Translate

Saturday, March 5, 2016

„A tanítványság téve­dés volt. Megbánom. Bo­csánatot kérek."

„A tanítványság téve­dés volt. Megbánom. Bo­csánatot kérek."
                                                                                         Bob Mumford  (Derek Prince) …




 
     Az amerikai evangéliumi kereszténység egyik vezető folyóirata ezzel a meglepő címlap­pal jelent meg. Bob Mumford az egyháztörténe­lembe a "tanítványság-mozgalom" név alatt bevonult keresztény irányzat egyik kiemelkedő alakja volt. Mi van ennek a drámai bejelentés­nek a hátterében? Ennek felderítésére tesz kísér­letet az alábbi tanulmány.
 
 
 
       Hosszú éveken keresztül Bob Mumford a karizmatikus mozgalom egyik        legtekintélyesebb tanítójának és vezetőjének számított. Kevés tanító rendelkezett akkora tekintéllyel min­den keresztény szemében, mint Mum­ford.
Aztán történt valami, ami egy fáj­dalmas átmeneti időszakra kisiklást okozott
A karizmatikus mozgalom kiszéle­sedésével sok keresztény gyülekezetet váltott. Olyan protestáns egyházakba mentek, ahol befogadták a karizmati­kusukat, vagy olyan pünkösdi gyüle­kezetekbe, mint például az "Isten Gyülekezetei" (Assemblies of God), amelyek szívesen vették a karizmati­kusok bevándorlását 1960-at megelőzően ugyanis csak néhány független karizmatikus gyülekezet volt, de ezek az 1970-es évekre jelentőségteljes egy­házmozgalommá alakultak
Az egyre terebélyesedő mozgalom­ban megfogalmazódott az igény arra, hogy a kereszténységnek új életet és lendületet adó tanításokat és látásokat egységes rendszerbe foglalják és a mozgalmat teológiailag is átfogóan megalapozzák Ennek érdekében Bob Mumford és négy másik ismert biblia­ biblia­tanító (Derek Prince, Charles Simp­son, Don Basham és Ern Baxter) egy olyan szervezetet alapított, amely ezt a célt tűzte maga elé. Hivatalosan a Keresztény Növekedési Szolgálat (Christian Growth Ministry) nevet viselték, ám elemzőik már kezdetben át­keresztelték őket „tanítványság” ­vagy „pásztorlás”-mozgalomra.
       A "tanítványság" meghirdetését követően ,  a mozgalomhoz özönlő férfiak  és nők ezrei igényelték, hogy életük­höz szellemi vezetést kapjanak. A ta­nítványság a becsontosodott felekezeti tanításokkal konfrontálódott, és a gyakran elutasítást átélt karizmatikusok számára a bizonytalanság, a személytelenség megszűnését ígérte. Ég­tek attól a vágytól, hogy eme érett ta­nítók által valóban tanítványokká vá1­janak, és megbízhatóan jó úton járja­nak. Látható tehát, hogy a mozgalom későbbi kisiklása és dicstelen vége nem az alapítók és a résztvevők jóin­dulatán múlott. A tanítványságra vo­natkozó igék túlhangsúlyozása azon­ban olyan torzulásokat eredménye­zett, amelynek következtében a sze­mélyes pásztorlás, tanácsadás és lelki vezetés került  a Szent Szellem vezetésének helyére.
 
Doktrínák
 
      A tanítások egy része a választott tekintélyről és a szövetségi hűségről szólt Azonban - mivel aggódtak az olyan "nomád" karizmatikusok növekvő száma miatt, akik semmiféle fe­lelősségi rendszerhez sem tartoztak­ egy olyan szövetségi szeretetről tanítottak, amely az Istennek való oda­szántságot a személyeknek való enge­delmességben látja.
Ez egy olyan tekintélyi és engedel­mességi hálózatot hozott létre, ahol mindenki felelős egy személyes pász­tornak. Így piramis alakú hálózatokat hoztak létre melyek juhokból és pásztorlókból álltak. Olyan lelki lán­cot építettek fel, ahol mindenki alá van rendelve valakinek, aki szintén alá van rendelve egy másik embernek és így tovább, míg végül az egész háló­zat a csúcson lévő vezetőknek van alá­rendelve.
      A kritikusok azzal vádolták meg őket, hogy karizmatikus püspöksége­ket hoznak létre. Úgy mondták, hogy a piramisokon lefelé mennek az utasítások, felfelé pedig a tizedek.
A pásztor és juh viszonyát a feltét­len engedelmesség határozta meg. Bírálóik több példát hoztak olyan "pász­torokra", akik megkövetelték "bárá­nyaiktól", hogy kérjenek engedélyt mielőtt találkozóra mennek,  munkahe­lyet választanak, és életük legszemélyesebb részleteiben is a pásztorló hoz­ta meg a döntéseket. A tanító személy beleszól tanítványa életének olyan ré­szeibe is, hogy az hova menjen lakni, hol dolgozzon, kivel barátkozzon, mit olvasson, mit egyen, milyen ruhában járjon, stb. A tanítvány köteles enge­delmeskedni, különben nem szereti Is­tent.
       A tanítványi kötelékekből szaba­dult hívők vallomásai szerint a legfon­tosabb tanítások amelyeket, tanítójuktól kaptak a feltétlen engedelmességről, hűségről és alázatról szóltak a tanítvány személyisége minél előbb megtörjön, és teljes módon alárendelje magát tanítójának. (Megdöbbentő, hogy ezek az elvek sokkal inkább ha­sonlítanak a hinduizmusban meglévő tanítványsági láncokra, mint Jézus és követőinek kapcsolatára.)
      Pat Robertson idézett egy alkalom­mal egy hívőt, aki a torzulás lényegét a legkézzelfoghatóbban fogalmazta meg: "Ha a mindenható Isten szólna hozzám, és biztosan tudnám, hogy Is­ten szólt, és a pásztorlóm azt monda­ná, hogy az ellenkezőjét tegyem, a pásztorlómnak engedelmeskednék"
Horrorisztikus történetekben bővöl­ködő nagymértékű romlás követke­zett be. Az emberek nem csupán önál­lótlanokká váltak hanem rendkívül súlyosszemélyiségzavarok idegbetegségek és depressziós állapotok jelent­keztek.
      Családok mentek tönkre, gyülekezetek bomlottak fel, a karizmati­kus mozgalomnak ez a része nagy baj­ba jutott. Killian McDonnell 1976-ban azt mondta Mumfordnak: "... Ezek az emberek be fognak vadulni attól a hatalomtól, amit kaptak, ti pedig szenvedni fogtok" Ez be is követke­zett.
Ennek fő okát az elemzők abban látják , hogy a pásztorlók fia­tal (1-2 hónapos) szellemi ajándékok és tapasztalatok híján levő hívők voltak, akik éretlenségük foly­tán arrogánsakká hatalmaskodó és uralkodó személyekké váltak,  és ezzelelnyomták az engedelmességben Is­tent őszintén tetszeni akaró testvé­reiket. Ahogyan ezt Mumford megfo­galmazta a fő probléma az volt, hogy a fiatal vezetők - akiket nem ellenőriz­tek - szellemi hatalmat kaptak és azt testi módon gyakoroltákA szellemi vezetést felváltotta a lelki vezetés és nem Krisztusnak, hanem az emberek­nek kellett engedelmeskedni.
       Ebből rendkívül szektás, merev, törvényke­ző rendszerek alakultak ki, amelyek nemcsak nélkülözték, hanem ellen is álltak a Szellem szabadságának és aka­ratának.
 Az emberi pszichikus befo­lyás sok esetben egyéni tragédiákban végződő, elviselhetetlen lelki terrort eredményezett. A manipulálás szerves része helyenként a megfélemlítés, sőt megszégyenítés volt.
       Beszámoltak hívők olyan gyüleke­zetekről, ahol a pásztorlójának enge­detlen tanítvány az
1 Sámuel 15:23 szerint ,,átkozott varázslónak” ­lett kikiáltva és "utálatosnak Isten előtt". Némely fiatal pásztorló –engedelmességük részeként-tizedet is követelt diáktársaitól.
Még különösebb képződ­ményt produkált, amikor a ta­nítványsági tanokat összekap­csolták a háborúra és üldözte­tésre való készüléssel. Ilyen­kor a felekezeti tagok nem is találkoznak a pásztorlóju­kon kívül jóformán senki más­sal, hacsak titkos kiképzőtábo­rokban nem, ahol a várható spártai körülményekre készítik fel őketLegfeljebb csak hallomásból tudnak arról, hogy ki áll a titokzatos lánco­lat tetején.
 
      Ez még inkább teret enged a manipulálásoknak és lelki leuralásnak, amit egy nagy gyülekezet nyilvánossága ki tud küszöbölni. A ke­resztények körében a tanít­ványság-mozgalom egyre erősödő kritikát és elutasítást ka­pott.
 
       Mumford és barátai a bírá­latokra azt válaszolták, hogy ők megújított bibliai magyarázatot tanítanak Isten kormányzásáról, az Isten által adott hatalomról, és a szövetségi hűségről.
„Új bor” címen egy népszerű tanító újságot adtak ki, nagy konferenciákat tartottak, amelyeket a mohó tanítvá­nyok ezrei látogattak kazettáikat pedig milliók vették meg és hallgatták.
Válaszul más keresztény vezetők bojkottálták az egyébként is exkluzív­vá váló mozgalmat.
      A pásztor mozgalom körül kiala­kult vita élessége érzékelhető abból az 1975. június 27-én keltezett nyílt levél­ből, amit Pat Robetson írt Bob Mum­fordnak Robertson ebben azt állította, hogy nemrégiben Lousvillben, Centucky államban tett látogatása so­rán, olyan szektás kifejezésmóddal ta­lálkozott, amiben inkább az „engedelmesség” mint a gyülekezet, inkább a „pásztorlók”, mint a pásztor , és in­kább a „kapcsolatok” , de nem Jézus szerepeltek.
       Ugyancsak Pat Robertson a pásztorlási tanokat "varázslásnak" nevezte, és a "700-ak klubja" egyik élő műsorá­ban, a tanítványság-mozgalmat összekapcsolta a Jim Jones által vezetett kul­tusszal. Amint mondta, az egyetlen különbség az, hogy a "pásztorok" nem szolgálnak a „Cool Aid”-del.
      Majd az általa alapított CBN tévéhálózat adásaiból kitiltotta a moz­galom tanítóit, és minden velük készí­tett felvételt letöröltetett. A Logos Internationa 1975 októberében Jeruzsálemben rendezett világkonferenciájára Kathrin Kuhlmann nem volt hajlandó elmenni addig, amíg vissza nem vonják Mumford meghívását. Mumford engedett.
A Teljes Evangéliumi Keresztény Üzletemberek Nemzetközi Hálózatának elnöke,Demos Shakarian, úgy döntött, hogy a mozgalom vezetői közül senki sem beszélhet az üzletemberek összejövetelein.
 
 
Válságtünetek
 
       Derek Prince már 1976-ban kiadta „Tanítványság, pásztorlás, elkötelezettség” című könyvét, amelyben négy alapvető irányelvről beszél:
1. A Biblia, a Szentírás a végső tekintély
2. Vezető pozíció betöltésének alapfeltétele a kipróbáltság.
3. Egy vezető sem lehet független, hanem illeszkednie kell a vele egyszinten levő vezetők csoportjába.
4. Krisztus az, aki elhív, és aki elmozdít.
     1977-ben nyilvánosság előtt is egy konferencián kifejezte azt, hogy nem ért egyet a tanítványság-mozgalom olyan szélsőségeivel, hogy az emberek az Istennek való hűséget az emberekhez való hűséggel cseréljék fel. Később így fogalmazott: „Nem hiszem, hogy valaha is Isten szándéka lett volna, hogy egy ilyen mozgalmat indítson.”
 1983-ban formálisan is szakított a CGM-mel.
Az alap töredezésnek indult.
A tanítványság-mozgalom többi vezetője azzal próbálta palástolni Prince kiválását, hogy Isten szélesebb szolgálatra hívta el őt.
      Az „Új bor" elveszítette olvasótáborát, és minden kétségbeesett erőfeszítés ellenére, amellyel megpróbálták életben tartani a lapot, 1986 decemberében megszűnt.
Basham kiábrándult, megbetegedett és 1989 márciusában meghalt.
Baxter elköltözött Kaliforniába, San Diego környékére.
Simpson szintén elköltözött Malibuba, ahol helyi gyülekezet építésébe fogott (ez lett ettől fogva a CGM központja), és bár az „Új bor” utolsó számainak egyikében bocsánatot kért és elhatárolta magát a mozgalom szélsőségeitől, de nem ismerte el azt, hogy ő maga vagy az egész mozgalom tévedett volna.
      Mumford, hogy megpróbáljon azokból a kötelekből szabadulni, amelyeket a mozgalom jelentett számára, 1984-ben San Francisco mellé költözött. Minden ember - Simpson és Baxter kivételével-szabadon engedte” tanítványait, hogymegtalálják a maguk útját, egy személyre szóló pásztor nélkül.
      A széthulló vezetés is megmutatta azt a tényt, amit akkor már általánosan - sőt a vezetők nagy része is - vallottak, hogy a tanítványság mozgalom, minden szándéka és célja ellenére: eretnekség.
       A mozgalom missziós tevékenységet is folytatott, és sok országban támadtak helyi követői. A mozgalom körüli vitákról szinte alig tudtak, sőt, némelyek a mozgalom teljes bukásáról és megszűnéséről, a vezetők kiválásáról, a mozgalomban betöltött szerepük miatti bűnbánatukról és megtérésükről sem értesültek Ezért is volt fontos, hogy Bob Mumford 1981-ben nyilvánosságra hozza megtérési nyilatkozatát.
     Mások ezeket teljesen figyelmen kívül hagyták, ezért a tanítványság mozgalom elveire alapult gyülekezetek, csoportok egy része még ma is működik. Pedig Mumford nyilvános megtérésének az volt az egyik célja, hogymindenki, aki még benne van ebben a doktrínában, szabaduljon meg belőle és keresse a gyógyulást. A legfőbb tanítók egyike kérte a tanítványoktól, hogy hagyják el a „tanítványságot".
 
 
Mumford megtérése
 
      Mumford személyes válságának mélypontján felkereste Jack Hayfordot, aki a kemény konfrontációk közepette is élvezte bizalmát. Hayford felismerte, hogy Bob problémáját az okozza, hogy még nem tudta feldolgozni a tanítványság mozgalom bukásának következményeit, és ez megrontotta az Úrral való kapcsolatát. Mumford megszívlelte barátja tanácsát, és novemberben ismét felkereste őt azzal a késéssel, hogy a pásztorok éves konferenciáján, ahol 1700 pásztor és feleségeik voltak jelen, akik 700 gyülekezetet, 34 felekezetet, 41 államot, és 17 nemzetet képviseltek, felolvashassanak egy megtérési nyilatkozatot, amit Jack Hayford mély együttérzéssel meg is tett.
A következő este Ridgecrestben (Észak-Karolina) Bob Mumford a CBU tanító konferenciájának színpadán állt Amerika legrégebbi és legnagyobb tanító konferenciáján. Azért állt ott, hogy felolvassa azt a nyilatkozatot, amelyet Hayford előző este felolvasott Kaliforniában. Nyilvános bocsánatkérését azért, mert jelentős része volt abban, hogy emberek eretnekségbe kerültek. Ugyanezen a konferencián Derek Prince, sőt Don Basham özvegye is jelen voltak.
 
Bob Mumford jól látható megrendültséggel olvasta fel az alábbi nyilatkozatot:
 
      „1974-ben Jack Hayford és két másik testvér kifejezte a tanítványság koncepciójával kapcsolatos kifogásait. Mások is hasonló tanácsot adtak. Bár nem állt szándékomban makacskodni, mégis figyelmen kívül hagytam felhívásukat,kárt okozva ezzel magamnak és másoknak is.
Ennek a bocsánatkérő nyilatkozatnak két ismert motívuma van. Először: noha az Urat magát bántottam meg, amelynek az Ő ellenállása volt a következménye, mégis kitartottam meggyőződésem mellett. Másodszor: mélyen meg vagyok róla győződve, hogy azok, akiket sérülés ért, csak azáltal  tudnak meggyógyulni és helyreállni, ha ragaszkodom az igazsághoz. A következő nyilatkozat az én személyes meggyőződésemet fejezi ki, nem merek mások nevében nyilatkozni.
    A karizmatikus mozgalom független részének véleményem szerint, igen nagy szüksége volt azokra az elvekre, amelyeket én tanítottam a hetvenes évek elején, nevezetesen a szellemi tekintélyről, tanítványságról és pásztorlásról szóló tanításokra.
 Ezeknek a szükséges, alapvető bibliai elveknek a hiánya és a személyes szentség elvesztése nyilvánvaló volt abban az időben.
      Előrelátható módon, a szélsőségek és károsodások ott kezdtek el jelentkezni, ahol mindig is, azaz, amikor széles szakadék keletkezik aközött, amit tanítanak(orthodoxia vagy helyes tantétel) és aközött, ami ténylegesen történik(orthopraxis vagy helyes gyakorlat). Ezeknek az elveknek kiforgatása és önkényes alkalmazása helytelen és káros volt.
     A felelősségvállalás, a mások irányítása alatt folyó személyes képzés, és a hatékony pásztorlás szükséges bibliai alapelvek. Valódi szellemi érettségre van szükség ezek gyakorlásához. Ezeknek a bibliai realitásoknak meg kell maradniuk azok között a határok között, amelyeket az Újszövetség megszab. Azonban, személyes fájdalmamra és bosszúságomra, ezek a részhangsúlyok könnyen egy egészségtelen alárendeltséghez vezethetnek, amely emberi vezetők iránti torz, bibliaellenes engedelmességben mutatkozik meg. Ezeknek a túlkapásoknak jelentős része az én személyes felelősségi szférámon belül jelent meg. Azokért a sérülésekért és szégyenért, amelyet ezek  embereknek, családoknak és Krisztus Testének szélesebb körben okoztak, bűnbánattal megtérek és kérem, hogy bocsássatok meg.
Mindenkit, akit közvetlenül befolyásolt ez a tanítás, hadd bátorítsak személyesen, hogy vizsgálja fölül, hogyan él ezekkel. Mindannyian vegyük a bátorságot mindazon lépések megtételéhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a Krisztus központú élethez.
Bob Mumford, San  Rafael, California.
 
A bejelentést a hallgatóság (mintegy 3500 vezető) dörgő tapssal jutalmazta.
 
      Bob Mumford a megtérési nyilatkozat után adott interjúban többek között a következőket mondta:
-1984-ben visszavonultam a tanítványság mozgalomból és Kaliforniába költöztem. Megszakítottam a kapcsolatomat minden korábbi „tanítványommal”, távoli barátok maradtunk, de mindnyájan szeretnék azt, amit én is, ha ez az egész meg sem történt volna.
       Egy évre kiálltam a nyilvános szolgálatból, hogy Istent keressem és átvizsgáljam az életemet. Amikor az emberek azt tapasztalták, hogy visszavonultam a tanítványságtól, elkezdtek a világ minden tájáról írni nekem.Leírták mindazokat a sérüléseket és fájdalmakat, amiket nekik ez a mozgalom okozott. Először kezdtem felismerni azt a mély rombolást, amit a mozgalom mások életében végzett. Válságba kerültem.
      Másokat tanítottam a megtérés szükségességéről, de én nem tettem meg ezt. Amikor megírtam ezt a nyilatkozatot, az örömnek egy újabb foka szabadult fel az életemben, az otthonomban és mindenben, amit tettem.
     Most már értem a bibliai figyelmeztetést: „ne uralkodjál a nyáj fölött!” Én pontosan ezt tettem. A saját szívemben a felelősségnek diadalmas érzése volt, az emberek viszont manipulálva és elnyomva érezték magukat. Azt a helytelen benyomást keltettük, hogy velünk nem lehet testvéri közösségben senki, aki nem úgy csinálja a dolgokat, ahogyan mi. Ez hiba volt. A testi ember kapott hatalmat.
     Amit tenni akarok életem hátralevő idejében, az, hogy tanítsam az embereket arra, hogyan kövessék Jézust.
     Hayford reagálva Bob Mumford nyilatkozatára kifejtette, hogy hasonló,őszinte megtérésekre van szükség, és a megtérőket vissza kell fogadni Krisztus testébe.
 
 
      Külön kihangsúlyozta, hogy a tanítványság-mozgalomban résztvetteknek hosszú ideig tartó gyógyulási folyamaton kell átmenniük, nagy türelmet, odafigyelést és segítséget igénylő utógondozásra szorulnak
 
Tanítványság-mozgalom Magyarországon
 
       A pásztorlási mozgalom misszionáriusai Magyarországon is hívekre és követőkre találtak. Ez a tanítás a magyar Egyházban legalább akkora károkat okozott, mint máshol a világban.
A tanítványság klasszikus, szélsőséges irányzatai, mint a „pásztor és juh”, „tanító és tanítvány” páros kapcsolata (Kettős Klub= KEQ vagy újabban Baráti Kapcsolat=BAKA) és a kommuna jellegű, teljes vagyonközösségben élő vadhajtások mellett, a szelídebb, azonban uralkodásra, lelki vezetésre és törvénykezésre hajlamos gyülekezetek egyformán megtalálhatók
A tanítványság mozgalom magyarországi történetét egy személyes bizonyságon keresztül szeretnénk bemutatni. Soós István, aki kezdettől fogva követte a mozgalom kibontakozását Magyarországon, és testközelből tapasztalhatta annak hatásait és következményeit, ezekről az évekről így vall:
 
Személyes tapasztalataim a tanítványsági mozgalomról
 
       A mozgalomnak azokat a jelenségeit szeretném elmondani, amelyeket személyesen tapasztaltam. Ez egy gyülekezet történetével is egybeesett. Azokról a negatív jelenségekről beszélek, amelyekből saját káromon tanultam, azonban mások számára is tanulságosak lehetnek.
A tanítványsági mozgalomban való részvételem jó tíz éves lelkipásztori szolgálatom nagy részével egybeesett. Azért vettem részt benne, mert nagy igényem volt a magam és munkatársaim képzésére.
A tanítványsági mozgalomnak vannak karizmatikus és nem karizmatikus, enyhébb és radikálisabb irányzatai. Az enyhébb, nem karizmatikus irányzatok közül hármat ismerek Magyarországon. Ezek nem folynak bele helyi gyülekezetek életébe, hanem egyes személyek tanítvánnyá tételére törekednek. Főként tanulmányi csoportok formájában működnek, a személyes evangelizációra és „életmód-evangelizáIásra” teszik a hangsúlyt. Ennek egyik típusa az ún. „navigátor”- mozgalom, amely tudomásom szerint a 70-es évek végén kezdődött Magyarországon, és számos fundamentalista gyülekezetből szervezett tanulmányi csoportokat.
     A másik a „Campus crusade for Christ” nemzetközi missziós társaság által szervezett tanfolyamsorozat. Ők rendezték világszerte a „]ézus élete”c. filmmel történő evangelizációkat, és tanfolyamaikat  az új megtértek utógondozására dolgozták ki. Itthon Timóteus Társaság néven ismeretesek.
      A harmadik egy bécsi székhelyű bibliaiskola tanulmányi anyagán keresztül jelent meg Magyarországom, amelynek "Evangelizálás és tanítványság" a címe.
Ebben a kötetben van egy olyan fejtegetés, amely a tanítványsági módszer növekedési  stratégiáját hasonlítja össze a hagyományos, hirdetéses evangelizálás hatásosságával. A leírás szerint egy evangélista hatékonysága egyenes arányú, míg egy tanítvány módszere exponenciális görbéjű növekedést hozhat. Ha egy evangélista naponta egy embert vezet Jézushoz, a tanítvány pedig évente egy személyt, akit ki is képez arra, hogy tanítványi módszerrel dolgozzon, és mindketten  32 éven át folyamatosan szolgálnak, akkor a tanítványsági módszer hatékonysága 370 ezerszer nagyobb lesz az evangélistáénál. Ez persze csak elmélet. De a tanítványsági mozgalomra jellemző, hogy növekedési stratégiájukat messze hatékonyabbnak vélik az evangélista hirdetéses módszerénél.
       Karizmatikus gyülekezetünkben, mely először Budafokon működött, a tanítványsági mozgalmat két szakaszban éltük át. Az elsőben a személyes pásztorlás tanítása és rendszere, a másodikban a tanítványság gyakorlása volt hangsúlyos. A pásztorlás tanítását 1981-ben hallottuk először az amerikai Tudd Burke-től , aki akkoriban  oklahomai lelkész volt.
     Őt a kambodzsai missziójáról írt könyvén keresztül ismertük meg. Amikor Magyarországon járt, munkatársaimmal meghívtuk a gyülekezetünkbe, ahol előadta a pásztorlási rendszer elveit. Ez forradalminak hatott számunkra, és úgy éreztük, hogy ez segít „ráncbaszedni” gyülekezetünket, ahol sok egyénieskedés volt.
      E tanítás lényege az, hogy mindenkinek egyénileg, személyes pásztorra van szüksége, aki őt a szellemi, és a mindennapi életében felügyeli és tanácsokkal látja el. Mivel egy pásztor több száz ember esetében erre képtelen, a tekintély egy piramisszerű strukturális rendszerben továbbdelegálódik. Ennek megfelelően Todd Burke pásztorolt engem, én a gyülekezet véneit, és ez tovább haladva elért minden tagot. A pásztortás elvei kilenc pontban fogalmazódtak meg, melyek között a legfontosabbak az alárendeltségi viszony elfogadása,és a személyes pásztorral történő elszámoltathatóság voltak. Mind ezektől azt vártuk, hogy ez a kapcsolatrendszer a hívő szükségeire és a problémáira megoldást ad. Egy másik elv, hogy a hívő fontossági sorrendjében Isten után a másodi helyen a személyes pásztor áll, csak azután következik a házastárs és a család. A másik fontos tanítás a kapcsolódásról" szólt, Ezékiel 37. "a száraz csontok próféciájában" használt kép szerint, amely a tekintély elfogadása alapján működött. Erre a római százados megvallása - "én is hatalom alá rendelt ember vagyok" - szolgáltatta az igei alapot. Fontos elv volt még az a szövetség, amely a pásztorlási rendszert elfogadókat egyesítette. Így a szövetségbe tartozók meg lettek különböztetve azoktól, akik ezen kívül álltak.
     Ebből olyan furcsaságok is adódtak, hogy például a gyülekezetemen kívül álló, egy történelmi egyházhoz tartozó lelkészt is pásztoroltam, aki viszont gyülekezetemen belüli személyt pásztorolt. Ennek révén a gyülekezet belső élete kiszolgáltatottá vált a külső befolyásnak, ami később manipulációhoz vezetett.
      Kezdetben úgy tűnt, hogy jól mennek a dolgok, de egyre-másra feszültségek kezdtek jelentkezni. Az uralkodások, visszaélések láttán azt mondtuk az elvek jók, de az emberek éretlenek.
     Todd Burke apostoli tekintélyt igényelt és gyakorolt gyülekezetünk felett, ami végül súlyos károkat okozott abban a gyülekezetben, amely a Szent Szellem tüze által indult, és potenciálisan magába foglalta azokat az ígéretes embereket, akikkel egy sikeres gyülekezetté válhatott volna. E rendszer által nem az isteni áldás, erő és a épülés jött, hanem ellenkezőleg, feszült kapcsolatok, bizalmatlanság, csalódások és megosztottság.
       Úgy éreztük, hogy jogosan várhatunk segítséget Todd Burke-től vagy elöljáróitól. Ők azonban valóságos segítséget nem nyújtottak, hanem engem - mint a gyülekezet vezetőjét - hibáztattak ezért a helyzetért. Todd Burke ettől kezdve nem jött Magyarországra, megfutamodott a problémák elől.            
     Ma már úgy látom, akkor hibáztam igazán, amikor ebbe a kapcsolatrendszerbe belementem  ahelyett, hogy a Szent Szellemmel való mélyebb közösségre építettem volna.
     Végül feloldottam a gyülekezetet  a személyes pásztorlási rendszer alól, szabad választást hagyva annak, aki ezt igényli.
     Személyesen Todd Burke-kel  etttőI kezdve megszűnt a kapcsolatom. Mindez már nem segített abban, hogy a gyülekezet egységben maradjon. A gyülekezet tagjainak egy része a Hit Gyülekezetéhez csatlakozott, a többiek pedig három csoportra oszlottak. Egy kisebb csoport azért vált el tőlünk mert ők továbbra is Todd Burke személyéhez és a pásztorlás vonalához ragaszkodtak. Most Imádság Háza Gyülekezet néven működnek. Nem tartom valószínűnek, hogy ma is ezt az irányt képviselik.
A másik része bizonyos helyi adottságokhoz ragaszkodott és a személyemet, pásztornak, már nem fogadták el. A harmadik résszel, melynek vezetője voltam, egy új helyen folytattunk közösségi életet most már Mahanaim Teljes Evangéliumi Keresztény Gyülekezet néven.
Az előzőekből okulva tartózkodtam a pásztorlási kapcsolatokat hangsúlyozni, azonban, mivel ezt a lehetőséget nyitva hagytam, a tanítványsági irányzat kezdett teret nyerni.
     A tanítványság szellemében ugyanazt képviseli, mint a korábbi pásztorlási rendszer, azzal a különbséggel, hogy míg a pásztorlásnál a gondoskodás és a felügyelet volt a fő cél, itt azonban a Máté 28:19-20-ból ismert kiküldési parancs alapján mások tanítvánnyá tétele, és a 2 Timótheus 2:1-2-ben  a négygenerációs  tanítványsági minta szerint, az úgynevezett „minőségi” emberek kiképzésére helyeződik a hangsúly. Ez úgy működik, hogy a tanítvány rendszeresen találkozik tanítójával, aki számára személyes útmutatást, tanácsokat ad, ugyanakkor magáról be kell számolnia, és semmit sem titkolhat el.
     A lelki vezető feltétel nélküli tekintélyt gyakorol tanítványa felett, saját életvitelét, szemléletét a keresztény élet kérdéseiről mintának állítja. Sajnos (tapasztalatunk szerint) ezzel hamar pszichikai befolyása alá vonja tanítványát. Az Istennek való engedelmesség a személyes tanítónak való engedelmességen méretik meg. Ezért kialakul egy megfelelési kényszer, félelem és szorongás. Az isteni tekintély fölé kerül az emberi tekintély. A Biblia szerint Krisztus helyezte a Testbe az ajándékokat, s a tekintélynek a Szent Szellem kenetén kell alapulnia.
Újonnan mellém került munkatársam először segítőkészen, majd egyre erőteljesebben önálló kidolgozásokkal képviselte a tanítványságot. Sajnos elkövettem azt a nagy hibát, hogy ambiciózus fellépése és intellektuális adottságai alapján a megengedhetőnél nagyobb teret és tekintélyt biztosítottam neki. Ekkor már köztudott volt, hogy a tanítványsági-pásztorlási mozgalom világszerte megbukott, és nagy károkat okozott a karizmatikus keresztények között. Olvastam Bob Mumford beismerő és megbánó nyilatkozatát is, ami munkatársaimat egyáltalán nem zavarta. Még az sem, hogy Todd Burke-ről kiderült, hogy
elhagyta feleségét, családját, és paráznaságba esett. Az Urat is elhagyta, és a New Age mozgalomhoz csatlakozott, ahol a vezetők közé tartozik.
Családi tragédiájuk, hogy egyik kis fiukat a szomszéd gyereke játék közben agyonlőtte. Felesége újra férjhez ment egy keresztény férfihoz.
 
        A szívem mélyén éreztem , hogy ez a helyzet kétségbeejtő, mégsem tudtam elérni azt, hogy a gyülekezet lekerüljön erről a kényszerpályáról. A beletörődés és a kudarctól való félelem vitt arra, hogy ezt a látszat-vezetést fenntartsam.
Most már átlátom e helyzetnek a szellemi hátterét: pszichikai varázslás  alá kerültem, de akkor már nem tudtam önmagamnak sem megmagyarázni, hogyan jutottam ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Eltűnt az Úrban való örömöm, helyébe gond, gyötrelem, alkalmatlanságérzés és önvád került.       
      A tanítványsági mozgalom pszichikai, vagyis lelki szinten végzi (az egyéként bibliai) pásztorolás, lelkigondozás szolgálatát. Ha azonban csupán  emberi szintű  képességekre hagyatkoznak, annak szükségszerűen a versengés, bizonyítási kényszer, intellektuális és érzelmi leuralás, manipulálás lesz a következménye. Derek Prince tanítása igaz. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy ez nem más, mint varázslás.
     Ezen a szinten a kenet, a Szent Szellem jelenléte, az elhívás egészen más értelmezést nyernek, és nagyon nehéz ilyen közegben szolgálni.
Saját gyülekezetemben a szolgálatom alatt nyomás és sikertelenség-érzés volt rajtam, de ha pl. vidéken, vagy Németországban szolgáltam, a Szent Szellem kiáradt és működött.
     A tanítványsági mozgalom ellentmondása az, hogy míg arra lenne hivatott, hogy hitben felépítse az embert, éppen lelki kiskorúságban tartja őket és személyiségükben nagy rombolást  végez.
Pl. fiataloknak megmondják kivel házasodjanak, kivel ne, jegyességet szétbontanak, továbbtanulást megakadályoznak, elhívást kijelölnek ráprófétálással, és ami nagyon gyakori, a házasfelek között bizalmatlanságot és feszültséget támasztanak. Ezek nem légből kapott dolgok, mert később többen jöttek lelkigondozásra ilyen sérülésekkel.
     Számos olyan kapcsolatot láttam, ahol a tanítvány a tanító személyiségjegyeit, gondolkodásmódját, magatartási és életviteli szokásait felvette, mondván, hagy a tanító élete mindenben követendő. Ilyenkor az az érzése az embernek, hogy nem is azzal a személlyel beszél, hanem a tanítója szellemiségével áll szemben. Úgy gondolom, adhatunk egymásnak jó keresztény példákat és tapasztalatokat, de amikor valaki emiatt elveszti saját személyiségének eredetiségét és egy másik ember pszichikumának uralma alá kerül, ott tanítványképzés címén eltorzulás jön létre. Meggyőződésem az, hogy Jézus a Máté 28-ban nem ilyen tanítványképzésre gondolt, hiszen nem azt parancsolta, hogy „tegyetek a ti tanítványaitokká minden népeket”, hanem azt, hogy az Ő tanítványaivá tegyük őket.
 
       Megtörtént olyan is, hogy a tanítvány tanítójának modortalanságát, civakodó magatartását is átvette, mert számára a veszekedés stílusát is mintául állították
Ez a függőségi viszony sokkal veszedelmesebb, mint azt valaki első hallásra gondolhatná. Egy testvérnő elmondta, hogy amikor személyes elöljárójával a kapcsolata megszakadt, szinte úgy érezte, hogy a kábítószer elvonásához hasonló depressziós tünetek jelentkeztek, oly erős függőségi viszony volt köztük. Más valaki azt mondta, miután kijött egy ilyen kapcsolatból, úgy érezte újra meg kell térnie, mert korábban személyes tanítójához és annak akaratához tért meg. Jellemző a tanítványsági kapcsolatokban a hamis küldetéstudat burjánzása is, pl. amikor egy nőtestvér hivatottnak érzi magát arra, hogy magyarországi gyülekezetvezetők felé intő, helyreigazító szolgálatot végezzen, holott az élete ilyen ajándékról egyáltalán nem tesz bizonyságot.
 
      A tanítványsági elvek alapján kialakul egy sajátos értékrend, sajátos szóhasználat az emberekkel való bánásmóddal kapcsolatban, úgymint „el kell kapni”, „be kell törni",
,,nem adja meg magát”, ”meg kell metszeni”, „keményen fölállítani neki a mércét”, „megsózni valakit" (vagyis keményen megmondani a hibáit, ami persze megalázza őt, és ha ezért elmegy, piócához hasonlóan nem bírja a sózást). Hát aztán el is lettek az emberek kapva, meg is lettek sózva, meg is lettek metszve, és ennek a kezelésnek eredményeképpen el is távoztak a gyülekezetből.
     A tanítványság-mozgalomban kialakult egy felsőbbrendűségi tudat is a mozgalmon kívül levő keresztényekkel szemben. Ez kritikus véleménynyilvánításban, törvénykezésben mutatkozik meg. Megdöbbenve hallottam utóbb olyan eseteket is, hogy a mozgalomból kivált emberekre szerencsétlenséget prófétáltak, sőt némelyeket „átadnak a Sátánnak” arra hivatkozva, hogy ezek az emberek kiválásukkal Isten akarata ellen lázadnak.
 
      Hosszas imával és böjttel kerestük feleségemmel együtt Isten akaratát személyes életünkre nézve. Ezután Isten lehetőséget adott nekünk arra, hogy Dél-Koreában részt vegyünk a Nemzetközi Gyülekezetnövekedési Konferencián 1990 szeptemberében. Életközelből láttuk és tanulmányozhattuk, hogyan munkálja a Szent Szellem Cho pásztor gyülekezetében a növekedést odaszánt imádkozók és lelki munkások által. Yonggi Cho többször hangsúlyozta, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a Szent Szellem személyének, a vele való közösségnek a gyülekezetépítés munkájában. Alkalmunk volt több napot tölteni a Böjt-és Ima hegyen is, ahol bizonyosságot nyertünk, hogy a gyülekezetépítésnek nem a tanítványság emberi módszere, hanem a Szent Szellem ereje által kell végbemennie, és mi ebbrn akarunk ~ni. Rendkívüli öröm, reménység és bizakodás töltötte el a szívünket, kicserélődve jöttünk haza.
 
 
 
 
 
Egy másik megoldás
 
      „A tanítványság egészségtelen alárendeltségben végződik, ami emberi vezetőknek való perverz és igeellenes engedelmességhez vezetett - egy foglalta össze Bob Mumford, a tanítványság-mozgalom egyik legnagyobb hatású vezetője, a mozgalom végeredményét
A tanítványság-mozgalom az egyháztörténet számos eltorzult irányzatához hasonlóan, az esztelen kollektivizálás és a túlzott önállóság (vagy magára hagyatottság) közötti harc „eredményeként” született meg.
      Ezen szélsőségek feloldására egyik példa Paul Yonggi Cho szöuli gyülekezetének
házicsoport rendszere, ami igen bevált az Ázsiai országokban, Koreában, Kínában, Japánban. A nyugati Egyházban azonban szintén erősen vitatott.
     Annak érdekében, hogy megismerhessük ennek gyakorlati működését, a következő oldalakon egy hosszabb részt közlünk Yonggi Cho, a kisközösségekkel foglalkozó tanulmányából. Ezzel nem az a célunk, hogy a tanítványság helyett egy másik sémát adjunk közre , mert még a jó módszerek vallásos utánzását sem tartjuk helyénvalónak. A helyi gyülekezeteknek a  Szent Szellem  vezetése szerint, Isten Igéje alapján a nemzeti jelleget figyelembe véve és megőrizve kell kialakítaniuk azokat a formákat, amelyek a gyülekezet hatékony működését a leginkább szolgálják. Hiszen éppen ezek a formák vannak a legnagyobb kölcsönhatásban egy adott társadalom, vagy ország etnikai, kulturális és egyéb örökségével. Meggyőződésünk, hogy sem egy amerikanizált, sem egy Ázsiából, Afrikából, Latin-Amerikából vagy máshonnan importált, szolgaian lemásolt módszer sem fog segíteni a magyar embereknek abban, hogy Istenhez forduljanak Az Evangélium egy és oszthatatlan. Azonban azok a formák, amelyek között a bibliai igazságokat gyakorolják, országról országra, népről népre változhatnak, ahogy Pál apostol is mondta:
„A zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg...
..Mindeneknek mindenné lettem, csak hogy minden módon megtartsak némelyeket.”
(1 Korinthus 9:22.)
      Yonggi Cho „Sikeres házi közösségek" című művében a tanítványsággal szemben a kisközöségek alapelveit a  következőképpen határozza meg: „...A mi gyülekezetünkben a sejtek vezetőinek az a feladatuk, hogy segítsék a tagok szellemi fejlődését irányítani bátorítsák, buzdítsák őket a közösségre, evangelizálásra. De soha nem avatkoznak bele a tagok személyes ügyeibe. Ez nem a gyülekezet feladata. Minden tagot arra kell serkenteni és tanítani, hogy a Szent Szellemtől függjön, és saját hitéletet alakítson ki .Soha nem buzdítom a tagokat arra, hogy a gyülekezet vezetőitől függjenek,  mert ez éppen olyan rossz lenne mint a kommunizmus. Minden, ami rombolja a személy függetlenségét, a személyiségét és felelősségérzetét az ördögtől van. Isten nem bábuknak teremtett minket. Személyiséget adott nekünk, hogy Vele közösségben élő szerető fiakká és lányokká fejlődjünk. Ezeknek a kis közösségeknek az a céljuk, hogy ezt a közösséget az Úrral erősítsék.
A gyülekezetünkben szereteten alapuló tekintély van.
       Ha egy pásztor igazán szereti gyülekezetének tagjait, akkor azok engedelmeskednek neki. De ha a pásztor csupán pozíciójánál fogva próbálja hatalmát gyakorolni, az emberek lázadni fognak és ő bajban lesz".
 
 (Az összeállítás a Dictionary  of pentacostal and charismatic movements és a Ministris today című lap 1990 január/ február-i számának cikkei és tanulmányai felhasználásával készült. Fordította. Pászti Éva.)

Wednesday, February 24, 2016

Amikor a részigazságok elfedik a teljes Igazságot-Orbán béla

Orbán Béla: Halleluja,…glória. És….?

Amikor a részigazságok elfedik a teljes Igazságot


Néhány nappal ezelőtt egy afrikai hivökböl álló gyülekezetben szolgáltam Párizsban.
A dicsőítés módja, annak hangereje, a táncoló gyülekezet látványa és a gyermekies lelkesedés nem lepett meg, mivel előtte sok-sok gyülekezet és szervezet meghívására Afrikában töltöttem közel egy hónapot.
Megszoktam a hatalmas gyülekezetek erőteljes éneklését, dicsőítését, és annak olyan mértékű hangerejét, mely Európában ismeretlen.
Mégis valami felkeltette figyelmemet, és igen elszomorodtam.
Elsősorban a felfedezésért, amikor megvilágosodott előttem valami, majd azért, mert rá kellett döbbennem, hogy a sátán világszerte ennyire használja a megosztás és részigazságok fegyverét!

E gyülekezetben az énekek többségében a halleluja szó folyamatosan volt hallható…Istennek szóló hálaadás szava…
Majd a glória következett, mely Isten magasztalására hangzott fel.
Hálaadás és magasztalás…
Számomra mégis valami nagyon hiányzott, valahogy e kettő hallatán hiányérzetem támadt!
Olyan személytelen, egyoldalú e két szó használata, és olyannyira hiányzik Valaki!
Személytelen, mert e szavak mögött nincs alázat és engedelmesség, mely nélkül nem krisztusi, ami kereszténynek mondott.

A hiányérzetem miatt gondolatban végigszaladtam sok-sok gyülekezet istentiszteleti alkalmán, és rádöbbentem, hogy akár hazámban sincs ez másképpen….
Hálát adnak Istennek, magasztalják Öt, de sohasem jutnak el arra, hogy Isten előtt méltóképpen megálljanak.
Mert megelégednek e két, személytelenné váló szóval…


Bármennyire igaz és szükséges e két szó, e két bizonyságtevő hálaadás, és bármennyire zeng az ajkunk, mégis valami el lett tüntetve, el lett rejtve, vagy vált lényegtelenné!
Egy sorrend szűnt meg, lett hiányos, vált olykor üres érzengősséggé!
A szellemi ,egy felépített rend megcsonkítása által vált lelkivé.
Így rejti el a részigazságokban a Sátán a teljességet, így tesz működésképtelenné hívő életeket, s leginkább gyülekezeteket!

Istennek hála, és áldom Öt, hogy van más összehasonlítási alapom is.
Nem kell messzire mennem, vagy mélyre ásnom, amikor megtalálhatom azt a sorrendet és rendet, melyet meg kell élnünk, amikor Isten jelenlétébe megyünk, és vagyunk.
Legyen tehát itt, és mérvadó a hívő zsidók által megélt példa.
Az, melyet mi Jeshua HaMassiahban élö zsidók is megélünk.

A felsorolás nem teljes, csupán kivonatos, de lényegét, folyamatát tekintve példamutató:

HALLELUJAH
-a zsidó ember amint reggel felkel, legelső imája: hálaadás
Az ébredésért, a Törvényért(Tóráért) és sok mindenért….

BARUCH ATA ADONÁJ…
-Ezt követik az áldások sorozata, mellyel az Örökkévalót áldjuk, mert adott törvényeket, és adott számunkra mindennapi kenyeret….
Adott útmutatást arra, hogy miként éljünk, és adott hozzá minden feltételt is.
Áldjuk a Teremtőt, hogy teremtett mindent számunkra…
Áldjuk, hogy felruház minket..
Áldjuk Istent, hogy a nap kezdetétől a végéig, életünk minden percében az Ö kezében lehetünk….

A reggeli imarend jelentös része nemcsak Isten Egyetlenségének a megvallása, hanem a 90. és 91 zsoltár….
Elsőként Isten áldása, és annak megvallása, hogy velünk volt.
Mégsem elég ennyi a nap kezdetén, mert ehhez szorosan kapcsolódik a kérés, a segítség kérése, melyre minden napban nagy szükségünk van.
A betakarás, elrejtés, védelem és segítség kérése Istentől mielőtt bármit kezdünk el.
A 91.zsoltár szavaival kérjük mindezeket…

Elhangzik tehát naponta, és minden dolgunk elött:
HOSIANA – Segíts hát ! (hozsanna…)

Majd mindezek megkoronázásaként hangzanak el Istent magasztaló szavaink, azok az imák és Istent dicsöitö, magasztaló áldások, melyek Isten bizonyságairól tesznek megvallást, melyeket velünk, bennünk, vagy általunk tett…..

E sorok megírásának nem célja bárkit is zsidóvá tenni, vagy megtanítani a zsidó liturgia működésére.
Célja azonban teljessé tenni Isten tiszteletét, és Jeshua HaMassiah-al való járás, a Messiás Testében való élet rendjének megvalósulását.
Mert amíg nem hálaadással kezdi bárki a napot,és nem hangzik el ezt követően a Teremtő, Mindenható és Örökkévaló Istent mindenben és mindenkor áldó szava, addig nem él Isten Népére oly jellemző alázatban.
Amíg bárki nem áldja Jeshua HaMassiah-t ezzel egyidőben és elválaszthatatlanul, addig nem vallja meg Ö előtte és a látható világban a Messiás Király előtti engedelmességét.
Mindaddig, amíg a hálaadás hiányzik, vagy nem követik Istent és Jeshuát áldó szavak, ne várjuk a Teremtő, Mindenható, és Örökkévaló Isten és a Messiás Király, Jeshua HaMassiah uralmának áldásait!
A mi életünk megáldásának előzménye, amikor mi áldjuk, szolgálatra felkenjük az Örökkévaló Istent és Jeshua HaMassiah-t, vagyis a mi áldásunk felhatalmazása által működik a Szent Szellem, mely Isten Szelleme, és Krisztus Szelleme együttesen….
………Akkor se várjunk semmit, ha utjainkra, dolgainkra a Messiás Király segítsége nélkül indulunk…
Annak beismerése, hogy mi egyedül gyengék és védtelenek vagyunk, nem a félelem megvallása, hanem a Király uralmának kérelme, alattvalói kérelem és fogadása az érkező Messiás Királynak…
Úgy, mint egykor elhangzott a „hosiana „ Jeruzsálem utcáin, amikor bevonult a Király szamárháton..
…és csak azután a „ glória”…..

Ma sokan úgy gondolják, hogy a halleluja és glória, a dicsőítésnek nevezett zene és éneklés nagy hatással van a szellemvilágban, miáltal áldásokat lehet nyerni.
Pedig amikor a hallel-okat (hallelujákat) nem követik brachák (áldások), és azok után nem hangzik el a Királynak szóló hosiáná ( kérés, segélyhívás), hiába várunk bármi változást az életünkben.
Bár megvalljuk Isten magasztos dicsőségét, annak hiányosságaink, mulasztásaink miatt saját magunk részesei nem lehetünk.
Amikor e csodálatos, és Isten működését, ember és Isten viszonyát teljessé tévő négyes rendből bármelyik kimarad, egyre inkább megélhetjük a vallásos ember örömködését, amikor nincs szellemi egységben Istennel, és nincs Jeshua HaMassiah uralma alatt, de a lelki síkon hamis, érzelmi kielégültségben, kettősségben él…
Vidám gyülekezeti alkalmak,az életek megváltozása helyett lelki örömök, melyek épphogy életben tartják az alázat nélküli, önmagában bízó, és az önmaga utjait járó névleges krisztusiakat, akik inkább csak keresztények…

Így állíthat meg bárkit a részigazság, a fél rend, vagy éppen a kettősség…
Mert a részletek mögé elbujt a teljes Igazság, mert valakinek érdeke elbujtatni a teljes Igazságot….
Teszi ezt a Sátán a Bibliában lévő Igazság részekre bontásával, és teszi ezt a gyülekezeti, közösségi énekléssel, amikor a szellemit lelkivé sorvasztja.
Isten elé menni, Istennel járni és a Messiás Király uralma alatt élni teljes folyamat.
Naponta hálát adva, áldva, segítséget kérve , és mindezek után alázatosan meghajolva a Trón előtt magasztalva dicsőíteni Öt…
Az Örökkévaló Istent áldó és Jeshua HaMassiah előtt hozsannát elrebegő ember az, aki szellemben folytathatja a hallelujákat ezek után, és nem szűnik meg Istent és a minden név feletti Nevet, a Messiás Nevét, Jeshua HaMassiah-t felmagasztalni, és dicsőíteni….
Hálával áldjuk és magasztaljuk az Ö Szent Nevét, és hittel kérjük mindenben az Ö segítségét!
Ne engedjük,hogy a Sátán ezt az egységet szétbontsa, hatástalanítsa, és személytelenné tegye életünkben.

Nem a halleluják és a glóriák száma a sok, vagy felesleges, hanem mindezek áldások és hozsannák nélkül formális, élettelen szavak, lelki érzelgősségeké válhatnak.
Lelki vidámságunkat és örömködésünket változtassa tehát át Istenünk a Szent Szellem általi , szellemi és teljes örömmé...

Budapest, 2008. aug.26.



Copyright © 2005-2009 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG 
JHVH NISSZI Szolgálat 

JÖJJÖN A GYAKORLAT - TOVÁBBLÉPÉS A HÁZI GYÜLEKEZET FELÉ

JÖJJÖN A GYAKORLAT - TOVÁBBLÉPÉS A HÁZI GYÜLEKEZET FELÉ

BIBLIAI MINTA :  A SZŐLŐTŐ MINTÁJÚ GYÜLEKEZET
JÉZUS A SZŐLŐTŐ - A TANÍTVÁNYOK A SZŐLŐVESSZŐK
MIÉRT  SZÜNETELNEK AZ  EDDIG  MEGSZOKOTT  HETI  ÜZENETEK ?
*
"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (Jn. 15: 4,)
*
"A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik (marad) és én is abban." (Jn. 6: 56,)
*
"És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel." (Apcs.2: 42, 46,)
*
Továbblépés a szőlőtő- és szőlőfürt mintájú házi gyülekezet felé - jöjjön a gyakorlat

Jézus a feltámadása után (a Mennybe menetele előtt) azt parancsolta tanítványainak, hogy hirdessék az evangéliumot mindenkinek és Jézus tanítványaivá tegyék a népeket, akik megtérnek (Mt. 28:18-20). Amint látjuk az Apcsel 2-ben pünkösd napján, amikor kitöltetett a Szent Szellem és 3.000 ember megtért és megkeresztelkedett, azonnal elkezdődött a tanítvánnyá képzés, mégpedig házi gyülekezeti formában. Bár a templomban is összegyűltek (ameddig hagyták őket), de a hitéletüket házi közösségekben gyakorolták, felekezeti és vallásos formáktól mentesen, családias formában, ahol mindenki - protokoll mentesen - aktivizálhatta magát. Igazi szőlőfürt mintájú gyülekezeti struktúra kezdett kialakulni. Minden házi gyülekezetben voltak olyan hívők, akik már tanítványi szinten élték a hitüket, napi személyes közösségben az Úrral, (ők voltak a szőlővesszők beoltva a Krisztusba, mint szőlőtőkébe), és voltak olyanok is akik még kezdők voltak, (mint szőlőfürtök a szőlővesszőn). Ők a családias formájú házi gyülekezetben - látva a már tanítványi hívők jó példáját, - gyakorlati módon tanulták meg hogyan lehet személyes napi kapcsolatot gyakorolni az Úrral. Így hamarosan ők is érett hívőkké és tanítványokká lettek. A tanítványok tehát így engedelmeskedtek Jézus parancsának, és tették tanítványokká, vagyis önálló, napi hitéletet gyakorolni képes hívőkké a megtérőket.

Éppen a napokban volt két éve, hogy megosztottam a gyülekezettel amit az Úr mondott nekem a szőlőtő- és szőlőfürt mintájú gyülekezetről. A 2013. nov. 9.-én elhangzott üzenetet(ITT) tudod megtekinteni. Amikor kérdeztem az Urat, mi a terve a Szolnoki Gyülekezettel, és hogy milyen irányba menjünk, akkor azonnal hallottam az Úr válaszát. Azt mondta az Úr : "Menj a házi gyülekezet irányába! Alakítsd át a gyülekezetet szőlőtő mintájú házi gyülekezetek hálózatává!"  Nagyon meglepődtem, hogy az Úr ilyen gyorsan válaszolt, de ugyanakkor nagyon örültem is, mert megértettem az Úr akaratát, hogy tanítványokká váljanak a hívők, és ne csak gyülekezeti tagok maradjanak, akik csak a pásztor segítségével tudják megélni hitéletüket, az Úrral való közösségüket. Az átalakítás munkáját azzal kezdtem el, hogy az Úrnak ezt az üzenetét, és az ezzel kapcsolatos friss kijelentéseket azonnal megosztottam a gyülekezettel, mert tudtam, hogy legfontosabb az, hogy a testvérek szívéhez is eljusson ez a kijelentés, és az Úr végezhesse el a megértést a szívekben. Azt is láttam, hogy ez az átalakulás nem csupán szervezési feladat, sokkal inkább a hívők tanítvánnyá válásán múlik az átalakulás sikere, ezért ez egy hosszabb folyamat lesz, a szükséges átmenettel. Tanítvánnyá válni pedig csak az a hívő tud, aki naponta hajlandó meghozni azt az áldozatot, hogy napi imádó Úrvacsorai közösséget gyakoroljon az Úrral.

Éppen ezért - ahogy ezt az Apcsel. 2.-ben is látjuk, - egy átmeneti ideig párhuzamosan a templomban is és házanként is összegyűltek, úgy mi is ezt a mintát követtük. Azokon a helyeken ahol már voltak tanítványi hívők, akik elkezdték az Urat naponta keresni és imádni, és napi imádó Úrvacsorai közösséget is gyakorolni, ott elkezdtük a házi gyülekezeti mintát kialakítani. Emellett pedig ( a templomi összejövetel mintájára) megőriztük a szombati közös Istentiszteleteket is Szolnokon azért, hogy mindazokat a kijelentéseket amit az Úr adott az Úrvacsoráról és a Vele való őszinte napi imádó közösség szükségességéről és Jézus jövetelére való felkészülésről, azokat átadhassam a gyülekezetnek és a blogom segítségével közzé tehessem. Ez az átmeneti folyamat éppen 2 éve tart. Ez idő alatt az ország sok sok pontján alakultak házi gyülekezetetek. Ezek közül tizeneggyel közvetlen kapcsolat is kialakult és többségük rendszeresen igényli a személyes látogatást és közösséget. További három hagyományos gyülekezet is rendszeresen kéri a személyes szolgálatot, emellett a Krízis Missziós szolgálat is folytatódik Gyöngyöspatán, immár 4 és fél éve. Számomra legfontosabb, a hívőket abban segíteni, hogy az Úr elkötelezett tanítványai-, napi imádói legyenek, akik naponta szerelmes kapcsolatot ápolnak szeretett Megváltójukkal, Urukkal, Istenükkel, hogy mindannyian elkészüljenek az Úr visszajövetelére, az elragadtatásra. Hiszem, hogy az Úr azért adott annyi kijelentést és üzenetet az elmúlt két és fél évben, hogy felkészítse az Ő népét, (az Ő menyasszonyát) a Vőlegénnyel (Jézus Krisztussal) való személyes napi imádó "szerelmi" úrvacsorai közösség gyakorlására, és így az elragadtatásra is.

(Alábbiakban olvasható az ígért folytatás)

Az Úr szólt – Új korszak kezdődik

Az Úr üzenete így hangzott:

"Engedd, hogy ÉN tegyem. Adj át NEKEM minden eszközödet. A blogodat, a táblát és a többit. Engedd, hogy KENETEM tegye egészen, segédeszközök nélkül. Engedd, hogy Szent Szellemem használhasson mindenkit, bárkit, hogy meggazdagítsák az együttlétet és még jobban felszabadulhasson Szent Szellemem szabadsága.  Az öröm kenetével fogok működni. Gyógyító erőm a legegyszerűbb testvéren keresztül is ki fog áradni, mint egy folyó, és erre fel kell őket készteni és szabadítani. Szellemem által motiváld és vezesd őket, hogy a tanítványaimmá váljanak és ne csak hívők maradjanak! Erre adtam megbízást az apostoloknak is. Szükséges őket motiválni, bevezetni őket a gyakorlatba, hogy Szellemem áradhasson közöttük! A tekercseket őrizd meg, azokra még szükség lesz."

Ebből megértettem, hogy az Úr tovább akarja vezetni az Övéit a gyakorlati tanítvánnyá válásban. A hagyományos gyülekezeti struktúrából (ahol nincs tanítvánnyá válás, csak hívővé tesznek), egy új, szőlőtő- és szőlőfürt mintájú házi gyülekezeti struktúrába akarja tovább vezetni az Úr az övéit, ahol tanítvánnyá válhat az aki akar. Ezért most a fókusz áttevődik az Igehirdetéses formáról inkább a házi gyülekezetekre leginkább jellemző szemináriumos formára. Így nem prédikáció jellegűek lesznek az üzenetek mint eddig, (amit videóra lehetett venni), sokkal inkább az Apcsel. 2:42 és 46-ban is látható, az egymás szükségeire és nehézségeire is odafigyelő, családias, szellemi aktivitásra teret adó, mindenkit személyesen is az Úr napi keresésére ösztönző jellegűek lesznek az alkalmaink. Így az eddigi hagyományos gyülekezeti Istentiszteleti forma is át tud alakulni az eddig újnak számító (de kezdetekben a Szent Szellem által vezetett, teljesen Igei), házi gyülekezeti jellegűvé. Ez biztosítani tudja nagyobb felszabadultságot az alkalmakon a résztvevők számára, hogy egyre aktívabbak merjenek lenni, és merjék engedni, hogy a Szent Szellem használhassa őket, továbbá mindenki szabadon részt vehessen, hozzá szólhasson, kérdezhessen. Hiszem, ez lehozza a Menny örömét, az Úr örömét, amint azt az Apcsel. 2:46-ban is láthatjuk : „ … és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel.”     

Mindenesetre a „tekercseket”, vagyis azokat a videókat amelyek ezen a blogon az alábbi lista szerint megtekinthetőek, azokat megőrzöm. Úgy hiszem, hogy ebben a 122 részes üzenet csomagban – melyeket az Úr kijelentéséből kaptam az elmúlt 2,5 évben kegyelemből, – minden benne van a hívők érettkorúvá- és tanítvánnyá válásához, és ahhoz, hogy felkészülhessenek az Úr Jézus Krisztus visszajövetelére.
Az Úr sok olyan titokról adott kijelentést és mélyebb megismerést, amelyek eddig az egyházban nem volt világosság, nem volt ismeret, mint például: a napi imádó Úrvacsorai közösség, az elpecsételés titka, a két dimenziós identitás, az Atya világa, a megváltás titkai, apokaliptikus idők és események a Dániel, Ezékiel és Jelenések könyve alapján, a Krisztusi érettségre jutás, Krisztusi identitás, a más Jézus-, más evangélium-, más szellem leleplezése, vigyázó kürtszó megfújása, stb.

Kívánom, hogy azok a hívők aki vágyják és szeretnék az Urat naponta keresni, imádni és teljes szívből szeretni, azok számára segítség és áldás lehessen az eddig feltöltött több mint 120 részes videó anyag!  

Az Úr adja meg, hogy minden őszinte érdeklődő az Úr tanítványává váljon !

Testvéri szeretettel:
Soós Péter

A Szellemi Bántalmazás Elemei Gondolatok a teológiáról

Közel húsz évvel ezelőtt (1991-ben) adták ki David Johnson és Jeff VanVonderen „A szellemi bántalmazás rafinált hatása” (eredeti angol: „The subtle power of spiritual abuse”) című könyvüket. Ennek az volt az alapja, hogy egyre több lelkigondozottjuk akadt, aki áldozatul esett káros kontrolnak mind gyülekezetekben, mind szektákban, és ennek következtében komoly pszichés problémákkal küszködtek.
Ha foglalkozunk a szellemi bántalmazás témájával, gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek ártott többek között a törvényeskedés, az önkényeskedő vezetés, a manipuláció, a túlzott fenyítés, a szellemi megfélemlítés.
     Lehetne sok időt azzal tölteni, hogy jó definíciót találjunk a „szellemi bántalmazás” fogalmára, vagy fel lehetne sorolni a közös jellemzőit a jelenségnek, de talán nem azt kéne megkérdezni, hogy MI EZ, hanem inkább azt, hogy MIÉRT VAN? Miért maradnak emberek bántalmazó kapcsolatokban?Vagy, hogyan kerülnek egyáltalán ezekbe bele? A szerzők azt tételezik fel, hogyaz emberek tanulnak áldozatok lenni, vagy megtanulják a tehetetlenséget, mert megtapasztalnak olyan kapcsolatokat, amelyek felkészítik őket, hogy bántalmazzák, ill. nem készítik fel őket, hogy ellenálljanak a bántásnak. Ezek a kapcsolatok az úgy-nevezett „szégyen alapúak”.
     „A szégyen alapú kapcsolatok, azok olyan kapcsolatok, amelyek a meggyalázás üzenetén alapulnak: olyan gyenge és fogyatékos vagy, hogy e kapcsolat nélkül nem vagy senki. A szégyen lesz az a ragasztó, amely mindent összetart. Az lesz a mozgatóerő, amely az embert motiválja, hogy bizonyos dolgokat tegye, ill. másokat ne tegye.” (55. o.)
     Ha szégyen alapú a család, a csoport, vagy a gyülekezet, akkor valószínűleg olyan üzeneteket küld a tagjainak, hogy: nem szeretnek téged, nem fogadnak el, mert nem is vagy szeretetre méltó se nem elfogadható. Csak akkor szeretünk és fogadunk el, mikor jól viselkedsz. Nem vagy képes semmire, nem vagy értékes, és nem érdemes veled foglalkozni. Egyedül vagy, nem tartozol sehova, semmihez, senkinek.” (55. o.)
    „A szellemi bántalmazás rafinált hatása” című könyv 56.-59. oldalán, a szerzők felsorolják a szégyen alapú kapcsolatoknak a következő hét jellemzőjét, amelyek segítenek megmagyarázni azt, hogy miért „tartják fogságban” az embereket a bántalmazó kapcsolatok:
1. NYÍLT MEGSZÉGYENÍTÉS. Dinamikája: Ez a becsmérlés eredetű „szégyelld magad.” Olyan hangosan elhangzott üzenet, amely azt közli, hogy: veled valami nincsen rendben.”
Hatása: Negatív önkép, akár öngyűlölet.
2. TELJESÍTMÉNYRE VALÓ ÖSSZPONTOSÍTÁS. Dinamikája: Az ember viselkedése fontosabb, mint a személye. A szeretetet és az elfogadást meg kell nyerni azzal, hogy tesz, ill. nem tesz, bizonyos dolgokat.
Hatása: Maximalista lesz, vagy igyekvés nélkül bedobja a törülközőt. Olyan istenképe lesz, hogy az Urat jobban érdekli, mit tesz, mint hitéből származó szeretete. Nem szabad segítséget kérni. Szüksége lesz mások helyeslésére.
3. MANIPULÁCIÓ. Dinamikája: A kapcsolatokat és a viselkedési formákat manipulálják nagyon erőteljes de ki- nem-fejezett szabályok. A ki-nem- fejezett szabályok, viszont, többek között ezeket a meggyalázó üzeneteket közlik.
Kódolás: Az üzeneteket verbális kód által küldik, és a másik embernek kell ezt megfejteni. Például: „Bizonyos emberek nem nagyon törekednek az egységre” azt jelenti, hogy „Csináld meg azt, amit én mondok.”
Harmadik fél használata: Ez azt jelenti, hogy nem mondják meg a dolgokat az illetőnek, hanem üzeneteket küldenek egy harmadik emberrel.
Hatása: Nagyszerű „radar” – érezzük a feszültséget helyzetekben és kapcsolatokban; meg tudjuk fejteni a kódolt beszédet; beszélünk emberekről, de nem ővelük; (kizárnak, kitiltanak valakit a jelenléte nélkül. szerk.) nehezen bízunk emberekben.
 BÁLVÁNYIMÁDÁS. Dinamikája: A szégyen alapú kapcsolatrendszer által szolgált „isten” egy olyan bíró, akinek lehetetlen tetszeni, megfelelni. Ezt az istent kitalálták, hogy ráerőltessék a viselkedési normákat.
Hatása: Eltorzult istenkép; szorongás; szükség arra, hogy az ember mások gondolatait, érzéseit, viselkedését irányítsa.
5. FÓKUSZ A HIÁNYOSSÁGOKRA ÉS A SZEMREHÁNYÁSRA. Dinamikája: Gyorsan és mérgesen reagálnak azok ellen, akik nem a rendszer által jóváhagyott módon viselkednek. Nem a felelősségről és a megbízhatóságról van itt szó, hanem a hibáztatásról és a szemrehányásról. A szégyen alapú rendszerben követelik a bűnvallást, hogy tudják, kit gyalázzanak meg.
Hatása: Az az érzés, hogy ha valami nincsen rendben, vagy ha valaki felindult, akkor te vagy az oka. Szükséged van arra, hogy megbüntessenek a hibáidért,hogy jól (ill. legalább „rendben”) érezzed magad. Nem tudsz magadnak megbocsátani.
6. ELHOMÁLYOSULT VALÓSÁG. Dinamikája: A tagoknak az a dolguk, hogy megtagadjanak minden gondolatot, amely eltér a hatalomban levők tanításától. Mindent meg kell tagadni, semmit nem szabad észrevenni, amely szégyent hozhatna a hatalomban levőkreKapcsolatot tartani a rendszeren kívüli emberekkel, vagy elmenni a rendszeren kívüli helyekre megveszélyezteti a rendet. Ennek következtében, nem is lehet rájönni, hogy mi a „normális”. A problémákról nem szabad beszélni, tehát, nem oldódnak meg.
Hatása: Feldolgozatlan érzések, szükségek, gondolatok; nem figyelsz a „radarra”, mert „túl kritikus” vagy; úgy érzed, senki nem ért téged; a sajátodtól eltérő véleménytől félsz, vagy veszélyt jelent neked; gyanakvás, félelem másokkal szemben.
7. EGYENSÚLYOZATLAN KÖLCSÖNVISZONYOK. Dinamikája: Vagy túl sokat, vagy túl keveset foglalkozunk egymással. Ebből kifolyólag, a szabályok helyettesítik az emberrel való törődést. Nincsen kapcsolatrendszer, ahol tanulhatunk a cselekvésről és annak következményeiről. Itt az emberek csak egyedül és véletlenül tanulnak az életről.
Hatása: Attól félünk, hogy cserbenhagynak; igényeljük a merev struktúrát; azt érezzük, ha van probléma, nekünk kell ezt megoldanunk; önzőnek érezzük magunkat, ha vannak szükségeink; gátat emelünk „biztonságos” emberek ellen; bűnösnek érezzük magunkat akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat.
Ha megértékeljük a szégyen alapú rendszerek által létrehozott érzelmi alapokat, világossá válik, hogy a kapcsolatokban aláaknázzák az őszinteséget és a bizalmat. Ez szintén gátolja az embert abban, hogy növekedjen az Istennel való kapcsolatában. A kölcsönös függőség, ill. az, hogy függünk egy személytől vagy csapattól, megerősödhet egy olyan típusú szégyen alapú rendszerben. Végeredményben, az ember elveszítheti a helyes valóságképét, mert az egyetlen valóság, amelyet ismeri az, amely a szégyen alapú rendszerben található. 
Utolsó gondolatként, néhány megjegyzés: Csak olyan valaki előtt kell szégyenkeznünk, akit feljogosítottunk arra, hogy megítéljen minket! Végső soron ez egyedül ISTEN kiváltsága, mert csak Ő ismer igazán! Ha valaki másnak engedjük át ezt az előjogot, nem pedig Istennek, bálványimádást követünk el. Egy hamis isten nem lesz képes alapvető szükségeinket betölteni, ill. bennünket arra képesíteni, hogy valójában belülről tiszták, szentek legyünk, tehát, azért éljük át a veszteség, fájdalom és szégyen érzését. A csalódott vágyakozás miatt, méltatlan bizalom fájdalma jelentkezik. A szégyen a bizalom kudarcának az eredménye! A jogos szégyen különbözik ettől: mert ha elismerjük, hogy egyedül ISTENNEK áll hatalmában meghatározni elfogadhatóságunkat,akkor csak fájdalmat, nem pedig szégyent érzünk egy veszteség, vagy csalódás miatt! A jogos szégyen az ATYÁHOZ való visszatérés alapja, mert szembesültünk azzal, hogy nem bíztunk ISTENBEN.

Források:

Johnson, David és VanVonderen, Jeff, The subtle power of spiritual abuse, Bethany House
Publishers, 1991.

Szellemi visszaélés: vallásos divatszó vagy aggasztó valóság?

 Szellemi visszaélés? Van ilyen? Tanok és irányzatok az Egyházban, melyektől a hívők szellemi károkat szenvednek? Ilyen létezik közöttünk?Közöttünk, akik Jézus követőinek tekintjük magunkat? Valóban előfordulhat ilyesmi, vagy ez csak egy vallásos divatszó, mely az elmúlt évtizedekben sok fölösleges vitát szült és inkább problémákat gerjesztett, minthogy azokat megoldotta volna?
Tény, hogy világszerte sok baj és probléma kerül napvilágra, ha a különböző gyülekezetek, lelkigondozással foglalkozó keresztény szervezetek, vagy tanácsadók szembesülnek a kérdéssel, és kellő nyitottsággal és őszinteséggel próbálják azt megközelíteni. Egyre nagyobb lesz azoknak a száma, akik veszik a bátorságot, és segítséget keresnek a keresztyén szervezetekben őket ért méltánytalanságok miatt. Az érintettek olyan dolgokkal és ügyekkel kerültek, vagykerülnek ma is szembe, melyek részben hihetetlennek tűnnek – legalábbistúlságosan hihetetlennek ahhoz, hogy egy bibliai gyülekezetben előfordulhassanak. Az ilyen módon csalódott személyek ezután rendkívülnehezen tudnak bizalommal fordulni más keresztény gyülekezetekhez, hiszen az a hely, ami menedéket és védelmet nyújtott nekik, pont az ellenkezőjére fordult számukra.
    Én magam is kilenc évig voltam egy gyülekezet tagja, melynek vezetősége sok odaadással, istenszeretettel és az embereket az Úrhoz való vezetni akarással kezdte a szolgálatát. Sokszor tapasztaltam meg személyesen is szabadulást és gyógyulást. Nagyon hálás voltam, hogy találtam egy olyan gyülekezetet, mely az Evangéliumot ennyire világosan hirdette, és ahol az adományaimat is biztos helyen tudhattam. Érezhető volt, hogy Isten jelen van közöttünk. De ez a gyülekezet apránként egy olyan szervezetté alakult át, melyben az emberekkel történő szellemi visszaélés mindennapos gyakorlattá vált (és maradt), amit nagyon sokféle, szelleminek tűnő érvrendszerbe csomagoltak be. Egyre jobban elcsodálkoztam a változásokon, de időközben magam is a rendszer része lettem, ugyanis bekerültem a vezetőségbe, miközben amennyire lehetett, igyekeztem olyanokért kiállni, akiket ilyen visszaélések értek. Mivel emellett lojális maradtam a vezetőséghez, magam is sok ember félrevezetéséhez járultam hozzá, amit máig is mélységesen bánok.
     Azért írtam meg ezt a cikket, mert felkértek rá, de semmiképpen sem abból a szándékból, hogy bárkit is vádoljak. Abban szeretnék ilyen módon is segíteni, hogy azok, akiket ilyen szellemi visszaélések értek, képessé váljanak az általuk megtapasztaltakat megfogalmazni és kimondani. Bátorítani kívánom őket arra, hogy kilépjenek az állapotukból, és szeretném elmondani, hogy van belőle gyógyulás, Isten mellettük áll, hogy a zavarodottságot és a sérüléseket meggyógyítsa. Nem Isten áll az olyan erők mögött, amelyek az embereket megsebzik és beteggé teszik – még ha ez az Úr nevében is történik. Emellett azt is szeretném, hogy az Egyház felelős vezetői elkezdjék komolyan venni ezt a problémát, hiszen óriási áttörés következhetne be, ha minden vezető a maga területén elkezdené széttörni a rabság igáját az emberek fölött.
 
                                                                              1
Mi a szellemi visszaélés?
      A kifejezés mögött álló kérdéskör nem újdonság. Valójában egy nagyon régóta meglévő problémaforrásról van szó, mely évszázadok óta jelen van az egyháztörténelemben és az idők során különböző alakokat vett fel. Mivel sok meghatározásnál fennáll annak veszélye, hogy rosszul alkalmazzák, szeretném pontosítani a kérdéskört, de előtte utalnék még egy fontos dologra: aszellemi visszaélésnek bárki, tehát vezetők is lehetnek az áldozatai, amennyiben hatalomra törő emberek alkalmazzák azt velük szemben.
     A szellemi visszaélés a legkülönfélébb összefüggésekben fordulhat elő, például vallásos (hívő) közösségekben, de családban, lelkigondozás, vagy terápiás kezelés során is. Kérem, ezeket a tényeket tartsák emlékezetben, még akkor is, ha a későbbiekben főleg a keresztény gyülekezetekben vezetői pozíciókban lévő,hatalomra törő emberekről lesz szó. Most pedig határozzuk meg a visszaélés fogalmát:
    „A visszaélés (általában) akkor következik be, ha az egyik ember egy másik embert arra használ fel, hogy a saját szükségleteit elégítse ki anélkül, hogy a másik ennek tudatában lenne, vagy szabad akaratából ehhez hozzájárulna. A visszaélő hatalmi pozícióját használja fel célja elérésére, és figyelmen kívül hagyja a pozícióhoz kapcsolódó felelősségét a másik féllel szemben. (dr. Rolf Senst pszichiáter- és pszichológus szakorvos, De’Ignis-klinika)
     A szellemi visszaélés eddig általam vizsgált esetei a szellemi vezetői pozícióban megvalósuló, hatalommal  történő  visszaélés  (másnéven  hamis  tekintély  használata),  illetve  olyan visszaélési helyzetek körül forognak,amelyektől emberek szellemi károsodást szenvednek olyan következményekkel, ami az Istenhez fűződő kapcsolatukat súlyosan megzavarja, vagy azt lerombolja.
     A fogalomkört a következőképpen szeretném bővíteni: Akkor van szó szellemi visszaélésről, ha Isten nevében olyan határokat lépnek át, melyeket maga az Úr állított fel az ember számára, s ezek átlépése az érintett beleegyezése nélkül történik, vagy a szelleminek álcázott kontroll, manipuláció, vagy gondolati befolyásolás következtében maga az érintett egyezik bele. E határokat olyan emberek lépik át, akiknek hatalmuk van az érintett életébe való beleszólásra, úgy, hogy a befolyásoló a saját, nemritkán tudat alatti szükségleteit elégítse ki. Eközben kihasználják a segítségre való rászorultságot, vagy az önátadásra való készséget. Ezek következményei szellemi sérülések lesznek.
    Ken Blue, a Vineyard-mozgalom egyik pásztora rámutatott, hogy a szellemi visszaélést „…ritkán gyakorolják a megsebzés szándékával. Azok az emberek, akik szellemi pozíciójukkal visszaélnek, érdekes módon rendkívül naivan viszonyulnak a tevékenységük következményeihez. Áldozataikat valójában ritkán akarják megsebezni. Általában olyan mértékben narcisztikusak, vagy arra álltak rá, hogy Istennek valamilyen nagy dologgal szolgáljanak, hogy legtöbbször észre sem veszik, mekkora fájdalmat okoznak az áldozataiknak.”
     A szellemi visszaélés jelensége a keresztény közegben változó intenzitással fordul elő, és széles skálán mozog: a kevés kárt okozó időnkénti visszaéléstől kezdve, egészen a folyamatos és módszeres visszaélésig. A fogalmakra gondosan oda kell figyelni, hogy a „visszaélés” szót csak tényleges előfordulása esetén alkalmazzuk. Ha ugyanis a szellemi pozícióban lévő személy minden egyes helytelen cselekedetére ráhúzzuk, és összefüggésbe hozzuk minden tekintéllyel kapcsolatos konfliktussal, még ha azok valóságosak is, akkor a tényleges problémákról elterelődik a figyelem. Emellett súlyos károkat is okozhatunk annak a személynek, akit alaptalanul vádolunk meg visszaéléssel.
Mérgezett hit, avagy a hit, mint zsákbamacska
      Sok, szellemi visszaélés áldozatául esett ember tud beszámolni olyan időszakokról, amikor a gyülekezetében csak pozitív élményekben részesült, és hívő életében áttöréseket, változásokat, és hatalmas „aha-élményeket” tapasztalt meg. Kapcsolatba került olyan emberekkel, akiknek meggyőződött a hiteles keresztényi mivoltáról, akik a gyakorlatban is azt élték meg, amire ő maga is vágyott.
     De ezek mellett előbb-utóbb, gyakran nagyon finoman, más erők is kezdtek érvényesülni. Bibliai tárgyú prédikációk a kontroll eszközeivé kezdtek válni, ahol olyan témák kerültek előtérbe, melyek az egyes hívőket a vezetőknek való engedelmességre nevelték. Az engedelmességről, alávetésről, lojalitásról, vagy elkötelezettségről elhangzó egyoldalú üzenetek például kiválóan alkalmasak erre a célra. Ilyenkor az emberek többsége, még ha meg is értik, miről van szó, a legritkább esetben vonják le a szükséges konzekvenciát, hanem valahogy így magyarázzák a helyzetet: „…hát igen, minden gyülekezetnek megvannak a maga hibái. Nekem kellene megbocsátóbbnak lennem.” Ők valójában félreértik a megbocsátás üzenetét, s ezáltal kiteszik magukat a folyamatos manipulációnak és szellemi visszaélések sorozatának. Eközben kiderül, hogy az, ami eredetileg nagyon pozitívan nézett ki, valójában egy csalást rejtő zsákbamacska.
A szellemi visszaélés jellemző vonásai
    A szellemi visszaélések központjában mindig a hatalom olyan alkalmazása áll, amire az ember nem jogosult, mert azt a pozíciót foglalja el, amireegyedül Isten méltó. Íme néhány példa a különböző visszaélési formákra:
1. Magatartás-központúság
      A „helyes magatartás” fontosabb, mint maga az ember, és ami benne végbemegy. A szeretetet, az elfogadást, vagy a fontosság-érzést csak bizonyos dolgok megcselekvése, illetve meg nem cselekvése által lehet kiérdemelni. A személyt a gyülekezeti mércék alapján ítélik meg, és sorolják be „szelleminek”, vagy „nem szelleminek”.
2. Bibliai fogalmak átértelmezése
    A szellemi visszaélést gyakorló szervezetekben sok bibliai fogalom szinteészrevétlenül új értelmezést nyer. Az „alárendelődés”-ből tartalmilag „alávetettség” lesz, vagyis annak gondolkodás nélküli végrehajtása, amit a „szellemibb” emberek mondanak, sokszor olyan területeken, ahol az alárendelődő maga is képes véleményt alkotni. A vezetők pozícióját és utasításait a helyükről kiragadott bibliai idézetekkel és ( félre) magyarázatokkal alapozzák meg.
3. Elitista gondolkodásmód
    Ebben az esetben mindig kiemelik a gyülekezet, vagy annak vezetőjének különleges, Isten által kijelölt, egyedi küldetését. A bizonyítékok látszólag alátámasztják az állítást: jelek és csodák, bizonyos szellemi sikerek, stb. Ehhez az elhíváshoz a „külső világ” még csak közel sem érhetEgy ilyen közösség elhagyása automatikusan magával vonja az Isten akaratából és áldásaiból való kiesést is.
4. Egyes személyek magánéletébe történő illetéktelen beavatkozás
    Ha a vezetők véleménye, tanácsai és „szellemi benyomásai” akkora fontosságot nyernek, hogy magánéleti döntések alapját képezik, (pl. idő- és pénzbeosztás, társválasztás, család, karrier, egészség, stb.) akkor nagyon oda kell figyelni. Ez gyakran az alárendelődési kötelezettség és alárendelődni akarás álcája alatt jelenik meg, miközben a hívők elfelejtik, hogy az Úr minden egyes követőjét nagykorúságra és a Tőle való személyes függésre hívta el.
5A vezetőség kritikájának tiltása
     Az önálló és kritikus gondolkodás nemkívánatos jelenségAz olyan ügyekről való eszmecserét, melyek a gyülekezeti tagokban kérdéseket vetnek fel, automatikusan negatív beszédnek és pletykálkodásnak minősítik.Emellett én sem értek egyet a vezetőkkel szembeni kritikus és örökös jobbantudás attitűdjével. Természetesen nem sorolandó ide a kevéssé konstruktív, mások háta mögötti, tényleges javító szándék nélküli beszéd.Valójában a vélemények és aggodalmak szabad kifejezési lehetőségének korlátozása az, ami veszélybe kerül. Egy szellemi visszaélést gyakorló rendszerben, ahol néhányan egymásban bíznak és a felelősségtudatuk vezeti őket arra, hogy a kérdéses ügyeket megbeszéljék, a következő szankciókat foganatosíthatják ellenük:
  • Megszégyenítés és elértéktelenítés
  • Megfélemlítés és megalázás
  • Rágalmazás és hamis vádak
  • Meghatározatlan, de heves vádaskodások, pl. illojálisként, „szellemietlenként”, árulóként, lázadóként, Jézabelként, vagy Absolomként való megbélyegzés.
  • Bizalom és hatáskör megvonása
  • Esetleges átok-szavak és átok-imák kimondása az illető(k)re.
Ilyen módon azokat az embereket, akik a problémákat feszegetik, magukat is problémásként állítják be.
A szellemi visszaélés következményei
    Csak vázlatosan lehet említeni azt a sokféle sebet, amit olyan embereknek lehet okozni, akik hosszabb időn át voltak kitéve a gondolati befolyásolásnak,vagy szélsőséges esetben lélektani terrornak. Sokan zavartan támolyognak a kapott csapásoktól, és alig képesek megfogalmazni, hogy mi történt velük. Az így megsérültek keresik a tájékozódási pontokat. Az elmúlt években sok ilyen módon szenvedő embert volt lehetőségem látni. A szellemi, lelki és fizikai tünetek nagyon sokfélék. Súlyosabb esetekben hasonlóak azokéhoz, akik egy szektából való megszabadulást tudhatnak maguk mögött. Kimutatható, hogy valójában nem az számít, hogy az adott közösségben a tanítások bibliaiak, vagy téveszmék, ugyanis a szellemi kihasználás által felszabaduló erők ezektől függetlenül, mindkét esetben egyformán hatnak.
Van lehetőség a gyógyulásra!
    Azt, hogy mit jelent a „szellemi kihasználás”, csak és kizárólag az a személy tudja átérezni, aki maga is szenvedő alanya volt annak. A gyógyulás útja többrétegű és egyebek mellett egy tényleges megbocsátási folyamatot is jelentenie kell, de ezt az igazságot gyakran félreértik. A megbocsátást ugyanis csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha pontosan tudjuk, mit kell megbocsátani, és mit vétkeztek ellenünk.
    Miért kellett Ádámnak a Paradicsomban minden állatnak nevet adnia? Mert csak azokon tudott uralkodni, aminek a nevét is tudta. Ez az elv itt is érvényes:Csak ott és akkor fogunk tudni megbocsátani és elengedni, ha a velünk történteket pontosan meg tudjuk nevezniAkkor is erre van szükség, ha nekünk van szükségünk megbocsátásra. Ehhez viszont az érintetteknek idő és hely kell, vagyis olyan lehetőség és annyi idő, ahol és amikor megnyílhatnak. Barátok, avatott lelkigondozók, vagy terápia – kinek-kinek az, ami a legmegfelelőbb. Gyakran olyan rendezvények is segíthetnek, melyek a belső gyógyulással foglalkoznak. A gyógyulást keresőknek mindenekelőtt meg kell tanulniuk, hogy ne tartózkodjanak a jó dolgoktól.
Hogyan kell szolgálni a gyógyulást keresők felé?
    A megértő légkör, az odafigyelés, és a megértés szándékával történő hallgatás, anélkül, hogy kommentálnánk a hallottakat, vagy egyből tanácsokat adnánk, sokat segít. Az együttérzés, ahogy Jézus is tette, amikor felháborodott azon, ahogy a farizeusok gyakorolták a szellemi visszaélést a nép fölött, a szolgálót közel hozza a szenvedőhöz. Fontos, hogy a sérült személy őszintén ki tudja önteni a szívét és le tudja tenni a terheket.
    Sok ilyen embertől nem szabad azt elvárnunk, hogy azonnal csatlakozzon egy másik gyülekezethez, mert elsősorban szeretetre, elfogadásra és barátságra van szüksége. Az olyan mondatok, mint „szükséged van egy gyülekezet védelmére” cinizmusnak tűnnek számára, hiszen a tapasztalatai pont az ellenkezőjét mutatják. Megváltozhat egy ilyen állapot? Én azt gondolom, hogy igen, de idő kell hozzá. Ha az érintettek lehetőleg egyértelműen dolgozzák fel a velük történteket, és ha Krisztus Teste minél hamarabb képes lesz megfelelően kezelni ezt a bajt,annál könnyebben lesznek képesek a károsultak csatlakozni egy gyülekezethez.
                                                                               5
Hogyan ne váljunk mi magunk is a szellemi visszaélés elkövetőivé?
 
     Előfordulhat, hogy azok, akik gyakorolják a szellemi visszaélést, korábban maguk is az áldozatai voltak. Az is lehet, hogy olyan élményekben részesültek, melyek a személyiségüket károsították. A következmény: kisebbrendűségi érzések, bizonytalanság, narcisztikus vonások, és egyéb személyiségzavarok. Az így károsodott emberek problémáikat gyakran a hatalom helytelen gyakorlásával kompenzálják. Cselekedeteiket pedig azzal magyarázzák, hogy azokkal Istent szolgálják. Ugyanakkor a valóság az, hogy Isten őket is meg akarja érinteni, hogy meggyógyuljanak. Legtöbb esetben elég az is, ha egy ilyen személy felismeri,hogy a saját vezetői tekintélyét hamis tanításokra alapozta, és szívből megtér.
    Olyan emberek számára, akik az Egyházban ajándékkal rendelkeznek, nagyon fontos, hogy ne vonják ki magukat a személyes gyógyulási folyamatok alól és ne meneküljenek annyira a „szolgálatba”, hogy ne lehessen őket megszólítani saját problémáik kezelésével kapcsolatban. Elgondolkodtató, hogy sok ilyen személy a „sikert” annak igazolásának tekinti, hogy vele minden rendben van és nincs szüksége sem segítségre, sem pedig korrekcióra.
   De kinek engedjük meg, hogy beleszóljon az életünkbe? Vajon nem lenne fontos, hogy a szellemi vezetőknek is legyenek bizalmasaik, akiknek betekintése van a magánéletük részleteibe is, minek következtében az életük átlátható lenne, mégpedig olyan barátok előtt, akik nem tőlük függenek? Nyilván nem könnyű egy vezetőnek alkalmat találnia, hogy a gyengéit is bevallhatja, de létezik ilyen lehetőség, és megéri, hogy az Urat kérjük ennek megmutatására. A személyes helyreállás helyeinek megtalálása az egyházi vezetők prioritási listája élén kell hogy álljon, és sem a félelem, sem a büszkeség nem lehet ebben akadályRájuk ugyanis Isten embereket bízott, akikről Isten előtt számot kell adniuk (ld. Zsid. 13:17). Ezt pedig nem szabad könnyelműen kezelni.
Inge Tempelmann