, az iszlám nemzetek Irán uralkodója által indíttatva, és a kelet hatalmi erői. Oroszország gyengébb annál, hogy több legyen egy jelentéktelen szereplőnél.
Az Ószövetség prófétái az Izraelben lévő ütközetre koncentrálnak, mert az érdekelte őket, de a harc sokkal szélesebb skálán fog zajlani (Jelenések 16:19).
Másfajta csata
A nagy csata egy személyes küzdelemmé fog válni a politikai vezetők között. A történelem során a háborúk többnyire két király közötti harcok voltak, mindegyik a követők egy kis kíséretétől támogatva. Az egész népet rendszerint nem vonták be legfeljebb azokat, akik a harcmezőhöz közel laktak. A hadviselés természete drámai módon megváltozott a nacionalizmus megerősödésével. A királyok közötti háború megszűnt és nemzetek közötti háborúvá változott. A nemzetek készek, hogy indíték nélkül is harcoljanak és mindenkit bevonjanak a küzdelembe.
A nagy nyomorúság ideje alatt a nemzetek közötti háború átalakul egy politikai vezetők közötti személyes csatározássá (Dán 11). A fenevad szokása szerint meg fogja gyilkolni a politikai vezetőket. A halálfélelem azt fogja eredményezni, hogy sokan engedelmeskedni fognak a fenevadnak. A hadviselés módja meg fog változni.
  • Nagy gyalogság bevetése felesleges lesz.
  • Független kommandó csapatok hajtanak végre stratégiai gyilkosságokat.
  • Távirányítású kémrepülőgépek (dron-ok) fogják megfélemlíteni az embereket, felügyeletük alatt tartva és támadással fenyegetve őket. Csak kevés embert fognak megölni, de sokat meg fognak kínozni. (Jel. 9:1-6)
  • Többeket irányítható rakéták fognak megölni. (Jel. 9:17-19).
  • Nagy hatótávolságú, nagy romboló erejű rakétákat fognak kilőni.
A kellős közepén
A nagyhatalmak közötti háború túl fog nyúlni Izraelen. Ezt gyakran Armageddoni csatának hívják, ez azonban a Jelenések könyvében lévő egyetlen vers félreértése.
Egybegyűjtik azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek.”  (Jel. 16:16).
János nem a nagy csata helyét írta le, hanem azt megmagyarázta, hogy az hatással lesz Izraelre. Az Armaggedon zsidó szó Megiddo hegyére utal, ami a zsidó történetírás szerint Josiás király halálának a helyszíne volt. Ő az egyik legjobb király volt Júdeában. Az élete csúcspontján belekeveredett az Egyiptom és Asszíria közötti háborúba és egy nyílvessző véletlenül megölte. Jeremiás siratódalt írt róla, mert halála tragikus veszteség volt és Júdeának – sosem volt többé jó királya (2 Krón. 35:20-25).
A nagy csata ugyanilyen lesz. Földrajzi helyzete miatt Izrael ugyanilyen módon bele fog keveredni a nyugati fenevad és az iszlám hatalmak közötti háborúba, ahogyan Jósiás az Egyiptom és az Asszíria közötti háborúba. (Ezék 38,39; Dán 11:40-45).
Jóel mondja, hogy a nemzetek össze fognak gyűlni a Josafát völgyében (Joel 3:12).  Ez nem egy földrajzi hely, hanem egy magyarázat. A Josafát szó jelentése: “Isten megítél”.  Ez az esemény ítéletet fog jelenteni az erős nemzeteken.
Keresztyén próféták
A nagy csata közepén Isten közbe fog lépni.
Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!”   (Ézs. 52:10).
Amikor Izraelt körülveszik és az emberek tele lesznek félelemmel, keresztyén próféták fogják felemelni a hangjukat és figyelmeztetnek, hogy a csatára összegyűlt nemzetek el fognak pusztulni. Ezek a próféták egy védelmező ítéletet fognak szólni a Jézus nevében. Az imáik felszállnak Istenhez (Ézs. 62:6-7).
A keresztyén próféták bátorítani fogják a zsidó embereket, hogy bízzanak Istenben.  Arra fognak figyelmeztetni, hogy a hadsereg erejében való bízás csalódást fog okozni.  Ezt az üzenetet Ézsaiás előre jelezte.
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért.”  (Ézs. 40:1-2).
A próféták ki fogják jelenteni, hogy Izrael szellemi száműzetése véget ért. Meg fogják ígérni, hogy Izrael a Szent Szellem ereje által fog megmenekülni és nem a hadsereg ereje által (Zak. 1:14-16).  Izrael népe nem fog nekik hinni, de amikor a szabadulás elérkezik, emlékezni fognak a szavukra és áldani fogják azokat, akik a Jézus nevében prófétáltak. Ez az igazi jel, ami a pogányok idejének a végét jelenti.
Íme, pusztán hagyatik nektek a ti házatok…. mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!”   (Máté 23:38-39).
Ezeknek a prófétáknak nagyon pontosaknak kell lenni az időzítést illetően. Be kell jelenteniük Izrael visszatérését az áldásba mielőtt Isten szólna, különben aláásnák a tekintélyüket. Sok keresztyén próféta már alkalmatlanná vált arra, hogy bejelentse Izrael elhagyatottságának végét. Ezek a próféták nem hitelesek, mert már a nagy csapás ideje alatt megígérték Izrael számára a szabadulást. Ők korábbra ígérték ezt, és az bizonyítottan rossz volt.
A keresztyén próféták imája és kijelentése fel fogja szabadítani a Szent Szellem erejét. El fogja hozni a világ politikai és katonai hatalmának a lerombolását többféle módon:
  • A légköri viszonyok a távvezérelt fegyverek vezérlésének összezavarását okozzák.
  • Számítógép vírusok és – férgek fogják megrongálni a fegyverek vezérlését.
  • Azok között, akik a fegyverek ellenőrzéséért felelősek fejetlenség lesz úrrá és maguk ellen fordítják a fegyvereiket. 
“Egyiknek fegyvere a másik ellen lesz.”   (Ezék 38:21).
És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy ki-ki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét.”   (Zak. 14:13).
A végeredmény nagyon meglepő lesz.
  • Az Izrael területére betörő katonai erők teljesen elpusztítják magukat. A pusztulásuk a Zakariás 14:12-14-ben és Ezékiel 39:3-5-ben vannak leírva.
  • A rombolás visszájára fordul és azokban a nemzetekben fog bekövetkezni, ahonnan ezek a hadseregek jöttek. A politikai vezetők megsemmisülnek.
  • A nemzetek városai összeomlanak (Jel. 16:19).
A próféták kijelentése beteljesül Izraelen.
Szenvedő próféták
János látta ezeknek a keresztyén prófétáknak az elhívását (Jel. 10:9-10).
Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz.”    (Jel. 10:9).
Amikor ezek a próféták elhívást kaptak a szolgálatukra, az egy örömteli elhívásnak látszott. Amikor azonban elkezdik beteljesíteni az elhívásukat, szenvedni fognak a hitükért és hirtelen meglehetősen keserűvé válnak. Azok a próféták fogják megmutatni az utat a szenvedő Egyháznak, akik korábban maguk is keresztülmentek szenvedésen.  Mivel ők szenvedtek Jézusért, ezért készek lesznek prófétálni a nemzeteknek és felszabadítani Isten akaratát a földön.
És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felől.”   (Jel. 10:11).
A szenvedő próféták fogják felszabadítani azokat az eseményeket, amik lezárják a nagy nyomorúság végét és megnyitják az utat Isten Királysága számára (kulcsszó: prófétai szolgálat).
Nem korszakos esemény
A nagy nyomorúság időszakának a végén nem lesz egy korszakváltó kulcs-esemény. Jézus nem tér vissza az időszak végén, hogy megszabadítsa Izraelt, ahogyan azt sok keresztyén várja.
  • A keresztyének reménysége, hogy megmeneküljenek a második eljövetel által kiábrándultságot fog eredményezni.
  • A nagy nyomorúság ideje a pogányok idejének a végét és nem a történelem végét hozza el.
  • Jézus visszatér a történelem végén, hogy lezárja az életet a földön. Nem azért tér vissza Jeruzsálembe, hogy uralkodjon a zsidó birodalom felett, amit Isten Királyságának hívnak.
  • A következő időszak Isten Királysága, ami a Szent Szellem munkája.

Saturday, April 16, 2016

A készpénznélküli társadalom megérkezett - Írta: Joseph Candel

A készpénznélküli társadalom megérkezett


Írta: Joseph Candel
A világ pénzrendszere drámai változásokon megy keresztül napjainkban. A készpénzhasználat sok tekintetben már a múlté. Digitális világunkban lassan napi szinten hallunk olyan kormány vagy banki intézkedésekről, amelyek célja a készpénzhasználat fokozatos visszaszorítása vagy teljes felszámolása. Mit jelent ez számunkra és a jövőnkre nézve?
A készpénznélküliség az Új Világrend felemelkedésének egyik elengedhetetlen eleme. A Jelenések könyvében csaknem 2000 évvel ezelőtt megjósolt globális birodalom alapja a digitális mátrix által felügyelt pénzügyi és politikai rendszer lesz.
A kizárólag elektronikusan folyó kereskedelemre való átállás fokozatosan történik. Bár a legtöbb ember örül a digitális fizetés nyújtotta sebességnek és kényelemnek, ugyanakkor tökéletesen elégedettek lennének a régi módszerekkel is. A kereskedelem több száz éve nagyjából változatlan módszerekkel működik, egy olyan eszköz segítségével, ami a birtoklás némiképp kézzelfogható érzését kelti az emberekben. Ez a papírpénz.
Ma még sokan idegenkednek a láthatatlan vagyonukhoz hozzáférést biztosító chipes kártyáktól. Egyelőre még a készpénz az uralkodó fizetőeszköz, de a helyzet drasztikus ütemben változik.
A legtöbb kormány, az egyértelmű mögöttes indítékokon kívül, az alábbi tényezők miatt is hajlik a készpénz fokozatos felszámolása felé:
  • A pénznyomtatás drága, mozgatása, tárolása és őrzése szintén komoly kiadást és munkát jelent.
  • Amíg papírpénz létezik a világon az állam kénytelen felvenni a harcot a pénzhamisítás ellen. A papírpénz teljes felszámolásával ez a probléma megszűnne.
  • Az állam minden pénzügyi tranzakciót nyomon követhetne, a sarki kisboltban a kenyérért fizetett pénztől a jövedelemadó befizetéséig.
  • Az érvek közé tartozik a bürokrata gépezet csökkentése is, bár a digitális világban is van lehetőség aktatologatásra, csupán a titulusok és módszerek változnának.
  • Az állam úgy gondolja, hogy a készpénz kiiktatásával komoly csapást mérhet a fekete és szürkegazdaságra, azonkívül megszűnnének a bankrablások. Azt persze kevésbé reklámozzák, hogy a bankrablók helyét a kiberbűnözők vennék át.
  • A cégek számára kecsegtetett előnyök közé tartozik a gyorsaság, az automatizált leltár és készletkövetés, és persze a kiadások csökkentése.
  • A nagyközönség felé természetesen a gyorsaságot, a kényelmet és a biztonságot hangsúlyozzák.
Nem kétséges, hogy a készpénznélküliség néhány nyilvánvaló előnnyel jár majd.

Hol tartunk most?

Svédországban, ahol 1661-ben, Európában elsőként, vezették be a bankjegyeket, a kivezetésben is élen járnak, így ma a pénzügyi tranzakciók mindössze 3 százaléka történik készpénzben.
Az Egyesült Államokban ez az arány 7% és leginkább már csak kis összegek esetében választják a készpénzfizetést.
Olaszországban 2011 decemberében a készpénzes fizetések felső határát a korábbi 2500 euróról 1000 euróra csökkentették.
Magyarországon a nemzeti bank új lépéseket javasol a készpénzmentesítés felgyorsítása érdekében. Ezzel akár magánszemélyek készpénzes fizetéseire is összegkorlátot vezethetnek be és tovább növelnék a csekkadó különbségét az elektronikus tranzakciók és a készpénzes fizetések között, természetesen a készpénz rovására.



A másik fronton, a virtuális pénzvilágban pedig, a mobiltárca bevezetésével indul támadás a papírpénz ellen. A bankok és mobilszolgáltatók kezdeményezésére, háromezer fő bevonásával már elindult a mobiltárca magyarországi tesztje.
Japánban, Dél-Koreában és Ausztráliában már szinte teljes a készpénznélküliség.
Az Egyesült Királyságban a lakosság 29 százaléka jövedelmének kevesebb, mint 10 százalékát veszi fel készpénzben.
Kanadában az aprópénztől akarnak teljesen megszabadulni.
Ma még kisebb nagyobb léptekben, de azért fokozatosan történik az átállás. Eljön azonban az idő, amikor az események felgyorsulhatnak, a világkormány „hivatalos” hatalomra jutását megelőző időszakban. Az odáig vezető utat, ahogy eddig is, válságok övezik majd, csupán gyakoriságuk és intenzitásuk változhat, míg elérkezünk a szinte globálisnak mondható végső válsághoz, ami alapjaiban változtatja majd meg az eddigi rendet. A válság hozta zűrzavart kihasználva emelkedhet hatalomra a globális kormány és az új világvezető, a Bibliából Antikrisztusként ismert majdani diktátor.
A gazdasági válságok mellett, a különböző háborúkat, lázongásokat, és félelemkeltő hadjáratokat kihasználva terelik a világot a globális karámba. Ezek nélkül a radikális változások nélkül a helyzet túlságosan lassan halad a hatalmi elit számára szükséges irányba. El kell érniük, hogy az emberek, végső kétségbeesésükben, minden fenntartásukat félredobva öleljék keblükre megmentőjüket.
Az Antikrisztus lesz az új gazdasági rendszer értelmi szerzője, amivel ígérete szerint kirántja a világot a gazdasági szakadékból. Azonban mint minden mentőcsomagnak, ennek is ára lesz. Ezúttal a 666-os számmal fémjelzett „Fenevad Bélyegének” a jobb kézen vagy homlokon történő viselését kérik cserébe.
Akármilyen technológiát képvisel is majd ez a „bélyeg”, viselőinek minden lépését képesek lesznek nyomon követni a segítségével.
Ezen a téren is számos újításról hallunk nap mint nap és persze az előnyök kihangsúlyozásáról sem feledkezik el a média:
  • Egyre több országban válik kötelezővé a háziállatok megcsippelése.
  • Az Egyesült Államokban nemcsak az igazolványokban találhatók ilyen chipek, de egyes komoly biztonsági követelményekkel rendelkező intézmények vagy cégek a chipbeültetést is megkövetelikalkalmazottaiktól.
  • A chipek mellett ma már újabb módszerek is megjelentek az emberek azonosítására és nyomon követésére, mint a biopecsét vagy a Somark cég RFID tintával a bőrre felvitt tetoválása, ami állatoknál és embereknél egyaránt használható.
  • A Berkley kutatói pedig porszem méretű, agyba ültethető chipeken dolgoznak, amelyek lehetővé tennék az emberi agy és a gépek vezeték nélküli kommunikációját.
Egy dologban biztosak lehetünk: a készpénznélküli társadalom itt van és hamarosan az élet minden területére kiterjed, megvalósítva a teljes mértékben ellenőrzött globális államot.
Ahogyan azt a Jelenések könyvében a Világkormányról olvashatjuk: „azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jelenések 13:16-17)
A János által látott jelenés megvalósulásának technológiai feltételei a történelem során először adottak a földön.
Aggodalomra azonban semmi ok. Aki több ezer évvel ezelőtt prófétáin keresztül megmutatta a jövőt, egyúttal a győzelmet is elhozta és megmutatta a globális hálóból kivezető utat. Az első lépés a felkészülésben tehát megismerni a győztest és az elkövetkezendő évek legfontosabb eseményeit.

Friday, April 15, 2016

A FED megtiltotta - bibliai idézetet tegyenek a falra

A FED megtiltotta egy helyi banknak, hogy keresztet vagy bibliai idézetet tegyenek a falra

Forrás: The Economic Collapse Blog 
Mégis mit képzel a
Federal Reserve? A magánkézben lévő és az Egyesült Államok gazdaságát irányító központi bank a Keresztény hit minden megnyilvánulását megtiltja a helyi bankoknak. A FED vizsgálói azt követelték az oklahomai Perkinsben található banktól, hogy vegyék le a falról a bibliai idézetet és az ügyintéző pultjáról a keresztet. Emellett az összes alkalmazottal lecseréltették „Boldog Karácsonyt! Isten legyen velünk!” feliratú gombjaikat. A banknak a web oldaláról is el kellett távolítani az aznapra szóló bibliai idézetet. A FED tisztségviselői szerint a keresztény hit minden megnyilvánulása tilos az Egyesült Államok valamennyi bankjában.
Mielőtt valaki előhozná az „állam és az egyház szétválasztása” témát, hadd emlékeztessek mindenkit, hogy a jelen helyzetben szó sincs „államról”. A perkinsi bank egy magánkézben lévő pénzintézet. A bank tulajdonosainak jogában állna olyan módon kifejezni magukat, ahogy akarják.
Azt se felejtsük el, hogy nem a szövetségi kormány egyik hivatala vagy bírósága utasította a bankot arra, hogy a kereszténység minden nyomát tüntessék el az intézményből.
A Federal Reserve nem része az Egyesült Államok kormányának. A Federal Reserve pont annyira „federal”, mint a Federal Express csomagküldő szolgálat.
Kételkedsz ebben?
Talán hinni fogsz magának a FED-nek. Próbálva védeni magát, amikor a Bloomberg hírügynökség az Információ Szabadságáról szóló törvényre hivatkozta próbálta meg információszolgáltatásra kényszeríteni a FED-et, képviselőjük kijelentette, hogy a FED nem az USA kormányának hivatala, így rá nem vonatkozik a szóban forgó törvény.
Az alábbi videóban Alan Greenspan, volt FED elnök félreérthetetlen módon kijelenti, hogy a FED a törvény felett áll és senkinek nem tartozik számot adni tetteiről az Egyesült Államok kormányában.
Miből gondolja tehát a FED, hogy utasíthat egy magánkézben lévő pénzintézetet arra, hogy levegye az aznapi bibliai idézetet a falról vagy karácsonyi jókívánságaikat egyenruhájukról?
Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol a perkinsi bank tulajdonosainak hitéről, a lényeg, hogy a szabadságjogok ilyenfajta korlátozása mindenki számára aggasztó jelenség kellene, hogy legyen.
A FED vezetősége szerint a keresztény hit megnyilvánulása egy magánbankban sértő lehet más vallások követői számára és ellenük irányuló diszkriminációnak tekinthetik. Ebből kiindulva a keresztény hit megnyilvánulásai a „diszkrimináció látszatát keltik”, így az tilos.
Ha tehát a keresztény hit kifejezése a „diszkrimináció látszatát kelti”, várható-e, hogy a FED, a már érvényben lévő „diszkrimináció ellenes törvényekre” hivatkozva hamarosan minden magáncégben megtiltja a keresztény hit megnyilvánulásait?
Ismét kihangsúlyoznám, hogy a szóban forgó bank nem egy kormányépület. A FED ügynökei úgy gondolják, hogy jogukban áll meghatározni, hogyan juttatják kifejezésre elveiket egy magáncég tulajdonosai saját tulajdonukban levő székhelyükön.
Ez a szólás szabadsága? Ez egy ateista számára is megfontolandó. Ha egyes embereket korlátozhatnak a szólás szabadságában, hamarosan mindenkivel megtehetik majd. És egyáltalán, mióta van joga a FED-nek beleszólni abba, hogy ki mit mondhat és mit nem?
Ez egy újabb példa arra, hogy a FED minden kontrolt nélkülöz. Olyanná vált, mint egy kiszabadult, megfékezhetetlen vadállat, amivel senki nem mer szembeszállni.
Nem véletlen, hogy a kongresszus bizonyos tagjai kezdik nyíltan felemelni szavukat a FED ellen. A közelmúltban látott napvilágot a hír, hogy a FED hatalmas, szinte kamatnélküli pénzeket juttatott barátai számára bizonyos nagy bankokban és vállalatokban szerte a világon.
Azok a szabadságjogok forognak veszélyben, amiért korábbi generációk vérüket adták.

Otthagyottak? - Az elragadtatás igaz története

Otthagyottak?


Az elragadtatás igaz története
Máté evangéliumának 24. fejezete nagyon világosan fogalmaz Jézus második eljöveteléről, amikor az Úr visszatér, hogy valamennyi megváltott gyermekét magához vegye, az elragadtatásként ismert esemény során. A Biblia több részlete is éppen ilyen egyértelmű az elragadtatás időzítését illetően. Éppen ezért a kereszténység történelmének első 1800 éve során valamennyi keresztény számára világos volt, hogy Jézus a „Nagy Nyomorúságként” emlegetett három és fél éves, sok üldöztetéssel járó időszak után jön vissza.
Csupán az elmúlt kétszáz év során jöttek elő egyesek, mint például C.I. Scofield (1843-1921), azzal a hamis elmélettel, hogy Jézus a Nagy Nyomorúság előtt is visszajöhet. „Ne aggódjatok, Jézus visszatér és elvisz bennünket erről a világról, mielőtt nagyon rosszra fordulnak a dolgok. Nektek nem kell szenvednetek.” Természetesen az elképzelés hamar népszerűvé vált, hiszen mindenki ezt akarta hallani.
Sok keresztény, aki a Nagy Nyomorúság előtti elragadtatásban hisz, azért ragaszkodik az elmélethez, mert nem szeretnék átélni a Nagy Nyomorúsággal járó nehézségeket és nincsenek rá felkészülve. Így előálltak saját Bibliamagyarázatukkal, vagy megpróbálnak valaki más Bibliamagyarázatába vagy félremagyarázásába kapaszkodva kitartani az elmélet mellett. A Biblia figyelmeztet bennünket ez ellen: „Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.” (II. Péter 1:20) Nem számít, mit hirdetnek egyes vallási csoportok vagy keresztények. Az számít, amit a Biblia mond!
Máté 24. fejezetében Jézust megkérdezik tanítványai, hogy mi lesz a jele az Ő eljövetelének. Jézus nem egy, hanem számos ilyen jelet felsorol: háborúk, éhínség, döghalál, földrengés, keresztényüldözés, hamis próféták megjelenése, törvénytelenség, szeretethiány és az Evangélium hirdetése minden nemzet számára a földön. „És,” mondja Jézus „akkor jő el a vég.” (Máté 24:4-14)
A következő verstől kezdődően Jézus azt mondja el, mit várhatunk a Nagy Nyomorúság, azaz a visszajövetele előtti három és fél év során. Ez a három és fél éves időszak az Antikrisztus uralmának utolsó szakasza is egyben. Jézus elmondja, milyen konkrét jelekre figyeljünk, hogy pontosan tudhassuk, mikor kezdődik ez az időszak. „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): … Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Máté 24:15, 21) A Jelenések könyvéből megtudhatjuk, hogy ez a „pusztító utálatosság” tulajdonképpen az Antikrisztus, vagy Fenevad képmása (Jelenések könyve 13:14-15). Dániel könyvéből és a Jelenések könyvéből egyaránt kiderül, hogy ezt a bizonyos „képmást” az Antikrisztus hétéves uralmának pontosan a felénél helyezik el a szent helyen (Dániel 9:27, 12:11, Máté 24:15-21, Jelenések 13:5).
Tehát mikor jön értünk vissza Jézus? A napnál is világosabb: „Mindjárt, ama napok nyomorúságai után” tér vissza Jézus (Máté 24:29). Jézus nem azt mondja, hogy amikor látjuk a pusztító utálatosságot állni a szent helyen visszatér, hogy kimentsen bennünket ebből a világból, és megmentsen az Antikrisztustól és minden bajtól. Arra figyelmeztet, hogy meneküljünk a hegyekbe (Máté 24:16). Más szóval még mindig itt leszünk.
Miért vette volna az Úr és a sok próféta a fáradságot, hogy elmagyarázzák pontosan mennyi ideig fog tartani a Nagy Nyomorúság, megadva az időt, napokban, hónapokban és években, ha nincs szükségünk erre az ismeretre, ha nem leszünk itt, hogy számoljuk a napokat és a heteket? (Dániel 7:25, 12:11, Jelenések 12:6, 13:5) Jézus azért mondta el nekünk ezeket a részleteket, hogy bíztasson bennünket, hogy tudjuk a Nagy Nyomorúság nem tart örökké és minden egyes nap elmúltával közelebb kerülünk a dicsőséges végkifejlethez.
A Nagy Nyomorúság alatt olyannyira nehézzé válik a helyzet, hogy sok ember gondolja majd, hogy eljött az idő az Úr visszatéréséhez, különösen azok a keresztények, akik úgy tudták ennek a Nagy Nyomorúság előtt kellene bekövetkeznie. Ők minden nap várják majd Jézust. Jézus azonban figyelmeztet bennünket, ne várjuk Őt idejekorán. Figyelmeztet, hogy ne hallgassunk hamis krisztusok tanításaira, akik megpróbálják elhitetni velünk, hogy ők a Krisztus, vagy hamis prófétákra, akik azt hirdetik, hogy az Úr eljövetele itt van vagy már el is jött (Máté 24:23-26). Az Úr azt mondja, ne higgyünk nekik, mert amikor Ő visszatér, mindannyian tudni fogjuk!
A Nagy Nyomorúság előtti elragadtatás egyes követői olyan messzire mennek, hogy szerintük az elragadtatás titokban történik majd és senki nem fogja látni, csak a megváltottak. Szerintük senki más nem fogja tudni, hogy Jézus már visszajött. Egyszer csak hirtelen egy csomó ember eltűnik, és akik itt maradnak, nem fogják tudni mi történt az eltűntekkel.
Ha azonban az elragadtatásnak egy titkos eseménynek kellene lennie, miért írja a Biblia, hogy Jézus eljövetele látványos lesz? Az Ige azt mondja, hogy „eljön az ég felhőiben, nagy hatalommal és dicsőséggel”. A félreérthetetlen jelek napnyugattól napkeletig látszanak majd az égen, és mindenki tudni fogja, hogy Jézus eljött. A Biblia szó szerint azt mondja „minden szem meglátja őt”. Szintén mindenki látni fogja, amint azok, akik „meghaltak Krisztusban” – a korábban meghalt megváltott emberek – felemelkednek az égbe az Úr elé. Hallani is fogják az Urat, mert „mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből.” És miért sírnak azok, akik nincsenek megváltva? Mert látni és érteni fogják, ami történik! (Máté 24:27, 30, Apostolok cselekedetei 1:9-11, I Thessalonika 4:16, Jelenések 1:7) Ez a világtörténelem legnagyobb eseménye lesz.
A Bibliából nem úgy hangzik, mint egy titkos esemény! Te mit gondolsz?
És itt van megint, a napnál világosabban: Miután a holtak feltámadtak, hogy találkozzanak az Úrral, „azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe;” (I. Thessalonika 4:17). Ha már korábban elragadtattunk mit keresünk még mindig itt?
Az ördög legjobb trükkje volt elhitetni a keresztényekkel, hogy Jézus kimenti majd őket a három és fél éves Nagy Nyomorúság előtt, mert akik ebben hisznek, teljesen felkészületlenül néznek majd szembe a Nagy Nyomorúsággal, ami könnyen megrendítheti hitüket. Sok keresztény, aki várja, hogy Jézus elragadja őket a Nagy Nyomorúság előtt nagyon meg fog döbbeni, amikor ez nem következik be. Jézus maga mondta „mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után… meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig”. (Máté 24:29-31)
A Nagy Nyomorúság után „feltetszik az ember fiának jele az égben”. A Nagy Nyomorúság után „sír a föld minden nemzettsége”. A Nagy Nyomorúság után „meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” A Nagy Nyomorúságután „elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait”. Ez lesz az a nap, amikor Jézus eljön értünk, a Nagy Nyomorúság után, nem előtte!
Miért jön vissza Jézus? Hogy egybegyűjtse az Ő „választottait”. Az itt szereplő eredeti görög ’eklektos’ szó, kiválasztottat, azaz megváltottat jelent. A Nagy Nyomorúság ideje alatt a keresztények folyamatosan hirdetik majd az evangéliumot és nagy tömegeket nyernek meg az Úrnak. Miért vinné el az Úr az Ő munkásait pont azok előtt az évek előtt, amikor a legtöbb ember keresi majd kétségbeesetten a megváltást. A lelkek aratásának ideje lesz ez, amikor a megváltott keresztények „felbátorodnak és cselekszenek… és a nép értelmesei sokakat oktatnak,” (Máté 9:37-38, Dániel 11:32-33).  Ahhoz, hogy cselekedni és oktatni tudjunk sokakat a Nagy Nyomorúság alatt, itt kell még lennünk a földön. Az Úrnak sok emberre lesz szüksége, hogy elmondják a világnak mi is történik valójában.
Sokan úgy érvelnek, hogy ha az Úr szereti az Ő megváltott gyermekeit, miért hagyná, hogy át kelljen élniük a Nagy Nyomorúságot? Azért, hogy megpróbálja őket! Megpróbálja a hitüket, hogy igazi-e. Vajon bizonyságot tesznek majd az Úrról, vagy szégyellni fogják Őt és a saját életüket próbálják menteni hallgatásukkal?  Az Úr megtisztítja őket, mintegy tűz által, hogy megfehérítse őket. (Dániel 11:35)
Sajnálom, ha csalódást kell okozzak! Sajnálom, ha azt gondoltad elég annyi, hogy keresztény vagy és az Úr majd eljön és kiment téged mielőtt valami szörnyűség történik. Nem így lesz. A Nagy Nyomorúság, mint egy tűz által próbál majd meg bennünket, és az igazak hite tiszta aranyként fénylik majd a végén.
Tudjuk, hogy a Nagy Nyomorúság nehéz időszak lesz, különben nem hívnák nyomorúságnak. Ennek ellenére nincs okunk félni tőle, azon aggódva, hogy szörnyű vereséget szenvedünk majd és csak üldöztetésben és szenvedésben lesz részünk. Elsősorban a Sátán erőin aratott győzelmek és a Krisztus-ellenes gonoszok feletti diadal időszaka lesz ez. Hihetetlen és szörnyűséges események követik majd egymást, de minket szörnyen nagy és hihetetlen erővel ruház majd fel az Úr, hogy megvédhessük magunkat és mindvégig kitarthassunk. (Dániel 11:32, Jelenések 12:7-11, 17:14) Nem kell aggódnunk vagy félnünk, mert Isten gondot visel az övéiről (Jelenések 3:10, 7:1-3, 12:6).
Egy másik hamis tanítás az elragadtatással kapcsolatban, hogy az csak a „legjobb” keresztényekre vonatkozik. Nem egy lelkipásztort hallottam gyerekkoromban hirdetni, hogy, „Meglátod egy nap hazajössz, és sehol sem találod majd a szeretteidet.” És lám, egy alkalommal, hazaértem az iskolából és senkit sem találtam otthon. Azt gondoltam „Szent ég! Eljött az elragadtatás és az én drága szüleim elmentek az Úrral! Ők, és mindenki, aki életem fontos része volt készen álltak. Ők szerették az Urat és nem voltak olyan rosszak, mint én! Ők elmentek az Úrral, én pedig itt maradtam egyedül ebben a nagy házban!” A sírás kerülgetett.
Micsoda borzalmas dolog ilyet tanítani egy gyereknek (vagy bárki másnak), hogy annak ellenére, hogy szeretik az Urat és meg vannak váltva, ha nem elég jók, nem járnak eleget templomba, vagy bűnt követnek el, nem állnak majd készen az Úr eljövetelére és lemaradnak az elragadtatásról! Egyes pásztorok azt hirdették, „Lehet, hogy egyesek meg vannak váltva, mégis itt maradnak a szörnyűséges Nagy Nyomorúságban, mert az elragadtatáskor Jézus csak a jókat viszi magával.”
Nincs olyan ember, aki elég jó lenne! Senkiben nincs elég szeretet az Úr iránt. Senki nem lehet elég tökéletes, tiszta vagy szent, csak Jézus vére által! Jézus vére pedig megtisztít bennünket abban a pillanatban, hogy elfogadjuk Őt megváltónkként. Nem kell a felől aggódnunk, hogy elég jók vagyunk-e. Ha Jézushoz tartozunk, magával visz majd bennünket azon a napon, mikor visszatér, mindentől függetlenül.
Senkit nem hagy hátra, aki egyszer elfogadta Őt. Jézus megígérte, hogy elküldi az Ő angyalait, hogy összegyűjtsön bennünket mindenhonnan, a világ négy égtája felől és egyetlen embert sem hagy ki! Egyetlen embert sem felejt ki, egyet sem! Nem csodálatos?
Ha az Úr a szívedben van, már készen állsz! Segíts, hogy mások is készek legyenek! Add tovább a megváltás jó hírét minél több embernek. Mondd el a barátaidnak, a családodnak és mindenkinek, akinek teheted, hogy ők is készen álljanak azon a csodálatos napon, mikor Jézus visszatér, hogy kimentse az Övéit erről a világról az általa készített mennyei helyre örökre. Ne hagyd, hogy bárki is lemaradjon, mert esetleg elmulasztottad átadni neki a megváltás üzenetét!